Prágai Magyar Hirlap, 1936. június (15. évfolyam, 126-147 / 3975-3996. szám)
1936-06-09 / 131. (3980.) szám
2 ^>KXGAIjA\\&^ARH1RIíAI> csétlenség történt. Az emelvényre fölvezető I nél az első szerencsétlenségnél ugyancsak meg- lépcső beomlott. A hivatalos jelentés szerint en-1 sebesültek néhányan, közöttük több gyermek. 24 halott, 400 súlyos és 300 könnyű sebesült? " B u ka r e $ t, jUnius 8. A vasárnapi szerencsétlenség áldozatainak számáról a román fővárosban a legellentétesebb hirek keringenek. A hétfő délutáni érákban érkezett hirek szerint az áldozatok száma huszonnégyre emelkedett, a súlyos sebesültek száma mintegy négyszázra, a könnyű sebesülteké pedig háromszázra tehető. A sebesültek és halottak közül többen rettenetesen megcsonkultak. Az áldozatok között nagyon sok tanár és tanító is van, akiket a közoktatásügyi minisztérium az ünnepségre kirendelt. ★ ★ ★ Hétfőn délután a kormány utasítására vizsgálat indult meg a szerencsétlenség okának felderítésére. Annyit már a felületes vizsgálat is megállapított, hogy az összeomlott tribün, amelyet a vasárnapi ünnepségre hevenyészre állítottak össze, súlyos szerkezeti és építési hibában szenvedett. Hodza miniszterelnök részvéte Prágfa, junius 8. Dr. Hodza Milán miniszter" elnök hétfőn délután látogatást tett a prágai román követségen és Mitileneu ügyvivőnek kifejezte részvétét a mai potroceni szerencsétlenséggel kapcsolatban. Állandósítják államfő a bárom kisamíani összej övetelelt Bukarest, junius 8. Szombaton este Károly király a királyi palotában a román fővárosban időző kisantant-államfők tiszteletére ünnepi vacsorát adott, amelyen pohár- köszöntők hangzottak eH Mint jelentettük, szombaton délután az államfők Titulescu, Tatarescu és Krofta jelenlétében többórás megbeszélést folytattak, amelyeknek legfontosabb eredménye az, hogy a három államfő megállapodott abban, hogy ezentúl minden évben összejön és az ünnepélyes találkozással dokumentálni fogja a kisan- tant-áll'amok egységét. Károly király esti pohárköszöntőjében a kisantant szilárdságát ünnepelte. Hangsúlyozta, hogy a népszövetségi paktumot ugyan meg lehet változtatni, de csak olyan értelemben, hogy a változtatás a népszövetség megerősödését jelentse. Pál régensher- ceg ugyancsak a kisantant egységére ürítette poharát. Benes köztársasági elnök utalt arra, hogy az összejövetel a világpolitika nagy fordulópontjának pillanataiba esik. örömmel üdvözölte Károly király gondolatát, amely a kisantant-államfők ösz- szejöveteleinek rendszeresítésére vonatkozik majd megállapította, hogy a kisantant a zárókövet jelenti Középeurópa uj épületénél felépítésében és ma a béke nagy oszlopa, amely nélkül összeroskadna a középeurópai rend. A jelenlegi találkozó bebizonyítja, hogy a kisantant-államok közötti nézeteltérésről szóló hirek alaptalanok. Benes eg3rébként osztotta Károly király felfogását a népszövetség reformjának kérdésében. A nagy tanácsko'ások Bukarest, junius 8. Vasárnap a három kisantant-államfő folytatta tanácskozásait. Károly királyon, Pál régenshercegen és Be- nesen kívül Tatarescu, Krofta és Titulescu is résztvett a konferencián, amely négy óra hosszat tartott. A hivatalos kommüniké szerint az államférfiak megbeszélték a kisantant valamennyi problémáját és megállapították, hogy nézeteik minden tekintetben egyezők. Titulescu külügyminiszter Krofta külügyminiszter tiszteletére ünnepi vacsorát adott, amelyen a román külügyminiszter pohárköszöntőt mondott. — Melankolikus érzéssel' állapítom meg, ” hogy a kisantant-külügyminiszterek közül most már én vagyok a legöregebb, örömmel veszem azonban tudomásul, hogy a kisantant-államok volt legrégibb külügyminisztere most a kisantant legfiatalabb államfője. | Titulescu ezután ugyancsak a kisantant egy- ' ségét ünnepelte. A csehszlovák követségen Seba követ nagy fogadtatást rendezett, amelyen Károly király is megjelent. Amióta a király trónra lépett, ez a harmadik eset, hogy elfogadja a csehszlovák j követ meghívását. A jelenlévők között feltűnést keltett, hogy Benes csehszlovák köztársasági elnök hosszan tárgyalt az olasz követtel. Benes elnök képviseletében Sárnál kancellár koszorút helyezett el Ferdinánd király síremlékén, Bláha tábornok pedig a román Ismeretlen Katona sírján. A hivatalos jelentés kommentárja Bukarest, junius 8. A kisantant-államfők bukaresti tanácskozásairól kiadott hivatalos kommünikéhez a Dimineata cimü bukaresti lap a következőket fűzi: — Az értekezleten az államfők megvitatták Ausztria függetlenségének kérdését és ezzel kapcsolatban tárgyaltak a Habsburg-restauráció és az Anschluss lehetőségéről. Megbeszélték a dunai államok gazdasági helyzetének ügyét, szó volt a római paktumról, valamint több olyan kérdésről, amely ma elsőrangú szerepet játszik Európa politikai életében. Megbeszélték azokat a kérdéseket is, amelyek a legközelebbi genfi ülésen kerülnek napirendre. Mindezekben a kérdésekben teljes összhang uralkodott a három államfő között Bukaresti politikai körökben furcsának találták azt, hogy Jugoszlávia részéről a tanácskozásokon egyetlen politikus sem vett részt, csupán Pál régensherceg, holott a másik két állam kül- politikusai jelen voltak az értekezleten. Pál régensherceg elutazott Bukaresté! Bukarest, junius 8. Pál jugoszláv régensherceg hétfőn délután 17 órakor elhagyta Bukarestet és visszautazott Belgrádba. Búcsúztatásánál a pályaudvaron megjelent Károly király, Benes elnök, Mihály trónörökös, Miklós herceg, Krofta és Titulescu külügyminiszterek és a román kor-J mány tagjai. Pál herceg megölelte Károly királyt és kezet fogott Benes elnökkel, majd a királyi külön vonat a jugoszláv állami himnusz hangjai mellett kifutott a pályaudvarról. A román ifjúság napjának a junius 8-i román államünnep estjére tervezett második részét a délelőtti szerencsétlenség miatt lemondták. Kassa, junius 8. (Kassai szerkesztőségünk telefonjelentése.) Az egyesült országos keresztényszocialista és magyar nemzeti párt junius 21-én tartandó érsekujvári kongresszusa és az aktuális szervezeti kérdések eíőkészitése végett vasárnap titkári értekezlet folyt le Kassán. Az érte^ kezleten Jaross Andor nemzetgyűlési képviselő, a magyar nemzeti párt országos ügyvezető elnöke, s az országos keresztényszocialista párt részéről a megbetegedett Esterházy János nemzetgyűlési képviselő országos pártelnök helyett dr. Aixinger László országos pártigazgató jelent meg. Resztvettek a tanácskozáson a keletszlo- venszkói magyar páríkörzetek titkárain kívül Tost László helyettes polgármester, Wirth Gyula és Kristóff Sándor pártigazgatók és dr. Kátra Kálmán főtitkár. Miután Jaross Andor a tanácskozás fontos okait ismertette, az értekezlet megvitatta a felvetett kérdéseket.; Végül meleghangú üdvözlő táviratot küldtek a betegsége miatt távollévő Esterházy János pártelnöknek. Ma reggel Jaross Andor nemzetgyűlési képviselő dr. Kátra Kálmán kíséretében Rimaszombatba utazott, ahol szintén titkári értekezletet tartottak. Kedden Érsekujvárott lesz hasonló értekezlet a nyugatszlovenszkói magyar körzetek titkárai részére. A magpar nemzeti pírt értekezlete A magyar nemzeti párt kassai kerületének választmánya a pártok fúziójának előkészítése céljából szombaton délután 6 órakor a kerületi központ helyiségében Münster Tivadar országos és kerületi elnök vezetésével ülést tartott. Az ülésen részt vettek a nagykaposi, a királyhelmeci, a szepsi, a nagymihályi, az iglói, az eperjesi és A NÉGUS LONDONBA ÉRKEZETT. Nagy tömeg, köztük számos szinesbőrü, várta Londonban a 'Watcrloo-pálvaudvaron a négus megérkezését (balra.) A négus ós családja- a londoni abesszin követség erkélyén. Tsahai hercegnő a mikrofonban köszöni meg a fogadtatást. 1936 junius 9, kedd* MHnBHD MOSCICKI TÍZ ÉVE ÁLLAMFŐ Most ünnepelte Lengyelország Moscicki 10 éves elnöki jubileumát. a kassai körzetek kiküldöttei. A napirend előtt Münster Tivadar elnök szívélyesen üdvözölte az ülésen megjelent Jaross Andor nemzetgyűlési képviselőt, országos ügyvezető elnököt, majd megemlékezett a párt két tagjáról: Gömöry Jánosról, a kassai evangélikus egyház uj fölügyelőjéről és Helyei Gyuláról az országos ipartanácsba való megválasztása alkalmából. Mindkettőjüket melegen üdvözölte a párt nevében uj tisztségükkel kapcsolatban. Ezután Jaross Andor ismertette részletesen az egyesült párt programját és szabályzatának tervezetét, amelyet a választmány beható tárgyalás után egyhangúlag elfogadott. Az ülés után Jaross Andor tiszteletére a Lőcsei- házban társasvacsora volt a két párt vezetőtagjainak részvételével. HeTyre II a béke Hfsi’sn és Kasper körött Prága, junius 8. A sűrűé tan érne t párt kebelében két hét -óta bizonyos személyi harc folyik, mely kifelé. Kasper Rudolfnak, a feles z lat ott né.- met nemzeti szocialista párt volt képviselőjének a hivatalos pártvezetőséggel való összekülönbö- zésében jutott kifejezésre. Eredeti, hitelt -érdemlő értesüléseink szerint csak egész kis jelentőségű személyi kérdésekről és nézeteltérésről van szó s minden alapot nélkülöznek a szudétanémet párttal szemben ellenséges-érzelmeket tápláló sajtónak ama fantasztikus kombinációi; amelyek pártbom- lásról és pártszakadásról véltek tudni. Ma már ez a sajtó, is regisztrálja a hirt, hogy vasárnap tárgyalások kezdődtek Béniéin és Kasper között s e tárgyalások még nem fejeződtek be. A szudétanémet párt hivatalos sajtótudósitása szerint e tárgyalásokat Honiéin pártelnök kezdeményezte s ez Lesz az. utolsó kísérlet a felmerült nézeteltérések barátságos elintézésére. A tárgyalások kedvező mederben haladnak. ro$z!í!tf és romén főiAolssi a! Ibi.áztattak Ee . . Bű’asSca Prága, junius 8. A brünni rendőrségnek tudomására jutott, hogy a nőimet műegyetemen tanuló német emigráns diákok mieg- neimeng-edett politikai tevékenységet folytatnak. Ennek alapján a rendőrség hosszabb időm át megfigyelés - alatt tartotta a német emigráns diákokat s a napokban tömeges házkutatást tartott náluk. Ezizel kapcsolatiban gyanúiba kerültek a jugoszláv, bolgár és román egyetemi hallgatók is és ezeknél is ház-, kutatást tartottak, amely meglepő eredményre vezetett. A rendőrség számos kőimpromi Utáló iratot- talált s több bolgár, jugoszláv és román egyetemi hallgatót letartóztatott. Az őrizetbe vett egyetemi hallgatókat kihallgatásuk után ki fogják tolonoolni a köztársaság területéről. * III. — KORONÁZÁS FELEMELT HELYARAKKAL. Londonból jelentik: Noha még egy teljes év vau hátra. VIII. Edvárd király koronázásáig, máris megindult a nézőhelyek lefoglalása. Azok, akik semmi szín alatt sem akarják elmulasztani, hogy résztve- hessenek a ritka ünnepségen, máris igyekeznek helyet biztosítani maguknak. A tapasztalatok, amiket V. György ezüstjubileuma alkalmával szereztek a londoniak, megmagyarázzák ezt a korai gondoskodást, Az eziistjubileum alkalmával voltak olyanok is, akik néhány száz fontot fizettek egy jó helyért. Ebből az alkalomból az angol lapok emlékeztetnek azokra az összegekre, amiket a régiek fizettek egy ilyen koronázási látványosságért. A legolcsóbb volt a koronázási látnivaló 1100-ban L Henrik koronázásakor, akkor másfél pennyt fizettek egy ülőhelyért, VIII. Henrik koronázását még nagyon jó helyről lehetett végignézni 4 penceért. Azután rohamosan emelkedtek a helyárak. Úgyhogy III. György koronázásánál már volt olyan néző, aki helyéért. 140 aranyfontot fizetett. Érdekes, hogy a legrosszabb árak voltak a különben nagyon népszerű VII. Edvárd koronázásán. Olyan nagy volt az érdektelenség, hogy egy vállalkozó, aki néhány száz helyet összevásárolt, az utolsó napokban csak néhány sül-inget tudott kapni egészen jó helyekért. (MTIP^ % ÉRELMESZESEDÉS. IDEGEK, MIRIGYEK, CSONTOK stb. megbetegedéseinél a Ctizi Jód-Brómoi gyógyvíz otthoni ivókúráját legmelegebben ajánljak. Ismertetést és használati utasítást küld a Fürdő- igazgatóság Ciz-kúpele. senki nem sebesült meg és a fiatalkorúak közö is aránylag kevés sebesülés történt. Az össz« omlott tribünön az alsó sorokban többnyire a előzetes katonai kiképzésben részesülő 16—1 éves fiuk álltak, akik a szerencsétlenség utá példás rendben mégis fölvonultak a király élőt Egy második szerencsétlenség Még mielőtt a nagy szerencsétlenség megtör tént volna, az egyik kisebb tribünön is szeren Az egyesült párt kongrettzutának előkészítésére titkári értekezlet veit kassán és Rimaszombatban