Prágai Magyar Hirlap, 1936. december (15. évfolyam, 275-297 / 4124-4146. szám)
1936-12-06 / 280. (4129.) szám
1936 december 6, vasárnap* Roosevelt első sikere <PRXGAI-AU(AARHtRT,AT> 17 Letörték Amerika legfélelmesebb bűnügyi szervezetét, a „Fekete légiót" A Ku-Kíux-Klánnál is kegyetlenebb és vakmerő szervezet vezérei öngyilkosságot követtek el vagy elmenekültek ■■■ A rémtettek sorozata ■■■ ■ ■■ Kétmillió tag, szervezett rohamosztagok, 200 ezer példányos napilap Newyork. december 5. (MTP). Franklin Roosevelt nemcsak óriási szótöbbséggel ismét bejutott a Fehér Házba, ennél sokkal nagyobb, vagy legalább is az amerikai élet szempontjából fontosabb sikert könyvelhet el magának. Sikerült drákói szigorral letörni az úgynevezett „fekete l:égiót“, Amerika legvakmerőbb és legfélelmetesebb bűnszövetkezetét. amelyhez képest a Ku-Klux- Klan rémtettei ártatlan társadalmi játékok voltak. Az „amerikai testvériesség egyesülete" Az úgynevezett „fekete légió" hivatalosan „az amerikai testvériség egyesületének" nevezte magát és 1933-ban egy Effinger nevű nagykereskedő és Artúr Lupp. volt csikágói vámfelügyelő alapította. Az egyesület nyíltan vallott programja „faj, vallás, erkölcs és alkotmány védelme" volt és az Amerika az amerikaiaké jelszavának akartak mindenáron és minden eszközzel érvényt szerezni. A programnak természetesen csak negz- tiv részét valósították meg, amennyiben embertelen kegyeílencéggel mészároltak le ártatlan embereiket és egész városok lakosságát tartották páni félelemben. A fekete liga főhadiszállása Ohio államban volt. de más államokba is átkalandoztak. Mint most a hatóságok kezébe került jegyzőkönyvekből és iratokból kiderült, a társaság különböző trösztök és bankok jóvoltából kimeríthetetlen pénzforrások fölött ren‘ delkezett. Katonailag kiképzett és jól felszerelt harci osztagok és női zászlóaljak állottak a mindig Iáhatatlan vezetők rendelkezésére. Az egyesületnek kétmillió aktív tagja volt és több mint 10 000 magasan fizetett agitátort tartottak az Egyesült Államok úgyszólván valamennyi államában. Az agitátorok elkeseredett harcot hirdettek! a négerek, zsidók, katolikusok és Roosevelt New Deal-politikájának követői ellen, hasonlóképpen a bevándorlókat és a szak- szervezeteket állandó ostrom alatt tartották. Jelszavuk az volt, hogy a gazdasági krízisért s az általános korrupcióért ezek az elemek a felelősek. Egy ember, aki elpártolt a „szent isgy“~től Duncan Mac Crea, Csikágó főállam - ügyésze, aki a fekete légió elleni vizsgálatot és hatósági küzdelmet vezette, hosszú ideig egyáltalán nem tudott a hatalmas szervezettel szemben eredményeket elérni. Egyszer irodájában ült, amikor megjelent nála egy William Smith nevű, 55 éves farmer, aki előadta, hogy a légió „szociális programjának" felülve belépett a tagok sorába, fogadalmat tett és már másnap részt kellett vennie egy úgynevezett bírósági tárgyaláson, amely azzal végződött, hogy egy Charles Poole nevű fiatalembert szijkor- báccsal halálra korbácsoltak csak azért.! mert állítólag egy négerrel barátkozott. Ö. az iszonyattól és a rémülettől elmenekült, mert nem tudta nézni a szerencsétlen fiatalember halálrakorbácsolását. Másnap kétszáz légionárius jelent meg a farmján és ellene indult meg ugyanaz az eljárás, aminek tegnap ő volt a szemlélője. Azzal vádolták, hogy „a szent ügytől elpártolt." Nem sokat teketóriáztak, hanem a vádbeszéd elhangzása után kimondták rá/ az ítéletet és addig korbácsolták, amíg eszméletlenül össze nem esett. Farmját felgyújtották, egész állatállományát lemészárolták és azután elnyargaltak. Közeli ismerősei fi- i gyelmeztették őt, hogy ne merészeljen föl- | jelentést tenni, mert úgyis hiába tenné, tekintettel arra, hogy Ohio állam rendőrhivatalnokainak legnagyobb része tagja a lé- I giónak. maradt hátra, hogy az üzemberendezésre vigyázzon. Éjnek idején a fekete légió tagjai megtámadták a bányát és a tárnákban visszamaradt bányászokat az utolsó emberig legépfegyverezték. Megkezdődön . a tisztogatás! akció Mac Crea akkor, amikor ez történt, éppen utón volt Ohióbó] Washingtonba, hogy Roosevelt elnöktől teljhatalmat kérjen a fekete légióval való leszámolásra. A teljhatalmat meg is kapta és hazaérkezése után azonnal hozzálátott a tisztogatási akcióhoz. Magához hivatta Arthur Luppot, a fekete légió parancsnokát és úgynevezett barátsá* gos beszélgetést kezdett vele. Arthur Lupp kijelentette, hogy az egyesületnek az a cél* ja, hogy „népi megújuláson vezesse kérész* tül Amerikát.". Az államügyész beszélgeté* se végén a gyilkosságra vonatkozó adatokat terjesztette a szónokló parancsnok elé s közölte vele, hogy emberei a limai főhadiszállást átkutatták, letartóztatták Effinger „tábornok"-ot s elkobozták az egész irodaberendezést. A főhadiszálláson egyébként rengeteg fegyvert, gépfegyvert, automatikus ismétlő pisztolyt, könnygázbombákat és muníciót találtak. Elébe tárta azokat a leveleket is, amelyeket az egyesület trösztökkel és nagybankokkal folytatott különböző pénzadományok végett, továbbá megtalálták azt a névsort is. amelyen hetvenöt halálraítélt szerepelt. A halálra ítéltek között volt egyébként maga Roosevelt’elnök is. A „barátságos beszélgetés" után természetesen Arthur Luppot is letartóztatták. Az egyesület vezetőségének több tagja, előkelő nagyiparosok és pénzemberek öngyilkosságot követtek el, sokan közülök a külföldre menekültek, a legtöbb azonban nem kerülhette el a letartóztatást. Az ügy még nincs befejezve. A vizsgálat tovább folyik. A letartóztatottak névsorát már csak a vizsgálat befejezése után fogják az amerikai la- | pok nyilvánosságra hozni. Agyonverték, mert hitbuzgó katolikus volt Mac Crea még be sem fejezte ebben az ügyben a vizsgálatot, amikor megjelent nála Paul Every wacksoni börtönfelügyelő felesége és előadta, hogy férjét a légionáriusok elhurcolták és halálra korbácsolták azért, mert hitbuzgó katolikus volt. A fogház orvosa, akivel —- mikor megtalálta férjét — leletet akart fölvétetni, azt irta be a halotti levélbe, hogy a szerencséden ember cukorbetegségben halt meg. Mint ahogy később kiderült, az orvos is természetesen tagja volt a légiónak. Az asz- szony vallomása szerint a rémtettet elkövető légionisták vezére Ernest Ray fogházigazgató volt. akit a vallomás alapján Mac Crea azonnal letartóztatott. A fogházigazgató lakásán végrehajtott házkutatás alkalmával teljes légionárius felszerelést találtak. Ez volt az első letartóztatás, s ettől kezdve az ügy kezdett gigantikus méreteket ölteni. Páter Wiítsams mártírhalála A légió ugyanis kettőzött aktivitással válaszolt a hatóságok közbelépésére. Egyik gyilkosság követte a másikat. Arkanzasz- ban egy Weans nevű négert, amiért sztrájkot szervezett egy gyapotültetvényen, elevenen elégettek. Páter Wüliamst, az arkanzaszi négerek által rajongva szeretett katolikus lelkészt és egy Miss BlEkden nevű ujságirónőt, amiért az esettel foglalkozni kezdtek, a légionáriusok félholtra korbácsoltak. A pap rövidesen belehalt borzalmas sebeibe, mig az ujságirónőt örök életére nyomorékká tették. A következő áldozatnak Amerika híres ráTokaji szüret 193ő-ban Évem ként té'mWw hektó hamisított aszú kerül forga'omba a v • * * A te' a vidéki nem íogyrszi a saját szőlőtermését » » • Vá, ossá építik a világhírű nektár szü Öíaluj&t Tokaj, november vége. Tokaj. Ez a világhírű, de szemtől-szembe: lehangolóan igénytelen külsejű falu, alig félkilométernyi szélességben a Tiszával egyesült Bodrog és a tokaji hegyvonulat közé szorítva, jobbadán csak két tekergő ódon házsorával, az első pillanatban mélységes csalódást kelt az érkező idegenben. Ez a szürke 6 ár fészek volna az a hely, ahol a borok királya és a királyok bora, a tokaji nektár terem?... Az az érzése az idegennek, kegy' felültették. Vagy nem Tokajba jutott, vagy pedig, szüreti mókából, afféle Potemkin-falut rögtönöztek, a megtréfálására—és valahová a színfalak- rnöge'rejtették Tokaj valódi arcát. De a. kép gyorsan változik és vele az érzés, is. \z inkább talán zárán lók vonatnak nevezhető szüreti filléres gyorsok sokezernyi izgatott utasa a pincék felé sodor. Hát igen. Miért lenne város, hatalmas, széip város Tokaj, amikor csak a bora a fontos, a bornak pedig nem cifra palotasorokban, hanem salétromos falu. htis pincékben van a bölcsője és igazi tanyája? * A leghíresebb tokaji pince az egykori Rá- kóczi-pince. Ma a Windischgraetz hercegeké. Kemény sziklába vájt, alacsony alagút, szerte ágazó rövidebb-lboss ,abb oldal-folyosókkal. Mind- megannyi útvesztő. Olyanok ezek a folyosók, mint a kazamaták vagy kripták. (Sok-sok idegen harcosból szállt itt ki a lélek az évszázadok során, a tatárjárás, törökdulás és a szabadságharcok idején.) A leghosszabb folyosó egy kilométer. De csak oda, Visszafelé már legalább három annak, aki végigizleli a fokozatokat a két puttonyos aszútól a. hat puttonyosig, közben-közben rövi- debb megállást tartva az önmaga jellegét megcáfoló szamorodni-évjáratoknál. * I clió-páterét, Couglin lelkészt szemelték ki és nyíltan hirdették, hogy a népszerű szónokot rádióállomásán fogják elégetni. Ugyanekkor Mac Crea megcáfolhatatlan bizonyítékokat szerzett arra vonatkozóan, hogy Huey Long szenátort, Louisiania diktátorát, aki egyike volt Amerika legnépszerűbb po- likusainak s akit éveken keresztül mint Roosevelt egyetlen esélyes ellenfelét emlegették, szintén a légió tagjai tették el láb alól. „Glnger Tony“ leleplezései A légió persze minden eszközzel harcolt Mac Crea ellen és például a Detroit Ti- mesben. a 200.000 példányban megjelenő lapban — amely köztudomás szerint a légió hivatalos orgánuma — megjelentették azt a hirt, hogy a főügyész aktív tagnak lépett be a fekete légióba. Ebben a kritikus pillanatban a hatóságoknak váratlan segítőtársuk akadt Csi- kágó egyik legveszedelmesebb gangszte- rében. A gangsztert Csikágó alvilágában „Ginger Tony" néven ismerték. Ginger Tony egy nap fölhívta Mac Crean helyettesét és közölte vele, hogy a fekete légióra vonatkozóan adatokat kíván szolgáltatni neki. A helyettes államügyész minden kíséret és fegyver nélkül ment el a találkozóra és a gangsztertől valóban rendkívül érdekes adatokat kapott a fekete légió titokzatos vezető embereiről. Röviddel ezután utolsó és talán legborzalmasabb tettét hajtotta végre a bűnszövetkezet. A birminghami „Tennesee Coal Pron and Railway" bányában kétezer munkás sztrájkba lépett. A munkások elhagyták a tárnákat és csak egy csekély számú őrség Tokajban nincsen óbor. Már a. szónak jelentősebb értelmében. A legöregebb nektár sem érte el eddig a korban- a 30 esztendőt, Tokajon nem vénülnek meg a borok, mert nem volt idejük rá. Szétkapkodták a világ minden tája felé. De csak kapkodták. A világháború előtt a tokaji borok legnagyobb felvevő piaca a császári Németország és a cári Oroszország volt. Ez már elmúlt s vele - múlott a királyok borának kelendősége- is. Az iuj arcot kapott világ átalakulása óta az otthoni 'pincékben vénülnek Tokajbegy- a-lja kincsei: az Aszú, a Furmint, a Szamorodni, a Hárslevelű asztali. A világ elpolgáriasodik s vele a tokaji nektár is, amelyért ma már nem csengő aranyakkal, hanem kliringelszámolással fizetnek — filléreket., Az államok gazdasági elzárkózása katasztrofális károkat okoz Tokajhegyaljának. De a tokaji bor évszázados jóhirének — eszmei szempontból — eddig ez sem árthatott. Tekintélyes mennyiséget visznek belőle még a hires bortermő államokba is, mint például Olaszországba, Spanyolországba és Görögországba. Tokajvidók szőlőterülete 7200 kát. hold és az évi bortermés átlag 40.000 hektoliter. Ebből az utóbbi nehéz esztendőkben alig szállítottak külföldre 20—25 ezer hektolitert. Mégis — borászok megállapítása szerint — évenként közel félmillió hektó tokaji kerül piacra külföldön. A magyarázat: hamisítják a tokajit. .. , * A tokajvidéki szőlő gyümölcsfogyasztási szempontból jelentéktelen. Bármely szőlővidék termése kelendőbb, mert édesebb, levesesebb. A tokaji szőlő fanyax-kás-savanyú inkább. Tokaj vidék lakossága, ha jó szőlőt kíván fogyasztani, messzi vidékről hozat. Az utóbbi években nyaranta és Ilyenkor kora* téli szüret idején 1500—2000 külföldi látogat el Tokajba. Megmutatják nekik,- hogyan készül az aszú. Égy svájci csoport legutóbb felemlítette, a budapesti Idegenforgalmi Hivatalnál, hogy Tokajban nem préselik, hanem lábbal tapossák a- szőlőt. Kijelentették, hogy ők bizony soha többé nem isznak tokajit! Az Idegenforgalmi - Hivatal aztán leiratban kérte a hegyaljai pincegazdaságokat, hogy ne mutassák többé idegennek a présházakat, Már pedig ha a jámbor svájciak tudnák, hogy mi a különbség’ a sajtolt és a lábbal taposott szőlő bora között minőség tekintetében, •egyenesen ragaszkodnának a lábbal taposás évszázados szokásához. — mondják- a tokajiak, nekik pedig igazán lehet hinni. A tokaji begy borát mindössze két szőlőfajta adja: a furmint és' a hárslevelű. De bármilyen szőlőfajta kerül erre a vidékre, 2—3 év múltán a termésből szűrt, bor felveszi a tokaji jelleget. Viszont a hegyaljáról elkerült vessző egy-kettőre elfajzik. A tokaji bor kiválóságát és jellegét,.a szőlő talaján kívül — lősz és vulkánikus málla- dék, nyirok ea — főképpen a vidék sajátos éghajlata adja. Minőségi termés csakis hosszú, napsugaras ősz idején nyerhető, mert- csak ilyen időben ■ következik be a szemek töpörödése, aszuso- dása, ami csekély víztartalom mellett a cukor oly nagy felhalmozódását okozza, hogy az ilyen szemekből készült bor szesztartalma a. gazdag cukortartalom mellett a 15-—16 százalékot is eléri. A szemenként külön válogatott aszúszemekből- kiszivárgó sűrű szirupszerü nedv szolgáltatja a hegyaljai pincék hírességének, az aszú-esszenciának lelkét. A péppé dörzsölt és musttal, esetleg borral felöntött szemekből készül a világhírű aszú. Ahány puttony (egy puttony 20—22 liter) pépet tesznek egy gönci hordó musthoz (130—140 liter egy gönci hordó űrtartalma), annyi puttonyosnak nevezik el az aszút, A csak résziben aszusodoft szemekből a szamorodni, a. kipréselt újbóli ^elöntésből pedig az aszumásiás készül. A közönséges bor a közönséges szemekből készül. Tokaj nyolc évszázadon át harci villongások színhelye volt. Isten a tudója, hányszor pusztította el tűzvész, ragály, szőlejét _ pedig a fagy, jégverés, filoxera, peronospora. Ám mindannyiszor életre kelt, Erős ihitii. kemény akaratú nép éli szerény életét itt a hegyaljai háromszögben. S hogy a vidék most aránylag nyugalmi helyzetbe került s az idegenforgalom is nőttön nő, néhány lelkes. tettreké6z férfi — dr. Fáy István főispánnal, Fejér Andor főszolgabíróval, Tasnády Ferenc főjegyzővel és dr. Nagy Ferenc igazgatóval az élén — nagyszabású munkatér vet dolgozott ki Tokaj számára. Hogy valóban megtréfál- hassák vele az ismét odavetődő ismerős idegent — pár év alatt eltüntetik a régi, szegényes képet és uj házsorokat, hatalmas turistaszállókat, gyönyörű vizparti sétányt építenek Tokajnak. PÉNZES ARTÚR.