Prágai Magyar Hirlap, 1937. március (16. évfolyam, 50-73 / 4196-4219. szám)
1937-03-05 / 53. (4199.) szám
1937 márctua 5, péntek* Társadalmi Élet # A somorjai dalkör Regéczy Aladár karnagy rendezésében. két ■estét adott. Műsoron szerepelt Borka-Mühola: Karikagyűrű cdmű zene! vigjátéka. A szereplők jő játéka és szép éneke nagy tetszést aratott a nagyszámú hallgatóság körében. # A Kárpátegyesület besztercebányai osztálya e nalpokban tartotta meg Bárczy Oszkár elnöklete mellett rendes évi közgyűlését, amelyen a Rlecs- kai-nyergen uj menlház építését határozták el. A MAGYAR SZÍNÉSZEK KASSÁN. Kaeeáról jelentik: A kassal magyar sziniszezón március 16-án kezdődik, a tavalyi koncesszió alapján. NAJMAN MINISZTER MERÉNYLŐJE ELMEGYÓGYINTÉZETBEN. Tegnap jelentettük, hogy a prágai Ven cel-téren egy hölgy megtár madta Najrnan kereskedelmi minisztert. Kafká- nét, a merénylő hölgyet, amint a Plrager Tagblatt jelenti, a rendőrség 5Ó0 korona pénzbüntetéssel sújtotta. A Prager Mittag értesülése szerint Kafkájáét egy prágai elmegyógyintézetbe szállították elmeállapotának megfigyelése végett. — AMIKOR AZ ÜGYVÉD CSAK AZ ASZ- SZONYT TALÁLJA OTTHON. Kassáról jelentik: Dr. Berger Dezső kassal ügyvéd 1935 szeptemberében a zsidó hitelszövetkezet megbízásából 30.000 korona- követelést akart behajtani Sdhvarz kereskedőnél Az ügyvéd csak a kereskedő feleségét találta otthon. Áz asszony, mikor megtudta, hogy az ügyvéd mi járatban van, szidalmazni kezdte. Az ügyvéd elveszítette türelmét, áréul ütötte az asz- szonyt és botjával súlyosan megverte. A bíróság 500 korona pénzbüntetésre ítélte az ügyvédet. — HÓJELENTÉS A TÁTRÁBÓL* Az 1000 méteres magasságban fekvő fürdőhelyeken 40 cm régi, 2 cm pépes hő, az 1300 m magasságban 130—150 cm régi és 5 cm qj hó. Az 1600 méteres magassábam 250—300 cm régi, 30 cm uj préselt hó. A legnagyobb magasságban 3—5 méteres hóréteg vau és lavinaveszély! — ELHELYEZIK A POZSONYI SZEMÉLYHAJÓ ÁLLOMÁST. Pozsonyból jelentik: A városszabályozó bizottság csütörtökön ülést tartott a. városházán. A bizottság módosította a Köztársaság-tér szabályozására vonatkozó tervet s elhatározta hogy felkéri a városi villamosvasút igazgatóságát, hogy az „E”-jelzcsü villamos végállomását ne a Manderla-tféle felhőkarcoló előtt állítsa fel, hanem helyezze ki a főpályaudvarhoz, hogy Ligetfalu lakossága is közvetlen összeköttetéshez jusson a pozsonyi főpályaudvarral. Elhatározták, hogy a Duna partjáról elhelyezik az eddigi sze- mélythajó- ég ■teherhajó-állomásokat, A személy- hajók állomásait a Simonyi Iván-sorra helyezik, a teherhajó-áilomást pedig kihelyezik a téli kikötőbe. Az igy felszabadult Duna-parti részletet parkírozni fogják. — ELÉGETT EGY RUSZINSZKÓI REMETE. Kassáról jelentik: A kárpátaljai Tereibe af éhé ipa- lak község melletti erdőben egy kis kunyhóban lakott Mellincsuk Demeter 82 éves gazda. Tegnap este az öreg gazda erősen befíitöfct a kályhába és aludni tért. Az ágy a kályhából kipattanó szikrától meggyulladt és a gazda szénné égett. Reggel az arra haladó emberek csak a ház romjait találták meg és a gazda megszemesedett holttestét. — FELGYÚJTOTTA RUHÁIT EGY KISLEÁNY. Pozsonyból jelenítik: Csütörtökön délelőtt, Jakocs Mária ligetfalusi bétesztendős kisleány pajtásaival tűzzel játszott. A gyufa lángjától meggyulladt, a kisleány ruhája és a lángok súlyos égési sebeket ejtettek a szerencsétlen leányon. Mentőket hivattak, akik a kisleányt beszállították az állami kórházba. — AUTÓKARAMBOL LAMACS HATÁRÁBAN. Pozsonyból jelentik: Súlyos autóösszeütközés történt tegnap a lamacsi hídon. Dr. Podhorányi pozsonyi járásbiró helyszíni szemlén volt Stomfán. Magával vitte Gazsó Margit irodakisasezonyt, aki a jegyzőkönyvet vezette. A járásbiró egy ismerősének autóján ment Stomíára, mert a kerületi bíróságnak nincsen személyautója. Hazatérőben a Lám ars közelében lévő ihidon a gépkocsi ö&z- szeiitközött egy szembejövő autóval. A járásbiró és az irodakisaeszony az arcán súlyos sérüléseket szenvedett. Mindkettőjüket a pozsonyi kórházban ápolják. A gépkocsik megrongálódtak. — ÖNGYILKOSSÁG — EGY POHÁR VÍZZEL. Béceből jelentik: A 3i2 éves Mascíbl ALbert különös módion, egy pohár ivóvízzel követett el öngyilkosságot. Maschl, akit különféle bűncselekmények miatt letartóztattak, hat borotvapengét nyelt, le. Emiatt műtétet végeztek rajta e a kórházban figyelmeztették, hogy a műtét után egy- Kleig semmit, sem szabad ennie vagy innia, mert különben életét veszélyezteti. Maschl egy óvatlan pillanatban egy pohár vizet ivott meg s ennek követkertében olyan súlyos komplikációk léptek8 fel, hogy Maschl meghalt. — A TYUKTOLVAJ VŐLEGÉNY. Nagyszőlősről jelentik: E. J. fel&ovégi legény lakodalmát akarta megülni vasárnap szive választottjával. A vőlegény illő módon akarta ellátni a násznépet, 8 ezért elment a ezomozMos Egree községbe tyúkokat vásárolni. Haza is hozott vagy húszat, de szombaton délelőtt kellemetlen meglepetés érte a lakodalomra kéaztilődőket, mert csendőrök jelentek meg a lefoglalták a már megkopasztott tyúkokat. A vőlegényt pedig előállították, mert semmi kétség sem férhetett ahhoz, hogy ő volt az, aki az elmúlt éjszaka egy egresi gazda valamennyi tyúkját ellopta. A vőlegény tagadott, de azért őrizetbe vették « átkisérbék Egresre, hogy mutassa meg, honnan vette a tyúkokat. A laik’o- dálmát elhalasztották... — HULLÁT FOGTAK KI A DUNÁBÓL. Somorjáról jelentik: A vajkai halászok egy bullát fogtak ki a vizből. A holttest már hosszabb ideje lehetett a vízben s már oszlásnak indult. Ruhájában iratfoszlányokat találtak s ébfoöl megállapították, fyqgjfi béqql ezó. A tönkrement ungvári Uránia-mozgó volt bérlői a kassai bíróság előtt Bérbeadhatja-e egy kulturegyesület a mozikoncessziót? ■ A némafilm leiemésztette a csendes üzlettárs hétszázezer koronáját KASSA* — A kassai felsőbíróság ma egy igen érdekes moziügybein. hozott Ítéletet. Az ungvári Uránia-mozgó koncesszióját a Proarviía ukrán kukuregyesület kapta meg évekkel ezelőtt. A mozi bérletét az egyesülettől Palkovics Ármin ungvári, Mandl Ármin és Mandl Dezső homonnoi lakosok, valamint Neuwiith Félix mint csendes társ kapták* Neuwirth Félix 150.000 koronával társult be a vállalkozásba. Az üzlet rosszul ment és másfél év malva a vállalat teljesen tönkrement* Régi némafilmeket vásárolt össze ugyanis a Prosvita-egyesület és ezeket be kellett cserélni bizonyos ráfizetéssel, hangosfilmekre. Az üzlettársak fejenként 57.000 koronát fizettek rá az üzletre. Neuwirth Félix pert indított Palkóvicsék ellen és visszakövetelte az általa fizetett 207 ezer koronát. Arra hivatkozott, hogy nem volt kellőleg informálva az üzlet jósága felől, de máskülönben is a mozi bérbeadása tilos és törvénytelen jogügylet Az ungvári kerületi bíróság annak idején elutasította a keresetet, ugyanúgy a kassai felsőbíróság is, azzal az indokolással, hogy nem történt megtévesztés, mert Neuwirth mindenről tudott. A legfelső bíróság azután megsemmisítette az ítéletet és utasította a kassai felsöbiró- ságo, hogy állapítsa meg, hogy a szerződés törvényes volt-e a Prosvita-egyesület és Palko- vicsék között. így tárgyalta most újra az Ügyet a kassai felsőbíróság. Megállapították az iratokból, hogy a koncesszió bérbeadása tényleg meg volt tiltva és az országos hivatal nem is hagyta jóvá a szerződést. A rendőrség meg is büntette a Prosvita-egyesület elnökét az engedély bérbeadása miatt. A felsőbíróság ennek ellenére helybenhagyta az elsőfokú Ítéletet azzal az indokolással, hogy a szerződés törvényessége nem birt befolyással a szerződő felek egymásközötti viszonyára és nem követelheti az egyik fél, hogy a többiek térítsék meg a veszteségét. Hurkot kötött apja nyakába a podotini gyilkos és meglojtotta Hitvesgyilkosság és apagyilkosság ■ A meny telkiismerete juttatta az igazságszolgáltatás kezébe a tetteseket LŐCSE. — Amint a sajtó már röviden jelentette, Liszony Ferenc podolini gazdálkodót fia és felesége kegyetlen hidegvérüséggel meggyilkolta. A beismerő vallomások után kibontakoztak a szörnyű tett részletei. A véres esemény előzményei még a múlt év decemberébe nyúlnak vissza, amikor a meggyilkolt gazdának Csehországban lakó fia feleségével együtt karácsonyra hazalátogatott. A fiatal Liszony az ünnepek után vissza akart térni csehországi lakhelyére, de apja rábeszélte, hogy maradjon otthon s Podolinban keressen munkát, A fiú hallgatott atyjára és szüleihez költözködött feleségével együtt. Eladta csehországi otthonában maradt holmiját s készpénzből hozzájár ült apja háztartásának költségeihez. De idővel úgy alakult a helyzet, hogy az ifjabb Uszonynak kellett eltartani az egész családot, amely nem kevesebb, mint tíztagú volt Bizony a fiú készpénze hamar elfogyott s Li- szonyék egyre szűkösebb viszonyok között éltek, Ennek folytán egyre több veszekedés volt a családban. Az öreg Liszony durva és verekedős volt s öreg felesége egyszer csak azt javasolta gyermekeinek, hogy tegyenek mérget apjuk ételébe. Ettől a tervtől később elálltak. Egy szép napon azonban újra verekedés tört ki a családban s az öreg Liszony neki ugrott legidősebb fiának, Ferencnek és fojtogatni kezdte. Erre ifjabb Liszony az ágyra vágta apját és ütlegelni kezdte. Az öreg apa hamarosan elvesztette eszméletét és vér borította el. Ifj. Liszony Ferenc és anyja ekkor hurkot kötött . az öreg nyakára, a fiú rátérdelt apja testére és addig húzta a kötelet, amig a szerencsétlen ember meg nem fulladt. A gyilkosok ezután fölvitték áldozatukat a padlásra és fölakasztották egy gerendára. Később pedig a csűrben elföldelték. Ezután ifj. Liszony Ferenc feleségével együtt elhagyta Po- dolint és visszautazott a csehországi Bilánba. Az anya pedig azt hiresztelte a podoliniak előtt, hogy az öreg Liszony Lengyelországba távozott. Talán nem fa tudódott volna Üd a borzalmas gyilkosság, ha ifj. Liszony Ferencné, aki szemtanúja volt a borzalmas gyilkosságnak, nem jelentette volna föl a szörnyű esetet a csendőrségen, A fiatal asszony nem tudta megnyugtatni lelkiismeretét. Ifj. Liszony Ferencet és feleségét azonnal letartóztatták és bekísérték a kremsderi járásbíróság fogházába, ahonnan a napokban átszállítják őket a lőcsei államügyészségre. Közben Podo- linban letartóztatták a meggyilkolt feleségét, valamint kiskorú fiát is. E napokban boncolták föl a meggyilkolt gazdát és megállapították, hogy a halált fulladás következtében beállott szivbénulás okozta, A gyilkosok fölött a lőcsei esküdtbixóság tavaszi ciklusán fog ítéletet mondani — MEGÖLTE A SZÉNGÁZ. Kassáról jelentik: Pcsola József négygyermekes, remetevasgyári sofőr széngázmérgezést kapott. Súlyos állapotban szállították be a kórházba, de anélkül, hogy eszméletét visszanyerte .volna, meghalt. , i JjujszeőáOesz q „MARGIT CRÉM-löl — ELFOGTAK KASSA BETÖRGRÉMÉT. Kassáról jelentik: Varga Andor asztalos ezámoe betörést követett el az utóbbi időben Kassán. Többek közört betört Gottdlener pezsgőgyáros lakásába is ób nagyértékű ékszert zsákmányolt. Ma a StmT-uccán a detektívek felismerték Varga Andort és izgalmas bajsza után elfogták az egyik házban, ahová, bem énekül t. Lakásán nagymennyiségű lopott tárgyat találtak. Átadták az ügyészségnek. — A POZSONYI ÖNKÉNTES MENTŐK PANASZAI. Pozsonyból jelentik: A (pozsonyi önkéntes mentőteetület legénysége körében már hoez- azabb ideje súlyos panaszok merültek fel a teetü- let vezetősége ellen. A mentőknek legfőbb kifogásuk az, hogy a vezetőség a várostól kapott egymillió koronás ezubveneiót nem használja fel eléggé gazdaságosan. A mentők panaszaikat, memorandumba foglalják és át fogják nyújtani a váróé vezetőségének. Memorandumukban fölhozzák azt is, hogy a méntőegyesülotnek mindössze három mentőautó áll rendelkezésére, ebből is egyet állandóan vidéken kell alkalmazni. Az önkéntes mentőteetflleiben lévő állapotokkal legközelebb Pozsony város tanácea is foglalkozni fog, ; — ELÍTÉLTEK KÉT HARCIAS POZSONYI ASSZONYT. Pozsonyiból jelentik; Janius Stefánia pozsonyi vendéglősné és Krajcsik Mária, a venni églőswé alkalmazottja állottak ma hatóság elleni erőszak miatt a kerületi bíróság előtt, Januené- naík a Köztársaság-téren volt borozója, de nem volt hozzá hatósági engedélye. A rendőrség emiatt be akarta záratni a borozót, de a verudéglősné és alkalmazottja erélyesen tiltakozott a. rendőrségi beavatkozás ellen. Pavelka János reuidőrtfelügyelő jelent meg a borozóban, hogy végrehajtsa a rendőrség utasítását de ft két asszony szembeszállt vele és tettleg is bántalmazta. A bíróság a ven- déglősnét háromheti fogházra és 200 korona pénz- büntetésre, alkalmazottját pedig nyolcnapd elzárásra és 100 korona pénzbüntetésre ítélte. xx Az L. ö C» Haxdtmuth „Koh-I-Noor" ceruzagyár újdonsága: a foglálatnélküli „Progresso" ceruza vastag és erőteljes írásra alkalmas. Kaphatót grafit-, másoló- és színesceruza alakjában. Művészek és irodák részére különösen alkalmas. — ELSZÓLTA MAGÁT A TAGADÓ KASSZAFURÓ ... Nyiiítiráiról jelomtiilk: A Ikerü- leiti bíróság szerdán iitélUkiaziatlfc Sporínia, Károly és Novotny Pál hiivaitásois IkaetsziaJfuróik felett, akikéit legutóbb ia tavaly ŐBiszieil elkövetett mgy- uginóci (laassziaifuimr, mmitt ítéltek hoeezialbb eza- biadlságiveszitiéieine. Moist azzal! .a váddal kerülitek a biróság elé, hogy betörést kísérelitek meg UU- maimn Ármin nyiltav/aámiboikinéhi kereekeidiöinéil. A imostiaini tánigyifliliáisoin Novotny tönedieilmes beismerd viafioimiáeit tett. Spoiriinia tagadott, de ki- hallgatása eoirám vóleltítenjüll elszállta ama gát. Mert a bíró hiainsányiaivi váiraitl'ainml azt kérdezte tőle: „Kiméi volt iá femitővtasV44 Énre Sípomba gépiesem azt válaszolta, hogy „nálaim“ s csak később kapott ésizibo... A bíróság fejemtoémt (béttihaivi fél- ítétíem fogh'ázzial 'sújtotta a IkasszalPuiixJJka^ Tiszta arcbőr 14 nap alatt a valódi GORALL CRÉMTÖL (szárai vagy zsíros). Kár harmadik nap után javul az arcbőr észrevétlenül és az össze* hibát u. m, szeplő, pattanás, mitesszer, májfolt, nagy pórus, ráncos bőr, üreges kinézés teljesen megszűnik. Biztos eredmény. Ára Kö U<y.öRÖSRÁK GYÓGYSZERTÁR Bratislava, Mihály-ucca 20. ______ Po zsonyi előadássorozat a magyar kisebbségi kérdésről H POZSONY. —* A C&ejhszilfovákial Magyaa^rf Tiudoimányos, Irodalma és Művészeti Társaságai kiseíbbségi bizottsága érdekes elöadássoroza - y-s tót kezdett. A pénteki előadásokat dr. Sze- ,-9 réinyi Ferdinámd értekezése vezette be. Szép- -q szsámiu hallgatóság előtt dr. Stodola Emil ím -? imiert könyvével kapcsolatiban fejtegette adfef önkritika és a fogalmak tisztázatlanságának:\'J& a kérdését. Kitért Stodola azon megjegyzé- -é sére, hotnr szerves összeálMtásIban a magyar- iát ságnak magának kellene összes követeléséj de összeállítania. Az előadó három alapelvet ál- i-f. ütött fel1: „Nem engedhetjük, hogy a magyar-k-i ságot csak számnak, aritmetikai fogalom- |-ü nak“ vegyék, (hanem kollektív testet kell ben- <-r ne látni és eaxnek megfelelően a kisebbségi fog szerződlések egyéni fogalmazását is kollektív ívj fogalommá ki kell bővíteni. „Magyar jegyző jöa és magyar tanító kell a anagyarságnak“, mert senki sem azereti, ha idegen'ek kezelik.^ii üigyeit. „Nem lehet a magyarságot a városok- -i bói a falvakba kiszoritani“. Kifejtette, hogyftv! a húszszázalékos arányszám reformra szorul||íi és ma már minden szakember szemében tart* -1 hatatlan. Kihangsúlyozta végül a nagy kü- -i liönlbséget, mely a „maigyarajku" és az öntu- -i datos magyar nemzetiségű egyének között ü van. Az előbbiek nem tartoznak a magyar ti sorsközlösséighez és semmiféle pluszt a ma- -f gyár kultúra szempontjából nem jelentenek. . .2 A szakszerű előadás bőven utalt Eötvösre, >s Kossuthra és az újabb nemzetiségi és kisebb- ■< ■s'étgii droidaloim forrásaira. A legközelebbi előadást ebben a ciklusban . a dr. Dnka Zólyomi Norbert tartja március sí 5-én este a Társaság helyiségében (Kápta- -í lan-u. 18), majd március 12-én Lmdíwig Au- -i réi folytatja a sorozatot Tavasszal megkezdik a dévényi vár környékének rendbehozását PRÁGA. — A kormány németnyelvű kőtayom*-' fcofia szerint a dévényi vár környékének rendező* sót dr. Hodía miniszterelnök kezdeményezésére már kora tavasszal megkezdik. A vár könnyé kén néhány ócska házat lerombolnak fi a Duma-partot újra építik. E munkálatok céljára eddig egy mii* Hót elkerült biztosítani. Százéves a komáromi fogház KOMÁROM. —* A múlt század elején e régi vármegyei börtönök ellen nagyon §0* és jogos kifogás merült föl s a börtönügy igen sokat foglalkoztatta a szakértőket. Á vármegyék között Komárom-vármegye volt az első, amely elhatározta, hogy korszerű börtönt építtet a erre 65.000 forintot szánt* A 65.000 forinthoz végeredményben a vár-i megye csak 26.000 forintot adott, a börtönépítés további költségeit társadalmi utón szedték össze. Akkor még a börtönépítés is lelkesítette a társadalmat s a társadalom össze is hozta a töméntelen pénzt, hogy £ megye foglyainak kényelmes börtöne legyen. Az uj börtön mintául szolgált, hire a magas bécsi udvarba is eljutott s az akkori uj osztrák börtönök a komáromi mintára készültek. Az újítás abban állt, hogy a komi^ romi börtön-elv szakított a közös cella rendszerével s magán zárkákat épített. Ez a tény nagyon elősegítette az igazság felderítését azzal, hogy megakadályozta a cinkosok öszr- szebeszélését. A többi vármegyék is felkeresték a komáromi börtönt, hogy tanulmányozzák. Mikor V. Ferdinánd feleségével néhány napig Komáromban tartózkodó#, ezer forintot adott a börtönépítésre. A vármegye főldbirtokos-csüádjai erre vetésed ve adakoztak. A volt vármegyei fogház m/ kerületi bírósági fogház. — KUTYA FOGTA EL A TOLVAJOKAT Nyírtáról jelentik: Múlt év októberében a nagytí pólósányi ‘vasúti állomáson vakmerő széni,loivb fedőitek föl, A tolvajok útközben haj igáit ák lo vonatról a szenet. Novotny vasúti őr .kutyájává a tolvajok üldözésére indult s az egyik tolva Bihari Antal személyében a kutya elfogta, Bíha megnevezte bűntársait, akikikel együtt most k rült a nylírai bíróság elé. A 'bíróság fejeuk& tlxennégymipi tPogMual sújtott*, őket, 6