Prágai Magyar Hirlap, 1936. június (15. évfolyam, 126-147 / 3975-3996. szám)
1936-06-21 / 141. (3990.) szám
4 'PRKGAI-A\AG^ARHIRIiAI» 1936 juniua 21, vasárnap. Némely falusi vezefőemterhez, aki „meggondol^ (szv.) Vasárnap délután, a községháza előtt. A község, mint sok más hasonló község, jóné- hány kilométernyire van a legközelebbi vasúti állomástól, kocsin jöttünk Ide s a késő esti szél fog hazavetni bennünket. Dologidő van mostanában, ez azonban nem akadályozza meg a gazdákat abban, hogy vasárnap estefelé, etetés után, össze ne gyűljenek a falu közepén átvonuló kis patak hidjánál s mikor már többedma- gunkkal álldogálunk, valaki a házába invitál, vagy pedig beülünk a vendéglőbe, ahol folyik a diskurzus mindenféle megengedett dologról. Jelenleg éppen a falu kulturhelyzetéről, a szövetkezeti nagyteremről, a rendezhető szinielő- adásokról, a könyvtárról, amely hiányos és amelyet a jegyző ur (aki magyarul alig tud) vásárol be, a kulturelőadásokról s a gazdasági szakismeretekről folyik a szó s ezekután úgy hozza a helyzet, hogy egy kis kulturegyesület megalakítása látszik kívánatosnak, előnyösnek. Igen, a kis egyesület megalakítására máris jelentkeznek tagokul a megjelentek, egymásután jelentik ki, hogy jó volna ősztől kezdve gyülekezni valami alkalmas helyiségben, kellene az egyesület, kellene az olvasószoba, a közös rádió, a szinielőadás és a kulturest... Kellene, csak éppen nincsen, aki irányítaná, nincsen, aki vezetné. miként vélekedhet önmagáról, anyanyelvéről, szervezkedési és hitvallási problémáiról, hogyha azt látja, hogy az, aki legelsősorban hivatott az élre állni, akinek ott a helye a magyar ember kulturális mindennapjában, aki négyszemközt ugyan elmondja: „szívesen segítek maguknak, szívesen támogatom törekvéseiket, — csak éppen nem kívánok a nyilvánosság elé lépni", — az a vezetőember óvatosan kerülgeti a magyarság minden nyilvános megmozdulását, kerüli egyesületeit s mikor a nyílt megvállás ideje következik el: inkább szemérmesen elfordul, de nem vall szint. A falusi magyarság megkívánhatja, hogy vezetői mindenben s mindenkor kitartsanak mellette. Nem kertekalatti pártfogást kér kulturális, anyanyelvi s mindenféle kisebbségi ügyében, nem kézdörzsölgető segítséget, hanem nyílt vallást, nyílt melléállást, különben alig fog beletelni néhány év s a falusi magyarság, „nemzetünk támasza s törzse" sokhelyütt ala- csonyrendüségi érzet minden ismérvével dicsekedhetik már. Miért ne? Hiszen akire feltekint, aki a vezetésre hivatott, akinek az élen kell állnia: nem lép ki eléje nyíltan, hanem azt a meggyőződést érleli meg lassanként minden rendű $ rangú magyarban, hogy a magyar kulturmunka vállalása hiábavaló, veszélyes és éppen ezért fölösleges. Ha a falusi ember lassanként nem fog bdzni sem magában, sem magyarságában, akkor ezért a mindent meggondoló s mindentől fölöslegesen óvakodó „vezetők" lesznek az okai. Most még, hál' Istennek, kevesen vannak. De már most fel kell emelni szavunkat, az óvatosak, a mindent kétszer meggondolok ellen. Annyi ragyogó példája van az eszményi faluvezetésnek, az eszményi kulturirányitásnak — legtöbbször nem kell, csak a szomszéd községbe menni egy kis biztatásért, bátorításért s azért, hogy belássa mindenki: a magyar munka vállalása kötelesség, előle sturárpolitikával kitérni nem lehet. Ne kívánjuk, hogy magyar falvaink az ala- csonyrendségí érzések hálójában vergődjenek. Mindenkire szükség van itt! Tessék bátran előrelépni! SZOMBATHY VIKTOR. MÉG LÁSZLÓ: Rózsafa nyílik az ablak elölt Busán hajolnak le a fejek s egyik is, másik is a megjelentek közül kissé irigykedve mondja, hogy a szomszéd községnek milyen lelkes vezetője van, a túlsó szomszéd község lelki vezetője éppen színpadot is festett s a környező községekben mindenütt akad egy-egy vezető, aki magára veszi a falu egyszerű népének gondját, aki odaáll az élre, irányit, lelkesít, buzdít és bátorít, — a törvény szellemével egyező dolgot cselekszik, — csak éppen ebben a községben nincsen senki, aki a nép vezetését magára vállalná ... Nem tudok aludni. Illatok halk nyelvén valaki üzenget: „Gyere ki fölkelvén, ne add úgy a szentet, a gyónva térdelőtl" — Ki üzent? Mi üzent? Miért nem alhatom? Fülelek. Felugróm. Kitárom ablakom: rózsafa nyílt ki az ablak előtt. Állok az ablakban, kibőj tölt-fehéren, mint a Hold, ki siet, siet, hogy felérjen kék álmok legfelsőbb csúcsára mielőbb. Állok az ablakban hidegen, okosan s előttem szagosán, pirosán, pajkosan rózsafa nyílik az ablak előtt. Még titokzatosabb a lelkem homálya. Hidegen szunyókál minden eszme-kályha, csend-tengerbe hulltak a varázs-fütyülők. De a szivem kiállt szemem ablakába s bámul a babonás báju éjszakába: rózsafa hajlik az ablak előtt, Mig a lelkem mélyén alszik ezer könnyem, kint a rózsa járja sóhaj-táncát könnyen, mint egy uj Salome, ki nem forral velőt, nem kéri fejét a Lelkiismeretnek, sőt, János szavától önmaga is retteg: rózsafa reszket az ablak előtt. Mondjuk meg nyíltan: Szlovenszkón minden negyedik-ötödik községből hiányzik egy-egy lelkes magyar vezető, aki bátor szavával irányítaná a népet, aki nemcsak a kötelező, legszűkebb funkciókat végzi el, hanem aki a hivatalos időn a a szakma határain túl is törődnék a falu népének lelki gazdagodásával, aki működéséhez hozzácsatolná azt a bizonyos pluszt, amely az „igazi vezető" nevére rendelteti a viselőjét. Szomorú tapasztalni, hogy amíg Szlovenszkó magyar községeinek javarészében bátran kiveszi részét a vezető magyar kulturmunkából, addig minden vidéken, minden járásban akadunk „óvatos visszavonulókra", akik nem mernek szerepet vállalni, akik túlzott óvatosságból azt hiszik, hogy feletteseik jóindulatát, a maguk előhaladá- sának lehetőségét akkor érik el, ha minden nyilvános munkavállalásból lassan kivonják magukat. A gazdaember igyekezete meghiúsul azon, hogy nincs, aki irányítsa. Miért tagadnánk: sok magyar falusi vezetőnk van, — s áll ez számos városkánkra is, — akiknek az a meggyőződése, hogy saját magukkal szemben cselekednének rosszat, ha valami kis részt vennének a magyarság nemzetmentő munkájából. Ismételjük: ez nem általános jelenség, csak éppen sűrűn fordul elő, mindenesetre sűrűbben, mint szabad lenne. A helyzet ezekben a falvakban, vagy városkákban az, hogy a vezető ember túlzott óvatossága, meggondolása lassanként az illető község lakosságába felesleges csekélységi érzetet csepegtet s a magyar ember néhány év leforgása alatt másodrendűnek, hiábavalónak érzi létét, nemzetét, nyelvét, hiszen a vezető ur is távoltartja magát a munkavállalástól, a megvallástól s a közösségtől: fölösleges buzgalom tehát résztvenni a magyar munkában, csak árt vele az ember magának ... Ezek az urak, akik a lelkes vasárnapi összejövetelektől távoltartják magukat, akik „az állampolgársági kérdés", az „ügyelnek a más- nyelvüekre" kényelmes fedezékéből nézik a nép kulturális vergődését, nézik, mint vágyik a nép egy Irányító gesztus, egy biztató mondat után, mint áll tanácstalanul magára hagyatva az egész szlovenszkói kulturkérdéssel és saját kisebbségi problémájával, nyelvi aggályaival: ezek nem látják azokat a szomorú pillantásokat, amelyeket a sűrűn lefüggönyözött ablakok felé vetnek, amely mögött óvatosan figyeli a helyzetet a „vezető", nehogy olyankor lépjen a porondra, amikor mégis szint kell vallania s munkát kell vállalnia A magyarság kulturális helyzetét milyen szemmel nézheti az az egyszerű falusi ember, Bent most titokzatos a szobám homálya. Mint kiégett költő, úgy gubbaszt a kályha. Három madárszájból az apró fütyülök csend-tengerbe hulltak. A szentek a falon hallgatnak. Testemben alszik a borzalom. S rózsafa nyílik az ablak előtt. III. III. Ami az iskolákat illeti, e téren nekünk magyaroknak sok tennivalónk van. A mi kötelességünk elsősorban odahaüni, hogy a csehszlovákiai magyarságnak a szükséges iskolatípusokból megfelelő számú iskola álljon a rendelkezésére, ezek az iskolák megfelelő módon legyenek felszerelve és megfelelő magyar tanerőkkel ellátva. E tekintetben nagyon helytelen az az álláspont, hogy mindez az állam dolga s a mi részünkről elegendő, ha csak a követeléseket adjuk elő és a sérelmeinket hangoztatjuk. A kisebbségi iskolaügyben az egész magyarság együttműködése és áldozatkészsége szükséges. Ezt a felfogást bele kell vinni az egész ittélő magyarság köztudatába. Éneikül, <— amint azt a németeknél is látjuk — eredményes kultúrpolitikát nem lehet folytatni. A magyar közvéleménynek egységesen fel keli sorakoznia azon elemi követelésünk mellett, hogy minden községben, ahol meg van a kvalifikált magyar kisebbség, vagy ahol kellőszámu tanköteles gyermek jelentkezik, meg kell nyílnia a magyar népiskolának és a polgári iskolának. Ma az a helyzet, hogy sóik magyar többséggel bíró helyen nincsen magyarnyelvű iskola, ellenben állítanak csehszlovák nyelvüt. Ezt nem lehet letagadni és efölött nem lehet napirendre térni. E téren a magyarság törvényben biztosított jogaihoz ragaszkodnunk kell. Ezen sérelmeket csak úgy tudjuk kiküszöbölni, ha ezek mögött egy egységes, öntudatos magyar közvélemény sorakozik fel. Polgári iskolánk távolról sincs annyi, amennyi számarányunknál és a törvényes előírásoknál fogva megillet bennünket. Nem hallgathatjuk el azon nagy sérelmünket, hogy az egyetemeken évek óta beVihar jöhet. Véknyan viliózott egy villám. Bezárom a zsalut. Lezárom a pillám. Kizárom a rózsát, a kacaj-nevelőt. Nagy fekete felhő elzárja a Holdat. Meleg esőcseppek ablakon dobolnak. Rózsafa könnyez az ablak előtt. töltetlen a magyar tanszék. Úgyszólván minden kulturnemzetnek van tanszéke a csehszlovákiai egyetemeken, csak a magyarságnak nincs, amelyik a köztársaság jelentős rétegét alkotja és súlyos összegekkel járul hozzá az államháztartás költségeihez évente. Nincsenek megfelelő magyar leányiskolák és szakiskolák, úgy hogy a magyar leányok nagyrésze csehszlovák nyelvű iskoláikba kénytelen járni. A mi feladatunk, hogy gondoskodjunk azon magyar nyelvszigetekről, ahol a magyar nemzetiségű gyermekeknek nincs meg a lehetőségük arra, hogy magyarul tanuljanak és megismerkedjenek a magyar kultúrával. Ezt a kérdést — amint tudjuk — a németek magániskolákkal, a csehszlovákok pedig az úgynevezett csehszlovák kisebbségi iskolákkal oldották meg, amelyekbe éppen a megfelelő magyar iskolák hiánya miatt igen sok magyar gyermek is jár. Számolnunk kell azzal, hogy belátható időn belül talán mégis felállítják Szlovenszkón és Kárpátalján az úgynevezett iskola- tanácsokat. Már most hallunk azonbvn olyan törekvésekről, amelyek el akarják gáncsolni a nemzeti tagozódást az iskolatanácsok intézményében, ami a magyarságra újabb sérelmet és mellőzést jelentene. A fejlődésnek és a demokráciának csak a teljes kulturautonómia felel meg, amely alapvető követelése a magyarságnak, amely mellett következetesen ki kell tartanunk és egy utón haladnunk a németekkel. Ezek a nagy feladatok föltétlenül szükségessé teszik, hogy megteremtsük mjagyar iskoláink érdekében az egységes kultur- frontot, amelybe mindenkinek bele kell kapcsolódnia, aki ragaszkodik a magyar, Az iskolakérdés jelentősége Csehszlovákiában Irta: Mészáros Gyula Olcsón és jóí nyaralhat, lürdőzhet Trencsénteplicen Villa Nizza elsőrendű penzióban. ■ Fenyvesek, nagy kert, kitűnő ellátás, szobák folyóvízzel, penzió ár napi 30—35 Kó. Tulajdonos: Dr. Barányi. kultúra fenntartásához, s ahhoz az elemi követelésünkhöz, hogy minden magyar gyermeknek meg kell adni a lehetőséget, hogy legalább az elemi ismereteket magyar nyelven sajátítsa el. Tisztában kell lennünk azonban azzal, hogy ez nem oly könnyű dolog s nem meg> máról-holnapra. Sok előítélettel, különböző törekvésekkel, aknamunkával és sok egyébbel kellesz e téren megküzdeni. Népünket azonban fel kell világosítani ezeknek a kérdéseknek sorsdöntő jelentőségéről és rá kell nevelni az áldozatkészségre. Bele kell vinni a köztudatba, hogy segítséget senkitől sem várhatunk, hanem kizárólag és egyedül magunkra vagyunk utalva. A passzivitásból ki kell lépnünk az aktivitás terére a nemzetvédő munkában. Mindezekre azért hívom fel a magyar közvélemény figyelmét, mert egy iskolaév végéhez értünk és az uj beiratások küszöbén vagyunk. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy egyik év a másik után múljon el a fejünk fölött és mi mindig csak a terveknél maradjunk. Az elmondottakból, azt hiszem, eléggé kiviláglik, hogy milyen fontos kérdések ezek, amelyek részben megvitatásra, részben megoldásra várnak. Tizennyolc év tapasztalata azonban, azt hiszem, meggyőzött minden gondolkozó magyar embert arról, hogy elsősorban nekünk magunknak kell ezt a munkát elvégezni, ha nemzetünk és kultúránk fennmaradását biztosítani akarjuk. Sok panaszt, kifogást hallottunk, sok cikket olvastunk és sóik terv vetődött fel. Ez mind nem használ és csak a drága időt rabolja. Éppen ideje, hogy a tettek mezejére lépjünk, mert csak a cselekvésnek van igazi értelme. Tanuljunk a csehektől és a németektől s kövessük az ő példájukat, különösen ott, ahol iskoláink megmentéséről, fenntartásáról, újak létesítéséről van szó. A csehek és szlovákok még ma is, állami függetlenségük elnyerése után is nagy munkát fejtenek ki kulturális téren s nagy áldozatokat hoznak társadalmi utón iskoláikért. Neveljük népünket'mi is áldozatkészségre, világosítsuk fel őket ezekről a kérdésekről, amelyek legfontosabb nemzeti feladatainkat képezik. Vésse jól a szivébe mindenki, hogy a nemzeti önfenntartás legfontosabb eszköze ma az iskola, amelyért minden népnek, amely nem akar letűnni a történelem színpadáról, a legnagyobb áldozatokat kell meghoznia. Egy nemzeti kisebbség nem élhet ma kényelmes életet, nem várhatja, hogy minden jó magától az ölébe hull. Látjuk magunk körül, hogy az egyének, népek, társadalmi osztályok milyen óriási erőfeszítéseket tesznek, hogy a létért való harcban el ne pusztuljanak, fennmaradjanak. A magyar szülők tartsanak most az év végén lelkiismeretvizsgálatot, mielőtt gyermeküket az iskolába beíratják. Jól fontolják meg, hogy mivel tartoznak nemzetüknek és gyermeküknek. A magyar gyermek akkor fog igazán boldogulni az életben, ha életerős, egységes magyar társadalom áll majd mögötte, amelyre mindig nyugodtan támaszkodhat. Ezt úgy érjük el, ha minden magyar gyermek elsősorban a maga nyelvét sajátítja el és ism 'zit az anyanyelvén szerzi meg. Kövessük ezért a többi nemzet példáját és tegyük magunkévá azt a helyesnek elfogadott tételt, hogy: a magyar gyermek magyar iskolába járjon! %
