Prágai Magyar Hirlap, 1937. március (16. évfolyam, 50-73 / 4196-4219. szám)
1937-03-05 / 53. (4199.) szám
4 rpi«csaAWí%ARHna^ Füssy, Pajor és Petrásek az abauji és zempléni pártszervezetek nagysikerű gyűlésein KASSA. — Tegnap számoltunk be az egyesült párt törvényhozói keletszlovenszkói kőrútjának diadalmas bodrogközi állomásairól, továbbá a Gölnic völgyében tartott értekezletekről. Alább ismertetjük a körút abauji és zempléni eseményeit. hiszen a nemzetiségek békés együttélésének szükségességét hangoztatja Bene§ köztársasági elnök is. Elutasította a képviselő azt a vádat, amely az egyesült párt szlovák híveit magyarón- sággai illeti, mert alapvető elve a pártnak, hogy Szlovenszkón mindenki megtarthassa nemzeti nyelvét és szabadon élhesse nemzeti életét. Megindokolta az egyesült párt ellenzéki magatartását és megelégedéssel konstatálta, hogy a párt változatlan bizalmát bírja a szlovák lakosságnak is. Pieitiriáiaeik képviselő ibieszédiéit [mindenütt lelkes helyesléssel fioga/ditáík ia szlovák páirttíhiveik. Küllőn kedves megileipetéslben volt [részié a képvise- ilőinelk KassanJfaLuin,, alhioil a 30 év óba fennálló keTiesiZítémyiszociailiiBita egyesület emliéíkköinyvében megtalálta Giesswefim Sándor aláiráisát. Meig- /hatottan említette, hogy tmtáir a század legeilieijén Gieisswíein Sáindiotral, a maigyair keres® ténye® o- ciiailiizmus meigteremtőjével jáirta a Ikieireiszitény- eZociailisitia gyűléseiket. Pietnáseik kéipviselő aiz albaiu ji taggyűléseik. után Bánóéiba utazott és dr. Kátra Kálmán keirületii főtitkárinál együtt a ipart eperjesi vezetőinél tett láitogaitáeioikia. A zempléni gyűlések Zeimplé.ntmeigyéiben vasárnap ée hétfőn jelen1937 március 5, péntek. tek meg hat községben az eigyeeiült párt törvény* hoizóí; dir. Piakor Miklós ée FüeBy Kálmán eraemáU táróik ée elkísérte őket utjiulkira dir. Miembemij Alfréd és Ceriha S'ándoir országos pá/rttvezieitőeégi tagok ie. Vaeánnaip délelőtt Szohnáncom, dóliutón Ruezkócon ée eeite Hnnkócon. volt igein látogatott taggyűlés. Hétfőn délelőtt tmregem, délután Szümy-egen tamtoittiaik tagiéntekeizileitekiet, eete pedig Abairán volt méfpgyüilée, ^melyem oly nagy számban vettek részit a pánthlvek, hogy nagyrészük kiszorult a ezövietkieizet nagytexmébő.L Pajor éis Füeey szenátorok a giaizdakéirdée égető ipnoibléimáiinóil tájékoztatták a haHgatóeágot a politikai helyzet kenetében. Pajor szenátor többek között rámutatott a gazidiákat ént sénelnuekTe, amelyek például legutóbb a vetőmaggal való ellátás bemén is megmutatkoztak. Dr. Mertems Alfréd ée Csuha Sándor felszólalásukban kitartásra és együttműködésre buzdították a piánt- hivekiet. A fizetéslevonások részleges megszűntetése a minisztertanács előtt A nyugdíjasok is részesülnek illetményjavüásban Az abauji pártgyülések Abaujszinán szombaton délután ment végbe a helyi szervezetek egységesítése Füssy Kálmán szenátor és Grusetzky Ferenc főtitkár részvételével. Lengyel József református lelkész üdvözlő szavai után Füssy szenátor tartotta meg beszámolóját és részletesen tájékoztatta a gazdákat az aktuális gazdasági és politikai helyzetről. A viharos éljenzéssel fogadott beszédet Hámorszky Pál földbirtokos, a volt magyar nemzeti párt helyi elnöke köszönte meg meleg szavakkal. Nagy János, a volt országos keresztényszocialista párt helyi elnöke is lelkes hatású beszédet mondott. Majd egyhangú lelkesedéssel kimondották az egyesült párt helyi szervezetének megalakulását s megválasztották a következő tisztikart: diszelnök Hámorszky Pál, elnök Makó Bertalan, társelnök Nagy János, alelnö- kök Sugár János és Felső Makó István, pénztárnok Berta István, jegyző Sztanai István, titkárok Kandzer Péter, Kuzma István, Meti Pál és Kacsala Pál. Grusetzky Ferenc főtitkár buzdító beszédet intézett az uj vezetőséghez, majd Makó Bertalan helyi elnök köszönte meg szép beszédben a tisztikarba helyezett bizalmat. A lelkes gyűlést Lengyel József református lelkész rekesztette be lelkes, iránytmutató beszéddel. Csécs és Somodi községekben is rendkívül látogatott tagértekezletek voltak s azokon a környékbeli községek lakosai is számosán jelentek meg. Füssy Kálmán szenátor tartott nagy beszédét mindkét helyen. Csecsen Szabó Bartkó János helyi elnök üdvözölte a szenátort, kívüle Grusetzky Ferenc főtitkár. Kovács Ferenc református lelkész, pártvezetőségi tag beszélt, majd Sinály Béla titkár adott tájékoztatást a fölvetett kérdésekben. Somodiban id. Prokop János helyi elnök házában folyt le a tag értekezlet, amelyre Péderből, Tornáról, Zsarnóról is szép számban vettek részt a gazdahivek. Itt Gyula Mária és Prokop Katalin verses felköszöntővel fogadták Füssy szenátort, majd a helyi elnök üavözlése után a szenátor mondotta el nagyhatású beszédét. Grusetzky Ferenc főtitkár felszólalása után Orián Árpád párttitkár adott felvilágosítást a különböző kérdésekre. Végül Molnár István társelnök xekesztette be az értekezletet. Petrásek képviselő a szlovák pártfiivek között Az abauji szlovák pártszervezeteiket Petrásek Ágoston nemzetgyűlési képviselő látogatta meg. Kőrútjának gócpontjai Enyicke, Szakaly, Abauj- széplak és Kassaujfalu községek voltak, ahová bejöttek a közeli szlovák falvakból is a párthi- vek. A képviselőt mindenütt nagy lelkesedéssel és szeretettel fogadták s nagy figyelemmel hallgatták meg szlováknyelvü beszámolóját. Kifejtette a képviselő, hogy a szlovák és magyar nép barátsága és testvéri együttérzése Keletszlovenszkón is élő valóság és ez annál inkább megnyugvással tölti el, mert Két év után hurokra kerültek a tornai Weher- lestvérek gyilkosai KASSA, — Két évvel ezelőtt szörnyű rabló- gyilkosság történt Tornán. Mint emlékezetes, Weben füszerkeresíkedőt és öreg nővérét haltával agyonütötték, majd a lakás kirablása után rájuk gyújtották a házat. Akkor több személyt tartóztatott le a csendőrség, de bizonyíték hiányában rövidesen szabadonbocsátották őket. Most két év után a nyomozás érdekes fordulóponthoz érkezett. A csendőrség újból letartóztatott három személyt. Alapos a gyanú, hogy ők követték el a rablógyilkosságot. A nyomozás széles mederben folyik tovább és valószínűleg még több letartóztatás lesz. A letartóztatottak neveit a nyomozás érdekében nem közölték. PRÁGA. — A kormány ma az esti órákban minisztertanácsot tart, amelynek tárgysorozatán a francia kereskedelmi szerződésen és számos adminisztratív kérdésen kívül egyebek között a margarinkontingens megállapítása is szerepel. E kérdést a multheti ülés tárgysorozatáról levették, mert a hivatalos 5200 vagonnyi kontingenst a szocialisták kévéseitek. Egy hét előtt a minisztertanács márciusra ideiglenes kontingenst engedélyezett s azóta a gazdasági miniszterek tanácsa foglalkozott a kérdéssel. A mai minisztertanácsnak a gazdasági miniszBÉCS. A rákellenes küzdelem újabb fontos állomásához érkezett. Dr. Hans Holfel- felder majnafrankfurti egyetemi tanár uj gyógymódot dolgozott ki, amellyel éppen a legsúlyosabb esetekben ért el kiTddC amimének írta: Bodor Aladár Rövid, szerény csengetéssel látogatóm jelentkezett. Egyedül voltam, magam nyitottam ajtót. Kovács János barátom látogatott meg. Kovács Jánost én nem is olyan régen a II. b. osztályban latinra tanítottam, legalábbis ebben az irányiban megtettem minden tőlem telhetőt. Kovács János is igyekezett a maga részéről megtenni minden tőle telhetőt: bizonyitványosztáselőtti napokban egy szépen kopás® bőit fiatal libát hozott nekem ajándékba. Én akkor a fiatal libát, bár igenszép volt, nem fogadtam el, hiába, némely tekintetekben gyöngém a túlzott szerénység. Ehelyett megszorítottam Kovács Jánosnak a kezét és azt mondtam, hogy azért ne érezze magák mellözöttnek, én meg vagyok győződve, hogy ő tisztán a maga erejéből ie diadalmaskodni fog, na és most fogjunk kezet, minit egymást kölcsönösen becsülő férfiak. Kovács János azután, ugyahogy, cs úszóiét egyik osztályból a másikba, ő mindig úgy nézett rám, mint egyébként egymást kölcsönösen becsülő férfiúra, magát pedig olyannak érezte tekintetem előtt, mint aki szerintem nemde tisztán a maga erejéből is diadalmaskodni fog. Még láttam azután néhányszor Kovács Jánost a villamoson, mindig barátságosan köszöntünk egymásnak, úgy hallottam, hogy fiatal kora dacára, máris valami egészenikioei-egésizenkezdő állása van. Barátságosan kezet&zoriitottunk (mint egymást kölcsönösen becsülő férfiak), Kovács Jánosnak csinos pici fekete bajuezkája volt már, kedves meleg barna szeme, egyáltalán nagyon csinos kezdő legényke lett belőle. Nagy restellkedléesel kezdett belé, hogy egy igenigen nagy szí veseégre kér, mégpedig teljesen bizalmas alapon, mint férfiú a férfiút. — No, csak rajta, Jancsi, bátran, mint férfiú férfiúhoz! — Igen nagyjelentőségű ügy. Mondhatni, életbevágó. — Nono, talán csak még nem lány kérés? Kovács János barátom akkorát pirult, hogy majd lefordult a székről. Ha nem lett volna jól betanulva a mondókája, talán nem ie tudta volna folytatni. így iis akadozott kissé a leckében, nagy- nehezen mégis előadta, hogy egy magyar gyakorlat megírását kérelmezi tőlem, a gyakorlat cime pedig az, hogy: „Toldi Szőreimének Alapeszméje.“ terek kollégiuma 6500 vagonnyi margarinkontingenst javasol. A minisztertanács ezenkívül a fizetésié von ások részleges megszüntetése kérdésével, nevezetesen az e célra fordítandó 150 millió korona felhasználási módjáról tárgyal. Eredeti elgondolás szerint a nyugdíjasok illetménylevonásait ez alkalommal nem mérsékelték volna. Utóbb azonban a közalkalmazotti szervezetek végrehajtó bizottságának nézete győzött s a levonáscsökkentést a nyugdíjasok illetményeire is kiterjesztik. tűnő eredményeket. Eljárásának mibenlétéről és részletes eredményeiről most számolt be először nyilvánosan az osztrák röntgenológiai és sugár- kutatási társaság bécsi ülésén és fejtegetéHm. Ez alighanem diák számára kell. Nehéz dolog éppen nekem ilyes puskázásra vállalkoznom. De hát ha Kovács János barátom kéri. Hm. Hm. — Aztán — kérdem — körülbelüli milyen színvonalon mozogjon ez az irásnrü? Talán valami külföldi barátját akarja-e meggyőzni a magyar irodalom fölényéé szépségeiről. — Nem, kéremszépen. Úgy egy felsőbb lány- giimnáziumi színvonalra tessék megfogalmazni. Kínos volt belemennem, persze, de lelkem előtt föltűnt egy fiatal liba képe, az az előbbi tudniillik, a második bé idejéből, hát belementem. Kezet szorítottunk, mint férfiak, péntek délutánra készen lesz a mü. Halogattam a dolgot, de péntek délutánra mégis hozzá kellett kezdenem. Most láttam csak, hogy milyen nehéz, milyen móltánylandóan fájdalmas egy ilyen gyakori átírás. Igyekeztem világosság, tisztamagyarság, szabatosság, hangulatosiság és egyéb szempontok szerint kifogástalan müvet alkotni. Alapeszméül kimutattam, hogy a szerelem mindenható erejlével szemben mily gyarlón állunk mi földi halandók, tehát nem jó a szerelemmel kukoricázni. Késő délután megjött Kovács János, megint pirult néhányat, melegen megszorította a kezemet és elvitte Toldi Szerelmének Alapeszméjét. Alig tette ki a lábát, újra csöngettek. Egy távolabbi idősebb barátom látogatott meg. igen sürgős ügyben, nem, nem iszik semmit, nem is cigarettázik. — Arról van szó, barátom, hogy csinálni fogsz nekem egy iskolai gyakorlatot egy felső gimná- zista lány számára. Toldi Szerelmének Alapeszméje, ez a cime. Ugyebár marhaság. De hát neked ópipen talál az ilyesmi. — Egyen meg a fene, kedves barátom, egy másik lánynak már csináltam gyakorlatot, ugyanerről a témáról. — Elég szamár voltál. Hogy lehetett elvállalni? Na, de ez, ez más. Itt a fiamról van szó. Az bele van kergülve egy hetedikesbe. Persze én nem tudóik róla. Majd adnék én a pimasznak. Hanem az anyja 1 Az kényszerít. Engem. Azazhogy téged. — Mondom, kedves bátyám, én már csináltam egyet. Pont egy társának. — Annál jobb. Akkor csak egy kié változattal ezt is kirázod. Mondjuk: hogy a kettő ne egyezzék gyanúsan, ebben más felfogást fejtesz ki, például az előbbinek a® ellenkezőjét. Hosszú, fájdalmas vergődés ée négy üveg hal- puttonyos tokaji aszú ellenében belementem, aztán kitoltam barátomat, hogy másnapra. Egy óra múlva fájdalmas és egyre fortyogó dühvei kifejtettem írásművemben, bogy Toldi Szerelmének alapeszméje; uralkodjunk hirtelen indulatsei az egybegyült tudósok körében igen nagy visszhangot keltettek. A HoMelder-el- járást a jövőben a bécsi kórházakban is alkalmazzák. Holfelder tanár tizenkét éve dolgozik módszere tökéletesítésén. Érdeklődését az olyan rákesetekre összpontosította, amelyekben műtéti beavatkozást nem lehet megkísérelni. Ezeknél a súlyos eseteknél Holfelder tanár röntgenbesugárzást alkalmaz, amely abban különbözik az általában szokásostól, hogy rendkívül erős adagolásban történik. A kezelés 6—8 hétre terjed és a betegnek ez idő alatt állandóan a kórházban kell feküdnie. A besugárzás oly erős, hogy az egészséges szövetrészek gyulladását okozza, amely azonban később megszűnik és ekkor beáll a gyógyulás. Égési nyomok visszamaradhatnák, ez azonban, — mondja a professzor, — ilyen súlyos esetek gyógyulásánál már nem is játszik szerepet. Holfelder tanár az uj kezelési módszert eddig mintegy 280 súlyos rákbetegen próbálta ki. Ezek közül 180 gyomorrákban, 50 agylebeny- daganatban és 50 mellrákban szenvedett. Valamennyinek az állapota oly súlyos volt, hogy műtéti beavatkozásra már gondolni sem lehetett és a betegeket menthetetlennek tekintették. Holfelder gyomorrákosainak 5 százaléka gyógyult meg teljesen, mellrákbetegeinek 35 százaléka, agylebenydaganatban szenvedő pácienseinek pedig ötven százaléka. kitöréseinken, mert különben nagy bajok lesznek. Másnap reggel balkezemmel átadtam barátomnak a gyakorlatot, mig jobbommal átvettem a négy üveg tokajit. Csak ötputtonyosak voltak. Két hétre rá Kovács Jánossal találkoztam véletlenül a villamoson. Fájdalom és kiábrándultság tükröződött a fiú szemében. — No, mi az, Jancsi. Hogy sikerült a gyakorlat. Jeles? — Háromnegyed. Bevallom, meghökkentem. Szerencsére joblbke- zemmel tartottam a villamos kapaszkodó szijját. — Hm. Sőt alig hihető. Látni szeretném. Ha volna szives, hozza el hozzám azt a füzetet. — Elviszem, de csakis a nevet eltakarva. Mint férfi férfiúhoz. — Természetesen. Nem néaem meg a nevét. János délután elhozta a gyakorlatot. — Úgy áll a dolog — mondotta bevezetésül —, hogy Évike a gyakorlatnak csak első részét merítette az én írásművemből. Pardon, mellesleg megjegyzem, azt hiszi, hogy önmagam készítettem neki az Írásművet. Hát az első fele a« enyém, de a második fele az ő fejéből telt ki. Aert-án a két fele valahogy nem egyezik... Nézem a gyakorlat szövegét, hát látom, hogy a második fele az, amelyet én amaz idősb barátomnak készítettem. Hm. — Mi tetszik? — Semmi. Csak megkérdeném, biztoe-e öcsém az Évike iránta való érzületéről? — Ojjél... Évike nagyon hálás érzületű volt... — és e szavaknál már nem is a régi diák tekintetét éreztem a szememben, hanem ahogy férfiú néz férfiúra. — Hát (baj, baj... De én, őszintén bevallva, sohasem voltam valami jó stiliszta ... Erre János barátom is bús belátással rábólogatott, aztán csöndesen elbúcsúztunk. Nemsokára rámtelefonált tokaji asarus barátom t — Te szerencsétlen, tudod-e, hányast kaptál * Toldi Szerelmének Alap ... — Elég! Háromnegyed. — Honnan tudod? — ügy le fogalmaztam meg. — Volt lelked hozzá? — Négy üveg tokaji elég nekem. Legalább többször nem kényszerite&z ilyesmire. Egyébként hogyan áll a jogászfiacskád Évikénéd? — Oho, az biztos a maga dolgában. Föl tét len biztonsággal felül van a nyeregben! A telefont elekor véletlenül eoétkapcbolták. Újabb rákgyógyitó módszert talált fel egy frankfurti orvos A bécsi kórházban már alkalmazzák az eredményes röntgeneljárást sam 7 ff