Prágai Magyar Hirlap, 1936. július (15. évfolyam, 148-173 / 3997-4022. szám)
1936-07-16 / 160. (4009.) szám
1936 Julhus 16, caütOrtttk. ^ra:gaiA\a.g^arhiklar 3 Lezuhant egy jugoszláv utasszállító repülőgép — hét utasa szénné égett Három perccel a laibachi start után történt a csehszlovák gyártmányú gép katasztrófája CALVO SOTELO, a spanyol mMmmxlséa nemzeti párt vezére, akit politikán ellenfelei orvul meg gyilkoltak Politikamentesség Laibach, julius 15. A város közelében ma reggel borzalmas repülőszerencsétlenség történt, amely hét halálos áldozattal járt. A jugoszláv „Aero-Put" légiforgalmi társaság egyik utasszállító gépe lezuhant, alig néhány perccel azután, hogy felszállt a laibachi repülőtérről. A gép lángbaibotrulí és valamennyi utasa, a pilótával és a gépésszel együtt, a lángokban lelte halálát. A repülőgép tizenöt perc késéssel indult útnak a laibachi repülőtérről. A szerencsétlenséget minden valószínűség szerint a vidéken uralkodó sürü köd okozta. A Laibadhot környező erdők felett úgyszólván méternyire sem lehetett látni a sürü ködben, igy történt azután, hogy a repülőgép, amely felszállása után az előírás szerint kört irt le a repülőtér felett, majd délkeleti irányban folytatta útját, alig három perccel későbben katasztrófa áldozata lett. A sürü ködben a gép nyomban eltűnt a repülőtéri alkalmazottak szeme elől és röviddel későbben hatalmas robbanás jelezte a szerencsétlenség bekövetkeztét. Valószínű, hogy a pilóta elvesztette az útirányt, mert a közeli Hrusice község felett belerohant a magas fák koronáiba. Ebben a pillanatban a motor felrobbant és a gép lángbaborulva a földre zuhant. A környék lakosai nyomban a szerencsétlenség színhelyére siettek, de menteni már nem lehetett. A gép valamennyi utasa halott volt és az egész alkotmány hatalmas lángokkal égett, úgyhogy megközelíteni sem lehetett. A gép ben- zinartálya, amely ezer liter benzint tartalmazott, a zuhanás pillanatában leszakadt a gépről és repülőgép roncsaitól tíz méternyire találták meg. A szerencsétlenüljárt repülőgép hárommotoros Spartan-Gipsy gép volt, csehszlovák gyártmány. A készülék Laibach—Zágráb és Susák között közlekedett. A halálos áldozatok közül eddig két halott személyazonosságát sikerült megállapítani, az egyik dr. Horn ügyvéd, a másik Britler Heléna, mindketten berliniek. Irta: Petrásek Ágoston nemzetgyűlési képviselő Bizonyára áldás és dicséret illetné azt, aki közéletünket, főleg a közigazgatást ímentesi- temé a túltengő pártpolitikától. De unióst nem erről, inkább a másik végletről, a politikamentességről néhány megjegyzés. Uraos- untalan haitijük a politikamentesség jelszavát oly oldalról is, ahol vagy nemi látnak tisztán, vagy a cél nem önzetlen. Tágabb értelemben tulajdonképpen az egész polgári közélet úgy állami, mint egyházi vonatkozásban politika. Választások, parlament, kormány, törvények, gazdálkodás- kereskedés, világnézet, jobb — baloldal, a vallás, kenyér, fajkérdés — mindez gazdasági, szociális, kulturális, egészségügyi vagy más-! féle, de politika. Különösen nálunk, ahol a választásokon való részvétel nemcsak polgári jog, de kötelesség is, még pedig büntetés terhe mellett. S minden, a parlamentben (esetleg kormányban) dől el a numerikus többség alapján. Elég hivatkoznom a politikamentességet bangoztatókkal szemben például arra, hogy legutóbb a katolikus püspöki kar is a törvényhozókhoz fordult a hitvallásos iskolák érdekében ... Tudjuk továbbá, hogy vannak tisztán állami, tisztán egyházi és úgynevezett vegyes ügyek (például házasság, nevelés stb.) s ez is mind a politika arénáján dől el. Elismerem, hogy talán ideá- lisabb volna, ha a lelkészeknek nem kellene politizálni. De mégis nagy igazsagtalanság volna éppen őket kizárni a politikából, polgári jogaikból, amikor nem is ők, hanem a politika maga beevez nem csak. a vegyes, hanem a tisztán egyházi ügyek vizeire is. Mivel nemcsak politika van, hanem léteznek politikai pártok is, valahová kell tartozni minden polgárnak. Hipokriziis tehát hirdetni — főleg a kisebbségi s ellenzéki fronton vagy i akár a katolicizmusnál — a politikamentes-1 séget, amikor az Spanyolországban a teimip- lomgyujtogatásokihoz vezetett, nálunk pedig imakömywel és rózsafüzérrel a kézben kommunizmusra szavazó polgárokhoz. Lehet-e úgy Írni: „nem akarunk voksokat, hanem lelkeket", amikor más voksok lerombolják a templomokat és a lelkeket?! Pélő, ha elvesznek a voksok, elvesznek a „lelkek is“. Ha nem is hinnők el, hogy a politikában a jövő képe a bal- és jobboldal harca s az egyik győzelme a másik veresége lesz, félre nem érthetők Krisztus szavai a farizeusokhoz: „Aki nincs velem ellenem van: aki nem gyűjt, az szór** (Mt. 12,30.) s a Szentlélek intelme: „Ismerem! cselekedeteidet, hogy nem vagy sem hideg, sem forró; bár volnál hideg vagy forró. De mert langyos vagy... kezdtek kiköpni számból...** (Apoc 3,15.—lő.) A kormánypárti sajtó dicséreteiben el,lágyult politikamenteseknek ajánlom elolvasni például a „Nástup** című folyóirat legújabb számában a katolikus egyházi birtokok kezeléséről szóló cikket. Kik is hangoztatják előszeretettel a politikamentességet? A homályosan rövid látókon kívül rendszerint a duzzogó szeparatisták, mellőzött vagy bukott koncleső nagyságok, vedlő, puhagerincü kariecisták, akiknek a hatalom fényében sütkérezni fontosabb és kellemesebb, mint küzdeni hit- és fajtestvéreik jobbsorsáért a nehéz politikai harciban. A politikamentesség is politika, csak nem őszinte. Végezetül a nagytekintélyű P. Bangha S. J. szavait idézem: „A politikátlan katolicizmus hirdetése, követelése, esamiényül felállítása: katolikus öngyilkosság.“ Beck Görlnggel tárgyal Danzlgrél Lengyelország csak az egyoldalú aSkctminyrevizídf ellenzi Varsó, július 15. A „Havas“ iroda itteni tudósítójának értesülése szerint Beck lengyel külügyminiszter Géniből visszajövet Berlinben kiszáll és felkeresi Göring miniszterelnököt. Beck németországi látogatásának az a célja, hogy megfelelő garanciákat kapjon a német kormánytól a danzigi kérdésben. Beck ugyanis meg akarja nyugtatni a lengyel közvéleményt, amelyet az osztrák-német kiegyezés meglehetősen felizgatott, mert egyes ellenzéki lapok azt hangoztatják az egyezséggel kapcsolatban, hogy most majd megint keleti irányba fog agresszív magatartást tanúsítani a német nemzeti szocializmus. Hogy Beck tárgyalásai során konkrét megállapodás jön-e létre Lengyelország és Németország között a danzigi kérdésben, még nem lehet tudni. De abból, amit néhány nap előtt a danzigi lengyel megbízott mondott, azt a következtetésit lehet levonni, hogy Lengyelország nem idegenkedik bizonyos alkotmányváltozta- tástól. A lengyel álláspont ugyanis csak úgy hangzik, hogy Lengyelország nem tűri a danzigi alkotmány egyoldalú megváltoztatását. Beavatott helyen úgy tudják, hogy Lengyelország feltételei az alikotmányreviziós törekvésekkel szemben a következők: A danzigi kikötő igazgatósága felett abszolút ellenőrzés, lengyel rendőrség a városban, vétójog a szenátus elnökének választásánál s felügyeleti jog a danzigi jegyibank működése fölött. Állítólag Pál régenslierceget is meggyilkolással fenyegette meg Arnautovics képviselő Súlyosan terhelő tanúvallomás hangzott el a lövöldöző szkupstina-képviselő bünperében Belgrád, julius 15. (CTK.) Arnautovics képviselő és társainak bünperében ma ismét izgalmas tanúvallomások hangzottak el. Az egyik tanú kijelentette, hogy Arnautovics a merénylet napjának reggelén több ember előtt becsmérlően nyilatkozott a miniszterelnökről és kijelentette, hogy az ügyet fegyverrel lehet csak elintézni. Arnautovics állítólag a következőkét mondta: — Ahogy embereink annak idején Sándort és Drágát elintézték, fontos, hogy Sztojadino- vicsot is megöljék, sőt hogyha kell, Pál herceget is. Ezzel szemben Akszentievics, volt parlamenti tisztviselő, akit a védelem vonultatott fel tanúnak, elmondja, hogy a kritikus reggelen ő is ott volt a beszélgetésnél, amit Arnautovics több képviselővel folytatott, de politikáról nem volt szó. A védelem igyekszik a rendőrségi jegyzőkönyveknek hitelességét megdönteni azzal az indokolással, hogy a rendőrök erőszakot alkalmaztak. Megállapították azt is, hogy Arnautovics, amikor a merényletet elkövette, ittas állapotban volt. A szovjet légi hadénö parancinoha Prága felé való tatjában meglátogatta Romániát Bukarest, julius 15. A szovjet légi haderejének parancsnoki repülőgépe, amelyen Alksnis Ivanovics Jakab tábornok és kísérete utazott, Jassiban leszállóit, hogy udvariassági látogatást tegyen a román légi haderő jassii egységénél!. Egy negyedórás tartózkodás után a szovjet hatalmas bombaI vető repülőgépe továbbrepült Prága kányáiba, ahol a csehszlovák légi haderő főparancsnokának vendége lesz. Az oroszok ez alkalommal1 adják vissza Faifr tábornoknak, a csehszlbvák katonai repülők vezetőjének a közelmúltban szintén légiuton tett orosz- [ országi látogatását. A szövi elrepülök Prágában Prága, julius 16. A Csehszlovák Sajtóiroda jelenti: Ma délután 2 óra 16 perckor hatalmas bom- bavető repülőgépen érkezett meg a kbelli repülőtérre Alksnis szovjettábornok, a szovjetorosz lé- gihaderő főnöke, Ptuícibin tábornok, S ©fosunk o őrnagy, valamint Primenek és Markow mérnöktisztek kíséretében. A repülőgépen rajtuk kívül hét főből álló katonai személyzet utazott. A repülőtéren a ezovjetveuidégeket Fajír tábornok és Húsárak tábornok, a verzérkari főnök helyettese fogadta. Az aktusnál számos tábornok és a prágai repülőezred tisztjei voltak jelen. A fogadtatásnál több minisztérium is képviseltette magát és a szov- jetkövetsiég majdnem valamennyi tisztviselője megjelent. A szovjet és a csehszlovák himnuszok eljátszása után Alksnis tábornok ellépett a re- pülődiszszázad előtt. I mmisííe? elnök helyettese a Tátrából látja el hivatalát Prága, julius 15. Bechyné Rudolf vasutügyi miniszter, aki Hodza Milán miniszterelnököt szabadsága alatt helyettesíti, a Tátrában tartózkodik. Bechyné a tátraiomnici Praha-szállóban szállott meg. Lapjelentések szerint a miniszter- elnök helyettese tátrai tartózkodását nem üdülésre használja fel, hanem onnan látja el hivatali teendőit mint vasutügyi miniszter és mint a kormányelnök helyettese. Ez okból Bechyné magával vitte személyi titkárát is. Hírek szerint a miniszter julius 27-ig fog a Tátrában tartózkodni. fPapsa londoni nagykövet vagy al&ancellár lesi 7 Paris, julius 15. A Havas-iroda berlini levelezője arról értesül, hegy ven Papent a röviddel ezelőtt elhunyt Hoesch londoni nagykövet helyére fogják kinevezni. — Papén tulajdonképpen csak arra kapta megbízatását Hitler kancellártól, hogy az osztrák- német viszonyt az 1934 júliusi események után rendezze. S miután feladatát kitünően megoldotta, uj feladatot biznak rá. Más forrásokból származó hirek szerint viszont az osztrák kiegyezés megteremtése következtében Papén ismét bejutott Hitler kegyeibe s újból kinevezik alkancellárnak. Seriül meghívta Liidbertbet Berlin, julius 15. Az Unibed Press értesülése szerint Göring légügyi (miniszter meghívta Berlinibe Liirudlbeirglh ezredest, a világhírű óceán- repülöt, aki a híreik ezerint a meghívást el is fogadta, Lindibeirgh valószínűleg julius 22-ém érkezik meg a német fővárosiba és meglátogatja Németország valamennyi repülödzemét. Lind- berglh látogatása a hirek szerint nincs semmiféle kapcsolatiban valamiféle német-amerikai együttműködés tervével. Liindbergh valószínűleg julius 30-ig marad Németországban, ahonnan Kopenihágáiba utazik, ahol viszont egy or- voskongiresszuson vesz részt. Az United Press úgy tudja, hogy Lindibergh nem kiért kihallgatást Hitler kancellártól, de amennyiben a (kart, oellár őt meghívja, természetesein a meghívásnak eleget fog tenni. Makacs székrekedés, vastagbél- katarrus, puffadás, vértolódás, anyagcserezavarok, sárgaság, aranyeres csomók, csipőfájás eseteiben a természetes „Ferenc József" keserüviz — reggel és este egy-egy kis pohárral bevéve — rendkívül becses háziszer. Klinikai megfigyelések tanúsága szerint a Ferenc József viz még ingerlékeny belü betegeknél is gyorsan, biztosan és mindig enyhén hat, úgy, hogy spasticus obstipationál is alkalmazható. Az orvosok ajánlják. (Túljegyezték az orosz belső kölcsönt.) Moszkvából jelentik: Az orosz kormány 4 milliárd rubeles belső kölcsönt irt ki. A kölcsönt 10 nap akit túljegyezték. A jegyzett összeg 4227 millió rubelt tesz.