Prágai Magyar Hirlap, 1936. augusztus (15. évfolyam, 174-198 / 4023-4047. szám)
1936-08-26 / 194. (4043.) szám
1936 augusztus 26, szere HBssaemHBs BSajS• ¥' far *MJ BBpSaWSBf rT^y?? *1 éM^Y^^s^sŰísSti mBBM A szlovenszkói erdeimunkások felmondták a bérmegállapodásokat Pozsony, augusztus 25. A Robotnické Noviny jelentése szerint az állami erdőgazdaságokban alkalmazott munkások hosszú sztrájkkal küzdött bérmegállapodásaikat felmondották. E megállapodások szerződést helyettesítenek s hatályuk kiterjed nemcsak az állami, hanem a magánerdők munkásaira is. A tavalyi sztrájk azzal végződött, hogy a munkások elfogadták az állami erdőigazgatóság érvelését, mely szerint az 1936. évi állami költségvetés már elkészült s igy nem engedélyezhetnek magasabb béreket. Az erdei munkások most idejében mondták föl a munkabérmegállapodásokat, mert a jövő évi állami költségvetés keretei sem készültek el s igy bőven lesz idő a végleges szerződések megkötésére <—• fejezi be értesüléseit a Robotnické Noviny. Betörtek a kürti postahivatalba, de ott zsákmány helyett csendőröket találtak — A KATOLIKUS MISSZIÓK ORSZÁGOS ÜNNEPE LOSONCON. Losonci tudósítónktól: Az Országos Missziós Szövetség minden évben más-más városban tart évi közgyűlést, egyházi ünnepséggel kapcsolatban. Az idén Losoncon rendezi a közgyűlést szeptember 19. és 20-án. Szeptember 19-én este az egyes plébániatemplomokban esti ájtatoseág vezeti be az ünnepségeket és 20-án délelőtt 9 órakor a megjelent püspökök tábori misét celebrálnak, külön a magyar és külön a szlovák hívek részére. Az elharapódzó vallástalanság sivár világiban üdi- tő oázis egy-egy vallásos megnyilvánulás. Sohasem volt oly szükség a krisztusi megértésre, mint napjainkban és ezért a missziók munkája nagyfon- tosságu. A losonci római katolikus hivközség már megkezdte a szükséges előkészületeket. Az előjelek szerint többezres tömeg tesz az ünepségen hitvallást. Kedvezményes vasúti jegyekre elegendő igazolás a losonci plébánián kapható missziós jelvény. — BETILTOTT SZUDÉTANÉMET PÁRTNAP. A szódé tanárnőt párt kanliabaidii körzete augusztus 29-én és 30-án Fallkeimanbain szudéta- a tóméit páintoapoit alkart nemdezmii. a nenidőnség a/ónban meim adta meg ebihez a szükséges engedélyit. Ajz elutasító haitároiziat szerint a srau- d daméimet pánt oily magyifoíkju agitációit fejtett k\ hogy a. páirmap valóban óriási keire telkiben /. í.jliamá'k lie s tartani lehelt a közrend megzavarásától], A CSEHSZLOVÁKIAI ZSIDÓPÁRT KONGRESSZUSA Stobnyafüirdőin szombaton és vasárnap zajlott le. Belpolitikai jeifemtést dr. Goild- stein Anigelo képviselő terjesztett elő, miig dir. Weiiiner, a párt aJieiLmöike a most lefolyt zsidó v iilágikonignesiszus eredményeit ismeritietite. A ]'::rtkoinigmei&3zue e!íhiatároz<ta, hogy a v-ii'iáglkion- gres&z-us határozatait egyhangúan tudoitniásnl veszi s csat lalko zik a palesztinai zsidók vádéi- j i lének elé g te lensége e lilén. — ELLOPTÁK A CSEHSZLOVÁK OLIMPIAI BIZOTTSÁG ELNÖKÉNEK KITÜNTETÉSEIT, A Telegraf jelentése szerint dr. Guth-Jarkovsky, a csehszlovák olimpiai bizottság elnöke följelentést tett a rendőrségen, hogy ismeretlen tettes augusztus 17-én a Wilson-pá- lyaudvaron ellopott tőle egy fémdobozt, amely ékszereit és kitüntetéseit tartalmazta. A kár nagyon jelentős. — EPILEPTIKUS ROHAMÁBAN MAGÁRA RÁNTOTTA AZ ÉGŐ GYERTYÁT. Kassai szerkesztőségünk jelenti telefonon: Atlasz Margit eperjesi urilány hozzátartozói tegnap este a moziba mentek. Az egyedülmaradt lány ágyba feküdt, gyertyafény mellett regényt olvasott. Közben epileptikus rohamot kapott és a gyertyát feldöntötte. A gyertyalángtól meggyulladt a haja és az ágynemű. A magatehetetlen lány hiába kiáltott segítségért, mert nem volt a lakásban senki. Mikor szülei este hazajöttek, a padlón aléltan találták. A nyomban előhívott mentők kórházba szállították. A lány másod- és harmadfokú égési sebeket szenvedett. Életben- maradásáíhoz kevés a remény. — GÁZOLÁS. Pozsonyi szerkesztőségünk telefonon jelenti; Miüller János semptei malomtulajdcnos autójával hétfőn délután a nagyszombati utón elütötte Klíma Mária negyven éves cselédleányt, aki az autó előtt akart az utón átmenni. Kiima Mária súlyos nyílt lábtörést szenvedett. A mentők kórházba szállították. A vizsgálat megindult. — MOTORKERÉKPÁRSZERENCSÉTLENSÉG VEREBÉLY MELLETT. Lévai tudósítónk jelenti: Piacsan Miklós, Vámosladány község beosztott jegyzője, katonai gyakorlatra motorkerékpárján Nyitrára indult. Verebély határában váratlanul egy csikó ugrott a kerékpár elé. A jegyző félre rántotta a kormányt s közben mekirohant egy utszélli távirópóznának. A jegyző súlyos zuzódásokat és agyrázkódást szenvedeti. Beszállították a lévai kórházba. — AMIKOR A VASÚTI SOROMPÓ A HELYÉN VAN. Pozsonyi wzcrkeffztőflég’ünk telefonon jelenti: Ikmdcri. István pozsonyi sofőr hétfőn délután a Sánc-utón a vasútkeresztezésnél teljes w,bőssé'rgel nekiment a leeresztett vasúti sorompóinak. Ugyanakkor robogott át egy toh.ervo.nat, Szerencsére a sorompó elég erőc volt. az autót, feltartóztatta'. Az á/atf, ugyan /súlyosan megrongálódott, emberélct- beö azokban! nem Cfiett kár, Komárom, augusztus 26. (Saját tudósítónk távirati jelentése.)’ Béres Ferenc és Racskó István köböl kiüti legények elhatározták, hogy kirabolják a kürti postahivatalt. A két legény nagy körültekintéssel kezdte meg az előkészületeket. Többször helyszíni szemlét tartottak a postahivatalban, álkulcsot készítettek és a betörés tervét a legaprólékosabban megbeszélték. A gondos előkészületnek az lett a következménye, hogy a ceendőrség füléibe jutott a betörés tervének hire s a csendörök megszállották a postaépületet. A legények tegnap éjfélkor meg is jelentek a postaépületnél, előszedték betörőszerszámaikat és nagy óvatosan az ajtó felfeszitéséhez láttak. Amikor sikerült az ajtót felnyiitolok és beléptek a postaihivataliba, a csendőrök elösiettek rejtekhelyükről és elfogták a meglepett betörőket. Mindkettőjüket be szántották a komáromi fogházba. Halálosan beleszeretett a sziriai trónkövetelő unokaöccse egy budapesti arileányba Házassági happy enddeí végződik a budapesti interparlamentáris unió konferenciája Budapest, augusztus 25. ('Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) Az interparlamentáris unió jiunius eleji budapesti ülésein részt vett Ohurikonnene egyiptomi herceg is. A Duna-palotában egész lakosztályt bérelt. Noha az interparlamentáris unió ülései idestova már két hónapja befejeződtek, az egyiptomi herceg még mindig Budapesten lakik s előreláthatólag még jónélhány hétig marad Ugyanis halálosan beleszeretett egy pesti uri- lányba. Az interparlamentáris unió napjaiban a herceg az Andrássy-uton sétált és ott egy lángvörös hajú gyönyörű leányt látott meg, aki édesanyjával éppen - autóba szállt. A herceg nyomban bérautóba ugrott s utánuk robogott. A herceg megállapította, hogy a hölgy Érdős Károly budapesti textilnagykereskedő leánya. Levelet irt a leány édesapjának, aki a megismerkedést nem ellenezte. A fiatalok azóta sokszor együtt voltak. A herceg értesítette édesanyját is. akinek semmi kifogása sincs, hogy fia a budapesti ■ ■ nagykereskedő leányát feleségül vegye. A herceg édesanyja egy nagybácsit küldött Egyiptomból kérő násznagynak. A leánynak még bizonyos vizsgákat kell letennie, akkor megtarthatják az esküvőt, amikoris a herceg a világ legboldogabb embere lesz, — mondotta az újságíróknak. Az egyiptomi herceg a görög Komneno&z dinasztia leszármazottja s nővérének Egyiptomban hatalmas gyapotültetvényei vannak. Egyik nagybátyja, Lottalas herceg, sziriai trónkövetelő. Az újságírók megkérdezték a vöröshajiu szépséget is, hogy mi a véleménye a hercegről. A leány azt válaszolta, hogy a herceg megkérte a kezét, de neki előbb a zeneakadémiai vizsgákat kell letennie. Sem határozott igent, sem nénimét nem mondott még. Szüleinek kifogásuk nincs a házasság ellen. A herceg tőkepénzéből él, foglalkozik az irodalommal és festészettel is. Tizennyolcéves gyerekekből szerveztek terrorcsapatot a vasgárdisták Fémemerényiet a disszidens vasgárdisták titkára ellen ■ ■■ Mit mond a nemzeti parasztpárt alelnöke? Bukarest, augusztus 25. Románia közvéleményét a vasgárda legújabb rémtette tartja izgalomban. A vasgárdából kivált disezidens párt titkárát Stoiescu Oszkár mérnököt a házának udvarán megtámadták a vasgárdisták és súlyosan, megsebesítették. A rendőrségnek sikerült az egyik tettest elfogni. Valószínű, hogy íémemerényletről van szó, mert Stoiescu valamikor vezető szerepet játszott a vasgárdában és néhány vezér bizalmasa volt. Élénken foglalkoztatja a román .lapokat a nemzeti parasztpárt alel nőkének. Madgearu volt miniszternek Simájában tett kijelentése is, amely — KIFOSZTOTTÁK A SASVÁRI BAÍA- ÜZLETET. Nyitrai munkatársunk jelenti: Tegnap éjjel ismeretlen tettesek vakmerő betörést hajtottak végre a sasvári Bat’a-üzletbe. A betörők bezúzták a kirakatüveget, bemásztak az üzletbe és mintegy kétezer korona értékű árut szedtek össze. Munka közben egy arrajáró munkás figyelmes lett a betörőkre, lármát csapott, mire azok az összeszedett áruval együtt beugrottak az üzlet előtt álló autójukba és elmenekültek. A munkás azonnal jelentette a betörést a csendőrségen s a csendőrök az autó üldözésére indultak. A betörők, úgy látszik, elvétették az utat, mert néhány perc múlva ismét visszaérkeztek a faluba. Az egyik csendőr megállást parancsolt, de a betörők teljes gázzal továbbro- bogtak. A csendőr csak annyit tudott megállapítani, hogy az autó ,,Praga-Baby ✓ kocsi volt. A nyomozás tovább folyik. o ■ ■ szerint ha ő, mint a nemzeti parasztpárt alelnöke fellépne a vasgándiaták ellen, huszonnégy óva alatt nem lenne az élők sorában. A volt miniszter kijelentése nagy izgalmat keltett az országiban. A rendőrség letartóztatta a vasgárda öt tagját, akiknél fantasztikus tartalmú leveleket találtak. Ezekből a levelekből kiderült, hogy-a vasgárdisták tizenhét-tizennyolc éves fiukból, főleg még középiskolai diákokból terrorszerve- zeiet alakítottak, a szervezet tagjai kötelezték magukat, hogy a irájiuk bizott halálos Ítéletet akárkin végrehajtják. Polio ixappom — MOTORKERÉKPÁRON A HALÁLBA. Prága egyik elővárosában, Holesovioéin súlyos imotorkerékpárszeremcisőtlenség történt. Hof- imann Antal 18 éves tanomé imotorkerékpáron, pótkocsiban szállíttatta 22 éves inastársát Ra- da Oildrichot. A Habrmann-mceába való kanyarodásnál a kocsi teljes sebességgel fölszaladt a járdára s nekiment a bolesovicei sörgyár falának. A motorkerékpár teljesen poadörjává tört s a két fiatalember smlyos sérülésekkel terült el a gyalogjárón. Mind1- kettőt a kórháziba szállították. Az orvosok nem tudtak rajtuk segíteni, hajinalra mind a kettő kiszenvedett. — ELFOGOTT KERÉKPÁRTOLVAJ. — Nyitrai munkatársiunk jelenti: Az érsekujvári csenidőrség letartóztatta Berger Béla környékbeli fialaleunbort, mert megállapítóttálk, hogy az utóbbi időben több kerékpárt ellopott. Kihallgatása során a lopások egy részét beismerte, Beszállítót Iák a bíróság fogházába. Hinniii nini i in i iiii — HURCOLKODIK A LIPTÓI MUZEUM. A liptói muzeum rózsahegyi igazgatósága értesíti a közönséget, hogy a muzeum gyűjteményét szeptember elsejétől kezdve átszállítják a muzeum uj épületébe. Az átszállítási idő alatt a muzeum zárva marad. Az igazgatóság az uj muzeum megnyitását, az újságok utján fogja közölni. Az átszállítás! és rendezési munkák valószínűleg a jövő nyárig fognak tartani. — BOSSZÚBÓL LEVÁGTA VETÉL Y- TÁRSA ORRÁT ÉS AJKÁT. Szegedről jelentik: Különös módon állott bosszút László Sándor 21 éves kiskunhalasi legényen egy ismeretlen vetélytársa. László Sándor tegnap a vásáron egy leánnyal elbeszélgetett. Amint a vásárról eltávozott, egy szűk uccában hátulról megtámadta egy ismeretlen férfi s beretvával levágta orrát és felső ajkát, majd elmenekült. A súlyosan sérült László Sándort kórházba szállították. László támadóját nem ismerte föl, de valószínűnek tartja, hogy valamelyik vetélytársa követte el a merényletet. — UJ LAKTANYÁT ÉPÍTENEK PÖS TYÉNBEN. Pőstyéni tudósítónk jelenti: A pős- tyéni közséqi képviselőtestület hozzájárult 'ahoz, hogy a katonai repülőtér mellett egy uj laktanyát építsenek. Az építkezések nyolcmillió koronába fognak kerülni. A képviselőtestület elhatározta továbbá, hogy a lakáshiány csökkentésére kétszázezer korona költséggel lakóházat építtet. — A MOTORKERÉKPÁR ÉS AZ ÖKÖR KARAMBOLJA. Kassai szerkesztőségünk jelenti telefonon: Havrilai József kisszebeni jegyzői titkár Varannóról Kisszeben felé hajtott motorkerékpárján, amelynek pótkocsiján egyik barátja, Zeman János ült. Az Eperjes melletti Dubrava közelében a motorkerékpárral szembejött egy ökörnyáj. A motorkerékpár teljes sebességgel nekiment egy állatnak. Az ökröt ugyan leteritette, lábait összetörte, de a két utas is elterült az úttesten cs súlyos zuzódásokat szenvedett. Mindkettőt az eperjesi közkorházba szállították. A vizsgálat megindult, Társadalmi Élet Az SzKIE Losonc-körzeti nagygyűlését au* gusztus 20-á.n tartja Sávolyban. A gyűlés programja: reggel kilenc órakor felvonulás a falu végéről a NepomuM-ténre, ahol tábori mise lesz. Utána kezdetét veszi a nagygyűlés. Délután jól bárom órakor népünnepélyt rendeznek A sportpályán, ezindar rabokkal, táncokkal, stb. # A Kárpátegyesület ezévi őszi vándorgyűlés sét október 18-án tartja meg a dobsinai jégbarlangnál levő Fejér szállóban. Egyidejűleg a HDW tátrai körzete tartja meg ugyanott Í936. évi köz* gyűlését. Ezen a közgyűlésen fogja a körzet a. Magas Tátra téli sportprogramját megállapítani.; A Kárpátegyesület vándorgyűlésének az a célja, hogy a turisztikai és Idegenforgalmi munkában résztvevő szervezetekkel ennek a tevékenységnek a további programját megbeszélje. # A nagyidai hitelszövetkezét a lakosság lelkes részvéte mellett díszközgyűlést tartott, fennállásának 30. éves jubileuma alkalmával, Zagolla Ferenc esperes-plébános, pápai kamarás, volt igazgatósági elnök, Csájí Terebesí Pál, Fedor András, Szakács Pál és’ Kontúr János igazgató- sági tagok ünnepélyes keretek között vették át Vajda Károly jelenlegi elnöktől a pozsonyi központ által adományozott kitüntető diszokiratot. Vajda Károly, mint a központ felügyelő bizottsági tagja, a pozsonyi ülésen veszi ‘át az őt kitüntető díszoklevelet. A díszközgyűlésen az érdemesen működő vezetőséget valamennyi hely* beli testület szónoka hálásan üdvözölte. Kettős halállal végződött a családi perpatvar Nyíregyháza, augusztus 25. Megrendítő családi diráma játszódott le Nyíri Feneme (kaploinyi kisgazda házában. A gazda már évseik hosszú sora óba rossz viszanylbam élt a feleségével s a szokásos veszekedés tegnap is verekedéssel zás miit. A ga>zda 19 éves fia Lajos, éppen iákkor tónt haza a mezőiről, amikor apja az anyáit ütlegelte. A fiú édesanyja védelmére kelt, az apa azonban durva szavaikkal utasiitoitta ki házából leigénytfiát. A fiiu. ezt annyira szivére vette, hogy kiszaladt a kertbe s ott felakasztotta magát Mire anyja máltaiéit, már halott volt. Az elkeseredett anya ekkor a vasúti töltésre sietett, a vonat elé vetette magát s a mozdony darabokra tépte. A házitól eltűnt az öreg Nyírni Ferenc is. Valói sziniümek tartják, hogy ő is öngyilkosságot (követett el. Szeptember 6-án választ uj elnbkOt az Érsekújvárt ipartársulat Érsekújvár, augusztus 25. (Saját tudó-1 sitónktól.) Az érsekujvári ipartársulat választmánya elhatározta, hogy az ipartársu- lati választásokat szeptember 6-án tartják meg. Két hét múlva tehát befejeződik az a személyi harc, amely az ipartársulat elnöki székéért megindult. Az ipartársulat választmánya egyébként elhatározta, hogy a vidé- ki tagok szavazásának megkönnyítése ér* dekében a járás minden nagyobb községében urnát állítanak fel. A mai nehéz gazdasági viszonyok között ugyanis az iparosságnak nagy tehertételt jelentene, ha Érsekújvárra kellene utazniok a szavazás miatt. Az ellenzék hevesen ellenezte a tervet, de végül a választmány 22 szavazattal 4 ellenében a vidéki urnák felállítása mellett döntött. A választási harc egyelőre nagy erővel folyik. Az iparosság túlnyomó többsége teljes bizalommal tekint Ludik István eddigi elnökére s kitartanak újraválasztása mellett. Valószínű, hogy az ellenzék idejekorán feladja reménytelennek látszó választási harcát. SPANYOL HARCOS AMAZON, aki a kommunisták oldalán mint önkéntes vesz részt a polgárháborúban. mnumMMMnimmmmnwmr .......— 6