Prágai Magyar Hirlap, 1936. december (15. évfolyam, 275-297 / 4124-4146. szám)

1936-12-25 / 294. (4143.) szám

22

<P^CTMAGfcgtHTRLaB

1936 december 25, péntek,

/

„En kulíuregyleíi fag vagyok !

Kis elmélkedés a SzMKE=ről

Nem is olyan idős a SzMKE, mindössze nyolc éves — jóformán csak 1929-ben kezdték erőteljesebben szervezni fiókjait, — máris úgy érzi az ember, hogy terjedelmes emlékiratot írhatna Szlovenszkó legnagyobb magyar kulturegyesületének életéről. A kezdeti idők vidékies nehézségeiről, a szervező utakról, a bizalmatlanság hónapjairól, aztán a lelkes alakulások meleg vasárnap délutánjairól, kulturházavató ünnepségekről; menynyi emlék, mennyi öröm, mennyi aggódás! Hullámzott a SzMKE grafikonja s ha egyszer megírásra kerülne a szöveg e grafikon mellé, a szlovenszkói magyar kulturélet egyik legérdekesebb fejezete kerülne az olvasó asztalára. S reméljük, hogy e szöveg egyszer megírásra is kerül.

Milyen szép most elgondolni, hogy e karácsonyi ünnepeken Szlovenszkónak számtalan községében gyülekezik a nép a SzMKE jeligéje alatt s közös szellemű ünnepségeket rendez, mintha testvérek vég- hetetlen lánca feszülne Pozsonytól Király- helmecig, hogy keleten a PrMKE felé nyújtsa tovább megértő jobbját. Kis falvak és nagy városok csatlakoztak a SzMKE eszméjéhez. Mindössze két éve annak, hogy a SzMKE levetvén gyermekcipőit, egyszerre komoly tényezővé ugrott elő a sokat emlegetett „szlovenszkói kulturfronton". E két év alatt azonban bebizonyosodott, hogy a SzMKE-vel ma minden kulturtényezőnek számolnia kell, mert a SzMKE népszerűvé tudta tenni céljait, eszközeit s népszerűvé azt a gondolatot, hogy a szlovenszkói magyar kulturéletet legalább bizonyos vonatkozásaiban egységes vezetés alá kell fogni. Ez a bizonyos vonatkozás;

a falu és a város magyar nemzeti irányú,

erkölcsi és szociális nevelése.

Az idők távlatában látok lelkesült arcokat s kétkedő tekinteteket. Látom a magyarság két arcát. Az egyiket, amely azt mondja, hogy „minden mindegy, mi már elég okosak vagyunk, éljük csaik a magiunk megszokott kis életét" s a másikat, amely azt mondja. hogy: „építsünk kulturházat, emberek, a kulturházba könyvtárt, színpadot és olvasótermet" s akadt község, Csenke, amely a kulturházat alakította át iskolává, hogy a gyermekeknek ne kelljen begyalogolniok Nagymagyarra télviz idején, vagy nyári hőségben.

Sokszor kellett ám küzdeni a közönnyel s a bizalmatlansággal. Lassú és szívós küzdelem ez, olyan, mint a harc Madridért: minden házat s minden uccát külön bevenni! Miért tagadnók, — bizalmatlansággal ma is sok helyen találkozunk még. Ennek egyedüli ellenszere a megmutatott munka s a jó falusi vezető.

A SzMKE-kérdés: vezetői kérdés. Kulturegyesületek sikere majdnem mindig a jó vezetőn fordul meg, úgyszólván alig van három-négy községünk, ahol a vezetők munkája ellenére is tovább gyúrja a falu a közöny sarát s nem kíván felemelkedni magasabb régiók felé. Az anyagiasságot s a ki- csinyhitüséget, a sértődékenységet kell legyőzni. Valóban: a kulturmunkások a szlovenszkói falvak pontos lelki képét rajzolhatnák föl, fénnyel s árnyékkal egyaránt

S a SzMKE örömmel dicsekedhetik azzal, hogy nagyon sok jó vezetőt talált. Lelkészek, tanitók járnak elől jó példával, önzetlen buzgalommal, módos gazdaemberek, vagy szegény zsellérek vezetik az egyesületet, kitüntetésük a végzett munka öröme, elismerésük a sok ragyogó arc egy-egy jólsikerült kulturdélutánon. Hányszor megszorítom e kitűnő lelkészek, pedagógusok, munkásemberek kezét, a kezet, melynek gesztusa int. buzdít, figyelmeztet, lendít vagy kifogásol.

Érdekes és tanulságos dolog falura járni.

Ilyenkor már hó lepi be a tájat, uniformist ölt a szlovenszkói magyar falu s mig az állomástól kocsival a faluba jutunk, hosz- szan s bölcsen értekezünk a kocsissal, aki maga is rendszerint lelkes „kulturember”, jó gazda s lelkesedésből jött elénk az állomásra, hogy aztán később tagul iratkozzé' föl az egyesület ivein. Mindent megbeszélünk az utón. a termést, és az adót, az iskolát s az építendő vagy már felépített kulturházat. Ha közben a szög kiesik a kerékír £a : Szombafhy Vik£or

agyból s a kerék elgurul és mi a földre kerülünk, annál élvezetesebb az ut, eseményteljes és vidám. Lehet, hogy ügyes kanyarral először a szőlők felé kanyarodunk s kortyintunk az idei karcosból, hogy bemelegítve folytassuk utunkat a sárterületen keresztül.

Rókák és mindennemű nyersbőrök cserzését

és festését, úgyszintén szarvas- és őzbőrök kidolgozását vállalja

KŐVÁRI Olivio

oki. szűcs,

Bratlslava-Pozsony, Apácapálya 33

Tel.: 85-85 Tel.: 85-85

A községháza előtt vagy az iskola udvarán, esetleg valamelyik jógazda házában már vár a csendes, ünnepélyes fekete tömeg. Felpillantással felméri az érkezőt, megbillenti süvegét, aztán nyugodtan helyezkedik el a padsorokban vagy a lócákon s hallgatja a beszédet, amely ezúttal mindig abban csúcsosodik ki, hogy emberek, alakítsunk alapszabályos kulturegyesületet.

Újabban erős divat a tökmagrágás Dél- szlovenszkón s a beszédet a tökmagcsörgés méla zaja kiséri. Órákhosszat tudják rágni ezt a tökmagot, nem fogy ki a zsebből soha. Sikerült kis tökmagdombok emelkednek a csizmák alatt. Ma már megszoktuk a tök- magot s tökmagrágás közben jól megértjük egymást: mire az utolsó szem tökmag elfogy a zsebből, megalakul a kulturegyesület s meg is választjuk a tisztikart. E választási manőver közben ismét megmutatkozik a falu egyénisége. Van, ahol húzódoznak a tisztségtől s minden tisztviselőt külön kell meggyőzni népszerűsége felől, van azonban úgy, hogy tag alig marad egy-kettő, a többit mind megválasztjuk valamilyen bizottság vagy választmány tagjának.

Milyen szívesen elhallgatják a szavakat... S milyen szivesen fognak gyülekezni ezentúl az iskolába vagy a kulturházba, a községházára vagy a szövetkezetbe, később könyveket rendelnek s újságot kapnak, a fiatalok megtanulnak sakkozni s félév mulGyenefckorom legtöbb estéjét a konyháiban 'töltöttem, a cselédjeik oltalma alatt. Két kié szobáiban laktunk, az anyáim ezeiiwedélyesen szerette a (rendet, de a csendet még talán inkább. Sohasem találkoztam emberrel, aíki a csendet igy fölébe helyezte volna mindemnek. Azit hiszem., a csöndben a szive énekeiig etett, mert különbéin hogyan kívánta volna életihez való szívós ragaszkodásával! azt a némaságot, amely már imiaíjdimeim a halottaké? Apáimnak ímeg a munkája miatt kellett a csend, tanított vagy 'Olvasott, hosszú téli 'estéken éjfélen túl is dolgozott. így iaz én gyermeki lármáimat, nyugtalanságomat kiszorították a konyhába.

Ha estébe hajló téli délutánokon hazajöttünk testvéremmel az iskolából, etgyeneisen a konyhába vezettek bemnümhet s mikor levetettük esőtől, hótól átázott harisnyánkat, cipőnkéit, 'anyám 'kezével előbb megme lengette lábainkat, azután meleg papucsokat húzott májúik. A konyha nagy volt, minit, egy hodiáiy, de meleg is, mint, egy tollas dunyha, úgy is bújtunk meg benne minit éjszaka a dunyha alatt. A széles, fehér-barna cserép kályha sutjára teleped tűnik a macskák mellé. Akkoriban még nagyon szerettem ezeket a karcsú, villamosézőrii, zöldé zeirnü állatokat, késő'bb hogy nagyobb lettem, egyszerre elkezdtem (félni (tőlük. Talán imáéba Borist, ceelédkénlket megmairta az egyik, igaz* hogy Boris tükörrel vadította a szürke nagy macskát, miig az nekiugTobt,. Boris oly élénkem ecseteibe ezt, a jelenetet minden alkalommal, hogy valószínűleg elvetette bennem a félelem csiráját,, melyek észnevétlenül úgy megnőnek, mint estefelé az árnyaik, órák hosszat is elültem a macskák mellett, a sutom, felhúzott térdemmel, meggörbített, hátaimmal,, nagy kék szememmel,, ösiz- ftzegobhasizkodva « kéjesem élvezve a kályha közvetlen melegét, a megrepedt vaslemezem belebámulva a vörösen izzó tűzbe, nem is nagyon kűlönlböztem tőlük. A meleget és az álmodozó lustaságot épp úgy szerettem, akár ők.

Mig a téli esték ilyen szépeik voltak, annál gyötpelmesebbelk voltak a reggelek. Nehéz állniuk szorították le a szemhéjamat, alig tudtam a szememet kinyitni. Mól yen rossz volt ilyenkor

va örömmel jelentik:

„valóságos klubéletet élünk, házirenddel

8 minden következő hétre előkészített

programmal..

A megalakulás mindig lelkes, a többi azután a közvéleménytől s a vezetőtől függ. Miért tagadnók? Vannak községek, ahol a lelkesedés szalmalángja sokszor kialszik a itt uj és uj élesztés szükéges. Van, ahol régi s megmaradt belső visszavonások emlékei nehezítik meg az egységes kulturmunkát. Van, ahol az óvatosság s a visszavonulás túlzott: „magyar kulturmimka, kérem? — mondják néhol, — én nem exponálom magam!" — Mennyire nem tudják ezek a helytelen utakon járó „vezetők", hogy visszavonulásuk, túlságos meggondolásuk a falu egész szellemi életére rányomja a bélyeget, mert hiszen, ha a többség látja, hogy a vezető sem mer, akkor az is óvatosan visszavonul, nehogy esetleg a község életének mozdulatlan vizébe egyetlen gyürünyi követ dobjon bele valaki.

De ez csak elenyésző eset. A többség bátran vall és vállal, tudja, hogy rosszat s károst ezzel nem cselekszik. Gyűlések után mennyi meghitt beszélgetés esik, mennyi jóleső bepillantás lelkészcsaládok, tanitó- családok meghitt életébe. Mennyire lehet ‘becsülni ezeket a falusi vezetőket, akik egy rádió s egynéhány újság kapcsán szomjasan s ügyelve kötik magukat össze a külvilággal, könyvtárukat gazdagítják, fiaikat nevelik távoli, drága városokban, emberré. Fiatal vezetők, akik az elhivatottság lelkes tudatával készülnek uj alapokat rakni a falu talajára, akik most rendezkedtek be s indulnak uj életre, —« idősebb vezetők, akik bölcs mérséklettel, az élet nehéz iskoláját kijárva, de még ma is fiatalos lelkesedéssel üdvözölnek minden uj kísérletezést s ott vannak szövetkezet-alapításnál, kulturház- épitésnél, dalegyesület újjászervezésénél, lesznek a tűzoltók hadnagyai, a vidéki lap tudósítói, gazdák tanácsadói, nemes gyümölcsfa ojtogatói: lázas, nyughatatlan érzés hajtja őket: egyre jobbat s tökéletesebbet

felemelni a jó meleg takarót, — jaj, hányszor húztam viasza a lábam, mely elsőnek szokott kikémlelni alóla. Aztán végigszaladtam a .jéghideg szobán fehér ikis ingemben e a konyhában egy ugrással a sutira telepedtem újra, a macskák melllé és sehogysem tudtam (rászánni magam., hogy megkezdjem az öltözködésit. Szeszélyes és iross'zkedvű voltam, civakodtam, duzzogtam, keserűség fojtogatta a torkomat. Keserűek,, vigiaszitalliainők voltak ezek a reg;geilek, mig idébenn átjárta orromat a friss kávé ingerlő, meleg szaga és odaküinn ridegem várt rám a homályos ködös idő, mint egy világtalan, szomorú öreg ember. Sziveimből gyűlöltem a harangot és az órát, mert olyan kegyetlenül, olyan gyalázatosam pontosak voltak, ha mély hangjukon nyolcat számoltak, úgy éreztem, hogy az iskola összes gy'érméikéi vihognak és rám öilitö- geitík a nyelvűiket. És ilyenkor Is temem, csak tudtam volna, hol, .merre vannak a könyveim, olyan nehéz volt őket együvé (gereblyézni. Szerte-széjjel hevertek a fáliszekrémylben, az asztalon, ágyaimban a vánkosom alatt. Most, hogy szeretteim volna mindenkivel jóban lenni, egyszerire puha és kezes illettem mint egy szőnyeg, meleg jóság szállt fel belőlem. A verés azonban legtöbbször elkerülhetetlen volt. Pofonok, mérges, feillf akadt szavak cikáztak át a levegőm és elérteik engem. Jó volt, ha uj volt a cseléd, még .nem isimért, nagyon s. felém hajló megszállással. titokban, összekereste könyveimet., irkáimat, tolltartóimat.. De egyik-másik csak ikár- örvemdve vomogatta a. vállát, és semmiről sem akart tudni. És az idő szaladt, mintha kergették volna, már megkomdult a harangé zó, sípolt a sörgyár és a gőzmalom hatalmas kürtje, falióránk egykedvűen verte a nyolcat.

Már csak a kertek alján, a kihalt Temető- uocán szaladhattam az iskoláiba, mert ez volt, ,a .legrövidebb ut. Nemcsak a lábaim, de a sziveim is kettőt lépett itt., sohasem mérteim hátira, nézni, hemzseg telít, nyüzsögtek berniem a félelem apró, fekete hangyái. A sok mese ilyenkor mind az, agyaimra ihullHit. s rosszabb volt. mintha valakit, eltet. a. vér. A Temető-uccu a borzalmak uccája volt, legtöbb pajtásom csak hiribőd isLegszebb karácsonyi ajándék a

SZŐNYEG

Keresse fel azonnal BUCH&ER

szönyegházaf (Brafis)ava-Pozsony, Szárazvám ás Magasdf sarok), ahol nagy a választék keleti szőnyegekben ♦

adni... Hogy szeretném díszíteni melled a becsületes munka érmével, falusi lelkész, tanító, bíró, jógazda és zsellérember ... A ti munkátok szépsége, gazdagsága elfeledteti azokat a kellemetlen délutánokat, amelyek az óvatos visszavonulók hadállásai ostromának igazán izgalom nélküli, bosz- szantó óráit jelentik s azokat a bánatos kijelentéseket: „nem lehet nálunk, uram már semmit sem csinálni, mert a mi népünk ..

Uram, vitázom önnel: a mi népünk jó s hajlítható az eszmei megoldások felé, a mi népünk reális ugyan, de érdemes szóval megfoghatjuk a lelkét, a szalmalángot átváltoztathatjuk parazsas tüzzé; persze, hosszas, rendszeres munka kell hozzá s egy kis fáradozás is ...

... Nem Nyitráról, nem Iglóról, Léváról, Rimaszombatról, Korompáról vagy Pozsonytól beszéltem ezúttal. A szlovenszkói városok kulturélete és összefüggése a SzMKE-vel: a SzMKE más, szintén dicsőséges lapjaira való. E városokban a már meglevő kulturerők formát s érvényesülési lehetőséget kerestek s megtalálták. Az újságolvasó e városok kulturéletének úgyszólván minden fázisával találkozik, ismeri s ellenőrizheti azokat. Gazdagon virágzott ki a SzMKE-városi ága.

Itt most arról a sok-sok szlovenszkói faluról beszéltem, amelyeknek népe ezeken a napokon is fekete ünneplőben gyülekezik össze az iskolában, a kulturházban vagy a szövetkezetben, amely csendesen s külső emóciók nélkül lelkesedik, de szive táján melegszik az az érzés, amely „a magyar kultúrához való közünk" nevet viseli; arról a sok névtelen faluról van szó, amelyeknek iskolásgyermekei talán most mondják el a karácsonyi versikét. S az egyesület tagjai fillérenként hozták össze azt a pár koronát, amellyel a szegény iskolásgyermekeknek ajándékos őrömet okoztak. Több mint száz falu magyarja mondja ezt most büszkén: „én kulturegyleti tag vagyok".

mente, csak fantáziája gyors sárkányát eregette rajta keresztül. Itt a holtak nappal is jártaik, hisz alig zavairtia őket élő ember, holtaik laktak mindenütt, nemcsak a temetőben, de a temetőn kívül is. A török harcok idején a Temető-ucca csatatér volt s a harcos óikat máiig sem hagyta nyugodni a harc* felkeltek olykor teljes • fegyverzetben, dárdákkal, kardokkal, páncélban, fényes csákóban, hogy újbóli megverekedijenek. Élő ember alig járt eme. néha egy koldus vagy egy cigány, akiitől még jobban meg,ijedtem. Házaik nem szegélyezték, a föuccai (házak hosszú kertjei nyúltak idáig, sokszor a kerítésre kiaggatott fehérnemű is majd elvette az eszemet, ment messziről az Is kísértetnek tetszett. A temető közepén állt egy kis fehér mauzóleum, mely ugyancsak olyan volt, mint egy fehérbe öltözött kísérteit, különösen ha a fákat a szél rázta és jajgattak, nyögtek, mintha a thalotta- hat siratták volna.

A leghatalmasabb, legfél elmésebb lény mégis Vörös Mariska volt, tőle féltem a legjobban. Nevének betűd úgy táncoltak előttem a csípős, hideg, még nem világos reggeli órákom* mint később a reklámok tűzpiros lámpácskái a fővárosban éjszaka s pattogó ostorát és fürge, mindenkit; elérhető lábait véltem hallani mindig a. hátiam mögött. Úgy csilángöltek ezek a lábak, mint a régi királynők kösöntyűé bokái. Ha rossz voltam, ha szájaekodtam vagy verekedtem, mindig az ő nevét suhintották felém:

— Várj csak, várj, egy szép na,pon a tarsolyába te is beleférsz és soha sem jöhetsz többé haza. Ha Vörös Mariska végigszalad a városon, az Isten óvjon meg miniden rossz gyermeket!

óh, ezerszer félelmetesebb volt ez a különös nőszamély, mint valamennyi kísér tót, nem 1b csoda, hogy egyetlen pajtásom sem mert a Törne tő ^uccán végig menni. Már régen kinőttem a gyerekkor félelmes napjaiból, miikor megtudtam, hogy Vörös Mariska tényleg létozet.t* kengyel- futó volt s évenként egyszer végigszaladt a városon.

De nekem ezeket a szivemre fekvő, fájó félet- in eke t meg kellett élnem minden reggel, mert nem volt érkezésem ama, hogy piros báneonv kapteonomlban, csizmás lábacskáimmal, sötétkék ködmönkémben a népes Fö-uccán menjek az iskolába, mosolyogva, murit, a többi rendes gyerekek, bánom mindannyiszor lelkliamecnetoin és félelmem fekete madarait hosegettem magam előtt, futva, melyeket a nyolcórás harangszó fed vont beamean,

VÖRÖS MARISKA

Irta; Szenes Erzsi