Prágai Magyar Hirlap, 1936. május (15. évfolyam, 101-125 / 3950-3974. szám)

1936-05-30 / 124. (3973.) szám

1936 május 30, szombat. A szenátus is megszavazta az államvédelmi kölesönt A magyar álláspontot Hokky Károly fejtette ki Prága, május 29. A szenátus a ma délelőtt tar­tott ülésen az államvédelmi kölcsönről szóló 'képviselőházi határozatot tárgyalta és fogadta el. A javaslattal kapcsolatban Kalfus pénzügy- miniszter a képviselőházban elmondott expozé­ját ismételte meg. A szenátusban sem volt több figyelemben része, mint két nap előtt a képvise­lőházban. Majd Főit bizottsági előadó ajánlotta elfogadásra az államvédelmi kölcsönről szóló ja­vaslatot. A vitában elsőnek Hokky Károly magyar szenátor szó­lalt föl. Közérdekű beszédét holnap részletesen ismertet­jük. A következő szónok, Hackenberg (német szociáldemokrata) a külügyminiszter tegnapi és a pénzügyminiszter mai expozéját teljesen meg­nyugtatónak találja, a kölcsönjavaslatot ezért el­fogadja. Figyelmezteti a kormányt, hogy csak a jóllakott polgár tudja honát védeni s a német- lakía vidékek munkásairól nem mondható, hogy nem szenvednek éhséget. A javaslat legnagyobb hibájának tartja, hogy a kölcsönösszeg nincs meahatározva és hogy fölhasználása módjának ellenőrzése nincs biz­tosítva. A törlesztési határidő: ötven év, tulhosszu. A jövő nemzedékeknek ily adóssággal való meg­terhelése nagyon fájdalmas. Az adóerkölcsöt nem emeli, hogv ha a 3 százalékos címleteket; jegyző, amnesztiában részesülő személyeket adó-j mentességgel jutalmazzák. Haviin (cseh nemzeti egyesülés) klubja névé-! ben nyilatkozatot olvas föl a javaslat mellett. —| Jurán (kommunista) csak oly kényszerkölcsönt volna hajlandó elfogadni, amely a gazdagokat kötelezné jegyzésre. Ha Modrácek szoc.-dem. szenátor ur a bizottságban azt ismerte be, hogy konkrét esetben nem számolhatunk Szovjet- oroszország hatékony támogatásával, úgy tessék az összekötő közlekedési vonalakat .kiépíteni, hogy ez a segítség megjöhessen. Thor (cseh iparos) klubja nyilatkozatát ol­vassa föl. — Pfrogner (szudétanémet) azért sza­vazza meg a javaslatot, mert a koalíció magáévá tette pártja határozati javaslatát. — Plaminková (cseh nemzeti szocialista) klubhatározatot olvas föl. — Földessy (ruszin autonóm szövetség) a köztársaságban élő nemzetek egyenjogúsítását követelte. —Krejci a cseh néppárti, Modrácek pedig a szociáldemokrata klub nyilatkozatát ol­vassa föl. A kormány tagjai közül a pénzügyminiszteren kívül Hodza miniszterelnök végighallgatta a vi­tát, csak Modrácek szociáldemokrata beszéde elején távozott a teremből. Az előadó zárószavai után a szenátus az államvédelmi kölcsönről szóló javaslatot mindkét olvasásban elfogadta. A kormányjavaslat ellen csak a kommunista párt szavazott, a magyar és szlovák néppárti szenátorok a szavazáskor nem tartózkodtak a teremben. A szenátus legközelebbi ülését írásban, vagy távirati utón hivják össze. Hokky szenátor a siosnsiéilálSamokkal valá teli kapcsolat kiépítésit sürgette a szenátus külügyi bizottságában Prága, május 29. Krofta Kamii kül'ügy-i miniszter, mint azt már röviden jelentet-1 tűk, a szenátus külügyi bizottságában isi megismételte a képviselőházban elmondott| expozéját. A szenátus bizottságában az ex-l pózé után azonnali megindították a vitát az! elmondottak fölött s e vitát egységesítették |{ Hodza Milán kül’ügyminisztersége alatt el- ü mondott expozéjának vitájával is. A ma-1 gyarság egyesült pártjai részéről a vitában Hokky Károly szenátor vett részt. Hokky 1 Károly beszédében egyebek között a kö­vetkezőket mondotta: — Hodza miniszterelnök ur volt expozé- 8 jához nem akarok már állást foglalni, hi- 8 szén a maga elé tűzött célt nem érte el, ha 3 még annyi jóakaratot tanúsított is. A mii külügyi helyzetünket meglehetős sötétnek! látom. Franciaország súlyos helyzetbe ke-jj rült s ma valóban nem tudja, hogy Olasz-1 országgal vagy pedig Angoíországgal men-| jen-e. Angolország az abesszin konkfliktusl miatt feszült viszonyba került Olaszország-1 gal. Ma e két állam között mély ellentétek | vannak. Angliának nem sok érdeke van a Rajna-kérdésben, Franciaországnak viszont az abesszin-kérdésben. Franciaországnak érdeke, hogy jó viszonyban legyen Olasz­országgal, nehogy Németország és Olasz­ország malomkerekei közé kerüljön, — Franciaországnak tehát megvannak a maga súlyos gondjai, úgy hogy nem igen törődhet a kisaníant ügyeivel. Az utóbbi időben tényleg mind többször hallatszanak is hangok, hogy Franciaország kapcsolatai a kisantanthoz már ne,m olyan gáncsnélkü- liek, mint azelőtt. De a kisantant kebelében is egyre több olyan jel mutatkozik, amely arra vall, hogy ez az alakulat már nem olyan, mint volt előbb. Jugoszlávia mindig ellenszenvvel viselkedett a szovjet ellen, amit Németország a maga érdekében nagy­szerűen kihasznált elsősorban gazdasági kapcsolatai révén, amelyek már politikai kapcsolatokká is kezdnek kiépülni. Jugo­szlávia gazdaságiíag nagyon sokat veszí­tett a megtorló intézkedések által, amit vi­szont Olaszország használt ki. A szankció­kat még nem szüntették meg ugyan, de| máris naponta nagyon sok vonat gördiX 1 áruval megrakva Olaszország felé. Az ősz- • [ trák általános védkötelezettség bevezetése­kor sem mutatkozott a kisaníant olyan Qrsndi Edenaál London, május 29. Grandi olasz nagykö­vet a Daily Express Szerint meglátogatta Edent és átadta Mussolini üzenetét, amely­ben a duce közli, hogy a szankciók meg­hosszabbításának esetén Olaszország kilép a népszövetségből. Edén tárgyalni fog a kormány tagjaival az olasz feltételekről. Az általános vélemény szerint az olasz elhatá­rozás az egész népszövetséget érdekli s ezért nem lehet határozott választ adni a feltételekre. Nagybritannia kívánsága, hogy Olaszországot megtartsa a népszövetség­ben, de nem hajlandó minden olasz kíván­ságot teljesíteni. Napfény és NIVEA éti öl lesz szép, barna a bőre. — A nap jótékony hatását azzal fokozhatjuk, ha testünket NIVEA-vaí ápoljuk. — NIVEA megvéd egyúttal a leégéstó"! is. erősnek & egységesnek, hogy ebben a jelen­tős kérdésben elhatározó lépést tehetett volna, — így tehát csak Szóvjetoroszország ma­radna a csehszlovák külpolitika szilárd tám­pontjaként, Nagy kérdés azonban, hogy adott komoly helyzetben Oroszország azt az értéket képviseli-e, aminek ma itt kép­zelik. Mert nemcsak a felszerelés a fontos, hanem talán még inkább a hadsereg tagjai­nak fegyelme, kitartása és főleg a szelleme. Nagyon bizonytalan tehát, hogy Oroszor­szágban erős támpontunk lesz-e. — Az egyetlen hdyes külpolitika az vol­Anglia hajlandó Olasz­országgal tárgyáén! London, május 29. Az angol kabinet mai ülé­sén elhatározta, hogy tárgyalásokba bocsátko­zik az clasz kormánnyal a keletafrikai konflik­tus végleges tisztázása kérdésében. Mint isme­retes, Grandi olasz nagykövet Edennel ma kö­zölte Mussolini elhatározását, amely szerint Olaszország kilép a népszövetségből, ha a szankciókat folytatják. Az olasz nyomásra az angol kormány kénytelen volt engedni eddigi merev álláspontjából és beleegyezni a békéltető tárgyalások megkezdésébe. 1 pécsi elintem rektora a duna- menti népei isáicés összefogásáig hívja fel a főiskolások figyelmét Pécs, május 29. Az Erzsébet tudomány- egyetem tegnap tartotta tanévzáró ünnepsé­gét, amelyen dr. Tóth László egyetemi tanár, az egyetem rektora feltűnést keltő, érdekes beszédet mondott. Tóth László Középeiirópa népeinek helyzetéről beszélt. — A Dunamedence népei — mondotta — végzetszerűen együvé tartoznak. Ezt bizonyít­ják azok a békés sirhahnok, amelyek alatt magyar, román, horvát, olasz és szlovák kato­nák nyugosznak. A Dnnamedencében élő né­pek sokszázados és ezredéves fejlődés folytán sorsközösségre vannak utalva. Nekünk tehát keresnünk kell a megértést úgy a szomszé­dainkkal, mint a magyar állam határán belül élő nem-magyar népekkel is. A kölcsönös megértésen és megismerésen alapuló meg-| egyezés eszméjét a Dunamedence évezredes! történelmének tanulságai alapján el kell fo- jj gadnia a nemzeti öntudatnak. Ezt a gondola-fi tót az egyetemeken és főiskolákon tanuló | néhány ezer ifjú van hivatva megvalósítani. | na tehát, hogy a szomszédállamokkal ba­rátságos kapcsolatokat építsünk ki. Ez a politika gazdasági szempontból is ajánlatos. Hokky szenátor beszédét németül mon­dotta el, hogy a bizottság valamennyi tagja megértse. Krofta Beik belgrádi Htjáról A vitában a továbbiakban résztvett még Winter szociáldemokrata, aki azt fejteget­te, hogy Csehszlovákia maga nem kezde­ményezheti a szankciók megszüntetésének követelését. Plaminková szenátornő azt sürgette, hogy a nemzetek szövetsége igye­kezzék uj szellemet meghonosítani politiká­jában s abban emelje ki az erkölcsi szelle­met. Krofta külügyminiszter zárószavaiban mindenekelőtt a kisantant egységét és szi­lárdságát kétségbevonó felszólalásokra vá­laszolt. Beck lengyel külügyminiszter belgrádi lá­togatását nem szabad túlbecsülni. Udva­riassági látogatás volt. Sztojadinovics miniszter ez alkalommal is nagyon melegen beszélt a kisantant politi­kájának egységéről. Jugoszláviának vala­melyes elhajlásáról Lengyelország felé be­szélni sem lehet. A szovjetközö&séghez való viszonyt ille­tőleg is megvan az egység, mely azt je­lenti, hogy Jugoszláviának nincs kifogá­sa együttműködésünk s a szovjetköztár­sasággal kötött szerződésünk ellen, mind­ezzel egyetért, bár ő maga belső okokból' ezt a politikát egyelőre nem csinálhatja. Ugyanez a helyzet Ausztriát illetőleg is. A külügyminiszter határozottan hangoz­tatja, hogy nagy tévedés azt hinni, hogy a restaurációt Ausztriában megtűrnék. A kisaníant nem tűmé el1, nem viselnénk el ezt soha és semmi körülmények között. A bizottság ezután a külügyminiszter expo­zéját tudomásul vette. ki olasz király ieenlétébeo Nápolyban leleplezték § az marsai sítúrát Nápoly, május 29. Pénteken délelőtt Viktor Emánuel olasz király jelenlétében Nápoly­ban ünnepélyesen leleplezték Diaz marsall szob­rát. Mint ismeretes, a nápolyi születésű Diaz marsall volt a világháború végén az olasz had­sereg főparancsnoka Az ünnepélyes aktuson körülbelül 40.CQ0 volt frontharcos vett részt, mig több százezer nápolyi lakos is megjelent a szobor leleplezésénél. Baisetrocchi ünnepi beszé­det mondott, amelyben Diaz marsall sorsát ecse­telte. Argentína a népsiUvetscgl gigyülis Stsieh vitát kivárna Genf, május 29. Az argentínai delegátus ma jegyzéket nyújtott át a népszövetség fő­titkárának és azt kívánja, hogy junius vé­gére hivják össze a népszövetség rendkí­vüli közgyűlését, mert a helyzet kritikus és a népszövetségi tanács vitája nem elégsé­ges a súlyos problémák tisztázására. A néists Gibraltárban Gibraltár, május 29. A négus és kísérete pén- t ken reggel 8 óra 45 perckor a „Cape Town^ cirkáló fedélzetén Gibraltárba érkezett. HaiH Se- lasszié kíséretével, a trónörökössel és Ras Kas­sával a Rock-szállóban lakott. A négust hivata­losan nem fogadták, de az angol kormányzó ma- gá-iaürgü ebédre hívta meg Abesszínia volt csá­szárát a kormányzói palotába. Párisi: ól érkezett jelentés szerint Ras Nasibu ni .szín hadvezér csütörtökön este Marseiile-ben p-.r ra szállt. — GANDHI FIA ÁTTÉRT A MOHAME­DÁN HITRE. Bombayból jelentik: Gandhi leg­idősebb fia, Nagpurban áttért a mohamedán hitre. Ebből az alkalomból Harilal nevét Ab- dulahra változtatta. * Olaszország lllp a népszövetségből, ha nem szüntetik meg a szankciókat

Next

/
Oldalképek
Tartalom