Prágai Magyar Hirlap, 1937. március (16. évfolyam, 50-73 / 4196-4219. szám)
1937-03-25 / 70. (4216.) szám
8 <PRSCT-MA0feiRHTRL^ 1 1937 március 25, csütörtök. Budapesti színházak II íatszeríár — László Miklós háromfölvonásos vigjátéka a Pesti Színházban — BUDAPEST, >—• László Miklós, a rokonszenves fiatal szinész-ixó, aki eddig, kedves kabarétréfákkal szerzett jóhangzásu nevet, most nagyobb föladattal próbálkozott meg és ez a kísérletezése sikerrel járt. — A mese legkevésbé fontos ebben a darabban. Egyetlen színein, a nagyon szépen berendezett váciuccai drogériában játszódik le a darab elejétől végig. A szerző legnagyobb érdeme, hogy pompás szerepeket irt és a Vígszínház gárdája kabinett- alakitásokkal vihette sikerre a darabot. A központban Kabos Gyula alakítása áll Hammer- schmidt szerepében. Az első felvonás nagy jelenetében tragikai magaslatra emelkedik. Ahogy pápaszemét igazgatja búcsúlevél írása közben, ahogy szipogni kezd, majd zokogásban tör ki, nemcsak megindító, hanem megrázó. Igaz embert alakit és ezzel mindenkinek a szivéhez férkőzik. Gárdonyi Lajos egy öreg segéd szerepében a mindennapi kenyérért folytatott megalázkodó küzdelmet szinte filozófiai mélységgel tárja elénk. Ráday Imre érzelmes és mégis férfias alakítása nem áll az előbbiek művészi teljesítménye mögött. Muráti Lili ez alkalommal egyszerű bolti lánykát játszik és ezt az alakot sok színnel, melegséggel tölti meg. Peti Sándor nagyszerű Árpi szerepében, csak amikor segéddé avanzsál, halkithatná meg ‘kissé a hangját. Minden szavát a kacagás orkánja kiséri. Bérezi Géza nem kapott rokonszenves szerepet, a jampecet alakítja, de kitűnő. Bárdi Ödön magándetektivje csak néhány percig van színpadon, mégis az egész színház drámai feszültséggel telik meg párszavas jelenésére. Sulyok Mária és Pártos Irén életes alakja teszi a drogériát igazán mintaszerűvé. A közönségnek igen tetszett a Tarnay Ernő által kitünően rendezett és igazi vigszinházi stílusban kihozott darab. As, (*) SzMKE-rendezések husvétkor. Komáromiból jelentik: A SzMKE helyicsoportjai közül számosán készülnek a húsvéti ünnepek alkalmával színielőadásra, kultoirestre: különösen a falusi egyesületek ilymódon akarják lezárni az idei, jólsi'került kulturszezont. Komárom külvárosában, Partosujtelepen husvét vasárnapján műsoros estét rendeznek a kul- turházban s ez az est egyúttal az Uj színpad avatója is. Három egyfeltvonásos kerül színre, szavalatokkal. Április 11-én uj műsorral ismét szinielöadást tartanak a partosujtelepiek. — A SzMKE kavapusztai fiókja husvét- vasárnap és hushéthétfőn szinielöadást rendez, ez lesz egyúttal ennek a kultiursaervezetnek bemutatkozása is, megalakulása után. Színre kerül:: „A gyűrűs zsidó“ c. vidám népszínmű. — A SzMKE ekeli fiókja (husvét vasárnapiján avatja fel uj rádióját a szövetkezeti kultúrteremben. Az ekeli fiók e tavaszon rendkívül értékes és hasznos kultunmunkát fejtett ki s ennek mintegy betetőzése az uj rádió. A rádióavatás műsor kíséretében történik. Hétfőn táncmulatságot rendeznek. (*) Az operett hanyatlása? Altmann berlini egyetemi tanár statisztikai adatokkal számol be a németországi 1935—6. színpadi év eredményéről. Ebből kitűnik, hogy az uj operettek átlag csekély sikert arattak, míg a régi stilü operetteket a közönség ma is kedveli. Az operettzene tehát nyilván nyugvópontra jutott; uj vonalú és művészileg számbavehető operettekre van szükség. A német színházak 1935—6. évi játék- programja 257 operettet hozott színpadra. 45 uj operettet mutattak be; ezek közül 9 legföljebb 50 előadást ért meg, 60 pedig alig haladta meg az 50-et. Az ifjú zeneszerzők tehát állandó sikereket nem arattak. Ezekkel szemben Strauss János még mindig első helyen áll; összes müveit 2532-szer adták elő. Utána következik Lehár Ferenc, harmadik helyen Kollo Waiter; azután jönnek az elhalt zeneszerzők: Millöcker, Rey- mond Götze, Künneoke, Zeller, Stolz, Suppé, Dostal és Corcilius. Legtöbbször adták elő Lehár Cárevicsét, 804-szer. Második helyen áll a ..Denevér" 731 előadással, azután a „Cigánybáró" 720, a „Víg özvegy" 707, a „Madarász" 638, a „Koldusdiák" 590 előadással. Nyilvánvaló, hogy a régi, kipróbált müvekhez hasonlókat ma nem termelnek. Hozzátehetjük, hogy a ma élő és sikereket fölmutató zeneszerzők legnagyobb része nem uj utakon halad, ami az operettzene fejlődését hátráltatja. (*) A dzsungel királynője című film előzetes bemutatóját végignézte az Amerikai Asszonyok Egyesületének kiküldöttje, aki tiltakozott az ellen a realitás ellen, hogy a film hősnőjét valóban dizsungelszenü öltözékben szerepeltetik. Bár feltételezhető, hogy a dzsungel királynője nem öltözködik a nyugati fogalmaknak megfelelően, mégsem engedhető meg a túlzott lengeség. Nem tehettek mást: a filmből száz métert újból kellett forgatni, nehogy betiltsák Amerikában. Ezen a száz méteren a szép Dorothy Lamourra egy áttetsző fátyolt borítottak. AZ UNGVART MOZGÓK HETI MŰSORA KINŐ PASSAGE: Március 24—25-én; Asszony a válaszúton. Március 26-án: Nagypénteken nincs előadás. Március 27—28—29-én: Allah kertje. (Marlene Dietrich.) BIO RÁDIÓ: Március 26-án: Nagypénteken nincs előadás. Március 27-^28—2Ó—30-án: A kis lázadó. (Shirley T.) . SPORT . Jegyzetek a Pöstyénben lebonyolított szlovenszkói csapatvivó-bafnokságok eredményeihez PÖSTYéN. — Beszámoltunk az 1937. évi szlovenszkói csapatvivóbajnokságokról, amelyek az idén szenzációs eredményeket hoztak. A kétnapos versenyek kimagasló eseménye a pőstyéni Spadafora szereplése volt, minthogy az elsőosz- tályu kardversenyben és elsőosztályu tőrversenyben egy-egy bajnokságot sikerült megnyernie, megnyerte egyúttal a másodosztályú tőr- versenyben is az első helyet és a másodosztályú kardversenyben a második helyet biztosította magának és így az összeredmény alapján egyúttal védője lett a haiderabadi maharadzsa által adományozott értékes vándorserlegnek is az 1937. évre. — A Pőstyén-fürdő női vivóbajnok- ságáért folyó versenyben, amelyben elég nagy mezőny indult, szintén a ,pőstyéni Spadafora- tag, Ötvös Dongi nyerte el az első helyet s nagy eseményszámba ment nehéz, de megérdemelt győzelme a kitűnő Májunké fölött. — A Spadafora grandiózus győzelmét Wollner Laci, Boráros Géza, Winter János, Zsambor István és Blum Pali vívták kn — Blum Pali, aki eddig ifjúsági vívó volt, oly fényesen szerepelt a bajnoki küzdelmekben, hogy benne a szlovenszkói vivógárda nagy reménységét látjuk! A versenyben 19 csapat mintegy 70 versenyvivóval indult, úgyhogy ez a szám a nagy és elkeseredett küzdelmeket eléggé bizonyítja. — A pozsonyi Jung- mann Vívó Klub vivői ismételten bizonyítékát szolgáltatták nagy tudásuknak és fölkészültségüknek, amennyiben megnyerték Szlovenszkó épé- (párbaj-) bajnokságát és a második helyet nyerték el az elsőosztályu kardversenyben és ugyancsak a második helyet szerezték meg, a tőrversenyek második osztályában. — Magyar István, Szlovenszkó kardbajnoka a mostani versenyekben kis indiszpozicióval küzdött s kénytelen volt a kitűnő formában lévő Wollner Laci és Boráros Géza (Spadafora-tagok) megiepe- tésszerü győzelmét elviselni. — Épp oly megle- petésszerü volt a jó Májunké [veresége a női bajnokság küzdelmében. A Zitonia pozsonyi vivóegylet szintén jól szerepelt, megnyerte a II. oszt. kardbajnokságot, míg az I. oszt. tőrversenyben a második helyet és a párbajtőrversenyben szintén a második helyet biztosította magának. — A Zitonia a várakozásnak megfelelően dolgozott és temperamentumos vívásaival általános tetszést aratott. A Lévai TE vivócsapat tagjai mint igen szimpatikus vivők mutatkoztak be és ha nem is nyertek még ebben a versenyben, már most érezhető volt náluk Szarka vivőmé ster kitűnő munkája. — Nővivói közül említést érdemel Boleman kisasszony, aki a pőstyéni női bajnokságban a harmadik helyet biztosította be magának Ötvös Dongi és Májunké után. A rendezés magában elsőrangú volt és a Spadafora pőstyéni vivóklub megint büszkén tekinthet vissza kifejtett munkálkodására. — Külön dicséret illeti meg a Csehszlovák Vívó Szövetség megbízásából Pőstyénben megjelent Klika mérnök és Szokol urakat, akik pártatlan és mintaszerű bíráskodásukkal nagyban hozzájárultak a versenyek igazán sima és minden incidensnélküli lefolyásához. Referátumunk nem volna teljes, ha nem emli- tenők meg a pőstyéni Spadafora vivómesterét, Rossinit, aki igazán fáradhatatlan energiával és szaktudással vezette egész télen át a pőstyéni Spadafora vivóóráit és igy neki oroszlánrésze van a gyönyörű pőstyéni eredményben, (yg) Tisztújító közgyűlések Kárpátalján és Szlovenszkón A nagykaposi KTK dr. Szekeres Albin Jáirás- biró elnöklete alatt tartotta rendes évi közgyűlését-,. amelyen Mikulajcsik János ügyvezető elnök, Lengyel József titkár, Kolozsváry Gyula labdarugó-szakosztályvezető és Gottfried. Lajos pénztáros számoltak be az elmúlt év siportibeli és anyagi mérlegéről. Az uj vezetőség igy alakult .meg: Diszelnökök: dr. Langsch Dénes, Magda Sándor református püspök, dr. Mayer György vezető járásbiró, Króner Tivadar, Lufcoviclh Gellert premontrei kanonok-plébános, Jelűnek Adolf. Elnök: dr. Szekeres Albin. Ügyvezető elnök: Mikiu- lajcsik János. Aleinökök: Löwy Lápot, Spohner Lajos, dir. Valentin Tivadar, dr. Zálesák János, Stalter Géza, Bar Jancsik András, Sliva József, Gaspierik Kornél, Zava-dszky Pál és Róth Imre. Titkárok: Lengyel József és Magda Barna. Intéző: Benfinyák László. Jegyző: Huszágih József. Labdarugó-szakosztályivezető: Blelha Gyula-. Atlétikai és kézilabda-szakosztályvezető: Bacsovszky Cyprián. Strand-ibizottság: Kőműves Sándor é-s Langselh Dénes. Pályagondozók: Béres András és Nagy Ferenc. Pénztáros: Gottfried Lajos. Ellenőrök: Balog János és Kovács Béla. Orvosok: Gerst Náthán, Ster.n Lipót é.s Zálesák János. Ügyészek: Kiss Bálint, Nanmamn Vilmos, Sdher- rner Imre,. Fegyelmi bizottság: dr. Szekeres Albin, Mikulajcsik János, Finkel Zoltán, Krasznay György és Rótih M. La,jós és a választmány. A Beregszászi FTC a következő uj vezetőséget választotta: Diszelnökök: Benda Kálmán, Bállá József, Kertész Mérné, dr. Kroó Sándor, dr. Pol- c'hy István, Truhlár Emánuel, ifj. Weisz Ferenc, dr. Wessely Szvatopliuk. Örökös elnökök: Szabó Károly és Stransz Ferenc. Elnök: Ortutay Jenő gör. kát., főesperes, városbiró, tartománygyülési képviselő. Aleinökök: Hausmann Dezső, Hraibár Gyula, Kont István, Köröskényi Gábor, Podi- vinszky Frigyes, dr. Rátvay László, Urednicsek Fendinánd, Vincize Hugó. Ügyvezető elnök: Iczko- vics Hugó. Főtitkár: Biucsin István. Titkár: Pifces József. Pénztárosok: Kovács Kálmán és Egyes Márton. Jegyzők: Gátíhy Béla és Siclhacibter Vilmos. Pályagondozók: Holmb Béla és Weiszlberger Lajos. Ellenőrök: Koraclh. Vilmos, Debreezeni Endre és Rozgonyi Ferenc. Orvosok: Farkas Sándor, Hubert Zsigimond, Jakubovits Rózsa, Ko- rach Jenő, Mandel Sándor, Mosfcovits Benő, Pretzelmayer Ernő, Sá.gih Sándor és Weiszlhaus Mór. Ügyészek: Berger Jenő, Farkas Lajos, Fu-ohs Dezső, íczkiovits László, Kálmán Elek, Kertész Bertalan, Németh y Bertalan. Atlétikai vezető: Bárkányi Károly. Labdarúgás: dr. Fiuchs László. Intéző: Ragyóczi Sándor. Tenisz: Osánlk György, dr. Kertész Bertalan és Némiethy Bertalan. Mérnökök: Koradh Pál, Wimkler Sándor, Welszbaus Dezső, Hamacsek és Krejcsi. Az UAC közgyűlése vasárnap volt a magyar kaszinó nagytermében Kalmár Marián elnöklete alatt, aki megnyitó-beszédéiben utalt az elmúlt év sportbeli ós gazdasági eredményeire'. Dobrovol- szky Béla főtitkár részletesen foglalkozott az elmúlt év történetével, amelynek rövid ismertetésére még visszatérünk. A pénztári és számvizsgálói jelentések után megadták a iPelmientvónyt. Miután az elmúlt élvben bárom évre megválasztották. a tisztikart, most csak a megüresedett tisztségek betöltése volt a közgyűlés feladata. Veress Andornak^ aki egyesületének alapításától kezdve, harminc éven át volt tisztviselője, köszönetét szavaztak és helyette Sclhmidt Lászlót választották meg főpénztárosnak. A szintén lemondott Harsányi Mihály (háznagy helyett Ozier Mihály városgazdát választották meg, (helyettes háznagy .pedig Győrffy Dezső lett. A birkózószakosztály vezetését Markó Bertalanra és Kiu- bovesik Andorra bízták, a teniszosztály vezetője Mankovidh Rezső lemondása folytán uijra Pa.pip Ferenc lett. Tiszteletbeli taggá választották Rácz Pál szerkesztőt és disztaggá Pritula Józsefet. A beregszászi MSE uj vezetősége. Tiszteletbeli elnök: Kovács Sándor. Elnök: Horváth András. Ügyvezető elnök: Kun. Albert. Aleinökök: Heisler András, Bemstein Pinkász, Solonka Mihály, Ruszin Ferenc. Főtitkár: Keller Sándor. Titkár: Hegyi Henrik. Pénztárosok: Bundáé György és Rosner Jenő. Ellenőrök: Klein Adolf és Müller Lajos. Jegyző: Altman.n Hermann. Labdarugó- szakosztályvezető: Izsák Lajos. Intéző: Stern Móric. Az STK közgyűlése Somorján. Tudósítónk jelenti: Scmorja jóhirü sportegyesülete, az STK a napokiban tartotta meg közgyűlését dr. Salamon X. Ferenc elnöklése mellett Holocsy Dénes titkári, Buday Imre pénztárosi és Pollágh Géza intézői jelentései után dr Salamon elnök meleg szavakkal hivta fel az ifjúságot az újonnan létesített tornaszaJkosztályiba való belépésre. A közgyűlés az évi tagsági díjnak 5 koronában való megállapítása után a 15 éve fáradhatatlanul működő Ürge Endre csapatjátékos érdemeit jegyzőkönyvileg megörökitette. Ezután' megalakult az uj vezetőség: Ügyvezető elnök: dr. Salamon X. Ferenc. Társelnökök: Balhéim József és Regéczy Aladár. Titkár: ifj Holocsy Dénes. Pénzt.árosok: Buday Vince és Cséfalvay Károly. Intézők: Balhéim Gyula, Pollágh Géza és Ürge Endre. Pálya- gondnok: .Faulhammer Ferenc, továbbá hattagú választmány. A közgyűlés táviratilag üdvözölte az MLSz-t, az MTSz-t és a kerületet, majd jóváhagyta azon direktóriumi intézkedést, hogy a csapatot a tavaszi fordulóiban nem szerepeltetik. BOX )( A Svédországban túrázó magyar ökölvívó együttes egy része kedden Helsingőrben az ottani klub ellen mérkőzött. Az olimpiád Harangi pontozással győzött Larson ellen. Énekes II. hasonlóan aratott győzelmet Gran ellen. Kiulbinyi Möllert a 2. menetben kiütötte, míg Nagy Andresontól pontozással kikapott. )( Amerikában lesz a SohmeUng—Bnaddock- mérkőzés. Newyorkból jelentik: Braddock visszautasította Selhmeliug menedzserének 350.000 dolláros ajánlatát, hogy a közte és Sehmelimg között esedékes mérkőzést Berlinben tartsák meg. így a mérkőzés, eredeti tervek szerint, junlus 3-án Neiwyorkban folyik le. Sehmeling ima a Queen Mairyn Amerikáiba utazott a szerződés aláírására-, ahonnét újra visszatér és május közepén ismét a tengertulra utazik, hogy felvegye az edzést a Braddodk elleni harcra* ' Tizennégy évi szünet után ismét Oxford győzött a hagyományos egyelemktizi nyolcasversenyen LONDON..— Szerdám défledlott zajlott le nagy érdeklődés mellett a Themee 6453 méter hosszú, szakaszán a hagyományos Oxford—Cambridge ©gyetemköziti nyoloas-eivezös'vetrieeiny. Ez alkalommal meglepetésre Oxford nyolcasa győzött három hosszal. Az oxfordiaknak 1923 óta elsőizben sikerült a győzelmet kivlrvniok. Oxford myoilioaea 2-2:39 perc alatt evezte le a távot. LABDARÚGÁS )( A budapesti Ferencváros május 27-íki pozsonyi mérkőzését az SK Bratislava ellen lemondta. A Bratislavát egyébként május 2-ára meghívták Győrbe. )( A szabadkai SAND csapata husvétkor Szegeden vendégszerepei a SziFC és a szegedi amatőrök ellem. Ugyancsak Szegeiden szerepel a Budapesti LASz válogatottja Délmagyarország válogatottja ellen. )( A déli kerület egyesületeit összejövetelre hivták össze Ipolyságra. A gyűlésen azonban csak a helyi klub kiküldöttei jelentek meg. For- gách déli kerületi előadó ismertette a folyó ügyeket, főleg a III. osztály megszervezése és a költ- ségmegtérités ügyében felmerült panaszokat. )( A belga Langenus biró vezeti Bázelben április ld-én a magyar—svájci EK-mérkőzést. )( Az angol ligában a serleg két egymással kisorsolt középdöntő-párja: a Preston North-End és a West Bronrwiclh Albion találkozott egymással. A mérkőzés gólnélküli eldöntetlenre végződött. )( ftiticka, a brünni Moravská Slavia válogatott kapusa a prossnitzi SK-hoz szerződött. A brünni csapat 55.000 koronát kapott érte. )( Kopecky (Slavia) került a ligában a góílövők élére 20 góllal. Utána a kladmói Kloc és Braine 18—18 góllal, Öeelh (Viktória Zs.) 16, Sobotka (Slavia.) 14, Hájek (SK Pilsen) 13 és Faczinek (Sparta) 11 góllal következnek. )( A bécsi húsvéti torna sorsolása. Vasárnap : Ferencváros—Austria és Hungária'—Rapid, hétfőn: Hungária—Austria és Ferencváros—Rapid. TENISZ X A jugoszláv Pallada Délafrika bajnoka. Johannesburgból jelentik: A délaifrikai teniszbajnokságok férfiegyes döntőjében a jugoszláv Pallada Kirtbyt 6:2, 4:6, 0:6, 6:1, 6:0 arányban legyőzte és ezizel Délafrika bajnoka lett. — A középdöntőben Farquíharson, a tavalyi vétdő a fiatal Taylortól szenvedett vereséget, akit azután Kirby győzött le. ATLÉTIKA X A Munkácsi SE atlétikai szakosztályát újraszervezte és annak vezetésével Hurik Ferencet' bízta meg. )( Braun Béla nemzetközi atlétikai bíró. Kassáról jelentik: A csehszlovákiai atlétikai szövetség hat nemzetközi bírót nevezett ki. A kinevezettek között szerepel Braun Béla mérnök, a kiváló kassai sportvezér, a CsMASz elnöke is. )( A Kassai AC erdei futóversenyén csak a KSC, a Törekvés és a GSC atlétái indultak. Főleg a futballisták kategóriájában akadt kevés nevező. Az eredmények voltak: 10 km juniorok részére: Gombos (KiSC) 38:32 p., 2. Csajka (KSC), 3. Lipovszky (KAC). — 10 km futballistáknak: Pribula (Törekvés) 30:02 p. — 3.5 kim ifj.: Horváth (KAC) 13:05 p., 2. Komjáthy (KAC). — 3.5 km diákoknak: Zádor (KAC) 14:26, 2. Máthé. — 3.5 km ifjaknak: Danis (GSC). — A verseny- rendezésiben Braun mérnök, Lukács, Kelemen, An- drássy és Braun tevékenykedtek. A fuiasokfyi utazik musota: ALFA: A repülőgépek árnyékában* ÁTLÓN: A láthatatlan sugár. METRÓRÓL: A cámő panziója, (Leányok fehérben.) TÁTRA: Lili kisasszony* (Gaá! Franciska, Szőke Szakáll.) REDOUTE: Ki a tettes? (K. L. DieM.)) URÁNIA: Szegény kis gazdag lány* (Sh. Temple.) LUX: A Vatikán nagy misztériuma. A NYUGAT SZLOVÉN SZKÓI MAGYAR SZÍNHÁZ MŰSORA IPOLYSÁGON^ Csütörtök: URILÁNY. Szombat: TÖRTÉNNEK MÉG CSODÁK. Vasárnap délután: PÁRMAI IBOLYA. Vasárnap este: CSAVARGÓLÁNY, Hétfőn délután: CSÁRDÁS. Hétfőn este: A CSÚNYA LÁNY* Kedd: VALLOMÁS. A MAGYAR SZÍNTÁRSULAT MŰSORA KASSÁNt Csütörtök este: Alleluja! Passió játék. Péntek este: Nincs előadás. Szombat este: Marika hadnagya. Operettbem'utató. Vasárnap délután: Pármai hercegnő. Vasárnap este: Marika hadnagya. Operett-sláger. Hétfő délután: Sok hilhó Enuniért, Hétfő eete: Marika hadnagya. OperetteMgen Kedd este: Tisztelettel értesítem. A KASSAI MOZIK MŰSORA* TIVOLI: Ax eszményi feleség. GÁTITÓL: Keresztes-hadjárat,