Prágai Magyar Hirlap, 1936. május (15. évfolyam, 101-125 / 3950-3974. szám)

1936-05-17 / 114. (3963.) szám

2 tag-pór után meggyőzte az orosz illetéke­seket a változtatás szükségességéről. Ugyanilyen tapasztalatokkal érkezett haza Litvinov is nyugati útjairól s lassan-lassan kialakult 'az uj platform,, amely külön cso­mag o'iéts'u szoc ia Uzmiusit bocsá t ott fór a a lom­ba Nyugateurópa számára. Az uj 'belátás első terméke a baloldali „népfrontok" megalakulása és eredményes szereplése volt Spanyolországban és Franciaország­ban. Tudjuk, ia népfrontok a baloldali pár­tok s főleg az 1930-ban mindenütt ketté­vált szocializmusok uj összekovácsolásából keletkeztek. De a vegyülés nem külsődle­ges. hanem belső tartalma is uj és eddig is­meretlen ötvözetet mutatott. Az első elv, amit az újítás megvalósított, a politikai fegyelemnek a fasizmustól átvett elve. Az elmúlt évtizedben a nyugateurópai szocializmus legnagyobb bajait a balpártok belső fegyelmezetlensége okozta, a szaba­dossággá vált félreértett szabadság, az egyéni vélemények uralma, a nézetek ösz- szeegyeztethetetlensége, a végzetes diffe­renciálódás az árnyalatok között, a frak­ciókra bomlás, ami munkaképtelenné tette a baloldali többségű parlamenteket és a ve­szekedéssé fajult szőrszál'hasogatás idővel megutáltatta a „szabad véleménynyilvání­tás" eszméjét. Az uj nyugati szocializmus bekapcsolta áramkörébe az autoritás ener­giáját. A fasizmustól átvett módon fegye­lemre tanította híveit és vezéreit s megin­dította az elmúlt évek széttagolódásaival ellentétes folyamatot: az amalgamizálódást. Sikerült is a két szocializmust valahogy aj középuton egyesíteni: a második interna- cionálétól a „népfront" a nyugati ember­nek megfelelő enyhébb világnézetet, azj evolúció elvét, a szinte kispolgári maga-! tartást vette át, a harmadik internacionálé- 9 tói az eszközök erélyességét, a katonás ha­tározottságot, a vitaiizmust és a céltuda­tosságot. így olyasmi keletkezett, ami nem idegen többé a nyugateurópai „munkásarisztokrá­cia" előtt, amelynek számát és hatását Marx és Lenin hajdan lebecsülte. Nem idegen, mert egyrészt nem pipogya, más­részt nem véres, számol azzal, hogy Nyu­gateurópa lakossága kilencven százaléká­nak kispolgári ambíciói vannak és jól érzi magát az úgynevezett polgári kultúrában, ha egyszer osztályrészese lehet. A népfront uj stílusának legnagyobb jelentősége azon­ban — » ez benne a főujitás — a régimódi forradalmak szükségszerűségének elvével1 való szakítás, A „viliágforradalom" helyett az „átszivárgás" lett a jelszó: nem a bar­ikádokon dől el az uj társadalom sorsa, hanem a választásokon s miután egy he­lyen, Oroszországban erőszakkal győzött és mintaképnek erős és egészséges szocia- [ lista államot épített ki, az életképességét bebizonyító eszme békésen átszivárog más­hova is, az emberek belátják létjogosult­ságát és így a „forradalom", amely ilyen körülmények között korántsem lesz véresí s csak éppen a nagy változást fogja jelez­ni, lassan és fokozatosan mindenfelé legá­0>«A:<üuMAGtoRHiniiAa Megakadályozzák a községi választási pártok fantasztikus elszaporodását A törvényjavaslatot a minisztertanács elfogadta ■ 'Ősszel csehszlovák gimnázium nyílik Komáromban Prága, május 16. A minisztertanács tegnap este tartott ülésén* egyebek között jóváhagyta a községi választási rend módosítására vonat­kozó törvényjavaslatot. E módosítás szerint a jövőben a választási párt maga köteles fi­zetni a jelöltlisták nyomtatásával kapcsolatos költségeiket, ha a választási számot nem éri el, vagyis, ha mandátum nélkül marad. A minisztertanács ezen kívül meghallgatta Krofta külügyminiszternek jelentését a belgrádi kisantant-konferenciáról s a jelentést tudomásul vette. Ugyancsak jóváhagyta a minisztertanács ama törvény javaslatát, mellyel az állammal, az önkormányzati testületekkel szemben fennálló követelések engedményezési módját rendezik. A kom lány rendeletiét fog kiadni a csehszlo­vák fizetőeszközök védeiliméröli szóló törvény és a szállítási eszközök katonai célú lefoglalásáról •szóló törvény végrehajtására,. A Ikoinmány ujaíbb egy érvre engedélyezte a ezlovenisakói és kárpát­aljai neimállami tanítói nyugdíjasok illetmé­nyeinek az állampénztárból előlegképpen való fizetéséit s jóváhagyta a Komáromban az 1936—1937. iskolai év elején megnyitandó csehszlovák tannyelvű állami gimnázium létesítésének ter­vezetét. A kormány végül a bányatánsládák oyugbéres tagjai illetményeire eingedélyeraeltsit megfelelő összeget. Kétemeletes repülőgép — 56 utas számára Amsterdam, május 16.®A holland légfor­galmi hivatal a nemrég épített Fokker ti- pusu F-56 hatalmas repülőgépre vonatko­zólag tegnap tett közzé részletes informá-' ciót. Az óriásrepülőgép két emeletes, négy motorral1 v*an felszerelve s belsejében hat­tagú személyzeten kívül az egymás fölött elhelyezett fülkékben ötvenhat utas számá­ra van kényelmes férőhely. A benzintartá­lyok a gép szárnyaiban vannak elhelyezve. A repülőgép minden motora 110 lóerős s a repülőgép az említett megterhelés mellett óránként 335 kilométeres sebességgel fog haladni. Kedvező elintézést nyert a régi megyei egészségügyi nyugdíjasok ügye Őinan győz s az uj éra mintegy magatol bevezetődik. A forradalom e békés eljövetelének tana tetszetős és alkalmas a polgárháborútól irtózó nyugati ember megnyerésére. A szovjet tudatosan hangoztatja e békés el­méletét és számtalanszor kijelentette, hogy „a forradalom minden országban bévülről, belső belátások alapján, magától, békésen és szinte észrevétlenül eljön, hia a szovjet bevált formáját idővel helyesnek ismerik el Európa népei. „Elvitathatatlan, hogy a szovjet is koncessziókat tesz az uj nyugati szocializmusnak: polgárosodik, átveszi az európiai ember ideáljait, nem ellenkezik, nem lázong a régi kultúra ellen, nem hajt­ja többé az alacsonyabbrendüség ressenti- ment-érzése, nem liheg bosszúért, —• csupa olyat tesz, ami alkalmas a kényelmes nyu­gati ember megnyerésére. Az uj szocializ­mus jelentős kezdeti sikerrel mutatkozott be Nyugateurópában: hatalomra került két nagy országban: Spanyolországban és Franciaországban s a kontinens feszülten várja a bevezetett rezsim első lényeges eredményeit. Mi, középeurópaiak skeptikusani nézzük kibontakozását. Sine ira et stúdió felvázol­tuk elveit, bemutattuk keletkezési körülmé­nyeit és céljait, — de nem hisszük, hogy a szocializmus oly lényegesen meg tudott változni és eredendő hibáit oly gyökeresen ki tudta irtani, hogy ne essék régi fonák­ságaiba, ne keveredjék ellentmondásokba s tényleg közel férkőzzék az európai nem­zetek ezerféle más eszménnyel, vággyal, törekvéssel és bonyolultabb erkölcsiség- gel telt leikéhez. Pozsony, május 16. A magyar nemzeti párt pozsonyi sajtóosztálya közli: Ismere­tes, hogy Kontsek György tartomány gyű­lési képviselőnek a régi vármegyei egész­ségügyi alkalmazottak nyúgdijügyében be­adott interpellációjára az országos költség- vetés tárgyalása keretében az országos el­nök részéről nyújtott válasz nem teljesen elégítette ki az érdekelteket. Ez ügyben legújabban az országos elnöktől végleges kiegészítő vállasz érkezett, amely megnyug­tató módon rendezi a kérdést. Ez ügyben ugyanis az országos elnök olyirányu kérdéssel fordult a belügyminisz­tériumhoz, hogy az 1934 március 27-i kor­mányrendelettel jóváhagyást nyert-e a szlovenszkói országos képviselőtestület 1930. évi október 30-i 68. számú határoza­ta. Ennek értelmében az országos képvise­lőtestület oly értelemben foglalt határozati- lag állást, hogy az úgynevezett kórházi régi nyugdíjasok nyugdíj- és ellátási illet­ményéit úgy fogja rendezni, mint az állam. E kérdésre vonatkozólag a belügyminiszté­riumtól ez év február 7-én B-3690/12—35. szám alatt kedvező válasz érkezett. Ennek értelmében az országos hivatal azonnal hozzáfogott a szlovenszkói kórházi régi nyugdíjasok nyugdíj- és ellátási illetményei rendezéséhez, nevezetesen felszólította az érdekelteket a szükséges iratok benyújtá­sára és fokozatosan már az újonnan rende­zett nyugdijukat, illetőleg ellátási illetmé­nyeket utalja ki számukra. Ezen intézke­déssel tehát a régi nyugdíjasok ezen cso­portjának sérelme végleges orvoslást 'nyert. Egymásnak szaladt két villamos Pozsonyban Pozsony, május 16. (Pozsonyi eaerkesiztöeé- günk teiteifooijelentése.) Ma reggel néhány perc­cel fél nyolc óra előtt a pozsonyi állami kórház ■előtt súlyos villilamoisezierencsétienség történt. Egy ,,Ck“ jelzésű villamos összeütközött a szembejövő „Cd“ jelzésű villamoskocsival. Az összeütközés során Csambal János kocsive­zető, továbbá dr. Heinrich Gusztáv pozsonyi állatorvos, Antmann Margit iskolásleány, Ne- sera Gertrud tanulcleány és Radó Erzsi tiszt­viselőnő könnyebben megsérült. Valaimemiy löket bevitték a közelii kóirbáizba, ahol bekötőztéík sebeiket, majd házi ápolásba bocsátották őket. A rendőrség megindította a vizsgálatot. Valószínűnek látszik, hogy a sze­rencsétlenséget az egyik fiatal kocsi vezető vi­gyázatlansága okozta,.. Fiatalkorúak revoiveres merényletei Prágában és Morvaországban Prága, május 16. Ma délelőtt két tizenhat év kö­rüli fiú megfogadta Zelinka János prágai sofőrt, hogy vigye őket haza kosirei lakásukra. Mikor a taxi a megjelölt ház elé ért, a két fiatalkorú meg­kérte a sofőrt, hogy segítsen nekik fölvinni esom-ig- jaikat a második emeletre. A lépcsöházban az egyik fiú letette a kezébe lévő csomagot, revolvert rántott s rákiáltott Zelinkára, hogy azonnal adja át pénzét. A sofőr nem vesztette el lélekjelenlétét, hanem ki­tépte a fiatalkorú bandita kezéből a revolvert, le­szaladt az uccára és rendőrt hivott. Mire a rend­őrök megérkeztek, a két fiatalkorú gonosztevőnek tnár nyoma veszett. A hatóságok kézrekeritésükre nyomozást indítottak. Fegyverrel védekezik a tolvaj tanonc ü1öjü<> május 16. Dragouu János Horni Otasla­vice-i bádogos tizenhatéves tanulója a napokban munkaadójának lakásáról elopott egy browningot, egy kerékpárt és ötven koronát a a zsákmánnyal megszökött. A kiskorú bűnöző kézrekeritésére meg­indították a nyomozást, de nem sikerült' elfogni. A bádogosinas hamar elköltötte a lopott pénzt s csü­törtökön esle egy óvatlan pillanatban belopódzott munkaadója lakására s onnan ismét 80 koronát lo­pott el. A bádogos felesége a ház mellett levő kert­ben észrevette az alvó ittast s férje után ment-, aki­vel együtt el akarták fogni. A léptek zajára a inas felébredt s a browninggal rá akart lőni mun­kaadójára. A fegyver azonban csütörtököt mondott s a kiskorú bűnözőt elfogták. Kihallgatása után be­kísérték az olmiici ügyészség fogházába s a bíró­ság gyilkosság kísérlete miatt fogja felelősségre vonni, —Bili IIMMII—I I I lini WP—IMI il I lil ilSflJWll— Megnyílt a prágai mezőgazdasági kiállítás Prága, május 16. Ma délelőtt nyitották meg ünnepélyes keretek között dr. Hodza miniszter­elnök, a kormány több tagja és a közélet és a diplomáciai testület számos képviselőjének je­lenlétiében a prágai mezőgazdasági kiállítást. Donát szenátusi alelnök, a kiállítási bizottság elnökének rövid megnyitóbeszéde után dr. Za- dina földművelésügyi miniszter mondott hosz- szabb beszédet. A miniszter rámutatott az ed­digi mezőgazdasági kiállítások fényes tradí­cióira s utalt arra, hogy ezek a kiállítások min­den esztendőben hü képét mutatják az egyes mezőgazdasági és vele szoros kapcsolatban álló termelési ágak nagyszerű fejlődésének. Az ez- idei kiállítás mezőgazdaságunk céltudatos mun­kájának dokumentuma — mondotta egyebek között a miniszter —. A csehszlovákiai mező­gazda nemcsak, hogy elérte minden tekintetben más államok mezőgazdáinak nívóját, hanem sokhelyütt, különösen a technikai termelés te­kintetében felül is múlta. A válság erősen érez­teti hatását a mezőgazdaságban, de az állam hathatós segítséget szervezett meg a válság kö­vetkezményeinek csökkentésére. Ez a segítési munka még nincsen befejzve s a mezőgazdasági politika terén még sok és nehéz munka vár reánk, ha azt akarjuk, hogy a mezőgazdasági termelés biztos és rentábilis alapokon nyugod­jék. A mostani mezőgazdasági kiállítás nagy­részt az irányított és szervezett gazdaság je­gyében áll, mindenekelőtt a gabona-, tej- és erdő terme lés terén. A miniszter ezután megnyitóidnak jelentette ki a kiállítást, majd kíséretével megtekintette a kiállítás egyes csoportjait. Agyonszmta sógorát egy kassai katona Kassa, május 16. (Kassai szerkesztőségünk íe» lefonjelentése.) Halálosvégü verekedés történt mára virradó éjjel Kassán a Kálvária-uccán a járványkórház mellett. Bodnár József, a kassal 11. katonai egészségügyi osztály egyik őrveze­tője összeveszett sógorával, Kananszky István kassai kárpitossal. A veszekedésre az adott okot, hogy Kananszky rosszul bánt a feleségé­vel, Bodnár nővérével. Bodnár szóváltás közben kirántotta bajonettjét és azzal több szúrást ejtett sógorán. Kananszky a szúrások következtében azonnal összeesett és a helyszínen meghalt. Az őrvezetö ezután a helyőrségi kórházba ment és ott Jelentette az örszoDén, hogy megölte só­gorát. Bodnárt letartóztatták és bekísérték % katonai fogházba. Kananszky holttestét pedig beszállították a köztemető halottasházába. A gyilkos azzal védekezett, hogy nagyon föl volt indulva, mert menyasszonya tegnap öngyilkos­ságot kísérelt meg és ez annyira elvette az eszét, hogy nem tudta, mit cselekszik. íSAKK 1 A második forduló Moszkvában A LASKER—LIGETI ÉS A FLOHR—CAPA- BLANCA JÁTSZMÁK REMISRE VÉGZŐDTEK Moszkva, május 16. A nemzetközi sakfcveir- semy második fordulójában Flohr Capablanca ©lleni vezérgyalog-játszmában minőségeit nyert és kitűnő kilátásai voltak a győzelemre, de rossz végjátékban hibát vétett és kénytelen volt neimisvel beérni A Ligeti—Lasker ortodox ve- izérgyailogjátszma már a 20. perc-ben véget ért, miután a tömegcsiere eildiöntetleiűbez vezetett. A többi játszma még függőben maradt. Kan jobban áll Ragozinmál és Löwetifischiiek is nye­rési kilátásai vannak EHiskases ellen. A Rjumin —Botvinnik-játszma valószínűleg remis lesz. — MEGSZÜLETETT A LEGÚJABB HETES- TANÁCS. A parlamenti földművelésügyi. bi­zottság koaliciósipárti képviselőiből alakított hetestanács tegnap tartott első ízben érte­kezletet, amelyen a morvaországi karsztvi­dék villanyositásával kapcsolatos kérdéseket tárgyalták. E villanyositáshoz az állam je­lentős segélyösszeggel járult. Egyes morva karsztvid'éiki községek e villanyositási. se­gélyt más célokra, utak építésére, folyok, pa­takok szabályozására fordították. E községek elöljárósága javarészt cseh néppárti és szo­ciáldemokrata, ezért nem keltett feltűnést, Ihógy a villanyositási segélyek ilyen felhasz­nálása ellen az agrárpárti tag óvást emelt. A többi tag azzal válaszolt, hogy az agrár- érdekeltségü gödingi cukorgyárban is 28 mil­lió korona állami kamatmentes betét van, melynek más volt a rendeltetése. Ezzel az agrárok a karsztvidéki vMlanysegélyügyet is tudomásul vették s nemi firtatják tovább. 1936 május 17, vasárnap.

Next

/
Oldalképek
Tartalom