Prágai Magyar Hirlap, 1936. május (15. évfolyam, 101-125 / 3950-3974. szám)
1936-05-28 / 122. (3971.) szám
1936 májua 28, csütörtök, 7 Htífyik id róckotá Az időjárás jobbára kedvező. Helyenként acon- bán zivatarok és lehűlés várható. — Időjóslat: Általában változatlan, néhol a felhőzet növekedésével csapadékra hajló. ~ A KOALÍCIÓS hetes bizottság ISMÉT „BEFEJEZTE" AZ ADó- NOVELLA TÁRGYALÁSÁT* A koalíciós hetes tanács most tartott ülésén ismételten és megint befejezte az egyenesadókról szóló törvény novellájának tárgyalását s az anyagot átadta a pénzügyminisztériumnak, mely junius 6-ig készíti el a javaslat legeslegújabb fogalmazását. A hivatalos jelentés szerint ennél a fogalmazásnál figyelembeveszik az adóév módosításának kérdését is oly értelemben, mint azt a költségvetési bizottság annakidején egyhangúlag kivánta. _ FELFÜGGESZTETTÉK CZABAN SAMU BE- REGSZÁSI TANÍTÓT. Tudósitónk jelenti: Az ungvári országos hivatal tanügyi osztálya kebelében müködiö fegyelmi bizottság határozata alapján a tanfelügyelőség Czabán Samu beregszászi kommunista és emigráns tanítót állásától azonnali hatállyal felfüggesztette. — BONYODALMAK A POZSONYI PRÍMÁS-PALOTA TATAROZÁSA KÖRÜL. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti telefonon: A pozsonyi városiházán rengeteg sok gondot okoz legújabban a városháza és az ódon Prímás-palota tatarozásának kérdése. Ismeretes, hogy Pozsony városa a köztársasági elnök látogatását várja s erre az alkalomra meg akarja csinosítani az ódon városháza épületét. Néhány héttel ezelőtt 86.000 koronáért ki is adták a Prímás-palota tatarozási és javítási munkálatait Oravec építésznek. Az építész meg is kezdte a munkát, a hatalmas épületet állványerdővel vonta körül, de amikor a falak vakolatának tisztogatásához kezdtek, kiderült, hogy a munka nem könnyű, a falak újra való átfestése pedig egyáltalában nem megy. Erre az építész abba is hagyta a munkát és jelentést tett a dologról a város vezetőségének. Ekkor közbelépett Hofmann, az országos műemlékvédő hivatal vezetője és saját szakértőjével vizsgáltatta meg a palota falait. A szakértő bizonyos salétromsavas eljárást ajánlott s ennek alapján újból megkezdték a munkát. Csak néhány napig folyhatott ismét a tisztogatási munka, mert több munkás salétrommérgezésben megbetegedett és kórházba kellett szállítani. Ekkor ismét Oravec lépett munkába s egy kőműves-szakemberével vizsgáltatta meg az épületet. A kőműves azt tanácsolta, hogy kalapáccsal kell leverni a falakról és az oszlopokról a hosszú évtizedek alatt rárakódott füstöt és piszkot, de akkor viszont rájöttek arra, hogy ilymódon a gyönyörű oszlopok tetemesen megkarcsusodnának, ami által a gyönyörű ardiitektónikus mü veszítene szépségéből. Ezt a munkát is abbahagyták tehát s könnyen lehetséges, hogy a hatalmas palota tatarozatlanul fogja vendégül látni a köztársaság elnökét. A városházán egyelőre még folynak a tanácskozások, hogy a müemlékhiva- tal elnökének, vagy pedig az építésznek módszere alapján csinosítsák meg a palotát. — KIFOSZTOTTAK EGY TEMPLOMOT. Nyitrai munkatársiunk jelenti: Tegnapelőtt éjjel ismeretlen tettesek kifosztották a katolikus templomot Hob- gárt községben. Fellfeszitették a sekrestyébe nyíló ablak vasrácsát, majd feltörték a sekrestye szekrényeit és három kelyhet, valamint egyéb kegyszereket zsákmányoltak. Az ellopott tárgyak értéke meghaladja a háromezer koronát. Innen a templomba merészkedtek, ahol a perselyeket törték fel. A csendőrség nyomozást vezetett be. — PÓRULJÁRT BETÖRÖK. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti telefonon: Veze- kény községben az éjszaka betörők jártak a hitelszövetkezetben. Ellopták a szövetkezet kis kézipénztárát, de <— ugylátszik — valaki megzavarhatta őket, mert a pénztárt mintegy 150 méternyire a szövetkezet helyiségétől sértetlenül megtalálták. A póruf- járt betörők után megindult a nyomozás. — FELGYÚJTOTTA FIA HÁZÁT — KÉT ÉVET KAPOTT. Trenceéni tudósítónk jelenti: Annakidején megírta a PMH, hogy Jazskó István hasáéi gazda március 26-án bosszúiból föt- gyujtotta idősebb fia házét, mert a fiú ellenezte az időis gazdálkodó tervibevett házasságkötését. A tremcséni kerületi bíróság tegnap tárgyalta Jazskó bűnügyét e a bosszúálló gazdát kétévi börtönbüntetésre ítélte. — ELNAPOLTÁK A KASSAI TISZTVISELŐK BŰNÜGYÉNEK TÁRGYALÁSÁT. Kassai szerkesztőségünk telefon jelentése.) A kassai kerületi bíróság büntetőtanácsa ma délelőtt folytatta Medvecky Viktor közigazgatási főtanácsos és társai ismert bűnügyének tárgyalását. A mai tárgyaláson néhány tanút hallgattak ki, akik az ügy érdemére nézve nem tettek fontos vallomást. A védők ezután ujaibb tanuk kihallgatását indítványozták s a bíróság a tárgyalást junius 18-ra napolta el. Ekkor kihallgatják az indítványozott tanukat s valószínűleg Ítéletre H ¥» körök Éjjel-nappal keresik a halálkomp gyermekutasainak holttesleit Eddig tíz holííesíet hoztak felszínre ■ Rozoga komp a veszedelmes átkelési helyen - Letartóztatták a révészt ? Tart a pánik a gyászbaborult morvaországi szlovák faluban Rakwitz, május 27. A borzalmas tömegszeren- csédenség színhelyén, a Tihaya-folyó kompátkelésénél egész éjszaka folyt a mentők munkája, akik a vizbefult harmincegy iskolásgyermek holttesteit igyekeztek felszínre hozni. Szerda délig kilenc gyermek holttestét húzták ki a vízből, ezenkívül Belech Ferenc kocsis holttestét Is megtalálták. Hét gyermekholttest személyazonosságát megállapították, kettőnek a nevét még nem tudják. A munka tovább folyik a gyermekholttestek kihalászására. Szerdán délután szállt ki a bírósági bizottság Auspitzból a helyszínére, hogy megállapítsa a bűnösség kérdését. Az áldozatok temetésére nézve még nem történt intézkedés. Rakwitz minden házában gyászolnak Brünn, május 27. Rakwitz községet, a kis morvaországi szlovák falut mélységes gyászba döntötte a borzalmas katasztrófa. Az egész környéken leírhatatlan az izgalom és távoli vidékekről valóságos bucsujárásban jönnek az emberek, hogy résztvegyenek a gyászban. Rokoni kapcsolatok révén minden család gyászol, mert egy ház sincs Rakwitz bán, ahol ne siratnák a gyermek, unoka, vagy oldalági rokongyermek pusztulását. A legsúlyosabb csapást bét család, a Prudek- és Lukes-család szenvedte. A Prudek-családnak két fia és egy leánya fűlt a vízbe, a Lukes-házaspár viszont két leányuk és egy fiuk halálát siratja. 3Í gyermek haláltusája A borzalmas szerencsétlenség egyes megrázó részletei csak most válnak ismeretesekké. Az utolsó jelentések szerint a szerencsétlenség azáltal következett be, hogy a kompon lévő lovak megriadtak átkelés közben, hátrálni kezdtek, miáltal a gyermekek a komp hátsó részébe szorultak és így a vizi- jármü egyensúlya megbillent. A megrázkódtatás következtében hasadékok keletkeztek a komp hátsó részében, amelyen át gyorsan szivárgott be a víz. Hamarosan térdig, majd mellig süllyedtek a gyermekek a vízbe és irtózatos pánik vett rajtuk erőt. Néhány pillanat múlva hatalmas recsegés és ropogás közben a komp fölborult és valamennyi gyermek a vízbe zuhant. A révész idejében észrevette a veszedelmet és fölszólitotta az utasokat, hogy valamennyien kapaszkodjanak meg a sodronykötélben és igyekezzenek a kompot partra vontatni. Sajnos, ez már nem sikerült. Az egyik szemtanú előadása szerint a katasztrófa pillanatában a gyermekek nagyrésze a drótkötél közelében tartózkodott és igyekezett segíteni a komp vontatásában. Mikor azután a vizijármü süllyedni kezdett, borzalmas jelenetek játszódtak le. A megáradt folyó gyors örvényíése a mélybe sodorta a komp utasait és a gyermekek közül csak néhánynak sikerült a viz felszínén maradnia. Novotny tanító a drótkötélbe kapaszkodva jutott ki a túlsó partra, ott azonnal a közelben lévő csónakba ült és a viz felszínén bukdácsoló gyermekek közül tizenötöt sikerült is beemelnie a csónakba. A viz sebes áradata azonban lehetetlenné tette, hogy a csónak partot érjen és minden erőfeszítés ellenére lesodródott az alig néháty/ méternyire lévő gáton. A csónak fölborult és valamennyi bennülő a vízbe zuhant, A tanítónak már csak egy gyermeket sikerült kimentenie, saját kilencéves leányát, a többi a hullámokban lelte halálát* A megőszült iskolaigazgató Rakwitz községben leírhatatlan jelenetek játszódtak le, mikor a tömegkatasztrófa hírét a lakosság megtudta. A gyermekek szülei vad vágtatásban igyekeztek a szerencsétlenség színhelye felé, a háztartásokban megszűnt minden munka. Az első hírek sejtelmet sem nyújthattak a szerencsétlenség nagyságáról és ezért miniden szülőt vad aggodalom töltött el gyermeke sorsa felől. Hornyánszky iskola- igazgató idegösszeroppanást szenvedett a szerencsétlenség után. Egész délelőtt kezét tördelve szaladgált föl és alá a Thaya folyó partján, dél felé pedig összerogyott, úgyhogy ápolás alá kellett venni. Az eddig feketehaju férfi néhány óra leforgása alatt teljesen megőszült. Kollégája, Novotny tanító, szintén idegösszeomlást szenvedett. Rozoga állapotban volt a hatálhomp? A „Főied ni List“ jelentése szerint a brünni államügyészség elrendelte Sehuster Lipót révész letartóztatását. Bűnösségének kérdése még egyáltalán nem tisztázódott, mert azit csak a vizsgálat eredménye derítheti ki. A környék lakói azt állítják, hogy a komp nagyon megbízhatatlan állapotban volt és a jármii aljában kisebh-nagyobb lyukak tátongtak, amelyeket minduntalan rongycsomókkal tömött he a révész. A mentési (munkálatok rendkívül nehezen haladnak előre. Egész éjszaka fényszórókkal kutatták át a folyót a gyermekhullák után, de a megáradt folyó mély örvényei elnyelték a vizbefult gyermekek legnagyobb részét. Fétévig fog tartani a Phönix-iratok átvizsgálása Az aláíró tönkrement, — a váltóhamisitót elítélték Beregszász, május 27. (Saját tudósítónktól.) Hét év előtt a beregszászi szabók szövetkezete Prága, májius 27. A Phönix^botrány ügyében indított nyomozás, amelyet dr. Caslavslky ál- lamiügyéez vezet, állandóan három vizsgálóbírót, négy birójelöltet és három irodai ailkail- imazottat foglalkoztat. Az ügyben lefoglalt iratok négy hatalmas szekrényt töltenek mieg. Eddig mindössze mintegy 2500 ivet kitevő 170 irat- csomót sikerült áttanulmányozni. A vizsgálat, bármilyen gyors ütemben is fogják lefolytatni, legalább hat hónapig fog edtartani s körülbelül 10 ezer munkaórára van szükség az akták teljes földolgozására. A Plhönix letartóztatott igazgatói a vizsgálatot vezető közegeiknek előzékenyen szolgálatára állanak, csupán a vesztegetések ügyéről nem hajlandók vallani. Autengnuber, a letartóztatásban lévő miniszteri tanácsos a fogházban súlyos torokgyulladást kapott. Egészségi állupoita azonban az — AUTÓUT A NYITRAI ZOBORRA. Nyitrai munkatársunk jelenti: A város közelében lévő Zobor-hegyi zárdához és kirándulóhelyhez vezető ut igen elhanyagolt állapotban van, ami miatt autós kirándulók csak a legnagyobb nehézségekkel juthatnak fel a közkedvelt helyre. Pető Miklós, az AeTO-gyáT képviselője a napokban ajánlatot tett a zolbori hegyközségnek, mely szerint hajlandó kiépíttetni a zolbori zárdától a hegytetőre vezető utat, hla a zárdánál vámsorompót állíthat föl ée minden gépkocsi után tíz korona utvámot szedhet. Az érdekes ajánlat ügyében a zobori hegyközség a napokban hozza meg határozatát.- SÚLYOS BALESET A POZSONYI KIKÖTŐBEN, Pozsonyi szerkesztőségünk utóbbi napokban annyira javult, hogy elhelyezhették a Lábhadozók részére fenntartott cellába. Ez alkalommal egyes zárkát kapott. Néhány cseh esti lap jelentése szerint a Fhö- nix-ibiztositó élére a belügyminisztérium által kinevezett kormánybiztos az intézet letartóztatásban lévő igazgatóinak azonnali hatállyal fölmondott. A fő Imomdóievelet állítólag Andres és Kalischeir igazgatóknak már ki is kézbesítették. Miint jelentettük, a Becsbe küldött csehszlovák megbízottak az ausztriai nyomozás során a Phönix csehszlovákiai üzleteire vonatkozó iratokat átvették 6 Prágába szállították. A Becsből hozott iratok áttanulmányozására huzamosabb időt vesz igénybe s a nagy port fölvert ügyben csak ezután deríthetnek fényt a biztosító intézet csehszlovákiai üzelmeire. jelenti telefonon: A pozsonyi téli kikötőben ma súlyos munkásbaleset történt. Egy vasúti kocsi súlyos vasajtaja lezuhant és a kikötőben dolgozó Csapiár János 33 esztendős főrévi munkás fejére esett. A szerencsétlen ember súlyos agyrázkódást szenvedett. A mentők az állami kórházba szállították. — REVOLVERLÖVÉS FÉLTÉKENYSÉGBŐL. Mátyuföldi tudósítónk jelenti: Sulyák Mihály sopor- nyai lakos felesége miatt összeveszett Jávor János gazdával. Sulyák a féltékenységből keletkezett veszekedés hevében revolvert rántott és rálőtt Jávorra. A golyó nem talált, a lövöldöző gazdát letartóztatták. húszezer korona kölcsönt vett fel váltóra a Le- gióbank itteni s azóta már megszűnt fiókjától. A váltót a szövetkezet 15 tagjai, köztük Turóczy Gedeon beregszászi szabó irta alá. Többszöri rendezés után a tartozás 1931. január elsején tizennégyezer koronára csökkent és ekkor rendezték utoljára a váltót, amely március elsején vált esedékessé. A váltót lejáratkor a bank fizetés hiánya megóvatolta, de peresíteni elfelejtette. A mulasztást Riczó Elek, a bank váltóosztályának vezetője követte el, aki félve a következményektől a megóvatolt váltót meghamisította olyképpen, hogy vegyszerekkel eltüntette a váltó keltére és lejáratára vonatkozó adatokat és azokat három hónappal későbbi időpontra javította ki. A három hónap elteltével a váltót mégegyszer megóvatoltatta és azután peresítette. A per és az utána vezetett végrehajtás Tu- róczit házától fosztotta meg, mert a váltó tizenöt aláírója közül csak neki volt vagyona. A bank pénze megkerült, de Turóczy szegény ember lett. — Évek teltek el, közben a Légióbank beregszászi fiókja megszűnt, volt igazgatója ellen több- rendbeli csalás és sikkasztás miatt eljárás indult, mig Turóczy rájött arra. hogy őt hamis váltó alapján perelték be. Feljelentést tett az állam- ügyészségen, amely meg is indította a vizsgálatot, de a vádemelést megtagadta., mire Turóczy mint pótmagán vádló lépett fel. . A beregszászi kerületi bíróság folytatólagos tárgyaláson foglalkozott az üggyel és Riczót hathavi feltételes fogházzal sújtotta. Az ítéletben úgy a vádlott, mint a pótmagánvád* ló megnyugodott M a* Jogerőre emelkedett.