Prágai Magyar Hirlap, 1936. december (15. évfolyam, 275-297 / 4124-4146. szám)

1936-12-25 / 294. (4143.) szám

1936 december 25, péntek. 35 Rítkaszőp ember ez az őrffy százados. Ter­mete szálfa. Fitt, akár egy versenyló. Modora — mint egy főudvarmesteré. És elegáns. Bricseszében elfért volna egy iglaui asszony. Az iglaiui nők t. i. nevezetesek terjedelmükről. Mikor a szűk ujjak lettek di­vatossá,. őrffy zubbonyt építtetett magának; mértéket a szabónak a tűzoltó fecskendő csö­véről kellett vennie; de miután ilyen vékony csövekbe nem lehet belebujni, a szabónak az ujjakat fellhasitva kellett szállítania és csak akkor varhatta össze, mikor őrffy már benne volt. őrílfynek széip tenor hangja volt. „Ajk az ajkon . . és „Az asszony ingatag . . énekelte. A tiszti asszonyok székeiken ide- oda mozogtak és sok hajlandóságot mutattak ingatagnak lenni. A férjek mért nem provo­kálták Őrffyt? Talán azért, mert oly kitűnő lövész hírében állott. Ritka szép emlber; családja nemességét Zentánál szerezte, remek társalgó, makk- egészséges, adósságai nem voltak, nőtlen. Valószínűleg bátor is volt, — de abban az idő­ben még béke volt és a bátorságot békében nem igen lehet kipróbálni, önzetlen barát. Röviden tökéletes gavallér. S mégis Így szólt magában L. ezredes. — Nem, katonai lelkiismeretem nem en­gedi, hogy örffyhől vezérkari legyen. És a tábornok a tálbomoknéhoz: — Ne feleselj! Teljesen lehetetlen. őrffy- ből sohasem lehet őrnagy. És a táborszernagy a kegyelmes asszony­hoz: — Laura, tudod, hogy mindenben engedel­meskedem neked, de ebben az esetben haj- litlhatatlan maradok. Láttam ma őrffyt lóhá­ton. leültem egy kilométerkőre és sÍrtam. Mért ilyen kegyetlen a -természet? Az ele­fánt fél az egértől; Wallenstein minden tag­jában reszketett, ha egy fiatal kakast hallott kukorékolni. Nagy Frigyes nem értette meg a nőket; csodálatos fejszámolók vannak, akik az élet legegyszerűbb jelenségeit nem tud­ják felfogni; Zágrábban élt egy hadosztály­parancsnok, aki egy idegen szót sem tudott kiejteni és őrffy századost a sors lovagiási gyengeelméjűséggel áldotta meg. Nem tudott lovagolni? Ami még ennél is rosszabb: le sem tudott esni a lóról. Minden fiatal zászlósnak, aki újoncként érkezett a garnizonba, óriási távolságokat mutattak: — Látod, innen odáig addig az alig látható jegenyéig hurcolta a gebe a kengyelibe akadt szegény őrffyt. Vagy: — Itt ágaskodott őrffy lova. őrffy beleka­paszkodott a sörényébe — a kilencedik falu­ban fogták le a parasztok. — Hogyan vitte fel mégis a századosi ran­gig? Hát eleinte nem állt olyan rosszul. Azt mondták: —■ Igen, igen, szörnyű lovas. De máskép pompás ember, majd kifejlődik. — De nem fejlődött. Ellenkezőleg: az idők folyamán őrffy a lótól már nem félt, hanem irtózott. — Képzeld el, barátom, ha egy ten­geralattjárót kellene a kikötőbe irányitanod és a foglalkozásod cukrász volna. így tudni fogod körülbelül, mit érzett őrffy, ha lóra ült. Az ördögbe — és minden ujalbb nap újra ebbe a rettenetes helyzetbe hozta őrffyt. őrffy feszült figyelemmel követte az automobil ipar fejlődését. Ma vagy holnap, ez a reménysugár éltette, majd csak feltalálnak egy olyan gép­erejű kocsit, mely minden terepen tud futni, — és igy aztán a katonaság nélkülözheti eze­ket a szörnyűséges, sikamlós emlősöket. Igen, holnap. Abban az időben még nem tartottunk ott, még nem voltak tankok, őrffy 20 évvel korábban született. Végül is egy árverésen egy kiranzsirozott versenylovat vett magának, Dynamitot, Orkán ivadékát. Ha ez a dög legközelebb meg is szökik vele: legalább romlásba viszi, vaktá­ban, nyugdíjba — Grazba — akáiihová — csak előre. És közeledett a nap, amikor visszavonhatat­lanul el kellett dőlnie, megkerüli-e őrffy az örnagysarkot vagy sem. T. i. már régen elha­tározták: hogy nem. De ezt szembetűnővé kellett tenni — neki magának is — hogy nem érdemli meg az őrnaggyá való előléptetést. Erre szolgált a hadseregben ősidőktől fog­va a fegyvergyakorlat. Ha valaki köszvényiben szenvedett és nyugdíjazni akarták, neim mondták: — Urain, maga köszvényes, Isten megáldja! Ehelyett fegyvergyakorlatot vezé­nyeltek és aztán azt állították: — Ez nem fegyvergyakorlat volt, hanem tatár népünne­pély; ez betegségének a következménye; le­mondunk további működéséről. L. ezredes igy szólt az alezredeshez: — Tehát jövő csütörtökön, ha az időjárás félig-meddig kedvező, kitörjük őrffynek a nyakát, őrffy fogalmazza meg előre írásban a fegyvergyakorlatot. Te majd a fogalmaz­ványt tüzetesen — hallod? — tüzetesen fe­lülvizsgálod. — így szabadulunk meg legkönnyebben őrffytől, — gondolta az ezredes — és az al­ezredes örült a megtisztelő megbízatásnak, írásbeli munkát tüzetesen átvizsgálni azt je­lentette: — hibát kellett benne találni. Csütörtökön ugyebár — kellett volna őrffy­nek az előléptetésért megküzdenie — egy képzeletbeli ellenség képében a Táilya mellet­ti D. falunál. Szerdán az alezredes már ott ült őrffy fogalmazványa előtt és piros tintá­val áthúzta: a feltételezést, a kiindulópontot, a parancsot Mindent, mindent hibásnak talált. Ezalatt „Az oroszlán" vendéglőiben őrffy nyugodtan elszívta délutáni szivarját. Erős napunk lesz holnap, — szólt az adju­táns. Felesleges megjegyzés, őrffy úgyis tisz­tában volt a dolgok állásával. Az adjutáns ismét: — Az ezredes kijön a gyakorlathoz, a tá­bornok is. Azt mondják, még a kegyelmes ur is. — Úgy? — gondolta őrffy. — Kivégzés gyászpompával? Várjatok csak — utoljára még megijesztelek benneteket. — És odave- tőleg megjegyezte: — A kegyelmes ur nem talán — hanem biz­tosan el fog jönni. — Honnan tudod . . .? — Múlt héten — jegyezte meg őrffy — a ke­gyelmes asszonnyal négykezest játszottam — és ő mesélte nekem. — Ne mondd?!? — Igen. ő maga. És a kegyelmes ur . . . de ezt nem szabad elárulnom . . . No, de ha mindenáron tudni akarod? A kegyelmes ur azt mondta: — őrffy, fegyvergyakorlaton dol­gozik? Szívesen segítek .. . . t— És ... és segített neked? — Természetesen, — felelt Őrffy. És nem Franciaországban te nagy ünnep a karácsony, de azt a helyet, amelyet (nálunk elfoglal, inkább az új­év tölti be. Az igazán vallásos emberek csendes ün­nepe a karácsony, mig a többiek inkább szórako­zásra használják: ki. A* éjiféli misékre százezrével tódul a tömeg, egymás után szél a Notre Dame, a Sacre Coeur, a Saint Sulpdoe és a kis St Emtacho sok harangja. A tüneményesen kivilágított templo­mok hajóiban, de még az uccán te szoronganak a hivök. A St. Eustache templomiban a világhírű „Qroix de Bois“ gyermekkórus énekel. Karácsony­fát azonban alig találunk Franciaországban. Álta­lában kevésbbé szentimentális és sokkal inkább lelki a vallásos francia emberek karácsonya, mint más országokban, ahol karácsonyfát állítanak, ér­zelmes dalokat énekelnek, de szivükben sokszor nem ünnepelnek annyira, mint a franciák. A fran­cia vidéken viszont évszázados karácsonyi szokások élnek ma is. Proveuceben a kis Les Baux-ban a karácsony éji misén provenoe-i dialektusban pász­torjátékokat adnak elő. Szent Vince templomában hatalmas betlehemi jászolt állítanak fel, amely mei­gondolt semmire, mikor ént haziudta. Egyál­talában semmire se. Csak erre az egy dolog­ra: — Ha már mennem kell, izzadjanak az urak. •— Fizetni! — kiáltott az adjutáns és a sap­kája után nyúlt. Mire elérkezett aiz alezredeshez, már meg­történt a baj. őrffy dolgozata keresztül-ka- sul volt huzva piros tintával — teljesen rossz vélt — Az istenért — suttogta az adjutáns, — tudja alezredes ur, ki csinálta ezt a fogalmaz­ványt? — A kegyelmes ur. — Mi? Micsoda? . . . — Igenis, a ... a kegyelmes ur. — És az adjutáns elmesélte, amit 'hallott a négykezes­ről és a segítségét felajánló kegyelmes úrról. Az alezredes a fejéhez kapott. Jóságos ég! Mit csináljak? Mit csináljak? — Én semmit sem tudok tanácsolni, — sza­badkozott az adjutáns. Mire a háládatlan alezredes villáim']ó szem­mel rákiáltott: — Tanácsot adni azt sohasem tud. De kelle­metlenkedni azt igen. Azonnal üzenjen őrffy századosnak, hogy nem találom a dolgozatát és kéretem — megértette — nagyon szépen kérem, küldjön nekem egy másolatot . . . Mit áll még itt? Másnap a gyakorlatnál futótűzként terjedt el. Az alezredes megmondta az ezredesnek, az ezredes a tábornoknak: A kegyelmes ur maga kegyeskedett jóságosán és bölcsen őrffynek . . . •— Rögtön gondoltam, jelentette ki a tá­bornok. — Felfogás, felépitéis, kivitel a fi­gyelmes szemlélőnek elárulja az eredetet... Adjon jelt a megbeszélésre, ezredes ur! — Az egyetlen, aki ennek a gyakorlatnak a zsenialitásáról semmit sem tudott, őrffy és a kegyelmes ur volt. őkegyelmessége a vezérkari főnöknek igy nyilatkozott:-— Pokoli — ugye? Ez nem népünnepély, ez lázadás. Ez a ifegyvergyakorlat haditör­vényszék elé; kerül. És őrffy lóháton! Még so­hasem láttam koleráiban megbetegedett pú­pos kentaurt — de körülbelül igy festhet. Felharsant a tromlbitajel és Ókegyelmessé­lett ered éti pásztorok, valódi tehenek és birkák nyüzsögnek, és vonulnak fel. A déliranciaországi MontpeUierben találjuk azon­ban a legérdekesebb karácsonyi ünnepségeket. Itt egy óriási barlang van, amelynek, főhajója ötven méter magas. Ezt a ifőhajót katedrálisnak hívják és a szentestén vallásos hangversenyt adnak elő ben­ne. A hatalmas baxlanghajó közepén a etalaktitok között egy, a természet kezétől formált ezóboralak látható. A misztikus megvilágításban ez a cseppkő- alakzat egy, karján gyermeket tartó asszonyhoz hasonlít és igy a iSziizamya képmásának tartják. Ér­dekes, hogy a barlang hátsó falónak stalaktit-kép- ződményei egy gigantikus orgona/ sípjaihoz hason­lítanak és az ünnep-esti hangversenyek valóban stílusos környezetben játszódnak itt le. A közép­kori bástyáktól körülvett ősrégi Perouges városá­ban az éjiféli mise után bengaíi fénnyel világítják ki az uccákat, úgy hogy az apró faházak tömege és a kacskaTingós uccák a villogó hótakaró alatt valóiban tündérországra emlékeztetnek. A Norman­dia és Bretagne közötti koraközépkori Mont Saint ge megfordult, hogy meghallgassa a gyásobe­saédet. Előbb azonban még ennek a . . , en­nek a biztosítási ügynöknek megmondja a véleményét. — Százados ur! — őrffy gondolataiba el­merülve lovagolt lépésben és neim hallott semmit. — Százados ur!' őrffy felijedt. És óvatosan ügetésbe kez­dett — Százados ur!!! Jöjjön már, ba hivomü őrffy száz lépésnyire maga előtt egy rette­netes valakit pillantott meg — a kegyelmes urat. őkegyelmessége felborzolta a bajuszát és szeme vészjóslóan, mint két aoetylénlám- pa villogott, őrffy verejtékezve sarkantyuzta meg a lovát. Évek óta nem merte ezt megten­ni. És a gebe? Először kővé meredt. Aztán sértődötten rúgott ki a hátsó patájával. Visz- szafelé ugrott egyet — mintha kurtblizmi akar­na. Harsogó tülőkhangot adott. Leeresztette a koponyáját és rohant — ro­hant őrületes gyorsasággal, hüzt terjesztve és a port felkavarva. A következő pillanatban recsegés és rette­netes defekt. Valaki az árokban feküdt. De ez a valaki nem őrffy volt —: nem. A kegyelmes ur háromszor bukfencet ve­teti; elvesztett egy plombát, egy hidat és egy parókát és életfogytiglani tartózkodásra je­gyezte el magát Pöstyénnek a szolgálat köz­iben szerzett sebesülés következtében. A hazamenetelnél a kegyelmes ur azt mondta, illetve sóhajtotta a vezérkari főnök­nek: — „Qne la fetmme vént, Dieu le vént." El akartam pusztítani, de Isten maga nem akar­ta. A fölöttesei — érdekes! — egyhangúlag dicsérték. így hát nemigen mondhattam el­lent — éppen ma. Azt a 'látszatott keltette volna — zuhanásom után, — mintha szemé­lyes busszut akartam volna rajta állni. így kerülte meg őrffy az őmagysaikot. Ezredes is lett belőle. A trénvonatoszlop- nál. Midhel apátságot karácsony éjjelén fényszórókkal világitáák ki A* apátsághoz vezető egyetlen uccán a mise után megáldják a karácsonyi bárányokat, éz ősrégi szokásokat megőrző városkába az idén kará­csonykor különivonatok le indulnak, ahol a vende­geket a kolostor sokévszázados receptjei szerint készült ételeivel vendégelik meg. Franciaországban újévkor adják az ajándékokat, nem. karácsonykor. A szülők éjfél után hazatérnek, hogy gyermekeik számára az ajtó elé készített cipőkbe az ajándéko­kat kikészítsék, a fiatalság pedig rendesen tánccal köszönti az mjesztendőt. A karácsonyfát jóformán csak Elzásziban iám érik, ahova ez a szokás Német­országból vándorolt ét Páll Miklós: Régi karácsonyok... Óh, tűnt telek, merre mentek, Régi torok. ♦. borok. ♦ ♦ szánok.. Karácsonyok ♦ ♦. Szilveszterek., ♦ Betlehemek ,.. mendikások ♦. ♦ Ki mondja meg, merre járnak! Ki látja ma meg a Csillag Irányt intő, szent sugarát? Mikor szivek lángja is csak Kihunyóban levő parázs ♦ ♦ * S éppen hogy még tartja magát! Mint gyermek, a meséskönyvbe, Úgy nézünk mind jobban vissza.. ♦ És a múltak hivó könnye A jelen borúját issza.,* .«♦ Tán a hó is ettől tiszta! Berkó Sándor: C SÓK Szeretsz? — kérdezte* Kék gyerekszemében az én sápatag arcom remegett, mint mikor a forró nyári éjben kigyul a Hold, a tó vize felett* Két tenyerébe préselte az arcom, és ahogy ajka szájamra tapadt, a múlt* mint hamu alatt a parázs, fellobogott szegény szivem alatt — és elmúlt idők ködlő távolából egy régi halvány arc nézett felém (két puha tenyér préselte arcom, meleg száj pihent szájam szögletén), és akkor, mintegy lázas kábulatban, átfogtam testét, forró ajkamat ajkára nyomtam és könnyes szemmel csókolni kezdtem — ezt a másikat. Fordította: RODA EDITH. Karácsony Franciaországban Orííy az őrnagysarkon Irta; Roda Roda

Next

/
Oldalképek
Tartalom