Prágai Magyar Hirlap, 1936. november (15. évfolyam, 250-274 / 4099-4123. szám)

1936-11-13 / 260. (4109.) szám

i

jB HT I XV. évf. 260. (4109) szám ■ Péntek ■ 1936 november 13

Előfizetési ár: évente 300, félévre 150, negyedévre 76, havonta 26 Ki., külföldre: évente 450, félévre 226, negyedévre 114, havonta 38 KC. • R képes melléklettel havonként 2.50 Ké-val több. Egyes szám ára 1.20 Ki, vasárnap 2.— Ki.

A szlovenszkói és ruszinszkói magyarság politikai napilapja

Szerkesztőség: Prága II., Panská ulice 12, II. emelet. • Kiadóhivatal: Prága II., Panská ulice 12, III. emelet. • • TELEFON: 303-11. ••

SŰRGÖNYCIM: HÍRLAP, PRAHfl.

Napirenden a kisebbségi kérdés

A teljes megértés és megegyezés jegyében ért véget a bécsi háromhataimi értekezlet

Magyarország és Ausztria elismeri a római impériumot Abesszíniában ■ ■ Napirendre került Magyarország fegyverkezési egyenjogúsága • ■

Ciano: A római egyezmény ut a középeurópai megbéküíés felé

(sp) Prága, november 12.

Tehát elérkeztünk odáig, amikor a kormány a megoldott gazdasági problémák után hozzáfoghat a kisebbségi kérdések elintézéséhez. így mondotta legutóbbi bizottsági beszédében Hodza Milán miniszterelnök. Nem tudjuk ugyan, hogy milyen mértékben beszélhetünk a gazdasági problémák megoldásáról, de mindenesetre elégtétellel szögezzük le, hogy a kormány az eddigieknél alaposabban és nagyobb mértékben óhajt a kisebbségi ügyekkel foglalkozni. Néha ugyanis féltünk már, hogy az az álláspont, amit Dérer Iván miniszter képvisel és fennen hirdet szlovenszkói propaganda- kőrútjain s amely szerint a kisebbségi kérdés a köztársaságban tökéletesen meg van oldva, tökéletesebben, mint az alaptörvények előírják, hivatalosan is a kormány álláspontja s szerinte kíván cselekedni. A körülmények hatása alatt maga Hodza miniszterelnök dezavuálta Dérért, amikor ex chatedra megállapitotta, hogy a kisebbségi politikában még rengeteg teendő van s a kormány most egyéb gondjai csillapodásával nagyarányuan orvosolni óhajtja e hibákat.

Magyar részről két hozzászólást hallot- íunk tegnap a miniszterelnök nyilatkozatához s e hozzászólások azonnal rátapintottak a dolgok elevenjére. A magyarság sérelmei a legégetőbbek, hiszen Hodza Milán is elismerte például, hogy a magyarok nyelvjogi téren sok tekintetben még annyival sem rendelkeznék, mint a szudétanémetek, akiket pedig szintén nem jutalmaznak túl bő kézzel. így a vasutakon, a postán, a kisközségek közigazgatásában a németek több helyen találkoznak kisebbségi nyelvükkel, mint a magyarok s Hodza nyomban kijelentette, hogy semmi nem áll annak útjában, hogy a magyar nyelv ezeknél az intézményeknél megszerezze ugyanazokat a jogokat, amiket a német élvez. De amiket a kisebbségi nyelvhasználat kiterjesztéséről mondott, nyomban leszállították valódi értékükre azok a megszorítások, amelyekhez az ígéreteket kötötte. Az egyszeri kártyás jut eszünkbe, a'ki fogadalmat tett, hogy soha többé nem kártyázik, kivéve, ha valami rendkívüli alkalom nem kínálkozik. E rendkívüli alkalmak, sajnos, állandóan el szoknak jönni s ha most Hodza ígéretet tesz nyelvi jogaink kiterjesztésére, de nyomban felsorolja azokat az állandó és bő esetéket, amelyekre az ígéret nem vonatkozik, kénytelenék vagyunk érezni, hogy csak olyan fogadalomról van szó, amit a gyakorlat minduntalan értéktelenné tehet.

Arra is Ígéretet kapunk, hogy a jövőben a magyarság nagyobb kulturális segélyben fog részesülni, mint eddig. Lehangolóan csak az hatott, hogy a miniszterelnök az eddigi kulturális segélyek elmaradását, például a magyar menzasegély meg nem adását ,,a beadott kérvény formai hibáival” indokolta meg. Ha valamit jelentéktelen ,,formahibák” miatt utasítanak vissza, akkor nyilvánvaló a szándék, hogy a kérést, nem szívesen teljesítik. Reméljük, a jövőben a miniszterelnök Ígéreteinek teljesítését nem fogják megakadályozni az eféle „formahibák", amelyekről természetesen hamarosan kitűnik, hogy nem is voltak hibák. Nem fogják megakadályozni a „kérvények tökéletlenségei" sem. A magyarság nem kér és koldul segélyeket ebben az államban,

Récs, november 12. A magyar, olasz és osztrák államférfiak szerdai tanácskozása mint már jelentettük — délután félnégy órakor kezdődött és két óra hosszat tartott. Csütörtökön délután folytatták a tanácskozásokat s azok befejezésével a tárgyaló felek azonos szövegű, részletes közleményt tesznek közzé. Csütörtökön este díszelőadás volt az Operában, utána pedig dr. Schmidt

Szerdán este Schuschnigg szövetségi kancellár a schönbrunni kastélyban vacsorát adott gróf Ciano és felesége, valamint Kánya Kálmán tiszteletére. Az ünnepi vacsorán a pohárköszöntők sorát Schuschnigg kancellár nyitotta meg. Beszéde elején üdvözölte a két külügyminisztert és nemzeteiket. Kifejtette, hogy az ezévi márciusi római összejövetel óta több európai esemény és alakulat következtében célszerűnek látszott az újabb érintkezés s ezzel az esemémert a magyarságnak intézményesen biztosított jogai vannak s ugyanúgy, mint ahogy adót fizet és katonáskodik, igényt tart aránylagos alapon minden közkedvezményre is. Szüllő Géza szerdai beszédében élesen és világosan megvonta azokat a határokat, amelyek az alamizsna és a jog között vannak. A magyar kisebbség illetékes vezetői nem alamizsnákért könyörögnek a prágai ajtókon, nem holmi dugsegélyekért, amiket egyesek esetleg hajlandók lennének suttyomban megadni, nem, ilyenekről szó sem lehet. Divatba jött manapság, hogy bizonyos „aktivisták” csip-csup és rendszerint priváttermészetü alamizsnákat, amelyek hasznát nem a magyarság látja, hanem legfeljebb egy-két kiváltságos ember, az aktivizmus óriási politikai eredményének kürtölik ki s igyekeznek kézcsókkal megszolgálni. Az egyesült párt, amely a magyar kisebbség kollektivumát képviseli, nem tekintheti kielégítőnek e gyéren jövő és jelentéktelen koncokat, nem hozsannázhat miattuk, mert ezek az adományok a magyarság zömét nem érintik, legfeljebb az „aktivizmus” politikai porondján lézengő ritterek javait gyarapítják. A magyarságnak jogai vannak, osztályrésze van az államban, számának megfelelő arányban övé a közvagyon, a közjövedelem s ha kér, a jussát követeli, semmi mást,

Esterházy János beszédének van egy rendkívül újszerű és meglepő szakasza. Az, amelyben Hodza Milán háboruelőtti, a budapesti parlamentben elmondott beszédeiből idézve mutatja be, hogyan gondolkoztak akkoriban a szlovák patrióták, a soraik között meg-megjelenő politikai haszonlesőkről, a meggyőződésüket pénzért értékesítő „poliGuidó osztrák külügyi államtitkár adott fogadóestét az Opera márványtermében.

Kánya Kálmán magyar miniszterelnök csütörtökön este visszautazott Budapestre, hogy pénteken fogadhassa a Budapestre érkező gróf Ciano olasz külügyminisztert, aki az eddigi tervek szerint pénteken reggel fél- kilenckor indul el feleségével együtt Bécs- bc8l*

nyékre vonatkozó álláspontok felülvizsgálása*

— A világosság, őszinteség és céltudatosság szelleme az, amely a római jegyzőkönyvek létrejöttét jellemezte, —' mondotta a továbbiakban — s ez irányítja a bécsi értekezletet is* Nem arról van szó, hogy szép szavakkal fejtegessük, hogyan és mit lehetne megtenni. Határozott és hajthatatlan akarattól indított cselekedetekre van szükség, hogy világosan és hizosan utat tárjunk

a jövő felé, amely kijelöli az irányt a sok szenvedés következtében meggyengíteti népek számára az uj, a jobb élethez s a boldoguláshoz. Ehhez szükséges saját erőnknek és történelmi küldetésünknek a tudata s az az akarat, hogy a közös kulturideálok érdekében nagy feladatokat tudunk véghezvinni. Ezáltal jelentős módon hozzájárulunk Középeurópa újjáalakításához, mert sohasem volt arról stzó, hogy mások ellen irányuló blokkot alakítsunk, hanem ellenkezőleg, mi mindig a kikristályosodás magjának tekintettük magunkat területünkön. Ezzel a tartós és szilárd béke ügyének leszünk igazi szolgái.

Ezután megemlékezett Gömbös Gyuláról és Döllfussról, akik ott állottak a római jegyzőkönyvek bölcsőjénél, majd Mussoliniról szólva megemlítette, hogy a duce példát adott arra, hogy hogyan lehet egyesek sajátságának tiszteletbentartásával utat nyitni az együttes munka és a közös célok felé. Sőt — úgymond — ezen túlmenően nemcsak a résztvevő államok hasznára, hanem ] mindazok javára, akik Középeurópa sorsátikusokról”, egyszóval azokról, akik a szlo-| vák ügyet „szállították” a kormánynak. Kemény szavakkal, olyanokkal, amilyeneket mi sohasem használtunk, ítéli el a szlovákok egységét megbontani akarókat. Ha a kisebbségi sorban élő szlovák vezetők megbélyegezték és kivetették maguk közül az ilyeneket, miért cselekedjenek másként a kisebbségi magyarok, akiknek legalább ugyanígy fegyelemre, összetartásra és az egyéni érdekék feláldozására van szükségük, mint Hodza szlovák patriótáinak?

Most sokat foglalkozunk azzal a parlamenti politikával, amit a cseh és a szlovák nép kiváló képviselői a háború előtt a bécsi Reichsrathan és a budapesti országházban folytattak. A csodálat és az elismerés érzésével olvassuk nyilatkozataikat, figyeljük ügyes és okos taktikájukat, pompás stratégiájukat. Nekünk nincs kisebbségi gyakorlatunk, valakitől tanulnunk kell s ezen a téren tanítómesterünkként üdvözöljük Masarykot és Benest, mint azt a köztársaság normái előírják. Az eljövendő parlamenti vitákban képviselőink sűrűn használni fogják a reichsrati és az országházi idézeteket, mert magunk sem találhatunk tökéletesebb, logikusabb érveket, mint amelyeket a kisebbségi politika legnagyobb szakemberei akkor találtak.. Ha majd minisztereink hallatni fogják szokásos kisebbségpolitikai elveiket és fejtegetéseiket,, azt fogjuk felelni, amit — ők feleltek ugyanezekre az elvekre és fejtegetésekre, amikor kisebbségi helyzetben voltak. Csak attól tartunk, hogy megfogalmazásaik gyakran túlélések, élesebbek, mint mi helyesnek tartjuk és nem valók a mai parlamenti légkörbe. De miközben a háboruelőtti ikisebbségpolitikát tanulmányozzuk, a különféle beszédeket és megnyilatkozásokat, s főleg Tobol’ka nagy müvét a csehek ujabbkori politikai történelméről, máris világosan áll előttünk az a tény, hogy a csehek és a szlovákok a mai magyar kisebbségi pártoknál százszorta élesebben bélyegezték meg az „aktivistákat”, azokat az álcseheket, akik bécsi zsoldba álltak és bécsi politikával igyekeztek magukhoz édesgetni a cseh népet, igiérvén füt-fát, vagy ^mereveknek”, „negativistáknak” nevezvén 'azokat, akik önálló nacionalista politikát hirdettek és nem engedtek nemzeti önérzetükből akkor sem, ha engedékenységükért nagy árat kínáltak, akkor sem, ha kitartásukért a „csehek anyagi érdekeinek tönkretételével” vádolták őket. A cseh nemzet legjobbjai bősz haraggal fordultak a bécsi zsoldosok ellen, lenézték őket, bojkottálták és makacs álha- tatossággal küzdöttek ellenük. Sokkal élesebben és kegyetlenebbé, mint az alapjában véve puha és békülékeny magyar közvélemény teszi, pedig az akkori „aktivisták”4 ugyancsak a „raison”, a „modernség” és az „igazságosság” jelszavaival érveltek. Sok mai vezető prágai politikus olyanokat mondott az akkori „aktivistákéról, hogy a lélegzetünk is elállna, ha idéznénk szavaikat. A legkevesebb, hogy a csehek megrontóinak nevezték őket. S ha igy van, kérdezzük, miért lennének az önálló magyar kisebbségi politikát hirdető ellenzéki pártok türelmesebbek a kormánypártiságot követelő aktivistákkal szemben, mint voltak hajdan azok. akik ma az aktivizmus mosolygó, édesgető, Ígérgető fő-fő protektorai s bizonyára tudják, hogy miért támogatják ma azokat, akik ellen hajdan tüzzel-vassal küzdöttek?

Hódolatteljes szerencsekivánatok Olaszország királyának és Etiópia császárának