Prágai Magyar Hirlap, 1937. január (16. évfolyam, 1-25 / 4147-4171. szám)
1937-01-21 / 16. (4162.) szám
4 Újra fötbukhan az Atiila-sir legendája Részvénytársaságot szervezett a varázsvesszős Stepán mérnök Attila sírjának fölkutatására Egy budapesti lapban nyilatkozott fantasztikus kutatásairól a turócszentmártoni mérnök ■■ A Vág kiszáradt medrében keresik Attila sirját ■■ Tavasszal újból megindul a munka Budapest, Január 20. Stepán Ferenc mérnök, akiről köztudomású, hogy a Vág kiszáradt medrében keresi Attila legendás sírját, vállalkozásáról, amelyet eddig saját vagyonából finanszírozott, az egyik budapesti lap munkatársa előtt nyilatkozott. A lap a következőkben számol be a Stepánnal folytatott beszélgetésről: Legenda a turócprekopai különös dombról Az országúiról is jól lehet látni azt a dombot, amelynek tetején hóval fedve, elárvultán áll egy hatalmas bükkfa. Különös alakja van ennek a dombnak, olyan, mintha egykor tüzet okádott volna a krátere, hirtelen emelkedik ki a síkságból és arra már írott bizonyítékok vannak, hogy ahol ez a domb emelkedik, ott ömlött egykoron a Turóc a Vágba, Olyan ez a domb, -— miniatűr szántóföldek vannak az oldalán, — mint egy kérdőjel alá tett pont a rónán, a magassága talán tizenhat méter a föld szintjétől, a szélessége százhúsz méter és a hosszúsága ennek kereken a duplája: pontosan kétszáznegyven. ...A természet sohasem dolgozik ilyen akkurátus pontossággal... Ezt mondja Stepán Ferenc mérnök: — Elipszis alakja van a dombnak és az én véleményem szerint egykor lényegesen magasabb volt, mint amilyen ma. Az évszázadok laposra koptatták a tetejét. — Hogy a kúpot emberek hordták össze, erről mindenekelőtt szabályos alakja tanúskodik. A rétegeződése egészen elüt a környező talaj rétegedtől. Fent kétméteres termőföld van, amelyet tizmé- terés összehordott homokréteg követ, a homokréteg alatt agyag húzódik, a környéken mindenfelé az agyag rétege tiz méterrel mélyebben kezdődik a földben. És aztán: a talajban olyan nyomokat is találunk, amilyen a környéken nincsen sehol. A domb belsejébe az agyagréteg egy méternyire a föld szintjétől kezdődik, a domb végével ez az agyagréteg megszűnik nyomban és csak jóval mélyebben találunk újra agyagra. És amig az agyagréteg általában nem mutat szabályos síkot, addig a kupalaku domb agyagja szinte geometriailag szabályos, tehát ez is azt igazolja, hogy ezt a réteget emberi ke^ek hordták össze. Mii mulat a varázsvessző? Laboratóriumában keskeny tokot vesz elő Stepán mérnök és abból két egyenes, aranyozott pálcikát húz ki. A pálcikák végén V alakú ék van és a két pálcát ezekkel az ékekkel lehet egymásba illeszteni. Kezembe adja az egyik pálcát, a kettőt összeillesztjük és Stepán mérnök ledobja a földre aranyórájának láncát. Ereznem kell, — még ha hitetlen is lennék, — hogy a kezemben lévő vessző, akár akarom, akár nem, lefelé húz. — Már az apám is sikereket ért el a varázs- vesszővel és én mérnöki pályámon egész csomó sikert tudok elkönyvelni. Megtaláltam a templom hajója álatt egy eddig ismeretlen folyosót, talán nyolcvan esetben akadtam vízre ott, ahol eddig viz után hiába kutattak, Körmöcbányán aranyban gazdag lignitre akadtam és a szomszédban is varázsvesszővel találták meg azt a gyógyforrást, amely már exportra is kerül. Amikor varázsvesszőmmel először jártam a hrádok- nak nevezett dombon, a vessző egészen gyengén reagált vasra, erősebben ezüstre és feltűnő aktivitással aranyra. Szántóföld és agyagréteg sohasem lehetnek az arany természetes előfordulási helyei, bizonyos tehát, hogy az az arany, amely itt a földbe került, csak emberek révén juthatott el ide- Az én véleményem szerint az itt lévő arany meny- nyisége felette nagy, legalább is ezt mutatja nekem a varázsvessző, amely még nem tévedett ... Az eddigi ásatások eredményei Három esztendővel ezelőtt kezdett hozzá az ásatásokhoz Stepán mérnök. Egy tárnát fúrtak a földbe, anyagi eszközei nem engedték meg, hogy öt munkásnál többet foglalkoztasson. Priekopa községtől engedélyt kért az ásatásokra és a hatóság az engedélyt a maga részéről is jóváhagyta. Mintegy tiz méternyire ástak a domb belsejébe, amikor a tárnák falait tartó deszkákat a környező homok összenyomta és a tárna bedőlt. Pénze se volt Stepán mérnöknek és másfél évig kellett a fizetést félrerakni, amig újra hozzáfoghatott a munkához. Két évvel ezelőtt három hónapig tartott a munka, most már tiz munkás dolgozott és a tárna harminc centiméter híján huszonegy méterre nőtt. Köziben bekövetkezett a tél és a munkát megint csak az idén folytathatták. Az idén újabb baj történt: a domb közepén egy, az ásatások nyomán felfakadó forrás elöntötte vízzel a tárnát és az állami talajvizsgáló-állomás vezető mérnökének nem volt pénze, hogy modem szivattyú- gépeket hozasson Turócszentmártonba. Az ásatások eredményéről ezeket mondja: — Ott, ahol az ásatásaim véget érnek, hirte- telen, minden átmenet nélkül megszakad az agyagréteg és nem tudtam még megállapítani, hogy mi következik utána. Alkalmasint egy más anyaggal kitöltött barlang szerű üreg. Munkásaim a csákányokkal megrozsdásodott vas- szilánkokra akadtak, — mutatja is ezeket, — amelyek valamely nagyobb vastömegből szakadhattak le. Találtunk aztán kemény masszából, a cementhez hasonló anyagból készült lapokat, amelyek tüztől kormosak. Tudjuk, hogy a régi 1937 január 21, csütörtök. vezérek temetése halotti áldozatokkal volt ősz- szekötve és én azt hiszem, hogy ezek a kormos* füstös lapok a tüzáldozatnál játszhattak szerepet. Találtam ezenkívül egy vékony ezüstszalagot, — ezt is megmutatja, — amely primitív ötvösművészet valamely nagyobb darabjának lehet a törmeléke. Attila sirját rejti a domb? — Nekem már nincsen anyagi erőm hozzá* hogy az ásatásokat folytassam. Sok ajánlatom van, többen ajánlkoztak, hogy finanszírozzák a vállalkozást és én most gondolkodom felette: kinek, vagy kiknek az ajánlatát fogadjam el... Tehát: részvénytársasági alapon fognak hozzá a tavasszal a népeiket verő Isten ostora sírjának felkutatásához... — Mire alapítja azt a hitét, hogy ez a kúp Attila sirját, arany- és ezüstkoporsóit és mérhetetlen kincsét rejti magában? — Ahhoz nem fér kétség, hogy a dombot emberek hordták össze, a varázsvessző aranyat mutat és bizonyos, hogy a domb egy ókori hadvezér temetkezési helye lehetett. Attila nevét nem én dobtam az ásatásokkal kapcsolatban a nyilvánosság elé, a hunok királyáról csak any- nyit tudók, amennyit az iskoláiban tanultunk, — a világ se tud sokkal többet, — egy budapesti tudós fejezte ki előttem azt a véleményét, hogy ez lehet Attila régen keresett sírja. Én annyit állítok csak, hogy a föld alatt itt aranynak kell lenni, minden körülmény azt igazoíja, hogy az arany egy hadvezér temetkezési helyére került itt a földbe s a mennyiség felette nagy. — Ha most pontosan megállapítottam a mélységet, ahol a leletek után kutatni akarok, akikor a domb oldaláról újabb tárnát vezetek a közepe felé. Mindenekelőtt modem szivattyuberendezéssel el kell távolítani a vizet és olyan helyen kell ásnom, ahol nincsen viz. Tehát a most felfakadó forrás szintje alatt. El kell érnem igy azt a barlangot, amelynek kezdetére ráakadtam már ott, ahol a domb egyenes agyagrétege véget ér, ahol megtaláltuk a füstös cserepeket és — véleményem szerint — a vaskoporsóról levált szilánkokat. Én azt hiszem, hogy nagyobb- számu munkás beállításával a következő esztendőben célhoz érünk ... Kereken másfél évezrede van annak, hogy Ázsia pusztáinak harcosai, miután vezérük, Attila az Ur születésének 434-ik esztendejében egyetlen néppé forrasztotta őket össze, apró lovaikon és soha célt nem tévesztő nyilaikkal megjelentek a reszkető Európában. Másfél évezred telt el azóta, hogy az első hun harcos nyila végigsüvitett a Tisza partján s hogy azt a három koporsót, amelybe Attila kihűlt földi maradványait rejtették, valahol eltemették. Ezt a három koporsót keresik most Turócban. Vájjon megtalálják-e? Olykor erős inger ébredt benne, hogy szinültig töltse a kupát és kipróbálja erejét Titokban kortyolt a csontpohárból, nehogy Rozamunda meglássa. Először szorongó szívvel ivott és valami jelre várt, ami rejtelmesen sugárzó erejéről tanúskodna. Nem érezte ezt az erőt és mégis hitt benne. Hitt benne ugyanúgy, mint táltosok, szkita sámánok bővülésében, varázslatokban és jós jelekben, tüneményekben, melyeket értelmével föl nem fogott. Veronában hónapokig pihent. Ezalatt rabjai eltakarították az ostrom romjait Szépíteni kezdte a várost Latin pallérokat ácsokat és kőműveseket állított emberei élére és építő munkába kezdett Azelőtt gyűlölte á kőhazakat, a szűk uccák fülledtségét és piszkát, a város zsúfoltságát és temérdek korlátáit De Verona tágas és barátságos volt, hasonlíthatatlanul különb a pannon táboroknál, A pihenő sem múlt el tétlenül. Berendelte főembereit és jelentéseket kért a had állapotáról, az elesett harcosokról s a harcképes élőkről. Majd írástudókkal jegyzékeket készített a törzsekről, az elosztott földekről és a szerzett uj javakról. Rozamunda örült a pihenőnek. A hadjárat gondjai sokszor napokra elszakították Albointól. Most a nap minden szakában mellette lehetett és kisérhette utjain, melyek a Verona körüli táborokba vezették. Itt a pihenőn látta csak át, milyen magasabb rendeltetés köti le Alboin életét Uj országot hódított, igazi fejedelem volt, ezrek és százezrek ura, Longinus rettegett ellenfele. Nyár közepéig maradtak együtt Veronában. Csodálatos volt, milyen bensőségessé vált itt újra a szerelmük, Rozamunda mintha mássá lett volna, szépsége ragyogóbb, elbüvölőbb, mint valaha. — Nem maradnál a palotában? — kérdezte tőle Alboin, amikor a had zömével fölkerekedett — Pergamus felé indulok és fáradságos utunk lesz a hegyek közt, — folytatta és a szeme kutatva függött asz- szonyán. Rozamunda megértette a féltő szavak titkos célzatát Az ura nem kérdezte soha, csak a tekintete kereste rajta az anyaság jelét Milyen égi örömmel ujjongana föl, ha méhe megtermékenyülne!... Ha most megmondhatná, hogy télen újra gyermeke lesz, vigyáz a testére, vigyáz a gyermek drága életére, inkább ő pusztul el, halálos áldozattal tenne bizonyságot szerelme nagyságáról! De nem, némának kell maradnia! Alboin hiába nézi és fürkészi. Van-e értelme kivirult szépségének, ha méhe meddő marad? Gyötrően megrohanta valami titkos előérzet Homályosan izzott már a lelkében a félelem. Egyszer Alboin el fog fordulni tőle, elveszíti szerelmét ha nem szüli meg utódját Most százezrekről, egy egész népről gondoskodik, de a lelke zugában ott lappang a hatalmasabb vágy: a maga vérének* gyermekének akarja az uralmat uj birodalma fölött A langobard korona nem szállhat idegenre, csak arra, aki az ő szerelmükből fakad. Kergette magától a félelmet, de kinzóan mindig visszatért összetört volt, majd kiszakadt a szive a vágytól és szerelemtől, mégis hagyta, hogy Alboin egyedül vonuljon tovább Pergamus felé. 3. Pergamus ellenállt, A hegytetőn álló várost pompás falak védték, Alboin fölégette a város környékét és vonult tovább Mediolánum felé. i ii EGO FOLD REGÉNY IRTA: EGRI VIKTOR NEGYEDIK KÖNYV 58 (FOLYTATJUK) Pergamusra nem volt gondja, majd megadja magát, ha elvágja a világtól, az életadó Pó síkságától. Pergamus alatt Narses követe, a szaporabeszédű Dagisteus várta. — A legkegyelmesebb helytartó hódoló üdvözletét küldi felségednek — szólt mély bókolással a követ* Alboin fitymálva nézte a görnyedezőt. — Jókor küldi mondta és legyintett. Mit bánja ő már Narsest. Semmi dolga nincs a hatalmát vesztett vén heréltíel. Hahaha, menjen Bizáncba guzsalyt hajtani, gyapjút fonni asszonyruhában, ahogy császár- nője üzente. — Az én hibám ez, felséged ... Nehéz volt elvergődni Pergamusig. Longinus vigyázza a római utakat. Elfogta minden követünket, csak én jártam szerencsével — hebegte Dagisteus zavarában és még alázatosabb lett. Érezte, hogy beszéde céltalan, a király türelmetlen, alig figyeli. Kiismerhetetlen dölyfös ember. Végtére is mindent az ő urának köszönhet és szemernyi hálát nem mutat. Megértette: Narses szerepe csúnyán véget ért. Becsalogatta Itáliába ezt a vad barbárt és szörnyű gyülevész hadát tengernyi néppel, hogy borsót törjön a bizánci udvar orra alá és most egy kézlegyintéssel elintézi ez az ember. — Mit akar tőlem a helytartó? — kérdezte a király közönnyel* — Neapolisból már Rómába költözött és téged tárt karokkal odavár. *' Alboin nagy léptekkel járt fel és alá. Komor lett és hallgatott. — Vágd keresztül magad Longinus középső légióján és foglald el Rómát — folytatta Dagisteus. — Ha birtokodba kerül az örök Város, tiéd egész Itália. — Ezt izeni nekem a helytartó? — Erre kéri felségedet. És izeni még: siess, hogy a nagy őszi esők előtt Rómában légy. Alboin gondolkodott: — Liguria még nem az enyém. Keleten Ravenna biztos falai közt Longinus vár. Ravenna mocsaraiba befulasztja a fél hadamat. Vágjak át rohanva a Pó síkságán? Bolond tanács. Gúnyos volt a szája és leckéztetve odavágta: — Hadvezér üzen nékem ilyet, vagy egy heréit? Dagisteus sápadozott, kócos kis ember lett, lenyelte a sértést és szégyenbe sülve hallgatott. — Vidd a válaszomat a helytartónak. Nem éhezek Rómára, amig egész Liguria be nem hódolt és Ravenna nem az enyém. Mögöttem csak olyan föld maradhat, melyen az én népem parancsok Előbb itt végzek. Amit megszerzett, azt örökre akarom. Dagisteus hajlongott. — Csodálom felséged bölcsességét,*. Az én legkegyelmesebb uram nagyon megvénült és nincsen jó erőben. Csak a jó Isten a tudója, megéli-e még a telet. Azért kívánta siettetni utadat. Alboin elbocsátotta a követet* Mediolánum alá szeptember elején érkezett. A város kurta harc után behódolt. Honorótius érsek a székesegyház kincseivel Génuába menekült. A város vezetői alázattal hullottak Alboin lába elé. Kegyelemért rimánkodtab r
