Prágai Magyar Hirlap, 1936. október (15. évfolyam, 224-249 / 4073-4098. szám)

1936-10-08 / 230. (4079.) szám

10 (—) Rövidesen elkészül a nemzetközi koksz egy ezimé n y. Anglia, Belgium, Hollan­dia, Lengyelország és Németország xnegfbizot- tai Hamltmrgban tárgyalásokat folytatnak a nemzetközi kokszegyezmény létrehozása ér­dekéiben. A tárgyalásokat Belgiumnak a kon­tingens emelésére vonatkozó követelése kis­sé kitolta, azonban remény van arra, hogy az egyezményt néhány napon belül megkötik. (—) Beszüntetett csőd. Az ungvári kerületi biróság Bengida Izidor ungvári fogtechnikus ellen indított K 9/36. számú csődeljárást csőd­tömeg hiányában beszüntette. (—) Kényszeregyezségeik. Az ungvári ke­rületi biróság Mayer B. Móric szolyvai rofös- árukereskedő ellen indított Kv 3/36. számú és Grünwald Regina szül. Freund, ungvári tex- tilkereskedőnő ellen indított Kv 4/36. számú kényszeregyezségi eljárást megszüntette. ÉRTÉKTŐZSDE Prága gyönge Prága, október 7. (Pragoradio.) Az érték­papírok részvénypiacán ma túlnyomó résziben a realizáció uralta a helyzetet, minek követ­keztében a forgalomba került értékek árfo­lyamában esési tendencia mutatkozott. A tőzsde ma nyilván ideges volt és a részvény­piacot ötletszerűség jellemezte, amely mellett azonban úgy látszik, hogy a devalvációnak most közölt mérve már az értékpapírok előző emelkedésénél eszkontálva volt. A piacon ma csak néhány érték tartotta magát szilárd ala­pon, különösen utalni lehet néhány cukor­ipari értékre. Egyébként az árfölyamlemor- zsolódás a tőzsde idő későbbi folyamán to­vább tartott és általában a legutóbbi jegyzé­sek a nap leggyöngébb árfolyamjegyzései. Bánya és Kohó 55, Brünni Gépek 3, Brosche 10, Cseh Kereskedelmi 35, Cseh Cukor 7, Cseh-Morva 55, Dux-Bodenbachi 10, Hein- richstfhali, Koíimi Kávé, Kolini Vegyi 1, Po­zsonyi Kábel 10, Königshofi Cement 15, Réz- müvek 4, Brüxi Szén 22, Orion 8, Podol 5, Polídi 13, Prágai Vas 45, Rakó 20, RimghoS'ér 20, Rothau 8," Egyesült Gyapjú 1, Sedletzi Kaolin 40, Sellier 30, Északi Vasút 20, régi bonnok 60, uj bonnok 35, Északcseh Szén 15, Sohoeller 50, Csehszlovák Solo 10, Aussigi Vegyi 8, Walter 3, Nyugatcseh Kaolin 55, Nyu- gatcseh Szén 7 és Skoda 18 koronát vesztett. A piacon jobbak maradtak: Apolló 4, Roth- kosteletz 12, HelLmann 1, Kosmanos 3, Schön- prieseni 8, Krizik 15, Tejipari 5, Prágai Mal­mok 15, Nestomitzi 30, Aussigi Finoimitó 75, Déli 6, Hengerművek 3 koronával. A beruhá­zási értékek piacán a 3 százalékos törleszté- ses kölcsön további 5 fillérrel javult, az épít­kezési sorsjegyek szintén szilárdan tartották magukat, az árfolyamszinvonal azonban vál­tozatlan. Egzotakulisziban Horvát Cukor 1, Bécsi Solo 25, Zsolna 2, Jagodina 1, Cseh Fegyver és Hodonini Téglagyár 20, Magne­zit 15, Trbovtje 10 koronával gyöngült, ezzel szemben Dráva 1, Epiag 3 és Rossitzi 10 ko­ronával megszilárdult. A járadékok piacán lanyha irányzat uralkodott. A magyar C. C. járadék 4, az osztrák pedig 5 koronával gyön­gült. A frankra szóló Skodaobligáció ma 15 koronával gyöngült. Igen szilárdan tartotta magát az államvédelmi kölcsön. A 3 százalé­kos címletű további 2.25 koronával javult, mig a 4 lé százalékos 0.50 koronával. A bankrész­vények piacán Zivno és Lánderbank 5, Union és Eskomptbank 3 koronával gyöngült, ezzel szemben Industriebank 2.50 koronával meg­szilárdult. A magán lomba rd köd vén y ek piaca változatlan. A devizatőzsde ma is zárva volt. BUDAPEST SZILÁRD. Budapest, október 7. A mai budapesti érték­tőzsde a külföldi hírek hatása alatt nyitáskor igen szilárd volt. A spekuláción kívül a közön­ség is résztvett a vásárlásokban és a vezető­értékek árfolyama 4—6 százalékkal emelkedett. Délfelé realizálásokra került sor és a kezdeti ár­folyamemelkedést nem minden érték tudta meg­tartani. Ennek ellenére a legtöbb érték árfo­lyamemelkedéssel hagyta el a piacot. A beruhá­zási értékek piaca szilárd volt. BÉCS SZILÁRD, Bécs, október 7. Az értéktőzsde mai forgal­mát a részvénypiacon igen szilárd irányzat jel­lemezte, s ma ismét élénk üzlet fejlődött ki. Né­hány csehszlovák érték, valamint belföldi ipari érték jelentős árfolyamemelkedést ért el. Ezzel szemben a magyar értékek gyöngültek. A kulisz- értékeknek nagyon ártottak a realizálások. A beruházási értékek piacán csak néhány érték ár­folyamemelkedése folytatódott, mig az értékek legnagyobb részét alacsonyabb árfolyamon je­gyezték. Igen szilárdak voltak a nyereményköl- csönök kis címletei. BERLIN SZILÁRD. Berlin, október 7. A tegnapi gyöngülés után az értéktőzSde ma magához jött s az érdeklődés középpontjába a speciális értékek kerültek. Stahlverein igen szilárdan tartotta magát, de a többi értékek is megszilárdultak. A közönség vásárlásai a spekulációt visszavásárlásokra kész­tették. A külföldi járadékok piaca lanyha volt. A javulás zárlatig tartott. 1936 október 8, csütörtök. Árutőzsde-f- Cukorpiac. A mai prágai cukorpiaccal a cukor árát nem jegyezték;-j- Húspiac. A mai prágai húspiacon köze­pes forgalom mellett a következő árakat fi­zették: birka 6.50—10, vidéken vágoitt belföl­di borjú 8—10, Prágában vágott belföldi bor­jú 8.50—11, vidéken vágott belföldi sertés 10—11, Prágában vágott belföldi sertés 10.80 —11.40, kivételesen 11.60, bakonysertés 9.50 —10, szalonna 10 50—11 korona. + Marhahusárak. Prágában ima a követke­ző marhahusárakat érték el: ökör eleje 11— 13, hátulja 12.50—14, bika 9.80—10, tehén eleje 9—10.50, hátulja 10—12, növendékimar- ha 9.50—10 korona.-f- Pozsonyi állatvásár. Pozsonyból jelentik: A mai állat vásárra 49 ökröt, 43 bikát, 68 te­henet és 41 nlövendékmarhát hajtottak föl. Árak: ökör 565—8.25, bika 5.25—6, tehén 3.25—6.10, növedékmarha 4.85—7.60 kori*.a. A vásárra sertést nem hajtottak föl. 1 prágai értéktőzsdén előfordult kötések október 6 október 7 4.5% A kibocsátású 97.10 97.10 4.5% B kibocsátású 97.10 97 10 3.75% unif. köles. töri. 85 65 —85.65 — 3% unifikálv járadék 70 55 —70 60 — .— 8% nem törleszt. . . 65 85 —65.85 — .— 3.5% IV. nemtörl. köl. 60.20 —.— 60.20 — .— 8.5% nemtöri pótjár. 62.— —62.— —.— 3% hsdikölcsön kárt. 1935-1994 .... 52.90 -.­3% hadikölcsön kárt, 1935-2024 .... 52.90 Építkezési sorsjeerv */i 1922-1946 .... 725.- —728.­Építkezési sorsj. rész 1922-1946 . . . 138.50 —188.80 6%-os morva orsz. köL 80 25 — 6%-os cseh ielzáloerb. ——.— 4%-os KsOd 1889 . . —-----— Os ehszl. Nemz. Bank 4880 — —.— 4950 — —.— Nordbahn .... 6825.-6840 - 6800 -6820 ­Nordbahn Bonnok . t 2880 -2870.- 2850 -2810 ­Cseh Cukoripar . » . 955.— —.— 954 — 958 — Schöller....................... 2818.-2810.- 2770 -2760.­Ho rvát Cukor . . . 110.— —110— —.— Aussisrer Finomító , » 1370.— —1440 -1445 — K?í*ik....................... 1170 -1185.- 1200 -----­Pr ágai Malmok . « , 1255.— —1250 —1270 — Kolini Műtrágya , « 320 — 323.— 324 — 322 — Kolini Kávé .... 174 - 179 - 173 ­Kolini Szesz . . « . 2695 — 2700 —---— Te jipar....................... —.— —.— 1600 — — Au ssigi Vesrvi . « « 1370.— —1332 — — Budweisi Sör .... ——.—------------­Kö nisrshofer Cement . 1600. —1595.— 1585 —1580 — Cseh-Morva Kolben-D. 3485 — —.— 3450 — 3430 — Brünni Gépek . . . 130 - 126 - 125 - 123 ­Rinsrhoffer ..... 1168.-1165.- 1150 —1145 — Nvueratcseh Szén . . 576.— 572.— 564 — 565 — Alpine ....................... 226.— —226 — —.— Be rer és Hütten . . . 3320.-3300 - 3265 - 3245 ­Poldi ...................... 1120 -1115.- 1108 —1102 — Pr ágai Vas . * . . 2000 — —1955 — —.— Skoda....................... 1789.-1784.— 1775 -1766 ­Poz sönyi Kábel . • • 898 — 892.— 885 — 882 — Inwald 170 — —178 — —.— Olleschaui Papír • • 665.— —.— 665 — — A budapesti értéktőzsde árfolyamai: október 6 október 7 Magyar N«rix*ti Bank . , » 190.— 195 — Bauxit........................ . * 185.50 192.— Ma gyar iltalinoa KÖxxén * » 492.— 505 50 Salgó ................................. 50.10 51.70 Ur ikány . « . • • a * v 86.60 91.— Magyar Fegyver i ■ a ■ . 78 25 79 75 Gaax Danubiaa 20.90 21.40 Ling • . . ■ i i i , | .i 47.— 48 — Vagóngyir .».»»••• —.— 84.50 Rima 9510 99 — Ofa faipar »••«»», 84.25 34 75 Nova ...•»«•»>• 24 20 25.30 államvaant 31.75 38.50 l'röixt .................................. 94.10 102 75 Magyar Cukor .,•««, 193.50 209.50 Uzólimpa , 241.- 265.— RéxxvénysOr .»••«■» 185 — Hungária műtrágya . . , . » 52 25 56.75 8xikra —.— —.— Féltén Gumm! 84.25 91.— ^ragai-A\\o^arhirlap Felelős szerkesztő: Forgách Géza Kéziratokat nem firzünk meg és nem adunk vissza, — Képeket csak megállapodás sze­rint díjazunk. ♦ Hirlapbélyeg használata a prágai postaigazgató­ság 56.660/VII—1934. sz. rend. engedélyezve. UJ kiadAsi most jelent megi Méhészei Gyakorlati tanácsadó kezdő és előrehaladott méhészek számára. Negyedik átdolgozott és bővített kiadás. Irta Ignácz Sándor 200 szövegképpel Ára Ke 28.80 MEGRENDELHETŐ A KIADÓHIVATAL UTJÁN, PORTÓ Kö 8, UTÁNVÉTNÉL Kö 5. A mai ideges világban is megnyugtatólag hat: a jól szabott ruha, amely a férfiszabók szövetkezetében Losoncon, Vasuti-ucca 8 szám alatt a saját nagy választékú szö­vetanyagokból készül. Raktáron bel- és külföldi szövetek! l.-rendü szabás, jó gondos kisipari munka. Vászon öltönyök 200 Ké-tói 2-szeri próbával. Jó belföldi szövet- öltönyök 260 Ké-tól. Felöltök már 320 Ké-tól feljebb rendelhetők. Vidéki rendeléseket soronkivQl elintézünk ■ Olcsó propaganda kiadványok díszes egészvászon kötésben PAP INI, Krisztus története Kö 18.— MADÁCH, Az ember tragédiája Ke 18.— KUNCZ, Fekete kolostor Kö 18.— ÉLŐ MAGYAR IRODALOM Kö 21.60 (30 novella a legkiválóbb magyar Írókról) MÓRICZ ZSIGM0ND: Erdély Kö 80.— (Tart. Tündérkert, A nagy feje­delem, A nap árnyéka C. erdélyi regényeket) MEGRENDELHETŐ A KIADÓHIVATAL UTJÁN, PORTÓ K6 8, UTÁNVÉTNÉL K6 5. KELEMEN BÉLA NÉMET-MAGYAR MAGYARNÉMET KÉZISZÓTÁR A LEGNAGYOBB ÉS LEG­TELJESEBB NÉMET SZÓTÁR HÁRMADIK BŐVÍTETT ŰJ KIADÁS 1 9 2 4 HÁROMHASÁBOS OLDAL TÖBB MINT 1,000.000 SZÓ ÉS KI­FEJEZÉS. GAZDAG FRAZEOLÓGIA KÉT HATALMAS KÖTET ÁRA Ke 360.— MEGRENDELHETŐ A KIADÓHIVATAL UTJÁN, PORTÓ K£ 3, UTÁNVÉTNÉL Kő 5. Az Athenaeum szótárai KELEMEN BÉLA: Német-magyar és Magyar-német zseb­szótár iskolai és magánhasználóira Új kiadási Ki 42'— FEST-BIRÓ-WILLER: Angol-magyar és Magyar-angol iskolai és kéziszótár. Új kiadási KC 48'— UJVÁRY-VELLEDITS: Francia-magyar és Magyar-francia zseb- szótár iskolai és magánhasználatra. Új kiadási KC 30-— Megrendelhető a PMH kiadóhivatala ut|án. Portó 3*- K£, utánvétnél 5 - Ki HIRDETÉSEKET EREDETI ÁRON FÖL­VESZ: Pozsonyban: A PMH kiadóhiva­tala, Lőrinokapu-u. 17. — Nyitrán: a nyit- ral kiadóhivatal, Wilson-ucca 34. szám. I. em. — Methód-tér 3. — Léván: Miiller Lajos. — Ipolyságon: Tóth & Br*a. — Kör­möcbányán: Paxner & Biron. — Kassán: Grossmann, Gyár-u. 8. — Komáromban: Hermann Endre. — Rimaszombatban: Uj. Rábely M. — Nagyszomlwdban: Prvá trnav- ská vseobccná obchodjiá kancelária, Pe- karská ul, 3. — Rózsahegyen: Liebermann Vilmos. — Losoncon: Redlinger Ignác. — Füleken: Krümer Jeremiás. — Tornaiján: Blnmenthal Sándor. — Párkányban: Háber József.—^Aranyosmaróton: Steincr Sámuel. Érsekujvárott: Griin Izsó, Komáromská 14. — Nagymegycren: Goldbcrger Jnlia. — ApcáUialeUsek | Minden szó egyszeri közlése 60 fillér, vasárnap és ünnepnap 90 fillér A legkisebb hirdetés ára 6 Ké. — Vidékről beküldött apróhirdetést csak a hirdetés dijának előzetes megküldése esetén köz­lünk. — Az apróhirdetésekre beküldött válaszokhoz csatolt okmányokért felelősséget nem vállalunk. A hirdetés alatt levő szám alapján megtud­ható i dm a kiadóhivatalban. Jeligés hír-' dető címét nem közöljük. Címek közlését és jdigés levelek továbbítását csak portó­költség csatolásával eszközlünk. Kiadja: Prágai Magyar Hírlap Lapkladóv.tllalat Ssóvctkcset korL feL — Nyomatott a Mercy H. Fia nyomdájában, Prágában. — Nyomatért telelte: Em. Krátky. FANTASZTIKUSAN OLCSÓ RIVTERA-UT AZ AS. 14 napos utazás, menetjegy, szálloda, ellátás. Monté Carlo Kő 980 San Remo Kő 960 Nizza „ 1060 Taormina „ 1100 Capri „ 960 Palermo „ 1200 Felvilágosítás: Reisdeiter Tewele, Wien I„ Kamtoer-Ring 12 URASAGÍ INAS ÉS SOFŐR, jó megjelenésű, 30 éves, .nőtlen, kiszolgált katona, jhosszu éves bizonyít­vánnyal állást keres le­hetőleg magyar hely­ségben. Szives megkere­séseket ,.Hü6éges“ jeligé­vel a kiadóba kér. ________________3280 Házt artásban gyakorlott középkorú nő HÁZVEZETŐNŐI áLlást vállal uriháznál. Felbélyegzett borítékkal ellátott ezivefí megkere­séseket a kiadóhivatal „Gyakorlott41 jelige alatt továbbit. 3262 Fogtechnikus özvegye fiával elmenne HÁZTARTÁSBELI MUN­KÁKAT végezni, ellátásuk s úti­költségük megtérítése el­lenében iskola évre, olyan helyre, honnan fia a Ill-ik polgárit el- I végezhetné. Leveleket „Hontalanok11 jeligére a kiadóba kér. 3255 1/fyyes I Keresek megvételre na­gyobb menyiségü hasz­nált, jó karban lévő PARKETTET. Ajánlatokat mindkét részről kötelezettség nél­kül Dr. W-ohl Aladár, Luöenec, cimre kérek __________ 3289 PO ZSONY-PUSPÖKIN egy uj ház eladó. 23 évig adómentes. Lakóhelyisé­gek: 3 szoba, 1 konyha, :1 előszoba, 1 éléskamra, ! nyitott veranda, mosó- konyha és pince. Telek 2-80 Dől. Amortizációs Jkölcsön átvehető. A ! vasútállomástól 2 perc. Cim a pozsonyi kiadó­ban _____________32-87 CU KORRÉPÁT vagontételekben megvé­telre keresek. Ajánlato­kat: „Cukorrépa1 jeligé­re e lap kiadóhivatalába kérek. _________3282 GY ÜMÖLCSFÁK a legjobb fajokban, vala­mint éiősövénynek való gleditschia-tövek leszál- ilitott áron kaphatók Po- lónyi György esp. plé­bánosnál, Dolny Jatov, ip. Trnovec nad Vá'hom. [Árjegyzék kívánatra in- Igyen.____________3281 Fajtiszta K OMONDOR KUTYÁK, 3 hónaposak, eladók. Cim: Komondortenyészet, Vághosszufaliu, Sala. ________________3271 ZO NGORA, modern, bécsi gyártmány, kaukázusi diófa, fénye­zett, gyönyörű hang, öl­esén eladó Nitsoh, Bra- tislava, Stefániková 9. ________________ 3273 EL ADÓ Beregszászon, a központ­ban, a gimnázium köze­lében egy több lakásból Álló földszintes lakóház, gyümölcsöskerttel együtt. Érdeklődni lehet özv. Adorján Andrásnénál, Beregszász, Petőfi-ucca 16.______________3264 EL ADÓ tehermentes birtok: Mo­csár-major, 690 m. hold (szántó, legelő, erdő) Hor- né Zemberovco határá­ban, Le vice közelében. Érdeklődéseket Dupa- bank fiókja, Levioe, to- hhH 5^v>71 FÖLDBIRTOKOS, I 36 éves, aki 300 holdas gazdaságát most vette saját kezelésbe, megis­merkedne oly 22—30 éves protestáns vallásu, ko­moly, házias, vidéket ked­velő urileánnyal. aki a berendezés munkájában segítené. Ismeretség csak| hosszabb levelezés után.1 Leveleket „Viríbus uni­tié11 jeligével Bratislava, főpostára, kér. 3288 Nagyon sokat szenvedő, egyedülá ló urinő exisz- tenciával biró, korrekt, művelt 45—50 éves ur KOMOLY ISMERETSÉGÉT keresi 12.000 Ke hozo­mánnyal. Lehet özvegy, esetleg egy gyermekkel is, vallás mellékes. Tel­jes cimü leveleket „Re- naissance“ jeligére poste restante, Kosice 2. kér. 3286 Aildsl Uaf% Keresek jó megjelenésű fiatal PINCÉRT, aki a 6zltovák nyelvet tökéletesen bírja. Azon­nali belépésre. Levele­ket: „Megbízható 3285“ jelige alatt a kiadóhiva- tal továbbit.________3285 Vi déki fogyasztási szö­vetkezetek számára KERESÜNK üzletvezetőket. Nősök előnyben részesülnek. — A következő feltételek mellett jelentkezhetnek: Készpénz-óvadék 5000 Kő-től 15.000 Kg-ig. Szük­séges okmányok: ősi. állampoilgáreági bizony­lat, erkölcsi bizonyit- vány, önjogiusági bizo­nyítvány. Szlovák—ma­gyar nyelvismeret szük­séges. Nem szakképzett kereskedők is jelentkez­hetnek. Az üzletvezető­ket előzetes 2—3 hét praxisra vesszük fel 15 Kö diéta mellett. Bé- lyegmentes kérvényt a következő cimre kérünk: „Nupod“ - expozitura, Kosice. 3290 URILEÁNYT keresek fa.luTa fizetés nélkül, háziasszony tá­maszául jó otthonért.; Cim: Müller hirlapiroda,1 Levic^______________3283 Fi atal CUKRÁSZ-SEGÉD felvétetik. Atkáry cuk­rászda, Kremnica^___3265 Felv eszek kisleányomhoz NÉMET KISASSZONYT, aki a szlovák nyelvtaní­tást vállalja. Háztartás­ban segédkezik. Feltét-1 len egészséges. Zongora- tudás előnyben, Cim a kiadóhivatalban. 3261 Keresünk jól bevezetett BORUTAZÓT vevőkörrel Liptó — Gö- mör — Trencsén — Tu- róc — Szepes vidékére.1 Ajánlatokat „Északszlo- venszkó1* jeligére a ki­adóba. " 3284 Állást Iccec* | Róra. kát. középkorú ál­lami tisztviselő özvegye HÁZVEZETŐNŐI állást keres plébánián. Leveleket „Házvezető­nő11 jelige alatt a kiadó továbbit. 3237,

Next

/
Oldalképek
Tartalom