Prágai Magyar Hirlap, 1936. november (15. évfolyam, 250-274 / 4099-4123. szám)
1936-11-10 / 257. (4106.) szám
t^gatMagIarhi rlai> 8 Ausztria—Svájc 3:1 (1:0) Az osztrákok első győzelme az EK-ban Vidéki sikerek a nyugati kerületben POZSONYBAN: RAPID—PTE 4:0 (2:0). A PTE két uj emberrel megerősödve állt ki és nagy fa- voritja volt a mérkőzésnek. Az eredmény nagy meglepetés, de teljesen reális. A PTE nagyon gyenge napot fogott ki, nem volt a csapatnak egyetlen épkézláb része. Ezzel szemben a Rapid ebben az évadban legjobb játékát mutatta, különösen a Precs—Balogb-szárny tűnt ki. A gólokat Precs (2), Balogh és Sípos lőtték. Bíró: dr. BrülL FÖRÉVI TC—TESTVÉRISÉG 2:2 (2:0). A Testvériség Lakatossal és Pékkel megerősödve játszott. A förévi csapat nagy lelkesedéssel kezdett és védelmi hibából mindjárt a játék elején kétgólos előnyt szerzett Lechner révén. Ezután a Testvériség kerekedett felül, de a félidő végéig az FTC tartani tudta az eredményt. Kapucsere után Pék szépített az eredményen, majd Pollák kiegyenlített. Bíró: Jákob. DIÓSZEGI SK—ADMIRA 8:1 (4:1). Diószegen. SZENCI SK—VIRÁGVÖLGY 3:1 (1:1). Szencen. II. OSZTÁLY: UTE—DORNKAPPEL 6:1 (5:0). Bíró: Förster. BULE—VAS II. 1:1 (0:0). A Labor—Somorja mérkőzést nem játszották le, mert Somorja nem jelent meg. Zürich, november 9. Mintegy 25.000 néző előtt folyt le Ausztria és Svájc Európa-Serleg-mérkő- zése, amely az osztrákok szerencsés győzelmével végződött. Meisl csapata ezúttal igen gyönge tormában volt és ha a mezőnyben egyenrangú svájciak csatársora gólképesebb lett volna, úgy a vendégek győzelmét megakadályozzák. Binder (2) és Hahnemann lőtték Ausztria góljait, míg Svájc Sesta hibájából szépített. Az osztrák csapatban Platzer kapus, Rausch és Binder tűnt ki, míg Sesta a védelemben sokat hibázott. — A svájci csapatban Bizzozero, Bernati és Xam Ab- begleu voltak a legjobbak. A német Weingartner biró nem telelt meg. Az EK-ban Csehszlovákia vezet 2 mérkőzésből 3 ponttal a három mérkőzést játszó Ausztria ugyancsak 3 pontja előtt. Harmadik Olaszország 2 pont (1 mérkőzés), 4-ik Magyarország 2 pont (2 mérkőzés) és 5-ik Svájc 2 mérkőzésből 0 pont. Svájc II. csapata Luxemburgban ugyancsak 1:3 (0:1) arányban kapott ki. Biró a belga Turfkruy- ter volt. A csehszlovák birkózó válogatóit megtepetésszerü győzelme a magyarok ellen A könny üsuh okban a magyarok, a közép- és nehézsúlyokban a csehszlovákok voltak fölényben • ■ ■ A magyarok Lcrincz, a prágaiak Herda nélkül áltoltak ki Csehszlovákia—Magyarország 4:3 Ligeti —Vas 1:0 (0:0) Pozsony, november 9. Barátságos mérkőzés. A Ligeti a mérkőzés nagyobb részében fölényben volt és megérdemelte a győzelmet. Igaz, hogy a Vas Lukács II. és Túrna nélkül játszott és ez mentő körülmény a vereségre. Az első félidő változatos játékot hozott, némi Ligeti-fölénnyel, de a Ligeti csatársora gólképtelennek bizonyult. A második félidőben mindjárt kezdés után Kamper- sky hatalmas lövését a Vas kapusa kiejtette, Griesler ott termett és a hálóba kotorta a labdát. A Ligeti nagy fölényt harcolt ki, de ezt nem tudta gólokra változtatni. A Ligetinél Meidlinger és Griesler voltak a legjobbak, a Vasnál Drobár, Hudek és Motheil tetszett. Biró: Löwinger. SK Bratislava—Komáromi FC 4:1 (2:1) BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉS KOMÁROMBAN. Komárom, november 9. (Saját tudósitónktól-T Gyönyörű, langyos őszi napsütésben, mintegy 1303 főnyi közönség előtt folyt le a liga ötödik helyezettjének, az SK Bratislavának vendégjátéka. A mérkőzés nagy meglepetésre sokáig teljesen nyílt volt s csak a ba’szerencse okolható azért, hogy a lelkesen küzdő KFC 4:1 arányú vereséget szenvedett. A mérkőzés nem mozgott túlságosan magas színvonalon, aminek részben a Bratislava volt az oka. Általánosságban nem jó benyomást keltett a Bratislava. Egyénileg Stastny, Daucsik, Ja- kube és Maszarovics emelhető ki. A KFC védelmében és fedezeteorában mindenki a szokott játékát adta. a támadósora azonban nagyon gyengén működött. Egyénileg Langsádl, Czi- rók, Molnár és Vitálos teljesítményét kell megdicsérnünk. — Hacker biró a második félidőben kiengedte kezéből a játékot, aminek a következménye néhány csúnya jelenet volt. — Góllövők: Maszarovics (2), Chodák (2), illetve Tóth. Két gól tiszta lesállásból esett. Szlovenszkói eredmények LOSONC: LAFC—Slovan, Rimaszombat 8:0 (4:0). Barátságos imérközés, fölényes győzelem, j Gólok: Sós (3), Tufák és Hegedűs (2—2), Majlik, —- Slavia—Katonai XI. 6:4 (5:0). MUNKÁCS: MSE—Slovan 3:2 (1:1). 1500 néző előtt, barátságos. ÉSZAKI KERÜLET KASSA. K. Törekvés—Eperjesi Törekvés 2:1 (0:0). Gólok: Barbarics, illetve Mosek. Biró : Kaukes. KAC XI.—Baraki SC 2:2 (1:0b Biró: Heidecker. Gólok: Csorba, Keszi. illetve Tichy (2). — KAC ifj. CsSK ifj. II. 5:2 (2:0). Biró: Boros. — Kassai Törekvés ifj.—CsSK ifj. I. 2:0 (2:0). Biró: Wein- be-rger. I/SZÁS )( A plaueni nemzetközi versenyen a német Hölzner kisasszony a 100 yardos mellúszásban 1:14.4 perccel uj világrekordot állított fel. 2-ik Lénk (Brazília) 1:16, 3. Ohrisüensen (dán). — A 100 yardos gyorsuszásban Christeneen 1:08.4 perc alatt győzött. )( A német válogatott úszók Bécsben 57:33 pontaránnyal győztek az osztrák főváros csapata ellen. A 100 méteres hátuszásban Bécs a jugoszláv Wi.lfan révén első lett 1:11.7 perccel. A vizipóló-mérkőzést Berlin durva játék után 6:4 (3:3) arányban nyerte meg. A berliniek mind a hat gólját a válogatott Sohirrmeister érte el. )( Budapesten a Komjádi-serleg vizipóló-mérkő- zésen az MTK az NSC-ot 7:1 (1:0) arányban legyőzte. TENISZ )( Németország—Belgium íedettpálya-mérkőzése a svéd király serlegéért Hamburgban a németek 4:1 arányú győzelmével végződött. )( Páriáján a mindszenti fedettpálya-verseny befejezéseként a férfiegyesben a fiatal Destremeau Borotrát 6:3, 7:5, 11:9 arányban győzte le. — A női egyes ben Henriot győzött Pannetier ellen 6:3, 3:6, 6:1 arányban. — A férfipárost a Feret— Boussuft-kettőa, a női pár őst a NeufeLd—Jlorner-, végül a vegyespárost a ílcnrotin—Borotra-kettős nyerte meg. )( Csehszlovákia—Franciaország fedettpálya- serlegve -senyén Párisban ma Caska (csehszlovák) a francia bajnok Destremeatrvel, Fecht László pe- dic .Jo;iri Borotrával mérkőzik. Holnap a páros- rnérkőzéeekre kerül sor, szerdán pedig Heoht mérkőzik Drestremcauvcl, Caska pedig Borotrával. Prága, november 9. Szombaton este folyt le Prágában a vrsovicei Szokol-házban Magyarország és Csehszlovákia görög-római válogatott birkózóinak ha odik találkozása, amely a csehszlovák színek első győzelmét eredményezte. A magyarok az olimpiai baínok Lőrincz, a csehszlovákok pedig Herda nélkül álottak ki. Kétezer néző előtt folyt le az érdekes és végig nives küzdelem. A versenyen megjelentek a prágai magyar követség és az egészségügyi minisztérium kiküldöttei, valamint Bárezy Oszkár, a CsMTSz elnöke is. A döntőbírói tisztet a rémet W. Steoutat látta el, akinek egy-két tévedése a magyarokat sújtotta. A magyar csapat a küzdelem elején — a köny- nyebb sulyokban — már 3:0-ra vezetett, amikor a csehszlovák csapat újoncának győzelme Palotás ellen eldöntötte a verseny sorsát Az eredmények voltak: Külföldi eredmények )( AZ ANGOL LIGÁBAN a tavalyi bajnok Sun- dcrland a jelenleg az I. osztályban vezető Ports- mouthöt 3:2 arányban legyőzte és így a harmadik helyre ugrott élőm A Brentford a Birmingham ellen 2:1 arányban győzött és így már csak egy pont hátránnyal áll a Por temem éh mögött a 2-ik helyen. Az Areenal a tabellautolsó Leeds Unitedet 4:1 arányban verte meg, mig a Ohelsea a Woiwer- hampton ellen győzött 2:1 arányban. — A II. osztályban az Aston Villa és a Tottenham H. 1:1 arányban eldöntetlenre mérkőztek. A vezető Bury Southaruptonban l:4-re kikapott, míg a Blackpool a Bradford City ellen hasonló arányban győzött és az első helyen a Buryt egyforma pontaránnyal beérte. — A skót ligában a Rangers játszott az Aberdeennel és azt 2:1 arányban legyőzte. Ennek dacára az Aberdeen az élen két ponttal vezet a Celtic és 5 ponttal a Rangers előtt. (Az utóbbi azonban három játékkal elmaradt.) A Celtic a St. Mirrent győzte le 3:0 arányban. )( AUSZTRIA. Stájerország—Felsőausztria 7:1 és Felsőötájerország—Tirol 2:0 (0:0). Szövetségközti mérkőzések Innsbruckban. )( BÉCSBEN szombaton az FV Wien barátságos mérkőzésen 6:1 (1:1) arányban győzte le a Favőritner AC-ot. — Vasárnap bajnoki: Postsport—iHakoah 1:0 (0:0) ég Libertás—Sportklub 4:0 (1:0). )( SVÁJC. A zágrábi Gradjanski szombaton St. Gálién ben az ottani FC ellen 4:1 arányban győzött, mig vasárnap Baselben az FC-tól 2:3-ra kikapott. )( FRANCIAORSZÁGBAN az első helyet a Ra- cing Strasbourg foglalta el, mert az Olympique Marseille Séteben eldöntetlenre játszott. Az FC Sochaux Bradác góljával az SC Fi vés 133 arányban győzte le -és a bajnokság harmadik helyére ugrott előre. Jól mutatkozott be Roubaixben a prágai Culik, akinek csapata; az Excelsior a Racing Párist 4:2 arányban győzte le. Öulik és a bécsi Hiti voltak a legjobb emberek. )( NÉMETORSZÁG. Tschammer-serleg: Worma- tia, Worms—VfB Banrath 3:2 és Schaíke 04—FC Scbweinfurt 3:2. — Bajnokság: Duisb.urg—Fortuna Düsseldorf 3:2, Berliner SV—Minerva 3:1, Hertha— Befwag 2:1, Wac'ker—Tennis Bonisisa 3:0, Dresde- ner SC—Guts Muts 1:0, IFC Nürnberg—Bajéra München 7:1 (!), Sp.-Vgg. Fürth—Wacker München 1:0 ASV Nürnberg—VfB Ingolstadt 0:0. )( OLASZORSZÁGBAN a futballderby az FC Torino 1:0 arányú győzelmét hozta a vezető FC Bologna felett. Egyéb eredmények: AS Rőma— Bari 5:2, Lucdheee—Nápoly 3:2, Novarra—Lazio, Róma 2:4, FC Milánó—Trieszt 0:0, Sampierdarema —Alessandria 5:0, Fíorentina—Ambrosiana 1:0. Meglepetés. )( BELGIUM. Bajnoki mérkőzések: SC AnderIecht—Union St. Gilloise 3:2, Daring Bruxelles— White Star 2:0, La Gantoise—FC Turnhout 6:3, Beer&chott —FV Briigge 0:0, Racing Malinee— FC Antwenp 1:4, Standard Liége—FC Malincs 4:2, TSV Lyra—Liersche SK 1:0. SPORTHÍREK )( Langenus, a kitűnő belga biró vezeti valószínűleg az angol—magyar mérkőzést december 2-án Londonban, miután a magyarok Olsson jelölését nem fogadták el. )( Belgium december 13-ára szeretné Magyarország válogatott csapatát egy brüsszeli mérkőzésre megnyerni. Miután azonban e napra a belga csapat a,' bécsi Austria ellen kötött le mérkőzést, ezt a kötelezettségét elhalasztani akarja. Bantamsuly: Imrei (magyar) pontozással győzött Hyza (cs) ellen e<ry percein, belül. Pehelysúly: Fecske (magyar) tussal győzött Brettschneider (cs) ellen. Könnyüsuly: Beke (magyar)—Brdek (cs) pompás küzdelmet vívtak, végül Beke pontozással győzött. Az első csehszlovák győzelmet a weltersulyban Zvonár aratta Finyák ellen, majd az est szenzációja jött: a középsulytan a 8-ik percben KaSat (cs) két vállra fektette Palotást, a berlini olimpia második helyezettjét. A kisnehézsulyban Mráéek (cs) győzött Tarányi ellen, mig a nehézsúlyban Klapuch (cs) lélektelen küzdelemben győzött Riheeky (magyar) ellen. A ponteredmény igy 4:3 lett a csehszlovákok javára. (Az eddigi hat találkozásból a magyarok 25:15 ponteredményt értek el.) Cseh- és morvaországi eredmények CSEH-NÉMET DIVÍZIÓ DFC—VfB Teplitz 4:0, Warnsdorfer FK—Rei- chenberger FK 9:1, Karlsbader FK—ODÍFK Ko- motau 5:1, Teplitzer FK—4>SK Gablonz 4:0, DSV Saaz—DSB Schreckenetein 7:0, BSK Gablonz—SV Bodenbach 4:2. — Vezet a DFC, Prága 16 ponttal a TFK 14 pontja előtt A morva-sziléziai német csoportban az SK M. Schönberg a DFC Iglaut 4:0 arányban legyőzte és vezető-helyét megtartotta. KÖZÉPCSEH DIVÍZIÓ Bohemiane—Öec'hie Kariin 3:1, Stará Boleslav— Meteor VIH. 3:2, Sparta Kladno—Siavoj VIII. 2:2. Viktória Noisíe—Rapid 2:1, Nusclsky SK—SK Nusle 3:3, Sparta Kosire—AFK Kolin 3:2, Union Zsizekov—iSK Liben 2:1. — Vezet a Cechie Kariin 16 ponttal a Liben 14 pontja előtt CSEH VIDÉKI DIVÍZIÓ SK Pardiubice—-Slavia. Karlsbad 0:0, Ceské Bu- dejovice—Explosia Serntin 4:1, Jungbunzlau—Po- laba.n Nymburg 3:1, Köoiggratz—Ilorovice 6:1, Kopiety—Pe-trin Piken 3:0, Dvur Králové—SK Rakovnik 2:0 (félbeszakadt). — Vezet az SK Par- dubice 17 ponttal MORVA-SZILÉZIAI DIVÍZIÓ SK Bafa—Polonia Karvin 7:0, Slovan M. 0.— Prerau 5:1, Slezská Ostrava—Hueovice 1:0, Krá- lovo Polc—Moravia Brünn 2:1. Hanácká Slavia— Zabovreskv, Brúnói 2:0, Olmütz—Ostraui Slavia 5:2. — Vezet a Slezská Ostrava 17 ponttal a Prerau 14 és az SK Bafa 12 pontja előtt AMATŐRBAJNOKSAG A prágai A. csoportban a brániki ABC vezet 16 ponttal , a Kroőe'h.lavy előtt, mig a B. csoportban a vinohradyi CAFC az első 17 ponttal. BIRKÓZÁS )( Pozsony birkózó-bajnokságait az Ursus rendezte meg. A csapatbajnokságot a Vas nyerte 26 ponttal, mig a súlyemelésben az Ursus győzött 15 ponttal a Donaustadt előtt. — Az eredmények voltak: Bantamsulyu birkózás: Walzer (Herkules), pehely: Reffek (Vas), könnyű: Nagy (Vas), wel- ter: Miklóe (Vas), közép: Liszy (Vas), kienelhéz: Gregoricka (Vas), nöhéz: Strnad (Vas). — Súlyemelés: pehely: Huber (Donaustadt), könnyű: Ku- rucz (D), közép: Martlnkovics (D), kisneliéz: Zau- ner (Ursus), nehéz: Nemecek (Ursus). )( A német birkózók Stockholmban szép sikereket értek el. A weltersulyban Sdhfifer az olimpiai győztes Svedberget győzte le. A szabadfogású birkózásban az észt Paluslau olimpiai bajnok kikag ott a svéd Akerlindtől. A közóp&ulyban a német cbweikert győzött a svéd Nielson ellen. A kisnehézsulyban a svéd olimpiai győztes Cadier Jo- •hans6ont, a pehelysúlyban pedig a svéd Karlsson a finn Reini ellen győzött. TÉLISPORT )( A németországi kanadai játékosok csapata: a Germán Canadians Berlinben a Schlittschuhclubot 2:1 (1:1, 0.0, 1:0) arányban legyőzte. )( A prágai jégstadionban szerdán és csütörtökön a világbajnok Kari Schiller, az angol Miss CoUedge és a bécsi Stetniuf Hédi és a, Papetz— Zwack-pár vendégszerepel. 1936 november 10, leedd. miiwMwww (—) Törvények és rend el etek. A törvényed és reindelet-ek gyűjteményének. 79. számú füz?e- tóben 277. sízárn ailiaht jelent meg a péuzügymi- niszteir 1936 .novemter 4-én kelt 77. számú hír* detményo, amellyel a pénzügyiminiszter kihirdeti a Ceelhszilováík Nemzeti Banknak a cseh- s/zlovák-görög fizietési viiszony szabályozására vonatkozó intézkedését. (—) Emelkedett a csehszlovák bankjegyforgalom. A Csehszlovák Nemzeti Bank november 7-én kelt, ma kiadott kimutatása szerint az aranykészlet 1,125.000 koronával 2.590,393.000 koronára, az egyéb készletek 2,937.000 koronával 155,853.000 koronára, az egyéb aktívák 37.582.000 koronával 857,559.000 koronára csökkent. A külföldi követelések és valuták ősz- szege 19,912.000 koronával 484,188.000 koronára, a bankjegyforgalom 155,629.000 koronával 5,807344.000 koronára, a zsirókövetelések és egyéb azonnal esedékes összegek tétele 236.727.000 koronával 740,253.000 koronára emelkedett. Az egyéb passzívák összege 146.600.000 koronával 975,938.000 koronára csökkent. Az aranyfedezet 39.6 százalékot tett ki. (—) A pónzii'őyi hivatalok és az adófizetők viszonya. (MTP.) A pénz ügyimira s z té- riuimilnoz az utóbbi időiben több panasz érkezett íbe az adófizetőktől a pénzügyi hivatalok éles föllépése ellen. A minisztérium a panaszok folytán utasította a pénzügyi hivatalok főnökeit, hogy a feleket ne zaklassák fölöslegesen az adóvallomásokra vonatkozó bizonyítékok becsatolása iránti fölhívásokkal. A minisztérium egyben elrendelte, hogy az adóügyeket az alantas hivatalok lehetőleg gyorsan és simán intézzék el az állampénztár és az adófizetők érdekeinek szem előtt tartásával •és fölhívta a pénzügyi hivatalok főnökeit, hogy igyekezzenek jobb viszonyt teremteni a hivatalok és az adófizetők között, hogy a felek bizalmatlansága enyhüljön. (—) 8000 indítvány érkezett be a pénzügyi igazgatás reformjára, A közigazgatás gazdaságosabbá tételére alakult bizottság 1935. év végén pályázatot hirdetett a pénzügyi igazgatás egyszerűsítését célzó indítványok kidolgozására. Gyakorlati körökből 8000 indítvány érkezett be. Az indítványok áttanulmányozásával a minisztériumban hat albizottság foglalkozik. (—) 30 százalékkal nagyobb volt az idén a len vetésterülete. A lenszövetség központjának jelentésié szerint a 'len vetésterülete az idén 13.500 hektár voilt a múlt évi 10.500 hektárral ez ©miben. Az emelkedés majdnem 30 százalék. Az idei terméseredmény némileg jobb, mint a 'tavalyi. A terméseredmény pontos adatai csak az őszi munkák teljes befejezése után válnak ismertté. (—) Az év végén lép érvénybe a gyapotfonók. kényszerszindikátusa? A gyapolifoné üzemek máir beadták kérvényükéit a kereskedelmi minisztériumhoz a textilipar szándikaLizáciiójára vonatkozó karmányrendeiieit alapján iétréhozott kényszereziindikáhus igazolása iránt. A hirdetmény a közeli napokban megjelenik a hivatalos lapban s a minisztérium tizenötnapos határidőt nyújt a kifogások beadására, további negyvenöt napot pedig a kifogások elintézésére s ezután a minis zitériummak harminc napos határideje van az igazolás kiadására. A szlndi- káitrns ettől az időtől válik kötelezővé. Ha kifogások nem érkeznek be, úgy a szindikátus igazolása még az 1936. évben megtörténik, egyébként csak fetoiruánbaiü. A gyártási hányad tekintetében önkéntes kartell 'létrehozása érdekében tárgyalások folynak. (—) A hajlított bútorgyárak kar teliföl újítása. Szakkörökből származó hírek .szerint a hajiFtott bútorgyárak hosszabb tárgyalás után megújították az árkartell re vonatkozó egyezményt. A koutingentáláe felöl később fognak határozni az ezided év tapasztalatai alapján. (—) Megújítják a vasúti szállítás,! díjkedvezmény eket. A múlt héten a vasutügyi minisztérium tarifaosztályán az összes vasutigaz- gatósáig részvételével tanácskozások voltak. E tnácskozásokoin részletesen megtárgyalták az iparnak és kér ekedelemnek nyújtott összes szállítási díjkedvezményt, melyet azért nyújtanak, hogy a gépkocsik versenyét legyőzhesse a vasút. Elvben kimondták, hogy az Í936- ban élvezett összes szállítási dijkedvezimény hatályát 1987-re is meghosszabbítják. így különösen a szeszgyárak, a malmok, a sönfőzők, a cukoriíőzők valamennyi kedvezményét megújítják. Jelenleg — a Ceské Slovo szerint —• mintegy 1800 különféle vasúti szállítási díjkedvezmény van. (—) Hitelszövetkezetek tisztviselőinek értekezlete Komáromban. Tudósítóink jeleníti: A pozsonyi Központi Szövetkezet Szlovemszikó különböző városaiban értekezletekéit táut a hitelszövetkezeteik funkcionáriusai részéire.* Komáromban november 11-én, szerdán lesz az értekezlet, amely fontos és időszerű admiiniisatraitáv és könyvelési kérdésekkel fog foglalkozni. (—) Vetés jel öntés Nyugatszlovenszkóról. Nyugatszlovenszkón a vetési munkálatok néhány vidék kivételével teljesen befejeződtek. A korai vetések szépen kikeltek és jól fejlődnek a későikre pedig nagyon jó hatással volt az utóbbi idők esőzése, mert már a föld száraz volt s igy minden remény arra mutat, hogy a későn vetettek is szépen fognak kikelni.