Prágai Magyar Hirlap, 1936. augusztus (15. évfolyam, 174-198 / 4023-4047. szám)
1936-08-07 / 179. (4028.) szám
1936 augusztus 7, péntdí. Jean Giraudoux érdekes karrierje Hogyan készül valaki matematikusnak és a számtantanár jóvoltából iró és diplomata lesz ■ ■ ■ A véletlenek sorozata szövi össze egy ember életpályáját ■ ■ ■ Egy brüsszeli olcsó vacsora s történet „Mme Scherlock Holmesről" Paris, 3iug. 6. ('A FM1H párisi uumkatáraától.) ..Bocsássa meg" — mondottam Jean Giramdoux- nak — „hogy ax Ön csatét emberi szempontból valahogy mindég kuriózumnak érzem. Hogy nagy francia iró áHamszolgálatban, vagy éppen a kül- iig-yben kezdi meg karrierjét (csak Courtelinera gondoljon az ember vagy Claudelre) magában véve nem érthetetlen ée nem ás feltűnő dolog ebben az országban, melynek diplomáciája hagyományosan intuitív és melynek diplomatái többnyire hajlanak a művészetekhez. A két pálya nem ellentétes. Mégis más iródiplomafáko.n megérzi az ember, hogy az Írás hivatásuk és a hivatal kenyér- keresetük. ön azonban született Író bár, de egyben született diplomata is. Születésétől kellett, hogy kapja csodálatos intuícióját ée kompozieió- képeseégét, mely önt regény- és szindarabirót emberi sorsok hasonlithatatlan megérzőjévé és megalkotójává teszi; de arról is meg vagyok győződve, hogy a nyugodt modora, megingathatatlan finomsága, halk, szenvedélymentes, receptív viselkedése, ez a született diplomatában vérré válott feltétlen korrektség, ez sem lehet más, mint adottság, ami ai emberrel vele születik: ezt a diplomatatemperamentumot nem lehet tanulás utján elsajátítani. Hogy Jean Giraudoux iró legyen és diplomata legyen, az kétségkívül el volt döntve az istenek tanácsában az ön születése percében. Képtelenség elgondolni az iró Giraudouxt, aki mellékfoglalkozásban számtantanár." Jean Giraudoux szokott finom mosolyával hallgatta végig e bölcsességemet. De minthogy látta, hogy okvetlenül válaszra várok, szép csendesen azt mondta, hogy: — Pedig inkább véletlen, hogy nem lettem valóban számtantanár. Talán az is véletlen, hogy iró vagyok, de a temperamentumom az egész biztos, hogy nem velem született adomány. „Osztálytársaim nyugalomra neveltek“ — Talán tudja, hogy Limogeeban születtem, apám, anyám temperamentumos délíramciák és én is gyerekkoromban olyan voltam, mint a kéneső, őrülten expanzív, folyton lelkesülő, sokat beszélő ée minduntalan kirobbanó. Hogy nem maradtam ilyen, annak egyszerűen az az oka. hogy különböző véletlenek folytán Berry-departementba, pontosabban szólva a Chateau-Koux-i gimnáziumba kerültem. Az uj osztálytársaim, a tömzsi, barna kis berrychonok mulatva nézték az én délibábosságomat. A nagy lelkesüléseimet és viharos expanzióimat olyan jégbeaszalt méltóságteljes nyugalommal fogadták, hogy mindig megzavarodtam és hirtelen elhallgattam a mondatom közepén. Láttam a szemükön, hogy kissé lenéznek és kissé kinevetnek a hangosságomért. Az osztálytársaimnak, e nagyon reális gondolkiozásu, racionális fiuknak gúnyolódó szeme előtt sehogy nem tudtam dühbe gurulni vagy ujjongáera fakadni és ha néha még megeresztettem a hangomat, a sok leülepedett berrych'on bölcseség és méltóság hamar torkomra forrasztott minden fölösleges okvetetlenkedést. így lettem a gimnáziumi évek folyamán mintegy reakcióként valódi természetemre lassanként halk és jóságosán nyugodt. A Chateau-Roux-i egyenletes, szelíd éghajlat, a végtelenbe terjedő barna szántóföldek adták meg a Quai d’Orsay-i pályához az előkészítő iskolát... A végzetes számtantanár Álmomban sem gondoltam azonban irodalomra; a Quai d’Orsayra mégkevé&bbé. A Oiraudo.ux-csa- ládban elintézett dolog volt, hogy politechnikus leszek. Ezt jó szüleim megtárgyalták és eldöntötték, még mikor szalagos pólyában feküdtem; efölött vitázni sem lehetett. Nekem pedig eszem ágába sem jutott perbe szállni a szülői akarattal. Annál kevésbbé, mert valami megmagyarázhatatlan született tehetségem volt a matézis iránt. Nem emlékezem, hogy valaha is komolyan vettem, vagy tanultam volna a matematikát, és mégis jeles volt minden dolgozatom. Valahogy mindig kitaláltam a helyes megoldást. Megéreztem a számok törvényeit. Kis diák voltam és a nagyok, hetedikesek, nyolcadikosok hozzám jöttek, ha nem boldogultak az algebrájukkal. Minden jel arra mutatott, hogy hazám nagy matematikusainak sorában fogom bevégezni életemet . . . De ekkor jött a fátumszerü véletlen, mely úgy eltérített a számtantól, mint a délibábos temperamentumtól Berrychon. A sorsdöntő véletlen egy számta.ntanár képében jelentkezett . . . „Halija, Giraudoux, a maga munkameíódusa teljesen erkölcstelen! Munka nélkül jut el eredményekhez; ez tönkre fogja tenni a jellemét. A matézis nem kaland és találgatás, hanem a fok- nól-fokra haladó logika tudománya. Tessék pontosan levezetni a tételeket, nem kiugrand egyes lépcsőfokokat a menetből, hanem lépésről-lépésre haladni a tankönyv szerint . . .“ Ettől a naptól fogva nem voltam többé képes a legegyszerűbb feladatot is megoldani. Az agyamban valahogy szétroppant a számológép, amit ez a szerencsétlen professzor ügyetlenül fogott meg. Olyan kriminálisán rossz számoló lettem, hogy a politechnikum többé szóba se jöhetett. Apám eleget szidott ezért, de átlátta, hogy uj pályát kell számomra keresnie. így estein bele a filológiába, hogy valami mégis legyek. Letettem az érettségit és élő-nyelvszakos lettem az egyetemen. Mint meginduló németezakos, vakáción utazásra természetesen Flandriába és Németországba mentem. Megismertem a külföldet és 'beleszerettem a vasúiba, a távoli vidékekbe e az utazásba. így adta egyik dolog a másikat. Bejártam Németországot, Svájcot, Olaszországot, Dániát. Azután sikerült eljutnom Oroszországba, sőt végül hosszú takarékosság és előkészületek után az amerikai Egyesült Államokba, ahol hosszabb ideig éltem... De irodalmi vagy diplomáciai pályára lépni még mindig nem jutott az eszembe! Egy sorsdöntő ebéd Mert, bár akkor már ismertem idegen nyelveket és ha. nehézséggel is, eredetiben olvasta n a külföldi irodalmak nagyjainak remekművei;, mégis bennem lappangott még az a kispolgári előítélet, hogy tapintat, Ízlés, finomság valahogy mégis fsak francia specialitások, amiket a liárornszinU bafároszlopokon tol ne is keressen az ember. lágy furcsa véletlen incidens tanítóit meg jobb t'fíá';íhi a. :» a küllőid l>cc#ü lésére. Ez aktoor történt, mikor először léptem át a francia határt, Brüsszel volt az első állomás, ahol kiszálltam a vonatból. Esteledett, s ón, ke vés pénzű diák, behatóan éreztem a vacsora szükséges voltát. Idegenül járkáltam a ezéles brüsszeli bulvárokon és óvatosan kerültem a messzire világitó vörös bársooyplüsös restaurantokat, amikről sejtettem, hogy ár szempontjából nem gyerekeknek valók. Volt nekem egy nagyon jó címem a noteszemben felírva, amit egy világjárt „copain“-től kaptam a Sorbonne-on. Ott abrakéinak a belga diákok — magyarázta az illető. Ezt az uccát tudakoltam ki, a házszártiot jól megnéztem és aztán nagy magabiztonsággal nyitottam be az étkezőbe. Korán volt: én voltam az egyetlen vendég az elég tágas és gyanúsan ragyogó teremben. A frakkos maitre dhotel személyesen libegett asztalom elé és ama bizonyos kerek mozdulattal prezentálta az étlapot. Ez a „maitre" az én Ízlésemhez képest nagyon is ünnepélyes volt és az étlap nagyon is előkelő. Egy piLlantást vetettem rá és forogni kezdett velem a világ. Nagy lütticki Úristen, micsoda árak voltak odaírva az egyes fogások mellé! A kalapomat meg a kabátomat akkor már láthatatlan kezek kerítették birtokukba, felkelni nem mertem és halákaszántan .rendeltem — egy keringet. Gondoltam, ez nincs is az étlapon. ezért csak nem lehet egv vagyont számítani. Egész pincércsapat, valóságos divatbemutató hozott ezüst tálon egy valóságos gasztronómiai költeményt. A hering is rajta volt a többi között. Ifjú voltam és félénk, tehát nem szóltam, hanem megettem az egészet. Ilyen izü lehet a halálraitéU- nek az utolsó vacsora. Lassan ettem, de egyszer mégis vége lett és a pincér máris várakozóan állt a székem mellett. .Behunytam a szemem és halálmegvetéssel rendeltem egy — vegyes körítést. Hiszen, utó végre lehetnék esetleg vegetáriánus ... Közben két pincér pókhálós borospalackokat nyitogatott versengve oldalamnál. „Antialkoholista vagyok!" — ordítottam rémülten, de a pincér Ihó- dolatteljes komolysággal: „Ez a téritekkel jár" — mondta. A vegyes körítéshez hasonlót Rockefeller ehet nagy ünnepeken, — nekem legalább ez volt az érzésem, mikor megláttam ezt a szivárványszínű ételcsodát. Most már minden mindegy — gondoltam magamban és csak az a kérdés, hogy marad-e pénzem még ma este Párisba visszautazni. Ennélfogva most már rendeltem deriire- borura és cseppet sem csodálkoztam, hogy desszertnek egy almát óhajtván, óriási kosárban tették elém a legcsodásabb almák és körték mellett az illatozó kaliforniai őszibarackokat és ká- naáni szőlőfürtöket. „L’addition" — mondtam keményen, mert minek halasztani a végzetet . . . Ezüst tálcán hozta a főfrakkos a remekbe irt számlát. Egy hering 15 centimes, — egy vegyes körítés 30 ems, — alma 20 ems . . . Kábán bámultam a csodára. Egy öreg ur és egy nagyon kedves őszbaju hölgy léptek az asztalomhoz. Bocsássam meg, mondták nagyon anyaikig, ezt a kis tréfát. Ez a vállalat eddig olcsó diákceárda volt, ők most vették meg, elegáns vendéglővé alakították: ma este van a megnyitó. S kelten a maguk örömére titkon elhatározták, hogy az első diákot, aki ma. este init sem sejtve betoppan ide. megvendégelik — a régi áron. Hogy ne kezdjék egy elszomorodott emberrel az uj üzletet . . . Akkor megbántam mindent, amit eddig a külföldiekről gondoltam és szivembe fogadtam a két öreget, a vendéglőjüket, a szülővárosukat, a hazájukat és az egész nagy külföldi világot . . . Utazás az első tárca körül Kószálásaimból mikor Párisba visszatértem, hogy megkezdjem középiskolai tanári pályámat, megint az a véletlen sodort ki utamból, hogy Buneau-Varilla (a Maiin Ismert tulajdonosa) képzett. nyelvtudó titkárt keresett és engem vett fel. így önkéntelenül sodródtam bele a világ egyik legnagyobb ujságüzemébe. Arra azonban még mindig nem gondoltam, fhogy magam is Írhatnék valami irodalmat. Ellenben a fizetésem inkább kicsi volt és a takarékoskodáshoz ma sem értek. A pénzem 20-ika táján mindig kifogyott. Láttam azonban, hogy Buneau-Vari 11a presztízs-okokból milyen pontosan utalgat kisebb összegeket ismeretlen beküldőknek és így jutott eszembe, hogy pénzt kereshetnék mint titkos tárcaíró. A gazdámnak persze nem volt szabad sejtenie. hogy az ő legsajátabb titkára beáll a nagyreményű olvasó-beküldők közé. Menthetetlenül papírkosárba, vetette volna a kéziratot. Ezért életem első tárcáját a jőhangzásu , Jean Cordelier" névvel jegyeztem. Nagyon szép „short-story" volt. Detektiv-história, mely e szavakkal kezdődött: „Alig bontakoztam ki Madame Sherlock Holmes ölelő karjai közül, mikor belépett a férj, a világhírű detektív . . .“ Buneau-Varilla sofőrje, aki az „olvasó-közönsé get" személyitette a mindenható szerkesztő számára. el volt ragadtatva, a türténetkétől. s igy most már állandóan folytattam a meseköltést, felváltva használva a Jean Cordelier, az Emmanuel Bagnére és más költött neveket. Eljött azután a nap, mikor amit irtam. már nemA szlovenszíkói magyar íróik .válogatod Írásait tartalmazza a . SzlovenszkóiMagyar írók Antológiája, melynek első kötete, modern nyomdatechnikai kivitelben, többszínű fedőlappal, M Ív terjedelemben rövidesen megjelenik. A sorozat (négy kötet) százkoronás előjegyzési áron megrendelhető (kötetenként is) a PMH nyitrai kiadóhivatalában (Methód-tér 3). csak a Rumeau-Varilla sofőrjének tetszett, hanem —- nekem magamnak is. Ezt a cikket végre aláírtam a magam becsületes nevével és előterjesztettem gazdámnak, akinek sejt-elme sem volt róla, hogy már hány tárcám ékesítette az ő lapját titokban, s átadta ez elsőnek hitt müvemet René Maizeroy-nak, az akkori irodalmi sztárnak, hogy korrigálja ki s tegye élvezhetővé . . . Az öreg ur aztán bele is feküdt a kéziratba alaposan. Mindjárt a-z első mondatot például úgy kezdtem: .Reggeli postájában találta Monsleur Durand ezt meg azt a levelet." A Maizerov javit-ott kiadásában ez igy hangzott: „Reggelre kelvén, Monsieur Durand az érkezett posta között leié . . stb. Ha az én tárcácskámban a férfi azt mondja a nőnek: „Kedvesem . . Maizerov kihúzta s helyébe irta: „Tubicám! ..." — Akkor hosszú időre elment az Írástól a kedvem. Buneau-Varillától is. Letettem az attacihé-vizsgát és beléptem 1912-ben a külügyi státusba . . . Aztán, mit akar, aztán jött a háború . . . , És . . . és . . — sürgettem. — „A háború adta a regényeket?" De Giraudoux nem állt kötélnek. „Már eleget untattam személyes emlékezéseimmel" — mondotta. — „A Berrichonok megtanítottak rá. hogy nem jó az embernek mindent elmondania." BENEDEK KÁROLY. Rejtélyes gyilkosság a máramarosi erdőken Nagyboeskó, augusztus 6. Saját tudósítónktól. A Gyertyánliget határában lévő sűrű erdőben a málnázió és gomb ázó asszonyok tegnap reggel egy imálna bokor tövében oszlásnak indult (férfi holttestére bukkantak. A leletről azonnal jelentést tettek a csendőrségnek s megindult a nyomozás. A csendőrök a feríj holttestében Cvarcnk Fodor knszo- poljánai negyvenhat éves ruszin földművest ismerték fel. Cvaouk három nappal ezelőtt azzal ment el hazuTról, hogy a szomszédos Rá szócska községbe megy. A gazda azonban Rászocskára nem érkezett meg s haza sem tért. Családtagjai keresésiére indultak, de nem találtak rá. A csendőrség megállapította, hogy Cvarcnk fején lövéstől, vagy szúrástól származó seb van s hogy valószínűleg az okozta halálát. A helyszínére bírósági bizottság fog kiszállni s csak a boncolás után lehet megállapítani a halál pontos okát. Minden jel azonban arra vall, hogy Cvarcukot ismeretlen tettes meggyilkolta. A nyomozás nagy eréllyel folyik. Ismét csaló ügynök szélhámoskodott Kárpátalján Bankkölcsönöket ígért, e őleget vett fel, sorsjegyeket revideált, írógépet és kerékpárt adott el a falusi emberek hiénája Beregszász, augusztus 6. Néhány hónappal ezelőtt elegánsan öltözött fiatalember járta be a beregszászi járás falvait s a Prága biztositó intézet ügynökének adta ki magát. A fiatalember a hiszékeny falusiaknak 5000 koronás kölcsön megszerzését helyezte , kilátásba, de hogy az ügy „simábban** menjen, minden kölcsönigénylőtől 50—50 korona előleget vett fel előzetes költségek címén. A gazdák hosszú ideig türelmesen várták a kölcsön folyósítását, de hiába. A türelmüket vesztett gazdák ekkor a csendőrséghez fordultak s a kölcsönszerző ügynök ellen feljelentést tettek. Ekkorára a csendőrségen több sorsjegytulajdo- nos Is feljelentést tett, hogy az állítólagos ügynök őket is alaposan becsapta. A nyomozás során kiderült, hogy a csaló ügynököt Pikó Károlynak hívják, A beregszászi csendőrség körözőlevelet bocsátott ki ellene s ennek alapján Eperjesen felismerték a szélhámost s a csendőrség letartóztatta. Kiderült, hogy Pikó Igen sokoldalú tevékenységet fejtett ki. Nemcsak kölcsonszerzéssel és sorsjegyekkel csapta be a hiszékeny falusiakat, hanem kerékpárokat és írógépeket is adott el. s árujához szintén bűnös utón jutott. A csendőrscg a szélhámos csaló bíinlistájának összeállításán dolgozik. A GYŐZELMES KUOUÜUÁS 4
