Prágai Magyar Hirlap, 1937. április (16. évfolyam, 74-99 / 4220-4245. szám)

1937-04-18 / 89. (4235.) szám

8 ^iisCTu;^<s^sR-Hrrai® 1937 április 18, vasárnap. Konzervatívok és haladók Btosiufo István tcu*ulntáfty.a a Magsat Szentében Dr. Borsody István, lapunk belső munkatársa a budapesti Magyar Szem­lébe tanulmányt irt a szlovenszkói ma­gyarok kultúrájáról. írásából alább köz­lünk egy részletet. Nem lehet zavartalan a magyar kulltura ápolása Szlovenszkón, mert folytonosan bajt okoznak az ideológiai összekülönbözé- sek. Mintha nem lenne amugyis elég aka­dálya a magyar kultúra fenntartásának, mi­kor nyelv és szellem a legnagyobb megpró­báltatásoknak van kitéve. De a kisebbségi életben minden rossz többszörösen sújt le. A világ fejlődésének árjában is többszörö­sen kijut a veszedelmekből. A több ország­ba került magyarság életében tragikusabb esemény már nem történhet, mintha az ösz- szefogó magyar kultúra részekre oszlik. Előny is származhatna, a mai viharból, ha a tapasztalat, élmény, harcok és próbák után a felszántott földekbe jó mag hullhat­na. De Szlovenszkón még nem képződtek eddig kész eredmények. Még mindig vajú­dik a szlovenszkói magyarság. Az egyoldalú konzervatizmusnak az a hi­bája, hogy többnyire olyasmihez köti ma­gát, ami már Magyarországon sem számit ízlésnek, vagy fegyelmezett meggyőződés­nek. Sokhelyütt a magyar kultúra egy ta­podtat sem haladt az államfordulat óta. Ami uj volt, gyanús volt és igy fordulhat elő, hogy nem egy szlovenszkói magyar családban hallani sem akarnak a modern magyarországi tudományos, irodalmi, mű­vészeti élet általánosan elismert és megszo­kott újdonságairól. Mintha a magyar dol­goknak meg lenne tiltva, hogy fejlődjenek... A modern magyar történetírás egy-egy eredményét, ami talán sérti a régi felfo­gást, nem lehet szóba hozni, mert a vádak özöne söpri el a friss gondolatot. A közép- osztály nagyrésze alig olvasott sokkal töb­bet szórakoztató szépirodalomnál és sokan ma is azt hiszik, hogy eleget tesznek nem­zeti kultúrájuk iránti kötelességüknek, ha értenek a budapesti színházak életéhez és elolvassák a közkézen forgó divatos regé­nyeket. Az embereknek csak az iskolához volt bizalmuk és ma is csak azt hajlandók vallani, amit réges-régen az iskolában meg­tanultak. Erénnyé válik ez a lelki berende­zés, amikor keserű büszkeséggel megjegy­zik: mi már ilyenek maradunk ... A való­ságban az élet elhagyásáról van itt szó, mert a szellemi vérkeringésből kimaradtak azok a későbben útnak indult sejtek, ame­lyek az anyakultura testét bejárták. A másik végletbe esnek azok, akik esz­telenül hajszolják a ,,haladó“ gondolkodást. Mintha már semmi sem lehetne jó, ami régi és magyar! Ezeket elvakitotta a sovén híresztelés a magyarok antidemokratikus hajlamairól, elnyomó természetükről. Sok­féle gyűjtőfogalmat használnak az ilyen hitvallásuak megjelölésére. De óvatosan kell itt eljárni. Mert ha Szlovenszkón vala­ki szidalmazza a magyarok „bűneit'*, az még nem jelenti azt, hogy az illető nem „jó magyar", hiszen igen sokan azt hiszik, hogy primér nemzeti kötelességet teljesíte­nek azzal, ha a magyar hibákat ostorozzák. Sajnos, legtöbben közülük azt képzelik, hogy amit ők mondanak, az olyan újdonság,, amiről csak Csehszlovákiában tudnak. Pe­dig ha ezek a buzgó nemzetjavitók elolvas­nák Széchenyi István könyveit, hamar meggyőződhetnének arról, hogy ő előttük már Magyarországon is rájöttek a magya­rok „hibáira". Itt megint csak a kultúra hiányait kell említeni, mert sokan szeretik fitogtatni haladó gondolkodásukat s köz­ben nincsenek tisztában azzal, hogy milyen stádiumban van a budapesti elit gondolko­dása. De nemcsak a magyar nemzet szem­léletében tévednek el hamis vágányokra ezek a szlovenszkói „haladó" magyarok. Friss európai műveltséggel dicsekednek, — különösen Budapest felé —, de alapjá­ban véve primitív életbölcsesség a kincsük és messze mögötte vannak azon európai kultúrának, amit a budapesti elit képvisel. Rövid története ennek a lelki fejlődésnek és beállítottságnak a következő: a fiatalem­berek a szellemi élet terén többnyire pan­gó szlovenszkói vidékekről felkerülnek a cseh egyetemi városba s ami újat megis­mernek, hozzákapcsolják a helyhez, ahon­nan az uj gondolatokat kapták. Mivel ma­gyar részről vajmi keveset szereztek, aka­ratlanul is azt hiszik, hogy magyarul nem is terem más, mint amihez rendszertelenül hozzájutottak. És a Iegszomorubb ebben a helyzetben, hogy nem is jutottak el annyira a „nyugati" kultúrához, amennyire hinni I szeretik. Mert hiányzik belőlük a tudatos keresés és szemlélet tehetsége. Prágában élnek százszámra szlovenszkói magyar diá­ikok, de távolról sem tudják magukévá ten­ni ennek a gazda,g kultúrájú városnak kin­cseit. Kint élnek az uceákon és csak a leg­hangosabb, legdivatosabb hatások érnek el hozzájuk. Mindenekelőtt a tetszetős balol­dali kultúra gyümölcsei: a szovjetfilmek, az avantgardista színházak. Aki ezekről rajongva beszél s még hozzá elolvas egy­néhány szocialista könyvet, az okosnak számit, haladónak és föltétlenül előnyben érzi magát az „elavult" magyar kultúrával szemben. Pedig a csehek számára sem je­lenti ez a kizárólagos kultúrát. A Prágában bolyongó magyar fiatalemberek nem is sej­tik, hogy a müveit cseh elit érdeklődése mennyire hasonlít a budapestihez. Mert ,hála Istennek, a kultúrában, kisebb-na- gyobb eltérésekkel, lehet összhang és egye­zés. De a „haladó" prágai fiatal magyarok ezt többnyire nem tudják. Mert jórészük „nyugati" kultúrának könyveli el a spor­tokat, a szabadszerelmet is és világszemlé­letük szerint vágyuk netovábbja az üveges, betonos kockaház, az egészséges fehér fo­gakkal nevető száj, az egyenlőség, úgy, ahogy a szovjet fiatalság életéről szóló fil­mekből az életet megismerték. Kétségtele­nül itt csak újszerű „keleti" kultúráról van szó; romantikus álmodozásról és pubertás­korabeli vágyakozásról. Sajnos, ez a típus, amit most megrajzoltunk, nagyon gyakori a fiatal magyar intelligencia köreiben. De a magát baloldalinak valló magyar intellek- tuellnek van egy másfajta képviselője is. A tehetségesek, a mohók, a fokozott intelli- genciájuak és vibráló érdeklődésűek, akik nem jutnak kellő és elegendő táplálékhoz a konzervatív berkekben. Miután a nemzeti­nek és konzervatívnak elkönyvelt fiatalok életformája többnyire nagyon laza és elha­nyagolt, az elégedetlenek számára egyene­sen vezet az ut a „haladók" táborához, ahol elevenebb az élet s vonzó a szabadosság. De aki intelligens, az nem is fullad bele a szélsőségek egyoldalúságába és a tudatlan elfogultságba. — Érdekes tünet a szloven­szkói fiataloknál, hogy csaknem ismeretlen a sznobizmus. De ez szegénységet és nyo­mort is bőven kifejez. Mert a sznobizmus nemcsak lelki diszpozíció, de a kényezte­tés következménye is. A két veszedelem a csehszlovákiai ma­gyarok kultúrájában a stagnáló konzerva­tivizmus és az idegen progresszió. A há- iboruutáni szlovenszkói magyarság lelki struktúrája sokban változott. Eddig inkább a hátrányokat figyeltük. De vannak elő­nyei is. Igaz, a jó változások egyelőre in­kább csak diszpozícióknak nevezhetők, Hőm és a sorstkaraé Irta: Pénzes Arthur Jó anyám alázatos papnak szánt, nagyanyám hős katonát akart neveltetni belőlem, magam híres szí­nész szerettem volna lenni. Egyformán megfelel­tem volna mind e nemes hivatásoknak. Ezt persze nem a papnövelde egykori rektora, nemis a ka- detti&kola zordon parancsnoka, sőt nemis a színi- iskola tanárai állapították meg. Erre magam jöt­tem rá. Mert, hogy egyik neves személyisége sem lettem e nevezett életpályáknak, lettem — kény- szeriből, dacból, véletlenből, vagy ha nagyképűsé­get akarnak: elhivatottságból — költő. Aíéle ha­szontalan, kallódó, ez üzleties tülekedő világba se­hogyan 6em illő naplopó. E cseppet sem hízelgő jelzőt persze nem én ékítettem foglalkozásom köré. Nem, ennyi ciniz­musra még magyar poétának sincs joga. Ezt aján­dékba kaptam Hlaváosy szerkesztő űrtől, akit Isten nyugosztaljon haló porában, áldott rossz ember volt, még a légynek ás ártott. Jó néhány ver­sem és novellám elolvasása után ragasztotta hoz­zám, merő irigységből, de levakarhatatlanul: — naplopó! De hát ez később történt. Sajnos annyira későn, hogy már nem vehettem hasznát a jótan ácsnak, már nem hagyhattam el szerelmemet, a költészetet, különben azóta már régen bankigazgató, kép­viselő vagy talán még malomellenőr is lehetnék. Mindenhez futotta volna már említett adott­ságaimból. Mondom: költő, író lettem. Mert mihez kezdjen egy 21 éves széplelkü, eszményi légkörben nevel­kedett, lüvószárkot kóstolt európai fiatalember egy összeomlott világ romjain, pénz, barát, sőt, ellenség nélküli! Nekiül és panaszos dörgedelmeket ir te­kintélyes lapszerkesztőknek, hogy igy-ugy, micsoda égbekiáltó igazságtalanság ez meg az, meg ho­gyan jön a szerkesztő ur ahhoz, hogy n. b. lapjá­ban igy e úgy Írjon erről-arról, valakiről. Az ellen­zéki lapok számára a kormányt szidtam, a kor­mánylapok szerkesztőinek a* ellenzéki alá valósá­gok feltalálásával kedveskedtem. Mindezt persze széplelkemnél íogva. Atkos baleset, hogy e kezdő­dő gyomorbaj tipikus tüneteit eláruló irodalmi mü­veket a mpdern vegjd j|£át köntösével ruházták Jel az idealista szerkesztők. Vagyis, hogy nyomda-1 festéket láttak. Vérszemet kaptam. Kezdtem cse-1 pülni Babits Mihályt. Majd én megmutatom, hogy milyen egy igazán jó vers. Anatole Francé tekin­télye is elcsúszott könyörtelen bírálatom banánhé­ján. Thomas Mann? Na, majd ha én kijövök a nagy Regénnyel! Molnár Ferenc, Pirandello? Ugyan ké­rem. A szinpad szenzációját én hozom világra! ... Fejest vetettem magam az irodalomba. És írtam. Dühvei, kétségbeeséssel, megszállottan. Összeírtam magamnak rengeteg ellenséget, renge­teg adósságot. Később már nemcsak költő, de te­hetség is lettem. Ezt úgy értem el, hogy — adott­ságaimnál fogva — alázatos voltam, ha kellett, méltatlannak találtam magam arra, hogy akár Ő- szerkesztőségük sarusziját is megoldjam, hős vol­tam, amikor megelégedtem néhány pengő előleggel és ragyogóan szinészkedtem, ha az agglegény ki­adó sokgyermekes családapát volt csak hajlandó megsegíteni. Aztán már nemcsak tehetséges, de divatos is (ettem. A nyájas olvasók nagy T-vel rebegték Te­hetségem felé az elismerést. Kultusizt kapott a naiploipáisom. Ezt szerettem volna sebtiben közölni Hlavácsy szerkesztő úrral, de a tehetségemből sajnos nem futja olyan hangra, hogy derék ke­resztapám füléhez két méter mélybe lejuthatna a rákoskeresztúri temető sárga homokjában. Viszont hiába mondom a feleségemnek, akit szintén összeírtam magamnak, de aki csak addig volt irodalom-rajongó, amíg csupán az arai rang- fokozatot bírta. Az anyakönyvivezető prózai jelen­sége kiábrándító hatással volt rá. Elfeledtette vele Laurát, Júliát, Tsoldát, Lédát és többi eszmény­képeit. E tekintetben felesleges, sőt veszélyes minden külön magyarázat. A férjek e kevésből is érthetnek, férjezett olvasóim úgy sem adnának igazat nekem, szabadon futó felebarátaim viszont majd megtanulják a saját 'kárukon. De minden rossz emlékem ellenére sem tagad­hatom meg az elismerést Hlavácsy szerkesztőtől. Mint zeneszerző halhatatlant alkotott. Szólamát ze­nei végletekbe áthanyatlobt nőm állandó repertoár­jába sorozta s oly meghitt házikoncerteket rendez, amikor uj bunda, uj ruha, uj cipő, nyaralás, etb. elképzelései rult anyagi viszonyaim folytán kény­szerleszállást szenvednek s önkárpótlásul, de hatá­rozottan előre megfontolt gyilkossági szándékból csatába viszi IbalJóidegeim ellen az örök melódiát: —; Naplopó! Naplopó! N^plopó! Külön szerencsém, hogy nem vagyok filmíró* De ha egyszer elkövetek egy szcenáriumot, — s biztos, hogy előbb-utóbb megteszem-! — elvetem a szabványos trükköket. Az adókivető bizottság moziba járó tagjai örökre meggyiilöltették velem az ilyen kétes értékű fogásokat, hogy például: az amorozó az erdő tisztásán h-a-s-mánt fekve hallgat­ja a kakuknnadarat s aztán hirtelen változik a kép és premier-plánban egy kakukos-óra pontosan ugyanúgy folytatja: kakuk! kakuk! Úgy van, eltalálták, az adókivető bizottság a ka­kuk szerepét játszotta sorsom filmjében. Amikor költői szerénységgel, de nyomatékosan megvallo- tam, hogy semminemű földi kincsen nem lévén, pusztán az égi virányok keré-szkediéséből, az iroda­lomból élek, kárörvendőn csaptak le rám-, hogy ha már ilyen hallatlan fényűzésre telik, hogy a naplopásból is megélhetek, akkor fizessek! Aki ilyen könnyen, égi mannából, sült galambból, árnibrából és nektárból szedi, magába a vitaminokat és kalóriákat, pazar keresményei után hatványo­zottan köteles adózni, nemcsak magáért, de a hit­vány milliókat robotolva szerző embertársai, pél­dául a fegyvergyárosok helyett is. Sőt az egyik ki­vető tag még sunyi érdeklődéssel azt a kérdést is intézte hozzám, árulnám el neki, hol tartalékolom az lultraviolet sugarakat arra az esetre, ha már ki­hunyna kegyes amerikai nagybácsim, a Nap. Bárha ez ul-traviolet sugarakat tökéletesebb Röntgen-sugarakká változtathattam- volna át, hogy megláthattam volna, mi dolgozik egy bíró lelké­ben, amikor a BTK ipulpi-tiusáról ítélkezik. Hogy mi gerjesztette oly -éktelen haragra irántam. Mert mit tettem? Hajnali hangulatában vájjon melyik ezép- lélek ne kelne versenyre a pacsirtával, ha daloktól duzzadó keblén okvetlenül köiunyitenie kell? Hogy nem az elytsiumi mezőkön, hanem a Nagykörúton ihletett dalos-versenyre a hasadó hajnal rózs-a-pirja? Ez a széplelkü költő ólkos balszerencséje s a rend hivatott őréé, aki szolgálata végeztével nagy neld- foliászkodássail kénytelen volt nekiülni és feljelen­tést irni ellenem, a neves dalnok ellen, köz­botrány okozás címén. — Mi a foglalkozása? — érdeklődött harmadsor­ban a bíró nevem és lakcímem után. — Költő, — szóltam dölyffeil. — Úgy? Tehát közönséges naplopó! Veszélyes munkakerüilésért. kétheti elzárásra Ítélem, de az ítélet végrehajtását próbaidőre felfüggesztem. És ha még egyszer írni merészeli... Holnap heyouulok a fogházba. mert pozitív eredményt eddig alig hozhat* tak. Mindenekelőtt a magyarság önereje vált ismeretessé. Veszteségeket kellett elkönyvelni, de nyereségnek számíthat a komoly , gondolkodás is, ami az évek folya* -mán széles rétegekben megérett. A kisebb­ségi magyarság nagyon értékes ember­anyag a a magyarságnak. Csak a pillanat tanúsága szerint nem képes megmutatni értékeit, mert élete még rendezetlen, zava­ros. Tisztulás főleg az elit magyar kultúra erősebb hatása alatt következhetnék be. Arra van szükség, hogy a szlovenszkói ma­gyarok az anyanyelvű kultúra dús formái közé kerüljenek, mert a „haladás" nem ve­zet el mindig Európához; csak az igazi ma­gyar műveltség adhat teremtő, mozgó szel­lemi készséget. Eddig -az történt, hogy a szlovenszkói magyarok féllábbal kiléptek a magyar kultúrából és belebotlottak a cseh­ibe vagy szlovákba. Ha a csehszlovák kul­túra életmód lehetett volna a magyarok számára, már hozzászegődhettek volna, mert alkalom volt rá elég. Bekövetkezett a magyar kultúra színvonalának esése, a szellem parl-agiasodása. De aránytalanul kevés idegen elem hatolt be. Nem annyira az a fenyegető egyelőre, hogy az idegen kultúra kiszorítja a magyart, hanem az, hogy a szlovenszkói magyarok egyszerűen kultúra nélkül maradnak. Az eddig elmúlt idő -azt bizonyítja, hogy a magyarok szá­mára a saját kultúrát az idegen nem he­lyettesítheti. Ez a „legbiztatóbb" tapaszta­lata a kisebbség 18 éves életének — akár­mennyire kevés és keserű. Ez ugyan nem nevezhető a kultúra gerincességének. In­kább egy magyar lelki tulajdonságról le­het szó, amit ma még nem lehet tisztán körvonalazni. Talán azzal a „rossz" tulaj­donsággal függ ez össze, hogy a magyar nem szereti az újdonságot, az idegent... Javulásra lenne szükség. A kisebbség erejéből, belülről kell jönni a döntő elhatá­rozásnak. De a kisebbségi nép nem szuve­rén s javító tettre voltaképp csak akkor képes, ha a körülmények kedveznek szán­dékainak. A tiltott magyar könyvek jegyzéke m. Múlt vasárnapi számunkban Frenzel Ferena „A Csehszlovákiában tiltott könyvek és dalok jegyzéke" cimü könyvéből idézve, folytattuk a tiltott magyar könyvek ismertetését. A közlést, amit a szerző a pozsonyi magyár Jogvédő Iroda utján engedett meg, az alábbiakban folytatjuk: Jó szerencsét (Móricz Zsi-gmond). Kántor József megdicsőülése (Kodolányi Já­nos). Képes Luther-naptár az 1934. évi közönséges évre. Kétlelkű szerelem (Budapest). Ki-ki a párjává! (Gárdonyi Géza)'. Kolos Sanyi története. Krisztust —- Kenyeret (Boldizsár Elek). Legújabb katolikus egyházi énektár. Lelki gyöngyök (Gábor J.), Lesz még kikelet (Budapest). Levelező gyorsírás. Levente-prédikációk (dr. Ligeti J.), Londoni levelek (Nagy Emil). Magyar iskolai dalok. Magyar kisgazdatestvérek. Magyarország helye Európában: Keleteurópa a falu (Budapest). Magyarország 1933. évi helységnévtára. Magyarország lovagvárai (Mikszáth Kálmán). Magyarország 1930 (dr. Dános Árpád), Magyar történet. I. kötet (Hóman Bálint és Szekfü Gyula). Magyar történet. III. kötet (Hóman Bálint és Szek-fü Gyula). Major István üzenete a magyar népnek* Mariska mesél (Pósa Lajos), Marxista lexikon. Mese a kacagó emberről (Szabó Dezsője Mesék —• versek (Pósa néni). Mindenféle emberek. Mindent akarunk. Misi, Marcsa, Julcsa. Mit akar a csehszlovák -katona? Mit akarnak a kommunista ifjak? Mit búsulsz, Kenyeres? (Komáromi Jánosi). Móra Ferenc-eml ékkönyv. Munkás- és parasztnaptár 1933, Munkát, kenyeret, földet és szabadságot! Nagyasszonyunk Szentgellérthegyi sziklatemp­lomának története (Pfeiffer Gyula). Napok, Holdak, elmúlt csillagok. Négy évszak — keresztény népnaptár 1936- Nem -élhetek muzsikaszó nélkül (Móricz Zslg- mond). Nemzetiségpolitikánk válsága és a Dunai kérdés. Népesedési politika. Nézz körül a földön. Orgia R. T. (gróf Zichy Tivadar)1. Örök-imádás, a leg-méltóságosabb oltár! szent­ség imakönyve. örvény (Szarka Géza), öt testvér (Szitnyay Zoltán)'. Otthon néllfül, haza nélkül (FáyV.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom