Prágai Magyar Hirlap, 1936. július (15. évfolyam, 148-173 / 3997-4022. szám)

1936-07-01 / 148. (3997.) szám

10 1936 július 1, szerda* Szíovenszhó-Morvaország (0:2) Ligeti a nyugati kupa győztese LIGETI—LIBERTÁS 3:2 (0:1.) Pozsony, juuius 30. (A FMH pozsonyi sport- f-zerkeeztőjétől.) A mérkőzés a Libertás lendületes támadásaival indult és Kaiser révén meg is sze­rezte a vezetést. Ezután Mihalovics elhagyta a pályát, mert mint katonajátékos fel van (függeszt­ve és feljebbvalója nem engedte tovább játszani. A Ligeti, amely tiz emberrel kezdett, most Unger II. beállásáig kilenc emberrel játszott. Kapucsere után a Ligeti kerekedett felül. Az 5. percben Kambersky egyenlít, nyomban utána Grisler megszerzi a vezetést a Ligetinek, a 3. percben pe­dig 11-es a Libertás ellen és ezt Vinkovocs érté­kesíti. A finisben a. Libertás jobb és Markovics beállítja a végeredményt. A biró fegyelmet le ne ég miatt kiállítja Habenichtet, úgyhogy az utolsó percekben mindkét csapat 10 emberrel játszik. Biró: Berta. Miskolc válogatottja Gömörben TORNALJA. Miskolci válogatott—TSC 3:3 (1:1), Nagyszámú közönség előtt mutatkozott be Miskolc város válogatott csapata vasárnap Tornaiján. A vendégek inkább a szép játékra, mint a gólokra törekedtek. Tornaija már 3:l-re vezetett, amikor a vendégcsapat előretört és ki­egyenlített. Miskolcnál Bán (Attila), a TSC- bán Simon tűnt ki. Takács losonci biró pártat­lanul működött. RIMASZOMBAT. A miskolci együttes hét­főn a RAC-TMSC vegyescsapatot 9:2 (4:0) arányban fölényesen legyőzte. Rimaszombatban is Bán volt a vendégek legjobb embere. Dacá­ra a vegyescsapat gyönge összeállításának, a két egyesületet köszönet illeti meg, hogy hosz- S2u szünet után — költséget nem kiméivé — végre rendes mérkőzéssel kedveskedtek a nagy- s:ámu közönségnek. Jó biró volt a losonci Diamant L. Szlovenszkói eredmények DIÓSZEG. Vas—DSE 5:4. — SZENC. SK—Vá­rosi Müvek, Pozsony 1:2. — TRENCSÉN. Viktó­ria Pilsen—TTS 3:1 (1:0). Barátságos. — TTS— Nyitrai AC 4:2 (1:2). Serlegmérkőzés. — ZSOLNA. SK—Vágujhelyl AC 6:1 (3:1). Panzner-serlegméT- kőzés. — Poprádi AC—Rapid Zsolna 6:1 (0:1). Se­lejtező. — SK—Slovan M. Ostrau 2:0 (0:0.) Ját­szották hétfőn. NAGYSZOMBAT. Rapid—SK Trnava 2:2 (2:2). Barátságos helyi hegemónia-mérkőzés. A mérkő­zés folyamán a Rapid volt a többet támadó fél, amit azonban gólokban nem tudott kifejezésre jut­tatni. Gólok: Závodsky és Csihaiák az SK, Hadvi- ger és Vrabec a Rapid részéről. A mezőny leg­jobb embere Meliska Rapid-centerhalf volt, — Rapid ifj.—SK Bratislava ifj. 1:1 (1:1). Az ifjúsági zeupabajnokság döntőmérkőzésének első találko­zása döntetlenre végződött. TAPOLCSANY. SK—Ruttkai FC 2:1 (1:1.) Panz- ner-eerLeg,mérkőzés. GALGÓC. SK—Cseklészi AC 5:0 (3:0). Barát­ságos. PÖSTYÉN. Viktória Pilsen—PFK 5:5 (2:2). Hét­főn. A honi csapat részéről Mlcsoch, Divizs, Sum- mer és Sulz (2) volt eredményes. — Vasárnap a PFK a Nyitrai AC-ot 5:0 (2:0) arányban győzte le. RIMASZOMBAT. Slovan—Rozsnyói SC 3:2 (2:1). Barátságos. Teljesen nivótlan és a közönséget el­riasztó durva mérkőzés, amit Babró kokovai biró igen rosszul vezetett. A csapatokról semmi jót sem lehet írni, A Slovan nehezen vett revánsot 0:6-os vereségéért. A győztes csapatban a kapus és Mály balszélső volt jó, mig az RSC-nál Am- brozs centerbalf emelkedett ki. FÜLEK. FTC—Besztercebányai SK 8:1 (4:0). Fölényes győzelem. A BSK veresége ellenére is tetszett. Jó volt benne a kapus, a védelem és a balszél. Az FTC-ben egyedül a fedezetsor elégített ki teljes mértékben. — A gólokon Bobák, Trizna 2—2, Gleisza, Egri, Horácius (2) az FTC részéről osztozkodtak, mig a BSK becsületgólját Vig III. lőtte. Koronczi (Ragyolc) jól bíráskodott. Külföldi eredmények TÖRÖKORSZÁG. A debreceni Bocskai Sztam- bulban első nap a városi válogatott ellen 2:2 (1:1) arányú eldöntetlent ért el, másnap azután a török válogatott együttest 3:0 (0:0) arányban győzte le Orosz, Takács és Teleky góljaival. BELGRAD. BSK—Jugoslavija 6:1 (1:0). Barát­ságos mérkőzés. ROMÁNIA. Bajnokság: Juventus—Ripensia 2:0 (0:0). Meglepetés Bukarestben. — Crisana Nagy­várad—Universitatea 1:0 — GFR, Bukarest—Ki­nizsi Temesvár 4:1. NÉMETORSZÁG. Heidelberg: Német főiskolá­sok—Magyar főiskolás csapat 5:2 (1:1). 30.000 néző. Kitűnő biró Weingartner. A mérkőzést Göb- bels és Rust miniszterek is megtekintették. A mér­kőzésen a magyar Kovács I. karját törte. — Chemnitz: BSC—DFK Komotau 5:1 (4:0). A csek- német csapat rossz felállításban szerepelt. LENGYELORSZÁG. Varsó: Hakoah, Becs— Warszawianka 2:0 (1:0). — Lemberg : Kispest— .Válogatott 2:1 (2:1). Gólok: Havas és Serényi. DÁNIA. Holbeck: Libertás, Bécs Boldklubben 7:0 (5:0). MAGYARORSZÁG. Győr: Szó-bnthelyi MÁV— Diósgyőri VTK 3:2 (2:2, 1:1). Országos' bajnoki elődöntő. — Szolnok: MÁV—NZTF 10:1 (2:0). - A középdöntőbe a két győztes csapat jutott. Pozsony, junius 30. (A FMH pozsonyi sport­szerkesztőjétől.) A vasárnapi próbamérkőzés iránt mérsékelt érdeklődés nyilvánult meg, alig 1500 fő­nyi közönség volt kint iá pályán. A két csapat a következő felállításban játszott: Szlovenszkó: Kriske (Uram), — Stastny, Koszt- ka, — Kovács, Daucsik, Jnrcsák, — Mohók, Chavke, Vitéz, Fürszt (Tóth), Schultz. Morvaország: Ritycka (Frybort), — Mráz (Diblik), Marincák, — Slechta, Cézár, Zezula, — Zeisberger, Stloukal, Kvapil, Luknár, Hroz. A CsAF tehetségkutató mérkőzésnek szánta ezt a találkozót, ami azonban balul ütött ki. Mindkét csapat gyenge teljesítményt nyújtott, a nagy ká­nikulában a játékosok mérsékelt ambícióval ját­szottak és bágyadt teljesítményt nyújtottak. Az első negyedórától eltekintve teljesen alacsony nívón mozgó játékot kaptunk, áll ez különösen a szlovenszkói csapatra. A morva csapat legalább igyekezett és meg is érdemelte volna a győzelmet. Ami az egyéni teljesítményeket illeti, a szlo- ven&zkói csapatban csak Fürszt és Tóth mutatott félig-meddig elfogadható játékot. A morva csapat­ban Hroz volt a legjobb ember. A játék biztatóan kezdődött. Eleinte gyors és ötletes támadások váltották egymást, de csakha­mar ellaposodott a játék. A morva csapat enyhe fölényre tesz szert és a 12. percben Hroz révén vezetéshez jut, majd a 29. percben ugyancsak Hroz rúgta a második gólt. Helycsere után mind­két csapatban változásokat eszközöltek. A szlo­venszkói csapat most valamivel jobban játszott és sorozatos támadások után a 9. percben Tóth révén éri el első gólját, a 29. percben pedig Vitéz egyenlített. A mérkőzés bírája Novák volt. ATLÉTIKA )( Glen Morris Milwaukeban a dekádon lágrekordját 7880 pontra javította meg* A régi világrekordot két év óta a német Sievert tartot­ta 7834 ponttal. — A milwaukei versenyen egyébként a néger Luvale 46.3 mp. alatt győ­zött a 400 méteren, mig az 1500 méteren Cím*1 ningham 3:53.2 p. alatt lett első, Bürke a ma­gasugrásban 2.02 és Carpenter a diszkoszban 51.82 métert ért el. — Los Angelesben East­man a 800 méteren 1:50.1 perc alatt az év leg­jobb eredményét érte el. — Frank Wykoff a 100 méteren 10.05 mp., Robinson pedig a 200 méteren 21.1 mp. alatt győzött. — Az amerikai Cambridgeben Bonthron az 1500 méteren 3:55.2 p. alatt előzte meg mellszélességgel Venzkét. Torrance a súlyban — sérülése dacára — 16.21' méterrel győzött. A 400 méteres gátfutásban Hardin 52.6 mp-el lett első, Bartlett a diszkosz­ban 67.28 méterrel győzött. )( A svédországi öttusa bajnokságot Leif Dahlgren nyerte 3141 ponttal, országos re­korddal. — Ny a 800 méteren 1:55.2 perccel és az 5000 méteren Jonnson és Hellstrőm 14:55 perccel győztek. ÜSZAS )( A Csehszlovákiai Magyar llszó Szövetség közgyűlése. Pozsonyból jelentik: A CsMUSz most tartotta meg Moravek Gyula elnökletével ez évi rendes közgyűlését. Az elnök évi jelenté­sében kiemelte a szövetség első, sikerült ma­gyar bajnokságának Pöstyénben való rendezé­sét. Rámutatott arra, hogy az egyesületek nem propagálják kellően az uszósportot s az uj ve­zetőségnek lesz a feladata az uszósiportoi a vi­déki magyar városokban propagálni. A szövet­ség eddig még adminisztratív téren sem épült ki teljesen s a legfontosabb feladat lesz az ad­minisztrációt kiépíteni s az egyesületekkel való szoros kapcsolatot megteremteni. Bejelentette, hogy a főszövetség az olimpiai csapat edzésével Sfaflhl Lajos szövetségi kapitányt bízta meg, ami újabb tanujele annak, hogy a magyar uszósport Csehszlovákiában adja a legjobb erőket és szak­értőket. A pénztári jelentés, zárszámadás és jö­vő évi költségvetési előirányzat előterjesztése és elfogadása után megadta a közgyűlés a fel­mentvényt s megejtette a választást. Elnökt Moravek Gyula (PTE), alelnökök: Azor Gé­za (PTE), Lewdth Ottó (KAC), Boross Sán­dor (PTVE) és 1 alelnöki hely fenntartva a KFC részére. — Technikai intéző bizottság: Elnök: Neményi Jenő gyógyszerész (KAC)* Szövetségi kapitány: Stahl Lajos (PTE), Tit­kár: Kopper Miksa (e. k.). Választmányi ta­gok: Neményi Jenő (KAC), Klein Aurél és Bánhidy Arisztid (KSC)l Kopper Miksa (e. k.), Jasöhko Béla (KAC), Stahl Lajos (PTE)* Manderla Jenő (PTE) és Moravek János (PTE). 1—1 tagság fenn van tartva a PTVE, ÉSE és STE számára. Számvizsgálók: Nieder- bauser Károly és Holczer Jenő. A közgyűlés még elhatározta, hogy az idén nagyobb propa­ganda versenyeket fog rendezni az olimpdász után Szlovenszkó több városában, megrendezi a csehszlovákiai magyar bajnokságot. A CsiMUSz választmányának ülése. A CsMUSz uj választmánya jülius 2-án, csütörtök délután 6 órakor tartja rendes ülését Pozsonyban, & Berlin kávéház külön helyiségében. i )( Az amerikai női bajnokságok során te­noré Kdght-Wingard asszony az 1500 méteren 22:39,2 p. és az egy angol mértföldön 24:07.2 perc alatt javította meg Madison Helén világre­kordjait. — A 220 yardos női gyorsuszásban Eleanor Hóim 2:51.8 percre javította meg az USA rekordot. A 3X100 méteres női gyors- úszó stafétáiban a Hóim, Petri és Freeman együttes 4:01.6 perccel uj amerikai rekordot ál­lított fel. — A 110 yardos hátuszásban Holím 1:18.7 perccel javított rekordot. Lecmore Kight a 880 yardon 11:38.6 perccel nyert bajnoksá­got. I | )( Franciaország és Spanyolország mzóafaPé­táinak és vizipól ócsapatainak találkozása Páriá­ban a franciák győzelmével végződött. A 4X200 méteren a franciák 9:26.4 p. rekordidő alatt győztek. Az 5X50 méteres gyorsstafétában 2:19.2 perc alatt lettek elsők a franciák. Fran­ciaország a vizipólóban 3:2 (2:0) arányban győzött. f )(A bieífeldi úszó versenyen a berlini Baíke a 200 méteres mellúszásban 2:44.2 perccel az ez- idei legjobb európai eredményt érte el. A 15 éves Birr a 200 méteres gyorsuszásban 2:21.8 perccel győzött )( A csehszlovákiai vizipólóbajnokságban vasárnap a prágai ÖPK a pozsonyi Bar Koch- bát, amelyben dr. Steiner is játszott, 3:0 (1:0)’ arányban győzte le. — Hétfőn reggel a prágai Hagibor a Bar Kochba ellen 4:2 (3:1) aránya győzelmet aratott. A pozsonyi csapat legjobb embere dr. Steiner volt, akire azonban a jó for­mában levő Hagibor védelme kitünően vigyá­zott. A BK góljait Frucht és dr. Steiner szerez­te. A bajnokság végállása: Hagibor 4 pont, CPK 2 pont, Bar Kodhba 0 jpooit. Cramrn tegyőzte Craw- lordot Wimbledonban. London, junius 30. A wimbledoni teniszbaj­nokságok során szombaton és hétfőn eljutottak a férfiegyes középdöntő-mérkőzéseihez. Az elődöntő­ben szombaton Perry Malfroyt, Grant Mac Gra- thet, Quist Butiért és Crawford Leet győzte le. Hétfőn Perry Grant ellen 6:4, 6:3, 6:1, Budge Quist ellen 6:2. 6:4, 6:4, Austin Allison ellen 6:1, 6:4, 7:5 és a német Cramm az ausztráliai Crawford ellen 6:1, 7:5, 6:4 arányban győzött. — A nőiegyesben a 8-as döntőig jutottak el. Ide az amerikai Jacobs, a csilei Lizana, az angol Stam- mers és Round, a francia Mathieu, a lengyel Jedr- zejowska, a német Horn és a dán Sperlingné, Krahwinkel Hilda jutottak. — A férfipárosban az amerikai Makó-Budge páros Makó sérülése miatt visszalépett. A vegyespárosban a Lysagth-Yorke kettős a Caska-Cunningham kombináltál 6:4, 4:6, 6:3 arányban győzte le. — A Makó-Babcock kettős visszalépett. * )( Szigeti Ottó nyerte meg Balatonalmádiban a Balaton-bajnokságot. A döntőben a kitűnő Sznopeket 6:2, 6:2, 6:3 arányban győzte le. A férfipárosban a Kehrling Bála-Szigeti kettős a Fe- renczy-Macsuha párt verte meg 3:6, 6:0, 4:6, 6:1 arányban. A nőiegyes döntőjébe Sass Márta és az osztrák Grünbaum került )( A Rimaszombati PS teniszosztálya szomba­ton este városkerti pályáján kerti ünnepélyt rendezett, amelynek kiemelkedő száma a villany­fény melletti teniszmérkőzések voltak, amelyen a RPS, Slovan és TisztSklub játékosai vettek részt. Az újszerű rendezés nagy tetszést aratott. A kerti mulatság megrendezéséért, valamint a vilá­gítás elsőrangú kiviteléért a dicséret Bodnár Gé­zát illeti meg. A RPS vigalmi bizottsága a nyári szezonban több hasonló mulatság rendezését vette programjába. )( A Pozsonyban folyó nyugatszlovenszkói te­nisz bajnokságok során a férfiegyesben Danzig győzött a besztercebányai Filó ellen 6:2, 6:4, 4:6, 6:4 arányban. A nőiegyesben Fisoher Roky győzött Trblik ellen kétszer 6:1 szelekkel. —• A férfipárost a Bulla-Filó pár nyerte a Krejcsi-Novy kettős ellen 0:6, 6:3, 6:1, 6:4 arányban. )( LAFC—RPS klubmérkőzés 9:0. Rima­szombati tudósítónk jeleni: A Losonci AFC te- r.iszcsapata barátságos versenyen fölényesen győzte le a RPS teniszosztályát. Az eredmény 9:0 volt, a LAFC egyetlen szetet nem vesztett. Legjobbjaik Herczog Margit, Csicsmanec és Lőwy voltak. Staféta-rekord a BEAC kétnapos uszóversenyén Budapest, junius 30. (Szerkesztőségünk je­lentése.) A BEAC két napos uszóversenyén a kiemelkedő eredmények voltak: 100 m. gyors: Csilk Ferenc 59.4 mp. 2. Dr. Abay-Nemes (PÁC) 1:01.2. 3. Zólyomi (BBTE) 1:03.8 p. 200 m gyorsuszás Vencell-vándordíj: Csők 2:16 mp., Gróf (UTE) 2:16.2, 3. Lengyel 2:16.8., 4. Abay-Nemes. Staféták: 4X200 méter: BEAC (Lengyel, Székely, Kiss, Csik) 9:36.2. Országos rekord, 2, UTE 9:41.2 a régi rekordon belül, 3. MTK. — Vegyes: BEAC (Lengyel, Kiss, Csák) 5:09 p,. ami csupán 2-tized másodperccel gyöngébb a magyar rekordnál, 2. MSE, Eger, 3. UTE. — 100 m mellúszás: Lemhényi (BSE) 1:21.2, 2. Lengváry 1.26 p. — 100 m női gyors: Győrf- fy Irén (BSE) 1:24.8 magyar rekord. — 200 m női gyors: Harsány! Vera (KISOK) 2:45.6 p., 2. Sóti. — Toronyugrás: Hídvégi (MAC) 100.18 pont. Vizipóló mérkőzések: III. kerület—BEAC 5:0 — MAC—Szeged UE 5:1 — UTE—SzUE 9:1. — BSE—FTC 5:4. A vegyesstafétában Lengyel 11:14 mp, alatt országos rekordot aszott Csehszlovákia ifjúsági atlétikai bajnokságai GYŐZÖTT A SLAVIA A SPARTA ÉS A PTE ELŐTT Pozsony, junius 30. Vasárnap bonyolították le Pozsonyban a köztársaság ifjúsági atlétikai bajnokságait. A versenyen 25 egyesület 106 versenyzővel vett részt. Az elért teljesítmények általában kielégitőek voltak. A részletes eredmények a kövekezők: 100 m.: Sobotka 11.2, 2. Ritter, ASG Brünn 11.6, 3. Soukup, Kpárta Prága 12.8. — 3000 m.: Svobo- da, Slávia Prága 9:44, 2. Novák, Spárta 9:47.1. 3. Hrdina, Spárta 9:47.4. — Sulydobás: (16 éves korig, 4 kg.): Krapek, Főiskolás Prága 18.86, 2. Endreffy I., PTE 14.38, 3. Halmann, Slávia 14.07. — Gerelyvetés: Szomor, PTE 41.02, 2. Endreffy II., PTE 39.92, 3. Fleischer Sokol Vinohrady 38.35. — Távolugrás (16 éves korig): Klicbera, ASK Brünn 5.91, 2. Ma- toucek, Slávia 5.60, 3. Stransky, Spárta 5.44. — Magasugrás (16 éves korig): Klicbera 1.63, 2. Halmann 1.55, 3. Endreffy II. 1.55. 200 m»: Halek, Bata Zlin 23.5, 2. Janecky, Spárta 23.7, 3. Lada, Slávia 24.2. — Sulydobás (18 éves korig): Sulc, Spárta 13.64, 2. Rubicek, Slávia 12.39, 3. Palan, ASG Brünn 12.03. — Magas­ugrás (18 éves korig: Soukup, Spárta 1.70, 2. Nemec, Főiskolás Brünn 1.67, 3. Soumrak, LTE 1.64. — Távolugrás (18 éves korig): So­botka 6.19, 2. Ládám, Slávia 6.15, 3. Prusa, Cseh-Budweiss 6.12. — 4-szer 100 m, staféta: Spárta 47.2, 2. Slávia 47.3, 3. PTE Pozsony 48.1 mp. — Diszkoszvetés: Petermann, Cseh- Budweiss 38.76, 2. Csiba, PTE 37.87, 3. Bénik, Cseh-Budweiss 37.40. — Rúdugrás: Grosz, LAFC 2.95, 2. Komjáthy, KAC 2.88, 3. Pon- delnicek, Főiskolás Prága 2.88. A pontversenyben: 1. Slávia 35 pont, 2. Spárta 28, 3, PTE 20. )( A német Leichum Dommlnban a 100 mé­teres futásban 10.4 mp. alatt győzött és a tá­volugrást 7.60 méterrel nyerte meg. — Long Glauchauban a távolugrásban 7.47 méteres eredményt ért el. ) ( A csehszlovák maratoni próbaversenyt Königgratzben Takács (Slávia) nyerte 2 óra 50 p. 42 mp. alatt Lunák (SÍ.) 2:56:09 óra és Stépanek (B.-Bród) előtt. ) ( A svájci Hánni Bernben a 200 méteres fu­tásban 21.1 mp.-re javította meg az országos re­kordot, egyben az ezidei legjobb európai ered­ményt érte el. )( A magyar olimpiai válogató maratoni ver­senyt óriási hőségben rendezték meg a fehérvá­ri országúton. A BEAC pályáján 25 futó indult. Győzött Gégény (Postás) 2 óra 56 p. 5.2 mp. alatt a kisvárdai Galambos (BSzKÁRT) előtt, aki 2:57.80 óra alatt ért másodiknak célba. )( Magyar sikerek a varsói nemzetközi atlé­tikai versenyen, A varsói nemzetközi atlétikai mérkőzés második napján a magyar Gyenes 21.7 mp. kitűnő idővel győzött a 200 méteren a lengyel Slivak ellen. A 800 méteres versenyt a lengyelek olimpiai favoritja: Kucharski nyer­te 1:55. 2 p. idővel a belga Geraert és a magyar Szabó Miklós előtt. Szabó ideje 1:56.4 p. volt. Szabó vasárnap az 1500 méteren — saját táv- ján biztosan győzött 4:02.8 p. közepes idővel a belga Geraert előtt. Gyenes vasárnap 100 méteren 10.8 mp. alatt a lengyel Trojanovskit győzte le. Várszegi a gerelyben 66.90 m. kitűnő eredménnyel győzte le a lengyel Lokajskit (66.05) és Turcsykot (64.59). 5000 méteren a lengyel Noji 14:56.8 p. alatt győzött a magyar Simon ellen, aki szintén 15 percen belül lett második. )( A miskolci kerületi atlétikai versenyen Szondy 7.14 métert ugrott távolba. )( A magyar dekatlon bajnokság második napját az eső elmosta, úgyhogy a versenyt — a szabályok értelmében — újrakezdik. Hétfő­ről egyébként Csányi (MAC) vezetett Bácsal­mási (BEAC) előtt. — A női bajnokságnak Kael Anna a favoritja. )( A magyar 50 kilométeres gyaloglóbajnok- got Jánosi (MAVAG) nyerte 5 óra 27 p. 42 mp. alatt Hajdú (FTC) előtt. A favorit Farkas görcsök miatt 23 kav-en feladta a versenyt*

Next

/
Oldalképek
Tartalom