Prágai Magyar Hirlap, 1937. május (16. évfolyam, 100-121 / 4246-4267. szám)
1937-05-16 / 111. (4257.) szám
4 PÜNKÖSDI RÓZSÁK A hegyek mögül még hűvös szellő omlott alá az elhagyott kisvárosra. A májusi szél úgy borzongatta meg a fákat és a kint pihenő betegeket, mint mézédes szóval, de hideg szívvel nevelő mostoha. A hosszú pádon, melyet a K pavillon mögé tettek, a tüdőbetegek üldögéltek. Némelyik eleven szemmel, nyitott szájjal ült, mintha soha beteg sem lett volna. Mások elgondolkodva ültek, mint téli fán a madarak, s a gyenge napsugár sem tudott rajtuk mit melegíteni. Arcukon örökös szorongás ült, s a lelkűk sokkal betegebb volt a fogyó tüdőnél is. Egy fiatal apáca, aki még csak nemrégen vállalkozott az Isten kedvére való legalázatosabb szolgálatra, kissé kikerülte a padot, amint arra ment. Tekintetében remegés és félelem ült, s ha esténként és éjjelenként bírta is közöttük a szolgálatot, világos nappal, amikor az aranynap sütött fiatalságára és szűz testének jól esett a melengető szelídség, nem akart az éjszakai borzongásokra visszaemlékezni. Éjjel megosztotta velük türelmét és idejét, most azonban fiatal nő volt, aki a virágokkal, galambokkal és a zöld levelekkel szeretett volna kevés szabad percében barátkozni. — Kedves nővér, kedves nővér! — hívta őt egy fáradt hang, s Mária nővér ijedten fordult feléje. — Tessék, tessék, mindjárt megyek —• mondta Sovány, már korán ráncosodó, fiatal asszony volt. Hónapok óta élt a kisvárosi kórházban, fiatalon ment férjhez, hirtelen anyaság és megszaporodott munka tették beteggé. Közel járt már az utolsóhoz, s minden fiatal élő és az élő, de sokak által halottnak vélt természet is barátot lelt volna benne, ha lett volna, aki bolondos, együgyű szavait mindig meghallgassa. Valamivel egészségesebb társai is húzódtak tőle, s amikor halk, reszelő köhögését meghallották, ijedten rezzentek össze, mert a halált remegték benne. —• Tessék, Mariska, tessék — óvakodott félközeibe Mária nővér. — Itt vagyok már, tessék. — Olyan szépet álmodtam —- mondta a fiatal asz- szony s az álom kisértő édessége ótt ragyogott hunyó szemében. ^ Olyan szépet álmodtam, nem tudom, hogy kinek mondjam el. A kevés beszéd is fárasztotta már, s várakozón nézte a fiatal apácát, mintha őt sürgetné friss, jókedvű válaszra. — Én meghallgatom, Mariska, csak mondja — mosolygott most már a másik és nőiességében kis kíváncsiság is volt, amint közelebb merészkedett. — Eljött a férjem — kezdte az asszonyka — eljött és olyan szép pünkösdi rózsákot hozott, hogy sohasem láttam olyanokat Ilyen nagyok és teljesek voltak. Pirosak, mint a láng, és nagyok, nagyon nagyok— A kezével fáradt mozdulatot tett a levegőbe. A levegő észrevette Mariska nagy fáradságát és körül- cirógatta a feléje nyújtott sovány kezet Halk, duruzsoló hangon beszélt hozzá és langyos napsugarakat hivott beszédes, fürge tanukul. A fák levelei is lemosolyogtak rájuk és együtt nézték a kinyújtott, halvány véreres kezet, amely olyan élettelenül, olyan fáradtan mutatott álmodott szépségek felé, hogy egyszerre megsajnálták. Mária nővér is észrevette, hogy a természet együtt érez a beteggel és szépséget szór tele marokkal, mint Istentől érkező, bőséges ajándékot. Most már leült a beteg mellé, megfogta lecsüngő kezét, madár félénkségével és szeretetével megsimogatta és úgy próbálta folytatni: — Az ágyára tette, ugy-e, Mariska? Akkor tette oda, amikor maga még aludt. Nem is vette észre, ugy-e? És fölébredt, s amikor fölébredt, hát ott volt a sok szép rózsa és magára nevetett... Maga is beleképzelte magát a kedves, virágos | álomba és kis ideig hangtalanul tovább színezte magában a más álmát. Olyan jó volt a félig hűvös, félig mégis csak májusi szélben kint ülni most a pádon, ahol a szavak zenéje helyett most a szív muzsikál, dajkamesébe illő, sugárzó szépséggel, mint jó édesanya a bölcső fölött. A nagy édesség kirezdült a pillájára és gyémántos könnycseppel jelentette magát — Olyan szépek voltak — búgott még a hang elfogyó bugócsiga módján a beteg ajakról — olyan szépek... A beszélgető betegek maguk is elhallgattak. Megszokták már a fiatal asszony szomorúságát, s mégis, el kellett hallgatniok, mert valami benne ringott a levegőben, mintha pünkösdi rózsák alig érezhető illata lebegett volna köröttük. Pedig a férj a mindennapi munkában őrlődött és 9 nem ért rá pünkösdi rózsákat vinni. Sem pünkösdi I rózsát, sem árvácskát vagy nefelejcset, amik otthon 9 nyíltak az elhagyott kis udvarban. Fiatal volt még 9 és tele gonddal, otthon hagyott két apró gyerekkel és egy csúnyán félbeszakított élettel. A beteg asz- szonyt gép pontosságával csak vasárnaponként látogatta, s akkor kimérten ült mellette a két rosszul mosdatott, rosszul öltöztetett gyerekkel, hogy aztán egy óra múlva a következő hétig megint eltűnjenek. A fiatal asszonyban azonban a betegek szenvedé- B lyességével élt az átélt három egészséges esztendő, az I első karácsonyuk, az első pünkösdjük, az első csók és az első gyerek, s most úgy keresett az emlékezésekben, mint kislány a színes babarongyok között. — Meglássa mondta az apácának és hangja boldogan erősödött — hogy pünkösd vasárnapján eljön és pünkösdi rózsát hoz nekem! — Eljön, ha megálmodta — bólintott az apáca, s hirtelen kötelességére ébredve, sietve kelt fel. — A konyhára kell mennem, megmondom, hogy Nagyné- nak ne készítsenek már ebédet, mert haldoklik. Nem kell neki a diéta sem. Fürge, klslányos léptekkel haladt a félretolt konyha | Irüa s Farkas Isi van felé. Haldoklótól haldoklóig igy járt, s fiatalságát, egészségét mindenhová magával vitte. A betegek utána néztek, s egy öregebb asszony, akit későn döntött le az annál alattomasabb és súlyosabb tüdővész, irigykedve felsóhajtott: Hej, ha még egyszer ilyen fiatal és egészséges lehetnék! A hang visszamaradt a levegőben és mint hópehely, nagy fehéren imbolygóit a láthatatlan űrben. •k Éjjel Mariska ijedten rezzent fel éber álmából és a takaró után kapott. Álmában úgy érezte, hogy piros pünkösdi rózsák hevernek rajta, s a Szentlélek is megI Kgy embert láttam egy napon, szemhéja súlyos volt nagyon, éreztem, hogyha igy hagyom, mint kis virág a nagy fagyon, elalszik rögtön mindörökre, S kerestem egy boszorka-szót, melytől ezer elátkozott holt erdő, tél-tiport bozót virág-ruhát ölt, báb mozog s pacsirta-dal hull a rögökre; szót, mely gyilkolni tud Telet. Ráztam: „Tavasz van, kikelet!1' Szeme kinyik, csöpp fényt vetett — s kihunyt. Segítség, emberek, elalszik rögtön mindörökre. Más szót kerestem, ős-igét, mely Szép Helénák, örzsikék, urak, szolgák, költők szivét mesékbe villanyozta rég, bűnös, vagy tiszta gyönyörökbe; Szent György havának 30-adik napján volt 500-adik évfordulója, hogy Lőcsén meglátta a napvilágot a magyar múlt gazdasági életének legkimagaslóbb vállalkozó-egyénisége: Bethlenfalvi Thurzó János. A középkori Magyarország, azóta, hogy kereskedelmi érintkezései a Nyugattal a XIII. század folyamán állandósultak, számottevő szerepet játszott a korabeli Európa gazdasági életében. Jelentőségét elsősorban nemesfém-gazdagságának, főként aranyának köszönhette. A XIV. század derekától számított másfél századon keresztül Magyarország aranytermeiése átlagosan évi 6000—6400 márkára, mai súlyban 1500—1600 kilóra rúgott, ami pénzzé verve korabeli értékben 420.000—450.000 arany forintnak felelt meg. A többi európai aranytermő területek, még a legszámottevőbb Gastein is, messze elmaradtak e számok mögött, úgyhogy a mintegy 2000—3000 kilóra becsült afrikai arany mellett a középkori Európa arnyszük- ségletét elsősorban Magyarországról fedezhette. Aranygazdagsága révén igy Magyarország keresett elhelyező piacává vált a nyugati államok iparának és kereskedelmének és Magyarország felé mihamar igen élénk behozatali forgalom alakult ki. A nyugati nagy emporiumok: Velence, Firenze, Regensburg, majd Nürnberg s a Rajnavidék, Krakkó s ezen keresztül Boroszló, illetőleg Thorn és Flandria a közvetítő, illetőleg végállomásai ennek a nagy távolságokat átívelő forgalomnak, legszámottevőbb tömegárucikke pedig, amelynek ellenében a magyar arany a Nyugatra vándorol — a posztó. De nem volt hiján az ország kiviteli forgalma sem a távoli piacok által keresett és nagy tömegekben forgatott árucikknek. Itt főként a a réz, még pedig az ezüsttartalom feketercz az, amely mind a forgalom távolsági ive, mind pedig a tömegárujelleg és érték tekintetében az első helyen áll. Míg az évi posztóbehozatal értéke a XV. században 200— 250.000 arany forint körül mozog, a külföldi piacokon elhelyezett magyar réz értéke is meghaladja a 80— 100.000 forintot. Tudvalevő, hogy a gyorsabb ütemü vagyonképződésnek, a polgári nagy vagyonok kialakulásának legszámottevőbb forrása a középl őrban éppen a tőmegjelent előtte, hogy azokra figyelmeztesse. i A takaró azonban üres és gyürődött volt, a rózsák csak álomban éltek és ébren elillantak. — Nem ő volt, nem ő — suttogta Mariska. — Még csak reggel lesz pünkösd, reggel lesz vasárnap. Majd reggel... S nem tudta, hogy ma van-e már vagy holnap, mert az ablakon át csak az égbolt látszott, s egypár apró, de mégis fényesen mosolygó csillag. Egy percre rábámult a csillagokra, aztán a kisgyerek szelídségével aludt el megint. Amikor a szemét felnyitotta, már fényes reggel volt és mintha messziről harangok szava sikongott volna. ráztam súgván a végtelen varázslatos szót:-„Szerelem!" Szeme kinyílt, de hirtelen zárult. Segítség, Istenem, elalszik rögtön mindörökre! Uj szót kerestem, zár-nyitót: Haza, Hírnév, Pénz, földi jók, kinyitottam a rádiót: ágyuk zengtek, ribilliók, sistergett forradalmak ökle, halál-sikoly szólt, vig zene, lármáztam: „Tűz van, mindene elég!" De szeme kelleme illant, mint viharból henye szivárvány. Elaludt örökre. Szegezték: aludt mint a kő. Koporsó, gyászdal, temető vette körül: nem bánta ő. S nem bánta, hogy eltüntető rögök hulltak rá dübörögve. árukat forgató távolsági kereskedelem volt. Az ország nemzetközi áruforgalmában tehát a magyarországi városok kereskedő-elemei számára a vagyonszerzésnek bőséges lehetőségei kínálkoztak. Kínálkoztak — de csak elméletben, mert a valóságban ezeket a lehetőségeket nem a belföldi, hanem a külföldi kereskedő fölözte le. A magyarság kései honfoglalása és a nyugati kulturközösségbe történt kései beilleszkedése folytán a magyar élet alakulása minden gyorsított üteme ellenére, mögötte jár a nyugati fejlődésnek s azt csak több százados együttélés után, mintegy a középkor és újkor fordulójára éri be. így van ez a gazdasági életben is. A külföldi kereskedelmi kapcsolatoknak a kiépitője a külföldi kereskedő a belföldi fejlődésnek abban a korszakában, amikor az a városi élet kialakulásának pedig csak első csiráit tünteti fel. Mire pedig éppen e kapcsolatok állandósulása nyomán a gazdasági értelemben vett város kialakult s ezen belül a kereskedő-elem megerősödése rohamosabb fejlődést vesz, — Nyugaton a gazdasági élet szervezete már oly szilárd és az évszázadokkal előbbrejáró nyugati kereskedelem tőkeereje már oly erős, hogy azt a „városgazdaság'* erőteljes gazdaságpolitikai rendszerével védett állásaiból a magyar kereskedelem már nem vetheti ki. A középkori Magyarország nagyarányú külkereskedelmének a tulajdonképeni hordozója tehát továbbra is a külföldi kereskedő marad. A legfontosabb tömegáruk ugyanis nagy távolságokra Ívelő forgalmi pályájukat, ha nem is kizárólagosan, de túlnyomórészt az idegen, külföldi kereskedő kezén teszik meg. A regensburgi, thorni, firenzei, boroszlói, nürnbergi, kölni kereskedők maguk jönnek be az országba a magyar termékekért, illetőleg hozzák be a nyugati gazdasági területek legfontosabb ipari tömegcikkét, a magyar aranyat kereső posztót, mig a belföldi kereskedő-elem kénytelen beérni azzal, hogy e tömegáruk forgalmát a nagy távolságoknak csak kezdeti, illetőleg végső pályaivén, az országba jövő idegen kereskedő és a belföldi fogyasztó, illetőleg termelő között, vagy legjobb esetben a legközelebbi külföldi einporiumig, Krakkóig, Breszlóig, Bécslg, Velencéig (illetőleg on________ 1937 május 16, vasárnap. HB HBf JHHBHMI Tétován nézett k<" i, aztán egyszerre csak kacagás fakadt elgyengült torkából, olyan vidám, erőltetés nélküli kacagás, hogy a madarak ijedten kukkantottak be az ablakon és csodálkozva nézték a csodát. — Rózsák — suttogta — pünkösdi rózsák. Mégsem álmodtam hát az éjjel. , És száraz, végét Járó köhögéssel ölelte magához a piros, bolondos derűt és tiszta ünnepet jelentő virágokat. Mária nővér az ajtóban állt és a szemében könny csillogott. Egész éjjel imádkozott a bünbocsánatért, hogy a kertből letépte a virágokat, s reggeli gyónásra készült. Belül máris úgy érezte, mintha föloldozná valami és hangokat hallott, amelyek értelmét nem tudta kivenni, s mégis édesebbek voltak minden hangosan hallható hangnál. A terem megszinesedett, kifényesedett, mintha ama régi tüzes nyelv fényesítette, tisztította volna szebbé, nagyobbá és emberhez méltóbbá. A városban zúgtak, énekeltek és pirosbetüs, nagy ünnepre szólították a népet a pünkösdi harangok ... nan hazáig) közvetítse. Természetesen ennek az alárendelt szerepnek megfelelően töredékes volt azután az az üzleti haszon és vagyonosodás is, ami a nagyszabású külföldi forgalomból a hazai kereskedő-elemre és a magyarországi vagyonképődésre esett. A középkori magyar külkereskedelemnek, korabeli fogalmakkal mérve, az aranygazdagság révén megvolt a világjelentősége, de a magyar kereskedő-elem későn lépett a porondra ahoz, hogy ennek a nagyszabású kereskedelemnek az elhóditásával maga is világraszóló szerepet tölthessen be. Az első és egyetlen magyar vállalkozó elme, aki a nemzetközi kereskedelem szoritó-béklyciba szétroppantó erővel belemarkolt, éppen bethlenfalvi Thurzó János volt. Már atyja, György, szűknek találta a boldogulásnak az ősi lándzsás-kuria nyújtotta kereteit s a XV. század első felében Lőcsére költözött, hogy árukereskedelemben és pénzüzletekben keresse sikerrel a va- gyonosodásnak nagyobbmérvü lehetőségeit. De a polgári foglalkozás csak eszköz volt számára a nagyobbmérvü feudális vagyon megszerzéséhez és családja emelkedését továbbra is a nemesi életideál jegyében látta. Másodszülött fiát, Jánost is papnak szánta, hogy az olasz egyetemeken szerzett kellő műveltséggel az egyházi méltóságokban találja meg a kisnemesi sorból a rendi ranglétra fokain gyors emelkedését. Az ifjúban azonban egészen kivételes, el nem fojtható vállal- kazó szellem s üzleti érzék szunnyadt, amely már a szülői otthon hagyományaiban gyökeret eresztve csak fokozott serkentést nyerhetett az olasz városok üzleti szellemtől fütött légkörében és a hazatért ifjú a papi palást helyett atyja örökét vette át a lőcsei patricius- ház boltívei alatt. A Lőcse—krakkói útvonalnak egyik legfontosabb árucikke a szepes-gömöri érchegység reze volt és e bányaiparral s fémkereskedelemmel ekkor már a Thurzó-háznak is megvoltak a maga évtizedes kapcsolatai, amelyek Thurzó Jánosnak már kora ifjúságában sok kész tanulsággal szolgáltak. Gyakorlati tapasztalat lehetett már számára, hogy a bányaműveléssel, a fémtcrmeléssel szemben a fémkereskedelem a sokkal inkább jövedelmező foglalkozás. Tudhatta, hogy a magyarországi réz ezüsttartalma révén egészen különleges hozamot igér annak, aki a „finomítá- sá"-nak, az ezüsttartalom kiválasztásának az országban ekkor még ismeretlen titkát elleshette a külföld üzemeiben. De ugyancsak ismert valóság volt előtte, hogy Lőcséről nem kezdhet a magyar rézzel semmiféle nagyobbszabásu vállalkozást, miután annak értékesítését s továbbitását a német és flandriai fogyasztópiac felé árumegállitó-joga révén Krakkó tartotta kezében. Már pedig az ifjú nemes-patricius nagy dolgokat forgatott fejében. Alig néhány évre atyja halála (1459) után Lőcséről Krakkóba költözik, hogy az utóbbi polgárjogának megszerzésével biztosítsa vállalkozásai számára mindazt a helyzeti előnyt, amit a város árumegállitó-joga és kialakult kereskedelmi kapcsolatai jelentettek polgárai számára. Mint a távolsági árucsere lebonyolításában tevékenykedő korabeli kereskedő-elem általában, Thurzó János Is mindenféle áruval és üzlettel foglalkozik, amint azt éppen az alkalom hozza magával. Érdeklődésének középpontjában azonban a fém- kereskedclem áll. A XV. század dereka óta a bányák elmélyülésével a feltörő bányavíz levezetése egyre súlyosabb és a hagyományos technikai berendezéssel le sem küzdhető problémává vált. Az ebből adódó nehézségek mihamar a bányaművelés általános válságát és ennek nyomán az egész vonalon az európai fémtermelés visszaesését idézték elő. Minél válságosabbá vált azonban a bányaművelés helyezete, annál kedvezőbb kilátások nyíltak meg a kereslet és kínálat növekvő ollójában a kereskedelmi vállalkozás előtt. Éles szemmel, de talán még inkább ösztönös megérzéssel: ezekbe a lehetőségekbe bclemarkolni — volt Thurzó Jánosnak korai, el nem lankadó elhatározása; és azok kihasználásával feltörni a gazdasági élet legnagyobbjai közé — megvalósult életcélja. Mennyire tudatos, az adott helyzet megfontolt mérlegelésén alapuló volt e célkitűzés, mi sem mutatja jobban, mint az, hogy Thurzónk már fiatalon elmerül a fémkohászat, főként pedig a rézfinomitás gyakorlati titkainak kutatásában és azokat —• még pedig, ha a hagyomány után indulhatunk, magának Velencének idegenek előtt féltve őrzött rézfinomitó-üzemei- ben ■—• el is sajátítja. A kellő technikai felkészültség birtokában azután már 1469-ben fölépíti s üzembehelyezi a Kárpátoknak fában bővelkedő északi lejtőin a mogilai rézfinomitó-kohót a belföldi kereskedelmi kapcsolatai révén lekötött szepes-gömöri réz fino: n- tására, hogy az abból kiolvasztott ezüsttel növelje fémüzleteinek hozamát. 9 (Folytatás és befejezés jövő vasárnapi számunkban.)] Mécs László: AZ ÁLMOSSÁG BALLADÁJA ö nem törődött semmivel. Már azt se bánta, mit mivel a sok féreg, mely ezrivel nyiizsgött testén. Már senki fel nem ébreszthette őt örökre!! Beihlenfa Ivi Thurzó János (1437—1508) Irta: Paulinyi Oszkár
