Prágai Magyar Hirlap, 1936. november (15. évfolyam, 250-274 / 4099-4123. szám)
1936-11-06 / 254. (4103.) szám
1936 november 6, péntek. TOW<M-.Ma.C&ARH1RIiA© 5 A kisebbségiicók A Költő és a Halál budapesti kultur estjének sikere jóleső érzéssel tölt el bennünket nemcsak azért, mert jelét látjuk benne a budapesti közönség érdeklődésének a kisebbségi magyar irodalom iránt, hanem azért is, mert megmutatja a kisebbségi irodalom rangfokának emelkedését. Nagyon helyesen ina a PMH budapesti szerkesztője: egymagában a testvéri érzés, a meleg, szánakozó vagy biztató odahajolás a kisebbségi nemzettestvér mellé még nem lenne elegendő ahhoz, hogy a magyarországi olvasó- közönség érdeklődésének fénykörébe emelkedjék a kisebbségi iró, ehhez az is kell, hogy a kisebbségi iró mesterségbeli felkészültsége ■is kifogástalan legyen. Az a kivételes helyzet, amiben a kisebbségi iró van, nem mentésit a szakma törvényeinek és szabályainak betartása alól. Tagadhatatlan, hogy helyzetében is van valami, ami — hogy úgy mondjuk — önmagában is irodalom. A kisebbségi iró témája is egy magyar korregénynek, amelyet majd az utókornak kell megírni. Van valami alakján, lényén, helyzetén, ami a magyarországi közönség szemében mindig „érdekes'“ lesz. Érdekes a szónak tiszta irodalmi és emelkedett értelmében. Ez azonban csak a nyersanyag, a sors invokációja, ami után magának az Írónak kell megmutatnia, hogy mit tud. Ha valaki most jön, mondjuk, a sarkvidékéi vagy a földnek más valamilyen ismeretlen egzotikus tájáról, joggal tarthat érdeklődésre számot, még mielőtt a száját kinyitotta volna, — hanem azután, hogy beszélni kezdett, már alkalmazkodnia kell az £3 előadás vagy irás törvényeihez, keresnie kell a kifejezés maximális lehetőségeit. A kisebbségi Íróra is áll ez: a magával hozott egzotikumot úgy kell feldolgozni irodalommá, hogy valóban irodalom legyen belőle s ne kolportázscikk. Volt egy korszak, s volt és van egy tendencia, amely megbocsátott a dilet- B tánsnak is, sőt istápolta, mert a kisebbségi gj sorsba jutott nemzetrész létvédelmi harcának élkatonáját látta benne. Mi, akik ismerjük a kisebbségi sors minden ágát-bogát, tudjuk, hogy ebben a szemléletben volt realitás és Igazságtalanság lenne hibáztatni azokat, akik á dilettánsok csatasorbaállitásával nagy feladatokat végeztek el. Az igazság az, hogy |3 volt egy korszaka a magyar kisebbségi élet- I nek — s nemcsak nálunk, hanem Erdélyben gj is, ahol pedig kezdettől fogva sokkal maga- |f mbb színvonalú volt minden irodalmi vállalkozás, — amikor a dilettánsok, a helyi mü- B kedvelők nélkül talán minden kapcsolatát elveszítette volna a kisebbségi nemzet a magyar kultúrával. Ezeket az érdemeket elvitatni nem lehet és nem szakad, — de nem állhatunk meg ezen a nívón, nem merülhetünk el a középkor kultuszában, csak azért, mert hálára vagyunk kötelezve iránta. A kisebbségi magyar írónak is természetes törekvése és vágya, hogy bekapcsolódjék egyenrangú félként az egyetemes magyar irodalmi életbe, hogy részt vegyen abban a verseny- futásban, ami a közönség kegyeiért folyik. Nem az az egyedüli álma többé, hogy „exoti- kumá“-val hódítson, hanem az, hogy irói képességeivel, mondanivalóinak érdekességével, színeivel kápráztassa el az olvasót. S számos más jel mellett a legutóbbi budapesti est is bizonyítja, hogy ez a törekvés helyes és ’célbataláló volt. A kisebbségi magyar iró fontos részévé vált az egyetemes magyar kultur- B életnek, ma már éppen úgy tagja a magyar irodalomnak a Kolozsvárott, Marosvásárhe- B lyen, Aradon, Szabadkán, Komáromban vagy akár Prágában élő magyar iró, mint a budapesti. Megszűnt vagy legalább is szünőben 3 van a magyar irodalomnak az a szélsőséges és egészségesnek egyáltalában nem mondható centralizmusa, amely minden értéket I Budapestre vonzott s minden hatást onnan sugárzott szét. A központ megmaradt, de az egyetemes magyar irodalom nem jelenti többé a budapesti irodalmi világot, sokszínűbbé, sokrétűbbé, sokfelétekintőbbé vált az irodalmi életünk s ebben kiváló része van a kisebbségi írónak, aki mesterségbeli tudásával vívta ki a nagyközönség megbecsülését maga és témaköre iránt. Ma már számos kisebbségi Írónak van megalapozott helye és nagyszámú közönsége Magyarországon s túl a határokon mindenütt, ahol magyar könyvet forgatnak. Csak néhány nevet említünk: Tamási Áron, Mécs László, Fekete Lajos, Makkal Sándor, Neubauer Pál, Szántó György, Berde Mária, Aprily Lajos, Darkó István, Szombathy Viktor, Varkas Geiza, Egri Viktor, Nyíró József mindmegannyi értéke az egyetemes magyar irodalomnak, akiket Budapest nemcsak a kisebbségi sorsnak járó érzelmes érdeklődéssel tart számon, hanem az olvasóközönségnek azzal a természetes önzésével, amivel a jó és érdekes felé hajlik. Három pozsonyi magyar iró Benes elnöknél. A köztársasági elnök ma kihallgatáson fogadta a Pen-klub pozsonyi szervezetének magyar tagjait, .Győry Dezsőt, Vázán Dezsőt és Péry Rezsőt. A kihallgatás ötnegyed óra hosszat tartott s a beszélgetés a magyar kisebbségi irodalom kérdései körül mozgotf. Kosztolányi Dezső három esztendőn keresztül harcolt az emberiség nagy réme, a rák ellen Ő már tudta, hogy mi baja van, amikor az orvosok még hipochondernek nevezték Tragikus napok Stockholmban ■ A legszebb haláiversek költője birkózik a halállal Budapest, nov-em/ber 5. Mint a PMH megírta, Kosztolányi Dezsőt három övvel ezelőtt foghíus-rák támadta meg. A nagy költőn háromszor hajtottak végre műtétet. Stockholmiban is kezelték rádium besugárzással. Mind- hiálba, — a műtétek következtében általános szepszis és tüdőgyulladás lépett fel és végzett a fizikai ellenállásának határához érkezett költővel. Ennek a három évnek, ennek a három esztendeig tartó folytonos birkózásnak a Halál nemével — regényét megírni egyike lenne a legnagyobb irói feladatoknak. Hogy ki volt Kosztolányi mint ember — ez a három év mutatta meg. Ez a három év avatta a magyar irósors egyik legtragikusabb alakjává Kosztolányi Dezsőt. Ahogyan kezdődött... Ezerkilencszázharminchárom. Ősz. Kosztolányi Dezső észreveszi, hogy két hiányzó foga helyén a foghus pirosas. Elmegy egy orvoshoz, megvizsgáltatja magát. A válasz megnyugtató. — El fog múlni! Semmiség! Teszünk rá egy kis hidat és el fogja felejteni! — mondja az orvos. Kosztolányi azonban nem elégszik meg ezzel a válasszal. Egymásután keresi fel négy orvosbarátját és mindegyik kedvező választ ad. Kosztolányi hidat veret a „párosság" fölé. „Legfeljebb iöbelövöm magam!" A híd ott feszült Kosztolányi fogai között és a költő tovább dolgozott. Egy napon Kosztolányi így szólt feleségéhez: — Ilona, nekem rákom van . . . — Ugyan! — intette le a felesége Kosztolányit. — Hiszen az orvosok megállapították már, hogy semmiség az egész . . . Kosztolányi megint sorra járta az orvosismerőseit. Rák! — mondta Kosztolányi. — Hipochonder! — válaszolták az orvosok. — Semmi baja nincs . . . Ezerkilencszázharmincnégy január elején Kosztolányi felkereste dr. Simon Béla egyetemi magántanárt. — Huszonötéves barátság fűz hozzád, — mondta Kosztolányi. — Elvárom tőled, mondd meg az igazat . . . Mi baj történhetik? Legfeljebb főbelövöm magam . . . Simon tanár leszerelte a fog-hidat és minden kétséget kizárólag maga előtt látta a nyálkahártyák egyik legrosszabbindulatiu alakját. A diagnózist azonban elhallgatta Kosztolányi előtt. Elvégezte a szokásos próbametszést, hogy szövettani vizsgálattal is ellenőrizze megállapítását. A második műtét után már szinte úgy látszott, hogy Kosztolányi meggyógyult. A rákos rész eltűnt, Kosztolányi a legjobb lelki és testi állapotban volt. Ekkor Ádám professzor azt tanácsolta, hogy utazzék el a költő Stockholmba, ahol a rádiumkórházban hosszabb kezelésnek vesse alá magát. Szivzavarok, tiluszgyanu.. • A mamiit év nyarát Kosztolányi baráti kőidben Visegirádon töltötte. Tdie voöt munkákédwel, aktivitással. Nagy túrákat tett és teljesen gyógyuitnak érezte magát. — Most fogom megírni életem legnagyobb munkáját — mondogatta. — Regényt irok a morfiumról... Egy juilimsd éjszakám azonban váratlanul rosz- szul lett, szivzavarok jelentkeztek és magas láz gyötörte. Felesége sietve beszállította Kosztolányit a Herzog-Miiniikára, álból tifuszgyanusnak találták. A tífusz azonban, szerencséire, elkerülte a költőt és rövidesen elhagyhatta a szanatóriumi ágyak Röntgen 1935 őszén Kosztolányi a nyakián egy kis daganatot észlelt, majd annak a daganatnak hatására miniigydiuzzanat lépett fél. Kosztolányiné — az orvosok tanácsaira — alkoholos kendőkkel borogatta férje nyakát, majd röntgenkeizeiiést kapott a 'beteg költő. A röntgenkezelés kísérlete azonban váratlanul súlyosbította Kosztolányi állapotát. A duzzanat ahelyett, hogy lelohadt volna, továbbfejlődött. A nöntgenkezelés után Kosztolányiék egy hónapra felmentek a Tátrába pihenni, majd ez év februárjában elutaztak Stoekhoflimba. A stockholmi prognózis... Stockholmiban megvizsgálták Kosztolányit és közöltiék feleségével: a költő állapotában olyan rosszabbodás állott be, hogy az állapota rendkívül súlyossá vált és el lehet készülni a legrosszabbra is. Kosztolányiné, a költő sokszor megénekelt Ilonája, megdöbbentem értesült férje állapotáról és kérte az orvosokat, hogy továbbra is olyan kezelésben részesítsék Kosztolányit, mintha volna remény a meggyógyulására. Kosztolányi egyre több ládiunnbesugárzást kar pott és az állapota egyre rosszabbodott. Lelkiállapota teljesem felborult, egyre zaklató ttaibb lett és egyre többet beszélt a halálról. Láza harminckilenc és negyven fok között ingadozott. Huszonhárom rádiumkezelés után indult útnak hazafelé a költő és a felesége. Berlinben nagyon rosszul volt, már-már a legrosszabbra gondoltak. A Colkgium Hungari- cumban két fiatal orvos vinrasztott mellette és leste minden lélegzetvételét. S a duzzanat egyre növekedett... Nyelni is alig tudott, pokoli kint okozott minden lenyelt korty viz. Kosztolányit többen megvizsgálták — közöttük Ádám Lajos professzor is — és egybehangzóan reménytelennek találták állapotát. — Bele kell törődni a végzetbe! — mondták. Harc a hatál elleni Rák. Ez volt az eredmény. Dr. Simon Béla ekkor — Kosztolányi lelki egyensúlyának helyreállítása céljából — hamis kórszövettani leletet készíttetett, melyben a vizsgálat eredményeként az epu- lis diagnózisát állították fél. Mért választotta ezt a diagnózist, mert az epulis a szájban elég gyakran előforduló, viszonylagosan jóindulatú képződmény, mely külső formájában eléggé hasonlít ahhoz a rákos elváltozáshoz, amely Kosztolányinál abban az időben látható volt és igy alkalmas arra, hogy a költőt megtévessze. A beteg megtanulja a szakirodalmat Erre azért volt szükség, mert ebkor már Kosztolányi a rákra vonatkozó egész orvosi irodalmat ismerte. Kosztolányi, miután a hamis kórszövettani leletet áttanulmányozta, teljesen megnyugodott, felvidult, mert éppen előtanulmányai alapján ismerte az epulist és az egész klinikai kórkép alapján plauzibilisnek tartotta ezt a diagnózist. Ezekután dr. Simon Béla megmagyarázta Kosztolányinak, hogy „bár a daganat teljesen ég tökéletesen jóindulatú, mégis fennáll a lehetősége annak, hogy később el fog fajulni s rosszindulatúvá válik". Felvetette a gondolatot, hogy ezt a „jóindulatú" daganatot már csak profilakti- kus szempontból is kezeljék olyan radikálisan, mintha rosszindulata volna. Kosztolányi a legnagyobb örömmel egyezett bele az indítványba, majd Simon tanár megkérdezte, hogy van-e valaki ismerőse a nagy sebészek közül, akire a leginkább rábízná sorsát? Kosztolányi dr. Ádám Lajos professzort választotta. Simon dr. felkereste Ádám Lajost és közölte vele a diagnózist, átnyújtotta neki az igazi kórszövettani leletet. Másnap Kosztolányi, Simon dr. társaságában felkereste Ádám Lajost, aki természetesen meghagyta a beteget abban a tudatban, hogy epulisa van s hogy baja ártalmatlan s gyógyítható. Ezután még Tőrök professzor is megvizsgálta a beteg költőt, majd Ádám Lajos elvégezte rajta az első műtétet, majd később a másodikat, Minél jobban sülyosodott Kosztolányi állapota, annál intenzivebb volt az életvágya. — Nem akarok meghalni! — hajtogatta. — Élni akarok! Ekkor beszállították Kosztolányit az Uj Szent János-kórházba, ahol dr. Haulber László főorvos vállalkozott arra, hogy felveszi a harcot a könyörtelen halál ellen. Három műtétet végzett Kosztolányi Dezsőn. Az első operáció alkalmával eltávolította a (daganat felét. , A másodiknál már teljesen kiirtotta a rákos daganatot. , A harmadik műtétnél már megállapította, hogy rákos képződmény Kosztolányi nyakában nem található. Kosztolányi állapota a műtétek nyomán amy- nyira javult, hogy Haulber főorvos megengedte, hogy négy hetet otthonában töltsön el. Légcsőmetszés Augusztusban már ismét a kórházban volt Kosztolányi, mert a rádiumkezelésnek utóhatásaként nekrózisok következtek be, amelyek a gégeporcra tevődtek át. Augusztus 9-én éjjel gégevizenyő lépett fel és az inspekciós orvos légcsőmetszéssel mentette meg a költő életét. A légcsőmetszés után javult Kosztolányi állapota. A rákos daganat teljesen eltűnt, kiujulás sehol nem volt tapasztalható, a lélegzetvétel megkönnyebbült. Szepszis, tüdőgyulladás... De a csontok és porcok nekrózisából származó fertőzések krónikus szepszishez vezettek, majd hörggyulladás és végül tüdőgyulladás lépett fel. Állandó magas láz gyötörte, amely nem egyszer elérte a negyven fokot. *. Állapota már többdzben volt reménytelen és nem egyszer látszott úgy, hogy a vég bekövetkezik. A hatalmas szervezet és Kosztolányi élni- akarása azonban többször legyűrte a halált. Az elmúlt hét csütörtökén váratlanul leszállt a láz, Kosztolányi jól érezte magát és a kórházban mindenki azt hitte, hogy a költőt sikerült megmenteni az életnek, ő maga is mondogatta már látogatóinak, hogy nemsokára hazamegy. De a javulás nem volt végleges, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan elillant s Kosztolányi állapottá megint katasztrofálissá vált ő azonban az utolsó pillanatig lankadatlan erővel harcolt a halál ellen. Még vasárnap orvosának egy kérdésére a következő szavakat irta fel egy papírlapra: „Tedd, hogy éljek". Az utolsó üzenet hétfőn hagyta el ezt az agyongyötört lelket s benne volt már a csüggedt barcfeladás: „Meglásd, én meghalok. ♦." Ezek voltak utolsó szavai. A halál emberfeletti szenvedésektől szabadította meg. A kisaalant Esiviiefi intézeteinek közös munkaprogramja Prága, november 4. A csehszlovák kivitelM Intó'Ztet. ama hozta nyilvánosságra a három kis- antant-áillaim kiviteli intézeteinek közös munkaprogramját. E szerint; a kiviteli intézetlek igazgatói szükség szerint évente egyszer közös tanácskozásra gyűlnek össze. Mindegyik export - intézet külön irodát létesít a kisantant-szoJgá- latrna. Később az egyes kiviteli intézetek hivatalnokait kicserélik, hogy ezáltal lehetővé tegyék az intim együttamirhálllkodást. A hónom intézet együtmüködéséoek célja a kisamtant- áilamok kereskedelmi érdiekéinek kicserélése és egyáltalában a kemeikedelmi kapcsolat niegerősi- tése. E célból közös propagandát fognak folytatná: a sajtó, fim és nyilvános előadások utján. A három exportintézet kölcsönösen figyelemmel fogja kisémi egymás információit. Az Intézeteik egymásnak kölcsönös segélyt fognak nyújtani, :anú a kereskedelmi cégeknél, a hatóságoknál és a köztestületeknél foganatosítandó intervenciót illeti. Az exporiintézetek kölcsönösen ki fogják cserélni összes dókumentuinaikat: a statisztikai adatokat, a vámtarifáikat, a köz e- kedési és egyéb intézkedéseket. A statisztikai szolgálatot egy&égie&iteni fogják. Az exporting é- zeteik rendszeresen közös bulletint fognak kiadni. Az intézetek megállapodtak abban, boey a külföldi piacokon ás együttesen fognak töt, lépni,
