Prágai Magyar Hirlap, 1936. július (15. évfolyam, 148-173 / 3997-4022. szám)
1936-07-10 / 155. (4004.) szám
4 TRXGAI-AYmAaRHI RliAP Szorul a hurok a malackai gyilkos nyaka körül Az áldozat kétségbeesett harcot vívott a gyilkossal ■ Letartóztatás még nem történt m A tettesnek nem volt ideje a rabláshoz? Pozsony, július 9. (Pozsonyi azerkesz tőé égünk telefönjelentese.) A malackai borzalmas rablógyil- k osság ügye teljesen fölzavarta a kis város köz ön ségén ek n yugaim át. A hatósági nyomozás rendkívüli eréllyel és nagy apparátussal folyik, de eddig még nem vezetett eredményre. A nyomozó közegek bizonyos jelek alapján, ugylátszik, nyomon vannak már s nem 'lehetetlen, hogy hamarosan az igazságszolgáltatás kezére is kerül a bestiális tettes. Rendkívül nehéz a ceendőrség munkája, mert a tettes, jóllelhet az egész lakást fölkutatta, s csaknem mindent szétszórt, nagyobb nyomot mégsem hagyott maga után. Ezenkívül is bizonyos homály födi a borzalmas bűntényt, ami meglehetősen rejtelmessé teszi az egész esetet. Dr. Udvandy László vizsgálóbíró és dr. Svobo- da államügyész már visszaérkezett Pozsonyba. Az ő jelenlétükben boncolták fel tegnap a malackai zsidó temetőben az. áldozatot. Az orvosok megállapították, hogy a gyilkosság éjjel 11 óra és 1 óra között történhetett. A gyilkos rendkívül bestiálisán végzett áldozatával. Egy szalvétát gyömöszölt a szerencsétlen uri- asszony torkába, olyan mélyen, hogy az orvosok is alig tudták kihúzni. Ettől fulladt meg az áldozat. Kettejük között azonban heves dulakodás folyt le, mert a holttest nyakán és karján több nyom mutat erre. A boncolást megelőzőleg a vizsgálóbizottság helyszíni szemlét tartott, hogy rekonstruálja a gyilkosság lefolyását. Megállapították, hogy a bűntettet gyakorlott betörő követhette el. A folyosó üvegajtaján jutott 'be a lakásba. Az üvegajtó ablakát nagy szakértelemmel nyomta be. Gittel kente be az egész ablakot, hogy zajt ne okozzon, majd benyomta és a belülről lévő kulccsal kinyitotta az ajtót. A villa a község fő- uceájától mintegy öt percnyire a Fasoron nagy park közepén épült. A gyilkos a folyosóról a szellőztető ablakon át az éléskamrába, majd onnan a konyhába jutott, A konyha mellett van a cselédleány szobája, amelynek ajtaja nem volt becsukva. Érdekes, hogy a cselédleány olyan mélyen aludt, hogy semmit sem vett észre. Kutya nincs a házban, A konyhából a gyilkos az előszobába nyitott és onnan a hálószobába, ahol özv. Felberné aludt. Az özvegyasszony kissé nagyot hallott, úgy, hogyha zajt is okozott volna az éjjeli hívatlan látogató, alig hallhatta meg. ' Furcsa azonban, hogy özv. Felbemé, aki rendszerint este tiz órakor szokott nyugovóra térni, rendesen belülről magára zárta a hálószoba ajtaját. Az ajtón azonban erőszak nyoma nem látszik, tehát vagy elfelejtette az özvegyasszony az éjjel bezárni hálószobája ajtaját, vagy pedig kulcsa volt a tettesnek az ajtóhoz, Özv. Felbernét álmában lepte meg a gyilkos. Rávetette magát az asszonyra, fojtogatni kezdte, mire az fölébredt és erősen védekezett. Erre mutat az, hogy az ágy mellett a szőnyeg összevissza volt gyűrve. Mig a gyilkos egyik kezével az öregasszony torkát szorongatta, másik kezével a szalvétát gyömöszölte áldozata torkába. Amikor a szerencsétlen öregasszony megfulladt, a gyilkos a lakás kifosztásához kezdett. KinyiSPIRIDON LOUIS, ax első olimpia inarathoni futásának görög győztese, aki meg fog jelenni a berlini olimpián (balra) ée Athén polgármestere, Katáim, aki az olimpiai fáklyafutási fogja megnyilhí. tóttá a lakás valamennyi szekrényét s asztalfiókját, majd a szomszéd szobában a Wertheim-szekrényt is megkísérelte kinyitni, de az nem sikerült neki, A pénzszekrény kulcsa ugyanis egy nagyobb Kassa, július 9. Köztudomású, hogy a szíepsi járásban levő Csecs és Makranc községekben, ahol az 1930. évi népszámlálás 55.12, illetve 56.08 százaléknyi magyarságot mutatott ki, csak szlovák tannyelvű iskola van és igy a magyar gyermekek is szlovák iskolákat látogatnak. A két község lakossága kezdettől fogva kitartó küzdelmet folytat azért, hogy az iskolai hatóságok állítsanak fel végre részükre magyar iskolát. A magyarság ellenzéki pártjai minden esztendőben teljes erejükkel siettek a két község segítségére a magyar iskoláért folytatott harcában és minden követ megmozgattak azért, hogy a két község megkapja végre a magyar iskolát. A múlt esztendőben már hírek jelentek meg arról, hogy az iskolaügyi minisztérium a magyar tannyelvű tanítás bevezetését a két községben elrendelte és az alsóbb iskolai hatóságokat a rendelkezés végrehajtására utasította. Sajnos, azóta sem mozdult ez ügyben semmi. A két község magyar lakossága azonban az ügyhöz méltó komolysággal fogja fel az ügyet és minden iskolaév végén összeírja azoknak a gyermekeknek neveit, akiknek magyar iskoláztatását a szülők kívánják. Az 1936—37. tanévre Csécs községben 150 iskolaköteles gyermek közül 129, Makrancon pedig 120 iskoíaköteles gyermek közül 112 gyermeknek a szülei jelentették be azt, hogy gyermekeiket maBeregszász, julius 9. (Saját tudósitónktól.) A több mint százezer lelket számláló kárpátaljai magyarság egyetlen középiskolájába, a beregszászi állami ruszin reálgimnázium magyar párhuzamos osztályaiba az elmúlt tanévben 637 tanuló iratkozott be, mig a ruszin tagozatba csak 239, akik közül 90 a beregszászi járásból, mig a többi Kárpátalja legkülönbözőbb részeiből került ide. A magyar tagozat növendékeinek nagyobbrésze vidéki, akik vonaton és gyalog jártak be az előadásokra. A fiunövendékek száma 379, mig a leányok száma 285. Állampolgársága 570 tanulónak volt rendben, 16 diákét vitásnak tekintették, mig 18 növendéket külföldiként tartottak nyilván. Anyanyelvét 599 tanuló vallotta magyarnak, mig 5 németnek. Magyar nemzetiségűnek 415, zsidónak 181, ruszinnak 4, csehszlováknak 3 növendék vallotta magát. A népesebb osztályokat megosztották, még pedig olyképpen, hogy a vidéki tanulókat a Bj osztályokba, a beregszásziakat pedig a C) osztályokba sorozták. A vidéki tanulók délelőtt, a 'helybeliek pedig délután részesültek tanításban. A .magyar növendékek 87.100 koronát fizettek tandíj fejében, illetékek címén pedig 17.854 koronát. Az első féléviben 165 tanuló fizetett egész tandijat, mig a második féléviben 204. Az első félévben 397 diák volt tandíjmentes, a második félévben csak 840. Államsegélyt a magyar növendékek alig kaptak. Mindössze 7 jeles előmenetelü tanuló kapott 1350 j korona értékű ruhasegélyt. A ruszin diákok ezzel szemben 24.900 korona értékű segélyben részesültök. Az önkormányzati testületek már nagyobb megértést tanúsítottak a magyar ifjúsággal szemben és a Segítő Egyesületet a tartomány, a járás és a község anyagilag támogatták. Ennek a nemes íblvatásu diákjóléti intézménynek a fenntartása kulcscsomóiban volt s úgy látszik, a tettest valaki megzavarhatta, mert próbálgatta ugyan a kulcsokat, de ideje már nem igen volt az igazi kulcs megtalálásához. Pénzt és értéket sem vitt magával. Úgy látszik, izgalmában nem talált rájuk. A kulcscsomó mellett ugyanis háromezer korona volt, amit a vizsgálóbizottság érintetlenül talált a helyén. A gyilkos szörnyű tette után az udvar fellé nyíló ablakon ált mieneikütt eil. A nyomozásban segédkező uendlönkiuitya eddig az ablakig követte a gyilkos nyomát. Az áldozat nemrégen került özvegyi sorba. Május 18-án halt meg a férje, alci ugyancsak ott van eltemetve a malackai zsidó temetőiben. gyár iskolába akarják járatni. A két községben a magyar iskolába jelentkezett gyermekek száma az elmúlt iskolai évhez képest 24-gyei növekedett. A szülők ezt az összeirási eredményt ezév- ben is a helyi iskolaigazgatóság utján továbbították az illetékes iskolaügyi kormányzati szervekhez, mint a két község jogos kiván-ságának bizonyítékait. Egyben Virágh Béla tartománygyülési képviselő sürgős interpellációt nyújtott be az országos elnökhöz. Ebben felvilágosítást kér arra nézve, miért nem intézték el az iskolaügyi hatóságok közel két évtizeden át ennek a két községnek jogos kérését s mit szándékszik tenni Szlovenszkó országos elnöke ennek a sérelemnek orvoslására. Az egyesült országos keresztényszocialista és magyar nemzeti párt szívós kitartással fogja folytatni a küzdelmet a csécsi és makranci magyar gyermekek magyar iskolájáért s nem nyugszik addig, amíg a törvény-biz- tositotta célt el nem éri. A két község magyar lakossága viszont tisztában van azzal, hogy a magyar iskola hiányáért a szociáldemokraták és az agrárok a felelősek. Mindkét párt szlovenszkói vezére éveken át állott az iskoiaügyi minisztérium élén, tehát bőven lett volna alkalmuk a két 'község magyar lakossága jogos követelésének megvalósulását elősegíteni. is mindinkább az egyre szegényedő magyar társadalom gondjait képezi, éppen úgy, mint a magyar internátus fenntartása is. A magyar növendékek előmenetele nem kielégítő és az elmúlt tanévvel szemben határozott hanyatlást mutat. Kitüntetéssel 65 növendék végezte tanulmányait, sikerrel pedig 420. Osztályismétlésre utaaittatott 66, javitó-vizsgára 48 növendék. A használt tankönyvekből megállapítható, Ibogy a cseh nyelvet német tankönyvből, a latint pedig cseh tankönyvből volt kénytelen tanulni az ifjtiság. A német nyelvet viszont csak az V. osztályban tanították rendkívüli tárgyként. A magyar ifjúság intellektuális foglalkoztatása a hivatalos tanterven túl meglehetősen el van hanyagolva. Zene, gyorsírás, idegen nyelvek tanulására nincsen módja a kárpátaljai magyar ifjúságnak. Az ifjúság iskolánkivüli működésében a főszerepet a cserkészet játsza. Három csapata van a magyar diákoknak: Bagoly-ifiiu csapat, Havasi gyo- pár-leányesapat és a Kadimah zsidócsapat. Az értesítő ismerteti a magyar- és latinnyelvü kötelező házi olvasmányok elmeit (Móricz „Sár- aranysát olvastatták), nem ad felvilágosítást azonban a felső osztályok magyar dolgozatainak tárgyáról és az érettségi írásbeli tételeiről. Az értesítő magyarnyelvű része nem közöl adatokat a szertárak és könyvtárak állományáról és azok gyarapodásáról és igy a cirllikát nem ismerő, ruszinul nem értő közönség ezekről tájékozatlan marad1. Nagy fogyatékossága az értesítőnek, hogy az csak statisztikai adatokat tartalmaz, meg az év eseményeinek száraz krónikáját, de nincs 'benne egyetlen tanulmány vagy értekezés sem és az iskolán kívülálló mit sem tud arról a szellemről és színvonalról, mely az intézetben uralkodik. H. Gsécsen és Makrancon egyre emelkedik a magyar Iskolát igénylők száma A két községben 241 magyar gyermek van magyar iskola nélkül Hanyatlott a beregszászi magyar reálgimnázium tanulmányi eredménye ' Az elmúlt esztendő mérlege Teljes mértékben sikerült a magyar buzafölösleg elhelyezése Budapest, julius 9. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjekntése.) Winchkler István kereskedelmi miniszter ma hazaérkezett bécsi és római útjáról és beszámolt Darányi Kálmán helyettes miniszterelnöknek külföldi tárgyalásainak eredményéről. Az előzetes tervek szerint Winchkler hazatérése előtt még Svájcba is készült, hogy ott kereskedelmi tárgyalásokat folytasson. Ez az útja azonban elmaradt. A miniszter kijelentése szerint utazása fölösleges is lett volna, mert már előzetesen létre jött az elvi megegyezés Svájccal másfélmillió métermázsa búza átvételére. Ennek a megállapodásnak már csak néhány részletét kell megbeszélni. Az erre vonatkozó tárgyalásokat hétfőn kezdik meg a Svájcba kiküldendő szakértők. A magyar buzafölösleg elhelyezése teljes mértékben elintéződött és a miniszter kijelentése szerint még abban az esetben sem okoz gondot, ha nyolcmillió métermázsán fölüli volna az idei buzafölösleg. Pathányméreggeí főzött reggelit a férjének Kassa, julius 9. (Kassai szerkesstöségüink tele fon jele,ütése.) Moskó Aidáim tölgyesi munkás régebb Didó óta tapasztalta, hogy a reggeli kávéjának, amit a felesége készít számaira, valami ktiiliöanöis ize van. Gyanút fogott és átkutatta az asszony Méláját s abban meglepetésére egy doboz patkány mérget talált. Feljelentette feleségét a ceemdöireégen, mire az asszonyt letartóztaták és bekísérték a nagyim!- hályii járásbíróság f ogházába. Az asszony kihaill- gatása során bevallotta, hogy miár több ízben tett patikiánymérget a férje ételébe, mert ily- rnódion akarta eltenni láb alóli. 1936 julius 10, péntek. ISKOLAI HÍREK Beiratások a beregszászi magyar internátusba Beregszász, julius eleje. A beregszászi magyar internátus a magyar társadalom áldozatkészsége folytán immár befejezést nyert. A minden higiéniai és pedagógiai követelményeknek megfelelő, emeletes épülethez 2 és fél hold szőlő, gyümölcsös, konyhákéit és tágas udvar tartozik. Az internátusba 50 növendék vehető fel teljes ellátásra, vagyis koszt, lakás, fűtés, világítás, mosás, továbbá könyvtár, zene és testedző szerek használata mellett. Amennyiben a beregszászi állami reálgimnázium magyar tagozatának növendékei nem foglalnák el az összes rendelkezésre álló helyeket, úgy a beregszászi állami polgári iskola magyar tagozatának növendékei is felvehetők. A növendékekre való felügyeletet és nevelést három gimnáziumi tanár fogja ellátni. Az orvosi felügyeletet az intézet házi orvosa látja el, ki az intézetet minden héten meglátogatja és megbetegedés esetén a betegeket naponként kezeli. Az internátus köztartás dija egészdijas helyen havonta 300 korona, amelyből a tanuló indokolt esetben megfelelő engedményt kaphat. A kedvezmények kiosztásánál a választmány a pályázók előmenetelét és vagyoni állapotát veszi tekintetbe. Bélyegmentes, az Internátus-egyesület választmányának cimzett felvételi kérvények az esetleges kedvezményes hely feltüntetésével 1936. julius 15-ig nyújtandók be az internátus vezetőségéhez: Beregszász, Mitrák-ucca 19. ez. A kérvényekhez melléklendő az elmúlt iskolai évvégi bizonyítvány másolata és kedvezményes helyre való felvétel esetén a tandíj kérvényezőihez előirt és az illetékes hatóságok által hitelesített bizonyítvány. Ezen nyomtatvány ugyancsak az internátus vezetőségénél kapható 50 fillérért, vagy 70 filléres postabéíyeg ellenében & vezetőség a kívánt címre megküldi. A felvételről a* egyesület titkársága minden [növendéket 1936. juliius 30-ig külön fogja kiértesíteni, 6 ugyan- akkor a további utasításokat is megadja. I. osztályba iratkozott növendékek kedvezményes helyre csak félévi értesítőik alapján vehetők fel. A Beregszászi Magyar Internátus Egyesület vezetősége. * A Pozsonyban taníttató szülők figyelmébe!! A pozsonyi Hegyiliget tőszomszédságában, ideális helyen All a Magyar Tanítók HAza-internátus, mely a Pozsonyban tanuló közép- és főiskolád diákoknak minden kényelemmel berendezett, olcsó lakást és ellátást biztosit. Aki fiát szülői felügyelet mellett, Igazi diákotthonban akarja elhelyezni, kérjen Információt a Magyar Tanítók Háza Igazgatójától. Címei Kovács Alajos, • Bra- tislava-Pozeony, Hroboft-n. lő.