Prágai Magyar Hirlap, 1936. október (15. évfolyam, 224-249 / 4073-4098. szám)

1936-10-25 / 245. (4094.) szám

Tranoscius írta: Lic, Fizéty Ödön ev. lelkész Szeptember 27-én és 28-ám LiptószemtímMó- pon a szilio'vteins'zlkói Lnitbetráin’ia hálás kegyelet­tel áldozott Tnamovszlky György eimilékónielk. Az tiinaeipség elsőeotrbain a szlovák evaingéli'kueoké volt. De körvotnaikii Idszéfjesüílrtieik s jelen tette a ceeli, a lengyel, de a magyar evangélikusok örömét is. Mi az a mgyjetenitöiségü dolog, aimá einre a jubileumi ünmapne hívta az emlbemeík ezreit? Há­romszáz éré amnaik, hogy TraniO’Visizky György IjptószeuímlMóiS'i evamg. lelkész kiadta Lőcsén a Citih'air.a sanotormn c. alatt azt az éniekes köny­vet, melyeit rövidem Tkamioscifusnnk neveznek s arait még ma is használnak ibemploimi és házi ájtaitasságna, A Bibliáit kivéve alig van könyv, mely annyi kiadást ért volna, meg, mint a Tira- noscins. KönyvkiáiliiMsit rendeztek beillőié s 114- félie kiadást gyűjtíMitek össze. Viotorisz József fcágaragaitó a uralt évben magyarra fordította le s a Magyar Luther Társaság ki is adta a közéi 1000 oldalas énekesk-öny^^t. Ebben a- könyvet, hírlapot garmaddvall produ­káló korban nagyon jól tudjuk, hogy a nyom­tat,ott betű se éli túl sokáig a szerzőt, az alko­tót. A megírt gondolat, a szavakba öntött érze­lem poros könyvpoiookom bever s igein sokszor semmi más, mint a köpyvstatisztikában egy ujaibb könyv, amivel többiét adtaik ki egy esz­tendőben. Azért tölti el lelkünket a, miegilijető- dés, ha arra gondolunk, hogy egy 300 eszten­dővél ezelőtt kiadott könyv ma is érték, melyeit százezer és száizezier h'.vő használ. A három év- száizadon kereszttil millióik és milliók nyertek beűllle telki táplálékok S ezért a jubileumi ün­nepély bizonyság-tétel is abban a tekintetben, hogy az igazi értéket a múló idő se tudja meg- •eeimm'sitani s az igazgyöngyöt a hamissal nem lelhet eHémtékteiiamtieni A hairmiucéveis háború vérzivaitanaá, nehéz megipróibáiltatáizai váltották ki Traiuovszky M- kébcl az Ist,ebben való hitet, reménységet, aka­ratában valló megnyugvást, aimelyie,kinek azután kifejezést adott azokban az énekekben, melyek­kel önmagát és bitrokonáit vigasztalta, Életbe viszontagságokkal volt tflljes. Hároimszor lett földönfutóvá. 1621-biem Testíbenbe menekült. De elfogták s avval vádoöták, hogy a hatalomnak eillenszegüflit s ezért ártatlanul a börtönbe ke­rülik A hadak útját nyomorúság, járványos 'be­tegségek ksérik s a haljál két gyermekét sem lkaméit© meg. Teljesen 'bizonytalan jövő elett ál­lott. De az Isten nem hagyta el. Teséheniben várja őt egy magyar származású földesur, Szú­nyogja János ilevete, aki birtokára, a szillé ziai Bielekába hívja meg udvari lelkésznek s ahol azután az ottani gyülekezetnek is lelkipásztora lett. De ’tt sem maradhatott sokáig. Föildesurá- val együitt kiüildöziték. így lett isimét földön­futóvá. FöÜdesura, Szunyogh János azonban Írva várába vitette, mely abban az időben Thurzó György birtoka volt s itt töltött bárom esztendőt, ,ami számára a csöndes elmélyedés­nek ideje és helye volt. 1631-ben végül a Jiiptó- ezenibmöklósá evangélikus egyház lelkésze tett, hol sajtó alá reinde®te örökbecsű éniekeiskönyvét, mélynek első kiadását legnagyobb jótevőjének, Szunyogh Jánosnak ajánlotta. Erejét a®ónban komán megtörte a sok nélkülözés és üldöztetés, úgyhogy negyvenhat éves korában, 1637-ben, meghalt. Hosszadalmas lennie Tramovszíky éneikesiköny- vénelk az ismertetése, melly 1157 éneket foglal magában minden ünniepi alkalomra s az élet minden körülményeire. Egyik ismertetője azt mondja róla, hogy olyan, minit az élet minden vonatkozására alkalmazott biblia. Vallóban gaz­dag kincsesbányája a legkiválóbb szlovák, né­met, tengyel és cseh éuekszierzők szebbnél-szebb alkotásának. A régi latin nyelvű énekekből! is átvesz néhányat. Magárnak Tranovsizkynalk kö­zei! 200 éneke gazdagítja az éneikjeekönyvet. Úgy az egyszerű, színibe igénytelen., mmt .a miüvéeizie- een választékos és emelkedett énekekbőil a Krisztus által megváltott alázatos ember vafflá- eos értelmeinek őszintesége és mélysége jut ,ki- fe jeizésre. A tiszta vallásos érzés vezette Tranovszkyt müve -kiadásánál. A meggyötört, a szenvedések közt élő és küzlködö h'ibtestv-éreioeik akart vi­gasztalást, biztatást nyújtani. Ereje és hatása -azonban nemcsak az volt, hogy akik azt keres­ték, benne megtalálták, hanem hatással volt a későbbi költőikre és Írókra is. Sőt a római kato­likus egyházra is, amennyiben az első szlovák katolikus éneikeskönyvbe, a C-antus caitiholicus- ba több mint 20 ének került be Tramovszky éne­ke 'bőil. A „Kern jött el még ideje Sión győzelmiének" cimü éneke ma is a megfogyatkozott, busnlás bán élő, de azért reménykedő emberek vigasz­tal] áea: Sírva vetjük a magot termést nem remélve Hogyha irtjuk a gyomot, uj gaz nő helyébe. Arabunk-e és miikor kötjük kévéinket? Mikor zengjük boldogan víg énekei/nket? Lesz -még egyszer jó napunk, mert Urunk Ígérte. Adjunk hálát ő neki már e napon érte. A vizeknek habjai alább, alább szállnak Nemsokára vége km a nagy áradásnak. Olyan idők, amilyenben Tranovszky .élt, a har­mincéves háború megpróbáltatásai sok tekintet­ben emlékeztetnek a mostani időkre, mikor ön­zés, gyűlölködés választja el az embereket és a népeket. De a magasabb eszmékben, a legne­mesebb érzelmekben kell, hogy találkozzanak. A Tranoscius 300 éves jubileumán a szlovák, cseh, lengyel és magyar evangélikusok áldoztak ezeknek a legnemesebb érzéseknek. A maigyar evangél'kusofc azonban a 300 éves jubileum al­kalmából hálával és elismeréssel adóznak annak a magyar származású földesumafc, Szunyogh János emlékének is, ki kétszer íb menedéket adott a földönfutó Tranovszkynak s akinek a nagy énekköltő mint legnagyobb jótevőjének ajánlotta munkája első .kiadását. Azt a.z énekes- könyvet, melyeit most minit 300 éves Tranos- ciust ünnepelnek. ssmroggaagBgi^^ 1936 október 25, vasárnap. óriási választéki Legolcsóbb áraki Pausz T., Kosié® I c o Üveg — porcellán — villany csillárok! BiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiifliiBifliiiiiiH^ Modern képkeretezés, üvegezés BIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIlllllllllllllllllllllllllllllllllllllllBIIIIIIIBBIIBIIIIIIIHIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIBIIIIIIIBinBBIBi Telefon 2423 Alapítva 1833 A legnagyobb magyar színésznő Irta: Sándor Dezső Budapest, október. Az a hang, amelynek muzsikája másfél évtize­de élménye a magyar színházlátogatóknak, most ugyanazzal az egyszerűséggel, ugyanazzal a me­legséggel mondja ezeket a háziasszonyi közhelye­ket: — Foglaljon helyet. Parancsol egy cigarettát? Bajor Gizi a vendég felé nyújtja az egész ci­garettadobozt, még ez a mozdulata is mennyire ismert, sajátos, egyéni. Ajka félig nyitva, külö­nös fényű, mindig valami tűnődő csodálkozást eláruló szemei alig kifejezett, mégis jólesöen, ba­rátságos derűt fejeznek ki. Az újságíró, aki már sok politikai, irodalmi, művészeti nagysággal ült szemtől-szembe, most mégis kis elfogódottságot érez, amikor módja van azt a művészeti ideálját fesztelen beszélge­tésben megismerni, akiről köztudomású, hogy szinte megközelíthetetlen elzárkózottságban él, aki elvi ellensége az interjúknak s nem titkolja, hogy — fél az újságíróktól — Néhányszor szörnyű dolgokat adtak a számba egy-egy interjú során, jóa-karatulag, min­den ártó szándék nélkül, de iszonyú baj lett belőle, félreértések, sértődések, konfliktusok, szóval minden olyan, amitől irtózom. Szívesen teszek önnel kivételt, csak az a kérdés, tudha­tok-e én valami érdekeset mondani a Prágai Magyar Hírlap olvasói számára?... * * * — Engedje meg, méltóságos Asszonyom, hogy a legsablónosabb kérdéssel kezdjem meg a be­szélgetést. Milyen uj szerepekre készül? — A Nemzeti Színház most hozza ki az uj, modern, a 19. század miliőjébe helyezett Elek­trát, amely, úgy tudom, „Elektrának illik a gyász" címet fogja kapni. A címszerepet Makay Margit fogja játszani. Én a lányát. Nagyon érdekes, iz­galmas szerep. Máris erősen foglalkoztat. — Hogyan készül Bajor Gizi egy uj szerepre? — Amikor a szerepet megkapom s elolvasom, valahogy mindjárt az első pillanatban pontosan, világosan látom a feladatot, amely vár reám. Azonban túlságosan nem mélyedem el benne, ha­nem először is — mint egy gyerek — bebiflázom a szerepet. Ez az első. Amikor már teljesen enyém a szerep, amikor már abszolút biztos va- qyok a szövegben, akkor a színpadon kezdődik meg az alak lélektani és technikai kifejlesztése. Részben elméletben, részben gyakorlatilag. Ez gyakran nagy és sok vívódással jár. Sokszor éj­szaka nem tudok elaludni, lázban tart egy fel­fogás, a sötétben magam elé meredten, némán mondom és játszom a szerepemet, s kimondha­tatlan, lázas örömet érzek, ha sikerül valami uj kifejezést találnom. Elgondolkozik. Egy pillanatra csend támad a szobában. Kissé vontatottan, szinte önmagán csodálkozva mondja: ■— Különös. Egy-egy szerepem kihat a ma­gánéletem hangulatára is. Ha egy könnyelmű, felületes nő figuráját alakítom, magam is más vagyok, mint különben: felületesebb, könnyel­műbb, szeszélyesebb. Ha tragikus a szerepem, a nyomai egészen lelkemig hatnak, szomorúbb, nyomorultabb vagyok. Különösen az első idő­ben, amikor még él, fejlődik bennem az alak s nem válik egészen tudatossá a szerep meg- játszása. * * * A néma leventéről beszélgetünk. Az utolsó év s talán egész művészi pályafutása legna­gyobb sikeréről. — A legkedvesebb szerepe? — kérdezem. — Erre olyan nehéz válaszolni. Egy színész­nő számára minden szerep kedves, ahol ki tudja fejezni önmagát, ki tudja fejezni a költőt, külö­nösen, ha érzi, hogy a közönségnek is tetszik. — A néma levente több mint „tetszett". Ritka élmény volt. Pedig bátor költői cselekedet yolt 1936-ban egy verses színjátékkal a közönség elé lépni. , i | .! ü Bajor Gizi nagyon élénken válaszolt: — Látja, ezzel eldicsekedhetem, hogy rögtön felismertem A néma levente nagy lehetőségeit... A férj, dr. Germán Tibor egyetemi magánta­nár, a divatos fülspecialista lépett a szalonba fehér köpenyében, csak egy percre nézett be, rendelése közben, halkan, szótlanul odalépett fe­leségéhez, egy gyengéd, de határozott mozdulat­tal (az orvos mozdulata volt) kivette a cigaret­tát Bajor Gizi szájából, aki engedelmes, bünbá nó mosollyal (ez a páciens mosolya volt) tűrte a mozdulatot, hogy a következő pillanatban élénk gesztussal férjét hívja tanúnak: — Ugy-e, én mindjárt az első pillanatban feszt voltam A néma leventére. (Germán Tibor elismerően bólint) Emlékszem, akkor még a Vígszínházé volt a darab s Robozékkal tárgyal­tam egy vendégszerepről. Számtalan darabot küldtek, igazán jókat is köztük s valahogy nem találtam nekem valót. Egyszer elküldték A né­ma levente első képét, az első felvonásnak a fe­lét csupán. S én nyomban pontosan éreztem, hogy ha ez igy folytatódik, 100 százalékos siker lesz belőle. Heltai nem volt Pesten, Badenben hívtam őt fel telefonon, nem tudom, meddig be­széltem, talán órákig, szegény Tibor fizette a telefont.., * * * Most Bajor Gizi arról beszél, milyen nehéz előre felismerni egy darab esélyeit. — Annak idején Szép Ernő „Azra“-jának si­kerét is megéreztem, pedig abban még Hevesi Sándor sem bízott, pedig ő igazán egyike a leg­nagyobb színházi szakértőknek. Szoktam persze tévedni is. A Krétakörben például egyáltalán nem bíztam s nagy siker lett. Viszont most, épp legutóbb a Gyémántpatakkisasszonyra lelkesen készültem s -— megvallom: ma sem értem — miért fogadta a kritika olyan elutasítóan ezt a szerintem bűbájos, finom, költői mesejátékot. Hiszen Londonban több mint 700-szor adták..., — Mit szeretne most játszani a művésznő? — Álmom volna s nagyon szépen el tudnám képzelni, hogy A néma leventét átvigyék a Nemzeti Színházba. Ennek a nagy magyar író­nak klasszikus magyar verses játéka a Nemzeti­be való. Még ma is nagy közönségsiker lenne ... * * * A beszélgetés egyre fesztelenebb, egyre ben­sőségesebb. Bajor Gizi kibontakozó közvetlen­séggel beszél pályájának kezdő éveiről s meg­vesztegető szerénységgel említi meg, hogy mi­lyen sima volt az útja pályafutásán: — Az én pályám nem is érdekes, annyira si­ma volt. Az iskolából a sziniakadémiára, az aka­démiáról egyenesen a Nemzeti Színházba kerül­tem, ott játszottam s ott vagyok ma is, Kész. Ez az én pályám. A tágranyitott, különös kifejezésü szeméből természetes elégedettség fejeződik ki. — Az élet csak igy visszatekintve látszik ilyen egyszerűnek, — jegyzem meg firtatóan, — bizo­nyosan a fejlődésnek voltak nehézségei, küzdel­mei, csalódásai... — Nem, higyje el. A magánéletemben volt sok küzdelem, bánat, csalódás, de művészi éle­temben alig. Soha nem akartam drámai színész­nő lenni, akademista koromban minden álmom operett, ének és tánc volt. De amikor nyomban a Nemzetibe kerültem, minden olyan magától értetődően történt. Tóth Imre volt az igazgató, s én gyermekként odakerülve csodálatos megha­tottságot éreztem, hogy egy színpadon szere­pelhetek olyan komoly művészekkel, mint Já­szai Mari, Márkus Emília, Váradi Aranka, csu­pa dáma, igazi ladyk, olyan áhitatos, úri szel­lem volt, amely kitörölhetetlen emlékeket ha­gyott bennem... S ment minden, mint a karika- csapás ... — Ha .visszaemlékezik, Méltóságos Asszo­nyom, kezdő évei nagy álmaira s összehasonlítja azzal, amit ellért... egyezik azzal, amit elért? Bajor Gizi különös, vizsgáló tekintettel nézett rám, elgondolkozott, aztán lassan, elmélyülő, különösen muzsikáló hangon szólalt meg, lassan, kissé tagoltan ... — Igen, körülbelül ezt képzelhettem s én vég­telenül hálás vagyok az Istenemnek. Hálás va­gyok, mert érzem, tudom, hogy az Isten nem­csak tehetséget adott, hanem — szerencsét is hozzá. Másnak is, sokaknak van tehetségük s nem adatott meg nekik az az isteni szerencse, hogy ezt idejében megmutathassák s hogy ezt idejében felismerhessék. Kis szünet támadt. A szalon csendjében egy mélyről jövő kijelentés hang- és lélekifoszlányai vibráltak. Megszakítottam ezt a csendet: ■— Méltóságos Asszonyom, ön a pályáján elért mindent, amiről álmodott. Beteljesült, nagy sikerek, elismerés, a tömegek hódolata, népsze­rűség ... vájjon ez a boldogság? ... Amiért min- den ember küzd, harcol, amiről tízezrek álmod­nak, — ez valóban a boldogság? Bajor Gizi finom ujjait nyitva felejtett ajkai elé emelte, szemeivel messzire tekintett, az abla­kon át, valahol a Duna felé, messzire s olyan hangon, amely nagy színpadi jelenetek nagy fe­szültségében a nézőtérre a várakozás halálos csendjét szokta szuggerálni, igen komoly, mély hangon mondotta: — Igen, ez boldogság. Nekem ez boldog­ság, mert én abban is szerencsés vagyok, hogy ezt a dicsőséget tudom viselni. Nem vagyok irigy, tudatában vagyok a természetes fejlődés­nek. Tudom, hogy a természet rendje az, hogy mindig uj tehetségek jönnek, akik éppen olyan jók, vagy még jobbak, mint én vagyak s minden rossz érzés nélkül, őszintén örülni tudok uj te­hetségeknek. Ezért maradok meg boldognak, amikor rájövök arra, hogy nekem már nem kell 16 éves bakfisokat játszani s mindig elfogulatla­nul tudni fogom, hogy hoj van a helyem ... Tisztelettel kezet csókoltam Bajor Gizinek, aki nemcsak nagy, a legnagyobb magyar színész­nő, hanem okos és nagyszerű asszony is. József: „Bo*. Kezet fórvélem szépapám Mézillatu öröm ül bennem holnap hajnalra kipengítem. őszi erdők avaros alján ha tüzet rakok, boldog vagyok. Pásztor volt rég kőbőr szépapám s földek, házak vagyon helyett könnyét, kacaját, borongó lelkét, csillagos esték csillogó raját hagyta rám. Tüzet rakok az erdők alján 8 felejtett nótákat dúdolok. Fönn járok a havasokon szépapám nyomát keresem, szelid-szemü tehénkéim piros mezőkön terelem. Mélytüzű dal száll csendes este és szépapám szálas Jávor-teste bíborban ázó ormokon lázban, remegve felém oson. Tüzem lobog a gyertyános alján fanyar füstjéből csendesen kilép s kezet fog vélem szépapám... 4 n>RA:<aiA\\c.J£An.Ht rlab

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom