Prágai Magyar Hirlap, 1937. február (16. évfolyam, 26-49 / 4172-4195. szám)

1937-02-28 / 49. (4195.) szám

A pauriScasztedikéSus ás a paprikaterraeiési engedések PRÁGA. — A imult napokban e tárgyról kö­zölt cikkünkkel kapcsolatban az alábbi hely­reigazító nyilatkozatot kaptuk, amelyet — bár semmiképpen seim felel meg a sajtótör­vény előírásainak — mégis teköalímk helyes- i rá sí és stilushibáival együtt — okulásul. A helyreigazítás szószerint a következőkép szól: , N. Zámky. II. 24. 1937. Tekintetes szerkesz­tőség! Mivel si a paprika termelők szövetsé­gének irodáján magam vagyok a vonatkozó iörviény alapján kérem az alábbi helyre iga­zító közlemény közre tételét: ,.,A paprika szin­dikátus holdanként 100. kornál követel az en­gedélyezett terület túllépéséért“ cimü b. lap­Kormányrendelet az angol szombatról PRÁGA* — A népjóléti minisztérium már ré­gebben kidolgozta az úgynevezett angol szom­batról szóló rendeletjavaslatot s azt a gazdasági szekérdekeltségeknek küldte meg véleményezés végett. A minisztérium rendeleté szerint az angol szombat intézményét egyelőre az egységáruiizle- tekben és a nagy kereskedelmi házakban s gyári elárusítókban vezetnék be. Ezekben az üzemek­ben a munka szombaton 14 órakor fejeződnék be s hétfő reggel 8 óráig teljes munkaszünet vol­na. Ezzel egyidejűleg az egész köztársaság terü­letén egységesen bevezetnék vasárnapokon a tél­ies munkaszünetet az összes üzemben. A vasár­nap is nyitva hagyható ipari üzemeket a kor­mányrendelet taxative fölsorolná. Március 14-éa nyitják msg o Puitsv-ládeii yasatvostaies az áru- és személyszállítást PRÁGA. — A vasutügyá minisztérium, hi­vatalos jelentése szerint a most épült Puchoiv- védeci vasútvonalon .március 14-éu kezdődik meg a személy- és ám&zá'liitás. Egyelőre öt pár motoros személy vonatot vezetnek be. 1937 február 28, vasárnap* Gazdasági ügyek a minisztertanácsban PRÁGA. — A minisztertanács tegnap este tartott ülésén jóváhagyta a hónap első felében ikötött csehszlovák-német gazdasági megegyezést. Ugyancsak jóváhagyta a mi­nisztertanács a Jugoszláviával kötött szo­ciális biztosítási viszonossági egyezményt. — Figyelemmel arra, hogy a vasút- és pos­taügyi minisztériumok ezidén fokozottabb beruházási tevékenységgel számolnak s így az impregnált talpfa és impregnált pózna­szükséglet is nagyobb lesz, ezért a kormány jóváhagyta a faimpregnáló-olajak ideigle­nes vámleszállitásáról szóló rendelet terve­zetét. A kormány tudomásul vette az egész ál­lam szempontjából különösen jelentős utak és vasutak építésének meggyorsításáról szóló jelentést. Jóváhagyták a katonai ké­szültségeknek elemi csapásoknál való igénybevételét szabályozó kormányrendelet tervezetét. Végül a vasutak kocsiparkjá­nak kiegészítésére irányuló tervet is jóvá­hagyták. A minisztertanács a munkanélkü­liek segélyezésére és élelmezésére március­ban szükséges összegeket engedélyezte. Ugyancsak folytatják még a kenyérsegély­akciót is. A nagy gazdasági kérdések husvét után A Lidové Noviny értesülése szerint a mi­niszterelnök tevékenységét husvétig a kár­pátaljai autonómiatárgyalásokra koncen­trálja s husvét után akar a nagy gazdasági problémák megoldásához látni, amilyenek a gabonaárak megállapítása, az ál'latmonopó- lium valamelyes formája, a gazdaadósságok rendezése, illetve a földművesek tehermen­tesítése, a munkanélküliség elleni harc stb. A szeszgazdálkodás kérdéséről jelenleg a szocialista pártok a lidákokkal elkülönített tárgyalásokat foly­tatnak, úgy hogy a három párt teljesen egységes álláspontot foglaljon el e kérdés­ben. A szocialista l'idák csoport reméli, hogy tavasszal e kérdést is dűlőre viszi. Cséplőgépbe újonnan készít és javít gabonaosztályozó hengert (Szoltir cilindert és szoltir kefét) jutányos áron CZAPOLAY, PÁRKÁNY 15®® munkás dolgozik a handlovai szénbányákban Tavasszal megindul Handiován a szintetikus benzin és olaj szénbői való kitermelése ■■ jak február 23-i számában, megjelent közle­ményben foglalt azon álitás, mely szerint „Több komáromvidéki gazda a szindikátustól ezt a sürgönyt kapta: „Paprika engedély miatt holnap délelőtt jöjjön Érsekújvárba." Valót­lan, mert a szindikátus senkinek seim ilyen szövegű sem másmilyen táviratét! neim küldött és nem is hatalmazott meg senkit. Azon ál­lítás, hogy a szindikátus irodája bárkitől kért v agy elfogadott volna holdankint 100. koronát valótlan, mert nem kért es neim is kapott sem­mi féle összeget a terület kiosztásért. Ügynö- kösködésért sem a szindikátus sem pedig pri­vát személyeim nem vesz felelőséget, mert nem vagyunk senkinek a lekötő,tjei. Maradok tel­jes tisztelettel: Jóséi Liska. átefanikova ul. A gabonakészletek mozgása január 31-:g PRÁGA. — A csehszlovák Gabonatársaság az 1933. évi aratási eredményiből január 31- ig összesem 134.703 vagon gabonát vásárolt fel (januárban 10,848 vagont) s 83.810 vagon gabonát adott el (csak januárban- 14.138 va­gont). A könnyítési raktárakból 32 vagon ga­bonát adtak el, ebből 26 vagon zabot s január 31-éln a készletek 50.860 vagont tesznek ki. Az 1935. évi teuméislből felvásároltak összesen 213 p48 vagon gabonát s a vevőknek közvetle­nül leszállítottak 430 ezer 290 vagonnal. A fssipsr is igényel sóéyisszsl&ffést a kiviéinél PRÁGA. — A csehszlovákiai vasipari nagy­üzemek gazdasági szövetségeinek központja Prágában e napokban tartott ülésén egyebek kö­zött a vasnagykereskedelem egyes aktuális kér­déseivel foglalkozott, igy különösen a kivitt áruk kereskedelmi adóinak visszatérítésével. Különösen a mezőgazdasági gépgyáraknak igen nagy érdekük fűződik ez adók visszatérítéséhez. PRIVIGYE. — A handlovai szénbányákban az utóbbi időben kedvező fordulat állott b*e. A bánya októbertől kezdve teljes üzemiben dolgozik lés az alkalmazásiban álló miuinikások szánna ma már 2500 a tisztviselőkön és mér­nökökön kívül. A handlövai szénbánya modernizált terme­lési rendszeriéinek teljes kiépítése befejezés felé közeledik és a kora tavasszal hozzáfog­nák a technika miinden vivámányával felsze­relt uij osztályozó építéséhez. Az osztályozó yaskoinstrukciőját angol szabadalom és tervek szerint a Skoda-tmiüvek készítették. A talaj- planiroizási munkáik már befejezést is nyer­tek és most megkezdték az alapépitési mun­kálatokat. A meckanizált osztályozó üzembe- ! hely esésével lehetővé válik a korlátlan szá­mú vagon rakodása állandó mérlegelés mel­lett. Az ilyen osztályozták a rakodással járó költséget a legkisebbre csökkentik. A költsé­gek csökkentéséivel amoritzálódik a 8 millió koronányi befektetés. Az emberi munkaerőt a legkisebbre csökkentik. A rakodásra kerülő széntöimegből, mely szállító szalagon fut, eddig munkásnők szedték ki a pala- és ko­sa darabokat, mig az uj osztályozó ezt mecha­nikus utón, légnyomással fogja elvégezni minden emberi erő kikapcsolásával. Az uij osztályozó ép Ívesével egy időiben emelni fogják a handlovai állomás vágányainak szá­mát. További készülő befektetés Handiován az uj láimipakamira építése, mivel a széngázdius munkahelyeken a benzinnel való világítás nem nyújt teljes biztonságot. Ezért határozta el a bányaigazgatóság, hogy az ilyen helye­ken dolgozó munkások villanyelemes lámpá­kat fognak kapni. A villanylámpák alkalma­zása kizárja a széngázrobbanást. Tavasszal megkezdik a handlovai erőimü építését, amely lelépi tésén él több mint 2000 munkást alkal­maznak. A terv megvalósítása esetén a hand­lovai szénbányák napi 200—250 vagonnyi széntermelése állandóan biztosítva lenne. Tavasszal a szintetikus benzin és olaj szén­ből való kitermelése is megindul Handio­ván. Ilyenformán az egész környéken jelentősen enyhül a miunkanélküiliség. (—) „A Csehszlovák Nemzeti Bank tiz éve." A Csehszlovák Nemzeti Bank fönnállásának tíz­éves jubileuma alkalmából a Nemzeti Bank te­vékenységét tárgyaló értékes könyvet ■ adott ki. A könyv bevezetőjét dr. Susta egyetemi tanár irta. A Nemzeti Bank tízéves működését dr. Dvorák igazgató ismerteti. Dr. Svoboda igaz­gató a jegybank személyzeti kérdéseivel foglal­kozik. A csehszlovák valuta fejlődését dr. Englis kormányzó tárgyalja. A könyvet értékes statisz­tikai táblázatok egészítik ki. (—) A forgalmiadó és a kereskedelmi könyv bizonyító ereje. A legfelső közigazgatást bíró­ság a moillt heteikben 16.963/36. szám alatt ho­zott, Ítéletében, egyebeik között kimondta a kö­vetkezőiket: Ama hiivia/talos felhiváenaík, hogy az adóalany bizonyítsa bevallásának helyessé­gét a forgalmiadéról szóló törvény 19. paragra­fusa 2. beiké adósé szerint,, aiz adófizető eleget 1 tt ,azzal, hogy felajánlotta az üzleti Ikönyveí- ])<• való be tekintés!, anélkül, hogy. azokat nyom- ion elő is tenjeHiztictite volna. Ezért az ilyen •'•.tbfiri a, hivatal nem vetheti ki az adót míin- (i v további móiükül becslések. lailapján, tehát e.1- imaikacso.lúsi állapon. (—) A pozsonyi Kábelgyár osztaléka. A po­zsonyi Kábelgyár részvénytársaság igazgatósá­ga e n apóikban tartott üléséin hagyta jóvá az 1936. óvá üzleti elszámolásokat. A közgyűlést március 12-ire ihiivtálk össze. A 2 millió 847 ezeír 28 korona tiszta nyereségből 5 százalékot a tartalékalap dotálására fordítanak s a részvé­nyeikre 4 százalékos osztalékot fizetnek, a ma­radványt pedig uij számlára vátsz ilk át. (—) Negyvenórás munkahét az amerikai acél­iparban. A Wall Stireiet Journal jelenti, hogy a viszonyok az acéliparban annyira megjavultak, különöséin a racionalizáció következtében, hogy a,z acélipar akáir nyomban is be vezetheti a negy­venórás inuinkahieitet. (—) A kilringszámla-kifizetések állása. A Zemská Banka február 26-íg a csehszlováikiai hitelezőik követeléseit 116.833, az olasz globális számlán 30.790 számiig fizette ki. Ez utóbbi számlán csak az árfolyamveszteségek ellen biz­tosított összegeik várnak még kifizetésre, ami a legközelebbi napokban történik meg. Az uj ■olasz globális számlám, levő követeléseket tel­jesen kifizették, vagyis a 61.633. számig. A ju­goszláv kliriiingszáinlám előlegeket 132 ezer számig, a görög számlán 20.000-ig, a bolgár számlán (A. számla) 23,582-ig s ,a török számlián ll.OOOdg fizetnek. (—) Egészállami szervezetben tömörülnek a szappangyárak, Prágában e napokban tartotta alakuló ülését a csehszlovákiai szappan- és ro- konszakmabeli ipar központi egyesülete, amely a szappan-, gyertya-, kozmetikai és illatszer­gyártóipar egyetlen központi érdekszervezete lesz. Az alakuló ülésen a köztársaság valameny- gyi országának szappangyártó iparosai képvisel­ve voltak. A hatékonyabb működés érdekében az egyesület szakmák szerint osztályokat létesí­tett, ezenkívül országonkint külön csoportokat is létesít. (—) Csehszlovákia a negyedik helyen áll a bolgár dohány fogyasztásában. Bolgárország 1936-ban 20 millió kiló dohányt exportált. Né­metország 13.23 millió kiló dohányt vett át 768 millió láváért, Ausztria 1.17 millió kiló cjohányt 75.54 millió Léváért, Lengyelország 1.09 millió kilót vett 103.14 millió láváért és Csehszlovákia 747 ezer kilót 78 millió láváéit. (—) Megállapították a katonai lábbeli szűk- j| séglet kisipari kontingensét. Az ipar- és keres­kedelemügyi minisztérium e napokban közölte a cipészipari szövetkezetekkel, hogy az idei kis­ipari katonai lábbelikontingens összesen 86 ezer darab lábbelit tesz ki éspedig 75 ezer pár fűzős bakkancsot és 10 ezer pár csizmát (ebből 1800 pár bélésnélküli). (—) A világ rekord-ón termié se. A hágai nemizietköizi statisztikai központ jelentése sze­rint a világ 1936. évi óntennnése 22 százalék­kal haladja meg az 1985. évit s 171.888 tonnát tett ki az 1935. évi 140.652 tonnáival szemben. Az ónfogyasztás 10.3 százalékkal növekedett, vagvás 142.748 tonnáról 152.182 tonnára. Fran­ciaországban az önfogyasztás 18.7, Csehszlo­vákiában 31.9, Svájciban 10.8 százalékkal emelkedett s Németországban 18.8 százalék­kal csökkent. (—) Husirányárak Privigyén. Privigyérőil je­lenítik: Pnivigyéin a fogyasztók és a mészárosok között hosszabb idő óta harc folyt a húsára,k körül. Eiz a harc most a fogyasztóik győzelmé­vel ért véget. A járási hivatal a fogyasztók és a mészárosok képviselőit amlkétna hívta egybe, amelyen megegyezés jött létre árarányban, hogy a más zárosok leszállítják a húsárakat. Ezeket az uj húsáraikat a járási hivatal irányárakként lépteti élleltbe. (—) Malacáldás Sárkányfalván. Párkányból árjáik: A közelmúltban éppen lapuink hasábjain látott napvilágot ama Ihiir, hogy Bucs községben egy mangalica és hússertés keresztezéséből szár­mazó anyadiisznó 22 malacnak adott életeit. Most pedig akadt versenytársa is, miért Skoda Alajos sárkányfalvai lakos kocája, amely szintén man­galica és hússertés harasztié zéséből származik, 25 darab malackának adott életeit, amelyből a gondatlan anya 10 darabot agyonnyomott s 15 ! darab pedig jó egészséginek örvend. Vájjon nem j volna-e' érdemes az illyein kiváló szaporaságu [ anyásért lésekkel kísérletezni, természetesem csak akkor, ha megfelelő számú emlője van az anya-1 állatnak? 1 Az adóbevételek januárban PRÁGA. — A januári adóbevételek ideig­lenes kimutatása szerint, mely a vizierőadót és a motoros járómiüvek adóját is feltünteti, 1937 januárjában némileg emelkedett az ál­lampénztár adójöivedelme, de még mindig nem érte el a költségvetési előirányzatot. Az 1937. évi állami adók és úgynevezett kis mo­nopóliumok bevétele 756 millió koronát tett ki a tavaly januári 675 millióval szemben. A költségvetési havi járandósághoz még mint­egy 45 millió hiányzik. Valószínű, hogy a ja­vult állami bevételekét a jó adófizetőknek nyújtott jóváírások idézték elő. Az egyenes adókból eredő bevétel januárban 203 millió korona volt a tavalyi 170 millióval szemben. A 203 millió korona bevétel jelentékteiienü 1 haladja meg a költségvetési előirányzatot. A forgalmi és fényüzési adó 168 millió koronát jövedelmezett a tavalyi januári 114 millió koronával szemben, de a költségvetési kvó­tához még mintegy 49 millió korona hiányzik. A vámok 54 millió koronát hoztak a tavalyi 57 millió koronával szemben. A fogyasztási adók ez év januárjában is 179 milliót jöve­delmeztek, mint tavaly s az illetékekből 146 millió folyt be a tavalyi januári 141 millióval szemben. Az úgynevezett kismonopóliuimok 7 milliót szolgáltattak be a tavaly januári 6.5 millióval szemben. Francia és német érdeklődés ctehszSovéksai mezőgazdasági munkások iránt PRÁGA. — A legközelebbi napokban ér­kezik Prágába egy német küldöttség, mely csehszlovákiai mezőgazdaságii idénymunkások németországi alkalmazásának feltételeiről fog tárgyalni. Elsősorban kultscbini és szloven- szkói mezőgazdasági munkások iránt von ér­deklődés Németországban, ahol tavaly imán tégy 800 szlovenszkói személy nyert alkalmazást. Ezen kívül Franciaország is mintegy három­ezer csehszlovákiai mezőgazdasági munkást tud foglalkoztatni s ezek egy része állandó al­kalmazást kap,hat, a többi mint idénymunkás. (—) Szabaddá teszik a behozatalt a drágí­tás leküzdése érdekében? A kereskedelem­ügyi minisztériumban a múlt napokban a fo­gyasztási szövetkezetek központjának bevoná­sával értekezletet tartottak, amelyen Lustig igazgató azt indítványozta, hogy a kakaobab behozatali engedélyezési eljárását szüntessék meg és a rizskompenzációk pótlékairól folya­matban levő tárgyalásokat a kormány hagyja abba s a kormány tegye teljesen szabaddá a kakaobab és a rizs behozatalát is. A javaslato­kat a kereskedelemügyi minisztérium elé ter­jesztik. (—) Nagy a kereslet a nyugatszlovenszkói malacokban. Megírtuk, hogy Szloivenszkón az utóbbi időben az állatárak emelkedtek. Most Nyugatszlovenszkón különösen a malacokban nagy kereslet mutatkozik, minek folytán a malacok árai helyenként 15—20 százalékkal emelkedtek. (—) Egyezkedik a Palugyai-cég. Pozsonyi gazdasági körökben nagy föltünést keltett a hír, hogy a Palugyai borkereskedelmi társaság,, száz évnél öregebb cég, egyezkedik. A régi cég egy­kor a Palugyai-családé volt s 1923-ban, a legna­gyobb borkonjunktura idején alakult át rész­vénytársasággá, emellett a cég nevét változatla­nul hagyta. A cég fizetési nehézségekkel akkor kezdett küzdeni, amikor a budapesti testvérvál­lalat csődbe jutott. Ez a körülmény ahoz veze­tett, hogy a pozsonyi Palugyai Részvénytársa­ság is fizetésképtelenséget jelentett be, majd kényszeregyességi eljárás megindításának enge­délyezését kérte. A pozsonyi kerületi bíróság a kérelemnek helytadott s a kényszeregyességi el­járást megindította. 14 A KisMagyarokLapja rejtvényszelvénye ----------------­A 9. számú rejtvényeket megfejtette! (olvasható név és pontosam:) 1 - —

Next

/
Oldalképek
Tartalom