Prágai Magyar Hirlap, 1936. augusztus (15. évfolyam, 174-198 / 4023-4047. szám)

1936-08-02 / 175. (4024.) szám

'<5I^CT-MAfi^^-TiníLrö

Az utolsó turóci alispán

■ Gyöngyszemek Beniczky Kálmán életéből a

a eajátjáibóil fizeti. A magyar szmtátTsnla't.naik ro&szaii megy a sora Tuiróoszentmiártonlban, Be- ruiczky garmadával vásárdíja eaját pémzén a szi'ruhá'zi jegyeiket és 'osztogatja, (hogy a szinlház- baa legyen (közönség és így megnren/tse a szegény színigazgatót.

*

Fejedékni adományairól, amit az ©gylházd iskolák. és templomok támogatására tett, küllőn fejezetet lebetne iirni. Mindezzel szemben maga igénytelen és egyszeirü, mint eigy kispolgár. Rábája a kopottnál is kopottabb, az idegenek nem isimenűietik fel benne a vármegye alispánját, amiből gyakran érdekes esetek alakulnak, mint Mátyás király álrubás kirándnilásaiból. Ezek az epizódok tárják ki az utókor előtt Beniczky Kálmán meleg szivét, mély emberiességét, igaz humanizmusát.

Egy sötét este idegen ember szólította meg a vármegyeház előtt álló Beniczky Kálmán alispánt. A kopott köpenyű férfiúban nem sejtette, hogy az alispánnal van dolga.

— Neim lenne szives megmutatni, hol van a Policzer-korcsma, (kérdezte az idegen, aki egy pesti újságíró volt.

Mivel sötét volt és eső esett, az alispán lámpást hozott lakásáról és elkísérte az újságírót a korcsmáihoz. Az újságíró csak ott vette észre., hogy elfogyott a szivarja. Az alispán vállalkozott a kérésre, hogy valahonnan szerez, mert a trafikok már zárva voltak. A sajátjából hozott. Az újságíró még egy tudósítással is kiküldte az alispánt a vasúti állomásra, hogy ott adja fel a gyorsvonat mozgópostájára, azután meghagyta neki, hogy jöjjön vissza. Az alispán vissza is fért és jelentette, hogy a megbízatást teljesítette. Erre az újságíró egy forint borravalót akart neki adni. Amikor Bericzky ezt visszautasította, kiderült, hogy ki szolgálta ki olyan udvariasan az újságírót és amikor az szabadkozott a tévedés felett, azzal nyugtatta meg, hogy kötelességét teljesítette, amikor a városban egy idegen embernek sziveseéget tett.

*

Egyszer egy pirománikus cseléd felgyújtott egy csűrt és azt. mondta a csendőröknek, hogy a gazdája, Weiil Jakab rákói korcsra áros parancsára tette. A ceendőrség a korcsmároet letarRákó, juMus végén. (A PMH kiküldött, munkatársától.) Beniczky Kálmán, a legendás túróé: alispán vasárnap kiköltözött őseinek rálkó. (kúriájából, melynek homlokára zöld vadszőlő. lőne alatt címeres felirat hirdeti, hogy:

Deus optimus

Et hoc onus stiperare iuvit Volfgango Beniczky de eadem Kláráé Máriássy de Márkust alva Anno Domini 1763.

Beniczky Kálmán, a „turóci kiskirály" v sár- nap óta a. kúriától pár lépésnyire, a meredek keskeny ucca végén levő családi kriptáiba költözött át., ahol ősei is (Lakással bírnak.

A turóci havasok alján kidőlt egy hatalmas fenyő, fajtájának olyan nemes példánya, amelyhez hasonló csak ritkán szökken szárba a magyar embererdőben. És — milyen csodálatos — ebben a kemény akaratú férfiúban, akinek koporsója fölött a búcsúztató pap azt mondotta, hogy vaskózzel, mint koronázatlan fejedelem intézte Turóc-megye ügyeit: vajpuha szív dobogott, amint azt alább olvasni fogjuk. Ezt az emberi jóságtól puha szivet Turóc levegője alakította. ki. Turóo-megyéé, amelyben a Bénié zJky- csaiiád őseinek feltűnése, e.lső történeti szereplése — mint azt egyik történetírója irj.a — egybe esik a vármegye keletkezésiével, Turóc-vár- megyénelk, mint- földrajzi egységnek kialakulásával. Turóc-vármegye a történelem szerint mint politikai szerves alakulat- a tatárjárás után alakul ki véglegesen s a. területet domináló Tu- ru eh vártól nyerte nevét. Beniczky ősei ekkor Thuróczy név alatt kezdték meg szereplésükéit. És azóta a Beniczkyek végeláthatatlan sora gyakran karddal is szolgálta nemzetét. Rákóczi szabadságharcában számos Beniczky harcolt, amiért azután büntetésiül egyidőre kiszorították a Ben'cakyeket a vármegye szolgálatából, de később amnesztiát nyervén, a Beniczkyek ismét szerephez jutnak Táróc-vármegye közéletében és 1716-tól több Beniczky earj ül az alispáni székben.

*

A temetés által felforgatott rák ói kúriában, ebben a vastagfalü, boltbajtásos, vaskosaras ablaku sasfészek ben a mindenfelé szétszórt soksok régi könyv közöitt, amelyekkel Beniczky Kálmán lelkét és szellemét erősitgette, feltűnt egy hatalmas, díszes bőrkötéses album, fedelén Turóc-vár miegye címerével. Beniczky Kálmánt lepték meg vele tisztviselői alispáni müködésé- nak húszéves fordulója emlékére. Arcképek gyűjteménye az album, benne vannak az akkori időbeli turóci közigazgatási tisztviselőik, barátok és tisztelők sokaságának arcképei. 1913-ban 25 éves jubileuma alkalmából a turócszentmár- toni magyar lap szerkesztője, Dugovioh Titusz — aiki az államfőrdulat után Magyarországra költözött és ott azután meghalt, — Beniczky- atbúrnőt állított össze, amelyből markánsan és plasztikusan domborodik ki Beniczlky Kálmán alispáni működése.

Beniczky Kálmán alispánná történt megválasztását egyik kortársa igy jellemezte:

„A vármegye magyarsága szempontjából kiszámíthatatlan nyereség volt Beniczky Kálmán alispánná történt megválasztása. Ez a kis magyar társadalom ugyanis hosszú idő óta nem volt egységes. Hiányzott a vezetés. A régebbi választások falánkja még élt a lelkekben és ez akadályozta a /kölcsönös megértés, az összetforrás annyira kívánatos processzusát. Oly emberre volt tehát szükségünk, aki egyformán bírja a pártoekodó társadalom bizalmát és ezeiretetét, akinek direktíváit fenntartás nélkül kész volt- követni mindenki. Oly emberre volt szükségünk, akinek múltja, egyénisége, jelleme egyformán garancia arra, hogy amit tesz, önérdek nélkül, tisztán hazafias lelke sugallatát követve, cseleik szi. Ezt az egyént kereste -és találta meg a vármegye közönsége Beniczky Kálmánban. Az idő beigazolta, hogy a közönség a megválasztottban nem csalódott."

*

Beniczky Kálmán alispánná választása után nekifogott a községi közigazgatás kifejtesztésé- nék, a karorvosi intézményt rendezte, kifejlesztette a tűzrendészetet, a- budapesti tiizoJitótanfo- lyamokra minden éviben saját (költségén küld ki hallgatókat. Gondjába veszd az állattenyésztés failend.itásót. A. szegényebb községek vonakodnak tenyészállatokat vásárolni, az alispán saját pénzén szerez nekik. Felkarolja a tanítóság ügyét, sajátjából osztogat nevelési jutalmakat a tani tóiknak. Keresztülviszi, hogy Tunóc- rnegyét a. ,gazdasági 'kirendeltség" hatáskörébe utalják. Ezzel eléri, hogy állami kedvezményeikkel felkarolták a szegény nép gazdálkodását.. Veszedelmek, járványok idején házról-há.zra jár, hogy személyesen győződjék meg mindemről. Hivatalában tömegesen keresi fel a nép, sokszor a legesekéi yebb ügyekben is és ö inindieii- il.it fogad, mindenkit meghallgat,. Eakásbérét, mert az alispáni helyiségben ingyen , lakóit, évente szétosztja a szegényeik között- Hogyne szeretné az ilyen alispánt a nép?!

Táróé.•zeutm.ántoribari magyar nyomdát, ima- pyzr lapot alapit, természeti °n a szerkesztőket

tóztatta. Ügyvédjének közbenjárására kaució leltemében, hajlandó volt a hatóság a korcemárost a vizsgálat tartamára szabadlábra helyezni, ámde csák 15.000 korona felett remdeilfkezeitt, ©z az összeg kevés volt. Az alispánhoz fodúit az ügyvéd védence érdekében. Beniczky százezer koronát. tett te a korcsmáros helyett.

Amikor efelett csodálkoztak, az alsipán a.zt válaszolta, ha az ember mindig csak az esze után iga-zodnék és a szive sugallatát nem követné, akkor nem tudnánk megélni a föld hátán. Ám az alispán nem csalódott, a. korcsmáros ártatlansága kiderült.

*

Az alispán pfribóei földjén a termést nézegette, de azt is észrevette, hogy az ő halászterüle- tén néhány paraszt vígan hallás zgat.

— Szabad itt halászni? — kérdezte tőlük,

— Egész nyugodtan halászhat, a viz az alispáné, az pedig nem törődik vele — válaszok ták a halászok.

Az alispán eilnevette, de nem árulta, el magát és az atyafiak tovább halásztak.

*

Egy jeszemi polgár mataclopással gyanúsította a szomszédját, áld nyomban az alispánhoz sietett tanácsért. Az alispán behívatta a gyanu- síitót, aki még az alispán kérésére sem akart kiegyezni. Az alispán erre azt kérdezte a károsulttól, hogy mit ért az ellopott malac és az árát, *t0 forintot saját erszényéből kifizette.

— Most menjenek haza, de a jövőben nemes emberek ne gyanúsítsák egymást malacilopással, — ezzel a tanáccsal útjukra bocsátotta a két jeszeni embert.

*

De se vége, se hossza a sok érdekes epizódnak, amelyek Beniczky Kálmánról közszájon forognak. Szerette megyéjét, szerette a népét és az alispáni széket neim volt hajlandó felcserélni a parlamenti pádért sem, visszautasította a kormány kívánságát,, hogy a szuesányi válás ztóikerületben meg válás ztat.jáik őt. Azt válaszolta m ajánlatra, hogy úgy erezné magát a 'parlamentben, mint a hegyeik oldaláról átültetett fenyő az Alföld fiit 6h omolt jóiban.

És ez a hajdan hatalmas, sok vihart átélt fenyő, amely olyan hosszú időn keresztiül állt a turóci hegyek között, az egész világon végig- zugó fergeteges vihar után kidőlt. Jellegzetes alakja ősz szakái Iával, amely olyan volt, mint a havasi fenyők zuzmarás ága, eltűnt már a turóci életből.

A „turóci kiskirály" megtért őseihez, örök álmát alussza a rákói családi sírbolt eülyos ajtaja mögött. Ne zavarjuk! Sokat dolgozott, megérdemli a pihenést!...

KOPERNICZKY KORNÉL.

Duna - Dunaj és egyebek

Irtás Dr. Duka Zólyomi Norbert

Valamilyen magyar tanitói vizsgán történt, hogy a jelöltet a Dunaj szerepéről kérdezték. A szegény a vizsgái láz közepette egyáltalán nem tudott rájönni, mivel is kapcsolja össze ezt a szót és mindenféléről hebegni kezdett. Csak amikor egy bizottsági tag fölvilágosította, hogy mondjon el mindent nyugodtan, amit a Dunáról tud, föllélegzett és szép folyékonyan felelni kezdett. Nem is csoda, hogy azonnal nem tudta, miről van szó. Ha külön megkérdezték volna, mit jelent szlovákul a Duna folyó, azt bizonyára tudta volna. De magyar szókincsében nem fordult elő a Dunaj szó.

A másik eset körülbelül igy játszódott le: Vizsgázó: Hol folyik a Rajec a Váhba?

Jelölt: Zsolna mellett.

Vizsgázó: Hol folyik a Rajec a Váhba?

Jelölt: Zsolnától délnyugatra.

Vizsgázó: Nem jó.

Jelölt (rájön, hogy a világon semmi se biztos, hallgat).

Vizsgázó: A Rajec Zilina mellett folyik a Váhba.

Amit a két esetből látunk, sajnos, nem különálló kuriózumok. Újabb általános tendencia, hogy a tudomány, tanulmányi és tanulási anyag terén, sőt magánbeszélgetésekben is a többségi nemzet képviselői, sőt hivatalos tényezői is ragaszkodni kezdenek a többségi nyelvű elnevezésekhez. A rádióelőadásban éppen úgy kijavítják a Kárpátalja elnevezést Podkarpatská Rus- ra, mint ahogy az uj magyarnyelvű iskolakönyvek Nővé Zámky ostromáról és a banskástiav- nicai pénzverdéről beszélnek. Sőt az a terv merült föl az illetékes körökben, hogy kötelezeő érvényű szabályzatot adnak, amely a Csehszlovákiában használt magyar nyelvet a fönti elnevezésekre kötelezné. Praha, Kosice, Presov, Sa- morin, Váh, Dunaj, a Vysoké Tatry hegyrendszere és igy tovább.

A dolognak két nyitja van. Az egyik a logikai oldal, a másik a meglévő helyzet és az önmagától, a népben keletkezett szokásjog.

Én megengedem, hogy valamilyen abszolút logika törvényei szerint minden nemzetnek meg volna a joga megkövetelni, hogy mindenütt a világon földrajzi neveit és hogy tovább menjek, minden tulajdonnevét csak az ő nyelvén nevezzék. Tehát az ausztráliai éopen úgy mondjon Maié Karpatyt, mint az eszkimó és Konstantinápolyi ne hívják sem igy, sem Konstantinopel- r.ck, sem Carihradnak, hanem Istambulnak, éppen úgy, ahogy Aachennek is mindenütt Aachennek kellene lennie és nem Cáchynak. Sajnos, ez a megoldás lehetetlen. LItjába oly nagy akadály gördült, amelyet nem lehet kormányrendeletekkel sem elhárítani. A nép, az önmagától keletkező nyelvi fejlődés. A magyar azért hívja a Vysoké Tatryt Magas Tátrának, mert ezen elnevezésnek megvan a maga történelmi és nyelvi múltja és azért, mert a „vysoké" szó nem fordul elő saját nyelvének a szókincsében. A cseh népet sem lehet kényszeríteni, hogy a jó szláv hangzású Benátky helyett Ve- neziát mondjon.

Ez a megoldás tehát nem megy. Ezt mindenütt be is látják a világon, mert ellene úgy sem lehet semmit se csinálni.

Egész természetes, hogy a népi sajátság megőrzésének az e'lve, amely a nemzeti kultúrák őserejéből táplálkozik, nem érinti a hivatalos elnevezéseket. A nyelvtörvény megszabta a követő kormányrendelettel és a helységek nevéről szóló törvénnyel, hogy és mikor kell csak az államnyelvi elnevezést használni és mikor van a kisebbségeknek joguk saját elnevezésüket egyedül vagy a másikkal együtt használni. Ezek a szabályok, — melyek alól, sajnős, éppen a kisebbségek rovására történnek kivételek, ahogy Jaross Andor képviselő cikkeiben és interpellációiban például a pályaudvari táblák használatában kimutatta, — csak a hivatalos eljárásra, a hivatalok használatára vonatkoznak.

Hogy egy bírósági iratot Vilmára kell címezni, vagy az adóleirási kérvényt Bratislavába. azt érthetőnek fogja találni a csehszlovákiai magyar, épp úgy Farkasd községéhez intézett magyarnyelvű beadványát teljes joggal Farkasdba és nem Farkasdba kell küldenie. Mert ezt igy akarják, illetőleg igy engedik meg a jogszabályok.

De a tudomány, iskola és magánélet vonatkozásaiban miért kellene magára erőszakolnia a nyelvének idegen kifejezéseket? Amikor más irányban nem követelheti, hogy Pécset ne nevezzék Pétikosteli-nek és a teljes egyenlőség kedvéért Bécset kizárólag \Viennek cs nem Vidcfmek.

És miért kell ennek csak nálunk igy lennie? A széles külföld nem ismeri ezt a kérdést vitás alakjában. Az olasz nem mond le Parigiről és nem találja furcsának, ha a francia Vcnise-t, a német Vcnedig-et mond.

Van egy, tételes szabályoknál nagyobb ha j

talom: a természetes nyelvfejlődés. Étnek peŰf\ nincs köze a lojalitáshoz.

Sőt, az az igyekezet, hogy a magyar gyermek elfelejtse, vagy meg se tanulja nyelvének egy jelentős részét, természetesen fejlődött, ré^A tulajdonneveket, ellentétben áll az alkotmánynyal és az idevonatkozó törvényekkel, amelyek nemcsak megengedik, de Komensky és Masaryk szellemében —r magasabb államrezonból egyenesen megkövetelik a nemzeti kultursajátságok megőrzését és fejlődését.

Aprólék

1.

Az ember jön-megy, itt is hall valami apróságot, ott is. Holmi kis törnieléktörténetek ezek, az ember meghallgatja, némelyiken jobban elmosolyodik, a másikon kevésbé, aztán pár nap múltán elielejti valamennyit. Tulajdonképpen mind fel kellene jegyezni. Még azt is, ami jelentéktelennek tetszik. De ki ér rá folyton jegyezgetni? Most véletlenül ráérek: feljegyzem azt az egy-két apróságot, amit a legutóbbi napok alatt hallottam. A jövő héten aligha fogok már emlékezni egyre is. Bizonyára az sem, aki most elolvassa.

2.

Egy amerikaitól hallottam:

Az angol turista utazgat az Egyesült Államokban. Elvetődik Washingtonba. Ott megtekinti Lincoln teres szobrát. Az idegenvezető lelkesen magyaráz:

— Ez volt Lincoln, a mi elnökünk, a nagy ember, a világ legtisztább jelleme. Fennmaradt ró:a a hagyomány, hogy hazugság sohasem jött ki ajkain.

Az angol ajkbiggyesztve szól:

— Persze. Maguk amerikaiak mind az orrukon keresztül beszélnek.

B.

Ez pedig úgynevezett diktátorvicc. Mindegy, hegy melyik diktátorról szól, hiszen mindegyik viccet mindegyikre szokás alkalmazni. Ez a nagy emberek közös sorsa.

A diktátor készül meglátogatni az elmegyógyintézetet. Az orvosi kar tehát két hétig kínlódik a betegekkel. Mindet megtanítják, hogyan kell a diktátort üdvözölni. Nehezen megy, de megy.

Elérkezik a nagy nap. Az ápoltakat sorba állítják az udvaron. Vannak vagy százhuszan. Százhúsz bolond egy sorban. Izgalom, trombitaszó, autórobo- gás. És íme, az oktatás remekül sikerült, valameny- nyien pontosan és szabályosan üdvöziik.

Csak a sorban a legutolsó nem. Az áll mozdulat lanul. A nagy ember megütődve néz rá;

— Ön nem üdvözöl engem?

Az ember ekkor bizalmasan odahajlik és súgja, hogy a többiek ne hallják:

— Bocsánat, én az ápoló vagyok.

4.

Általában a bolondok háza most divatos vicctéma lett. Az újonnan szállingózó tréfák túlnyomó része bolondokról szól. Mint azelőtt a skótokról, vagy Arisztidről. /

Egyszóval a vidéki főispán meglátogatja az uj elmekórházat. Nagyon el van ragadtatva. Ott áll a szép uj pavillonok közt az udvaron, szép virágágyak. jobbról-halról. S a telek végén fürdőmedence látszik, szép nagy cementalkotmány, ugródeszkája is van, látni lehet, amint a bolondok egymásután fejest ugranak róla.

_Kitűnő, — szól a főispán — különösen ott az

a fürdőmedence nagyon tetszik nekem.

Az igazgató-főorvos büszkén legyint:

— Hát még, ha majd viz is lesz henne!

5.

Sőt még egy bolond-tréfa:

Az elmekórház kertjében sétálgat egy csendes ápolt. Megszólítja a kertészt:

— Jó napot, kertész ur, mit csinál?

— Trágyázom az epret.

Az ápolt ©Iámul.

— Trágyázza? Én cukrozni szoktam.

Majd bocsánatkérően hozzáteszi;

— Igaz, hogy én bolond vagyok.

6.

Ezt faluról hozták. Helyszín Isten háta mögötti tanya. Napi járóföldre van a legközelebbi falu. Pásztoremberek éldegélnek itt, embert sohasem látnak, az újság ismeretlen. Hiszen olvasni sem tud az öregebbje. Sohasem jártak iskolába. Templomban is egyszer voltak: a keresztelőjükön. De arra nem emlékeznek.

Évente egyszer beküldőnek egy pásztorgyereket a faluba. Az ott szétnéz és hazatér, megmondani, mi újság, ki holt meg, ki kit vett el, kinek égett le a háza. Többet nem is érdemes tudni a világból.

Egyszóval egy ilyen hírszerző kirándulásról hazajön a pásztorsuhanc. Körülveszik, mesél. Mikor már mindent elmondott, még beszámol arról, hogy látogatása ünnepnapra esvén, templomban is vo t. A tiszteletes ugyancsak érdekes dolgokat beszélt.

— Mit, te? — kérdi a legöregebb pásztor. Ki- lencveimégyéves.

— Azt mesélte, hogy a gonosz emberek milyen rettenetesen megkinozták az isten fiát.

A vén pásztor hitetlenül néz a gyerekre. Fejét ingatja.

— Ezl már nem hiszem. Nagyobb híre vóna annak.

7.

Ismerőseim kislányát Lórinak hívják. Négyéves. Lóri dicsekszik a mamájának:

— Mama, én már telejsen egyedül tudok öltözködni. Csak mikor a lejbhent veszem, akkoj kell segíteni a kisasszonynak, meri azt nem tudom be gombolni.

— Nem tudod? Miért?

— Mert az hátul van. Én pedig elül vagyok.

11A HSÁN VJ ZSOLT.

1936 augusztus 2, vasárnap.

6