Prágai Magyar Hirlap, 1936. június (15. évfolyam, 126-147 / 3975-3996. szám)
1936-06-20 / 140. (3989.) szám
A szankciók el ejtése után Meglepetést keltett Európában Baldwin németbarát nyilatkozata „A bedét csak az angol-francia-német együttműködés mentheti meg“ ■ Az alsiház szankciós vitája ■ Százszázalékos fordulat az angol külpolitikában Az angol ellenzék heves ellentámadásra készül London, junius 19. Edén csütörtök estil alsóházi beszéde, amely bejelentette, hogy Anglia a szankciók megszüntetése mellett foglal állást, továbbá Baldwin miniszterelnök szenzációs beszéde, amely az ellenzék állandó heves támadásai következtében vált esedékessé, azt bizonyítják, hogy a szankciók megszüntetése ellenére az angol—olasz ellentét megmarad és a közeljövőben is befolyásolni fogja a világpolitika fejlődését. Mindkét angol miniszter szerint Nagy-Britannia katonai készültsége nem szűnik meg a Földközi tengeren és a brit flotta „fölkészül az olasz támadásokra". Baldwin Anglia, Németország és Franciaország együttműködésétől reméli az európai béke megmentését. Ez a bejelentés különösen szenzációsan hatott, mert az elmúlt években állandóan az angol- francia—olasz együttműködésről volt szó, most pedig a brit miniszterelnök Olaszországot kihagyta és helyette Németországot tüntette fel a béke őrének. Edén beszéde A vita elején Edén külügyminiszter vázolta azokat az okokat, amelyek az angol kormányt eddigi álláspontjának revíziójára és a szankciók felfüggesztésére kényszexitették. Az olasz hadjárat idő előtt sikert ért el Abesszíniáiban és ma a keletafrikai ország területén neim létezik olyan kormány, amely a négus- nak engedelmeskedne. — A helyzet olyan — mondotta Edén — hogy csak katonai akcióval lehetne megváltoztatni. De van valahol ország, amely hajlandó volna a katonai lépéseket megtenni? A tényekből le " kell vonnunk a megfelelő következtetéseket. Nem kívánhatunk földközitengeri háborút, mert az nem maradna elszigetelt. Az angol kormány hosszas megfontolás után arra a‘ véleményre jutott, hogy nincs értelme folytatni azokat a rendszabályokat, amelyekkel a népszövetség nyomást akar gyakorolni Olaszországra a háború megszüntetésére. Edén ezután Anglia földközitengeri készültségéről beszélt és megállapította, hogy az most sem változik meg. A népszövetség szerinte tovább fog élni, csak helyesebb alapokra kell helyezni. Célszerűbb volna, ha a nép- szövetség végérvényes döntését szeptemberre halasztaná, mert ma a hangulat rendkívül ingerült. Az angol külügyminiszter ezután az angol- nőimet viszonyról nyilatkozott és leszögezte, hogy Anglia föltétlenül barátságban akar élni a birodalommal és kívánja,, hogy Németország visszatérjen a népszövetségbe. Edén osztja Hitler álláspontját és ugyancsak Anglia, Franciaország és Németország közeledésétől várja az európai béke biztosítását. A jóviszony érdekében Anglia bizonyos kérdéseket intézett Németországhoz és ha a válasz pozitív lesz, akkor sor kerülhet a tárgyalásokra. Hitler nyílt és megnyugtató válasza a bizalom atmoszférájának visszatérését jelentené. A brit kormány bízik a gyors német válaszban. Ellenzéki roham Edén után Greenwood emelkedett szólásra, aki a munkáspárt álláspontját szögezte le. Véleménye szerint az alsóházban még soha nem mondtak beszédet, amelyet jobban kellene sajnálni, mint Edén nyilatkozatát. Millió és millió ember szégyennel és borzalommal fogja olvasni a beszédet és meg fogja állapítani, hogy a kormány a történelem legocsmányabb politikai árulását követte el. Napóleon oroszországi A német-angol barátkozás (sp) Prága, junius 19. Edén csütörtöki alsóházi beszédében nem volt sok uj, annál több volt Baldwin nyilatkozatában. Tudtuk, hogy az angol kormány szakított eddigi álláspontjával és a megtorlások főhivéből a megtorlások főellenzőjévé vált, azaz Genf őszinte megrökönyödésére az egyik végletből a másikba esett, de a zsákuccába futott angol külpolitika uj kibontakozási terveiről csak Baldwin rántotta le a leplet. Ezekután megértjük, hogy miért a hirtelen sietség s miért akarja Anglia most már radikálisan kiirtani Európából a szankciók gazdasági kele- vényét, miért vállalta a száznyolcvanfokos elhajlást és miért nem szégyenli a diplomácia történelmének egyik legnyilvánvalóbb vereségét. Az uj terv: likvidálni a szankciók reménytelen vállalkozását és sürgősen kibékülni Németországgal. Olyan szavak estek az alsóházban Németországról, amelyek két év előtt elképzelhetetlenek lettek volna, pedig akikor a birodalom még nem szegte meg sorozatosan a szerződéseket. Stresemann legjobb napjaiban sem közeledett London annyi bizalommal és oly kérőén Berlin felé, mint most, amikor Hitler a Rajnánál uj — és a Maginot-vonalnál modernebb — Hindenburg-vonalat épit, amikor másfélmillió német katona áll fegyverben s Berlin nyiltan gyarmatokat követel. Rettenetes diplomáciai játék volt, amig a dolgok eljutottak idáig s a kontinens csodálkozva kérdi, mi okozta a feltűnő változást? Nagybritannia szakított Stresa gondolatával. Az európai erőjátékot átértékelte. Eddig az angol-francia-olasz szövetség volt „a kontinens békéjének alapja", most hirtelen az angol-francia-német megértés vált azzá. Olaszországot, amelyre John Bull megharagudott, egyszerűen kihajózta a békebárkáról és behelyettesítette Hitler Németországával. A „rabló“-ból ugyanúgy pandúr lett, mint a szovjetből, amikor Franciaország észrevette, hogy az addig kiátkozott Moszkva gazdasági fellendülése következtében a telített államok sorába jutott és kihasználható a gazdagok nyugalmi állapotának «iegvédésére. Most Anglia ugyanígy felismerte Németország sztatikái értékét, — de vájjon hajlandó-e a végleges megállapodás előtt Németországot is a telített — a kielégített — hatalmak sorába emelni? Londonban Aloisi emlékezetes genfi érvelése óta „have-nots" hatalmaknak becézték a kielégítetlen hatalmakat, elsősorban Németországot, Japánt és Olaszországot. Nos, e „nincstelen" nagyhatalmak az elmúlt évben kegyetlen leckét adtak a brit diplomáciának. Bebizonyították, ha közülük egyszerre kettő megtámadja a világbékét, Genf és a béke őrei tehetetlenekké válnak. Most ez történt. Olaszország kezdte a rohamot az abesszin háborúval. Javában szervezkedett Európa a támadás ellen, amikor megjött a második rohamlökés: Németország megszállta a Rajna-vidéket. Genf a két egyidejű rohamot nem viselte el és megadta magát, mert a két erőssé vált és harci tűzben égő hatalommal legfeljebb újabb világháború segítségével birkózhatott volna meg s akkor sem biztos, hogy győz, mert valószínűleg két újabb erős nagyhatalom s öt-hat közép- és kishatalom csatlakozott volna a „have-nots -okhoz és tiz—tizenöt más hatalom semleges marad, ami kétessé tette volna az eredményt. Elmúlt az idő, amikor a gazdagok egyszerű parancsszóval elintézhették a nincstelenek berzenkedéseit. Ma a proletár nemzetek a birtokon belüliek fejére nőttek s ellenakcióik áttörő erejűek lettek. E belátás a bámulatosan viselt abessziniai háború, a német diplomácia ügyes sakkhuzásai, s a japán térhódítás közben érett meg Londonban s meghatározta az uj irányt. A nincstelen hatalmaknak „munkát és kenyeret" kell adni, kielégíteni őket, hogy megnyugodjanak és tényleg akarják a békét. Az orosz kísérlet bebizonyította, hogy ilyesmi nagyon is elképzelhető: a néhány ügyes francia csábszó és némi koncesszió a szociális berendezkedés felé, Genf kezes bárányává változtatta a hajdan vad szov- jetmedvét. És éppen ez az! Franciaország szoros szövetséget kötött Moszkvával, s a szorosságnak ez a foka, ahol mindkét fél szinte átlényegül és kölcsönösen átveszi egymás szokásait, berendezését, nincsen többé a brittek ínyére, mert az angol formát veszélyeztető óriáshatalommá kovácsolja az orosz-francia erőt. A keletkező világhatalmasság kialakulásának túlzásait meg kell gátolni. De hogyan? Csak úgy, ha uj nyugateurópai hatalmi blokk alakul, amely eloszlatja Franciaország aggodalmait és kiábrándítja Párisi a függelmi viszonyig menő szovjetszerelemből. A „have nots“ hatalmakat be kell kapcsolni a nyugateurópai politikába. Olaszország bekapcsolása — a régi stresai front visszaállítása — angol szempontból ma veszedelmesebbnek látszik, mint Németország bevonása, mert egyrészt a németektől való féle- leiem továbbra megmaradna Párisban és Stresa nem ellensúlyozná az oroszbarátságot, másrészt Olaszország Anglia veszedelmes konkurrense lett s nincs ország a világon, amelytől annyi félteni valója volna Angliának, mint Olaszországtól. Nehéz tehát vele kiegyezni, s London jól tudja, hogy Franciaország sem nézi szívesen a duce afrikai erögyarapodását. A Libanonnak és Szíriának adott függetlenség sem más, mint megelőzése a fasiszta ideológiával dolgozó pánarab mozgalomnak, amely a szomszédban, Egyiptomban és Palesztinában annyi bajt okozott már. Olaszország tehát váratlanul rossz partner lett: olyan, kitől sok közvetlen félteni való van. Ellenben a másik „have-nots", Németország közvetlenül nem fenyeget sem angol, sem francia érdeket, s Baldwin szemmel- láthatóan hajlandó elfogadni Hitler errevonat- kozó ígéreteit, mert logikusnak látszanak. Ha Németországnak szabadkezet biztosítanak keleten, ha véget vetnek az amúgy is kényelmetlen szovjetbarátkozásnak, ha a birodalom gyarmatokat kap és piacokat (a Balkánon, ahol legfeljebb olasz érdekeket sért), akkor Hitler országát könnyű visszahozni a kielégített hatalmak sorába, mert Nyugaton legfeljebb Olaszországnak marad elintézetlen ügye (Ausztria), ami Angliának csak kellemes lehet. Az angol világpolitika uj iránya tehát az, hogy a szerencsétlen olasz-abesszin epizód gyors likvidálása után Németországot a kielégített hatalmak közé emelje, s ezzel egyrészt meggyengítse a francia-orosz barátságot, feleslegessé téve azt francia szempontból, másrészt megakadályozza a „have nots“ hatalmak együtthaladását, ami eddigi kezdetleges formában is nagy kárt okozott, harmadrészt hatalmas támaszt kapjon az olasz erőgyarapodás ellen, s kiépítse az uj első számú vetélytárs, Olaszország ellen létesítendő frontot. A kelet felé néző Németországtól Anglia semmit sem félt. Nem csoda, ha sietve meg akarja szerezni szövetségét, annál inkább, mert az előrelátó Mussolini • ugyancsak észrevette a birodalom szövetségi értékének óriási megnövekedését. A szankciók megszűnnek, Róma nem szorul Berlin közvetlen segítségére, mégis ki akar beleülni a birodalommal, — nehogy Anglia megelőzze. Hitler Németországa irigyflésreméltó helyzetben van: két nagyhatalom verseng barátságáért, Anglia és Olaszország. Kit választ Berlin? Valószínűleg mindkettőt. Főtörekvése az lesiz, hogy mindkettőtől megkapja, amit kíván: Angliától a gyarmatokat, Olaszországtól Ausztriát, mig Oroszországot visszaszorítva mégis valóra váltsa a kölcsönös segélynyújtás alapján álló nyugati négyhatalmi paktumot, az' angol-olasz-francia-német szövetséget, s ha mindez meglesz, telítetten, kielégülten, közép- európai kényelmes piachelyekkel s mint az angol-olasz egyensúly gáránsa elfoglalja az őt megillető helyet az egymásratalált és minden keleti hatás ellen szövetkezett Nyugateurópában. Ma|Nag^r^ói^llé^ Előfizetési ár: évente 300, félévre 150, negyed- Szerkesztőség: Prága II., Panská évre 76, havonta 26 Ki., külföldre: évente 450, ^4 SzlöVeilSzkÓi 6S TllSZÍnSzkÓÍ TflCLVVClYSáp ulicel2, II. emelet. • Kiadóhivatal: félévre 226, negyedévre 114, havonta 38 Kő. • ® Prága II., Panská ulice 12, III. emelet fl képes melléklettel havonként 2.50 Ké-val több. politikai napilapja •• TELEFON: 303-11. © S Egyes szám ára 1.20 Ki, vasárnap 2.- Ki. r SÜRQÖNYCIM: HIRLHP, PP.ftHfl.
