Prágai Magyar Hirlap, 1936. október (15. évfolyam, 224-249 / 4073-4098. szám)
1936-10-11 / 233. (4082.) szám
BESZÁMOLÓ írja: Sándor Imre Ebéd Losoncon A múlt vasárnapon Losoncon ebédeltem, *— részben, mert ott jártam, részben, mert egyelőre nem szeretem elmulasztani az ebédalkalmat, még vasárnap sem. Egy régi vendéglőt kerestem, ahol évekkel ezelőtt ebédeltem, a régi vendéglő nem volt sehol. Megkérdeztem egy úrtól, hogy hova lett a vendéglő, az ur közölte, hogy megszűnt, így mondta szóról-szóra. — A vendéglő megszűnt, a vendéglős azonban még él. A megszokott eset, gondoltam, manapság az üzlet hamarább szűnik meg, mint a tulajdonos. Az ember él, az üzlet megszűnik. Az ur jóindulatú volt irántam és a vendéglős iránt, megmutatta a házat, amelyben lakik és közölte, hegy ebédelni azért lehet nála. Kisüzemben, magánlakásban. A tányérok ugyanazok, az evőeszközök is, csak kisebb mennyiségben. A vendégek is kisebb mennyiségben fordulnak elő, idült törzsvendégek, akik évtizedeken át étkeztek a vendéglősnél, mikor még megvolt a vendéglője, a hozzá épített szállodával együtt. Bementem a házba, fel az emeletre, a folyosón benyitottam több ajtón, mert a vendéglős létezéséről nem tanúskodott névkártya sem. A házban különben egyetlen ajtón sem volt kiírva a lakó neve, — szerénységük tilt'a, vagy indokolt óvatosság? A vendéglőjelleget mégis felismertem a lakásban, ahova s'Tcerült betévednem és amelyben nem fogadott senki. A második, nagyobb szobában több asztal volt megtérítve a középen álló nagy ebédlőasztalon kivül. A nagy ebédlőasztal körül ültek a régi törzsvendégek, a megszűnt vendéglő szükebb családjának tagjai. Ismerős volt a kép: kisvárosi koszthely, összeszokott emberek, deresedő, kopaszodó fiatalemberek, házasulási koron innen és túl, egy hölgy, házasulási koron innen ... Éppen bejött a vendéglős a konyhából, tálcával a kezében s így máris megtaláltam a kapcsolatot, én, az cdavetődött, szégyenkező idegen. Bármfnt szerettem volna, nem ülhettem oda a családi asztalhoz, — egy kisebb asztalnál foglaltam helyet és éhesen vártam sorsom beteljesülését. Nagy baj nem érhet, gondoltam, Prágából érkeztem, edzett vagyok ... A legkisebb baj sem ért. Nagyszerű ötfogásos ebédet ettem, — prágai olvasóknak szívesen elmondanám a menüt is, a szlovenszkóiak azonban úgyis tudják, mit jelent egy vasárnapi ebéd Losoncon, ízben, mennyiségben és hangulatban. Hallgattam, amit a nagyok besréltek a nagy asztal körül. Érdekes volt a társalgás, megkapó kis felvétel kerülne ki belőle a kisvárosi köz- és magánélet szövődményéből, -— de nem voltam meghívott vendég, ezért hallgatnom kell a kényszerültén kihallgatott beszélgetésről. Nem kell ellenben hallgatnom a beszélgetésről, amelyet később a vendéglőssel folytattam. E beszélgetés őszinte elismeréssel kezdődött részemről (a meglepően olcsó árról nem nyilatkozhattam -— a törzsvendégek érdekében) és folytatódott... kézenfekvő, hogy miről. Ha egy tönkrement vendéglős panaszkodni kezd, úgy kitárulnak a társadalmi élet változásának titkai. Hamar túlestünk az adó- és házbértartozásokon, a cég hatvanéves fennállásának dicső és hanyatló történetén, egy-két jól helyezett kérdéssel áteveztünk a határmenti város gazdasági életének sekélyes vizeire. A volt szállodás a szállodai forgalmon mérte le a város régi fénykorát. — Nem volt, kérem, üres szoba, nemcsak a háború alatt, de a régi békeidőben sem. A város állandóan tele volt idegenekkel. Rengeteg külföldi szállt meg nálunk, igen sok amerikai vendégünk is volt. Nem csoda, kérem. A városban sok nagy gyár dolgozott, két híres zománcgyár, egy nagy gépgyár, textilgyár, aztán a gácsi posztógyár, két szeszgyár, legalább egy tucatnyi üveggyár a környéken és a hires ohamotte- ipar! Hol van mindez? Ezek a gyárak egy- től-egyig beszüntették az üzemüket, halott város lettünk, mit keressen itt az idegen? Még az utazóügynökök is elmaradnak apránként, akik mérsékelt árakat fizetnek a szobákért. Próbáltam változtatni egy kicsit a beszélgetőtárs hotelszobái nézőpontjain: Milyen gyárak maradtak meg? — Az egyetlen gőzmalom, de az is redukált üzemmel dolgozik, alig hatvan-nyol* van munkással. — Hány munkást foglalkoztattak annakidején a megszűnt gyárüzemek? — Hány munkást? — A vendéglős elgondolkozott. Arckifejezése lassan megenyhült, a tönkrement vendéglős a múlton édelgett és mintha mosoly lebegett volna a nehéz jelentől megviselt arcán. És nem egészen hőstenori hangján zenélni kezdett a múlt, már nem a szálloda múltja, hanem Losonc gazdasági múltja. — A két zománcgyár legalább ezer-ezer- kétszáz munkással dolgozott egyenként. Az egész világra szállították a losonci zománcedényt, nemcsak Európába, hanem tengerentúlra, Amerikába, Afrikába. A losonci zománcedény minősége hires volt az egész világon. A gépgyár is legalább nyolcszáz munkást foglalkoztatott jó időkben. A Balkánra szállított mezőgazdasági gépeket ez a gyár, de szállított Olaszországba és Egyiptomba is. Nem kell önnek beszélnem a losonci mezőgazdasági gépek hírnevéről! — Nem. És a textilgyár? — A textilgyár ezerötszáz munkással dolgozott, a közelben levő gácsi posztógyár is legalább nyolcszáz munkással. És az üveggyárak és a chamotte-gyárak! Hogy hova lettek a munkások? Mi lett velük? Az az egy biztos, hogy nem költöztek be a szállodámba az elmaradt idegen kereskedők helyett, hogy gondtalanul éljék világukat. Hatezer munkás volt Losoncon és környékén, ezek legnagyobb része kivándorolt. Részint Franciaországba, részint Amerikába. Az üveggyári munkások Franciaországba mentek, oda mentek a szinóbányai vasgyár munkásai is, mert. . . nem is mondtam ... az is megszűnt. Nagy egzisztenciák mentek itt tönkre, uram, miért ne mentem volna én is tönkre? Ez gyér vigasz. — És mi jött a megszűnt vállalatok helyébe? Lónyabányán alakult egy magnezitgyár, kétszáz munkással dolgozik. Gyenge rózsavíz az, kérem. Hogy mi okozta a nagy tönkremenést? — A vendéglős tétován nézett rám. Erős töprengés látszott az Régi utazók nyomában Szlo venszkón... ii. (:) Az oxfordi tanár igy fejezi be útirajzát: ..Komáromból huszonnégy evezés hajón folytattuk utunkat. A hajó együk oldalán némtet, másik oldalán magyar evezősök voltak. A várait két ágyuk)véssél üdvözöltük. Szörny, Nieiszmély és Radváiny mellett elhaladva, Mócsra érkeztünk. Ezután hajóinkat a törökökre bűztük, kük a magukéhoz kötötték azt- és a Dunán lefelé evezni kezditek. Mi sasos zászlót vittünk, ők pedig kétélű kardot csillaggal és félholddal.” Az angol tamáir egy évvel később újra visszakerült. Komáromiba s most már az északi bányavárosokat látogatta meg s énről az útjáról már terjedelmes kötetben számolt he. Ez a könyv 1673-ban jelent még Londonban, irá következő évben pedig Páriisibam már a francia fordítása is napvilágot látott. Tehát a XVII. századnak szenzációs sikerű és olvasottságú útleírása volt. „Komáromban időzvén, kedvem kerekedett az arany, ezüst és rézbányákat megtekinteni. De mert azt hittem, hogy nem kelül mégegyszer Pozsonyba visszamennem, sokkéi röv.idehb utat választottam, jóllehet azt kevesen szokták használni. A Csertőhöz partján azon helyig haladtaim, ahol a Vág a Dunáiba ömlik. Először is a ■legutóbbi háború óta épített és igen jól megérts tett Gutta városát értük ed. Ez a Duna, Vág és Dudvág összefolyásánál, posványos helyen fekszik és Érsekújvártól csak egy mérüföld- nyire van; a guttai templom tornyából] igen jól megtekinthettük Érsekújvárt, sőt az egyes házakat is megkülönböztethettük. Többek közt a pasa háizát, vagyis palotáját is láttuk, mely ezelőtt a pozsonyi érseké volt. Láttuk ezenkívül a város közepén levő templomot, a mecset tornyát és a többi nevezetesebb épületeket. Errefelé a csónakokat egyetlen darab fáiból készítik és ezzel a legnagyobb folyókon :‘s át mernek ■menni. A vár helyőrsége csupán 130 emberből állott, Fruhwurdt Mátyás parancsnok-ága alatt. Ezután Farfcasdon keresztül Sellyére értünk, hol még egy másűk várat építettek a török támadásainak viasza verésére. A tatárok a .legutóbbi háboiru alatt mindent felperzseltek és elpusztítottak, úgy hogy az egész környék még ma is kihalt. E helységtől mintegy fél mértföld- nyire a földben lyuk látszik, mélyből tűz jön iki éppen úgy, mint a Nápoly melletti Saüfataraból. Innen Semptére jutottunk. Ezt is csak nemrégen erős!tették meg a folyó és környék védelmére. Közepén torony van négy bástyával és néhány ágyúval. A bejáratnál óriási oldalbordát, combcsontot s fogat láttam, azt hiszem valami elefánté lehetett, mert én már láttam ilyesmihez hasonlót. A laxenburgi császári palota kapuja előtt szintén láthatók ilyen csontok s azt mondják, hogy valamely nagy pogányezüznek vagy óriásnak csontjai. Innen Lipótvárra mentünk. Szép vár, hat bástyával. Átutazásomkor a fiatal gróf Souobes parancsnokolt s mert volt néhány hozzá szóló ajánl! óilevélem., nagyon barátságosan fogadott. A folyón átkelve, Gál gócra mentem, eiz igen szép város, hanem a törökök nemrégen föléget- ték. Gróf Forgácsnak szép kastélya van itt, melynek rajzát Galgöci tartózkodásom alatt elkészítettem. A lu tberánusokniak kollégiumuk volt, ez azonban a többi épületekkcil együtt, elpusztult. A lakosság a töröknek adóit fizet és pedig fejadót, de nemcsak a férfiak, asszonyok és gyérem ekeik után, hanem ugyanannyit az ökrök, lovak, sőt még a birkák után is. Fejenként nyolc pénzt, azaz mégy pomnyt. A gyermekeket edzetten nevelik e az asszonyok ritkán mennek másodszor férjhez. Gyakran f űrödnek s nagyon C'eeirietűök a fürdőszobákban izzadni, lábukat forró vízben tartva. A kapucinusok kolostorában csak 12 szerzetes van és a római katoüiku- ■sokmak e vidéken a szerzetesekén kivül kevés a papjuk. Galgóctóll egy magyar máirföüdnyine van Banka, hol a folyó mellett, igen alacsony helyen lő fürdő található egymás közelében. Közülük háromba már behatolt a folyóvíz, mert a Vág sebessége miatt gyakran kilép a medréből. Húsz évvel ezelőtt a folyó túlsó pántján is voltak meleg fürdők, de a hideg viz itt is behatolt. E fürdőkben folytonosan fehér hab képződik, a be- mánto'tt vörösréz és ezüst pedig pillanatok alatt koromfekete lesz. A fürdők közelében kőbányák és krétaerek látszanak. Ez utóbb’ük nagyon tetszettek nekem, ment a. zöld kivételévei! mindenféle színben előfordulnak s olyan szép színárnyalatokat mutatnak, hogy rémes az a ruárváoypapir, mely hozzájuk hasonló lenne. Ide március 18-án érkeztünk és mivel még nagyon hideg volt, nem akartaim szabadban fürdeni, noha sok asszonyt és gyermeket láttam a fürdőkben. A huszár, akii ide vezetett, vacsora uitán levetkőzött, ruháit a rétre rakta és a nagy ih’deg dacára éjfélikor megfürdött. Gróf Soucbes március 21-én német muskétásokat küldött utánunk, hogy az adót fizető vidéken kísérjenek és mindenben szcíügálatunkra hegyenek. Ezután Riippóny mellett elhaladva, a báró Berényi tulajdonát képező Docatzia kastélyhoz éribünk és éjjel a Nyitna folyó meliüett fekvő Taprécsányiha ju tolunk. E város a legutóbbi háboirubnn templomával együtt leégett és még mindeddig nem épülhetett fel. Az innen egy mérföüdnvire fekvő Bélioen szintiéin sok a meleg fürdő. Másnap Kolosra értünk. E helység ■lakosait a törökök a legutóbbi háborúban rabszolgáikul fogdosták össze és elhurcolták távoli országokba. Ezután igen nagy erdőn és Valke- poilán áthaladva, Zsairnócáira jutottunk, a Garam partjára. Szikláira épült várkastély vau itt, de a város adót fizet a töröknek, mert is azok gyakran idelátogatnak, megnézni, hogy mit csinálnak a lakosok. Tovább menve, átikettünk a hegyeken és Hodrueíg utaztunk. Közelében olyan sebes folyású patakot láttam, mint még soha. Ez számos malomszerkezetet hajtott, amelyek ezüst termeléssel foglaiükozak, majd a Heti nevű hegyen ákelve, Selmecbányára értünk. Ez a bányavárosok íegnagyöbbialk. Szép helyen épült, három nagy temploma v.an és hárem vára közül a legrégibb a város közepén. Itt reggeli hat óraikor, délben és este hat óraikor kény rémes zene hallható, melyet az általuk feltalált gépezet szolgáltat. A második, uj várkastélyt egy urhölgy építtette, miután eltávolíttatta az akasztóiját, mely addig a kastély helyrén a hegy tetején állót. A harmadik vár is egy nagyon magas hegyen áll. Éj jel-nappali ör vigyáz a bástyáin és ha a törökök közelednek, ágynllövéssél ad hirt. Az uccálk a hegyen föl és lefelé haladnak és ez, ■annak, aki meg nem szokta, módfelett kellemetlen. A környéken számos bánya található és van- nák, akik ezekért minden vagyonukat kockára teszik. Ugyanis, ha szerencséjük van és arany vagy ezüst eret fedeznek fel, m’.eilőitt mindenük elfogyott volna, jogosan remélhetik óriási hasznukat. Legtöbbre becsülik a Szénáknál, a Szent Háromság, Szent Benedek, Szent János, Szent Mátyás és Háromkirály bányákat. A Szent Háromság bánya 70 öl mély, igen jól épült, de nagyon sok költségbe került, mert a bánya legnagyobb része szerfölött rossz földben van. Az rótt kiásott érdkő nagyon gazdag, nemes fémtautal1936 október SÍ, vasárnap, " arcán: részletes magyarázatba kezdjen* vagy egyáltalán komolynak vegye a kére dést? Fel kellett oldani a válaszadás alóli, gyorsan mást kérdeztem: És mik az ön tervei? — Tervek... kérem, — széles kézmozdulat ,— milyen tervei lehetnek a szegény embernek? Egyelőre kosztot adok a régi uraknak ... itt eszik, kérem, néhány ügyvéd és orvos és néhány tisztviselő . .. csupa jobb ember. Keresni nem lehet a kosztadáson, csak annyi marad, hogy mi is eszünk a vendégekkel. Majd talán idővel javul a helyzet, megint akad egy kis fellendülés, hogy vállalkozni lehet.. . megint. — Miért nem jön Prágába, uram? Prágában nagyon hiányzik egy jó magyar vendéglő. A vendéglős elháritóan intett. Ábrándokat vagy lidércképeket akart elhárítani? — Itt éltünk, kérem, három nemzedék, hat évtizeden keresztül. Itt akarunk kitartani, ahol otthon vagyunk és nincs is pénz a prágai drága vállalkozáshoz. Ha pénzem volna, akkor itthon váTalkoznék. Elegen mentek Szlovenszkóról Prágába. Valakinek itt is kell maradni. Amiben kénytelen voltam igazat adni neki. Berftó Sándor: Anyám a kertben Anvámat nézetn. Ül a kertben s olvas. Az orrán szemüveg; kit ros:z szemével már alig látja az apró betűket. Illik néki az ö:zi pompa, az elmúlás, a bú, a csend, a fák melyeknek ágain a szél sóhajként tova.eng. Elnézem ót. Szivem riadtan dobban s szememben öszefoly’ a boldogság s a rémület, a van, a nincs, a könny s mosoly; az Öez hullatja színeit, de tavasz váltja fel a telet, — az én anyám pedig csak őszül és egyre, egyre öregebb. mu, színe fekete és fehér földdéfl vau födve. A patakok, melyebben! ezeket feTidólgozzák, fehérek lesznek, mint a tej s azt hiszem, ezt nevezik Laclumae-uek, vagyis hold- vagy ezüet- tejuelk. A bányában az erek némely ik-e északi irányiban halad, de a dusaibbeik kelet felé. Ha két ér ikicresiztezá egymást, azt. jó jelnek tartják. A Virgula dávinát, vagyis a varázsvesszőt nem használják, mart semmire való haszontalanság- ínak tartják, hanem addig ásnak, amíg a pénzűikben tart. Én a magam részéről a meisseni Freiburg-bá.nváPoan láttam a varázsvessző alkalmazását, ahol mutattak egy helyet, melyen már hat esztendeje ástak hasztalanul, míg a varázsvessző a föld félsz né tői két ölnyire megmutatta az arany és ezüst, ereket. Leereszkedtem e bányába, melyben az egész hegy alatt végig mentem. A Szélakna nevű bányába is tezállrettam, ameddig a viz megengedte. Háromszáz létrátokon, hárem fordulóval keltett lemenni. E bányában naponta kétezer ember dolgozik. A bánya némely helyieken rendkívüli hideg, más helyén pedig oly hőség van, hegy kénytelen voltam a kabáté mát kigombolni, jóllehet igen könnyein voltam öltözve. Ahol dolgoznak, ott mindenütt meleg van, tehát a munka csak ■nyolc óra hosszat folyik, amit nyolc óra pihenés szokott, követni. E bányában mutattak egy helyet, ahol öt ember és egy előkelő személy a tossz gőzök folytán meghajt. Jelenleg a bejáratoknál és az utaknál mindenütt csöveket helyeztek él, ezeken a levegő kényelmesen ki-be járhat és a dogoz ókat felfrissíti. Találnak itt egy vörösezinü és a fémekre ragadó ásványt, melyet cinóbemek neveznek és olaj ja,i vegyítve, vörös festéket készítenek belőle. S a sziklahasadék ókban a fémek .mellett kristályéit, ametisztek és különféle drágakövek ■is előfordulnak, különösen a Paradiceomihegy bányájában, mely ekkor Schwihoda Jakab gyógyszerész tulajdona volt. Ennél a.z urnái voltam szálláson és sok érdekes ásványt láttam nála. Ámbár minden héten sok ezüstöt, tisztitanak Se.lmecen, amit szekérszámira szállítanak el, mégsem láttam a legcsekélyebb dairaib tiszta ezüstöt sem, mert a pénznek a féle vörösréz. Midőn az itteni ásványvÍzeltnek a. fémekre gyakorolt hatását akartaim kipróbálni, kénytelen voltam néhány keresztet és emlékérmet, kölcsön kérni. Selrnec közelében, azon a helyen, hol hajdan a régi váiros volt, egy igen magas és csaknem függőleges szikla áfJl. Feltűnő szinti, zöldbe játszó kék, néhány sárga, falttal. Ezt rendkívül szépnek találtam, mert ehhez hasonlót, még sohase láttam. Azt hihette volna az ember, hogy az egész szikla lazurikőfoől van. Hallottam egy spanyoltól., aki sokáig tartózkodott, Délameri- kálban, hogy a perui ezüstbányák közelében szintiét, vannak hasonló sziklák.” (Következő vasárnapi számunkban folytatjuk.) 6
