Prágai Magyar Hirlap, 1936. november (15. évfolyam, 250-274 / 4099-4123. szám)
1936-11-07 / 255. (4104.) szám
4 1936 november 7, szombat Búcsú a halhatatlan költőtől Eltemették Kosztolányi Dezsőt Az irodalmi társaságok, lapok, intézmények kiküldötteinek és a jóbarátoknak megható búcsúszavai a nyitott sirnál ■ ■ Hóman miniszter részvéttávirata az özvegyhez Budapest, november 6. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) Csütörtökön délután az őszinte részvét impozáns megnyilatkozása mellett helyezték örök nyugalomra a Kerepesi-uíá temető magyar Pantheon- nak is beillő sirkertjében az elhunyt nagy költőt, Kosztolányi Dezsőt. Megható bucsuz- kodás volt ez a temetés a költőtől, aki belépett a halhatatlanságba. A gyászoló közönség Már jóval a temetés megkezdése előtt ezrekre menő tömeg zarándokolt ki a nagy vég- tisztességre. Hatalmas, feketeruhás eraJber- gyiirü vette körül a ravatalos házat, amely kiörül egv rendőrsizakasz tartotta lenn a rendet. A magyar irodalmi és közélet szine-java vonult fel megilletődve a koszoruerdőbe borított ravatal előtt. Ott volt többek között Herczeg Ferenc, Hegedűs Lóránt, Nagy Emil, továbbá Légrády Ottó főszerkesztő vezetésével a Pesti Hírlap egész szerkesztőségi kara, Márkus Miksa udvari tanácsos, a Magyar Ujságiróegyesület elnöke, Zimmer Ferenc, a Magyar Hirlapirók Országos Nyugdíjintézetének ügyvezető al- elnöke, Marjay Ödön miniszteri tanácsos a kultuszminisztérium képviseletében, Felkay József városi tanácsnok a főváros képviseletében. De Vial francia követségi tanácsos, Vida Jenő felsőházi tag, Szász Károly, Voj- noviah Géza és Kéky Lajos, a Kisfaludy Társaság nevében, Márkus László az Operaház képviseletében, Pintér Jenő tankerületi főigazgató, Németh Imre országgyűlési képviselő, Zilahy Lajos, Móricz Zsigmond, Vikár Béla, Márai Sándor, Földi Mihály, Karinthy Frigyes, Beregi Oszkár, Hatvány Lajos, Szép Ernő és még igen-igen sokan Kosztolányi barátai és tisztelői köréből. Száznál több gyertya égett a koporsó körül, amelynek baloldalán a magukba roskadt családtagok — a Megboldogult özvegye: Kosztolányi Dezsőné Harrnos Ilona, fia: Ádám, édesanyja: özv. Kosztolányi Árpádné, testvérei: Kosztolányi Árpád és Mária — állottak. A Jókai-Iepel Dr. Almássy József, a krisztinavárosi plébániatemplom lelkésze végezte a beszente- lési szertartást az Operaház énekkarának Elsőnek Benda Jenő, a Pesti Hírlap nevében búcsúzott az elhunyttól. — Az én hangommal a Pesti Hírlap küldi Neked utolsó köszöntését, — mondotta el-el- csukló hangon Benda Jenő. — Hozzád szólni máskép nem lehet, csak halk és egyszerű szavakkal. A szavak közül mindig az egyszerűek voltak a lelkedhez a legközelebb. Te a mindennapi használatban megkopott, elfakult szavakat szavakkal csiszoltad uj fényre s uj csillogással, meglepő csoportosítással uj értelmet ajándékoztál nekik. Boros László, a Magyar Újságírók Egyesületének alelnöke az ujságirótestületek és intézmények nevében búcsúztatta a halottat. — Ünnepnapjaid az irodalomtörténeté, — mondotta — de hétköznapjaid, amelyek vörös 'betűkkel maradnak beírva az itteni sajtó történetében, a mieink. A Kisfaludy Társaság nevében Rédey Tivadar mondott búcsúbeszédet. Az elmúlásod fölött érzett fájdalom — úgymond — nem egy irodalmi társaságé. Mi büszkén érezzük, hogy a mi panaszszavunkba belevegyül a magas szellemi értékeket számontartó és megbecsülő magyarság egyetemének feljajdulása. Sehöpflin Aladár a Nyugat és a Penklub nevében mondott néhány búcsúszót. — Te beálltál azoknak a nagy halott költőknek a sorába, — mondotta, — akiket any- nyira szerettél. A Vajda János Társaság nevében Kárpáthy Aurél búcsúzott tőle, majd Móricz, Zsigmond közreműködésével és áhitatos imával ajánlotta Isten kegyelmiébe a halottat. A beszentelés után a szűk ravatalos házból a szabad ég alá vitték ki a Jókai-lepellel letakart koporsót Itt búcsúztak el a halottól volt barátai, munkatársai és tisztelői. mondott költői lendületű búcsúbeszédet. — A virág nem azért illatozik, — mondotta — hogy örömet erezzen, de azért, hogy mindenkinek örömet adjon. A virág önmagát éli ki sziliben, formában, a költő a verseiben. Kedves Kosztolányi, a Te lelked virág formájában élt, színed itt nyiladozott, illatod itt áradozott, termésed megmaradt. Szabadka búcsúja Utána György Károly lépett a koporsó elé. — Szülővárosodnak, Szabadkának községi főgimnáziumában egykor veled tanult iskolatársaid és Szabadkán maradt sok tisztelőd és barátod nevében búcsúzom tőled, Petykó, — mondotta többek között a szónok. — Mi voltunk az elsők, akik tanúi voltunk szárny- próbálgatásaidnak, első költeményeid mi hallottuk először szavalni az önképzőkörben. Nemeskosztolányi föld ' A búcsúbeszédek után az énekkar gyász- da'ai között elindult a gyászulenet a sírhely felé. A nyitott simái a koporsó ujravaló be- szentelése után Kosztolányi Károly őrnagy, a költő rokona, lépett a gödörhöz és egy marék nemeskosztolányi földet szórt a koporsóra. A kultuszminiszter részvéte Dr. Hóman Bálint vallás- és közoktatás- ügyi miniszter az elhunyt költő özvegyéinek a következő távirattal fejezte ki részvétét. „Mélyen megrendülve fogadtam a kiváló, nagy költő tragikus elmúlásának hírét. Fogadja Nagyságos Asszonyom legőszintébb részvétemet es együttérzésem nyilvánítását". Január 7-én lesz Juliana hercegnő esküvője Hága, november 6. Juliana hercegnőt trónörökösnő esküvője a hivatalos jelentés szerint január 7-én Hágában fog megtör- tenni* Eddig negyedmillió olasz telepedett le Abesszíniáin Róma, november 6. 1935 januárjától 1936 októberéig 134.238 olasz munkás utazott Olasz-Keletafrikába. A munkások közül 84.824 állandóan letelepedett Abesszíniában s a katonák közül 12.000 kérte állandó letelepítését. Egy év alatt tehát körülbelül százezer olasz telepedett le Abesszíniában s ha családjaik utánuk utaznak, csaknem negyedmillió olasz ember válik az uj gyarmat lakosává. Milliós örökség vár a magyarországi Pintér és Schillinger családokra Budapest, novemb&r 6. (Budapesti szerkesztőségünk telefon jelentése.) Húsz évvel ezelőtt Amerikában meghalt Pintér Jenő milliomos szeszgyáros. Pintér a szabadságharc alatt Görgey fővezér tábori szolgája volt. Vi'.ágosnál őt is elfogták s Nagyváradon internálták. Néhány hónap múlva megszökött, majd hosszas bujdosás és bolyongás után Amerikába vándorolt. Newyorkban telepedett le s kezdetben különböző gyárakban dolgozott, de később a szerencse melléje szegődött és az egykori gyári munkásból évtizedek során milliomos lett. Amikor meghalt, húszmillió dollárt kitevő vagyont hagyott hátra. Az örökség felosztása mindezideig nem történt meg, s ezért most a magyar belügyminisztérium vette kezébe a hagyatéki ügy lebonyolítását. Az elhunyt vagyonát a magyarországi Pintér- és Schillinger-családra hagyta. „Ünnepnapjaid az ősz végén elkészült a kis ház és ekkor a lapályról egy barát érkezett, hogy beköltözésük előtt beszentelje uj hajlékukat. Chlotsuinda fekete iszonyattal nézte a kegyes ember házszentelő szertartását. A tűzhely előtt még elmondotta az evangélium szavait, utána kecskegidát vágott le és a torkából ömlő meleg párolgó vérével vörös kezet festett a ház benyílója fölé. Aztán fölszegelte egy kecske fejét a véres kéz fölé és értelmetlen imát mormolva, földig bókolt előtte. Olyan félelem borzolta föl Chlotsuinda idegeit, hogy nem tudta követni a házba Alboint, — Pogány ez, de nem keresztény! — kiáltotta remegve. — Mitől félsz, gyenge bogaram!... Isten védi házunkat és a gonosz Alboin harsányan nevetett? démonokat elűzi a vér és a koponya. Chlotsuinda tágranyilott szemében rémület égett — A te papjaid pogányok. Nem követik Isten parancsát és sárba tiporják az egyház szent tanítását! Alboint meglepte a hév és megszállottság. Látta Chlotsuinda rémületét és kezén fogta, hogy vezesse, mint egy sötétbe tévedt gyermeket — Miért gyötrőd magad?... Ez nem a mi dolgunk ♦ ♦ ♦ a papoké! Érezte, a máskor oly engedelmes kezek most nem kapaszkodnak belé, nem keresnek oltalmat és a szerelem melegét tenyeréből. Rebben- ten reszkettek tovább. — Te nem tudod, hogy Isten törvényeinek elhagyása kárhozatba visz bennünket, — sírta az asszony. — Ettől félsz? — Már nem is magamat féltem... de a gyermekünket Alboin. Ránézett a férfira és piros lett zavarában. Először mondta Alboinnak, hogy ölelése anyává tette. Alboin viharosan kapta föl és magára nyalábolva vitte a házba. Ott letette a heverőn és csókolta, ahol érte. — Csak egy gyönge szerelmes asszony vagyok és nem tudlak téged tanítani, — suttogta Chlotsuinda. — Mire akarsz engem tanítani, Chlotsuinda? — Meg kell tanulnod a mi Urunk törvényeit. Az ő hitében kell élned, ha azt akarod, hogy gyermekeddel boldog légy. Mindebből Alboin csak azt hallotta ki, hogy Chlotsuindának gyermeke lesz. Ujjongani akart, de Chlotsuinda ujjait a szájára tette. — Aki Isten ellen vét, sohase győzhet ellenségein! — Ó, Chlotsuinda, milyen kishitű vagy* Mennyire nem bízol erőmben! Chlotsuinda a fejét ingatta és szomorú volt és sápadt. A hangja csöndes és megszállottságtól remegő? — Az ő hitében kell élnünk, ha azt akarod, hogy ellenségeid sohase gyűrhessenek le! Alboin elgyötörtén nézte az asszonyt. Miért nem talál megnyugvást és miért nem érzi az uj otthon tiszta örömét. Eljövendő anyasága csak félelmeket szül, fekete kételyeket, viharokat támaszt, amelyek eleddig nem kavarták föl borutlan hitét. ►— Talán én nem követem Isten törvényeit? Én nem hiszek az igazi Istenben? Ládd? én tudom a tanítást, hogy Isten önmagából keletkezett, örök és nem hasonlít senkire. Chlotsuinda fáradtan hallgatott. Olyan elgyötört volt, csak öreg tanítója, a jó öreg Nicetius felelhetne Alboinnak, ő megmagyarázná a Szentháromság személyeinek egylényüségét, világosságot és tisztaságot hozna az életükbe. Alboin látta szomorúságát és tovább próbálkozott? — Miért ne érteném? Mivel én nem akarok három Istent elismerni, ti azt mondjátok, hogy nem követem az ő törvényeit... A mi papjaink úgy olvassák a Szentirásból, hogy csak egy Isten van és nem három! Chlotsuinda csüggedten rázta fejét. Hiába kínozza elméjét, nem tud világosságot deríteni rájuk, így fognak tovább sínylődni a sötétben, távol a Teremtő igazi békességétől. — Majd eljő hazámból Nicetius és meg fogod őt hallgatni, mondta és ölébe vonta Alboin nagy és erős fejét. Nem akart többé ilyen szörnyű, emésztő gondolatok ellen hadakozni. Sötét eretnekség Alboin hite, de Nicetius megóvja őt is az elkárhozástól. — ö majd megtanít téged is hinni a Szentháromság egylényüségé- ben. Megtanítja eretnek papjaidat is, hogy jól hirdessék az igét* — Úgy legyen, ahogy akarod!. ♦ ♦ Tél volt, mikor a frank földről visszajött a követ és meghozta Trierből Nicetius válaszát* Beteg volt Nicetius, de amint tavaszra kilábal bajából, elindul Pannóniába, hogy ő hintse meg szentelt vízzel a gyermeket és segíthessen Chlotsuindának Alboint megnyerni az igaz katolikus kereszténységnek. Kövesse nagyanyja, Klotild királyasszony példáját, aki Chlodvid királyt térítette ki az árián eretnekségből, irta Nicetius* Chlotsuindát boldoggá tette az üzenet, csak Nicetius betegsége aggasztotta. Éltes ember volt már és nem kímélte erejét buzgalmában. Talán súlyosabb is a baja, hogy másolóval íratta levelét. Cikomyásabb, de idegenebb volt a pergamen* — Láttad ősz tanítómat? — faggatta a követet* **— Láttam, felséges asszony. *, Bizony, nagyon megtört ember már* —■ De tavasszal útnak indul* — Tavasszal, ha a Teremtő is úgy akarja. Fönn éltek a kis házban és a tél rengeteg havával és viharaival bezárta őket magányukba. Chlotsuinda még idejében elküldött dajkájáért és hölgyeiért, akik Brígetióban maradtak. Kegyetlen volt számukra a hideg, kíméletlen az egész tél, odaláncolta őket, asszonyokat a házhoz. Alboin még járhatta vadászaival a havas rengeteget, ők a köhögtető füstben, elzárt szobáik mélyén, gyér világosságban rokkáikat pergették s a kisbaba kelengyéjét varrogatták* Chlotsuinda alakja telt és elnehezedett. Hamvas arcán szeplők ütköztek ki, a bőre pettyhüdt lett s a szeme árnyékos. Nem is bánta mostanában, ha Alboin messze elnyargalt embereivel és olykor napokra elmaradozott. Február végén hirtelen fölengedett a fagy. Kimerült a tél ereje, a hajnalok zúzmaráját egyre hevesebben kergette tova az erőre kapó nap. A zimankós, ónos ég kékké tisztult. Fönt a hegyekben még vastag hó- burok födte a földet, de lent a lapályon már faekével járt a nép és uj kenyér elé kezdte készíteni a tayaszoaodó talajú I II EGO FÖLD REGÉNY IRTA*. EGRI VIKTOR ELSŐ KÖNYV 19 (FOLYTATJUK)
