Prágai Magyar Hirlap, 1937. február (16. évfolyam, 26-49 / 4172-4195. szám)

1937-02-11 / 34. (4180.) szám

8 1937 február 11, csütörtök. (*) Megalakulóban a SzMKE párkányi cso­portja. Komáromi tudósítónk jelenti: A pár­kányi magyarság nagyításáé néigtóta hiányát ér­ti a SzMKE helyi sziervetzetének, viszont nem a köziponti vezetőségein miuiloit't, hegy a pár­kányi fiók megszervezőiét mindezideig nem lehetett keresztiiilvimni. A cseport megisizerve- zésére azonban meg vannak most imátr a kellő feltételiek s így a közeHijövőiben a SzMKE pár­kányi fiókja is megkezdheti működését. A ifiók" felállítására vonatkozólag tárgyalások folynak s remélhető, hogy ezék kedvező me­derbe terelődnek s az akadályok végleg eflhá- ritódnák a SzMKE párkányi fiókjának útijá­ból. (*) Btilbó Lajtos uj darabja a budapesti Nem­zeti Szinházban. Budapestiről jelentik: Bibó Lajos, a kiváló imagyar iró elkészült uj diaaiaib- javáil, amelynek „Az úrhatnám szoimsizédas'z- szony“ a cime. Az uj Bibó-dáralb, amelynek hősnője egy urizálló parasztasszony, március­ban kerül a Nemzeti Színház közönsége elé. (*) Báb s zi nh áz-e 1 ö adás sor o zatot rendez a komáromi polgári fiúiskola. Koimároimii tuidió- sitónk jelenti: A kemároimi [községi polgári fiúiskolában Bakonyi István tanár vezetése mellett már a muiltévtben is nagysikerű báib- szinbázelőadásokait rendeztek, amelyeket nemcsak a tanulók, hanem a felnőttiek is igen szívesen látogattak. Ezek az előadások a ma­gyar ibálbszinház-irodaloim fogyatékossága miatt nem folytatódtak, mivel kevés volt a megfelelő darafb. Ezen a hiányon segítettek most a tanárok maguk: Zsolnai Béla tanár irt elsősorban igen élvezetes, kedves bábszinház- játléíkokat, amelyeket a tanuílóilfjluságnak s a felnőtteknek is be fognak mutatni. A színda­rabokból főipróba is lesz, mint a nagy színhá­zakban premier előtt, imajd vasárnap délután a nagyközönség számára is „unegnyill ik“ a színház. Az előadások ijövedélme az áiskolará- dió alapjára megy. (*) Port Artúr ostroma filmen. Jelenítette a PMH. hogy a prágai AB stúdióban Fan-kas Mik­lós világhírű magyar rendező rendezésében el­készítették a Bort Artúr című fim máméit és francia változatát. A filméit, amelynek férfii- főszierepét a nőmet változatban Adolf Wohl- brüek játsza. nagy eiheirirteil mutatták be Prágá­ban. A film Port Artúr ellfoiglalásáiniak izgalmias történetét vetíti vászonra és tulajdonképpeni tartalma egy orosz tiszt éis tégy japán leány szerelme. A film csupa izgalom és érdekesség. Különösen érdekes Port Artúr ostromának egy részlete, a hegyháton előrenyomuló japán osa- pattiestiek harca. Adolf Wohlbrück és ta' jatpán asszony kitűnő összjátékot produkáltak. A fil­met Budapesten és másutt is a legnagyobb si­kerrel mutatták be. (*) A Társasjáték első külföldi előadása. Bu­dapestről jelentik: Fodor László vigjátéka, a Társasjáték eddig csak Budapesten, a VÍigszinház- iban került színre, s a vígjátékot Béesben, Darvas Lilivel 'a női főszerepben, körülbelül két hét múl­va mutatják be. A darab külföldön először a jö­vő hót elején kerül szinre, mégpedig Olaszor­szágban, San Rém óban. A sanremoi előadást a Merlini Társulat rendezi, amely azután Olaszor­szág nagyobb városait járja végig ugyanezzel a darabbal. (*) Erdőházi Hugó: Leánypolgári. Er­dőházi Hugó, a jónevü szlovenszkói ma­gyar iró a komáromi „Virradat" kiadónál most jelentette meg „Leánypolgári" cimmel legújabb könyvét, amely Erdőházi első re­génye. A könyv ismertetésére visszatérünk. (*) Kettészakadt a Miki-gyár. Kitört a há­ború a népszerű Miki-egér körül. Walt Disney óriási üzemének kettészakadásáról Írnak a los- angelesi lapok. A Miki-egér híres feltalálóját cserbenhagyta rajzoló munkatársainak legjelen­tősebb része. Kiváltak a gyárból és saját üze­mükben gyártanak rajzos és színes trükkfnme­ket. Ne csodálkozzon tehát senki, ha hamarosan ikertestvére lesz a Miki-egérnek! (*) Mollyson .repülő — filmsztár. John Molly- sont, a hires repülőt szerződtette az egyik lon­doni filmgyár. A világhírű repülő, oly sok rekord és kényszerleszállás hőse, első film szer epéiben ter­mészetesen szintén hires pilóta lesz, aki kény­szerleszállást végez a Szaharában. A fK&smpi utca : ALFA: A titokzatos Miss Baskerville. ÁTLÓN: Szivek alkonya. (Belf. film.) REDOUTE: Emberek a jégtáblán. TÁTRA: Feleség vagy titkárnő (Jean Harlow). METROPOL: A volgahajós. (Inkisinov.) URÁNIA: Te vagy a szerencsecsillagom. LUX: Az asszonyi démon, (J. Harlow.) AZ UNGVÁRI MOZGÓK HETI MŰSORA PASSAGE-MOZI (VÁROSI): 11/10—11—12—1.3: Az utolsó akkord. RÁDIÓ-MOZI: 11/10—11—12—13: A vörös cámő. A NYUGATSZLOVENSZK6I MAGYAR SZÍNHÁZ MŰSORA DUNASZERDAHELYEN: Csütörtök: Bécsi tavasz. A MAGYAR SZÍNHÁZ MŰSORA BEREGSZÁSZON: Csütörtök: Az Ur katonái. Péntek: A monfcmartrei ibolya (operett­újdonság. A KASSAI MOZIK MŰSORA: CAPITOL: A csúnya leány, (Magyar hangos­film.) TIVOLI; Cigánybáró* f n>RAgAiMAGŐ^Rfítnnai> . SPORT * Harc Perry örökségéért Ki a világ legjobb teniszezője? ■■ A Davis-kupa és az olimpiai versenyek Prága, február 10. A tenászvílág túlesett a nagy szenzáción. Perry, a viliág elismertem leg­jobb amatőr-játélfcoisa beállt aiz aimiernlkai „temfcz- cirkiu'Siz14 aitbr,akciói közié és must hétrőll-hétiie felváltva veri egymást Pieinry és Vimies. Eizzel az ügy amatőr-oldalon is el lémmé intézve, die alig­hogy Perry eltávozott, felmerül a nagy kérdés, ki hát jelenleg a világ legjobb játékosa? Mert amennyire elismerték Peinryt, annyira niin.es ki­alakult vélemény az utódjára vonatkozólag. Három komoly jelölt van a világ legjobb já­tékosa címére és imiindiegyillc egy-egy világrészt képváisielk Első a rangsorban az idei világrang­lista második helyezettjies aki a WalliteÁíiers- féle megálliapáltás szerint myoaübam Peirry után következett. Ez az amerikai Rudge. Ez a féil- indiáin kaliforniai játékos az amerikaiak sze­mében máris a világ rangeJsője, pedig nagyon meg kell majd küzdenie a másik két nagy elllem- fé,llel, akik szintén egy-egy világrészt képvisei- mek. Ausz-tiráíMa legjobb emberéről, Crawfordról maga Perry is azt mondta, hogy a iliegfcoim'olyaibb e!llieinlf&1&. Sőt ki is (kapott már tőle. Az Eiírópát re prezentáló német Gramm pedig elismertem a világ legjobb játékosa, — de csak kemény pá- tyán. Füves pályán már nem olyan veszedel­mes ellenféll. Ezt mondják róla az angolok éis amerikaiak és mivel az idei Davis-seirleg dlöai- töi megint Angliiáiban, a füves pályák haizájában lesznek, a tengerentuilii játékosoknak kedvez a helyzet, annyival is inkább, mert a rnásnlk nagy világverseny, Wimbledon, szintén az angol fü- vespályán lesz. A Davis-kupáért, a nemzetek világbajnoki címéért folyó verseny megindult az utján. Hu­szonnégy nemzet száll síkra legjobb embere ivei. Itt is az a helyzet, hogy Perry elvesztésével természetesen nagyon meggyöngült Anglia po­zíciója. Albiomt máris búcsúztatják a szakértők és azt Haitoiigaltják, ki lesz m utóda a Davis- serleg birtoklásában. Hosszú időik után aiz idén ismét mind az ölt világrész nemzeted foépvisélive vannak a gyönyörű trófeáért vivőit harcban. A sorsolás már megtörtént, a Prágai Magyar Hír­lap közölte is, A sorsolás laizt az eredményt adta, hogy a nagyhírű serllegmérfcőzésiefcnelk báróim nagyszabású döntője llesz. Az első dötőt Ausztrália és Amerika vívja és sokak szerint ez jelenti már a végleges döntőt is, mert aiki ebben győz, az már úgyis megszerzi a végleges győ­zelmet. Európában ma Németország csapata a legjobb, de ennek a helyzetéit is megnehezíti az, hogy az európai zónában játszik Ujzéland, Kína és Déliaifnika csapata is. A második nagyszabá­sú döntőt tehát valószínűleg Németország fogja játszani Ausztrália vagy Amerika csapatával, mig a harmadik, végleges döntőben Anglia áll szembe azzal a csapattal, amely ebből a mérkő­zésből győztesként került ki. Érdekes jelenség, hogy ma már csaknem ki­zárólag a Davis-serleg akadályozza meg, hogy az olimpiai versenyek programján a teniszsport is szerepeljen. A Nemzetközi Olliimpöiaá Bizottság­nak ugyian:s miár semmi más kívánsága nincs •a Daivis-Oup vezetőitől, csak a-z, hogy az olim­pia évében ne rendezzék meg a serleg-mérkőzé­seket. Eddig ezt nem sikerült elérni, de ennek a magyarázata nem csupán az erkölcsi dicső­ség keres ésébea rejlik. A tapasztalait szerint ugyanis oda terelődik a világ temiszfcözpontja, ahol a Davis-kupát védiilk. Tildén korában Ame­rika volt a teniszvilág központja, ezután hat évig a francia bajnokságok jelentettek egy-egy világbajnokságot, most Angliában gyűlnek ösz- sze a világ legjobb játékosai! Ez pedig erköl­csileg, de anyagilag is igein nagy jeilieintöségü tény, tehát nem csoda, ha mindenáron fenn akarják tartani a Daviis-Oup mérkőzések folyto­nosságát, —s. VSZÁS )( Csehszlovákia—Magyarország válogatott úszói­nak és vizipoló-esapatának találkozása július 4—6- án folyik le Pöstyénben az Éva-uszodában teljes olimpiai programmal. Valószínű, hogy a júliusi hármas ünnepnapon az angol válogatott vizipoló- csapat ás szerepelni fog Pöstyénben — A magyar válogatott úszó- és vizipolócsapat Pöstyén után, julius 13-án Kassán vendégszerepel a KAC nem­zetközi versenyén. )( Csik Ferenc a február végi prágai vendég- szereplése után Brünnben is versenyez. )( Csehszlovákia—Jugoszlávia válogatott uszó- versenye augusztus 28—29-én folyik le Raguzában. LABDARÚGÁS )( A Slavia a husvétkor Dániában vendégszere­pei és igy Prága az ünnepeiken — éppen úgy, mint Budapest — nemzetközi műsor nélkül marad. )( A párisi futballvilágbajnokságra befutott Olaszországnak, a bajnokság védőjének nevezése is. A rendezőség Urugvay, a volt világbajnok reszt- vételével is számit. )( Bican nem jelent meg a bécsi Admira tegnapi edzésén, hanem kijelentette, hogy jogilag ö már a prágai Slaviáboz tartozik és igy más egyesület edzésén nem vehet részt. )( A Prága—Berlin városközti mérkőzést április 18-án tartják meg valószínűleg a Sparta-pá.lyán. )( A londoni Chelsea Parisban a Racing Clubot 3:1 (0:1) arányban legyőzte. )( London válogatott csapata Brüsszelben a Diables Rougest 3:0 (1:0) arányban legyőzte. A belga játékosok Braine-nel együtt fáradt benyo­mást keltettek. Az angol csapat góljait Muttitt lőtte. TÉLISPORT )( A londoni jégkorong-világbajnokság első nap­ján, február 17-én Wembleyben Anglia Német­országgal és Csehszlovákia Norvégiával mérkőzik. Ugyanakkor Harringayben Kanada Franciaország­gal, Lengyelország Svédországgal és Magyarország Romániával játszik. Február 18-án Magyarország Angliával mérkőzik, mig Csehszlovákia szabad­napos. — Február 19-én Csehszlovákia Svájccal játszik Harringeyben, mig Magyarország a wem- bleyi stadionban Németország ellen áll ki. )( Csehszlovákia válogatott jégkorongcsapata csütörtökön utolsó edzőmérkőzését tartja meg Ro­mánia válogatott csapata ellen a Jégetadionban. Csehszlovákia válogatottja J. Zirotka és Maleöek nélkül utazik Londonba és Románia ellen már az eredeti felállításban szerepel. )( A németországi sibajnokságban Altenbergben az 50 kilométeres versenyen Leupold (Boroszló) győzött 4 óra 8 p. 20 mp. alatt Dressler előtt. )( A norvég Sigmund Rund az amerikai New- Shamshiro-ben 47 miéterre javította meg a eánc- rekordot. )( Az oslói nemzetközi gyorskorcsolyázó-ver­senyen a háromszoros olimpiai bajnok Ballan- gud hármas győzelmet aratott. Az 1500 méteren 2:21.4 p., a 3000 méteren 5:16 és az 5000 méterem 8:34.6 perc alatt győzött. )( Európa legjobb műkorcsolyázói az osztrá­kok és az angolok, amint azt a legutóbbi prágai verseny is bizonyítja. Utánuk egyformán a né­metek és magyarok következnek. Ha a prágai versenyt az elért eredmények szerint pontoznánk, u,gy a következő sorrendet kapnánk: Ausztria 48, Anglia 47, Németország 20, Magyarország 18, Csehszlovákia 14, Franciaország 7, Olaszország 5, Finnország 4 és Belgium 1 pont. TENISZ )( A Perry—Vines sorozat 15-ik mérkőzésén Perry Birminghamben 6:8, 1:6, 9:7 arányban győ­zött és igy Vines már csak 8:7 arányban vezet. )( A prágai Vodicka Camnesben a francia Brugnont a középdöntőben 6:1, 6:2 arányban győzte le. Ambros az amerikai Robe-rtsont verte 6:3, 6:4 arányban és így a döntőbe két csehszlo­vák játékos került. L Az Allison-Van Ryn amerikai DC-páros a n nem óhajt szerepeim. .)( A montekarlói Butler-serleg párosversenyre Csehszlovákia a Hecht László-Cejnár párost ne­vezd 'be. ASZTALI TENISZ )( A csehszlovák asztali-teniszjátékosok közül Kólái- és Kettner kisasszony Londonba, Vána és Votrubec kisasszony pedig Berlinbe utazott a. nemzetközi versenyre. )( A kassai Törekvés asztali-teniszcsapata Eper­jesen az ottani Törekvést 8:6 arányban legyőzte, a PTVE-tői azonban 6:8 arányban kikapott. — Vasárnap folyik le a keleti kerület dontömérkő- zése Eperjesen a PTVE és a kassai Makabi kö­zött. Mindkét csapat veretlen eddig. Tavalyi ta­lálkozásuk 8:6 arányban a PTVE javára végző­dött. A nagy érdeklődéssel várt döntőmérkőzés a. Mariamon nagytermében délután 3 órakor kezdő­dik meg. SPORTHÍREK )( A tokiói olimpián nem lesz vívás? Tokióból közük a meglepő hírt, hogy a japán szervezőbi­zottság elhatározta, hogy a. vívást és a modern öttusát a tokiói olimpiára a nem kívánatos ver­senyek listájára helyezi, viszont a céllövés felvé­telét kéri. BIRKÓZÁS )( Budapest birkozóbajnokai. Budapestről je­lentik: Most dőlt el a görög-római stilusiu birkózás hét Budapest-bajnokságának sorsa. A bajnoki eredmények a következők: légsulyban bajnok Im- rey, 2. Gyarmati, 3. Arányi; pehely súly bán bajnok Ferenc, 2. Kálmán, 3. Tóth; kisközépsulyban baj­nok Beke, 2. Mátyási, 3. Rétháti; nagyközépauly- ban bajnok Madaras, 2. Próka, 3. Sóvári; kisne- hézsufyban bajnok Göndör, 2. Palotás, 3. Balogh; nehézsúlyban bajnok Bóbis, 2. Soltész, 3. Vitális. BOX )( A budapesti BSzKÁRT ökölvlvógárdája Pozsonyban és Nagyszombatban. Nagyszombati tudósítónk jelenti: A nagyszombati Jánosik egye­sületének vezetősége nagyszabású programot dol­gozott ki az ökölvivégárdája részére, mely még február havában kerül lebonyolításra. Február 13-án a budapesti BSzKÁRT ökölvívó-csapata nemzetközi mérkőzést bonyolít le a Jánosik ellen Nagyszombatban. Február 20-án az SK Wittko- vdce mérkőzik Nagyszombatban, mig február 28-án Szlovenszkó-Morva válogatott ökölvivó- ,mérkőzés kerül lebonyolításra a Jánosik rendezé­sében. Mind a három mérkőzés a Városi Szín­házban felállított ringben kerül lebonyolításra és különös érdeklődés nyilvánul meg a budapestiek vendégszereplése iránt, akiknek soraiban 4 ma­gyar bajnok és egy olimpiai helyezett , is helyet foglal. Á budapestiek a következő felállítást je­lezték szombat estére: Szabó, Lovas, Frigyes, Kővári F., Kővári M., Jákits, Rideg, Sima. — A BSzKÁRT egyébként pénteken Pozsonyiban a RAG ellen mérkőzik. ÚjKÖZGAZDASÁG ff A rovatért LÜKő GÉZA felel* Hat év éta először aktív az állami erdők és birtokok gazdálkodása Prága, február 10. Az 1936. éri elöwGes zárszámadás adatai szerint az állami erdők és birtokok gazdálkodásánál 10.5 millió ko­rona tiszta nyereséget mutatnak ki, mely ösz- szeg bizonyos prémiatartalékok dotálása után 6 millió koronára csökken, Mint ismeretes, 1935-ben az állami erdők és birtokok gazdál­kodása 16 millió koronás veszteséggel zárult. Ennek folytán a javulás 26 millió koronának felel meg. Ez majdnem teljes egészében az erdőgazdálkodásra esik, ami pedig a faanyag értékesítési lehetőségeinek javulásával és az árak emelkedésével magyarázható. Jelenleg a fa, de főképpen a gömibfa iránt olyan ha­talmas kereslet nyilvánul meg, hogy az állami erdők igazgatóságai a megrendeléseknek nem is tudnak teljes egészében eleget tenni. Igen érdekesek az állami erdők és birtokok gaz­dálkodására vonatkozó régebbi adatok. 1925- ben az aktívum 93.5 millió korona volt, 1926- ban 74 millió, 1927-ben 82 millió, 1928-ban 113 millió és 1929-hen 108 millió. Ettől kezd­ve a mérleg veszteséggel! zárult, éspedig 1930-ban 36 millió, 1931-ben 61 millió, 1932- ben 60 millió, 1933-ban 36.5 millió, 1934-ben 21.5 millió, 1935-ben pedig 16 millió koroná­val. Kereskedelempolitikai tárgyalások Prága, február 10. Mint ismeretes, Prá­gában csehszlbvák-német kereskedelmi tár­gyalások folynak. Hir szerint remény van arra, hogy a tárgyalásokat csütörtökön, de legkésőbb ezen a héten befejezik. A közel­jövőben uj kereskedelempolitikai tárgyalá­sok indulnak Olaszországgal, Svájccal, Ro­mániával és Dániával. Csehszlovák részről a Dániával lefolytatandó tárgyalásokra nagy súlyt feletetnek, mive! remélik, hogy legalább ott sikerülni fog a csehszlovákiai ipar exportja elé háruló akadályokat elhá­rítani. Március 1-ig hosszabbitotték meg az egyenesadé-vaiiomások beadásának határidejét Prága, február 10. Az egyenesadó-nb­vella végrehajtási rendelete a közeli na­pokban fog megjelenni. A PMH megírta, hogy a pénzügyminisztérium tekintettel a végrehajtási rendelet ama intézkedéseire, amelynek ismerete elengedhetetlenül fontos a jövedelmi-, az általános kereseti-, a já­radék- és a magasabb szolgálati illetmé­nyekre vonatkozó adóvallomások beadásán ra, február 5-én kelt határozatával az adó­vallomások beadásának határidejét február végéig hosszabbította meg. A módozatok­ról beszámoltunk. Minthogy azonban feb­ruár 28 vasárnapra esik, a határidő auto­matikusan meghosszabbitódik március 1-ig. Csütörtöktől kezdve a kereskede­lemügyi minisztérium bonyolítja le az engedélyezési eljárást Prága, február 10. Annakidején megírta a PMH, hogy a devizaeljárást megszünte­tik, illetve egyesitik a behozatali engedé­lyezési eljárással és azt február 11-től kezdve a kereskedelemügyi minisztérium fogja lebonyolítani. A kereskedelemügyi minisztérium tegnap figyelmeztetést bocsá­tott ki az exportőrökhöz és az importőrök­höz, hogy az engedélyezési eljárást február 11-től kezdve úgy adminisztratív, mint techni­kai szempontból a kereskedelemügyi mi­nisztériumnál egyesítették, (Praha I., Na Frantisku 1039.) Csütörtöktől kezdve tehát a behozatal vagy a kivitel engedélyezése iránti kérvények elintézése kizárólagosan a kereskedelemügyi mi­nisztérium hatáskörébe tartozik. A kérvényeket az előirt nyomtatványokon kell beadni. (—) Műszaki vásár a prágai tavaszi vásáron. A prágai tavaszi vásáron március 5—14-iig a mintavásári palotában és a regi kiállítási terüle­ten ismét megrendezik a műszaki vásárt. A technikai csoport részére szolgáló területet már teljes egészében lefoglalták s igy az idei műszaki vásár 1930 óta a legnagyobb méretű lesz. Ez lesz az első alkalom, hogy a nyomdagépeket egy (helyen teljes üzembaa fogják be amiattii.

Next

/
Oldalképek
Tartalom