Prágai Magyar Hirlap, 1936. november (15. évfolyam, 250-274 / 4099-4123. szám)
1936-11-18 / 264. (4113.) szám
T>RACAI-MaG^AR- H1 RTjAP 1936 november 18, szerda* A panaizjog korlálozáta helyett nagyobb kSltségvetétt adjanak a legfelső közigazgatási bíróságnak! iaross képviselő a költségvetési bizottságban szövátette az igazságszolgáltatás hiányosságait Prága, november 17. Jelentettük röviden, hogy a költségvetési bizottság igazsáügyi vitájában dr. Korlát Endre, egyesült pártunk kárpátaljai nemzetgyűlési képviselője készült nagyobb lélekzetü beszédben bírálatot mondani az igazságszolgáltatás hiányosságairól, azonban e napokban megbetegedett, igy helyette Jaross Andor képviselő szólalt föl. Jaross a beszédben sajnálattal állapította meg, hogy a költségvetés tanúsága szerint nem az igazságtevő személyeiknek, a bíráknak számát növelik, hanem a rendőrökét és csendőrökét. Hivatkozik az alkotmánytörvény egyik alapvető igazságszolgáltatási rendelkezésére, amely kimondja, hogy „senki sem vihető el törvényes birájátóí". A köztársaság oltalmáról szóló ezévi novella ezzel szemben a kormányt hatalmazza föl, hogy rendeleti utón állapítsa meg azokat a bíróságokat, amelyek a katonai árulással vádolt személyek ügyében ítélkezni illetékesek. A törvényhozó hatalom —• mondja a szónok .— itt önként adta föl egy jogát az írott demokrácia sérelmére. Az alkotmánytörvény 95. paragrafusa ismeri a polgári rendes, a polgári rendkívüli, döntő bíróságokat, a polgári büntető és a katonai büntető bíróságokat, ellenben nem ismeri a polgári-katonai vegyes bíróságokat, A törvényhozás tehát az 1936. évi 130. számú törvény meghozásával az alkotmánynak ezt a rendelkezését is súlyosan megsértette, amikor a kerületi bíróságokon bevezette a háromtagú tanácsokban a katonai ülnökök rendszerét. Ha az alkotmánybíróság működne, úgy már régen kimondhatta volna erre a törvényre, hogy ellenkezik az alkotmánnyal. A bírák álhelyezhetetlensége A szónok hibáztatja, hogy a biróhiány ellen annakidején a bírói vizsga meggyorsításával és a birójelölti idő megrövidítésével védekeztek, nem pedig fizetésemeléssel. Az alkotmány biztosítja a bírák áthelyezhetet- lenségét, amikor erről külön törvényt helyez kilátásba, de ezt a törvényt még nem Senki sem vihető el birájától“ hozták meg. Az áthelyezhetetlenség mint a bírói függetlenség egyik garantálója csak akkor ér valamit, ha törvényben van leszegezve. A nyilvánosság elve a bíráskodásban A szónok ezután a bíráskodásban mellőzött elveknek, a szóbeliség és a nyilvánosság elvének korlátozására mutat rá. Szlo- venszkón és Podkarpatská Rusban az államfordulat előtt, ha a nyilvánosságot ki is zárták, a vádirat fölolvasásának és az ítélet kihirdetésének mégis nyilvános tárgyaláson kellett megtörténnie. Az alkotmány már csak azt teszi lehetővé, hogy csupán az ítéletet hirdessék ki nyilvános ülésen, a vádirat fölolvasása is lehet titkos. Azonban az ezévi 130. számú törvény ezt a leszűkített nyilvánossági elvet is. to- vábbszükiti a katonai árulás eseteiben. A katonai hivatalos jelentések — mondja a szónok — csak arról számolnak be, hogy N. N. német vagy magyar állampolgárt X. Y. tanácsa 15 évi fegyházzal sújtotta és hogy a vádat ez és ez az ügyész képviselte. De hogy a vádlottat védte-e valaki, arról már hallgat a krónika. Uraim, amikor én csak annyit hallok, hogy egy német vagy egy magyar állampolgár világéletében első ízben jött a köztársaság területére s itt jelentkezése után másnap lefogják, Szloven- szkóról Prágába szállítják és végül 15 évre ítéltetik el, akkor, engedjék meg, nagyon indokolt a kíváncsiságom, hogy az ilyen ember ugyan mivel követhette el a katonai árulást? — Az alkotmánytörvény 95. paragrafusának 5. bekezdése szerint a katonai bíróságok hatásköre polgári személyekre csak háború idején és pedig csak a háború tartama alatt elkövetett bűncselekmények miatt terjeszthető ki. Ma, békeidőben katonai személy ítélkezik és sajnálom, nem tudok szabadulni a benyomástól: a háromtagú vegyes tanácsokban katonai személy dönt polgári személyek 15 éves szabadság- vesztés büntetéseiről. Idősebb vizsgálóbírókat A szónok szerint nem történt orvoslás a tekintetben hoqy viz£>gálóbirákul lehetőleg idősebb, tapasztaltabb személyeket tegyenek meg. Kéri a minisztert, hogy legalább a bizottság előtt ismertesse, hogy Szlovenszkón és Kárpátalján és főleg Be* regszászon az állaimügyész hány esetben indított eljárást oly személyek ellen, akiknek az ügye hónapokig, sőt évekig tartó vizsgálat után felmentéssel* végződött. Az ügyész ilyen eljárása —■ úgymond — nem szolgálja a konszolidációt. A szónok szóváteszi a kárpátaljai kukorí- caszállitmányok körüli uzsora esetét. Körülbelül négy év óta van már szőnyegen a Podkarpatská Rus területére Romániából behozott kukoricaszállitmányok ügye — mondotta , amelyet a gabonamonopóliumhoz nagyon közel álló emberek csaknem hatósági segédlettel bonyolítottak le olyképpen, hogy a Romániában 40 koronáért vásárolt kukoricát 106 koronáért osztották szét a Vrhovina éhező népének. Az egyik szereplő most hurokra került s az előzetes letartóztatásban levő urat a nagy- szőllősi szálló különszobájában őriztetik. Egy másik társ magas pozíciókban szür- csöli az élet örömeit és mint mondják, a prágai Alcron-szállóban olyan díszvacsorát rendezett, amely csekély 80 ezer koronába került. A legfelső köztgazfa’ési bíróság költségvetéfs A szónok sajnálattal látja, hogy a legfelső közigazgatási biróság költségvetését mindössze 60 ezer koronával emelték. Ez csak egy és egynegyed uj biró alkalmazására elég. Sok a panasz a bíróságon s e bajon úgy akarnak segíteni, hogy a panaszjogot megcsonkítják és költségessé teszik, hogy a félnek elvegyék a kedvét a panasztól. A közigazgatási bíróságról szóló törvény alapja régi osztrák törvény. Furcsa volna, ha az abszolutisztikus osztrák rezsim által hozott törvényt javítás helyett még megrontanák. Ehelyett a legfelső közigazgatási bíróság rendelkezésére olyan költségvetést kell1 adni — mondja a képviselő —, amelyből, ha kell, kétszerannyi bírót állíthasson be, mint amennyi ma van, de a közigazgatási hivatalok hatalmi tultengése idején korlátozni a polgár panaszjogát oly arcuí- ütése volna a demokráciának, amilyenre a tekintélyi és irányított demokrácia korában is kévé® példa van. „Veszélyben az állami" — e kiáltás nyomán 4 milliárdnyi kölcsönösszeg gyűlt ösz- sze. Hát nem tudják felfogni, hogy a „veszélyben az igazság" — tulajdonképpen egyértelmű az állam alapjainak veszélyeztetésével. Allampoifőrsógi törvényt! A szónok követelte az unifikációs minisztériumtól az állampolgársági törvény tervezetének kidolgozását. A nemzetgyűlés — mondta a szónok — az 1926. évi 152. számú törvény megszavazásakor mondta ki, hogy a kormány haladéktalanul készítse el az uj, egységes állampolgársági törvény tervezetét, 1929 telén dr. Slávik volt belügyminisztertől és az unifikációs miniszter úrtól is azt hallottuk, hogy a javaslat az unifikációs minisztériumban készen áll. Uraim, talán az is hadititok, hogy az állampolgársági törvény tervezetét ugyan miért nem hozzák nyilvánosságra? A szónok végül bejelentette, hogy nem szavazza meg a költségvetést. Igazi jókedvre ezek a mámorba hulló tivornyák sem derítették Al- boint. Kábultan ébredve, mindjobban rázuhant a magány. Álmában hol tüzes méneken nyargalt, hol lidérclángos ingoványok marasztalták lépteit. Gomolygó ködökben idomtalan asszonyi testek úsztak feléje. Egyszer egy aranyhaju asszonyra borult, aki menten kancává változott és nyihogva megfutott. Lángolt a szőre a napban, úgy futott föl a hegyre és ő sörényébe kapaszkodva lebegett. Fönt a hegyen asszonnyá változott a mén és meztelen volt, csak a haja takarta be talpig. Gyönyörűséges és édes volt hozzásimulni és zuhanva, forró kábulatban elcsititani vére hevét. Kint hóvihar dühöngött s alig engedett mozdulást. Alboint gyötörte a tétlenség, de most hasztalan áhított szabadulást. Olykor eszébe jutott az elmúlt tél, amit itt töltött Chlotsuindával. Türelmesebb és pihentebb volt a közelében. A téli tétlenség gyötrelme nem lett annyira úrrá rajta. Napközben el tudta nézni soká rokkája mellett ülve s nagy-nagy nyugalom volt benne. Ilyenkor alig beszélgettek, de simogató és pihentető volt a csönd közöttük és országépitő terveire gondolhatott. Mig Chlotsuinda élt, akadt az estéken is lelkendeztető vigasság. Szánba ültette, prémekbe takarva megbújt a mellén, két karja közt, ahogy a gyeplőt fogta és a mének rúgták a porló havat, a szánon elől lobogtak a fáklyák és veres fényük táncolt a téli éj csillogó fehérségén. Lerohantak a tóig, hallgatták a jég rianását, majd visszeröpitette őket a szán a palotába, a büvöletes holdfényben, dermedt csillagok alatt és fagyos pirosra csípett boldog arcuk tele volt jégszilánkokkal, amint kibújtak a bundákból. Jó volt ilyenkor megtelepedni a csarnok nagy füzénél és mézzel édesített fahéjas forró bortól könnyen megmámorosodni. Emlékek!. ♦. Ahogy a viharok ereje kimerült és fogyott a hó, kezdett elhalványulni benne Chlotsuinda képe. Néha még eléje jött törékeny, finom alakja, inkább igy látta, mint anyasága elrútított idomtalan- ságában, — rebbent kicsi madár, hogy tudott a mellére bújni. Ahogy átkarolta, milyen hamar elpihent a reszketése! Emlékezett kezének lágy mozdulására, ahogy a hajához nyúlt. Szerette fésülni rakoncátlan fürtjeit, az ujja meleg tapintására emlékezett, hangja dallamos zengésére* de az arca és csókjának könnyes ize kezdett elmosódni benne* 3. Kora tavasszal összeültek Brigetióban a bírák, hogy ítéletet mondjanak a tél alatt fölgyült pörökben, Alboin először mélyedt komolyan a bírák munkájába. A pörök első tárgyalására négy nap volt meghatározva, a felebbe* zésre hat és a király legfelsőbb ítélete alá való bocsátására tizenkettő* Az első fellebbezés egy bonyolult örökségügyben történt* A pörös- ködők Alboin ítéletét kérték. Váratlanul végrendelet nélkül meghalt Arrabona grófja, Két fia volt a grófnak s az örökaégosztozásnál egy harmadik fiú jelentkezett, akit egy szolgálóval nemzett* A két fiú összefogott a fattyú ellen, hogy kisemmizzék az örökségből. A szolgáló fia írással próbálta igazolni, hogy a gróf fölszabadította anyját és megesküdött vele. A testvérek ekkor hat tanút hoztak, akik eskü alatt vallották* hogy a szolgáló csak ágyasa volt az elhaltnak, lljabb tanuk a fattyú mellett tanúskodtak. Arrabona grófja Itáliában járt, amikor a Iangobardok Totila ellen küzdöttek, Onnan hozta a rableányt. A fiát Peredeónak hiyták* Alboin kihirdette, hogy itéletpárbaj dönti el a pórt* Egész Brigetió talpon volt. Kora reggel ellepte a nép a piacteret. Egy századra való harcos nagy négyszögben kordont vont. Helyet teremtettek a küzdő feleknek. Pallossal, kerek pajzzsal és sisakosán, de mellvértek nélkül állottak föl a felek, A lovak nyakát és szügyét cifra bőrök védték. A fattyú Peredeónak előbb az idősebb testvérrel kellett megvívnia. Kürtjeire egymásnak rohantak. A lovak patái alatt porzott a homok. Gyakorlott vívónak látszott a fattyú. Tömzsi, inas és nagyon fürge, olajbarna bőrű ember volt. Ügyesen kivédett egy cselezett vágást, de a szablya éle nyakszirtjén érte lovát, ahol éppen véget ért a védőbőr. Ahogy hörögve elzuhant a ló, menthetetlennek látszott a fattyú. Elzuhant oldalt ő is, széles ívben és nem volt már ideje talpra szökni. Ellenfele vad hajrával rárohaní. Peredeó biztos prédának látszott, féltérdre tápászkodott és menekülő mozdulattal a feje fölé kapta pajzsát, összegubódzott, a földbe túrta magát és pajzsával védte a vad csapásokat. Elhibázott volt a rárohanás, ha kissé oldalt kapja a ló, belegázol és eltapossa. Nyihogva két hátsó lábára ágaskodott és egyet ugrott. Odatappant megint a kuporgó elé. Még csak egy pillanat és a patái alá gyűri. De ez a pillanat késett. A pajzs alól kaszaként kivágódott a kard, végigvágott a ló lábain és pajzsával együtt fölugrott Peredeó, fölütve az eldülő állat fejét. Talpon volt már a fattyú és ahogy az inain talált ló elbicsaklott és dülíében előrerántotta lovasát, lendített karral odacsapott. A váll mögött, félig a hátán és félig a fején érte a vágás a lovast. Szörnyüt föl- üvöltve lefordult a porondra. Vére sebes patakját beitta a homok. Mire hozzá értek, megszűnt hörögni. Halott volt rettentő sebével, öccse elvitette szolgáival. — Jogod van megpihenni, — szólt a győzteshez Alboin. — De ha nagyon elfáradtál, délutánra maradhat az uj párbaj. A fattyú féltérdre ereszkedett Alboin előtt. — A kardomat nézd, felséges ur! A vér az én igazamat mondja. Engedd, hogy folytassam a harcot. — Bírói méltóságom megparancsolja, hogy békülésre szólítsam föl ellenfeledet, fattyú! Alboin magához intette a fiatalabb testvért. — Bátyád meghalt és most rajtad a sor helytállni az igazságodért! A fiú meghajolt. Melegfényü szemei Alboinra tapadtak és izgalomtól, fájdalomtól elcsukló hangon mondtat — Ha te is kívánod, úgy megvívok vele, felséges ur.,, De én nem akartam soha ezt a testvéri viszályt. Fivérem meghalt, mert irigyelte az Örökség harmadrészét Peredeótól, aki fia mostohaanyámnak. Én a kezemet nyújtom neki és testvéremül fogadom őt! A fattyú felé tárta karját, akinek szemét elborította a könny. — Alemund, testvérem! — kiáltotta Peredeó és odaszaladt, hogy mellére ölelje. — ítélj felettünk, felséges ur! mondták mind a ketten. Alboin fölemelte a pallosát és lapjával háromszor megütötte .a térdére ereszkedő Peredeó vállát: — Peredeó, aki Arrabona grófjának törvényes fia vagy, az örökség fele téged illet, ítéletét nagy üdvrivalgással fogadta a piacon összecsődült tömeg* 1 II EG^FÖLD REGÉNY IRTA: EGRI VIKTOR MÁSODIK KÖNYV 24 (FOLYTATJUK) J0
