Prágai Magyar Hirlap, 1937. május (16. évfolyam, 100-121 / 4246-4267. szám)
1937-05-30 / 121. (4267.) szám
1937 május 30, vasárnap* Az idén is megnyílik a „Napsugár" szünidei gyermeknyaraló telep Az Alacsony Tátra alján a Vág völgyében 600 méter tengerszin fölötti magasságban fekvő nagypalugyai (Paludza) „Napsugár" szünidei gyermeknyaraltató telep a legideálisabb gyermeknyaraló helyek egyike. A telep széltől védett, pormentes, déli fekvésű természetes parkban fekszik. A napos, szellős szobákban 50 (4—46 évig) gyermek számára van kényelmes férőhely. A nyaralótelep alkalmat nyújt a gyermekeknek a szünidő kellemes és hasznos eltöltésére, amennyiben a gyermekek magukat szlovák és német nyelvben gyakorolhatják. A gyermekeket két nyelvcsoportba osztják és az állandó szakértők felügyelete alatt csak a választott nyelvet beszélhetik. A telepen nyaraló gyermekek naponta ötször táplálkoznak a modern higiénia követelményei- nék megfelelő ételekkel. Nem lebecsülendő az sem, hogy a gyermekeknek a hetenkint rendezett kirándulások alkalmával módjuk van megismerni a Magas- és Alacsony Tátra természeti szépségeit. Az ellátási dij, amelyben bennfoglaltatik a felügyelet, a nyelv- gyakorat, a biztosítás és a kirándulások költsége négy hétre 480, hat hétre 650, nyolc hétre pedig 850 koronát tesz ki. A gyermekek nyaral tatására vonatkozóan bővebb föl világosi tással szolgál Plathy Gyula, Paludza. **** íBeszélő tények I Kárpátalja költségvetését az 1937. évre márciusban hagyta jóvá a minisztertanács és a kárpátaljai országos elnök hivatalos lapja 1937 május 19-iki száma mellékleteként lett kihirdetve. Bár az országos a'.elnök a kárpátaljai tartomány- gyűlés legutolsó ülésén megígérte, hogy a magyarság törvényadta nyelvhasználati jogát mindig alkalmazni fogja, a költségvetést a hivatalos lapban csak cseh és ruszin nyelven tették közzé, magyar nyelven azonban nem. Kárpátalján jó néhány járásban van magyar kisebbségi nyelvhasználati jog és igy országos jellegű és minden járásra, tehát a magyar kisebbséggel biró járásokra is kiterjedő hirdetménynél jogunk van ahhoz, hogy a kihirdetés magyar nyelven is történjék. Az állami költségvetést a törvénytár magyar kiadásában az állam magyar nyelven is közzéteszi és ezzel elismeri azt, hogy a költségvetés magyar közzétételéhez jogunk van és ami jogunk van az egész államot illető költségvetést illetően, annál inkább van meg ez a jogunk, amikor oly országrész költségvetéséről van szó, melynek területén a magyarság nagyobb számmal él és ahol úgynevezett magyar kisebbségi járásokat alkot. Kérjük a belügyminisztert, valamint az országos al- elnököt is, hogy a költségvetést pótlólag magyar nyelven is tegyék közzé a hivatalos iapban, hogy a magyarok anyanyelvükön ismerhessék meg annak tételeit A kassai magyar ipariskolának nincs építészeti osztálya és mivel a kassai felsőipariskola az egyetlen magyar tannyelvű felsőbb ipariskola egész Csehszlovákiában, azon ifjaink, akik érettségi bizonyítvánnyal építőmesteri pályára lépni kívánnak, nem tudják tanulmányaikat anyanyelven folytatni. Nem lehet vitás, hogy joguk van ahhoz, hogy a magyar nemzetiségű ifjak építőmesteri képesítésüket magyarul nyerhessék el és ezért kérjük az iskolaügyi miniszter haladéktalan közbelépését, hogy a következő tanév eleién végre megnyíljon az építészeti szakosztály is és megszűnjön az az állapot, hogy az erre a pályára lépni kívánó ifjaink csak szlovák nyelven végezhessék tanulmányaikat. Annál is inkább jogosult kérésünk, mert minden cseh és szlovák tannyelvű felsőbb ipariskolának a gépészeti szakosztályon kivül van legalább építészeti szakosztálya is és csak az egyetlen magyar felsőipariskola az, amelynek csak gépészeti szakosztálya van és igy az iskola építészi szakosztály nélkül nem felel meg tökéletesen hivatásának. Az építészeti szakosztályon kivül szüksége van a magyarságnak még felsőbb ipariskolai elektrotechnikai, vegyi és textil szakosztályokra is, mert a mai kor igényének csak a teljes felsőipariskola felel meg. Az Ipolysági járásbíróság szintén azon járásbíróságok közé tartozik, ahol a felek a törvény rendelkezései ellenére magyarnyelvű beadványaikra csak államnyelven nyernek elintézést. Az ipoly- sági járásbíróság hatásköre három járási hivatal területén fekvő községekre terjed ki, mert a községek nagyrésze a korponai, részben pedig a kékkői és a zselizi járási hivatalok területén fekszik. A járásbíróság területén összesen 28.783 csehszlovák állampolgár lakott a legutolsó népszámláláskor és a népszámlálás hiteles adatai szerint a lakosságból 21.348 állampolgár vallotta magát magyar nemzetiségűnek. Ezek a számok azt jelentik, hogy a járásbíróság területén lakó csehszlovák állampolgárok 72.2 százaléka magyar és igy a járásbíróság az igazságügyminisztérium kiadott rendelete alapján minősitett magyar járás és ezért felhívjuk az igazságügyminiszter figyelmét az ipolysági járásbíróság működésére és kérjük a minisztert, hogy haladéktalanul utasítsa az ipolysági járásbíróságot a nyelv- törvény végrehajtási rendelete és az igaz- ságügvminisztérium rendeletének szigorú betartására. A GÁTIHELYZET BEREGSZÁSZ. — Gát . . ., a Tiszaháti nagy proletárja, a Szernye-mocsárfból lett huszonnyolc eizer hold (himnusz mellett sínylődő ezinmagyar község, melynek lakói ma is csak feles és harmados művelői annak a földnek, melyre annyi elődjük verejtéke hűlt. Az egykori jobbágy ivadékok ma is ugyanannak a latifundiumnak a könyörületéből élnek, mint őseik. A földreform során, a roppant Sdhönborn-uradalomból, melynek csak Gát határában négyezer hold birtoka volt, a földtelen község népe egy ekevágásnyi szántót, egy kaszasuhintásnyi rétet, egy tinóra való legelőt nem kapott. A Latorica Alőtte el a gátiakat a földszerzéstől A gátiak az államfordiulat után igényeltek földet a lefoglalt Söhönborn-nradaloim több, mint kétszázezer holdas birtokaiból, éveken át járták Ungvári és Prágát, kilincselték a földhivatal irodáit, de földiét nem kaptak. A földéhes gátiak elől a nagyrészt külföldi tőkével alakult Latorica részvénytársaság szerezte meg az egész uradalmat, az élő és holt felszereléssel együtt, holdanként 135 koronáért. Amit pedig nem kapott meg Gát környékén a Latorica, az három maradéikibirtokosé lett. A telepesek A gátiak ekkor föld helyett telekhelyet igényeltek, hogy legalább saját otthonuk legyen. A telekhely igényléssel is szegény maradit a szerencséjük. A százötven igénylő közül csak negyvenkettő kapott telket. A Ver- choivináróil egy sereg ruszin telepest hoztak az egymásra épült házakból álló, túlzsúfolt községbe, ahol egy kis lakásban három család is él. A telepesek közt az uradalom Hollós nevű, közvetlen a község mellett, az országút mentén fekvő dűlőjét parcellázták és egy-egy kolonista 18—20 hold földet kapott, amelyre építkezhettek is. A telepesek gyarapodnak, szaporodnak is, kamatmentes kölcsönt, olcsó vetőmagot, tenyészállatot, gazdasági felszerelést kaptak. Most épít számukra az állam egy modern iskolát. A Latoríca-uradalom is a kedvükben jár. Nemrégiben irtatott ki negyven hold erdőt, hogy számukra előbb legelőt, majd később újabb szántót adhasson. <3át eladósodottsága Gát ma Kárpátalja legjobban eladósodott községe. Telekkönyvei tele vannak terhekkel. A szűk határ, a mostoha esztendők, a nagy család és az amerikai kivándorlás lehetőségének megszűnte idézték elő a nagymérvű eladósodottságot. Moratórium nélkül Gáton úgy pergett volna a dob, mint katonai temetésen a gyászinduló akkordjainál. Gáton minden közvagyon zár alatt áll. Zárgondnok gazdálkodik az úrbéresek vagyonában. Zárgondnok kezeli az egyház vagyonát is. Kevés a föld... Gát szegénységének a föld hiánya az első és fő oka. A község hatezer holdas határának több, mint a fele a Latoricáé, a gátiaknak maradt kisebbik részből pedig ötszáz hold erdő, háromszáz hold meg legelő. A kétezer lelkes községnek alig ezer hold szántója van, vagyis egy emberre félhold esik csupán. 70—80 családnak talpalatnyi földje nincsen. A föld agyagos, az év egy részében viz alatt áll, mert a Szernye-csatorna szűk medre ha mar megtelik az egykori mocsár teknő-alaku, ma szántónak használt fenekén felgyűlt vízzel és nem vezeti le a Latorcába. A viz nehezen takarodik le, de hamar gyűl. Egy-egy bőséges nyári eső után elönt mindent és igy a gáti határban nemcsak lábán hullámzik a vetés, de keresztekbe rakva is . . . Volt esztendő, amikor kétszer vetettek, de egyszer sem arattak, mert a viz mindannyiszor kimosta a vetést. Népes családok Gát magyarsága nem ismeri az egyke bűnét. Ha kevés is a kenyér, ami a gátiaknak osztályrészül jut, mégis minden családban bő a gyermekáldás. öt gyermek a rendes létszám, de gyakori az olyan család, ahol hat, nyolc, sőt tiz gyermek van. Irta: Hegedűs Lóránt Egy fiatal, tehetséges festő kedves meglepetésül levelet küldött nekem s képet. A levél arról szól, hogy elolvassa tavaly ilyenkor „Gyöngy- házból való hajlék“ címmel megjelent cikkemet. A kép Budapestet ábrázolja a Gellérthegy tetejéről, úgy, amint cikkemben meg volt Írva „szürkén csillogó, ezüstszivárványt sejtető, selymes, finom gyöngyházszinekben‘‘. Mert most a festő is igy pillantotta meg Pestet. Az ő palettája is ugyanazt a szlnkeveréket adta, mikor meg akarta örökíteni a vásznon; mint az iró tolla, úgy a festőművész ecsetje is gyöngyházhajlékot vetített ki benső tükrözéssel a szemlélet világába. Mondanom sem kell, hogy ez a két ember — iró és festő — sohasem látta egymást, sem testileg, sem lelkileg sohasem találkoztak, hanem találkozásuk sokkal mélyebb, csodálatosabb: mindketten ugyanazt a gyöngyházképet fedezték fel. Hol találták meg? Bizonyosan önmagukban, mert a külvilág mindeddig nem tudott semmit sem gyöngyház-Budáról, sem gyöngyház-Pestről, pedig elég sok Baedecker kapta már le s elég idegenvezető magyarázta a magyar főváros mindennemű látványosságát. Mi, iró és festő, egyetlen színben s annak ránkboruló látványosságában találkoztunk s ebből teremtettük meg, mindegyikünk a maga lelke szerint, a magunk Budapestjét: a magunk kedves gyöngyházhajlékát. Ez a váratlan egymásratalá- lás, mely a lélekbuvárlatot uj adattal, a szembenyomások belső hangulattalálkozásával gazdagítja, önkéntelen s a maga láthatatlan erejével arra ösztökél, hogy folytassam ezt az uj felfedező utat, amelyhez hasonló ritkán nyílik meg az emberfigyelő előtt s mely valami uj nyitáson vezet le abba a mélységbe, amelynek neve: Lélek. Az ezüstös gyöngyházlélek fölfedezése után tehát újból leülök az Íróasztal elé, megvárom, mig minden elsötétedik s az ablakomon kezd mind csillogóbban betörni az alattam elterülő Budapest fénykévéinek képe. A lakásban csend. A szobában nem jár senki. Csak a távoli sarokból hallatszik a megindult rádió légből érkező, magányos hangzengzetének belehuliása az estél! homályba; ez még földöntúlibbá teszi a hangulatot, mely mint valamely settenkedve lépő óriás, puha karjaival átfogja az egész környéket s végül — hopp! — magábaöle! engem is. Rabja vagyok. Megadom magam ». . Megadom magam és nézek merőn a nagy tükörbe. Olykor-olykor hátrafordulok. Miért ez önkéntelen mozdulat? Most már tudom. Azért tekintek a lelkem háta mögé, hogy megtudjam: van-e más lélek is, aki most velem együtt ugyanabban a színképelemzésben, a szinsejtő ember lélek- mütermében akar találkozni? Ha ilyenre akadnék, megint gazdagabb lennék egy ismeretlen hangulat-testvérrel! S ez nagy dolog. Talán nincs nagyobb találkozás a Vér szaván kivül nála. Lélek-lesem ma még csodálatosabb, mint valaha volt. Nem emlékszem, hogy valaha ilyen tündér! látvány tárult volna elém; még akkor sem, midőn kamaszkorban a Svábhegy fái alatt vártam a rózsaszín cseresznyét s vágyódtam a rózsaszín élet után. Most viola-várost lát lélekszemem, nagyszerűt, feledhetetlent, fölségeset. Nézem s egyre nézem. Nem lehet csalódás. Köröskörül, a Svábhegy kolostortornyától kezdve a Jánoshegyen s a Rózsadombon át óriási függöny nyúlik át a Dunán, körülfogja Rákos mezejét s lent Csepelnél szegi be a láthatárt. Ez a kárpit felvonul az égig s azt is beborítja mélyen s teljesen, ameddig csak a szabad szem kémlelő látása elér. Már nem is leeresztett függöny, vagy föl- lebbent kárpit — inkább csillagok leszállóit ködhálójának mondanám. Ha szabad úgy nevén neveznem, ahogy magamat meglepett, violaszin égi zúzmarának hívnám. Mert mélységes, mindjobban mélyülő, bársonyos violaszint látok köröskörül — szinte meg tudom fogni: a sötét ibolyától lllás- vörösig csillannak puha, szemsimogató gerezdjei. Violaszinné lett a városom s minden nézésem. A nagy, folyton himbálódzó rejtelmes fátyolon tüz- virágok csillannak fel, mint drága hímzések mesteri rózsa-, szekfü-, liliom, és narancsdiszitései. A tüzvirágok között nincs különbség, bár a kép felső boltozatán csillagok ők, a közép táján a város lámpásai s lent, a legmélyebb mélységben a Dunából tükröző tüzgyöngyök villanásai. Ám mind bele vannak burkolva, göngyölve egyetlen viola-lepedőbe, mely égen és földön lebeg 8 átkarolja az egész világot, mely kitárul elénk. Átkarolja az egész világot, mely lenyúlik belém. így lettem társa a viola-városnak, nagy és szent — mert hangtalan és önzetlen — estén, Budapest felett. Találok-e megint lélektestvért, én édes olvasóim, közietek? (Budapestül Azért mondják aztán, akik gáti napszámossal dolgoztatnak, hogy reggelre elég egy pár karéj is, de estéire egy egész kenyér kell, mert akkorára összegyűl a sok pulya és mind a kezét nyújtja. Él Gáton egy munkásember, akinek két feleségétől huszonöt gyermek© született. Egy menyecske nemrég hármas ikret hozott a világra, Kárpátalja kormányzója a keresztapjuk. A gátiak, ha felnőnek, korán házasságot kötnek és mert nincs is miből, meg nincs hová épitkezniök, ottimaradnak a szülőknél és zsúfolásig népesítik meg a szűk házakat, amelyek közül még nagyon sok a nád- fedeles. A gáti lakásviszonyok igen kedvezőtlenek és azért feltűnően magas a halálozási szám. Többnyire fiatalon halnak el és a falu tele van árva gyermekkel. A tiszaháti vándormadarak A Tiszahátnak a gátiak voltak a vándormadarai. A gátiak a latifundium miatt már a háború előtt sem találták meg szűk határukban a maguk kenyerét. Az uradalomnak harmadába kapált föld sovány hozamából gyarapodni nem tudtak, azért aki tehette, kivándorolt az Újvilágba. Az amerikai szénbányák fekete tárnáiban azután csákánnyal és talicskával megkeresték azt, amit a napsugaras otthoni föld áldatlan birtokviszonyai miatt sem kaszával, sem kapával meg nem szereztek volna soha. Éveken át élt kint a kivándorolt gáti, a bányákban dolgozott s a téli hónapokban csak vasárnap látta a napot. Amikor megtakarított egy kis halom dollárt, hazatért és itthon telket vett, házat épített, jószágot áilitott az istállójába. Száznál több az olyan ház Gáton, amely Amerikából hozott pénzbőil éipült. Piros cseréptetőjük hirdeti előkelő származásukat. A háború után a világotjáró gátiak előtt lezárultak a kivándorlási lehetőségek. Amerikába nem lehet, de nem is érdemes kivándorolni. Argentína és Kanada sohasem vonzotta a gáti embert, mert tőkéje nem volt birtokvásárlásra, a más földjét meg nem akarta túrni még a messzi idegenben is. Most itt szorultak zsúfolt falujuk határában. A községüket körülfogó földek egy behe- mót kapitalista üzemé, egy buzagyáré lettek. A gátiak telet téd után úgy húznak ki, hogy a nyári napszám fejéiben a módosabb gazdáktól (tíznél nincs több), de főleg az uradalomtól lisztet és tengerit kérnek előlegbe. A gazdátlan iskola Az eladósodott egyház az államfordulat után képtelen volt többtanerős iskolája tanítóinak alapfizetését biztosítani, az iskola- épületet karban tartani. Tiz év alatt az iskolaépület annyira tönkrement, úgy lerongyolódott, hogy ha emberré válik, koldusnak nézik. Vakolata lehullt, elöntötte a viz. Ilyen viszonyok mellett az iskolát átadták az államnak. A tanfelügyelőség azután a magyar iskola önállóságát megszüntette és a ruszin ko- lonisták iskolájának rendelte alá. Az iskola fenntartásának terhét pedig sietve a községre hárították, melynek egyetlen fillérje sincsen erre a célra és ha az úrbéresek nem adtak volna pár ezer koronát az iskola rendbehozatalára, az idén már nincsen tanítás a gáti magyar iskolában, melyet csak azért nem lehetett volna bezárni, ímert nem volt ajtaja . . . A gáti pör Gát magyarságát a lét vagy nemlét kérdése elé állítja a határukban terpeszkedő latifundium változékony kegye. A nagyhatalmú uradalom állandó aggódásban tartja a falu népét azzal, hogy év- ről-évre a feles és harmados földek elvonását emlegeti. A szakmányszerzödések meghosszabbítása is sok izgalomra ad okot. A munkások sohsem biztosak afelől, hogy az uradalom ad-e munkát számukra. Úgy a törpebirtokos, mint a munkás mindennapi kenyerét féltve óvatosan vigyáz arra, hogy szavát vagy magatartását sértőnek ne tekintsék. A gátiak és az uradalom közt ennek dacára folytonos a súrlódás. Az uradalom három tanyájának csak egy útja van és az is nagy kerülővel visz az országútira és azért mindenáron a gátiak legelőjén akar utat szerezni. A legelőtulajdonos úrbéresek nem hajlandók azonban megengedni, hogy az uradalom utat hasítson földjükön, mert ez a legelő jószág szabad járását-kelését zavarná és legelőjüket egyenlőtlen részekre osztaná. A maroknyi legelőjüket féltő gátiakkal szemben az uradalom neheztel s az idén is csak kévésén múlott, hogy a sok ezer holdból egyet sem kaptak volna. Sem bérbe, sem részmüvelésre. Pedig nemzedékeken keresztül mindig ez volt az élet rendje Gáton. Más megoldás nincs. Más munkapiac nem áll e dolgos nép rendelkezésére s itt kell I megtalálnlok az élet legszükségesebb Javait. * Dk HUBÁT KÁLMÁN* 4
