Prágai Magyar Hirlap, 1937. május (16. évfolyam, 100-121 / 4246-4267. szám)

1937-05-19 / 112. (4258.) szám

10 ^kagm-AW^ar-hirlae 1937 május 19, szerda* (—) Léván leszállították a hús árát Léváról jelentiik: Az országos hivatal ellenőrei és a lé­vai érdekelt busiparosdk a járási hivatalban a na­pokban értekezleteit tartottak. A tanácskozások eredmiényeknét a hús, a zsiir és a szalonna árát kilónként 1 koronával leszállitotték. (—) Mezőgazdasági kényszeregyességek. A hivatalos lap jelentése szerint Szlovenszkón és Kárpátalján három uj mezőgazdasági kényszer- egyessiégi eljárás indult, éspedig egy a kassai, ket­tő pedig a beregszászi kerületi bíróság körzeté­ben. (—) Áprilisban 3.1 millióval emelkedett Ma­gyarországon a betétállomány. Budapestről je­lentik: A Pénzintézeti Központ kötelébe tartozó budapesti pénzintézeteknél és a Postatakarék­pénztárnál elhelyezett összes betétek áliladéka áp­rilis végén Hl 1.6 millió pengőt tett, melyből a takarékbetétekre 724.8 millió pengő, a fólyó- számlabetétekre pedig 686.6 millió pengő esett. Az előző hóhoz képest a takarékbetétek áliladéka 1.4 millió pengővel, a folyószámlabe téték álladé- ka pedig 1.7 millió pengővel emelkedett. (—) Magyar-román ideiglenes gazdasági meg­állapodás. Románia és Magyarország között ideiglenes gazdasági megállapodás jött létre, amely lehetővé teszi a román petróleiumkivitelt ■ Magyarország felé. A megállapodás szerint má­jus 1-től kezdve a szerződés lejártáig Románia Magyarországra 3400 vagon petróleumot és 600 vagon nyersolajat 'szállíthat. Ezzel szemben Ma- gayarország Romániának mintegy 700 vagon vasfélgyártmányt szállít. Amennyiben a szállítás késedelmesen történne, az ideiglenes szerződést ötnapos felmondás mellett meg lehet szüntetni. Budapesti jelentés szerint a napokban bizottság utazik Bukarestbe, hogy folytassa a megszakadt magyar-román kereskedelmi tárgyalásokat. (—) Meghosszabbították a franda-lengyel ke­reskedelmi szerződést. A francia-lengyel keres­kedelmi szerződést junius 1-től meghosszabbí­tották. (—) Devizapiac. A mai prágai devizapiacon Athén 0.03, Konstantinápoly 0.02, Kopenhága, Oslo, Tallin, Stockholm 0.50, London 0.15, Riga 1 koronával javult. Brüsszel, Zürich 0.25, Amszter­dam 1 koronával gyöngült. (—) Valutapiac. A mai prágai valutapiacon a lej 0.20, a márka 7.50 koronával gyöngült. ÉRTÉKTŐZSDE Prága szilárd PRÁGA. — (Pragoradio.) A közönség ma vá­sárlásokat eszközölt s a tőzsde mindjárt nyitás­kor szilárd volt. A tőzsdeidő későbbi folyamán az árfolyamjavulás folytatódott s a tőzsde szilárd irányzattal zárt. Nyertek: Alpine, Brünmi Gépek 14, Kóbrug, Karborundum, Malmok, Brüxi Szén, Ólom, Északcseh Szén, Apollo 10, Bánya és Ko­hó 115, Rothkosteletz, Helimann 5, Gseh Keres­kedelmi, Königsíhofi Cement. Orion, Schoeüer 40, Poldi, Rotthau 30, Ringhoffer 54, Prágai Vas, Északi Vasút, régi bonnak, Nyugatcseh Kaolin 70, Csehszlovák Solo, Nestolmitzi, Krizák 20, Budwersi Sör 100, Cseh-Monva 145, Cseh Cukor 45, Rakó, Sellier 35, Sedletz 50, Kovafik, Hein- ridhsthalí 15, Skoda 49, Aussigi Vegyi, Waüter 60, Kosmanos, Nyugatcseh Szén, Sphínx 13, Egyesült Gyapjú 7, Medica 12, Olleschaui 6, Réz­müvek 8, Déli 18, Schönprieseni 18.50, Podol 25, Horvát Cukor 4, Inwald 1 koronát. Ezzel szemben Hemych 7, Koflini Vegyi 15, Melichar 2, Prága-Duxi törzs 8, Prága Duxi elsőbbségi Hengerművek 10 koronával gyöngült. A beruhá­zási értékek piaca barátságos volt. Egzotákuliisz- bán Dráva, jagodina 5, Zsolna 20, Smáchovi Sör 2000, Cseh Fegyver 15, Dynaimit 110, Epiag 8, Magnezit 45, Stölzle, Trbovilje 7.50 koronával javult. Bécsi Solo 23 koronával gyöngült. A ma­gyar C. C. járadék 3, a frankra szóló Skoda-kö- telezvény 22.50 koronával javult. A bankrész­vények piacán Industrie 2.50, Union és Eskompt- bank 2 koronával meg,szilárdult. A magánloim- bardkötvények piacán a .tételek állandósultak. BUDAPEST ÜZLETTELEN. BUDAPEST. — A tőzsde érdektelenség mellett nyitott. Vételi utasítások csak elvétve fordultak elő s a spekuláció tartózkodó volt tekintettel ar­ra, hogy holnap az olasz királyi család látogatása miatt a tőzsde zárva lesz. Később a hangulat ja vulfc s a nyitási árfolyamveszteségeket nagyrészt sikerült korrigálni. A beruházási értékek piaca üzlettelen volt. BÉCS EGYENETLEN BÉCS. — A mai bécsi tőzsde üzleti forgalmát szűk keretek között bonyolította le. Nyitáskor az irányzat nem volt egyenletes. Kuliszban Sko­da, amelyet március 30-a óta nem jegyeztek, Lé­nyegesen gyöngült. Alpine, Rima javult. Az ár- folyamailaikulás korlátban sem volt egyenletes. A beruházási értékek piaca mérsékelten egyenetlen yolt. BERLIN EGYENETLEN BERLIN. — Nyitáskor a tőzsde barátságos volt, az üzlet azonban igen nyugodt volt. Ké­sőbb vásárlásokat eszközölt. A járadékok piaca 'barátságos volt. Az első árfolyamjegyzések után a tőzsdén alig volt forgalom, de az árfolyam- jegyzések nem változtak. Zárlat fellé az értékeik mérsékelten lemorzsolódtak. ÁRUTŐZSDE Üzlettelen a prágai terménytőzsde PRÁGA. — (íPragoradio.) A mai prágai ter­ménytőzsde forgalmát igen szűk keretek között bonyolította le. Némi kötéseket csupán a gabona­piacokon eszközöltek, mig a többi piacokon teljes volt a nyugalom. A múlt hét' végén jegyzett ára. kát ma változatlanul hagyták. Kukorica szabadkereskedelmi forgalomban: délszláv 76—78, román 76—78, besszarábiai 80— 81, délszláv cinquantino 92—93, román cinquan- tino 86—90, szokv. kukorica 128—129, szlov. 120— 122, buzakorpa 82—88, rozskorpa 79—85, nagysz, sárgaborsó 150—165, nagysz. zöldborsó 200—230, kisszemü 150—160, nagysz. morva lencse 370— 420, közepes 340—370, kissz. 300—320, belf. fehér­bab 170—210, belföldi bab 190—230, lóbab ——, peluska 130—140, cseh nyári bükköny 115—125, cseh és téli bükköny 150—170, cseh repcemag 230, cseh mustármag 200—250, kék mák 620—650, ezüstszürke 580—630, belföldi lenmag 180—200, ipari lenmag 225—275, kendermag 190—210, cseh kömény —.—, holland kömény 575—600, vö­rös lóhere natúr 675—825, fehér lóhere plom­báivá 950—1050, svéd lóhere 750—1000, cseh lu­cerna 650—800, cseh lucerna plombáivá 950—1050, fehér lóhere 500—800, 1936. évi termésű cseh laza, savanyu széna 37—39, édes széna 40—44, préselt savanyú széna 38—40, préselt édes szé­na 41—45, rozscsépszalma 31—33, préselt ta karmányszalma (árpa- és rozsszalma) 27—29, laza takarmányszalma 25—28, ’ egyéb szalma préselve 25—27, lazán 24—26, búzadara 289— 290, speciális buza-sütőliszt 326—351, búzaliszt 0HH 269—270, búzaliszt 0. 254—255, búzaliszt 1. 239—240, búzaliszt 4. 184—185, rozsliszt 0/1. 204— 205, 70%-os rozsliszt 194—195, 8. sz. búza takar­mányliszt 102—105, IV. számú rozs-takarmányliszt 92—96, dara 195—203, burma-rizs 200—210, moul- man-rizs 260—270, sárgaburgonya 23—35, fehér- bélü 19—21, legf. burgonyakeményitő 230—235, boszniai aszalt szilva 70/75. 455, dtto 80,85. 425, dtto 90/100. 390, dtto 110/120. 365, amerikai sertészsír 1210—1230, holland 1110—1130, holland flomén —.—, dán 1110—1130, délszláv 1120—1130, román 1090—1120, magyar 1120—1130, vaj ^ kg-os csomagolásban 18.50—19.50, 5 kg-os csomagolásban 17.50—18.50, 25—50 kg-os hordókban 17—18, cseh és morva főzővaj 14—15, szlovenszkói főzővaj 13—14, cseh és morva tojás 30—31, szlovenszkói tojás 27—29 korona. Barátságos a pozsonyi terménytőzsde POZSONY. — (Pragoraidio.) A mai pozsonyi terménytőzsde forgalmát változatlanul barátságos irányzattal bonyolította le, csupán a szlovenszkói kukorica-piac szilárdult meg. Ma a következő árakat jegyezték: Szlovenszkói tengeri érsekujvárl paritásban sárga nagyszemü gömbölyű morzsolt 122—130, csöves 60—64, kisszemü florentin morzsolt 124— 132, csöves 62—66, cinquantino pignoletto mór zsolt 137—145, csöves 72—76, sárga és fehér ló fogú, valamint fehér gömbölyű morzsolt 117—125 csöves 58—62, külföldi tengeri franko vagon Po­zsony—Komárom: ó és szárított nagyszemü 129 besszarábiai kisszemü 129, cinquantino 142, sza­badkereskedelmi árak: ab uszály Pozsony—Komá­rom: jugoszláv 77—78, román 74—75, besszará biai 77—78, cinquantino jugoszláv 91—92, román 86—89, kukorica elvámolva és megadóztatva ab Pozsony—Komárom: dunai —v—> besszará­biai —.—, román köles ab uszály Pozsony— Komárom 98—100, Viiktoria-borsó 118—130, vetni való —.—, zöldborsó 115—120, kék mák 600—650, uj biborheremag 175—190, vörös lóhere plomb. 875—925, vörös lóhere 575—625, lucerna 525—675, lucerna plomb. 875—950, nyári bükköny 110—115, buzasütőliszt 280—320, búzadara 260— 270, búzaliszt OHH és OH 250—260, búzaliszt 0 240—250, búzaliszt 1. 230—240, búzaliszt 2. 220—230, búzaliszt 4. 215—220, búzaliszt 4% 185—195, búzaliszt 5. 175—185, búzaliszt 6. 130— 160, búzaliszt 7. 140—145, búzaliszt 714 120—130, 65%-os rozsliszt 198—203, 70%-os 191—196, ár­padara 230—320, buzakorpa 75—77, rozskorpa 75—77, buzatakarmányliszt 95—96, rozstakar­mányliszt 93—95, szárított répaszelet 84, délszláv sertészsír 1150—1160, román —.—, magyar 1120—1135, amerikai 1145—1175, holland 1075— 1085, dán 1075—1085, magyar szalonna 1120—1135, rizs 228—238, Rose-rizs 350—360, Glacé 265—275, Burma 215—219 korona. + Cukorpiac. A mai prágai cukorpiacon nyu­godt irányzat mellett a következő árakat jegyez tés: Nyercsukor Amiséig loko, azonnali szállításra- 72—72.50, októberi szállításra 72.50—73 korona,-f- Húspiac, A mai prágai húspiacon közepes forgalom mellett a következő árakat fizették: bir­ka 8—10.50, vidéken vágott belföldi borjú 8-—10, Prágában vágott 8.50—10.50, kivételesen 11, vi­déken vágott belföldi sertés 8—8.75, kivételesen 9, bakonyiseirtés 9.20—9.50, szalonna 10.25— 10.75 korona.-f- Marhahusárak. Prágában ma a következő marhabusárakat érték el: ökör eleje 7.75—12.50, hátulja 8.30—13, bika 7.60—8, tehén eleje 6.75 —8.50, hátulja 7.50—9.50, növendékmarha 7.30 —8 korona. + Sertésvásár. A ma! prágai sertésvásárra 1100 cs-eh-morva, 1330 szlovenszkói hússertést, 513 román nehéz sertést, 1008 jugoszláv, 180 román és 407 magyar bakonyeertést hajtottak föL Közepes forgalom mellett a következő árakat fizették: cselhrmoTva hússertés 5.40-*rü.50, Bzlovenszkói 41 drb 5.70-5.85, — 785 dtnb 6—6.20, — 113 dub 6.25—6.30 korona; román nebézserbés 6.30—7.40, jugoszláv bakonyiért,és 6.20—7.60, román 6,00— 7.20, magyar 6.60—7j60 korona. A. vásáron 513 hússertés, 217 nehézsertés é& 576 bákonysertée nem kelt el. + Állatvásár. A mai prágai állatvásánra 432 cseh-morva és 221 szlovenszkói szarvasmarhát hajtottak föl. Élénk forgalom mellett a következő árakat fizették: cseh-morva ökör 4.40—6.00, bika 4.30—5.20, tehén 2.50—5.60, üsző 4.25—6.40 koro­na; szlovenszkói áron: 22 ökör 5.30—7.60, — 1112 drb 6—6.50, — 20 dub 6.70-6.85, — 10 dub 7— 7.20, — 10 drb 7.50—7.60 korona; bika 6 drb 4.25— 4.80, — 5 drb 5—525, üsző 4 drb 5.50-5.90, — 24 drb 6.10—6.50 korona. A vásáron 18 cseh-morva szarvasmarha nem kelt el. i Mit kapunk a valutákért? Mit fizetőnk a valutákért! Prága, május 18. 100 oeneóért 613.50 100 pengéért 616.50 100 schillingért 536.— 100 schülingért 539.— 100 lengy. zlotyárí 549.50 1Ö0 lengy. zlotyért 552.50 100 rom^n lejért 17.85 100 román leiért 18.15 100 német márkáért 733.— 100 német márkáért 737.— 100 ezüstmárkáért 780.— 100 ezüstmárkáért 790.— 100 dinárért 65.30 100 dinárért 65.70 100 olasz Hráért 145.40 100 olasz líráéit 146.60 100 svájci frankért 657.— 100 svájci frankért 660.— 100 franc, frankért 129.70 100 franc, frankért 130.30 100 Belgáért 485.50 100 Belgáért 487.50 100 holl. forintért 1576.- 100 hol. forintért 1582.— 1 angol fontért 141.75 1 angol fontért 142.75 I amer. dollárért 28.70 1 amer. dollárért 28.90 fl prágai értéktőzsdén előfordult kötések május 14 május 18 4.5% A kibocsátású 97.40 —.— 97.40 — 4.5% B kibocsátású 97.40 —97.40 — 8.75% unif. köles. töri. 85 65 —85.65 — .— 8% anifikálí iáradék 71.10 —7110 — .— 8% nem törleszt. . . 65 90 —.— 65.90 —.— 3.5% IV. nemtörl. köl. 60.25 —60.25 —.— 8.5% nemtörl. pótjár. 62.— —.— 62.— — 3% hadikölcsön kárt. 1935-1994 .... 58.05 58.05 8% hadikölcsön kárt. 1935-2024 ...» 56.55 —56.55 — Építkezési sorsjegy */i 1922-1946 .... 780.- 780.- — .­Építkezési sorsi. rész 1922-1946 . . . 156.20 —.— . 156.20 — 6%-os morva orsz. köL —. — ——.— —.— 6%-os cseh lelzáiogb. ——.— 4%-os KsOd 1889. . 78 - —.- 78 25 — Csehszl. Nemz. Bank 4730.— —. - 4730.— —.— Nordbahn . . . , 6580.— —6620 —6650 — Nordbahn Bonnok . 2850.— —2900. —2920.— Cseh Cukoripar , s . 900.— 905.— —.— —.— Schöller .......................... 2880.-2900.- 2920 -2940 ­Ho rvát Cukor . * ■ 210.— —.— 214.— —.— Aussierer Finomító . , 1400.— —.— 1380.-1400 — Kriiik.......................... 1700.-1710.— 1720 -1730.­Pr ásrai Malmok . . . 1280.— —.— 1290.— — .— Kolini Műtrágya, , , 390.— —375.— —.— Kolini Kávé • • i i 240.— —.— 240.— — Kolini Szesz , • , * —. — —.— — Tejipar Aussigi Vegyi • . t 1210 —1240 — 1260. —1300 — Budweisi Sör . . . > 2350 — —.— 2450 — —.— Königsbofer Cement . 1620. —1650.— 1675 —1690 — Cseh-Morva Kolben-D. 3625.— —.— 3725 —3770 — Briinni Gépek . . < 151.— 152.— 165.— 166 — Ringhoffer ..... 1090.-1895.- 1130,-1149.­Nvugatcseh Szén • • 607.— 617.— 625.— 630.— Alpine.........................• 301.— 304.— 315.— 318.— Be rg és Hütten , « , 3720.-3745.- 3835.-3860.­Poldi ...... 1225.-1235.- 1245.-1265.­Prágai Vas .... 1830.-1880.- 1920.-1950.­Skoda.......................... 1706.-1736.- 1777.-1785.­Po zsonyi Kábel . • • 1170.— —1165. —1170. — lnwald.......................... 170.- -.- 175 - 171 — Ol leschaui Papir . * 679.— —675 — 685.— A prágai tőzsde devizajegyzései: ma tegnap Hír. •''«$& - pénz áru pénz ára d.tok.% Alexandria . 14^575 146.175* 145/575 146175* Amsterdam. 1578.50 1583.50 1579.50 1684.60 2 Athén . . . 25.81 26.lt* 25.78 26.08* 6 Belgrad . . 65.525' 65.775* 65.525 65.775* 5 Berlin . . . 1153.25 1156.75 1153.25 1156.75 4 Brüssel . . 484.70 486.30 484.95 486.55 2 Budapest . . 841.70 844.70* 84170 844.70* 4 Buen. Aires 878.50 888.50 878.50 883.50 Bukarest . . 20.90 21.10* 20.90 21.10* 4% Danzig. . . 544.50 547.50 544.50 547 5) 4 Helsingfors. 62.65 63.05 62.65 63.U5 4 Istanbul . . 22.78 22.88* 22.76 22.86 Kopenhagen 633.50 636.50* 633.— 636»’— 4 Kowno . . . 485.50 487.50 485.50 487.50 5% Lissabon . . 128.75 129.55* 128 75 129.55 4 7, London . . 141.95 142.55 141.80 142.40 2 Madrid . . . —•— —•— —.■— —.— 5 Maüand . . 150.70 151.30 150.70 151.30 4y, Montreal . . 28.73 28.85* 28.73 28.85 New York . 28.72 28.82 28.72 28.82 ly, Oslo .... 712.50 715.50 712.— 715.— 4 Paris . . . 128.70 129.10 128.70 129.10 4 Riga . . . 562 50 565.60* 561.50 564.50* 5 Rio de Jan. 183.50 185-50* 183.50 185.50* Sofia . . . 34.31 34.41* 34.31 34.41* 6 Stockholm . 731.75 734.75 731.25 734.25 2% Tallinn . . . 783.— 787.—* 782.50 786.50* 4«/, Warschau . 644.125 546.125 544.125 546.125 5 Wien . . . 528.75 531.25* 528.75 531.25* 3% Zürich . . . 657.25 659.25 657.50 659.50 ly, A budapesti értéktőzsde árfolyamai: május 14 május 18 Magyar Nemzeti Bank t • * 188.— 188.50 Banxit ....................... • i i 270.— 265.— Magyar általános Kőszén ■ » 484.— 494.— Salgó ............................ ■ i 50.80 52.60 Uri kány ...••■•■ 70.25 71.25 Magyar Fegyver s • • •' » 102.— 106.50 Ganz Danubius ••■■■! 29.50 30.60 Láng ••■*!*■••» 54.— 53 50 VagÓDgyár ■ * , , ■ t t , 45.75 49.— Rima •••■aiiiia 121.75 124.— Óta faipar ittasa* 42.50 45.— Nova > . • * t t * ■ ■ • 24.70 24.70 áHamvasut ttitttit —.— 27.— Tröszt . . . « v t • * . 99.- 101.25 Magyar Cukor i . * • t » —190.— Izzólámpa . • • a * • t ■ ——.— RészvénysOr • • I * * t I — .«• — Hungária műtrágya • t * * » 62.— 63.«*> Szikra itiittitt ——,— Féltén iiitittit ——.— Gumml titittiat 114.— 116.— Felelős szerkesztő: Forgách Géza Kéziratokat nem érzünk meg és nem adunk vissza. — Képeket csak megállapodás sze­rint díjazunk. HIrlapbéfyeg használata a prágai postaigazgató­ság 56.660/VII—1934. Sz. rend. engedélyezve. MECHftNIKft“ Winter Ervin BRATISLAVA, Raóistorfská 140. Telefon 31-68. Gyárt és javít: feszmérő. ket (manometer), hőmé­rőket, reduktoros szele­peket oxigénre, gázra, szénsavra. Tachométerek javítása. — Ne felejtse el idejében beküldeni nb. rendeléseit. SZENT GELLEÜT gyógyfürdő és szálló BUDAPEST Nyárt és téli kúrákra kiválóan alkalmas tökéletes berendezésű rheuma gyógyfürdő f 7° C-os kénes hőforrások. Iszapkurdi. leitro-fény-mechano tkerápia Hölég és vizgyógy keze lés. Nap fürdők. Elsőrangú szálló a fürdővel közvetlen kapcsolatban. A legmodernebb kényelmü berendezések. Gyönyörű társas helyiségek. Télikert. Park. Egyágyas szobák 6-14 pengőig, kétágyas 14-24 pengőig. Mérsékelt áru napi pensio. Hullámfürdő A tavaszi férfi- és női divatot áttanulmá­nyoztam, amelyből megállapítottam, hogy ebben az idényben szigorúan az egyéni íz­lés fog érvényesülni. Épp ezért jobbizlésü hölgyeknél és uraknál nem jöhet tekintetbe a konfekciós tömegáru, mivel ilyen ruhá­ban jobb társaságban nem jelenhetünk meg. Elhatároztam tehát, hogy tavaszi szükség­letemet a Férfi- és női szabók LOSONC, Vasut-ucca 8. szám alatt rendelem meg, ahol egyéni izlésemneik meg­felelő, a legújabb divat szerint, gondos kis­ipari munkával, modern szabással, nagy- választékú raktárból szabadon választott szövetből készült ruhát pontos időre szál­lítanak. r Kétszeri próbával iskolai, irodai vagy munkaruhát . 280 Ké-tól, jobb uccai kimenő ruhát * . ■ 320 „ estélyi ruhát ....»•■• 470 „ felöltőt ................................................ 350 „ fe ljebb készítenek. Vidéki megrendeléseket soron kívül intéznek el, kívánatra kiutaznak, a próbákat vidéken háznál eszközük! Egyben tudom azt is, hogy minden rende­lésemmel fokozom a szövetkezet forgalmát és ezáltal elősegítem, hogy a következő ru­hám még olcsóbb lehessen, mert a szövetke­zet a „nagy forgalom, kevés haszon*4 elve alapján áll. Most jelent meg! Kövy Árpád, Vigyázzatok és imádkozzatok c. református imádságos könyve Tartalma: Történelmi bevezetés, a reformál tus keresztyónség történeti kialakulása, egyetemes hatása, a magyar reformáció, a csehszlovákiai református egyház élete és munkája. IMÁDSÁGOK MINDEN ALKALOMRA. Kiválóan alkalmas konfirmációi és ünnepi ajándéknak. Egész vászonkötésben 10 Ké, díszesebb kö­tésben 15—20 Ké, bőrkötésben 25—30 Ké. MEGRENDELHETŐ: SALAMON KAROLY KÖNYVKERESKEDŐNÉL, LOSONC Védelem a rákbetegség ellen! A rákbetegség áldozatainak száma ijesztően emelkedik ! Mindenkit egyformán fenyeget ez a rettenetes betegség! Védekezzen ide­jében és olvassa el a következő két ki­tűnő, szakorvosi tanácsokban bővelkedő mü vet! Dr. VEREBÉLY TIBOR egyet, tanár A rákbetegségekről , Ára csak 6.— Ké. Dr. FÖLDES LAJOS főorvos A méhrAkról Ára csak 8.— Ké. Megrendelhető a PMH kiadóhivatala, utján. Portó 3.—, utánvétnél 5.— Kő. Kiadja: Prágai Magyar Hírlap Lapkiadóvállalat Szövetkező kori. fel. — Nyomatott a Mercy H. fia nyomdájában, Prágában, •— Nyomáéért felélőé: Em.Krátky.

Next

/
Oldalképek
Tartalom