Prágai Magyar Hirlap, 1936. június (15. évfolyam, 126-147 / 3975-3996. szám)
1936-06-11 / 133. (3982.) szám
1U mi rPR™Al»A\\G^AR»HIRLAP 1936 11> caflfffcrtgll Társadalmi Elet 4J: A kassal szent Orsolya-rendü zárdaiskolák szülőszövefsége nagysikerű, jótékomyoélu műsoros délutánt rendezett. Az ünnepélyt Szabó Elemér elnök nyitotta meg meleg és közvetlen szavakkal, majd Bbers Gy. hegedült sv Dobra Lajos zongorázott fiatalságukat meghazudtoló precizitással. Ugyancsak Bbers Gyula kisérte stílusosan Ba- róosy Juci művészi szavalatát. Szeni-Imrey Dóra bravúros spiccszólója után Woskobojnikov Éva adta elő kitünően a „Nyaralnunk" ciinti monológot a közönség áldandó derültsége mellett. A harmadik polgáristák M. Xavéria &zubprlorin betanítása és zongora-kísérete mellett énekeltek müdalokat művésziesen. László Márta zenetanárnő artisztikus zongorajátéka után Katona Gyuláné énekelt a tőle megszokott átórzéssel Kostya Edát kedves zongorakisérete mellett. A sikerült ünnepélyt a „Csodaernyő" cimü bohózat előadása zárta be, amelyben Yincze I., Lyócsa A., Rászórná A., Györgyjakaib E., Novák M., Nenhauser Y., Podnár E. és K. jeleskedett. Az ünnepély rendezésében az elnökség, választmány s különösen M. Jolánta és Radássy Dezső titkárnő bozgólkodott. 4í= A rimaszombati kerületi cserkészcsapatok a kedvezőtlen idő ellenére is megrendezték szokásos cserkésznapijukat a szabadkai érőben. Az ösz- sz&jövetelen a rossz idő miatt csak a rimaszombati csapatok jelentek meg. A sátortábort már szombaton délután berendezték s a résztvevő csapatok este nagyszabású prop aga ndafelvonulást rendeztek a városon keresztül. Vasárnap reggel a csapatok parancsnokaik vezetésével a Masaryk-térről indultak a cserkésztáborba, ahol a vezetők megbeszélést tartottak. Közös étkezés után a táborrendezési pontversenyt. bonyolították le. A versenyt, a gimnáziumi magyar cserkészcsapat és az iparoB cserkészcsapat nyerte meg, második lett a gimnázium szlovák csapata, harmadik a polgári iskola csapata. Közben megjavult az időjárás és sor kerülhetett & nyilazási versenyre. A versenyt a gimnázium magyar csapata nyerte 412 ponttal. A kedvezőtlen időjárás ellenére is szépszámú közönség vett részt a cserkész- ünnepélyen. # A pozsonyi Kiskorpátok ieáncserkészcsapat június 13. és 14-én ünnepli fennállásának tízéves jubileumát. Az ünnepségek műsora a következő: Június 13-án este 8 órakor tábortűz fogadalomtétellel a vöröshidi -réten. Jnuius 14-én délelőtt 10 órakor református istentisztelet a Köztársaságtéri ref. templomiban. Tizenegykor katolikus szentmise a lourdesi barlangnál. Ugyanakkor evangélikus istentisztelet az ágostai evangélikus magyar templomiban. Délután 1 óra 30 perckoT közös ebéd a ligeti kávéházban. Este 6 órakor műsoros akadémia á Vazov-uocai tanonciskola színpadén. A cserkész- csapat jubileumi ünnepségén hatvan osztrák leány- cserkész, az osztrák leánycserkészszöveteég főcser- tkésznője, egy indiai cserkészlány, öt angol ceer- készvezetőnő a lévai és a szenei leónyoserkészcsa- pat e még több szlovenszkói cserkészcsapat vesz részt. Az üoepségek jövedelmét a csapat szegény tagjainak nyári táborozására fordítják. — FÁBÓL ÉPÍTENEK UTAT A SZEPESSÉGEN. Lőcsei tudósítónk jelenti: A késmárki járás területén hároméves útépítő programot dolgoztak ki és ez idő alatt két helyiérdekű utat fognak építeni. Az illetékes körök terve szerint az uj utakat iából fogják építeni. — KATONA-ÖNGYILKOSSÁG. Lőcsei tudósítónk jelenti: Lichtblau Ferenc, a késmárki tábori tüzérezred közkatonája, az elmúlt éjjel szolgálati fegyverével agyonlőtte magát, öngyilkosságának oka ismeretlen, annyit azonban megállapított a katonai vizsgálóbizottság, hogy az a szolgplatí viszonyokkal nem volt összefüggésben. xx Váltsunk naponta harisnyáit... ez az angolok élve. Mi férfijaik., hála a Bat/a-oégneik, amely számúinkra oilci&ó és jó mninőeéigtü féllha- risnyákait tart raktáron, lassan beleéljük már magiunkat ebibe a jelszóba. A Hat1 a-cég az idén meimceak minden diva/tezimihem (bordó, kék, zöld) hanem más világos, nyári árnyalatokban ás (készített fél és egész harisnyáikat. A rövid harisnyáik közül a tarka ,,York“ örvend a legnagyobb jkedveltségnek, miig a féllhairismyálkmáíl a „Derby“ és azok az angol félharisnyáik, .amelyeket előszeretettel viselt ia vefezi herceg. A szellőt-; „Aero“ és a rövid, beszólt bárány alkotóé .,Giemtlemiain“ rövid harisnyákat bizonyára mindenki szívesen viseli s háílás lesz értük a Bait'ia-oéigtaeik. — KASSZAFURÓK GARÁZDÁLKODÁSA POZSONYBAN. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti telefonon: Vakmerő betörés történt ma éjszaka a pozsonyi Masaryk-téren, abban a házban, ahol a pénzügyi kirendeltségnek Is vannak irodái. A betörők kapuzárás előtt bezáratták magukat a házba, majd a pénzügyi kirendeltség egyik irodahelyiségének falát áttörve behatoltak a szomszédban lévő Állami és Közalkalmazottak Kölcsönpénztárának helyiségeibe. Itt megfúrták a páncélszekrényt, de mindössze 400 korona készpénzt zsákmányoltak. A másik helyiségben is kutattak értékek után, szét- idobálták az iratokat, de nem vittek el semmit. „Munkájuk" végeztével a pénzügyi kirendeltség egyik ablakán elmenekültek. A rendőrség nyomozást indított utánuk. lrodqiom*Muvészet ........... ........— A magyar dal forró az ungvári A négyezer főnyi közönség lelkesen ünnepelte a sikerű ünnepe volt országos dalosnap í magyar dalkultüra ötszáz művelőjét Ungvár, junius 10. (Ruszinszkói szerkesztőségünktől.) A kárpátaljai magyar dalkulturának művészi sikerekben gazdag seregszemléje folyt le Ungvárott vasárnap délután, amikor a Podk. Ruszi Országos Magyar Dalosszövetség tartotta IV. országos dalosünnepélyét az UAC-sport pályán. Az ünnepély a közel ötszáz dalos és ezer vendég fogadásával kezdődött az Ungvári Korjatovics-téren, ahová á vasútállomásról érkező dalárdák díszes menetben, zászlóik alatt vonultak föl. A menetet a városon át több száz vidéki kerékpáros, majd az ungvári magyar és keresztény cserkészcsapat s nyomában a vendéglátó Ungvári Aranyérmes Dalárda vezette. A Korjatovics-téren — szakadó esőben — az Orient-kávéház virágos erkélyéről Dudás Ernő polgármester Hrabár kormányzó üdvözletét tolmácsolta előbb ruszin, utóbb magyar nyelven, majd mint a város feje a város nevében mondott magyarnyelvű, hatásos üdvözlő beszédet. Az eső csakhamar elállt és megjelent az erkélyen az Ungvári Aranyérmes Dalárda elnöke: dr, Eperjessy József és ugyancsak nívós, magvas és lelkesedéstől áthatott beszédben köszöntötte a dalosokat, akik „a dallal a szeretetet hozták el az ősi ungvári vár falai alá, mely fölött Bercsényi szelleme leng..♦" A dalárdák részéről Pásztor Ferenc beregi főesperes, beregszászi római katolikus plébános köszönte meg az ungváriak szives vendéglátását, amelyért cserébe a vendégek szivük legszebb kincsét, a magyar dalt hozták ... A szép és lélekemelő jelenetet óriási tömeg élvezte végig, majd a dalárdák jeligéiket dalolták el s ezzel a fogadási ünnepély be is fejeződött. A dalosürmepély este 8 órakor az ÚAC-pá- lyán közel négyezerfőnyi közönség előtt kezdődött. A hivatalos világot maga Hrabár Konstantin, Kárpátalja kormányzója képviselte, mig a rendőrhatóságot Herr, Kárpátalja rendőrigazgatója. Az egyházak részéről , Szvoboda Ferenc apostoli kormányzó és Komjáthy Gábor református esperes jelentek meg. A magyarság vezérei közül ott voltak Egry Ferenc volt szenátor, az egyesült párt elnöke, dr. Korláth Endre nemzetgyűlési képviselő, Hokky Károly szenátor, R. Vozáry Aladár tartománygyülési képviselő, mig a ruszin testvérnemzetet Bródy Endre nemzetgyűlési képviselő képviselte. Jelen volt az ünnepségen Mécs László költő s az ungvári lep- gyel konzul és felesége is. Az ünnepélyt Nyitray Béla református lelkész, dalosszövetségi ügyvezető elnök megnyitója vezette be, majd fölállott az ünnepélyre érkezett kilenc dalárda összkara és a „Régi nóta, hires nóta" cimü örökszép dallal nyitotta meg a műsort Takáts Gyula szövetségi országos karnagy vezetése alatt. Az összkar úgy művészi nívójával, mint tömeghatásával óriási tetszést aratott. Ezt követte az Ungvári Aranyérmes Dalárda szereplése Zádor Jenő karnagy vezetése mellett, amely különösen klasszikus dalszámaival tűnt ki. A beregszászi református dalárda magyar mü- dalaival keltett megérdemelt figyelmet, mig a huszti Magyar Polgári Dalkör magas nívójával kiváló tanulságával és fegyelmezettségével érdemelte ki a közönség elismerését. Vezetője Takáts Gyula orsz. karnagy volt. A szernyei énekesek gyarapították a Gyöngykalárissal szerzett sikereiket Balog Sándor karnagy vezetése alatt. A .nagyberegi református énekkart Fóry József dirigálta oly sikerrel, hogy ismételnie kellett. Klasszikus nívót képviselt a Munkácsi Magyar Dalosegyesület, amelyet Knapp István vezényelt. Különösen tetszett Wald Leó Árpád gimnáziumi tanár, egyesületi elnök szólója. A kimondottan falusi jellegű magyar dalárdák köAz amatőrfényképész0 D VirágSetvéteteh zül a halábori református dalárda Orosz Imre karnagy vezetése alatt, a fornosi Énekkar Korláth Gyula karnagy vezetése mellett és — mint ritka látványosság — a derceni református énekkar Füsti László vezetése alatt tűntek ki. A derceni lobogóujju inges és gyolcsgatyás magyarok nagy sikert értek el már megjelenésükkel is. Igen megható volt közöttük egy teljesen vak tenorista, akit kezénél fogva dirigált egyik társa a karmester pálcájának mozgása szerint... Az ünnepélyt az összkar ismételt szereplésé fejezte be, ami után egy ad hoc bizottság ült össze Pásztor Ferenc elnöklete alatt s a szövetség díszes ezüst véndorserlegét egyévi megőrzésre, emlékül a hetvenötéves jubileumát ülő beregszászi református dalárdának adta oda, Az ünnepély befejezésének percében megeredt az eső s a szokatlan hideget hősiesen tűrő közönség ázottan vonult el az ünnepség színhelyéről. Elázott a dalárdák kedvesnek ígérkező magyar áldomása is, mivel az eső elől menekülő több, mint ötszázfőnyi dalosközönséget hirtelen nem tudták hová elhelyezni. A dalosünnepély megrendezésében az Ungvári Aranyérmes Dalárda tevékenykedett, élén dr, Eperjessy József elnökkel, Wellmann Mihály főtitkárral és Rácz Pál díszkarnaggyál, mig a vendégdalosok ellátásával az ungvári magyar uriasszonyok és ufileényok, élükön dr. Kerekes Istvánnévál, a Podk. Ruszi Magyar Nőegylet elnöknőjével fáradoztak. A rendezőséget Ungvár polgársága természetbeni adományokkal nagyban segítette a dalosok ellátásában, mig a Podk. Ruszi Elektromos Müvek igazgatósága iftgyen bocsátotta a rendezőség rendelkezésére a villamos fölszerelésekét és a Villamos áramot. S mindezek ellenére az óriási anyagi áldozatot igénylő dalosünnepély csupán erkölcsi sikerrel zárult. WMBiiinii i iixTwirTrTH,inmir,ln,i iiiii'iiiwmiiiiiiii fénykép művészete" 814k nemzetközi kiálli- táea Párisban. Beküldési határidő: junius 30, Cimr E. Gousin, Sodieté Franoaise de Pbotographiie* 51. mié de Clichy, Paris 9e. IV. zágrábi nemzetközi fényképkiállitás. Beküldési határidő: augusztus 20. Bővebb feivilágósitá- sokkal a Zágrábi Fötóklub szolgál, Cimé: Zagreb, Masaíyková 11. Budapesti IV. nemzetközi művészi fénykép- kiállítás 1936 október 26-tól november 9-ig. Beküldési határidő: szeptember 15. Erről még közlünk bővebb rószlét&két. A tavasz és a nyár virágpompája sok amatőrt (buzdít arra, hogy fényképen ie megörökítse a természetnek ezeket a kis remekeit. Aki azonban nem nagyon gyakorlott az ilyen felvételek készítésében, annál a siker legtöbbször vagy teljesen elmarad, vagy csak részben következik be. Vizsgáljuk meg tehát azokat a szempontokat, amelyeket figyelembe kell vennünk, ha jó virágfelvételeket akiarunk készíteni. Ha kicsit utánagondolunk, magunk is rájövünk arra, hogy a kép csak akkor lehet jó, ha kifejeizésre juttatja a virág jellegzetességeit. Ezek alatt, értjük elsősorban a virág alakját, elhelyezkedését a természetben, helyes környezetét. A képen a virág legyen elég nagy, emelkedjék ki, érvényesüljön az őt körülvevő többi növény között. Ebből következik például, hogy nem lelhet ibolyát szemmagasságból fotografálm, mert a ki6 virág így teljesen el vész, beleolvad környezetébe, .másrészt pedig a felülnézet semmiképpen sem jellemző az ibolyára s igy felvételünkön egy Össze-vissza sik felületet kapunk csak. Ennek részint az is az oka, hogy az emberi szem a térben lát mindent, mig a fénykép kialakulása csak egy lencsén át történik. Ha tehát mégis felvételt akarunk készíteni az ibolyáról, úgy közelítsük meg gépünkkel oldalról és közelről vegyük fel, mert igy jól érvényesül szárának jellegzetes viesza- hajlájea és sziromleveleinek elhelyezkedése. Ezenkívül ráviszünk a képre még néhány ibolyaleve- let is, amelyek szintén hozzátartoznak a növény jellegéhez. (Folyt, köv.) Lapszemle „Die Galerié", havonta megjelenő németnyelvű fénykép észét! szaklap májusi számában dr. Grab- ner osztrák amatőr érdekes cikkben foglalkozik a tónus- és bz inér tókekkel és azt fejtegeti, hogy a fényszürőt, mint kimondott ábrázolási eszközt kell tekinteni. A füzet újból 20 elsőrangú, kiváló nyomdatechnikával készült, egész oldalas képmellékletet tartalmaz. Ezeknek szerzői között örömmel látunk magyarokat, is. így Hallicr „Monumem- Ulis építkezés" o. íejvétóle különösen jól sikerült. Érd.ekes a spanyol Camps Dasi modern elgomdo- lásu képe, de a legmegkapóbb a svájci Lüthy „Vágyódás" c. felvétele. — A lap kiadóhivatala (Wien VI., Linké Wíenzeúle 48) 50 groschen értékű levélbélyeg beküldése ellenében mintafüzetet küld. „Camera", havonta megjelenő németnyelvű svájci szaklap májusi számában a bécsi Mendelssohn hosszú cikkben foglalkozik a zárkonstrukció és életlenség kérdésével. Újra tárgya,ljiák a Person- eljárást és ismertetik a Herotar polarizációs szűrőt. Nyolcoldalas kép-mellékletének legbájosabb alkotása az evam,atomi Toloiff „Táncosnő" c. felvétele. Képmellékletét még egy egészoldalas reklám- felvétel és divatkép egészíti ki. A kezdőknek szánt oldalakon is több képet találunk a szerkesztőség bírálatával, amely azonban még (haladóknak is hasznos útbaigazításokat ad. — A lap kiadóhivatala a Buciiéi- A. G. Luzernben. Hírek és kiállítások Az Agía-gyár ujab-b papiros-előhívókat hozott forgalomba. Ezek: a Neutol középerős hivó bár- m-ilye-n bróm-, klór- vagy klórbrómezüst papiros részére, ugyanilyen az Igetol, amely azonban jóval kontrasztdueabb képeket eredményez, miig végül a Blautol különösen a Lupex-papirosok előhívására alkalmas, amelyeknek szép kékes árnyalatot ad. A Kodak Retina nemrég újabb és modernebb alakban jelent meg. Teljesen krómozott, süllyesztett számoló-szerkezettel és a film visszaesava- rására szolgáló uj automatikus átkapcsolással. Lencséje az f-3.5-ös „Kodak Ektár" nógylemcsés anaszt.igmat, Compur-zárja 1/300 mp.-ee megvilágítási időig terjed. A nyári szezón különösen alkalmas jó képek készítésére és ezért felhívjuk az amatőrök figyelmét a legközelebbi kiállításokra, amelyekre érdemes dolgozni. Első fényképművészeti kiállítás Karls-badhan július 1'8-tól augusztus 9-ig. Beküldési határidő: junius 18. A jelentkezési ivek beszerezhetők Rudolf Zbitek utján, Karls'bad, Kér ag-tér. üzenet Kezdők. Levelüket köszönöm, igen érdekel. Válasz legközelebb. — MATUSKA-TANITVANY ZSELIZEN. Komáromi tudósítónk jelenti: Dajcs István zselizi legény azzal szórakozott, hogy a vasúti sínekre nagy köveket helyezett, mert ki akarta siklatni a vonatot. Kísérlete majdnem sikerült, de még idejében észrevették, mielőtt a mötoiosvonat ráfutott volna a kövekre. Daijcsot elfogták s kérd őre vonták: beismerte, hogy köveket, rakott, de arra nem tudott felelni, hogy miért tette. Vasúti baleset előidézésének kísérletéért kéthavi fogházra ítélte a komáromi kerületi bíróság. xx A csehszlovákiai gyógyszerészek Luhaéo- viee-i kongresszusa. A minit hó végén tartották meg a cs'duszl'ováik.iui gyógyszerésziok k>om- greiSÉJZiusuika.t Imlhaco vice-fürdő ti. ameilyeu 120 delegátus vett részt a köztársaság minden részéből. A kongresszusom több egyetemi tanár vett részt. Az ellső napon több előadás hangzott ed, miig a második nap Vlcmovíba rándnltaik ki a kongresszus résztvevői. A kongresszus résztvevőinek szánna jóval meghaladta a szokásos átlagot. — BETÖRÉSBŐL ÉS ORV VADÁSZAT BŐT, ÉLT. Szobránci tudósítónk jelenti: Február végón betörtek Klein Mór eaobránci kereskedő üzletében, ahonnan 1100 korona készpénzt, és 7000 korona é, tékát árut loptak el. A csend őrség hamarosan letartóztatta Timiké Gyula szobránci kereskedősegédet és Marcin Mihály priekopai lakost, akikről kidé ült, hogy ők követték el a betörést. A lopott árut Marcimnál helyezték cl, ahol meg is találták annak nagy részét. Kiderült, hogy a két ember betörésem ki vili nagy mértékben orvvadászatot is űzött. Timikénél három darab őzbört, egy rókalbört, Marcin házában négy darab szarvasbört és 42 kg. friss szarvasT-st, találtak. Valószínű, hogy a két. ember egyéb számos betörést is elkövetett.