Prágai Magyar Hirlap, 1937. január (16. évfolyam, 1-25 / 4147-4171. szám)
1937-01-10 / 7. (4153.) szám
^^gaiA\\g^arhirms 1937 Január 10, vasárnap* Farkas Isfván: Az árvák,,nagymamája*1 Karácsonykor, amikor a december magasztosult ünepén mindenkit előfog a gyermekkor iránt visszatérő, édes érzésekkel teli nosztalgia s úgy gondol vissza az elmúlt karácsonyok fényességére, amikor aggódó, reszkető figyelemmel várta, kogy december elején mikor jelenik meg a láthatatlan angyal és viszi magával a karácsonyfára szánt cukros-dobozt, mindenki elutazik gyermekkorába. Ki vonaton, ki fütött gépkocsin, ki gyalog, ki csak gondolatban teszi meg az utat s a sok karácsonyi utas mosolygásától ragyognak az emberszemek. Ám szép a párisi szabadság ünnepe, amikor a forró juliusban, az óceáni levegő álombaringató párájában egymást ölelik ismeretlenek, nem megvetendő egy színes papirlámpákkal tűzdelt ünnep sem a velencei Cánale Grandeon, de mégis szebb és nekünk ezerszerte kedvesebb arra a kisded fenyőre való emlékezés, amelyet a szülői szeretet gyújtott meg számunkra havas, kint zord, beiül csupa meleg karácsonyestéken. S mikor elvégeztük szülői kötelességünket, hogy az uj család egyazon régi emlékezetű kará- csonfája alatt a magunk gyermekeivel együtt énekeljünk Krisztus Urunknak áldott születéséről, lopva már számitgatjuk, hogy az ünnepek elmúltával hogyan lépünk be az elhagyott szülői házba, ahol egy apróra zsugorodott, de azért gyönyörűségesen fehér és szépségesen szép karácsonyfa várja az öregedett gyerekeket meleg találkozóra. .. .A szelíd lámpafény alatt üldögélünk s amig a kis kályhában pattogva mesél a tűz s az ablakok alatt vidám járókelők sürge lépte dobban, fehérhaju édesanyámmal halkan beszélgetünk. Az elmúlt évtizedek minden szép és édes emléke felragyog bennünk, beszélgetünk a magunk karácsonyairól, feketehaju, íeketeszemü, mosolygó apámról, aki december elején már az árjegyzékeket nézegette és sok érdekes játékkal lepett meg minket. Minden halk beszéd egy-egy évet jelent az élet állomásain. Megtapogatom az én hajamat s keresem az ezüstös szálaikat. Nini, lassan egyek leszünk az édesanyámmal, ő j már a hatvanon felül kezdett őszülni, én még innen a negyvenen kezdem bontani az ezüst szálakat. A kis szoba tele lesz sürgő-forgó gyermekkori emlékezettel, itt van már a bátyám is, most érkezett haza, közénk, egy messze világváros egyetemi katedrájáról s a tekintetében nincs semmi a szigora* tudósnak tekintetéből, szemüvege mögül két, régi, jóságos kék gyerek- szeme mosolyog közöttünk s kisdedek vagyunk, akik anyai cirógatásra várunk karácsony után, a magunk meghitt karácsonyán. — Emlékszel-e? — kérdezgetjük egymástól unos-untalan és mindig derűs a felelet és mindig úgy csengetnek a szavak: — Emlékszem, emlékszem, hogyne emlékeznénk! Mikor az első katonasapka a fejemre került és úgy szavaltam, hogy: „Kis katona vagyok én, j honvéd a nevem ...“, vagy amikor a gyermek- j postával játszottunk, vagy a bűvös laterna ma- j gica képei ejtettek bámulatba. Mint is volt, ho-| gyan is volt. Régen volt, más városokban, más| hegyek között, mintha maguk az emberek is masabbak lettek volna és a hó is fehérebben, szebben szitált volna. De nem. Csak a gyermekkora való édes emlékezés csalóka délibábja ragyog a kis lámpa alatt. S mig kettesben rakosgatjuk a römikár- tyákat, megbékéltem, otthon, édesanyám nekem kedvezne és én az édesanyámnak kedveznék, egyszerre csak azt mondja ő, fehér hajával, még ma is tisztán, gyermekdeden mosolygó kék szemével: — Nekem is vannak még fiaim. Leányaim is vannak, itt voltak nálam boldog ünnepeket kívánni. Egy kis féltékeny irigység szól a hangomból, ahogy tudakolom, hogy kik voltak az ő gyere-j kei, kik azok, akiknek az emléke most itt kisért j közöttünk. S akkor az én 67 éves, fehérhaju édesanyám, aki egész életében csak derűt és jóságot sugárzott magából, öreges komolysággal, de gyermekes büszkeséggel mondja: —Az árvaházi főnöknő küldte el hozzám az itt maradt kis árvákat. Felköszöntötték az ő „nagymamájukat". Aztán előkerül a tisztelendő főnöknő levele, amelyet a „nagymamához" ir, talán a gyermekmondókák is itt zsonganak a kis szobában s nézem, nézem a fehér hajat, a gyermekded örömet, a tiszta matróna-életet és vele együtt crü-B lök én is. Ez az én édesanyám, ilyen az é n édesanyám — ujjongok magamban s türelmesen halgatom a kis árvák dolgait, könyvekről, iskolákról, hiányzó szere tétről, életben maradt, de alig ismert édesapákról s egyszerre csak ott vagyok én is a régi iskolám mellett az apró árvaházban és hallom, amint a karácsony angyalai halkan odaosonnak az apró ablakok alá és énekelnek, de úgy énekelnek, hogy egyszer re kinyílnak a környéken az ember szivek. Ragyogó gyermekarcokat látok, boldog apácákat, akilí^ egy egész emberéletet mások szolgálatára szentelnek s közöttük az én édesanyámat, a tiszteletbeli „nagymamát", amint két könnycseppel két fáradt, öregedő fiára gondol.., Teljes erővel folynak az előkészületek a február elsejei kassai magyar bálra A létesítendő kassai diákmenza alapját veti meg a keSetszlovenszkói magyarság nagy társadalmi eseménye Kassa, január 9. (Kassai szerkesztősiégünk- ■től.) Jelentette a Prágai Magyar Hírlap, hogy a Kassán létesítendő köiztépiskolás magyar diiaKinienza javára feíbmár 1-én nagyszabású, reprezentációs magyar bált rendeznek a kassai Schalkház nagytermében s a bál megrendezéséiben nemcsak Kassa, hanem egész Ke- letszilovenszikió magyarságát belevonják. A magyar bál megrendezését száztagú remdezőbi- zottság intézi, amely a legutóbbi ülésén részletesen megtárgyalta az előkészítő munkálatok és a reprezentációs bál lefolyásának módjait és munkájában arra törekedett, hogy elsősorban a fiatalságot juttassa szerephez a bál meg- rendeziésiélbem. A kassai magyar fiatalság meg is értette a rendazőbiziottság intencióját és már eddig is nagy számmal kapcsolóidioitlt bele a munkába, ami magában véve is egyik biztosítéka desz a sikernek. A rendezőbizottság élén mint elnök Tost László helyettes-polgármester áll, mellette mint társelnökök dr. Laczkó Béla, dr. Rédeky László és dr. Pilát József ügyvédek szerepelnek; adelnöleként Szakmáry Károly, dr. Sztudinka Gyula és dr. Kátra Kálmán, titkárokként Rozmann Lászlót, Grusetzky Ferencet, Stefanovics Gyulát és Kelemben Sándort tünteti fel a reprezentációs magyar bál meghívó ja, amelyet a napokban küldenek széjjel. A bizottság főpénz tarosa Vitéz ' Sándor, pénztárosai Steíanyi Jenő és ifj. Oiberle Endre; ellenőrök Éliás Nándor és Vilkoviszky Armaud, jegyzők Rónay László és Zsedényi György, háznagyok dr. Brükk Sándor, Pocsátkó László és dr. Kemény Albert, zene-intéző Simkó Gusztáv, cigány vajda Hnbay Miklós és tánc- rendező Pechár László. A felsoroltak mellett még több mint száztagú rendező- és báúbiizott- ság állott munkába a kassai reprezentációs magyar bál sikere érdekében, amely meggyőződésünk szerint nem maradhat el. A szétküldés előtt álló Ízléses meghívók szerint a bál belépőjegyei a borítékos meghívó előmutatása mellett január 30-ig a báirein- dező bizottság irodájában (Kassa, Stefánik-u. 12. I. Telefon: 28—-55.) és Vitéz Sándor könyvkereskedésében (Kassa, Stefánik-u. 75. Telefon: 85—35.) és az esti bálpénztárnál válthatók. A belépőjegyek árai: családjegy három személyre 60, személyjegy 23, karzati nézőjegy pedig 14 korona. Felülfizetéseket a nemes célra való tekintettel köszönettel fogad a bál rendezősége, amely egyúttal arra kéri a hölgyeket, hogy a bálon a mulatság jellegének megfelelő egyszerű ruhában jelenjenek meg. Mmmámmi tósfiép ® p' & PP 4Sp> jg az ujev első metemsm Komárom, január 9. Amikor ezeket a sorokat írjuk, a sokat emlegetett kemény hidegnek még a szele sem érte Jókai városát: a téli nap meleg mosolya eltüntette az utolsó hópihéket is a házak tetején, sáros a város, mint mindig, amikor hosszabb ideje tart az esőzés. A Duna sem hordja hátán hatalmas jégrózsáit, amelyek kerekre kopva lassan úsznak lefelé a folyamon. A hajók még járnak, nem kis bánatára az idegen hajósoknak, akik szeretnénék télire megpihenni, befagyni valamelyik nagyobb kikötőbe s borozva várakozni a tavaszi olvadásig. Komárom idegenforgalmát nagyobbrészt ezek a messziről jött, kékruhás hajósok alkotják, a hajósok, akik rövid bekecsben, fekete süveggel a fejükön dinárt, lejt vagy levát váltanak a bankok asztalán s cipőt, szövetet vesznek rajta a messzi Balkánon várakozó családtagoknak. * A kikötő csendes. Néhány esztendővel ezelőtt még nagy zaj verte föl, tehervonatok tolattak sínéin s tízesével állottak a hajók a hid előtt és mögött.- Hir szerint a forgalom pedig megnövekedett a kikötőben. A nagyközönség ebből nem lát semmit, a gabonaátrakás és a széntranzitó csendben megy, legfeljebb néha megjelenik egy-egy kotróhajó s mérhetetlen mennyiségű homokot ás ki a mederből. Komárom élete pedig szorosan összefügg! a Duna életével, soriéval, annak függvénye, annak osztályosa. Kereskedőit, iparát, forgalmát nagyrészt a Duna jegyzi el a sikernek vagy a sikertelenségnek. * A város sokkal csendesebben s „megfontoltabban" fejlődik, mint az Érsekújvártól 3 északabbra elterülő többi szlovenszkói vá-| rosok. Egy-egy nagyobb magánépitkezés I szenzációt jelent már, ha a régi épületek! csendes nyugalmát egy-egy uj épület ka-| varja meg, az városszerte öröm s hosszasS megbeszélés tárgya. Középitkezés alig van. noha a tervek ezekre is készek s ha a város anyagi helyzetének szanálása ilyen módon halad előre, mint most, akkor remény van arra, hogy a sokat ígért postapalota is felépül, felépi- 3 tik a vágóhidat (amelyre már volt pénze | a városnak, csakhogy annakidején másra költötték), az iparostanonciskolát s talán a munkanélküliség is kisebb lesz. A város most van az anyagi javulás utján, sok időbe fog azonban telni, amig az anyagi javulás teljes lesz. Érdekes, hogy sok szlovenszkói öregnyugdijas húzódott az utóbbi évek alatt Komáromba, ezek azonban nem jelentettek uj építkezéseket is: rendszerint régi házakat vettek s legfeljebb átalakították, hogy a kor követelményeinek megfeleljenek mégis. Komárom aféle miniatűr Gráccá fejlődött az évek folyamán, anélkül, hogy a nyugdíjasok megjelenése változtatott volna a város külső képén vagy társadalmi, kulturális életére különösebb befolyást gyakorolt volna. A kulturegyesületekbe s a társadalmi egyesületekbe például csak elenyészően kevesen jelentkeztek. * Komárom kulturélete hullámzó. Néhány évig. legutóbb főképpen műkedvelő szini- előadásokban s dalosversenyekben forrta ki magát, újabban azonban majd minden kul- turegyesület megrendezi a maga előadóestjeit, megbeszéléseit, vitadélutánjait, amelyek, ha nem is töltenek meg tömött termeket, mégis komoly sikereket mondhatnak a magukénak: a közvélemény igy formálódik ki lassan. Van Katolikus Akadémia és az Ipartársulatban vitaest, dolgozik a Munkásakadémia és a Jókai Egyesület kedd esténként gyűjti egybe vitatkozásra hajlamos tagjait, hogy kisebb megbeszélések során szóljanak hozzá a világ eseményeihez, pedagógiai, építészeti, jogi, művészeti, irodalmi, történelmi kérdéseihez. Természetesen a társadalmi élet is élénk ehhez képest, — sokkal élénkebb, mint Középszlovenszkón —' teaestek, jótékonycélu mulatságok egymást érik és egy társadalomkutató iró tolla számára valóban érdekes volna ez a város, amelynek társadalma egyrészt szívósan ragaszkodik bizonyos hagyományokhoz, másrészt, a Duna sodrában s a fővonalak, országutak, áramlatok keresztezésénél igyekszik minél modernebb és tájékozottabb lenni. Bizonyos, hogy Komáromot Pozsony, Bécs, Budapest közelsége, az alföldi adottság erősen meghatározza s a patópálos el- lanyhulásokat, közömbös órákat a hirtelen nekilendülés eredményes napjai váltják fel. Sokszor inkább csak a külszin érdekében, mint a „belbecséért... * Egyik legmélyebb problémája mőst Komáromnak az, hogy a sors különös rendeléséből egyszerre két egyháza maradt lelkész nélkül. Időrendben először az evangélikus egyház. A köztiszteletben álló, gerincesen magyar Jánossy Lajos esperes, elfáradván s megbetegedvén, nyugalomba ment. Mivel a komáromi egyház szabadegyház, még pedig magyarjellegü szabadegyház, természetesen, a lelkészi állás betöltésénél nagyobb problémák merültek föl, mint egyébként. A magyar hivek bizonyos feltételekhez ragaszkodnak s most joggal várják a püspöktől, hogy a magyar hivek méltányos kérését az egyetemes egyház, amelybe a komáromi. UCCÁK ÉJJEL Lám, az uccák is szelídek lesznek éjjel, Mindent puhába önt egy bársony tinta Nem látszik meg benne, piszkos, vagy tiszta, S egyforma lesz szürke, vagy tarka szin. Lám kinyithatom az ablakom, s a szivem, Mostan nem lép be senki orvul rajta, Nem kérdezi senki, vájjon mifajta Szél verdesi, vagy napfény süti máskor? Lám, szememben és szivemben most a« uccák Aszfaltjára szent nyugalom boritja Selyemperzsáit. A csillagokat és magamat is mostan Én szeratől-szembe látom! S a nevedet is Kimondhatom most: Isten. ÁSGUTHY ERZSÉBET. magyar egyházközség bizonyos feltételek mellett belépni hajlandó: meghallgassa. Anyagi és szellemi kérdések egyképpen szerepet játszanak itt. Az egyházi élet, a lelki gondozás bánja meg: hiszen éppen karácsonyra is lelkész nélkül maradt volna az egyház, ha egy lelkes finn lelkész el nem jött volna kisegíteni. A finn lelkész másfél hónapja van a magyarok között s elnézést is kért, hogy nem tud még jól magyarul, —' mégis sikeresen végigprédikálta az ünnepeket, elvégzett minden funkciót, nagy szere- tetétől kisérve a híveknek. A római katolikus egyház szeretett pre- látusát, dr. Majer Imrét veszítette el szintén a karácsonyi ünnepek előtt néhány héttel. A prelátus halála nagy veszteség volt az egyházközség számára, hiszen egy évben két vezetőjét veszítette el az egyháziközség, dr. Alapy Gyula világi elnök az év elején hunyt el —, igy a haláleset mélyen megrendítette az egyházközségeket. Jelenleg az ügyeket az igen népszerű dr. Lestár István szemináriumi igazgató vezeti. Hogy az egyházi vezetők eltávozása a többi felekezeteket is mélyen érintette, azt bizonyítja az, hogy a legutóbbi református presbiteri ülésen Galambos Zoltán lelkész fejezte ki a reformátusok óhaját, hogy a két elárvult egyházközség találja meg méltó vezetőjét mihamar. Komárom közönsége re-1 méli, hogy e kérdések az újévben közmegelégedésre s mihamar elintéződnek. * — Mi újság egyébként Komáromban? —■ kérdi az idegen. -— Semmi különös — mondaná neki a városi polgár s az általános szlovenszkói felelettel adná meg a további választ: „Élünk, uram, élünk s már ez is valami!" Igen, az élet megy tovább ... Szilveszterkor nagyobb zaj nem volt s az obiigát 25 üveg pezsgő helyett csak 6 fogyott az ismert kávéházban, az emberek kissé meg- pénztelenedtek, vagy magánhelyekre vonultak vissza, vacsorára, bizalmas teaestre, a dáridók eltűntek s a régi cigányok nagyrészt elfelejtettek muzsikálni, mert nincs, aki igazgassa őket. Könyveket olvasnak sokat s minden könyvügynök Komáromban áll meg először, akár Pestről jön, akár Prágából vagy Pozsonyból: Komáromnak nagyon jó neve van a könyvügynökök előtt s a közönség már belefáradt ebbe a jó névbe. Van jelenleg színtársulatunk, de hozzá sok szó férhet.. . van egy iparágunk, amely jóformán már csak Délszlovenszkón látható: a konfliskccsisság: tutaj kevés jön le a Vágón s a bástyalakókat lassanként teljesen kitelepítik az erődök mélyéből. Alig lakik a kazamatákban néhány család, a többieket telekkel s egy kis építkezési anyaggal látta el a város. Az erődök falához ragasztott „fecskefészkek" azonban megmaradtak. * Nagy probléma a koldusprobléma, immár veszedelmes méreteket kezd ölteni, még nagyobb probléma az, hogy a Kisérdülőn elterülő külvárost néhány évvel ezelőtt vízbe építették s ha valaki azt akarja tanulmányozni, hogyan lehet egészségtelenül építkezni, az menjen el oda, mert néhány száz négyzet- méternyi klasszikus példát talál. S mi örvendetes? Az, hogy — last bút nőt least, — a Jókai-szoborra való gyűjtés nagyszerűen megy előre! A szobor állni fog! Megható adományok érkeznek a köztársaság minden részéből, kulturegyesiile- tek, lelkes magánosok, rajongó olvasók küldik el áldozatos koronáikat a szoborra. S mivel Komárom már egy kicsit megfáradt az adakozásban, átvette szerepét Szlo- venszkó. Ez a szobor egész Szlovenszkó szobra lesz ... SZOMBATHY VIKTOR* 6