Prágai Magyar Hirlap, 1936. augusztus (15. évfolyam, 174-198 / 4023-4047. szám)
1936-08-30 / 198. (4047.) szám
jogsam út*', u Egyességgel fejeződött be a fíileki zomántedénygyár munkásainak sztrájkja A szakmánymunkások bérét 10 százalékkal javítják ■ ■ Bérveszteség 600 ezer Ki Losonc, augusztus 29. (Losonci munkatársunk telelőn jelentése.) A fíileki Sfiux zománcedénygyái munkásainak három hetes sztrájkja befejeződött- Két napos tárgyalás után péntek késő este létrejött az egyes6ég. Ennek értelmében a gyárigazgatóság október 15-én 100 ezer koronát fizet ki a munkásoknak. Ezt az összeget a bérek arányában osztják ki rendkívüli segélyként. Ezen kívül a szakmánymunkások díjazásának oly megjavítására kötelezte megát a vállalat, hogy azok keresménye az órabéres munkások keresményét legalább 100 százalékkal haladja meg. A sztrájk következtében a munkások mintegy 600 ezer korona bérveszteséget szenvedtek. A 10 százalék szakmánybór-javitáe a gyakorlatban nem jelent semmit, mert ügyes munkás eddig is ennél is jobban keresett. Az egyeztető tárgyalásokon a szociáldemokraták vitték a szót, Schulcz Ignác képviselővel az élen, ámde a munkások nagyon vegyes érzelmekkel fogadták a rájuk erőltetett egy ességet, mert semmiképpen sem tudják megoldani a kérdést, hogy mirevaló volt a háromhetes sztrájk. A munkások közül mintegy ötszázan már ma reggel megkezdték a munkát s hétfőn valószínűleg valamennyi beáll. Munkatársunknak alkalma volt beszélgetni Hullta gyárigazgatóval, aki egyebek között a következőket mondotta: — Mindenkit visszaveszünk, aki dolgozni akar s csak azokat nem, akik a sztrájk idején erőszakosságokra ragadtatták el magukat. A sztrájk idején a gyárban munkásként dolgozó | magánhivatalnokok akkordbérrel annyit keres-J tek, ami 8 korona órabérnek felel meg. Ezt az! eredményt a falusi munkások nem tudják elérni. Munkásainknak még sokat kell tanulniok, hogy elérjék a nyugateurópai munkás színvonalát. Hulita igazgató munkatársunk előtt levelezéssel bizonyította, hogy a vállalat naeohwitzi gyárában 250 koronába kerülő szén Füleken 11500—2000 koronába jön vagononkint. A vállalat tarifa engedményt kért, hogy a nagyszombati Koburg-müvek- kel felvehesse a versenyt. A vasúti tarifakedvezmény megadását indokolná az is, hogy a vagonok nyugatról keletre úgyis üresen futnak. A vállalat főpiaca régebben Magyarország s a Balkán volt, jelenleg Palesztinában e Franciaországban. helyezi el áruját. Szombaton a késő délutáni órákra a sztrájkban állott munkások nagy népgyüLést rendeznek a eztrájkhegyen, a Vörös Kövön. A szociáldemokrata és kommunista vezérek között nagy a harag, mert egymást vádolják s egymást teszik felelőssé a sztrájk eredménytelenségéért. A losonci ipari és kereskedelmi alkalmazottak péntek délben 11 és 12 óra között egyórás szimpátiasztrájkot rendeztek. _^ Új abb sztrájk Losoncon Losonc, augusztus 29. Losonci munkatársunk telefonon jelenti: A 'Sacher uradalom mezőgazdasági munkásai ma beszüntették a munkát s eztrájka léptek. Az arató s csépiőmunkáaok a részesedés negy- venötszázaiékos emelését követelik. A munkaadó s munkások között megindult az egyeztető tárgyar láe, de eddig megegyezés nincs. ismét egy troclsista ? London, augusztus 29. A Daily Telegrapli jelentése szerint váratlanul visszarendeltléik Londonból Ozerszki Sándort, a szovjet kereskedelmi delegátusának vezetőjét, aki aláírta az uj angol—szovjetorosz kereskedelmi szerződést. Kétévi börtönt kapott a haláiosvégü szemerei verekedés vádlottja Komárom, augusztus 29. (Saját tudósítónktól.) A komáromi kerületi bíróság szünet! tanácsa előtt tegnap Fiam András szemerei munkás állott, azzal vádolva, hogy 1934 Szilveszter éjjelén leszúrta barátját, Lisitzky Józsefet. A vádirat szerint Fiam András mulatozás során összeszólalkozott barátjával s hamarosan dulakodni kezdtek. Lisitzky közben előrántotta bicskáját és annak nyelével többször fejbesujtotta ellenfelét. Fiam András ekkor szintén kést rántott s a pengét barátja hasába döfte. A súlyosan megsérült ember néhány nap múlva belehalt sérüléseibe. Fiam András a tárgyaláson tagadta a vádat. Beismerte, hogy ő is előrántotta a kését, de azt nővére azonnal kicsavarta a kezéből. A tanuk azonban ellene vallottak. A bíróság Fiam Andrást halálíokozó súlyos testi sértés miatt az enyhítő körülmények figyelembevételével kétévi börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet ellen úgy az elitéit, mint az ügyész fellebbezéssel élt. Pozsonyban fogták el a Pilsen-hörnyéhi sikkasztó hivatalnokot Pozsony, augusztus 29. (Pozsonyi szerkesztőségünk telefonjelentése.; A prágai - és pilsen- vidéki lapok már hetek óta foglalkoztak a pil- seni járásbeli szusicei városi előlegpénztár egy hűtlen hivatalnokának az esetével. Cácha Alajos 43 éves, nős bankhivatalnok a szusicei községi előlegpénztár hivatalnoka augusztus első napjaiban nyomtalanul eltűnt. Augusztus 4-én ro- vancsolás volt az intézetben s akkor tűnt el Cácha Alajos. A rovancsolás eredménye szerint Cácha mintegy 90.000 koronát elsikkasztott. Minden nyomozás hiábavaló volt, Cáchát nem találták, mig végül tegnap este a pozsonyi rendőrség az egyik előkelő pozsonyi szállóban Cácha Alajost letartóztatta. Cácha a sikkasztást nemcsak, hogy beismerte, hanem a hivatalos jelentést megtoldotta azzal, hogy nem 90.000, hanem 150.000 koronát kezelt el. Védelmére azt hozta föl, hogy van egy építkezési sorsjegye s azt remélte, hogy azzal megüt valami nagyobbf nyereményt s akkor az elsikkasztott pénzt visz-, szateszi a pénztárba. Kétizben öngyilkossági ki-| sérletet is követett el, de sikertelenül. Cáchatj Pilsenbe szállítják.. I Autogramadással tölti Kassán idejének nagyrészét Csik Ferenc Villáminterjú a világ leggyorsabb úszójával Kassa, augusztus 29. (Kassai szerkesztőségünk telefonjelentése.) Csik Ferenc a 100 méteres gyoreuszás olimpiai magyar győztese tegnap este kilenc órakor több pesti úszóval Kassára érkezett a Kassai Atlétikai Clulb által a városi fürdőben rendezett uszóver- senyre. Noha a KAC az utolsó pillanatig titkolta Csik Ferenc érkezését, a* állomáson mégis több száz főnyi tömeg gyűlt össze ég dörgő huj-h uj-hajrá kiáltással fogadta a magyar úszókat. Már az első pillanatokban kedves epizód játszódott le, amennyiben a fogadásnál Csik Ferenc egészen hátul maradt a kocsiban s a tömeg egy más fiatalembert, egy ál- Csikot kapott vállaira s vitte a peronról az állomási épület elé, mig az igazi Csik kényelmesen hátul kullogott. A délben megtartott edzés után sikerült Csik Ferenccel beszélgetnünk. Munkatársunk és Csik Ferenc között a következő beszélgetés folyt le: — Mi a benyomása Kassáról? — Nagyon kedves város. — Kapott-e sok meghívást az olimpiai versenyek óta? — Rengeteget. De a múlt vasárnapi pesti versenyem óta ez az első vidéki szerepléseim. Úgy volt, hogy már júliusban jövünk az uj városi fürdő megnyitására, de az uszósz/övet- ség a válogatott vizipolóc&apatot küldte le. Most volt a következő alkalom, hogy eljöhettem. —• Hogy tetszik uj uszodánk? —< Nagyon szép. *— Mi volt az első érzése, miikor Berlinben megverte Ynsát és amikor megnyerte a világbajnokságot ? — Rettentően boldog voltam. Ezt az érzést nem lehet szavakba önteni, át ketll élni, meg kell próbálni. — Mik a jövő sporttervei? — Folytatom az úszást, amig erőm engedi és készülőik a tokiói olimpiai versenyekre. Beszélgetésünk alig pár percig tartott, ez alatt is igen sokan vettek körül, jöttek az autogramkérők. Általában a világibajnok kassai tartózkodása túlnyomó részben autogramok adásából áll. Bárhol is jelenik meg, mindenütt hatalmas tömeg követi, főleg fiatal lányok és fiatalemberek és mind autogramért ostromolják. Emiatt alig van nyugta. Amikor megkérdéz- tük, hogy esik neki a nagy népszerűség és az ünneplés, mosolyogva válaszolt: — Megszoktam imár, de még ezt is érdemes elviselni az olimpiai győzelmünkért. Nehéz világbajnoknak lenni... (—béri) BOMBÁK LÁNGBABOR1TOTTAK A TŐLED ól ALGAZÁR-T. GSbbels Velencében Velence, augusztus 29. Göbbetls birodalmi miniszter ma délben Velencébe érkezett Fogadtatásánál megjelent Alfieri propaganda ügyi miniszter, a velencei ünnepi hét elnöke. Volpi gróf, a nemzetközi filinlvamara elnöke ugyancsak megjelent a német miniszter fogadtatásánál. A komáromi járási választmány a gazdasszony! iskola megtartásáért Komárom, augusztus 29. (Saját tudósítónktól.) A komáromi járási választmány most tartotta ülését s azon több közérdekű ügy került tárgyalásra. Az egész magyarságot érdeklő komáromi gazdasági gazdasszony iskola megszüntetése bő vitára adott alkalmat. Mint ismeretes, az országos hivatal értesítette a komáromi járási hivatalt, hogy gazdasszony iskolát a tanítási helyiségek meg nem felelő volta miatt megszünteti, A leirat szerint az iskolát annak a községnek adják, amely község hajlandó uj iskola céljaira ingyentelket adományozni és az építési költségek egyharmadát vállalja. Előreláthatólag az építkezés két és félmillió koronába kerülne. Az országos hivatal közlése szerint Galánta már felajánlott egymillió koronát az iskola céljaira. Parasin járási főnök bejelentette, bogy közbenjárt az országos hivatalban. Értesülése szerint nyolcszázezer koroniára volna szükség, s az összeg amortizációja évi 50.000 koronát tenne. De szerinte csak akkor lenne érdemes kölcsönt kérni, ha az uj gazdasági iskolában magyar osztályok is lennének. Hangsúlyozta, hogy Komárom városa az iskola épitésével járó terheket nem vállalhatja magára, ezt csak a járás teheti meg. Király József esperes, járási képviselő- testületi tag rámutatott arra, hogy Komárom és a komáromi Járás nem engedheti, hogy a szakiskolát elvigyék, s azt indítványozta, hogy a járási választmány járjon közbe a föiimivelésügyi miniszternél, hogy az ügy elintézésére kétévi haladékot adjon. Mivel a leirat értelmiében az Iskola kérdésében sürgősen kel állást foglalni, a járási választmány elhatározta, hogy a gazdasszony! szakiskolát nem engedi elvinni a Csallóköz területéről s a járás minden áldozatra kész az iskola érdekében. A határozatot végleges döntés végett a képviselőtestület elé terjesztik. Ezután a járási választmány segélyeket osztott ki. A Siovenská Ligának 6000 korona, a nagyimegyeri szlovák iskolának 5000 korona, az ckánikovói állami szlovák iskolának 5000 korona, a burócszentmártoni Siovenská Maticának 1000 korona, a Magyar Szinpártoló Egyesületnek 300 korona, a Masaryk Akadémiának 500 korona s a Magyar Testnevelési Szövetségnek 200 korona segélyt juttattak. A LETON VÍZ egyetlen perc alatt a világ legegyszerűbb mód án eltünteti a karokról és lábakról a felesleges szőrszálakét mmssmmam Elegendő, ha a szőrtelenitendő testrészt egy csekély vatta va! megnedvesitjük, melyet LE tuN vízzel átitattunk. Egy perc múlva látjuk, hogy a szálak összezsugorodnak és a következő pillanatban a szőröket egyszerűen letöröljük. Utána közönséges hidegvizes lemosás és a szőrteleni- tett testrész má vn’/sim sá bán tündököl. A villámgyors hatás ellenére a LEl'O 1 víz teljesen ártó m i*ian. L.> ÖN fol^etUk s~ő telerilő ezidő szerint a legmodernebb szőrtclenitő szer. Egy kiadós üveg LETON ször'e’enítőviz Kö 19.50Kapható minden a zictb vagy a főlerak atban - « ST. Enz.tís Bratlslava, Masar> kovo 6. Veuttif ucca 12. rYYVYYYYYYYYYYYVYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYY» NIVEA Játék előtt a bőrt jól be kell r** dörzsölni NIVEA-CREME vagy \/ \ OLAJ-jal,mert igynemcsak véde*. kezünkanapógésellen.hanem I i] \ egy alapos bedörzsölés még felJ frissít és le is hüt a meleg na*^mM***^ Dobozban és tubusban: Ke 3.- • 13.•