Prágai Magyar Hirlap, 1936. november (15. évfolyam, 250-274 / 4099-4123. szám)
1936-11-11 / 258. (4107.) szám
1936 november 11, szerda* rpM:<ai-A\\<AARH!uw® 5 Hírek Petrásek képviselő beszámolója Ghymesben Nyitra, november 10. Sikerült gyűlést tartott az egyesült párt az aranyosmaróti járáshoz tartozó Ghymes községben, ahol Petrásek Ágoston nemzet- gyűlési képviselőt a tekintélyes számai közönség lelkes ünnepléssel fogadta. A képviselő e községben és vidékén különösen népszerű, mivel ő harcolta ki a felsőbb hatóságoknál Korén körjegyzőnek — akinek működésével a lakosság elégedetlen volt — áthelyezését. Rövid beszámolójában Petrásek képviselő meleg visszhang mellett emlékezett meg az egyesült párt népmentő munkájáról, amelyet úgy a parlamentben, mint a politikai és közigazgatási élet minden terén egyaránt kifejt. Megindokolta ellenzéki álláspontunkat, egyben visszautasította az államellene6ség rosszakaratú vádijait. Azt akarjuk mi is — mondotta többek között — amit ReneS köztársasági elnök is hangoztatott szlovenezkói utján: Akarom, hogy a magyarok magyarok maradjanak... Keresztények és magyarok akarunk maradni. Rátért az aktuális külpolitikai események taglalására is s hangoztatta, hogy a keresztény magyarság csak az antibolsevista -táborhoz tartozhat. Az általános helyesléssel fogadott beszámoló uitán fölszólalt még Mihal.k János főtitkár, Janák Lajos nyitrai járási képviselő és Sípos helyi elnök. Viharos helyeslés és lelkes éljenzés kísérte valamennyi szónok beszédét. |Baiiemeal Ou,i«*,| Bauernebl Gusztáv, a kassai Bauernehl és Fia sör- és malátagyár részvénytársaság üzemvezetője 37 éves korában hosszas szenvedés után meghalt. Értékes, tartalmas, produktív élet után szállott fiatalon a sírba. Nemcsak, munkájának és családjának élt, de minden közügyből és szociális, támogató munkából kivette részét. A vállalatnak tiz év óta vezetője volt. Közvetlen természete és szaktudása miatt nagy szeretetnek örvendett munkatársai körében. Halálát kiterjedt, előkelő rokonsága gyászolja. Holttestét november 11-én, szerdán délután három órakor temetik a köztemető halottasházából. — BUDAPESTI DÍSZELŐADÁS A LENGYEL NEMZETI ÜNNEPEN. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Szerdán Lengyelország nemzeti ünnepet tart, a lengyel fölszabadulás emlékünnepét. Ez alkalommal — amint a PMH már jelentette — A budapesti Nemzeti Színház műsorra tűzte gróf Krasinszki lengyel költő három részből álló drámai költeményét, amelynek cime „Pokoli színjáték". Aj darabnak kedden volt a főpróbája. Rövid tartalma az, hogy a darab főhőse megcsalja feleségét s ezért rendkívül borzalmasan bűnhődik-. Megéli azt, hogy felesége megőrül, gyermeke megvakul. Később ő maga a forradalom szolgálatában elesik. A főszerepeket Kiss Ferenc, Sztáray Ferenc és Rápolthy Anna játssza. A szerdai díszbemutatón megjelennek a magyar kormány és a hatóságok képviselői, a budapesti lengyel követség tagjai teljes számban és a budapesti lengyel kolónia tagjai is. — A VESZPRÉMI PÜSPÖK A GYÓGYULÁS UTJÁN. Veszprémből jelentik: Rótt Nándor veszprémi püspök állapota állandóan javul. Az ősz főpapot Herczog tanár kezeli, aki megállapította, hogy az agyvérzés szerencsére nem volt súlyos természetű s remény van a püspök teljes felépülésére. — NEUSTÁDTER-STÜRMER ELHAGYTA BUDAPESTET, Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonón: Ismeretes, hogy Schusch- nigg rekonstruált kormáin yában Neustádter- Stürmer Odo budapesti osztráik követ is tárcát kapott. Neustádter-Stürmer hétfőn délután búcsúzott el a budapesti osztrák követség tagjaitól és este hazautazott Bécsbe. ESKÜVŐ. Richter Károly (Nyitra) Schlesinger Teri (Lapásgyarmat) november 10-én házasságot kötöttek. (M. k. é. h.) — A PRÁGAI MÁK ISMERKEDÉSI ESTJE. A prágai Magyar Akadémikusok Kömé szombatom, november 14-ém este 8 órai kezdettől tartja meg hagyományos iemerkediésá estjét a terménytőzsde (Haviliökovo mám.) kistermében. Meghívók a MÁK klubhelyiségében (Vencel-tér 64., IV.) vehetők át. — A KASSAI MŰEGYETEMÉRT. Kassai szerkesztőségünk jelenti telefonon: Az uj műegyetem Kassára való helyezése érdekéiben a keletszlovemszkói nemzetgazdasági zsupa itteni központja is állást foglalt. A zsupa állásfoglalásában elmondotta, hogy végre odajutottunk, hogy a szlovák főiskola problémája megoldást nyert. Kassa városa már 1920-ban, majd 1930- bam és most 1936-ban is bejelentette igényét a főiskolára. A város valamennyi esetben ígéretet és biztosítást kapott, hogy a műegyetemet Kassán helyezik ed Az utóbbi időben Pozsony város is agiitációt kezdett azzal az indokolással, hogy oda helyezzék a műegyetemet, mert Pozsony Szilovenszkó fővárosa és kmlturközpomttá kell tenni. Ez nem állja meg a helyéit, mert földrajz-illag egy országban mindig több kulturális központ van. Példa erre Prága és Brűrnrn. Annál erősebb a kultúra egy országban, minél több központot képes megalkotni. A főiskola elhelyezésénél nemzeti, kulturális és gazdasági érdekeiket beül tekinteni és nyilvánvaló; hogy e Bzempontokbói csak Kassa jöhet számításba. Dagad a prágai hépszenzáció Magyar szakértők közvetítésével jutott Prágába az újonnan felfedezett Raffael-kép Hahn János budapesti képkereskedőtől vásárolta a „Szent-család" részlet- másolatát az eperjesi képrestaurátor ■ ■ Kiállították u nagyértéhii képet Siettet perelni lógja a szerencsés vásártól a kikötőit 20 százalékos részesedésre A prágai cseh sajtóban máris megindult a vetélkedés a nagy felfedezés Jkörül. A „Tele- graf" nevű délutáni lap cikksorozatban ismertette a kép felfedezésének történetét és bőven beszámol Bleuer Ernő szerepéről és kilétéről is. A konkurrens érdekcsoport napilapja erre azáltal igyekszik a szenzáció erejét csökkenteni, hogy megállapítja Bleuer Ernő magyar mivoltát. Egyébként valamennyi lap megírja, hogy Bleuer a nagyértékü képet 1200 frankért, vette Párisban Hahn János műkereskedőtől, de azt egyik laptudórttó sem tudja, hogy ez a Hahn János, aki egyike Európa legagílisabb képkereskedőinek, — szintén magyar! Hahn állandóan Budapesten lakik, de sűrűn utazik Párisba és Londonba, hogy így az ottani aukciókon ujább érdekes és értékes anyaghoz jusson. Néhány évvel ezelőtt Hahn azzal keltet feltűnést szakkörökben, hogy 100 fontért megvásárolt egy képet Londonban, amelyről kiderült, hogy a korai reneA kiállított ké Mint közöltük, a most felfedezett kép Raffael „Szent család" című híres képének egyik részletét ábrázolja. Az eredeti kép a párisi Louvre- ben látható. A 207 centiméter magas képet Raffael két évvel fiatalon bekövetkezett halála előtt festette a francia királyné számára. A Prágában felfedezett másolat 150X125 centiméter nagyságú és ezen a képen az eredeti kép két főalakja látható, Szent József kivételével. A Madonna ölében tartja a Gyermeket, aki fehér párnán térdel és balkezét Szűz Mária vállára teszi. A képet az utóbbi napokban kiállították a prágai Myslbek-pavillonban és megtekintéséért 3 korona beléptidijat szednek. Az érdeklődés óriási és naponta sokszáz ember fordul meg a kiállítási csarnokban. A képet emelvényen helyezték el, az emelvényt jókora távolságban zsinór választja el a közönségtől — a képet egy | rendőr is őrzi! — és igy Raffael és a tanítvány, i Giulio Romano aláírását a látogatóik nem lát-j hatják. De nem láthatja az sem, akit egészen! szánsz egyik ismeretlen mesterétől szármázik és a képet Hahn akkor 40.000 dollárért adta el. Annál feltűnőbb most, hogy a Londonban vásárolt képről nem tudta megállapítani értékes mivoltát és azt potom áron tovább adta Bleuer Ernőnek. Emberfeletti munka A tapasztalt műkereskedő tévedése megérthető, ha tudjuk, hogy az 1200 frankért eladott kép eredetileg egészen mást ábrázolt, mint ma, a restauráció után. Bleuer Ernő ugyanis hónapokig tartó fáradságos munkával végezte el a restaurálást, ami azt jelenti, hogy úgynevezett „száraz mosással" eltávolította a kép felső rétegét és igy napvilágra hozta az 1518-ból származó nagy- értékű olasz képet. Naponta alig egy-két négy- zetcentiméternyi területet tisztított meg és igy valóban emberfeletti munkával jutott el a szenzációs felfedezéshez. p tömegsikere közel engednek a képhez, mert a két aláírás csak nagyító-üveggel vehető ki. Per a 20 százá éként! A pert Bleuer Ernő azért akarja megindítani Sveihla igazgató ellen, hogy érvényesítse ama kikötését, amely szerint a kép valódisága esetére húsz százalék külön részesedés jár neki a képért elért vételárból. Bleuer már a kiállítás jövedelméből is követeli a maga húsz százalék részesedését és a per benyújtása állítólag egy-két napon belüli megtörténik. Az egyik prágai lap értés ülése szerint már jelentkezett egy olasz műgyűjtő, aki 50 millió koronát ajánlott a képért. Egy másik lap értésülése saerinit Sveihla, a szerencsés tulajdonos, kijelentette, hogy addig | nem adja el a képet, amiig azt tekintélyes kül- B földi szakértők meg nem vizsgálták. E külföldi | szakértőik állítólag rövidesen Prágáiba érikez- I nieik. Arróil beszélnek, hogy Berenson, Gronau lés dr. Fiiscihil tanárok, a leghíresebb Raififaeiszakéirtők fogják a prágai képet megvizsgálni. Érdekes szakvélemény Az érdekes kiépről egyébként már nyilatkozott Európa egyik legtekintélyesebb képszakér- tője, a jelenleg Prágáiban tartózkodó, berlini származású Donáitih Adolf. Véleménye szerint a Myslbek-pavillonban kiállított kép Giulio Romano müve. Kizártnak tartható, hogy Raffael valamely sablonos másolója készítette volna a képet, mert a Madonnában olyan művészi kvalitások fedezhetők fel, amelyek egészen közel állnak Raffael- hez. A kép színezése majdnem teljesen megegyezik a párisi eredetivel, ezen is látható a pompás árnyékolt vörös szin és a ragyogó mély kék szin, csak éppen a prágai Madonna arcán nem fedezhető fel az az érintetlen naivitás, amely a nagy reneszánsz festő Párisban levő müvét oly lélekkel telivé teszi. A másolat és az eredeti között csak egyetlen különbség van: a Madonna és a gyermek térdei közötti, távolság a prágai képem egy centiméterrel nagyobb, minit a párisi képen. Domáitb véleménye szerint a kép mindenesetre igen nagy művészi és egyúttal piaci értéket is képviseli. A felfedezett kép népszerűsége máris óriási A Fox és Paramounit filmgyárak már felvételt készítettek a képiről a legközelebbi heti háradó számára, az egyik legnagyobb prágai mü,nyomda pedig máir színes reiproidukioiókat készít róla és forgalomba hozza őket. Az üzlet tehát teljes erővel megindul a kép körül és érthető, hogy a képreistaurátor per utján iis érvényesíteni akarja 'vélt, vagy valódi jogait. Az egyik hírforrás szerint Bleuer Ernő 80.000 koronáért adta el a képet, de vannak beavatottak, akik tudni vélik, hogy a képrestaurátor mindössze 5000 koronát kapott a képért és e valóban csekély ár ellenében minden jogáról lemondott A fejleményeikéit érthető érdeklődéssel várja tehát a prágai közönség. — HALÁLOZÁSOK. Ferenczy Samu losonciamért evangélikus lelkész 62 éves korában meghalt. A gyászhir az egész környéken mély részvétet keltett, mert az elhunyt osztatlan megbecsülésnek és köz1 szeretetnek örvendett. Halálát családján kivivl egész Nógrádmegye gyászolja. — Gábriel Gyula volt ágostai evangélikus egyházi felügyelő 67 éve® korában Lőcsén meghalt. Temetése nagy részvét - mellett ment végbe. Halálát kiterjedt rokonság gyászolja. — ÉLETVESZÉLYES FADÖNTÉS. Kassai szerkesztőségünk jelenti telefonon: A berzevioei erdőben egy elfürészelt fatörzs rázuhant Grusic Pál 18 éves legényre. A legény életveszélyes sérüléseket szenvedett, beszállították az eperjesi kórházba. _ A „VIZESLEPEDŐ" SZERKESZTŐJE BOCSÁNATOT KÉRT JABLONICZKY JÁNOSTÓL. A pozsonyi „Magyar Újság" legutóbbi számában Lukách Gyula következő nyilatkozata jelent meg: „Alulírott Lukáah Gyula, mint a Pozsonyban megjelenő „Vizeslepedö" szatirikus hetilap tulajdonosa és felelős szerkesztője és illetve mint szerző a „Vizes- lepedő" 1933 junins 28-áról kelt rendkívüli kiadásában „Jabloniczíky János választói! íme a ti képviselőtök!" címen, valamint a „Vizeslepedő" 1933 juliuB 9-éről kelt 16-ik számában „Válasz Ján Jabloniozkynak s a többi rágalmazónak", „Azzal a tudattal hagyják el ezt a termet, hogy megnyerték a pert", „Az elnökcáioló pofon", „Jabloniczky már gombolja a kabátját az asztalnál", „Közéleti" és „Pártvezér" óimén cikkeket Írtam' és tettem közzé dr. Jabloniczky János ügyvéd ur ellen. Kijelentem, hogy én ezekeit a cikkeket téves információk alapiján írtam meg. Meggyőződtem', s ezt a bírósági iratok és bíróság előtt kihallgatott tanuk i® igazolták, hogy a dir. Jabloniczky János ur ellen általam megirt és közzétett cikkek tartalma valótlan. Ezen cikkek megírásáért és közléséért dr. Jabloniczky János úrtól, aki a fentebbi cikkekben ellene közzétett valótlan állításaim miatt jogosan érezhette magát megsórtettnek, ezennel bocsánatot kérek." — ELÍTÉLTÉK AZ AGRÁRPÁRT FŐTITKÁRÁT. Kassai szerkesztőségünk jelenti telefonon: Annakidején .jelentettük, hogy BabiLonsky Vladimír, az agrárpárt főtitkára egy szlovák lapban megtámadta Smroek József szövetkezeti igazgatót. Az igazgató beperelte a főtitkárt s az eperjesi kerületi bíróság ma tárgyalta az ügyet. Ba- bilonsky nem jelent meg a tárgyaláson. A bíróság közrendháboritás cimén egyhónapi fogházra ítélte a főtitkárt. A védő fellebbezett, — BEKÖLTÖZNEK a KASSAI PÉNZÜGYIG AZ GATŐSÁG UJ ÉPÜLETÉBE. Kassai szerkesztőségünk jelenti telefonon: Kassán ezen a héten költözködnek be a pénzügyi hivatalok a pénzügyigazgat óság uj épületébe. Ismeretes, hogy a régi épületeit, amelyben egykor Baoeányi János híres magyar költő is dolgozott és 'amely másfél század éta állott a Fő-uccán, lebontották. Az épületnek csak az északi szárnyát hagyták meg a műemlékvédő bizottság utasítására. Dt. Ormai Ottó, az uj pénzügy igazgató fogadta a kassai kereskedők tisztelgését. Az igazgató elmondotta, hogy Kassán született, egy helybeli kereskedő gyermeke és igy jól ismeri a kassai kereskedők helyzetét. Megígérte, hogy pártatlanul, demokratikus szellemiben és emberségesen fogja hivatalát ellátni. — FELMENTETTÉK A HAMISPÉNZGYÁRTÁS VÁDJA ALÓL. Kassai szerkesztőségünk, jelenti telefonon: A kassai kerületi bíróság ma Fried György ilosvai gazda tigyét tárgyalta. A gazda a posta- hivataliban egy hamis ötkoronással akart fizetni. A vádirat szerint a pénzdarabot a mezőn találta és reszelővel igyekezett belőle ötkoronást csinálni. A vádlott tagadta a vádat e azt vallotta, hogy a pénzt Munkácson vásárlás közben kapta. A vádlott eilen csupán egy tanú vallott s arról is megállapították, hogy Fried régi haragosa, A bíróság felmentette Fried (Györgyöt, Az angol partok mentén elsüllyedt egy német motoroshajó — 38 halott London, november 10. Az angol partok mentén borzalmas vihar dühöngött az utóbbi napokban. Az „Isis" nevű német motoroshajó a viharban hajótörést szenvedett és bebizonyosodott, hogy a hajó, amelynek segélyhívásai az elmúlt éjjel hirtelen elnémultak, elsüllyedt. A „Red Star" egyik hajója, a „Westerland", amely az első segélyhívásokra nyomban a bajbajutott hajó felé sietett, órákig tartó keresés után egy mentőcsónakot fedezett fel, amelyben az „Isis" egyik teljesen kimerült hajóinasát találták meg. Az „Isás" harmincnyolctagu személyzete a tenger hullámaiban lelte halálát. A katasztrófa pontos okait még nem tudták megállapítani, csak annyi bizonyos, hogy a hajó elsüllyedése oly gyorsan történt, hogy a leg- génység tagijai még a mentőövet sem tudták felöltem. V A téli nporíolók kedvezményes vasntl utazását a vasuitti^yi minisztérium 1936. november 1-től 1937 április 30-ig megújította. Az utazásban az összes téli sportszervezetek, igy a Kárpát- egyesiilet tagjai is részesülnek. A kassai vasul- igazgatóság körzetében a 16 napig érvényes Ili. osztályra szóló relációs menettérti jegyek a következő viszonylatban lesznek kiadva: Kassa Poprádfelka 89.30 korona, Kassa—Telgárt 42.40 korona, Eperjes—Telgárt 45.60 és Munkács— Ökörmező 18.20 korona. Magyar képresiaurátor és magyar műkereskedő ta el Svehla nyugalmazott prágai középiskolai igazgatónak, az ismert képgyüjtőnek. A hirtelenében kipattant szenzáció most olyan bonyodalmakat von maga után, amelyek nyilván perre fognak vezetni Bleuer és Svehla között és az érdekes felfedezés ily- módon még nagyobb szenzációt fog kelteni azáltal, hogy a per folyamán nyilvánosságra kerülhetnek a kép felfedezésének különleges kulisszatitkai. Prága, november 10. Beszámoltunk néhány nappal ezelőtt arról a feltűnést keltő felfedezésről, amely megállapította egy Londonból Prágába került képről, hogy az minden valószínűség szerint eredeti Raffael-kép, vagy. legalább is Raffael egyik személyes tanítványának müve és annak megfestésében Raffael maga is segédkezett. Közöltük, hogy a képet Bleuer Ernő eperjesi származású magyar képrestaurátor ad