Prágai Magyar Hirlap, 1936. november (15. évfolyam, 250-274 / 4099-4123. szám)
1936-11-22 / 268. (4117.) szám
1936 november 22, vasárnap, BBMBKSESBe Eger vára alatt Irta: Szombathy Viktor 1 isztelges uardonyi sírjánál Néhány szál őszi virágot veszünk az egri piacon, Dobó István szobra tövében, aztán a finoman szemergélő esőben ballagunk föl az egri várba. A híres egri váriba ... A várkapu s azután a séta további része csodálatosan öleli össze a mai kort s a régmúlt időket, A várkapu alatt festett táblán útmutató, nem mesz- sze onnan az egri bakák kaszárnyája a várudvaron, aztán magyarázó táblák a vastag várfalakon s hirtelen egy irányzó nyil: GÁRDONYI SÍRJÁHOZ. Ide igyekszünk először is. .,Csak a teste“ — van fölirva az egyszerű nyirfakeresztre, de ez a kereszt uralkodik a várhegy tetején s messzi-messze Eger fölött. Alul a város, szemben velünk a líceum tornya, az érseki templom, oldalt a karcsú minaret s köröskörül az egri hegyek, amelyeket úgy szeretett nézegetni Gárdonyi. A sir az egri várhegyen, amelyről annyi mesélni valója volt az egri remetének. Ha a várfokról lenézünk, a vasúti síneken túl, a dombok oldalában áll Gárdonyi pirostetős háza. Ott irt a mesemondó, a magános ember ott lakott. Mikor ő odaépitkezett, még alig volt pár ház a környéken. Ma már benépesedtek a , dombok s a kanyargó uccák, egy kis fejtörésbe kerül, amig kihalásszuk Gárdonyi házát a sok pirostetős ház körül. Még a magányban is a külön-magánosságot kereste. Nem a nagyházban dolgozott, hanem a kert végébe építtetett külön munkaszobát s annak csak a tetején engedte be a világosságot. Bántotta a zaj.- Most is felülről árad sírjára a világosság Méla csendben fekszik itt Gárdonyi, akinél szebben talán csak Dobó István állított emléket a várnak. Az egri vár alatt Oldalról nézve néhány .magas bástya, amelyet szűk uccák. vesznek körül. Csak ha az ember mélyre ereszkedik, ha ifeltáratja az ajtókat s lebiijik a kazamatákba, látja meg, hogy mekkora területet foglalt el ez a hajdan híres erősség. Az idegen leereszkedik a gyalogúién, amely Gárdonyi sírjához vezet s egy vasajtóhoz érkezik. A vasajtó múzeumot nyit. Az egri vár mélye ma muzeum, idegenek. csábitója, csupa érdekesség. Nemrégiben feltárták az egri vár egész belsejét. A földalatti folyosókat, a mélybefurt kutakat, a pincéket s a mélyben fekvő régi kaszárnyákat. Először széles kazamatákba vezetnek, ahol a török idők rengeteg kiásott emlékét őrzik. Színes cserepektől kezdve pipákig, ágyúgolyóig s kőbevésett emlékig mindent őriznek itt, ami az újabb ásatások után előkerült. Aki a magyar díszítőművészet tegnapját, akarja tanulmányozni, nézze meg jól a törökvilág tegnapelőttjét. Csapóajtók emlékei, csöppnyi kis várudvarok, rácsos kapuk, törések ... A harcias falak, kövek között apró virágoskertek, a fegyI ® verek között megbújó nap világos, pillanatnyi poézis. Itt egy öles kőkolonc, amott egy mély kút, aztán sikátorok, nyirkos, száz és száz méterre nyúló folyosók egyik várfaltól a másikig, öreg bástyától a kisibástyáig: kalauzunk, ahogy sorra gyújtogatja a villanyt a folyosókon, rendre újságolja, hogy most a kaszárnya alatt vagyunk, most a vasúti sínek alatt járunk, — összevissza tekergőnk a zegzugos folyosókon, néha napvilágra emelkedünk váratlan lépcsőknél s váratlak falak tövéiben, hogy újra folytassuk kalandos vándorutunkat Még a falakon feketéllik a hajdani vitéz fáklyafüstje, — nekik nem világítottak idegenforgalmi villannyal, — bonyolult szellőző- nyilásokon keresztül pislog be az ég. A megtört folyosók sarkában kőemelvény: itt állottak az őrök, akik fényjelekkel adtak hirt egymásnak, ha a török valahol betört. Zugtak- zakaíoltak, csörömpöltek a vasvitézek, a nyirkos, szürke folyosó-aa megelevenednek Dobó István nagybajszai, káromkodó vitézei: íme, a nagy katlan, amiben a szurkot főzték s itt a kövek, amelyeket az egri nők hengergettek a kontyos törökre. Meddig jártunk a föld alatt.? Ki tudná? . . . Visszavarázsoljuk magunkat a lovagi korba, Balassa lovagi korába, mely kissé későbbre siI került, mint a nyugati vitézek lovagsága, török pipák, vasfegyverek, kő oroszlánok s letört kapurózsák között Gárdonyit idézzük ismét. Gárdonyit, aki c.-ak sejtette, hogy vannak ezek a zegzugos folyosók, de az ő életében még nem voltak feltárva! S az a csodálatos, hogy Gárdonyi ráérzett ezekre a széles sikátorokra s regényében, vázlatos térképein megjósolta őket, ahogyan most ásták ki a földből ... Az eső még mindig szemergél, ahogy kikerülünk a hosszú kanyargásból. Egy vidám kis vendéglő terraszára Lépünk, amely a bástyák között húzódik meg. Idegenforgalmi vendéglő, az egri nők s az egri bor dicsőségére alapította egy élelmes korcsmáros. Allah azonban nem szereti, ha fiai alkoholt kóstolgatnak ... A várudvar tetején egy kiásott, romokban heverő templom emlékeztet arra, hogy nemcsak törökök voiMak itt az urak, hanem sóikkal régebben a keresztények is . . . Mi látható még? A legszebb vidéki városok egyike Eger, amely ezt a szépséget idegenforgalmi szempontból nagyszerűen ki is aknázza. Innen indult diadalmas útjára a dicsőséges magyar uszósport: Bárány István az egri uszodából került világhír szárnyára. Apja építette az uszodát, amelynek az a nevezetessége, hogy miéig Szilveszterkor is meg lehet benne füröd- |ni, lévén, hogy természetes melegforrás táp- 1 hálja. Bárány István dicsőségét, egy emlék'tálb- 1 la hirdeti az uszodában. Mindenesetre jobban | tetszik az a megoldás, mint rögtön mellszobor az uszófenoménnek ... A márványtábla előtt nem fogja rosszul érezni magát Bárány István sohasem. De egy sebtiben felállított mellszobor . .. . A hatalmas bazilikában az tetszik, hoigy világos, áttekinthető. A líceumban az, hogy tele van muzeális emlékekkel, értékes képekkel s ha az ember titkon ki akarja lesni: mit csinálnak ma délelőtt Egerben, akkor nem kell egyebet tenni, mint felkuszni a líceum csillagvizsgáló-tornyába s ott a teleszkópon szem- ügyre venni a zárókelőket s a házakat. Veréb Jancsinak hívják azt a kis kalauzt, aki fáradhatatlanul visz bennünket a folyosón fel s Lépcsőn le, aki meglendíti a teleszkóp csövét s mint egy komoly idegenvezető, fáradhatatlanul s személytelenül, szárazon diktálja a látnivalókat. Egyik barátunk tan ár ember s felébred benne a tanár diákot szimatoló kedve. Vizsgáztál ja a gyerekei: a gyerek állja a sarat s vidáman felel vissza a tanár urnák. Megteheti: öt perc múlva már isinél nem fogják ismerni egymást s a gyerek uj utast vesz kezelésbe... Ám a gyerek, meg a pedagógus egymásra találnak, valami ösztönös iskolai vágy hajtja őket egymáshoz. Az egyik már vallat, a másik vidáman vall, a lépcsőn még méregetik egymást, de a legközelebbi latin feliratnál a latin tanár felszisszen egy rosszul hangsúlyozott szóra: — Nem uuunius, fiam, hanem olvasd igy: uniius . . . Ki tanít téged latinra . . .? Ezzel a méla akkorddal hagyjuk el Egert, tele palack bikavérrel s egy vékony minaret emlékével. A minaret sokáig kisért és még sokáig mosolygunk egy sebesoyelvü egri kofán ... A bikavért azonban Gyöngyösig cipelhettük csak, illetlen dolog lenne Gyöngyösön nems gyöngyösi bort tenni a palackba. Amit aztán éjjel az országúton, egy gumidefektus helyrehozása közben, holdvilág alatt, jobbra-balra kínálkozva megittunk. A hisnmgyarokért Pozsony, november 21. A tanév kezdetével a kis- magyarok közül, de sokan ballagnak könyvek és írószerek nélkül az iskola. Könnyes a szemük, mert emiatt esetleg horkolásban részesülnek, visszamaradnak a tanulásban és már zsenge korukban feltornyosulni látják maguk előtt az élet kíméletlenségét. Pedig az uj magyar nemzedéknek tanulnia, tudnia kell. Meg kell állnia helyet az életben. De a könyvek, a tanszerek hiánya csüggesztően hat. Nemcsak az eredményre, de a tudás iránti érdeklődésre is. A kismagyarok közül, akik az iskolába ballagnak, de soknak rongyos a cipője, nin s télikabátja, mert a családfő munka nélkül tengődik. Ezer és ezer magyar gyermek ballag messzi kilométernyi távolságokra, hogy magyar iskolába járhasson. .Most még sárban, vízben, később hóban, fagyban, uttaían utakon, sötét alkonyaiban, vagy derengő homályban. S mert az otthon messze az iskoláiéi, délben sokan nem mehetnek haza, száraz darabka kenyeret majszolnak. Mert nincs ebéd, nincs meleg étel, nincs rá mód. A nincstelen sorsban tengődő magyar iskolásgyermekeken segíteni kell! A pozsonyi SzMKE választmányának legutóbbi ülése elfogadta azt a javaslatot, amelyben felkéri az összes SzMKE-fiókot, valamint valamennyi magyar falut, hogy a tél folyamán mindenütt rendezzék meg a Magyar Eált a magyar összefogás jegyében. Bízunk annyira a magyarságban, hogy szavunk nem marad a pusztába kiáltó szó, hogy a magyar bálokat mindenütt megrendezik és a t szta bevétel felét felajánlják dr. Jankovics Marcellnek, a SzMKE országos elnökének magyar iskolaalap létesítésére. Ebből a magyar iskolaalapból kapjanak országszerte a kismagyarok tankönyveket, írószereket, cipőt, ebédet. Hogy ne nélkülözzenek, ne dideregjenek, ne dőljenek ágynak, de tanuljanak és kenyerüket megkereső, liü fiai legyenek nemzetüknek. Szeretnek remélni, hogy nem akad magyarlakta város vagy falu, amely kitér a nemzeti munka, a nemzeti felelősségvállalás e módja alól. A magyar gyermek felkarolásával a magyar jövőt szolgálod! CSÁSZÁR ISTVÁN, a pozsonyi SziMKE titkára. Még aznap megjött a gepida követ Klef kíséretében. Odomund herceg volt. — Mi baja volt atyai barátomnak, Odomund herceg? — kérdezte Alboin az üdvözlés után, — Már az elmúlt tavasszal esett ágynak, de még erőre kapott. Télen még járt a vadászatokon. Egy sebzett vadkant maga gyűrt le roppant erejivel. Nem volt még nyugsága a palota nőcselédeinek, olyan kívánkozó volt a vére. Pedig hetvenedik esztendejét taposta, — Bővérű volt, akár Baján ,.. Hallom, vagy száz gyerek futkos már a khán sátrai körül, ámbár harminc tavaszt se látott, — Úgy látom, jól ösméri a khánt felséged, — sötétedett el a követ arca. — Kalmárok hozzák a hirt. Alboin félig lehunyt szemmel figyelte a gepidát. Annak pillája sem rezdült. Folytatta a beszámolót: — A nyárelőn kezdődött a baj. A bőséggel jöttek a fekélyei. Valami rettentő rontás volt, csak úgy dagadt és puífadt a teste. Kenték és fürösztötték a tudós emberek. Olyan szörnyű lett a szaga, mintha elevenen rohadna, Alboint émelyíteni kezdte Odomund beszéde. — Inkább gyilok pusztítson el, mint igy kínlódni. Hát élet ez? ,. * Nem volt királyi halál, igaz-é, herceg? — A béke nyavalyája, felséged, — bólintott a gepida. Alkonyatba hajlott az idő. A majorság körül szorgos kézzel jártak a cséphadarók. Asszonyok dolgozgattak ott. Félmeztelen férfiak a kicsépelt tiszta gabonát zsákolták és cipelték a magtárba. Alboin a vendégházba vezette a követet és kíséretét. — Vallasd ki! — intett Helmechisnek és kiment a házból, hogy szétnézzen a gazdaságban. Darab ideig figyelmesen hallgatta a gasz- taldó jelentését a termés betakaritásáról. Amint visszatért, Helmechis lelkendezve sietett elébe. — Nagy újság, testvéruram! Alboin önelégülten nézte. Jó volt Odomundot magára hagyni a csa- varoseszü Helmechissel. — Beszélj! — Haldoklik Jusztinián császár! Alboin barna arca egy fokkal sötétebb lett, kezét pallosa markolatára tette és lenyomta hevesen, hogy a hegye a földbe fúródott. Szinte forrt az izgalomtól. •— Hát ezért ez a nagy sietség!.., Hogyan forgattad ki Odomundot? — Könnyű dolgom volt, — hunyorgatott ravaszul Helmechis és előrebókolt okos finom fejévek — Magam gondoltam rá, valami baj lesz Bizáncban, A császár még Turisendnél is vénebb. Ha meghal, a korona Jusztinuszé, akinek barátságát már megnyerted. Kunimund egykönnyen nem tudna kitúrni kegyéből.., Időt szeretne nyerni.. ♦ Egyszer Pannónia nagyon veszedelmes lehet Jusztigusz barátságával... Ma talán jobbnak látja eltemetni a bosszút... így aztán magam emlegettem a császárt. Én persze már temettem. Akkor ment lépre Odomund. Kibökte, hogy rossz a hírszolgáltatásunk. Nem olyan nagy a veszedelem. Az orvosok még nem adták fel a reményt. — Ezt jól csináltad, testvéri,♦, Hahaha!— Alboin ráveregfc* I II EGO FÖLD REGÉNY IRTA: EGRI VIKTOR mm MÁSODIK KÖNYV 27 (FOLYTATJUK) tett a ferdeváüura. Elemiében volt. Olyan friss, vidám, fiatal és erőtől duzzadó, mint akit nagy öröm ér. Sugárzott az arca szép jókedvében és nagy szemei lobogtak. — Persze, csak az időt húzza... Közben megpróbálja hajlandóssá tenni Jusztinuszt. Ha Ígérgetéssel nem ér célhoz, nem fog fukarkodni aranyaival. — így gondolom én is, — helyeselt Helmechis.-— Csak az a bosszantó, hegy a gepidák mindenről korábban értesülnek ... Igazat mondott Odomund: lassúak a kémeink. Közben a birtokkezelő a ház tornáca elé rakatta asztalait. Ott ették az estebédet. Alboin maga mellé ültette a főhelyre Odomundot. Gyorsan és szótlanul ették az első tál ételt, fekete savanyu lében úszó vadas- húsokat. Bortöltés után, az uj tálnál, fölállt a gepida herceg és Kunimund üdvözletét tolmácsolta. Valamennyien tudták már, hogy szövetséget kínál az uj király, mégis meglepetve fölkapták a fejüket, amikor Odomund emelt hangon szóvá tette. — Miféle fégyverbarátság légyen? Halálig tartó? — kérdezte Alboin. Odomund hevesen igenelte. Kcllemmel és ügyesen beszelt a gepida. Emlegette Kunimund haragját is. Az idő elmosta a rossz emlékeket és ma hálával gondol Alboinra, hogy megőrizte hűségét. Alboin hagyta beszélni és ezalatt töprengett, milyen válasszal küldje útjára. Nem szabad időt engedni Kimimundnak. Bizáncban köny- nyen vásárolhat uj pártfogókat, de magát Jusztinust is megkörnyékezheti. Sohase ért sokat Bizánc barátsága. Ha érdeke megkívánta, cserbenhagyta a szövetségest. Kunimund nem fog fukarkodni aranyaival, hogy megnyerje Jusztinus barátságát,,, Hogy megmosolyogná most Kunimund ajánlkozását, ha Bajánt nem utasította volna vissza. Hiba volt, hogy nem kötött szövetséget vele. Keletről, Kis Szkitia felől jönne Baján huszonötezer lovasával és ő itt nyugaton a Dunánál állna vagy húszezer harcossal, összetaposnák Gepidiát! Szövetség a keleti udvarral? Fittyet hányna nekik! Szétkergetnék a légiókat! Baján rárohanna Thráciára és ő Moesiára. — Nagyon megtisztelő királyod, Kunimund testvérem ajánlata — szólott megfontoltan. Az asztal figyelme feléje fordult. Tudták mind: a gepida szövetség eddig hasznukra volt és Alboin jól tenné, ha elfogadná Kunimund ajánlatát. Küzdelmet kereső természetüknek ellentmondott ez a békevágy, Csábított Gepidia legendás gazdagsága, de tulerős volt, gyepűi védettek, — Gyors utad bizonnyal elfárasztott, herceg! — folytatta Alboin. —- Pihend jól ki magad, mert holnap Indulunk Brigetióba. Kedves vendégeim vagytok, szívesen látlak benneteket udvaromban. A langobardok is meglepődtek. Királyuk elodázza a határozott válaszadást. Kérdően tekintettek rá és Alboin biztatóan mosolygott. Odomund nyakán megfeszültek az erek, a vére a fejébe rohant és erős fekete szemei meglobbantak. — Nagyon kegyes hozzám, felséged! — szólt ravasz pislogással. El kell mennie Brigetióba, ölberakott kézzel tűrnie kell, hogy Alboin a vendégeskedéssel elhúzza az időt. Talán már tárgyal Bajánnal! Célzást tett rá, szinte a szájába adta, hogy számol vele. Nem jó ez a halogatás.- de mitévő legyen, sürgetni nem tud, Elfogadja nyájas arccal a vendég szerepét.
