Prágai Magyar Hirlap, 1937. február (16. évfolyam, 26-49 / 4172-4195. szám)

1937-02-26 / 47. (4193.) szám

i 1 __________________

jj ff n& B I ▼ 1 iH ^ w^i jjff'

Előfizetési ir: évente 300, félévre 150, negyedévre 76, havonta 26 Kt, külföldre: évente 450, félévre 226, negyedévre 114, havonta 38 KC. • R képes melléklettel havonként 2.50 Ké-val több. ■gyes ssárn ára 1.20 K(, vasárnap 2.— Ki.

A szlovenszkói és ruszinszkái magyarság politikai napilapja

Szerkesztőség: Prága II., Panská üli ce 12,. II. emelet. • Kiadóhivatal: Prága II., Panská ulice 12, III. emelet. • • TELEFON: 303-11. ••

SŰRGÖNYCIM: HIRLRP, PRfiHfl.

A román helyzet

A képviselohaz megszavazta a katonai létszámemelést

Szülő Géza szerint az elhibázott nagyhatalmi s a rossz gazdasági és nemzetiségi politika a főoka a fegyverkezésnek ■ A szavazás szenzációja: az ellenzékben levő kommunisták a fasizmus, a cseh nemzeti egységpártiak pedig a kommunizmus veszélyének elhárítása végett — együttszavaztak a kormánnyal

A kommunisták és a Henlein-pártiak összeverekedtek az ülésteremben

PRÁGA. — A képviselőház mai ülésén a véderőtörvény 3. paragrafusának módosítását tárgyalták. Eszerint a módosítás szerint a jövőben minden számbeli korlátozás nélkül hívhat be a kormány újoncokat, mig eddig az évi kontingens nem haladhatta meg a 75 ezret.

A vitában elsőnek dr. Szüllő Géza képviselő, az egyesült párt klubelnöke szólalt fel, aki a következőket mondottal

A büdzséjog és uionc- megajánlási jog

— A csehszlovák köztársaság kormányai folyton hirdetik, hogy Középeurópában a demokrácia egyetlen mentsvára ez a köztársaság, amelyben a propaganda szerint a közszabadság olyan nagymértékben virul, mint Angliában. Ezzel szemben én régen hirdetem, hogy a kormány pro foro externo és pro foro interno viszi az ügyeket. Hogy ez a szellem a kormányzásban megvan, a legjobban mutatja ez az előttünk levő törvényjavaslat.

— Minden alkotmányosan vezetett államban két nagy közjog illeti meg a parlamentet. Két olyan fék, amellyel minden abszolutizmust meg lehet fogni: ez a budgetjog és az ujoncmegajánlási jog. A budgetjognak az alapja az, hogy a kormány a nép hozzájárulása nélkül az adókat ne kezelhesse kénye és kedve szerint, az ujoncmegajánlási jognak az alapja pedig az, hogy a nemzet fiatalságának a vérét a kormány csak olyan mértékben vehesse igénybe, mely mértéket maga a népképviselet tart jónak.

— Minden szabadságharcnak, amelyet az önkényuralommal szemben a nemzetek megvívtak, ez volt a célja.

— Ebben a törvényjavaslatban a kormány az alkotmány egyik legnagyobb garanciáját, az ujoncmegajánlási jogot, a véráldozat nagyságát egyszerűen ki akarja emelni a népképviselet kezéből, át akarja ezt tenni a kormány diszkrecionális jogkörébe és ezáltal olyan intézményt akar létrehozni, amely hasonlóságát megtalálja a kormány által annyiszor kifogásolt führeri és fasiszta törvényhozásban,

„A magyarság nem tagadta meg sem az adőt, sem az újoncokat*'

— Keresem, mi lehet az oka annak, hogy az alkotmány legfőbb pillérét, az ujoncmegajánlási jogot a kormány igy ki akarja az alkotmányból fűrészelni. Veszélyben van-e az állam és ha van, mi okozza a veszélyt?

— Félreértések kikerülése végett már világosan leszögezem azt, hogy mi. ehhez az államhoz csatolt magyarok, tudjuk állampolgársági kötelességünket,

mi az államtól soha sem az adót, sem az újoncot nem tagadtuk meg, csak alkotmányos bírálat al!á vonjuk azt, hogy az állami költségvetés mi módon és mire fór* dittatik és most is azt bíráljuk meg, hogy szükség van-e és mennyi újoncra van szükség.

— Ha akár a budget, akár a véráldozat tekintetében kifogásokat emelünk, ez

nem az állam ellen való cselekedet, hanem kifolyása annak a törekvésünknek, hogy

mi az ittlevő állampolgárok anyagi- éa véráldozatát lehetőleg olyan keretek közé szorítsuk, amely nem helyez kimondhatatlan súlyos terheket az ittlevő nép vállára és megfelel a józan mértéknek.

— Ha már a múlt évben kénytelenek voltunk felemelni az ujonclétszámot, de ezt a felemelést korlátoztuk, most, ha ezt a korlátot megszüntetjük, ahogy ezt ez a törvényjavaslat kívánja, akkor a korlátnélküli véráldozatot engedélyezzük, vagyis

otyan diktatórikus hatalmat adunk a kormány kezébe, amely össze nem fér az annyiszor hangoztatott alkotmányos és demokratikus kormányzás gondolatával.

„Ennek az államnak nem nagyhatalmi politikát

kellene űznie**

— Taglalni akarom azt, hogy mi lehet az oka ennek a lépésnek, keresem az okát először a külpolitikában, azután a belpolitikában.

— Külpolitikailag nekem a kormányzat politikája ellen mindig az volt a kifogásom, hogy ez a köztársasági kormány kezdettől fogva nagyhatalmasdit játszik egy fantóm

(*) A Tatarescu-kormány válsága során kiderült, hogy a bukaresti vasgárdista temetésen nemcsak „diplomáciai tapintatlanság" történt, hanem egyéb is, több is. S mert minden okunk megvan aggódni a romániai politikai fejlemények miatt, ismerve a vasgárdista program vezérelvét, mely a kisebbségek jogainak teljes letiprásában csúcsosodik ki, tehát vissza kell térnünk a nem mindennapi eseményre.

Ismeretesek a történtek: két Spanyolországban elesett vasgárdista temetésén megjelent néhány külhatalom képviselője s ezzel legalább is látszólag odaállott a vasgárdista mozgalom mellé, a vasgárdáról pedig a magyar olvasóközönségnek valószínűleg nem kell részletesebb bemutató előadást tartani. Nem kell talán hosszan ecsetelni az esemény jelentőségét sem, tudjuk, mit jelent, hogyha egy ilyen szélsőséges elvekkel és szélsőséges politikai módszerekkel operáló mozgalom hatalmas európai országok támogatásának látszatában megfü- rödhet. így is elég hatalmas tömegek állanak Codreanu háta mögött, hatalmasabbak « kelleténél, « román közvélemény meg különben is mindig hajlamos volt bizonyos szélsőséges eszmék befogadására. Az ilyenfajta demonstráció tehát veszedelmet jelentene akkor is, ha semmi sem állna mögötte. Csakhogy voltak előzményei is a diplomata-demonstrációnak s mint most utólag kiderül, hajszálon múlott, hogy nem sikerült Zelea Codreanunak a két vasgárdista temetése alkalmából megcsinálni az annyiszor meghirdetett „Marcia su Bukarestet". Napokon át készültek a „temetésre", a hatóságok orra előtt játszódott le az egész színjáték, nem lehetett nem tudomást venni arról, hogy valójában mi készül. A kisebbségek rettegve látták ismét felbukkanni azokat, akiket jól ismertek már ólombotos és revolveres demonstrációkból, A két vasgár- dista-koporsó végigvonult az országon, gyújtó szónoklatok hangzottak el az állomásokon, ezer és ezer vasgárdista sereglett a menet nyomában, ugyanekkor az ország minden részéből ezrével tódultak Bukarestbe a vasgárda titkos és nyílt hívei, még azok is előbujtak, akik eddig titkolták barátságukat Codreanuval. Nyilt tüntetéssé dagadt a gyászünnepség, amelyen kétszáz ortodox pap és három érsek vett részt. Politikusokat lehetett látni a menetben, akik mindeddig tagadták kapcsolataikat a vasgárdával, s akik nem voltak ott, otthon lapultak és várták a fejleményeket. Ma már nem titok, hogy az úgynevezett beavatottak Igenis számoltak bizonyos „fejleményekkel". Bukarestből érkező magyar levélből tudjuk, hogy milyen volt ezekben a napokban a hangulat a román fővárosban, különösen a magyarok között, akik aggódó, szlvetszoritó érzésekkel gondoltak haza Erdélybe.

Most ne feszegessük, hogy mi állította meg e kritikus ponton a „vasgárdista honfoglalást", hogy valóban egyetlen politikus józanságán és hidegvérén múlott minden. Lehet, hogy igaz, lehet, hogy csak legenda, hogy Jorga berontott a minisztertanácsba és közbelépésre szólította fel a kormányt, tehet, hogy az utolsó pillanatban kellő suly- íyai tudta latba vetni szavát a francia követség, — mindez valószínű, talán igaz is, a helyzet súlyosságán azonban mitsem változtat. Mert akár egy politikus elhatározó merszén, akár az egyik nyugati nagyhatalom közbelépésén múlott, hogy Codreanu

nem vette át a hatalmat s hogy a nagy temetési felvonulás után most mintha csatlósai is elcsendesültek volna s a politikai karriéristák, akik tegnap még nyíltan melléje álltak, most megint lapulnak és hallgatnak, mindenképpen nyugtalanító,

hogy ennyire a sors szeszélyeinek vannak kiszolgáltatva a romániai kisebbségek. Nem a mi feladatunk élőre siratni a román demokráciát, amelyről soha nem voltak illúzióink, de az mégsem hagyhat hidegen bennünket, hogy mi történik erdélyi sorstestvéreinkkel. Tudjuk, hogy mit jelentene az erdélyi magyarság számára a vasgárdista uralom s mert tudjuk, nem mehetünk el szótlanul a román események mellett.

A veszély elmúlt, írják a román lapok, amiből megtudhatjuk egyrészt azt, hogy igenis volt veszély, másrészt pedig azt, hogy a Tatarescu-kormánynak tisztában kellett lennie a demonstráció jelentőségével. Nem lehet a kérdést azzal elintézni, hogy egy diplomáciai játszmában most a franciák kerültek ki győztesen, — már csak azér£

sem, mert a tét igen nagy. Ha tudniillik csak azon múlik minden, mennyire tudja érvényesíteni akaratát Páris Bukarestben, akkor könnyen következhetnek súlyos meglepetések. Aminthogy nem is olyan régen megértünk már egy ilyen meglepetést, amikor két napig nem volt telefonösszeköttetés Párissal, mert történetesen a francia fővárosban barrikádokat emeltek és sortüzek ropogtak,.. Európa tehát más, nagyobb, alkotmányosabb biztosítékot szeretne kapni arra nézve, hogy Codreanu nem válthatja be Ígéretét. Codreanu ugyanis beígérte, hogy a hatalom átvétele már csak egészen rövid idő kérdése — s mert láttuk már szerepelni kisebbségi területeken Codreanué- kat, tehát igazán nem szeretnők megélni, hogy ebből a fenyegetésszámba menő fogadkozásból valóság lesz.

Hogy aztán a Tatarescu-kormány nagy sebbel-lobbal végrehajtott rekonstrukciója elég lesz-e ahhoz, hogy feltartóztassa a vasgárdista veszedelmet, nagy kérdés. Hogy arra a határozott igenre, amit Titulescu kibuktatásakor intézett a kormány a vasgárda felé, elég nyomós válasz lesz-e most majd a bizonytalan nem, amit Juca belügyminiszter sürgős eltávolitása jelent s hogy a mandátuma vége felé járó kormányban lesz-e elég erő ahhoz, hogy az elkövetett hibákat egyszeriben jóvátegye s meghátrálásra bírja a vasgárdát, — minderre csak szkepszissel lehet felelni. Nem állítjuk, hegy a Tatarescu-kormánynak rokonszenves volt a vasgárdista mozgolódás, de az bizonyos, hogy túlságosan messze ment el Codreanuval szemben az engedékenység utján. Lehet, hogy kezdve a Duca-gyilkosság tul- enyhe kezelésétől egészen a Stelescu-gyil- kosságig, amivel kapcsolatban letartóztattak ugyan tiz tettest, de még mindig nem állították bíróság elé őket, — a helyi hatóságokat terheli a felelősség, de ez mitsem változtat a helyzet súlyosságán. Sőt. ha igy van, akkor igazán nem lehet remélni, hogy egyszerű személycserével megoldhatók volnának ilyen husbahasitó problémák. Szkepszissel nézzük tehát Tatarescu vállalkozását, szkepszissel és aggodalommal.