Prágai Magyar Hirlap, 1937. január (16. évfolyam, 1-25 / 4147-4171. szám)
1937-01-03 / 2. (4148.) szám
4 A cfáh%ét4*agyacoU L Egy tartalmában és adataiban tmegrázó könyv jelent meg két év előtt Erdélyben, amely megérdemli, hogy széles körben is ismeretessé váljék. A könyv szerzője Domokos Pál Péter, erdélyi magyar tanár s a elme: „A moldvai magyarság1*. Magukra hagyott, évszázadok óta máanyel- vii népek tengerében élő magyarokról van szó, akikkel senkise törődött, védelmükről senki sem gondoskodott s minden támasz és segítség nélkül mégis megmaradtak magyaroknak. A nagy magyar nemzetkö-zösség megfeledkezett e magyar testvéreiről, az egyház neun adott nekik saját nyelvükön beszélő papokat, a magyar kultúra szele nemi jutott el odáig. És ezek a magyarok, akik között még az ősmagyarok nyomai fellelhetők, nem felejtették el anyanyelvűket, nem olvadtak he a köröttük élő idegen nemzetekbe. A könyv vádirat is lehetne s minden magyar ember, aki elolvassa, lelkiismeretfurda- lást érezhet a sok mulasztásért, ami a moldvai, bukovinai és besszaráJbiai magyarokkal szemben történt. A nagy német nemzet a legtávolibb zugokban é.ő fiairól is gondoskodik, hogy megmaradjanak németeknek és el ne szakadjanak fajuktól. Aki ismeri a Bukovinában élő németek helyzetét és magas kulturfokát, azt bámulattal tölti el a németek szívóssága, szervezete és szolidaritása. De ne menjünk oiyan messze. A Kárpátalján levő német telepeket — mindössze 10—12 falu — csapatostul keresik fel minden évben a birodalmi és csehországi németek s heteket töltenek el közöttük, hogy fenntartsák a velük való kul- hirkapcsoilatokat. Itt vannak a csehek, aKik óriási anyagi áldozatokat hoznak a külföldön élő fajtestvéreikért, akik odakünn intenziven ápolják nemzeti kultúrájukat és tartják fenn a kapcsolatokat idehaza élő nemzettestvéreikkel. Igaz, hogy ebben nem gátolják őket mesterségesen emelt szellemi határzárak és politikai intézkedések. Ke kalandozzunk el azonban, hanem térjünk vissza Keleten élő fajtestvéreinkhez. Dcrmokos Pál 1929-ben személyesen járta be a moldvai csángómagyar falvakat s könyIda: Jtlévzácas (foula azonban megérteni, — írja tovább Domokos — s még kevésbé menteni a szomszédos Erdély és Magyarország tétlenségét a moldvai kérdésben. Úgy, hogy azidőben is a tétlen Erdélyiben idegen pap, Paroni Fülöp, Moldva apostoli helytartója ment közvetíteni, aki a kolozsvári minoritákkal megállapodott, hogy minden évben hat magyar papot küldenek Moldvába s ezek eltartására Erdély 100 tallért fizet évente. Persze a 100 tallér fizetése elmaradt és a szép terv nem valósult meg, „amiben azonban sok része volt az olasz misszionáriusok áskálódásainak is**. Erre vonatkozólag olvashatjuk a könyv 59, oldalán Pap Sándor tatrosi plébánosnak 1839 március 4-éről' keltezett megrázó levelét. 1848-íban, miután Magyarország hercegprímása nem fizette az évi 100 tallért, a magyar minoritákat visszahívták Moldvából az ottani magyarság kimondhatatlan kárára. Ezzel az [ öntudatos magyar életnek ott vége lett. A magyar katolikus templomokban román nyelvű imádságot és éneklést vezettek be. Az olasz származású püspökök elrendelik, hogy a magyar híveket az iskolában és a templomban a román nyelvre tanítsák. A római novicia- tusba küldött csángómagyar fiuk elfelejtik ott anyanyelvűket és mint olasz barátok térnek vissza szülőföldjükre, j 1884-ben megszervezik ennek a területnek fa részére a jassi püspökséget. És azóta a íjassi püspökség papneveldéje és az 1897-ben j felépült halasfalvi minorita rendiülz, amelynek noviciátusa a moldvai Szabófalván van, rendszeresen neveli a csángómagyar gyermekekből a sovén, római katolikus vallásn, román nemzetiségű papokat.“ Mélyen megdöbbentő jelenség ez és teljesen ellenkezik a római katolikus egyház felfogásával. Nem tudjuk elhinni, hogy a Szentszéknek tudomása volna arról, hogy az egyházi intézményeket ilyen brutális módon állítsák az elnemzetienités szolgálatába. Ez annál rosszabb, mert a cikkíró szerint a Dny észter másik partján levő Csöbörcsök községben, ahol szintén magyarok élnek, a szovjet újabban magyar iskolát állított fel a részükre. Egy 1868-ban összeállított statisztika szerint a moldvai magyarok száma 62.914, akik mind katolikusok s lelki ügyeiket 23 pap vezeti. Ezek közül csupán 4 magyar, a többi egy-két lengyel kivételével mind olasz s magyarul nem tud. A könyv írója a 99. lapon leírja az öreg bogdánfalvi pappal, a szentéletű Neumann páterrel való találkozását, akit a román hatóságok elmozdítottak helyéről, mert magyarul érintkezett a híveivel. Az öreg pap a faluiban maradt s a magyar hívek hozzájártak gyónni, mert csak ő értette meg őket. Azonban ettől is eltiltották. A csángó magyarok szomorú sorsáról Rómába jelentést küldött, ami azonban válasz nélkül maradt. Az ő szavait idézi Domokos a következőkben: „Elszorul az ember szive, amikor a talpig becsületes igaz magyar nép na-pr ól-napra való elro- mánositását látja.** Majd további utján eljut Forrőfalvára, amely százszázalékos magyar csángó falu. Romilla Bonaventura nevű román papjuk ki- j il'totta a templomból a magyar szót és nem i esketi össze a fiatal magyar párokat, ha nem tudják románul a katekizmust. Sőt, tovább ment: megtiltotta a magyaroknak az esti összejöveteleiket s megátkozza azokat, akik ilyenekbe gyűlnek s ott magyarul beszélnek és énekelnek. Ezért a f orr ólai vi templomiba a hívek nem is igen mennek, mert különösen a magyar asszonyok nem értenek az a besstzarábiai katolikusok, akik ott szétszórva élnék (pl- Csöbörcsök) s akiknek száma 12.325. (Basarábia Monográfia. 1925.) A fentiek alapján a jassi püspökség fennhatósága alatt Moldvában 90.660 Bukovináiban 10.000 B esszaráb iában 12.325 Összesen: 112.985 IóIgIc iéü« E 1Í2.985 római katolikus közül 100.000 kétségtelenül magyar eredetű és 135.000 ma is magyarul beszél. Ezeknek püspöke egy Mihail Robu nevű szabófalvi, csángómagyar származású pap, aki magyarul gyengén tud, de sohasem beszél magyarul. Apját Rabnak Í 'hívták, anyja még románul, nem is tudott. A moldvai csángómagyarok tömegesen a Kászon, Ojtoz, Tatros, Beszterce, Moldva, Szeret és Prut folyók partjain élnek. Itt találta ______1937 január 3, vasárnap* Óriási választék! Legolcsóbb árak! Pausz T., Kosice 'GO Üveg — popcellán — villany csillárok! Modern képkeretezés, üvegezés Telefon 2423 Alapítva 1833 egész istentiszteletből egy szót sem. Hasonló plébánost talált Bakéban, egy J'OSif Talmacel nevűt, aki a fennhatósága alá tartozó templomokból száműzte a magyar szót. Azonban a magyar hivek egyházi adójából autót tart magának. A bakói templomban egy prédikációt hallgatott végig Domokos, amelyet Talmacel tartott. A kínai gyermekekről beszélt s tudomásukra hozta, hogy egy kínai nv ennek lelkét 250—500 lejjel meg lehet menteni. S a szegény, sárba tiport csángók, akik a kínaiaknál is elhagyatottabbak, sok 250—500 lejeket fizettek nyomorgó kinai e mb e r társaikért. Utján eljutott a Szeret folyótól keletre, ahol Tekucs-megye sarkában, románlakta területen, még színtiszta magyar falura talált, amelyet Gaicean-nak hívnak. A templom kórusában Szent István magyar király képét találta meg. Este a falu leányai szebbnél-szebb magyar dalokat és balladákat énekelnek neki. A falu lakóinak csupa magyar neve van és azt mondták, hogy a hagyományok szerint még Szent László magyar király idejében kerültek oda. A szerző könyve végén számításokat eszközöl, hogy megközelítőleg mennyi magyar él Moldváiban, akik mind katolikusok és a jassi (jászvásári) püspökség fennhatósága alá tartoznak. A számítások szerint: Bakó megyében 46.620 Román megyéiben 31.089 Egyéb megyében 12.951 egész Moldvában összesen: 90.660 katolikus Lélek él. Ehhez hozzá kell még venni a bukovinai lómai katolikus csángómiagyaroikat (heilyeséb- [bem kivándorolt csíki székelyeket), akiknek Sszáma több mint 10.000. Ide számítandók még vében leírja ott szerzett tapasztalatait és történelmi áttekintést ad múltjukról. Az általa felsorolt adatok alapján kimutatja, hogy már a XIV. század végén virágzó katolikus magyar élet van az egész Moldva területén, ami főképpen a Magyarországból és Erdélyiből odakerült magyar szerzetes papok ímmkájának köszönhető. Az ottani magyar telepek egy része még ősmagyar alapítás, ameiyhez hozzá kell venni a székelyeket, akik a századok folyamán Erdélyből vándoroltak oda. A 17. századból már okiratokkal igazolja, hogy egész Moldva katolikus népe magyar, akiknek legnagyobb baja, hogy nem tudnak kellő számú magyarul tudó katolikus papot kapni. Rómában is kevés megértést mutatnak a csángómagyarok eme kérésével szemben, amennyiben többnyire olasz misszionáriusokat küldenek oda, akik nem értik a nép nyelvét, sem prédikálni, sem gyónta * i, sem a néppel érintkezni nem tudnak s tevékenységük egyeoül a misézésben merül ki. Érdekesen világit rá a moldvai magyarok helyzetére egy 1781-ből megmaradt jelentés, amelyet egy Zöld Péter nevű katolikus pap — aki éveket töltött a moldvai magyarok között — irt és küldött gróf Batthányi Ignác akkori erdélyi püspökhöz. Az érdekes jelentést teljes egészében közli a könyv szerzője. A 18. század végén a pápai udvar a sok panasz hatása alatt elrendel Le, hogy a Moldvában működő olasz és lengyel misszionáriusok kötelesek hat hónapon belül megtanulni a nép nyelvét, mert máskép -nem működhetnek ott tovább. A pápai parancs azonban hatástalan maradt és nem teljesítették. Megrázó szavakkal ecseteli a tényleges helyzetet Batthányi erdélyi püspök jelentése, amelyet 1787-ben ő maga küldött el a Szentatyának Rómába s amelyben kéri a pápát, hogy rendelje el magyar papok kiküldését a moldvai magyarokhoz. Ebből az időből való egy hiteles statisztika, amely a moldvai magyarok számát 25— 30.000-re becsüli. A 19. század elején az ott élő magyarokban a nemzeti öntudat ébredése észlelhető, amennyiben egyre erőteljesebben követelik papjaiktól, hogy magyarul lássák el lelki szü kségileteiket. „Idegen fajtabéliek: török, tatár hadak, olasz, lengyel szert esek s osztrák vezetőpolit.ikusok egyformán gyűlölték a moldvai magyar népet. Azok a fizikai testet ölték meg, — ezek az értelmet és a lelket. S mindennek ellenére 1814-ben 25.000, 1822-ben 40.000, 1824-ben 50.000 magyar él Moldvában.** (L. 56. és 57. lap i. m.) Semimikép sem lehet Kossányi József: VÍZIÓ Borzalom! Fortéi em! Féktelen indulati ágyú, bomba ugat, dübörög a tank; szívből a hang félve tör elő: temető! temető!! Testvér! Nézz be a Testvér! Testvér! szívbe, Rosszak Vigyázz!! vagyunk, Mosolygó é,SCtét tivornyás kerteken, kútba; az agyunk virágos teljes száz utakon .. .. csalással, jön a bűn! V°r°S hitszegéssel, jön a bűn!! ívbe váddal, Lélekről rohansz a száJ . káromlással, harmat, halál- - , ... , .__.ni * testünk 2 útra*,« mocskos iUa‘ Sí„ “ vérrel, tovatflm örjöngő jön a Gáz! rtt kéjjel jön a Gáz!! félek1 est vér! országúton TestvérlI éjjel vagyon 11 Vigyázz!! — éjjel. —* ■ — I HTM----TTMi II II I ~...... | őket Domokos Pál s amint írja, felejthetetlen, szép hónapokat töltött el közöttük. Útjáról térképet is mellékelt könyviében. II. Nem volna teljes a könyv ismertetése, ha nem fűznénk hozzá néhány megjegyzést, mely fölött érdemes elgondolkoznunk. Az első, ami csodálattal tölthet el minden magyar embert, annak a tudata, hogy mesz- sze keleten él egy magyar töredék, amelyet évszázadok viharai sem tudtak eltörölni a föld színéről. Életerejéről, szívósságáról adott bizonyságot a csángómagyar nép, amikor távol a magyar nemzetközösségtől, elhagyatva, állandó veszedelmeknek kitéve megőrizte nyelvét, hagyományait és megfogyva bár, de mégis megmaradt magyarnak. Ez igazolja azt a felfogást, hogy egy népet, vagy csak nép- töredéket is, nagyon nehéz elt-üinteni, beolvasztani. A másik megjegyzés, hogy _ milyen nagy igazságtalanság az és mennyire ellenkezik minden emberi és isteni joggal, amikor az egyházat és annak intézményeit elnemzetle- niiési célokra használják fel s milyen fontos ez ellen idejében minden eszközzel tiltakozni és orvoslást kérni. Egy további észrevétel, hogy milyen gyakran hallunk -gyűjtésekről kinai gyermekek, néger rabszolgák, halódó indiánusok -megváltása, megmentése érdekében. A magyar nép százezreket, milliókat áldozott e kétségtelenül nemes célra. De tegyük fel őszintén a kérdést, vájjon gyűjtöttünk csak egyszer is a magunk véreinek megmentése érdekében? Eszébe jutott a magyar társadalom vezetőinek valaha a szegény csángó magyarok sorsa, akik nem koldusalamizsnát kérnek, — akiknek -magyar könyvre, újságra, magyar kultúrára van szükségük, h-o-gy megmaradhassanak magyaroknak a nagy román és szláv tengerben? Magyar orvosok, ügyvédek, jómódú emberek, elmennek szórakozni, költekezni Nyugatra, ahol a pénzükért sokszor lenézésben, megvetésben van részük. És nem jut eszükbe, hogy milyen nemes elhatározás lenne, ha — kényelmük feláldozásával is — elmennének legalább egyszer életükben Moldvában élő nemzettestvéreiket meglátogatni, ahol bizonyára olyan szeretettel és örömmel fogadnák őket, mint talán sehol a világon. Az évtizedes, sőt évszázados mulasztásokat imég pótolhatjuk. Mint kis nemzet fiai ne hagyjunk elveszni egy lelket sem s ápoljuk a "nemzeti összetartozást egymás között és másutt élő (fajtestvéreinkkel. Kire támaszkodjunk, ha neim a saját véreinkre? Tanuljunk a németektől! A kínaiak, négerek, indiánusok mellett gondoljunk egyszer csángó magyar testvéreinkre is és spanyol-, francia-, olaszországi utak helyett menjünk el egyszer a moldvai csángómagyar falvakba meglátogatni az ősmagyarok, kunok, székely kivándorlók ma élő utódait. Remélem, akadnak magyar emberek, akik a felvetett gondolatokat magukévá teszik és áldozatkészségüket ebiben az irányban is érvényesítik. Sok a tennivaló idehaza is. De ily módon talán ráneveljük népünket olyan szolidaritásra, áldozatkészégre és nemzetszeretetre, hogy azután magunknak is hasznára válik. A csángómagyarok sorsa figyelmeztető jel legyen számunkra és szolgáljon (mindnyájunknak tanulságul.
