Prágai Magyar Hirlap, 1936. június (15. évfolyam, 126-147 / 3975-3996. szám)
1936-06-04 / 127. (3976.) szám
10 1936 junina 4, csütflrtfyk. SZÍNHÁZ4 FILM Vaszary Piri a pozsonyi „Érettségi"-ben Pozsony, junius 3. (Pozsonyi szerkesztőségünktől.) Vaszary Piri megrikatta a pozsonyiakat pár évvel ezelőtt, mint Nyilas Misi a ,Légy jó mindhalálig" cimü Móric darabban és megrikatta most a magyar színtársulat bemutatkozásakor, mint Szal- kay Klotild tanárnő Fodor László bires szinjátéká- ban, az Érettségiben. A nagyszerű magyar művésznő újból teljes sikert aratott a pozsonyi színpadon. Vaszary Piri a pozsonyi közönséget ismét meghódította. S ez a győzelem bensőséges, tiszta és komoly volt . . . A zsúfolt nézőteret vonzott előadás — amelyről már rövidesen beszámoltunk — egészen elsőrangú volt és utána bizakodással tekintünk az ötlhetes magyar évad elé. Tavaly csak háromnapos nyúlfarknyi „ 6zezon“ volt, két év óta először kaptunk hosszabb szezont és Így érthető az a türelmetlen kíváncsiság, amellyel a színészeit várta a pozsonyi magyarság. Eltekintve egy-két egészen apró rendezői szépséghibától, az előadás minden zökkenő nélküli, gördülékeny volt. A szereplők közül elsősorban az illusztris vendéget, Vaszary Pirit kell említenünk. A tanári konferencia „vádlottja1* tulajdonképpen nem Horváth Kató volt a nyolcadik béből, hanem ő, a rajzszöges és gombostűé öreg tanárnő, a diákok igunycéltáblája, aki ott a közönség előtt alakult át csuipasziv-jóságu tanárnővé, akit aztán keblére ölel a szeretet. Felejthetetlen marad ez az alakítása és méltóan sorakozik a Nyilas Misi mellé. Földes Dezső filozófia-propedeutika tanárja volt a második nagy élménye az estnek. Régen tudtuk, hogy Földes kitűnő színész, akinek már sok jó alakításában gyönyörködtünk, de Bárány Domonkosa talán felülmúlja eddigi összes alakításait. Játéka művészet és igazi, emberi gesztus volt. Tanka Dóra Máthé Anna tanárnője nagy fejlődésről tett bizonyságot. Nagyon szépen beszélő, jómegjelené-ü színésznő, aki nagy erőssége a drámai együttesnek. Mihályi Lici Horváth Katója arról győzött meg bennünket, hogy prózában szívesen látja őt a közönség a deszkákon. Vaszary Pirivel való nagy jelenetében az őszinte zugó tapsvihar neki is szólt. Szívesen látta viszont a közönség Galetta Feren- oet, régi kedvencét, aki dr. Kulcsár Ferenc leányintézeti igazgató szerepében ha itt-ott kissé ope- rettizü, de fess, életes alakítást nyújtott. Egészen kitűnő erősségnek bizonyult Alszegby Lajos, aki dr. Ridhtig számtantanár szerepéből sienzációs ka- binetalakitást csinált. Ugyanez áll Takács Oszkárra, a pedellus alakítójára. A többiek is, mint Ta- nay Emil, Várady Elza, Erdős József, Széles Adri, Farkas József, Lehotay Antal tehetségük legjavát adták. A közönség egész este ki nem fogyott a tapsokból és lelkesen ünnepelte a szereplőket. A rendezés Földes Dezső művészi munkáját dicséri. Kedden az előadást megismételték, hasonló nagy siker mellett. (r. j.) (*) Két telt házat vonzott a rimaszombati „János vitéz". Tudósítónk jelenti: A kassai színtársulat operettegyüttese vasárnap délután és este két telt ház előtt mutatta be a .János vi- téz“-t a Rimaszombati Magyar Dalegylet műkedvelői gárdájának közreműködésével. Mindkét előadás osztatlan sikert aratott. A címszerepet Putnoky Bálint, a társulat bonvivánja, Bagó szerepét dr. Weinberger Tibor, Iluskát Durdáné Tóth Böske, a francia királylányt Oskóné Durda Irén játszották. A társulat pár nappal meghosz- szabbitotta rimaszombati szezonját. (*) A nyitrai SzMKE megismétli az „Érettségist. Nyitrai munkatársunk jelenti: A SzMKE mükedvelőgárdája nagy sikerrel hozta színre Fodor László szinjátékát, az ,,Érettségi“-t. Az- előadást zsúfolt ház nézte végig. Tekintettel a minden oldalról megnyilvánult érdeklődésre, elhatározták, hogy az előadást junius 6-án, szombaton este megismétlik az Iparház nagytermében. Jegyek kaphatók a Biliczky és Gerley cukrászdákban. (*) Katz bácsi. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti: Hétfőn délután a színtársulat Réti Sándor és Vértes Lajos énekes vígjátékét, a Katz bácsit adta elő mérsékelt helyárakkal. Ez volt tulajdonképpen a társulat bemutatkozása, de miután a színházi komünikék a darabot nem hirdették megfelelően, a közönség bizalmatlan volt és csak félház nézte végig. Pedig akik megénzték, nagyon jól mulattak, mert az előadás felért egy istevel is. A főszereplő Takács Oszkár volt, aki az előadást rendezte. Katz bácsija csupa ezivalakitás. A többiek is valamennyien jól megállták 'helyüket, (*) A Magyar Szin pártoló pozsonyi tagjai az öthetes magyar sziniévad alatt húsz százalékos kedjvezményes szelvényeket kaphatnak Mindsaenty Bélánál, Pozsony, Rózsa-arccá 2., telefon 917. Egy szelvény ára 10 fillér. A szelvényeket a színház nappali pénztára legkésőbb az előadás napjain déli egy óráig váltja be. . SPORT . A nagy Davis Cup-szenzáció: Amerika kiesett a döntőből Ausztrália 3:2 arányban győzte le ■ Crawford a mérkőzések hőse Philadelphia, junius 2. A Davis Cup tengerentúli döntője Amerika és Ausztrália között nem várt szenzációt hozott. Az Egyesült Államok csapata egy pontos vereséget szenvedett és igy első Ízben történik meg, hogy az USA mindenkor félelmetes együttese kiesett a további küzdelemből. A philadelKisorsoítáh az őszi állami ligabajnokságohaí Prága, junius 3. A Csehszlovák Futball Asszociáció helyiségében Pelikán elnök tegnap este adta át a Spartának a bajnokságért járó kristályüveg vándorserleget. A CsAF egyúttal kisorsolta már a jövő évi állami ligabajnokság őszi évadjának sorrendjét, természetesen egyelőre a bejutandó csapatoknak csupán számmal való (I. és II.) megjelölésével. A ligabajnokság őszi szezonja augusztus 23-án kezdődik és november 22-én ér véget. A ligában 12 csapat vesz részt és az első fordulóban az elsőnek bejutó azonnal a Spartá- val kerül össze, mig a Bratislava Pozsonyban a Kladnóval játszik. Szeptember 27-én Németországgal, október 8-án pedig Magyarországgal mérkőzik Csehszlovákia válogatott csapata, amikor a ligában tilalmi nap lesz. December 1-ém a serleg döntője, december 18-án pedig a Franciaország elleni válogatott mérkőzés folyik le. )( Európa fufballbajnokai. Csehszlovákia: AC Sparta, Belgium: Daring Brüsszel, Anglia: Sundenlandl, Olaszország: Bologna, Magyar- ország: Hungária, Franciaország: Raicing Cluíb Paris, Jugoszlávia: Belgrádi SK, Luxemburg: Spóra, Ausztria: Adimira, Lengyelország: Ruch, Portugália: Bomficia, Skócia: Celtic, Svájc: Lausanme Sports, Spanyolország: AC Bilbao, Bulgária: Levski Szófia. — Romániában és Németországban most dől el a bajnokság sorsa. )( A Galántai SE pünkösdkor a budapesti FTC-t látta vendégül. Az első napon a mérkőzés eldöntetlenül végződött 2:2 (2:0) arányban, a második nap az FTC 4:2 (4:1) arányban győzte le a GSE kiválóan játszó csapatát. A fnntsan^iutazik misem: REDOUTE: Szerelem és gyűlölet (1919), ALFA; A 17. számú kisasszony. BIOSKOP: Az ember, akit nem lehetett letartóztatni. PALACE: Minden asszonyt szeretek. ÁTLÓN; Dunai hullámok: URÁNIA KERTI MOZGÓ: Nem lehet hü. TÁTRA: A négy utolsó Santa Cruzból. METROPOL: Az ucca királya. LUX: Világot jelentő deszkák, YMCA: Ideális férj. AZ UNGVÁRI MOZGÓK HETI MŰSORA: VÁ R O SI: Kedd—szerda—csütörtök, junius 2—3—4-én: Bécsi varieté. Péntek—szombat—vasárnap, junius 5—6—7.: Dubarry. BIO RÁDIÓ: Hétfő—kedd—szerda, junius 1—2—3-án: India cézárja. Csütörtök—péntek—szombat—vasárnap, Fra diavolo. A KASSAI CAPITOL-MOZGÓ MŰSORA: Vig özvegy. (Jeanette Macdonald.) A KASSAI TIVOLI-MOZGÓ MŰSORA: A titokzatos város. (Anny Ondra. A POZSONYI MAGYAR SZÍNHÁZ MŰSORA. phiai mérkőzések hőse Crawford volt, aiki tegnap W. Allisont 4:6, 6:3, 4:6, 6:2, 6:2 arányban legyőzte és igy Ausztráliának a végső győzelmet megszerezte. Az utolsó játszmában Budgenak sikerült az ausztráliai Quistet 6:2, 6:2, 6:4 arányban legyőzni, úgyhogy Ausztrália 3:2 arányban jutott be a Davis Cup 1936. évi zónákközti döntőjébe. Nagyszerűen sikerült propaganda uszóverseny Siószfürdőn Kassa, junius 3. A kies fekvésű Stóezfürdőn a pünkösdi ünnepek alkalmával nagyszerűen sikerült propagandja-nszóversmy volt, amelyen teljes gárdájával megjelent a Kassai AC és a kassai CsSK. A versenynek igen nagyszámú publikuma volt, csak Kassáról 120 vendég vett részt a kiránduláson. — Az uszóverseny eredményei: ICO m. gyors: Bellus (KAC) 1:16.8 p., 2. Hla- vacsek (KAC) 1.18 mp., 3. Litassy (KAC). 50 m. gyors, ifjúsági: Kukorelli (KAC) 36.2 mp., 2. Gruna (CsSK). 100 m. mell: Dlábola (CsSK) 1:09.6 p., 2. Jaschko (KAC) 1.30 4 mp., 8. Friedmann (KAC). — Jaschko veresége meglepetés. 50 m. hát: Téglássy (KAC) 43.2 mp., 2. Jaschko (KAC) 44.4 mp., 3. Sámuelig (CsSK.) 4X33Ya m. mellstaféta: KAC 1:51.4 p. , 2. CsSK 1:54.2 p. 3X33X m. vegyesstaféta: KAC 1.12 mp., 2. CsSK 1.15.6 mp. A műugrásban resztvettek: Szabó József mérnök, Kukorelli (mindkettő KAC) és Síréit (CsSK.) 50 m. mell gyermekeknek: Tramba (CsSK) 32.6 mp., 2. Kalafoni (KAC) 38 mp. Vizipoló mérkőzés: KAC—CsSK Kassa 5:0 (2:0.) Biró: Szabó József mérnök. A gólokat adták: Bellus 2, Bodon, Neményi és Klein mérnök 1—1-et, Kárpátaljai sporthírek Két mérkőzést játszott az UMTE hétfőn Má- ramarosban. A Szlatinai Bányász Torna Egyesület megnyitó játékra látta vendégül az ungvári magyar alkerületben második UMTE-t pünkösdvasárnap, de a hatalmas vihar lehetetlenné tette a mérkőzés lejátszását. Az ungváriak, hogy a szlatinaiak költsége megtérüljön, vállalkoztak arra, hogy a hétfőre lekötött bocs- kói játék előtt játszanak Szlatinával, győztek is 5:2 arányban az uj magyar egyesület ellen, amelynek játékosai, bár gyakorlat nélkül állottak ki, figyelemreméltó képességeket árultak el. Az LLMTE góljait Vojtás 2, Kellemes, Szabó és Garbóczy szerezték. A játék után autókon ment át a vendégcsapat Nagybocskóra, ahol .a Bocskói Sport Club ellen győzött 4:0-ra Vojtás, Kovácsik, Medek és Kellemes góljaival. Bocskó csapatában játszott két volt UMTE- játékos: Benes II. és Szabady, akik átigazolás alatt állanak. A mérkőzést Ágoston jól vezette. — Mindkét helyen szives fogadtatásban részesítették az ungvári labdarugókat. Szlatinán Abkorovits elnök, Papp intéző, Berszán titkár és Erdélyi-, Bocskón Rössler és Ágoston elnökségi tagok, valamint Zemkó titkár lelkes sport- szeretete tette lehetővé az UMTE vendégjátékát. Katasztrofális vereséget szenvedett az Attila Királyhelmecen. Mint már röviden jelentettük, a KSC az Attilát 9:2 (2:0) arányban legyőzte. Gottlieb Ferenc ungvári birótestületi elnök vezette a nemzetközi játékot, amelyet az alkerületi magyar bajnokcsapat nagy meglepetésre fölényesen nyert, előző napi buszti játéka ellenére mindenki jól játszott. A vendégek teljesen letört csapat benyomását keltették, amire még az se elegendő mentség, hogy egymásután három nap mérkőztek. A csapat fegyelmezetlen egymás közt és a bíróval is veszekedtek, Bán középcsatárt ki is állította Gottlieb. Nagykap oson a kitűnő formára felfutott KTK 5:2-re verte az USC-ot. (*) Egy uj Wilde-film. Berlinből jelentik: Az „Eszményi férj" megfilmesítése után most újabb színdarabot visznek filmre Wildetól, a „Jelentéktelen asszony"-t. Az uj filmben Gustav Gründgens és Káthe Dorsch játszák a főszerepeket és az uj filmet Steinhof rendezi. Keddtől péntekig: Érettségi Vaszary Pirivel. Szombat délután: Lovagias ügy, esté: Három ember a hóban. Vasárnap: Vadvirág, este: Három ember a hóban. A husztí SK Rusj kerül a szláv divlziÓs selejtezőbe, miután 3:2 (0:2) arányban verte a Munkácsi SK Duchnovitsot, mely nem várta be a játék végét, hanem egy nem tetsző Ítélet miatt levonult a pályáról. Klubközi atlétikai verseny Kassán Kassa, junius 3. A KAC és az RTJ között meg- tartott verseny biztató eredményeket hozott. Főleg a Losoncra készülő ifjúsági versenyzők árultak el fejlődő formát. Kiemelendő az ifjúsági Sóváry 800 m.-en elért 2:17.3 perces ideje és a 4X100 m. staféta 48.7 xnp.-es ideje. Részletes eredmények: 100 m. síkfutás: Pallavicini (KAC) 115, 2. Pllát (RTJ) 11.4, 3. Freudenfeld (KAC) 11.7. (10 induló.) Sulylökés: Gedeon (KAC) 10.64 m., 2. Roucs- kievice (RTJ) 10.12 m., 3. Rypár (RTJ) 10.04 m. (11 induló.) Távolugrás: Pallavicini (KAC) 599 cm., 2. Freudenfeld (KAC) 547 cm., 3. Zádor (KAC) 546 cm. (11 induló.) Magasugrás: Pallavicini é6 Komjáthy (KAC) 150 cm., 2. Freudenfeld és Zádor (KAC), Solc (RTJ) 145 cm. (11 induló.) 1500 m. Mahely A. I. (KAC) 4:38 p., 2. Dudás (KAC) 4:44 mp. (7 induló.) 800 m.: Sóváry 2:17.3 p., 2. Jelen (I. ŐsSK) (5 induló.) 4X100 m. staféta: KAC junioT (Fazekas, Bállá, Sóváry, Pallavicini) 48 p., 2. KAC ifj. (Horváth, Zádor, Csikós, Freudenfeld) 48.7 mp. Női versenyszámok: 60 m. síkfutás: Kaincz (KAC) 9.2 mp., 2. Bordás (RTJ) 9.4 mp., 3. Stáez (KAC) 9.6 mp. (10 induló.) Távolugrás: Kaincz (KAC) 403 cm., 2. M. Lhullier (RTJ) 396 cm., 3. Stász (KAC) 377 mc. (13 induló.) Sulylökés: Kaincz (KAC) 8.48 m., 2. Bordás (RTJ) 8.15 m., 3. Kornhauser (KAC) 7.60 m. Magasugrás: Kaincz (KAC) 135 cm., 2. Neufeld (KAC) 115 mc., 3. Fazekas II. 110 cm. (7 'induló.) Szlovenszkói eredmények NYITRA. AC—Besztercebányai SK 2:0 (0:0). Revánsmérkőaés. Gólok: Luksa és Lu- kavsky. VÁGUJHELY. AC—Ruttkai FC 2:2 (0:2). A vágujlhelyi csapat az ünnepeken két figyelemreméltó eredményt ént el. TORNALJA. Ózdi VTK—TSC 4:0 (2:0). Nemzetközi mérkőzés. — TSC—Zólyomi TK 2:1 (1:0). Megérdemelt győzelem. Lakatos füleki biró akadályozta meg a zólyomiak durvaságait. TENISZ )( A Ieipzigi nemzetközi teniszversenyen Szászország bajnokságában a csehnémet Hein—Müller a berlini Zéhdentől kikapott a mőiegyes döntőjében. Viszont a nőipárosban Hein—Müller és Krob kisasszony a német Zehden—Blumenfeld párttól szenvedett vereséget. A férfiegyest Henkel nyerte Gőpfert ellen, mig a férfipárosban az argentínai Zapipa—Castillo kettős legyőzte a Lund— Henkel párt. tSAKK 1 Lasker negyedik veresége Moszkvában A 14-ik forduló eredményei Moszkva, junius 3. A moszkvai nemzetközi sakkverseny 14. fordulójában dr. Lasker Flohr ellen játszott. Flohr Réti-megnyitás után szép minőségáldozattal gyalogelőnyt szerzett és a 35. lépésben megmattolta az agg exvilágbajnokot. Botvinnik szicíliai játszmában legyőzte Kant, aki már nyerésre állt és időzavarban (krónikus hibája Kannak) rossz lépést választott. A Capablanca—Lőwen- fisch, Eliskases—Ligeti és Rjuimin—Ragozin játszmák eldöntetlenül végződtek. A torna állása a 14. forduló után: Capa- blamca 10, Botvinnik 9, Ligeti, Ragozin, Flohr 7, Lőwenfisdh és Eliskases 614, dr. Lasker és Kan 6, Rjuimin 5 pont. * •©■ A drezdai nemzetközi nagymesterverseny. Vasárnap, junius 7-én kezdődik Drezdában a sakkeseményekben ugyancsak gazdag tavaszi idény egyik igen erős mezőnyü nemzetközi versenye, amely még érdekesebbnek Ígérkezik, mint a nauheimi volt. A résztvevők a következők: dr. Aljechin (Franciaország), Grob (Svájc), Keres (Észtország), Maróozy (Magyarország), Pelikán (Csehszlovákia), Bogoiljjubow, Ricbter, Engels, dr. Rődl és Sa- misch (Németország). Tartalék a német Hel- ling. A magyar nagymesterek nesztorának, Maróczy Gézának hosszú idő óta ez az első v ersenyszereplése. %