Prágai Magyar Hirlap, 1936. november (15. évfolyam, 250-274 / 4099-4123. szám)

1936-11-22 / 268. (4117.) szám

^KHwu'2 « cA\xl6^'HlkiiA£» Ksa 1936 november 22» vasárnap. Cittá dél Vaticano — a pápai állam Irta: Borsody István szele értenek; ebből emelték és díszítették a kiállítás épületeit. Mialatt a vatikáni múzeumokban járká­lunk, egy-egy terraszról és az ablakokból benézhetünk a gyönyörű pápai parkokba, kertekbe. Szép reneszánsz villa bújik el a dús zöld bokrok és fák közé. Itt is nyaral­tak a pápák. Ma a Róma-környéki Castel Gandolfóban tartózkodik nyáron XI. Pius, a gyönyörű Albani hegyekben, csodálatos tó partján. Valamikor a kvirináli *— most királyi — palotában is laktak a pápák, mert amint az egykorú följegyzések Írják: ott jobb volt a levegő ... Volt idő pedig, mikor a Lateránban volt a Szentszék, ott, a hol 1921-ben a lateráni szerződést a pápai ál­lamtitkár és a duce aláírták. A sixtusi kápolnánál végződik a Vatikán- muzeum. Itt van a világhírű ,.Utolsó itélet“, Michelangelo freskója. A kápolna oltárfalát foglalja el a kolosszális mű: húsz méter ma­gas, tiz méter széles, megdöbbentő, még mi­előtt az ember a részletek csodálásába mé- lyedne. Megrázó a zseni őrült vállalkozása, midőn ilyen óriási fal előtt megállt és al­kotni kezdett... Ilyesmire csak Michelangelo volt képes, A nyughatatlan, vad, az örök elégedetlen, aki, ha egy hatalmas sziklát látott a tenger­ben, szobrot akart faragni belőle: giganti­kus tervek gyötörték, semmit sem tudott befejezni s a sixtusi kápolnában bezárkóz­va, éveken keresztül éjjel-nappal dolgozva befestette az óriási falat, lázasan, betegen, őrülten, — miközben azt hangoztatta, hogy ő nem is festő, hanem szobrász... Vagy még ez sem, mert ahogy híres mondása, óriási választék! Legolcsóbb iraki Pausz T., KoSlce • • üveg — porcellán — villanycsillárok! Modern képkeretezés, üvegezés Miiiiiiiiftiiiuimmmnifniniiitiiiiimiiitiiiiiiiiimiimiiiiiiiiiiniiiinmntiiuiinuimniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuniinmniiiimiiiimiiiimmn | Telefon 2423 Alapítva 1833 szól: „Nem vagyok Michelagniolo, a szob­rász... Michelagniolo Buonarotti vagyok..." Tragikus ember, örökké szenvedő, áldozat: mert közben halhatatlan értékekkel aján­dékozta meg a világot. A Szent Péter bazi­lika szédítő kupoláját is ő építette ... Az Egyház hatalmasságát kellett vele kifejezni, de Michelangelo közben önmagát is beter­vezte ebbe a világcsodába. Titánok találko­zása ..« * Mussolini mondta a Vatikán-államra: „ez az állam nagy, tekintve azt, hogy mi és mit jelent, csak területe és lakosszáma kicsi." Területe valóban kicsi, kisebb, mint An­dorra, Monaco vagy San Marino —■ a ki­csiségükről ismert többi államok. De ami és amit jelent, azt nem lehet a Szent Péter ba­zilika kupolájából meglátni. Onnan csak a pápai állam területét járhatjuk be. 130 mé­ter magasságból — mintha játékszerek közt kalandozna tekintetünk. A pápai rádióállo­más antennatornyai fölött vagyunk, felhő­karcolók magasságában, de nem szédítő, mert annyira masszív, nagykiterjedésü az alattunk emelkedő templom teste, hogy nem is toronyban, hanem hegy tetején érzem magamat. A Cittá dél Vaticano vasútállo­mása üresen áll, nincs forgalom. De vannak sinek és váltók, mert mindennel föl van szerelve ez a miniatűr állam: külön pénzzel, ami máskülönben egész Olaszország terüle­tén közkézen forog, külön posta is van, va­tikáni bélyegeket lehet vásárolni. Itt, a Szent Péter bazilika tetején is van egy pos­tahivatal. Túl nagy a kilátás a bazilika kupolájá­ból, földfelé kell hajtani a fejet, hogy a va­tikáni falak mentén nyomon követhessük, meddig is tart a pápai állam. Ha egyenesen belenézünk a távolba, nyu­gat felé, túl a sík vidéken a tengert sejteni már, kelet felé az Albani- és Szabin-hegyek tűnnek el az alacsony felhők közt. És körbe Róma körei borítják a földet, rom és élet, apró emberek és házak. Jó néha magasból nézni a földet, hogy lássuk, milyen kicsi minden, milyen por­szem az óriás. A felhők, az ég, a tenger — már nem is a föld érdekel. Örök, távoli vá­gyakkal zuhanunk alá a liften, vissza az uccára, az autók, autóbuszok és villamosok közé, figyelünk a forgalmi rendőr intéseire, nézzük magunkat a kirakatok üvegtáblái­ban —, visszajöttünk Vatikánvárosból s itt vagyunk újra Rómában, Olaszország fővá­rosában ... (Róma.) A székely népművészei miomáfian A PMH egyik julius!, vasárnapi számában Nyiro József beszámolót nyújtott a székely népművészet sorsáról és megállapította, hogy sajnálatosan puszin lóban van a híres népmű­vésze!: Erdélyben. Pedig túlságosan divatban van minden, ami székely, a budapesti kiállí­tások szenzációja mindig a szó helység bemu­tatkozása, a igyöngyösbO'kréták legnagyobb si­kere az idén is a székelység népművészete volt. Budapesten divat lett minden, ami szé­kely, minden, ami erdélyi. A csíki leányok és legények budapesti felvo­nulása ünnep volt, a liarisnyás székely legé­nyek szalonképesek lettek a magyar főváros­ban, a rokolyás székely „febérnépek“ Buda­pest kedvencei voltak, a dunakorzó verőiíé- nyében az idegenek is megbámulták az er­délyi bércek közül Budapestre felkerült szé­kely gyö ngyösbo krétát. Á Kűikülíő völgyében, Marosszék székely falvaiban jártam először a székely népművé­szet nyomában. Yass Áron, Suba Imre és még néhány kiváló agyagmüvésszel kerültem össze. Majd Kilbéden és Sóváradon láttam a szőttesek készítését. Ezek a székely népmű­vészek öntudatosak, művészi múlt áll már a hátuk mögött, kiállítási érmek, kitüntetések díszítik lakószobáik falait. Nagyenyeden kitűnő kalauzra találtam. Horváth Gabriella, fiatal ujságirónő és a há- romszéki Fekete György szerkesztővel, két kitűnő szervezővel indultunk ki Torockó felé. Első állomásunk Torockószentgyörgy volt, Brossai Sámuel szülőhelye. Csiky Vitor re­formátus lelkész házánál állapodtunk meg. Természetesen azonnal a híres toradkői vise­letre kerül a szó. A lelkész felesége szomo­rúan meséli, hogy bizony a torockói lányok igen ritkán öltik magukra díszes ünnepi vi­seletűket. Ennek oka egyrészt a nagy sze­génység, mert 'bizony nem olcsó dolog ez a népviselet, másrészt a kényelem. A toroc- kóiak megismerkedtek a kényelmes és olcsó „európai" ruházkodással és ma már lakodal­mak alkalmával is ritkán lehet „torockói menyasszonyt" látni. Mert egészen más a lány, a menyasszony és az asszony víselete. A híres torockói népviseletét csak játókbabákon sikerült látnom. No de talán Torocikón más lesz a helyzet, gondoltam, A Székely Kő alatt, Torookón ugyanaz a helyzet, mint Szentgyörgyön. Itt a körorvos mutatta be lakásában a torockói szobát. La­kásban kellett megismerkednem a torockói népművészettel és háziiparral. Egy torockói leány társaságában a Torockó patak partján flekkensütés közben diskiu rólunk tovább To- rockóról és a székely népművészetről. A szé- kelyeég ugyan már vtaaitért a szőttes anya­igok viseléséhez, ma már az angol szövethez hasonló gyapiuszövetet is szőnek a székely falvakon. A brassói Ágisz szövetkezet hozza ezeket forgalomba. A hires székely kapufara­gók azonban már kihalóban vannak. Nem, kell I már a faragott kapu, ez is a szegénység miatt. |Egyedül a szőttesipar tengődik, a többi: a festett bútoripar, kapufaragás, a sárkovácso­lás (kerámia), szücsipar veszendőben van. Flekkensütés közben Indig Torockói meny­asszonyára is rákerülünk. Torockói lányiamé­ra síink méltatlankodva állapítja meg, hogy ez a színmű rosszul esett a torockóiaknak. Ez a nagy község tisztán unitárius, itt sohasem élt zsidó és a darab színezete és lelke egyál­talán nem torockói. Torockón „egy az Isten", itt évszázadok óta unitárius mindenki. Ez a darab nesti műhelyben készült. A székely népművészet és háziipar még va­lahogy megtalálható Csíksán, Háromszékme- gyléiben és Udvarhelyszéken. Kalotaszeg már nem ebbe a kategóriáiba tartozik. Az erdélyi fiatalság azonban „építeni" akar mindenáron. Menteni, ami menthető. Kitűnő kísérőm, Hor­váth Galbritella a nyár folyamán állandóan szervező körúton járt. Az utóbbi időben ugyanis több oldalról felmerült a terv, hogy a hires székely népművészeti és háziipari ter­mékek értékesítését és piacát szövetkezeti alapon kell megszervezni, hogy a súlyos anya­gi helyzetben lévő népen ezzel is segítsenek. Hiszen nagyban ez az oka a pusztulásnak, nincs piac, nagy a szegénység a iSzékelyífÖl- dön, ahol bizony ünnepi eledéi a tejespu­liszka. Horvá th Gáb riel Iáék áronban nem­csak a Székelyföldet szervezik, hanem a csí­ki havasokon keresztül a csángókhoz is ellá­togattak, aztán a Kalotaszegiét is beszervezték és munkájuk sikere éppen most született meg. Nyirő József nyáron megirt álma valóra vált. A székely népművészet és háziipar meg­szervezését a fiatal szervezők nregvalósítót- iták. Horváth Gábrielláéknalk nehéz munkába ikerült ez — meséli tovább Kolozsvári; a „PIT­VAR" háziipari és népművészeti termelő, be­szerző és értékesítő szövetkezet ízlésesen be­rendezett üzlethelyiségében — a szervező munka bizony nem volt könnyű. Gyalog, sze­kéren és néha au'tőn járta be Erdélyt — me­séli, — hogy köteteket tudna írni arról a szép­ségről, aimi minden ut kanyarnál elébetárult, a székely népről, erről a kedves, vendégsze­rető népről, a természeti és népművészeti szépségekről, mindenről. Most újra a csángók­hoz készül, akiknek szintén érdekes és ér­tékes dolgaik vannak. Ez a munka imponáló valami. Semmiből, szegénységiből született a Pitvar Kolpzs­várt. Az Erdélybe utazók eddig csak a hely­színien láthatták a székely népművészetet, esetleg véletlenül kiállitásőkon is. Ma már Kolozsvárt minden rendelkezésükre áll. Vá­logathatunk, nézegethetünk, csodálhatjuk a székely művészetet, szinpompát. Ez a szerve­zés bizonyára megmenti a pusztuló népmű­vészetet és háziipari, hiszen a legnagvobh kérdés éppen az értékesítés volt. A Pitvar ta­vasszal Budapesten mutatkozik be, azonban egy sztovenszkói kiállítás is kilátásba van he­lyezve. Pozsonyban is meg fogjuk ismerhetni a szebb nél-szeibb népi varrottasokat, fafara­gásokat, kerámiákat, szőtteseket, festékes szőnyegeket, virágos kenderből szőtt abroszo­kat, csíki cserjéket (takarók), Vasa Áronék és a többiek művészetét, a köröndi taplóhol­mikat és még sok más erdélyi nevezetességet a székely tájakról. Képzeletben otthon érzem magam, Mario­I son, Szeutpéteren járok, látom a bényi piros- csizmás, templomba vonuló lánysereget. Ott vagyok a hetényi és izsai csipkeverő asszo­nyok között, akik munkáikat batyuikban hordják szét, esőben-sárban gyalog _ gyúrják országutaink sarát, eljutnak Prágáig, Karls- ibadig is, aztán szegényen, sokszor fillér nél­kül jönnek megint haza, mert az ut meg­emésztette a keresetet. Hol van a mi Horváth Gabriellánk, hol vannak a mi agilis fiatal lányaink, akik az erdélyi szervezéshez hason­lóan nálunk is megindítanák pusztulásban lé­vő népművészetünk és hiáziiparunk ujjáfej- lesztését és megoldanák magyar asszonyaink nehéz értékesítési problémáit? A mi tájaink­ra fokozottabban vonatkozik a pusztulás meg­állapítása és ba sürgős segítség nem jön, ak­kor ez be is áll. A szlovenszkói közönség ér­deklődik a népművészet, és a háziipar termék­kel után, sokszor ilyen dinen félre is vezetik. Értéket nem jelentő és a népi lélektől távol- álló „népművészetben" válik közönségünk az üzleti fogások áldozatává. A székely népművészet nyomában jártam, Kolozsvárt csokorba, színes, himes virágcso­korba (kötve meg is találtam. Mert a fiatalok a pusztulást agilitásukkal, kitűnő szervezé­sükkel, sok fáradsággal megakadályozták és a jövő alapjait lefektették. (Kolozsvár.) »— sl —* — A MADRIDI POKOL. Berlinből jelentik: A berlini lapok jelentése szerint a. madridi vörösök az elmúlt napokban szörnyű mészárlást rendeztek. A* Angriff haditudósítója, tanúja volt a toledoi frontszakaszon több foglyulejtett vörös milicia- tiszt kihallgatásának és hallotta, mikor a tisztek elmondották, hogy a madridi 'börtönökben az utóbbi napokban nem kevesebb, mint hétezer .politikai túszt lőttek agyon. További kilenc­ezer túszt a hátráló milícia magával visz Va­lenciába. Most már az autótulajdonosokat Is ha­lállal büntetik, akik nem szolgáltatják be kocsi­jaikat.. Néhány nap előtt „utolsó felhívás1* jelent meg, amely felszólította az autótulajdonősokat. hogy vigyék azonnal kocsijaikat a vörös milícia által kijelölt, helyekre, mert különben halállal bűnhődtek. ^ Rómában számtalan hely van, ahol meg­szűnnek a nagyváros magas házfalaktól ha- tárolt uccái és szabad kilátás nyílik a ház­tetők tengerére. Akárhány panorámára buk­kan az ember, sohase tévesztheti szem elől a Szent Péter bazilika mindenek fölé emel­kedő kupoláját. Akárhonnan csodálod az örök város látképét, végül megpihen tekin­teted ezen a nyugodt, méltóságteljes épüle­ten, melynek tövében egy kis állam létezik az emberi jog és törvény rendelkezései sze­rint. Kicsi ez az állam — a pápai állam. Mind­össze 44 hektár kiterjedésű és 1025 lakost számlál. De jelentősége ma sem kisebb, mint volt évszázadokkal ezelőtt, mikor a pápa nemcsak a katolikus egyház feje volt, hanem világi hatalma is vetekedett a kirá­lyokkal és császárokkal. Még a XVIII. század közepén a pápai uralom az Apennini-félsziget derekát fogta át, tengertől-tengerig és még a legújabb időkben is ágyukkal és fegyverekkel, had­sereggel védekezett a pápa támadói ellen. Az utolsó csatát 1870 szeptember 20-án vívta meg IX. Pius. De ez sem volt már komoly küzdelem. Csak jelezni kívánta, hogy a pápa erőszaknak enged, mikor a Porta Piánál az uj olasz királyság serege bevonul Rómába és megszünteti a pápa vi­lági hatalmát, amely tizenegy századdal előbb keletkezett Pipin adományozásából. Aztán hosszú harag következett. A pápa nem mozdult ki a Vatikánból. Megkezdő­dött a pápák önkéntes vatikáni fogsága. A Szentatya 1929 julius 21-én vonult ki elő­ször apostoli palotájából, résztvett a szent- pétertéri ünnepi nyilvános körmenetben. Az egyház és állam közt fennálló viszály megszűnt. 1929 február 11-én Gasparri bí­boros, pápai államtitkár és Benito Musso­lini, az olasz kormány feje a lateráni palo­tában aláírták az egyezményt, mely véget vetett a félszázados haragnak. Nem volt egyszerű a megegyezés. Harminc napon át folytak a tárgyalások és húszszor szövegez- ték át a végleges egyezményt... De ma béke uralkodik s Vatikánváros valóban a világ legbékésebb országa. * Vatikánváros területe tulajdonképpen már az óriási Szent Péter-téren kezdődik. Fél- körü ívben több mint 300 oszlop övezi a teret, ennek a kolonnádnak elején az asz­falton felirat jelzi, hogy itt van a határ . .. De a tér még az olasz rendőrség alá tarto­zik. Autóbusz, villamos érinti, forgalmas hely, ahol állandó tömegek bizonyítják, hogy a római idegenforgalom egyik legfon­tosabb helyén vagyunk. De a Portone di Bronzo előtt már pápai őr áll, a svájci gár­da, Michelangelo által tervezett renaissance uniformisában. Egy másik kapu, a Sant‘ Anna szintén a Cittá dél Vaticano terüle­tére vezet. Arra is csak a pápai állam pol­gárai közlekedhetnek és a SCV jelzésű autók. A vatikáni múzeumok nagy kincsek bir­tokosai. Különösen az antik gyűjtemények világhírűek. Ki ne ismerné a kígyókkal bir­kózó Laokont? A belvederi Apollót? Ezt a gyönyörű márványszobrot, amit azért hív­nak belvederinek, mert itt, a vatikáni mú­zeumok Belvedere-nek nevezett épületében áll. fölemelt jobbkezében egy babérággal. És a fürdő Vénus! A hires belvederi torzó, az alvó Ariadne, Apoxyomenos. az Amazon, a barberini Juno és még mennyi ismerős szobor, amit képről ismerünk: reproduk­ciókról. melyek polgári otthonok fényűzé­séhez tartoznak... A vatikáni falak mentén meg kell kerülni a pápai várost, hogy elérjük a múzeumok­hoz vezető uj bejáratot. Egészen modern, olyan, mint egy legelőkelőbb szálloda, hal­ja: hatalmas üvegajtók, csillogó márvány, raffinált fényhatások. Az egyház halad a korral... Ahogy magáévá tette például a mai kor szociális problémáit, épp úgy szol­gálatába állította a modern architektúrát is. A katolikus sajtó kiállítását néztem meg nemrég — szintén a Vatikánban. Ugyan­erre kellett gondolnom, mikor teljesen a mai kor Ízlései és vívmányai szerint épített permeket láttam: pont olyan, mint más mo­dern kiállítás Lipcsében. Prágában vagy Budapesten. Papirmassé, karton, fa, festék, mindenféle habarcs* amihez csak az

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom