Prágai Magyar Hirlap, 1936. május (15. évfolyam, 101-125 / 3950-3974. szám)
1936-05-13 / 110. (3959.) szám
4 1936 május 13, szerda, ICsak a szeminárium költözik Pozsonyba, Jantausch püspök Nagyszombatban marad Nagyszombat, május 12. (Saját tudósítónktól.) Mértékadó hivatalos helyről azt a felvilágosítást kaptuk, hogy a római katolikus szeminárium megszűnik Nagyszombatban, illetőleg átköltözik Pozsonyba s ez év október elsejétől kezdődőleg beleolvad a pozsonyi szlovák egyetem uj katolikus teológiai fakultásába, A nagyszombati szeminárium mostani helyiségeiben a Sza- léziánus rend fog elhelyezést nyerni. Hivatalos helyen kijelentették azt is, hogy nem felel meg a valóságnak az a hir, hogy dr. Jantausch Pál püspök és az apostoli admi- nisztratuira ugyancsak Pozsonyba fog átköltözni, A nagyszombati püspök, a püspöki hivatal, valamint a káptalan változatlanul továbbra is Nagyszombatban marad. Budapesti magyar dalosok magyar énekkel üdvözölték Mussolinit A pápa a magyar nemzet erényeiről és történelmi érdemeiről Szlovenszkói magyar prágai előadása a szlovenszkói magyar kérdésről Prága, május 12. Dr. Bolya Lajos nyitrai bíró, a Magyar Kisebbségi Társaság igazgatója hétfőn este a prágai YMCA klubhelyiségében mintegy száz főnyi közönség előtt „Mit kívánnak a magyar fiatalok a csehektől és a szlovákoktól" címen előadást tartott a szlovenszkói magyar problémáról. Az előadást vita követte. Dr. Bolya előadása kezdetén hangsúlyozta, hogy nem kivan politizálni, de mégsem térhet ki a kisebbségi magyar élet politikai tagozódásának rövid ismertetése elől. Fölvázolta a magyar kisebbségi politikai viszonyokat, mely szerint az egyik oldalon a két magyar pártból nemrégen alakult „totalitást hirdető" (?) egységes ellenzéki magyar párt áll, mig a másik oldalon a csehszlovák pártokban megszervezett magyarok s azok képviselői foglalnak helyet. Ez utóbbiak a cseh pártok részeit képező magyar csoportok — mondotta dr. Bolya <— nem képesek önálló cselekvésre. Működésük a csehszlovák vezetés alatt álló pártoktól függ. Úgynevezett aktivizmusukból igen sokat levon az a körülmény, hogy önállóság híján a magyar kérdésekben sem képesek önálló cselekvésre s szükségszerűen követik a csehszlovák pártok taktikáját. Bolya Lajos kijelentette, hogy az a „generáció", amelynek nevében előadását tartja, nem tartozik egyik politikai csoporthoz sem és megvan az önálló politikai koncepciója. Előadása során ismertette a magyar kisebbség nemzeti, kulturális, gazdasági és szociális sérelmeit, amelyeket a magyar ellenzéki törvényhozók 1920 óta oly sokszor kifejezésre juttattak a legilletékesebb fórumokon. Arra a kérdésre, hogy mit kíván a magyar fiatalság a csehektől és szlovákoktól, azzal válaszolt, hogy demokráciát, a demokratikus elveknek a magyarsággal szemben való teljes és következetes érvényesítését. — Súlyos tévedésen alapult dr. Bolyának többek között ama megállapítása, hogy nincs á köztársaságban csehszlovák—magyar viszony és probléma, s hogy ennek az alapjait most szándékszik lerakni az ő általa képviselt ifjú generáció. (Csehszlovákiai magyar probléma 1919 óta van!) Súlyos hiba terheli Bolyát azért is, mert — saját bevallása szerint — a régi viszonyok ismerete nélkül nyúl bele a magyar kisebbségi élet problémáiba s elitéi mindent, amit — nem ismer. (Dr. Bolya fejtegetésével lapunk más helyén is foglalkozunk.) A vitában a baloldali magyar ifjúság nevében Wein Gyula egyetemi hallgató szólalt föl, aki Róma, május 12. Mussolini miniszterelnök hétfőn este 7 órakor a Budai Dalárdát fogadta Ripka Ferenc volt főpolgármester vezetésével. A fogadtatáson jelen voltak Szendy Károly Budapest polgármestere, báró Villan! magyar követ, Esterházy Móric volt magyar miniszterelnök feleségével és több zarándok. Ripka Ferenc lelkes szavakkal üdvözölte Mussolinit, majd a Dalárda diszdalokat énekelt. Később Mussolini kívánságára több magyar dalt adtak elő. Mussolini meleg szavakkal köszönte meg az ünneplést, — Nagyon hálás vagyok — mondotta —, hogy napi munkámnak ilyen szép befejezést adtatok és megismerhettem a magyar dalt. Mai látogatásotokra mindig szivesen fogok visszaemlékezni. Ha hazamentek, mondjátok el, hogy mindig barátja voltam a magyaroknak és mindig az is fogok maradni. Ezután Szendy Károly polgármester adta át üdvözlő szavak kíséretében a Budapest történetét és nevezetességeit ismertető könyveket. Végül Mussolini búcsút mondott az üdvözlőknek, akik lelkes éljennel feleltek búcsúszavaira. Hatszáz magyar zarándok a pápánál Róma, május 12. XI. Pius pápa hétfőn délben kihallgatáson fogadta a magyar biboros-herceg- primás vezetésével Rómába érkezett hatszáz néhány elvi jelentőségű ellenvetésen túl, arra a megállapításra jutott, hogy a többségnek nem az a föladata, hogy számonkérje a kisebbségektől azt, hogy mit tettek eddig az állam érdekében, hanem az, hogy maradéktalanul tegyen eleget a kisebbségekkel szembeni kötelességeknek s ezután jöhet a számonkérés. Hlavka titkár szlovákul szólalt föl s hangsúlyozta, hogy minden magyar zarándokot. Serédi Jusztinián biboros- hercegprimás 9 órakor a Szent Péter-bazilika szentélykápolnájában misét mondott. Utána Ince pápa síremlékéhez vonultak, amelyen elhelyezték Magyarország és Budapest székesfőváros koszorúját. Budapest székesfőváros nevében Szendy polgármester vett részt az ünnepélyen s beszédében hangsúlyozta, hogy Ince pápa nagy barátja volt a magyaroknak. A pápai kihallgatáson a terembe lépő egyházfőt a pápai himnusz fogadta. Serédi biboros- hercegprimás mondott üdvözlő beszédet. Hangoztatta, hogy a magyarság mindenkor a kereszténység védelméért harcolt. A magyarok a mostani nehéz helyzetben újra őrt állnak a keletről fenyegető veszedelemmel szemben és védelemért újra a pápához fordulnak. A pápa húsz percig tartó beszédben válaszolt a hercegprímásnak. — Igazad van — mondotta —, hogy a mai idők hasonlítanak a kétszázötven év előtti időkhöz, mert most ismét általános veszedelem fenyegeti a kereszténységet a kommunizmus elterjedésében. Ez a veszedelem már nemcsak az egyének, de a nemzetek életébe is befurakodott és sokszor a legnyugtalanítóbb módon. Sőt egyes államférfiak mellette állanak Európában ennek a veszélynek. — Ismeri a magyarság erényeit, nemcsak a történelemből, hanem személyesen is, mert szerencséje volt Budapestet látni és a magyar népet megismerni. szlovák érzi és ismeri a magyar problémát s ama meggyőződésének adott kifejezést, hogy eljön az idő, amikor a ma még szembeötlő kisebbségi sérelmek megszűnnek s lehetővé válik a békés együttműködés a többségi és kisebbségi nemzetek között. Hasonló fölszólalás történt a nemzetközi békeliga egyik csehszlovák tagja részéről. As alvilág királynője Irta: HARRY LESLIE (34) — Valóban a Wawerley-állomásról akartam indulni, de dolgom kissé tovább húzódott, mint gondoltam. Pontosan negyedkilencig tartózkodtam otthon, nagybátyámnak, Joe Crawfordnak a házában. Negyedkilenckor útnak indultam, miután nagybátyámmal megbeszéltük, hogy háromnegyed és kilenc között a Caledonian-állo- más indulási perronján találkozunk. Kofferemet nagybátyám vitte ki kocsin. Én pedig gyalogosan indultam útnak, mert kissé fájt a fejem és ki akartam szellőztetni, azonkívül az egyik fontos levelemet ajánlottan adtam föl a főpostán, amely a Charlotte-tér közelében van. A Char- lotte téren ez alkalommal nem jártam, csak a főpostán voltam és onnan egyenesen a Caledo- nian-pályaudvar felé haladtam. Ekkor láthatott az a két ismerősöm, akik itt tanúvallomást tettek. Félkilenc és háromnegyedkilenc óra között lehetett ez. A kezemben azonban nem cipeltem valami súlyos holmit, hanem csupán az uti- r.ecesszeremet, amely már nem fért be a bőröndömbe és amelyet éppen ezért magammal vittem. Most Dávid Graham lépett be. Vád és védelem idáig egyensúlyban tartotta egymást. Most azonban szokatlan izgalom vett erőt a termen és én is úgy éreztem, hogy most dől el a mérleg nyelve erre, vagy arra. Dávid valóban magánkivül volt. Borzasán, szinte eszelősen foglalt helyet a tanuk padján. Alig mert rámnézni s ha mégis felém tévedt a tekintete, nyomban elkapta a fejét. Kimondhatatlan kin és fájdalom ült ezekben a beteg szemekben. Sajnálnom kellett volna őt, ha egyáltalán tudtam volna valakivel szemben sajnálatot érezni. Ekkor állapítottam meg először magamról, hogy a sajnálat érzése egyszerűen elveszett lelkivilágomból. Sem embert, sem állatot nem sajnáltam többé. Még az önző emberek sajátságát sem ismertem, az önsajnálatot. A termen szokatlan zugás, morgás szaladt végig, amikor Dávidot meglátták. Nem is volt ebben semmi meglepő, hiszen ő volt a szörnyű REGÉNY drámának második áldozata, akit talán a meggyilkolt hölgynél is szörnyűbb csapás ért. Az elnök fölszólitására először is azt mondta el Dávid, hogyan folyt le Cecil nénivel való utolsó találkozása. — Tremlett lejött hozzám és megmondta, hogy úrnője rosszul érzi magát és nagyon nyughatatlan. Érre azonnal bementem hozzá ... — Mikor lehetett ez? — Félnyolc óra tájban ... — Miről beszélgettek? — Családi dolgokról. Olyanokról, amiket itt most nem szeretnék megismételni, mert semmi vonatkozásban nincsenek az üggyel... Szegény Dávid, most is a küszöbön lévő házasságról beszélhetett Cecil nénivel. .. — A néni kissé fel is vidult és».. Itt Dávid láthatólag elérzékenyült s csak hosszabb szünet után tudta folytatni: — Igen, közelgő házasságomról beszélgettünk, aztán a nekem szánt ajándékozásra terelte a beszédet. Megint szóbahozta, hogy minden ékszerét leendő feleségemre fogja hagyni s ha leány- gyermekünk lesz, megint azé legyen minden ékszer. így maradjon a Graham-családban . . . — Meg is mutatta az ékszereket? — vetette közbe hirtelen Sir James. — Nem ... nem ... de igen, igen, — villant föl belőle hirtelen a szó. Igen? Most én hajoltam messzire előre a padomról, hogy megfigyelhessem az arcát... Mit beszél ez a szerencsétlen? Miért nem mondja a tiszta igazat? Kinek akar használni vagy ártani? Használni vagy ártani akar nekem? Megmenteni vagy elveszejteni? — Igen... — ismételte meg Dávid. — A néni elővette az ékszereket és megmutatta. Aztán újból visszarakta a helyére . . . — Az ékszerek tehát az Ön utolsó látogatása alkalmával még ott voltak az ékszeres kazettában? — tette föl a kérdést Sir James. — Igen, benne voltak . ., — Valamennyi ékszer? — Igen, valamennyi, vagy ... nem ... nem tudom... én igazán nem tudom, hogy mennyi ékszere volt a néninek. Nem beszélt róla. De ha hiányzott volna valami, nekem bizonyára szólt volna, már pedig nem említett semmit..-. — És mit gondol, mi bántotta a nagynénjét ezen az utolsó délutánon? — kérdezte az ügyész. — Múló rosszullétről, idegességről panaszkodott, de az okát nem mondotta ... Csak azokról az ügyekről beszélgettünk, amiket megemlítettem. Elmondta, hogy Mr. Enevoldsen már el is készítette az ajándékozási okmányt s hogy milyen kár, hogy egy egyszerű adományozási eljárás annyi alakisággal jár, holott sokkal jobban szeretné, ha közvetlenül tőle kaphatnám meg a vagyont... — Meddig volt nála? — kérdezte az elnök. — Ha jól emlékszem, egy óra hosszat... — Félkilenckor tehát még élt a nagynénje és tulajdonában voltak az ékszerek? — kérdezte az ügyvéd. — Igen, igen, — erősitgette nagy buzgalommal Dávid. — Félkilenc órakor úgy láttam, hogy már nagyon fáradt és szeretne egyedül lenni. Ekkor magára hagytam és szóltam a szobaleányának, hogy úgy egy óra múlva menjen feléje s figyeljen, hátha még lesz az úrnőjének valami parancsa ... Pár pillanatig csönd volt a teremben, halálos mély csönd, amiből azonban én kiéreztem azt az izgalmat, ami nagy eseményeket szokott megelőzni. Átmenet volt ez egy újabb kérdéscsoportra s mindenki feszült figyelemmel leste az elnök kérdését. — Úgy tudom, Ön egy ideig jegyben járt Miss Edith Lillian Crawforddal, nemde? Az ember inkább sejtette, mint hallotta a Dávid ajkai közül halkan kisurranó igent. — Kérem, mondja el, hogy milyen körülmények közt és miért bomlott föl' ez az eljegyzés? Sir James Fenwick már éppen föl akart ugrani a helyéről, hogy a kérdés föltevése ellen tiltakozását jelentse be, de Dávid egy pillanattal hamarább jutott szóhoz: — Azt hiszem, teljesen indokolatlan volna, hogy erre a kérdésre feleljek. — Akkor — szólt udvariasan az elnök —, majd másképen fogom megszövegezni a kérdést, úgyhogy a tisztelt barátom se emelhessen kifo- fogást ellene. Arra feleljen, hogy április huszon- hetedikén, a kora reggeli órákban kapott-e Ön a vádlottól egy levelet, amelyben arra kérte Önt, hogy oldja föl adott szava alól: kapott-e ilyen tartalmú levelet. Igen, vagy nem? Goga Oktáviánt megmérgezték? Bukarest, május 12. Goga Octaviaii állapota, akit állítólag politikai ellenfelei megmérgeztek, továbbra is súlyos. Értesítették Goga Karlsbadban tartózkodó feleségét férje súlyos állapotáról. Gogáné azonnal repülőgépre ült és útban van hazafelé* Egyes hirek szerint Gogának súlyos influenzája van. Parlamenti bizottság alakul a Rajnlss-ügy megvizsgálására ? Budapest, május 12. (Budaipesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) A Rajniss- üggyel kapcsolatban Györki szocialista képviselő azt az indítványt _ jegyezte be a képviselőház inditványkönyvébe, hogy egy huszonegy tagból álló parlamenti vizsgáló- bizottság vizsgálja meg az „Uj Magyarság44 anyagi forrásait. Ősi kriptát fedeztek fel Pozsony egyik legrégibb templomában Pozsony, imájus 12. (Pozsonyi szerkesztőségünktől.) A pozsonyi Szent Ferencrendi zárda templomában, amely 1297-ben épült, egy régi kriptát fedeztek fel a napokiban és abban néhány csontvázat és koporsómaradványokat találtak. A temiploim jobboldalán, a Szent Rozália kápolna alatt fedezték fel a kriptát, amiről már régóta tudlak, mert ezen a helyen kongóit a kőpadodat. A napokban az egyik pátér a sekrestyéssel kiemelte az egyik kőkockát és alatta két és fél méter mély üregre bukkantak, amelyek hossza és szélessége mintegy négy méter volt. Két gótikus oszlop van az üregben, ezek valószínűleg a tizenharmadik századból származnak. Az egyik koporsó födelén még olvasható az eltemetett nevének kezdőbetűije: „G. H.“ A házfőnök utasítására a talált csontmaradványokat egy betonüregbe falazták be. A (feljegyzések alapiján megállapították, hogy 1709-ben egy Horváth György nevű nemes embert, féleségét és gyermekét temették el a zárdában, de eddig senki sem tudta, hogy hol van a sírbolt. Valószínű, hogy a G. H. kezdübetük Georgieus Horvátiból jelentenek. A kriptában talált csontmaradványokat valószinüleg már megbolygatták, mert azok nagy- rendetlenségben feküdlek. A zárda vezetősége a kriptát valószínűleg a hívek számár^ is megnyitja. Dávid pár pillanatig tanácstalanul állt a bírák előtt. Erre a kérdésre is meg akarta tagadni a választ. A jelenvoltak kíváncsisága a végsőkig volt fölfokozva. Annyi bizonyos, hogy ezúttal sem adott hallható feleletet. De a hallgatóság minden tagja láthatta a hirtelen bekövetkezett elsápadásából és könnyekkel küzködő bánatos, kidülledt szemeiből, hogy az a szó, ami semmiképen sem akart kibukkanni remegő ajkai közül, kizárólag csakis az lehetett: — Igen! VII. FEJEZET Fenwick remekel Annyi bizonyos, hogy Dávid Graham kihallgatása után nyomban eltűnt az a kevés részvét is, amit reménytelen helyzetem a hallgatóság egy részében — helyesebben azt mondhatnám: jelentéktelen töredékében — ébresztett. Az a lehetőség egymagában, hogy elkövethettem a rab- lést és gyilkosságot és az a szívtelenség, amely- lyel félszeg vőlegényemet kezeltem, orránál fogva vezettem, tönkretettem, aztán elhajítottam magamtól, mint a kifacsart citromot, egyszeriben ellenem hangolt mindenkit. Abban a kérdésben, hogy gyilkos voltam-e, vagy nem, még nem foglalhattak állást, de a Dáviddal szemben tanúsított magatartásom következtében minden rosz- szat föltételeztek rólam... Ha tudom azt előre, hogy igy következnek a dolgok, dehogy is Írtam volna meg azt az ominózus levelet elutazásom előtt. Ámde mindez benne volt a tervben, amely a legaprólékosabb részletekig tökéletesen volt kidolgozva. Csak egyre nem számítottunk. Arra, ami tényleg bekövetkezett. Az az ominózus levél. Persze, most már értettem, hogy miért faggattak annyit a vizsgálat folyamán is róla! És most már értem azt is, hogy egyáltalán hogyan keveredhettem a szörnyű gyanúba. Amint Andrew Grahamnak a vallomásából megtudtam, éppen ő volt az, aki levelem érkezése után jelentést tett a rendőrségnek, amely akkor már megszállotta a Graham- palotát. A szakitó levél irányította a figyelmet rám, hogyan is mertek volna különben gyanúba fogni... (Folytatjuk.)) %
