Prágai Magyar Hirlap, 1936. július (15. évfolyam, 148-173 / 3997-4022. szám)

1936-07-30 / 172. (4021.) szám

8 1936 julius 30, csütörtök* m . SPORT A LAFC elvben elfogadta a fúziót A közgyűlés dönt. — A Slevfa döntésén meghiúsulhat az egyesülés. Losonc, juliu* 29. (Saját tudósítónktól) Mint már jelentettük, Losoncon komoly formában tár­gyalnak a két vezető egyesület, a LAFC és a Slavia fúziójáról. Az egyesüléstől várják a lo­sonci futballeportnak régi nagyságára való eme­lését. Egy kis váróé két nagy csapat fenntartását nem bírja ki és ebben a széttagoltságában igazán komoly szerepet nem játszhat a losonci futball. Nagy csapatról, modem pályáról, sporttelepről álmodoznak a losonci futballrajongók. Napokig tartó előzetes tárgyalások után szom­baton összeült a Slavia választmánya, hogy dönt­sön a fúziót illetőleg. A választmány elvben a fúzió mellett döntött és előterjesztette kívánalmait. A LAFC vezető­sége hétfőn tartotta ülését nagyszámban meg­jelent vezetőségi tag jelenléte mellett. A LAFC vezetősége elvben szintén a fúzió mellett dön­tött és egy öttagú bizottságot küldött ki a Sla- viáva! való tárgyalások lefolytatására. A bizottság két hét múlva számol be a vezető­ségnek: a tárgyalás eredményéről és a végleges döntés is akkor lesz. Nagyfontosságu a fúziós tervekre nézve az, hogy bekerül-e a LA1FC a divízióba, vagy pedig nem. A fúziónak csak az előbbi esetben volna meg a kívánt hatása. Az ütközőpont a két egyesület álláspontja között az, hogy a MLSz. -vagy a CsAF kötelékébe tar­tozna-e az uj egyesület. A Slavia kívánsága, hogy a leendő egyesület a Zsupa kötelékébe lépjen. Ezt a LAFC, még ha akarná, sem tudná telje­síteni a nemzetiségi kataszter miatt. A LAFC magyar nemzetiségű játékosai nem játszhatnak zsupa-csapatban. Mindhárom losonci magyar egyesületnek (ASC, Vasas, LMTE) meg kellene szűnni, hogy ez le­hetővé váljon. Éz nehezen élhető el. önszántukból nem fognak megszűnni és hatalmi szóval sem lehet őket erre kényszeríteni. Maradna tehát, hogy a Slavia olvadjon bele a LAFOba és az uj egyesület a MLSz köteléké­ben futballozna. A CsMTSz-be nem lépne be az uj egyesület, mivel nem lenne kizárólag magyar, hanem szlovák— magyar jellegű. A hivatalos nyelv ás szlovák— magyar lenne és vezetőség is egyenlő arányban lenne a két nemzetiségből választva. Ha a Siavia tehát nem változtatja meg állás­pontját, úgy a fúzióból semmi sem lőhet. TENISZ )< Révay-serlegmérkőzés Komáromban. Saját tudósítónktól: A Révay-serlegmérkőzééek során a Komáromi Sport Egyesület augusztus 9-én fo­gadja a Párkányi TE kitűnő teniiszcsapatát és igy kétévi pihenő után ismét komoly, bajnok­ságért folyó küzdelem lesz a KSE szigeti pályáin. X A magyar—jugoszláv teniszmérkőzést Buda- peeten a nagy hőség miatt tegnap csak később kezdték meg. A magyar Pető a jugoszláv Miticet 6:0, 6:3, 2:6, 4:6, 6:1 arámyban győzte le, mig a Ferenczy—Lalloe (magyar) és Ptuncec—Ballada (.jugoszláv) pároe mérkőzés — a sötétség beállta miatt — 6:3, 4:6, 4:6, 6:4 arányban döntetlenül félbemaradt. X A cortina d’ampezzói nemzetközi teníszver- »eny férfiegyes bajnokságában a Dolomit-díjban t prágai Maieéek győzött az elődöntőben az olasz Í*rvi della Vida ellen 6:1, 6:4 és a középdöntőben Gamapelle ellen 9:7, 6:2 arányban. A döntőben azután Taronit, aki előzőleg Mars ál eket győzte !#, Malecek 5:7, 6:3, 6:4, 2:6, 6:3 arányban verte meg. — A nőiegyeet Zefhden nyerte meg Herbst ejtem. — A fén-fipárost a Taron!—Levi della Villa, $ vegyeepárost a San Döntene—Taroni- ée a női- éfaetfc a San Doninno—Manzutto-kettős nyerte a Wmét, Berbert- - flehriem-k ettős elitem. Szlovenszkói eredmények )( IPOLYSÁGI. IFC—Fülek! TC 8:2 (2:1). Barát S ós mérkőzés. A honi csapat pompás játékkal jfőrdemHten győzött a divízió* bajnok él lan. nk: Lovas, Dalloe, Hava*, flletv* ígrt éé Pflát. M VBRKÖfiL Y. SE—Duna váró* (Komárom) 4* |:b. Barátságos. )( RÓZSAHEGY. SK -Iglóí AC 4:3 (3:8). Megle petée. W TÓKOTBBMS. 8K-JÁK, Nagy!***!? Ml %á.z tétmérkőzés. v Perry megvédte Anglia számára a Davis Cupöt London, jnlhw 99. Tegnap délután folyt fo »l Davis Onp erideí Ikfhlváso* döntőjének utolsóI napja Wimbledonban. A nagy e»őzé« miatt a| küzdelmet a kitűzött időnél későbbem kezdték I meg a rossz idő dacára te nagy közönség előtt. I Az első játszmában — mint már jelentettük —I az ausztráliai Quist négy szetben tegyőzte az an-l god Austint és ezzel kiegyenlített. ) Az utolsó játékban a wimbledoni győzte* Perry I állott ki Crawford ellen, akit máefélórá* küz-l delem után 6:2, 6:3, 6:3 arányban megadásra I késztetett és igy Anglia 3:2 arányban győztél le Ausztráliát és nyerte meg Immár harmadszori egymásután a Davis-serteget, amit Helena Vik-I toría hercegnő adott át Roper-Barett angol I csapatkapitánynak. I A mérkőzéseken jelen volt a Davis Oup meg-| alapitója, Mr. Dwigth Davis amerikai ezredes is, I akinek ; Hoare volt miniszter, az angol teniszszövetség I elnöke díszes aranyórát nyújtott át, amelybe ezek a szavak vannak bévé*ve: „ A E>a-| vis Cu-p megalapítójának a világ össze* teniszezői nemzetei/4 * OLIMPIAIM ÍREK Beáin Úttofúa-lhhH Ida: UuhqacUu& IHatot Berlin, julius 29. I „Mens sana in corpore sano“ — köz- I helynek beillő jelmondatban is tökéleteset I produkál Németország. Az olimpiai napok I egészségügyi berendezését utolsó pontig I megszervezték. Dr. Conti államtanácsos I legfelsőbb vezetése alatt 60 orvos, 100 vö- I röskeresztes, 40 segédápoló és sokszáz vö- I röskeresztes nővér fogja a szükséges teen- I dőket ellátni. Az olimpiai falu egézségügyi I vezetését dr. Ziaja tábornokorvosra bizták, I akinek külön kis orvosi és ápolói hadsereg I áll rendelkezésére. I Az olimpiai játékok óriási területén or- I vosházakat állítottak fel, melyeket minden I eshetőségre számítva valóságos klinikáknak I rendeztek be, ahol a legsúlyosabb operá­ciókat is rögtön, helyben elintézhetik. A legtökéletesebb röntgenműszerektől kezdve a legkényesebb szivvizsgáló gépekig az or­vosi technika legmeglepetésszerübb újításai fognak az arra igénylők számára rendel­kezésre állani. S vájjon külföldi orvosokat is hoznak magukkal a versenyzők? Dr, Conti örömmel válaszolja, hogy a legtöbb nemzet máris közölte, högy tekin­tettel a német orvosi kar kiválóságára, fö­löslegesnek tartják, hogy saját orvosaikat is magukkal hozzák. Természetesen semmi kifogásunk ellene — mondotta —■, ha a csa­patokkal saját nemzetiségű orvosaik is Ber­linbe jönnek. Szívesen várjuk és fogadjuk LABDARÚGÁS X Vasárnap a Galántai SE játszák Komáromban. Saját tudósítónktól: A Lempert-serlegért folyó küzdelmek során vasárnap a Galántai SE lesz a Komáromi FC vendége. A komáromi csapat na­gyon készül a mérkőzésre, mert ha azt megnyeri, I akkor ő lesz a Lempert-serleg első védője és egy-1 ben hivatalosan is a Déli kerület legjobb csa-1 pata, A tabella jelenleg igy áll: 1. Komáromi FO 1 1 0 0 4:0 21 2.—3. Galántai FC 10 10 1:1 l| 2.—3. Érsekújvár! SE 10 10 1:1 ll 4. Tardoekeddi SC 1 0 0 1 0:4 ol A szabályok értelmében a két divízióé csapat. I az ÉSE és a KFC egymás ellen nem küzd, hanem I csak a kerületi ellenfelei ellen, igy már csak kétl mérkőzés van hátra. A másikat Éreekujváfótt I játsza az ÉSE a kerület második helyezettje, al Tardoskeddi SC ellen. Az ÉSE azonban csak ak-l kor nyerheti meg a serleget, ha a KFC otthon ár I bán kikapna a GSE-től. X A vágbeert ércéi Sparta *s SK Náchodot teg-l nap 2:1 (1:1) arányban győzte le. A honi biró azl első félidőben a vendégek két játékosát kiálli-l tóttá. A gólokat Simka, Ipszer. illetve KoS rúgta. I A Náchod ma Turócszentmártonban játszik. )( A bécsi Admira Zágrábban vendégszerepei, I ahol szombaton a HASK, vaaámap pedig a Grad-I janski ellen áll ki. őket. Azonban nemcsak a versenyzők, a nézők testi épségének gondozására is kiváló gondot fognak fordítani. Sőt * jegyezte meg mosolyogva Conti doktor —a nézők százezreinek valószínűleg több esetben lesz ránk szükségük, mint a jól edzett, erős, egészséges atlétáknak. — Még a Koch Róbert-féle intézményün­ket is szolgálatunkba szegődtettük. A sport­pályák egész területét átvizsgálhattuk, vegy- elemzéseket végeztettünk s annyira dezin- ficiáltuk, hogy tetanusbacillusoktól száz százalékig mentesnek jelenthetjük az olim­piai pályákat. Az „atlétalábak" („Athletenfuss") beteg­ségét általánosságban kevéssé ismerik. Por, piszok, izzadás lopja be e magában nem ve­szedelmes, de eléggé kellemetlen bacilluso- kat a lábujjak közé s okoz felesleges nehéz­ségeket a versenyzőknek. Ennek elkerülése végett az atlétáknak speciális dezinficiálő szerrel fertőtlenített lábvizmedencék fog­nak rendelkezésre állani. Julius 15-től kezd­ve az egész olimpiai orvosi berendezés megkezdte működését s állandó permanen- ciában marad. — Az előgyakorlatokon máris fordultai elő kisebb-nagyobb balesetek s képzelje — jegyzi meg nevetve dr. Conti —•, az első olimpiai páciens az én fiam volt. Képzel­heti, mennyire büszke erre ő s mennyire nem vagyok rá büszke én. Kisorsolták az olimpiai aszó- és vizipolóversenyeket Csik a 100 méteren azonnal Ficlfkel kerül ősszé Berlin, Julin* 29. A nemzetközi újszövetség hat­órás ülésén kisorsolták az olimpiai vizipoló és uszó- verSenyeket. A vizipolóversenyt négy csoportba osz­tották: A. Csoport: Belgium, Uruguay, Hollandia, Ameri­ka, — B. Csoport: Magyarország, Jugoszlávia, Mál­ta, Anglia. — C. csoport; Németország, Csehszlová­kia, Franciaország, Japán. — D. csoport: Svédor­szág, Ausztria, Izland, Svájc, A csoportokból az első kettő kerül as elődöntőbe, amelyet azután két-két X A KK-bizottság fnterlakenl kongresszusának első napja a versenyeken tapasztalt botrá/nyók, bírói hibák és a gyönge büntetéseik fölötti viták­ban telt el. Csehszlovákia indítványára elhatároz­ták, hogy uij büntető szabályokat dolgoznak ki. )( Nemzeti liga Ausztriában. A* osztrák futball* 8 z öve teég tegnapi ülésén elhatározta, hogy 10 klubbal felállítja a nemzeti ligát, amelybe 9 eleő- osztályu csapat és a vidéki amatőr-bajnok és a II. liga győztesének selejtező-mérkőzéséből kike­rült nyertes jut be. Az uj bajnokságot csak az 1937—38. évi szezónban nyitják meg, ami annyit jelent, hogy az 1996—37. évi profi-bajnokságok­ban részt veendő csapatok közül a* év végén há­rom esik ki. )( A Losonci AFC és a Kiréiyhetmod SK került az országos magyar bajnokság döntőjébe. Tekintet­tel a LAFC divízióé selejtezőbeli kötelezettségére, a bajnoki döntő dátumait valószínűleg két héttel továbbra halasztják (augusztus 2. ée 9. helyett). )( A nyugatsilovenszkói divízió első fordulójának több mérkőzését elhalasztják, miután augusztus 16-án Zsolnán a zeurpaválogatott a Slavia, Füleken pedig az FTC a Hungária ellen játszik. így Csak a PFK—Se lej tezögyftztes é* a VAS—KFC mérkőzést tartják meg a kisorsoltak közül. )( A bécsi Wiener SC Batáriéban Holland- India válogatott csapatát 24) (0:0) aninylban győate la. ATLÉTIKA X Jack Lovelock (Ujzéland) Birminghamben a két mérföldem futásban 9:00.8 percre javította meg a brit rekordot, amit eddig Shruíbb tartott 9:09.6 peteeeH. Levélnek Ideje csupán 5 másod­perecéi kevesebb m amerikai Ladb idevágó vflág- HkorAJámfl. )( A svéd 4X100 méteres olimpiát staféta Göte­borgban 41.6 mp-et futott. (A magyar Staféta va­sárnapi legjobb ideje 41A mp vWlt.) — Atterwall m métxxt dobottá getelM fymdtmg p«Ug terek 4 métert ÜkŰA | I csoportban játszanak le. Csehszlovákia első ellcufe- I le augusztus 8-án Japán le6z, Magyarország pedig I Jugoszláviával játszik. Az uezóver&enyek rögtön a selejtezőben érdekes I ösezecsapásokat hoznak. így a 100 méteres férfi gyorsuezásban a magyar Csik és a* amerikai Fick, valamint a japán Jusa és Híghland (USA), Arai (japán), Gróf (magyar) ée Fiaeher (német) találkoznak azonnal egymással. I Abay-Nemes a finn Hietanennel jutott egy eeo- I portba. I A 400 métere* gyorsueaá* első előfutamában Negamí (japán), Marion©* (USA), Abrend (né­met} ás Lengyel Árpád (magyar) csapnak fesse és SS egyiknek ld kall válnia. I A 200 .méteres m©Húszáéban Csik és W. Spenoe te I nevezve van, as előbbi Brbsrt csehszlovák versenyzővel kerül fesse, mig Spontét, miután most Bermuda ssinoüben neve­zett, valószínűleg nem engedik indulni. Az 1500 méteren Angyal (magyar) a japán Hara- dával, Gróf as amerikai MedlcávaJ, lengyel az angol Walnwright-tel került egy előfutamba. A 4-s*er 100 métere* női gyomstaifétába^ Angfia, Dánia, Hollandia, Japán és Németország a II. cso­portban találkozik. A 4-szer 200 méteres férfi gyorsuszásban Magyar- ország Amerikával, Angliával, Lengyelországgal és Ausztriával került egy csoportba, mig Németország, Japán és Svédország a második csoportba. Az ue;zóversenyek sorsolásán az angol Fern és dr. Donáth Leó (magyar) felváltva elnökölt. A hí­zott tagjai a német Breuitz, a csehszlovák Haupt- niann mérnök, a francia Drigny és az amerikai Taylor voltak. A sorsolást egy holland uszóbajnek- nő végezte. DR. HALASY GYULA, w bfl^hflfialamblöWte Eur^i-Ks^oofcn

Next

/
Oldalképek
Tartalom