Prágai Magyar Hirlap, 1936. április (15. évfolyam, 77-100 / 3926-3949. szám)
1936-04-28 / 98. (3947.) szám
1936 április 28, kedd. <?RA:<3fl-MAtó?Afr-Hl RL3B 5 Hírek 28 I Április »%V Kedd Felkérjük tisztelt előfizetőinket, akik lapunkat házhoz való kézbesítéssel kapják, hogy az előfizetési dijat kizárólag kiadóhivatalunk által kiállított elismervény ellenében fizessék ki megbízottunknak. Újabb szlovák irodalmi est Budapesten Budapest, április 27. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) A Lafontai- ne irodalmi társaság szombaton délután hat órakor a budapesti Tudományos Akadémia dísztermében lengyel és szlovák irodalmi estet rendez. Az est keretében szlovák költője müveit mutatja be Zobor Eszter és dr. Vikár Béla, utána pedig Szentistványi Juliska és Vargha István gitárkiséret mellett szlovák népdalokat énekel. — A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK NYÁRI TARTÓZKODÁSÁNAK PROGRAMJA. A köztársasági elnök nyári utazási és munkarendjét véglegesen még nem állapitották meg. Egyes lapokban oly hírek láttak napvilágot, hogy a köztársasági elnök egész irodájával átköltözik Szlovenszkóra és hogy minisztertanácsokat is ott fognak tartani. Illetékes helyen megállapítják, hogy a köztársasági elnök nyári utazási tervét még nem állították össze. Egyelőre csak, annyi bizonyos, hogy júniusban Morvaországot, szeptemberben Szlovenszkót látogatja meg, október elejét pedig Kárpátalján tölti. Ez utazásai során részletesen és aprólékosan fog tájékozódni a helyi szükségletekről, utján személyi titkárai és irodájának egyes hivatalnokai kisérik, de az egész iroda nem. Egyelőre arról sincs szó, hogy az elnök nyári tartózkodása helyén a miniszter- tanács üléseket tartana, és ez nem is valószínű, mert nem lesz szükséges. Csak egészen rendkívüli körülmények esetén történhetnék ez meg. — VIII. EDVÁRD — TÁBORNAGY LESZ. Londoniból jelentik: VIII. Edvárd angol király junius eilsó hetében fogadja a Buckingham-ipalota tróntermében Anglia nyolc tábornagyát, kiknek nevében herceg Connaiigbt, a rangban legidősebb tábornagy átnyújtja az uralkodónak a díszes tábor- nagyi botot abból az alkalomból, hogy a király az angol hadsereg tábornagyi rangját vette fel, A küldöttség tagjai herceg Com- naught-on kívül: Lord Alcenby, Sir William Birdwood, Sir Claud Jacob, Lord Miine, Lord Cavan, Sir Philip Chétwüde és Sir Ardhibald Mon tgo mery-Massingberd. A király katonai pályáját mint hadnagy kezdte a walesi testőr gyalogezredben és trónralépése- kor tábornoki rangot viselt. — HÁZASSÁG. Harmos Márta, Harmos Károly komáromi festőművész, tanár leánya szombaton esküdött örök hűséget Pallay Lajos okleveles magyar királyi gazdatisztnek Magyar- Komáromban, az ottani katolikus templomban. — BUBNICS PÜSPÖK BÉRMAKÖRUTJA. Rozsnyói tudósítónk jelenti: A rozsnyói püspöki hivatal most állította össze Bubnics Mihály püspök idei bérmakörutjának útitervét. Ezek szerint a bérmakörut Áldozócsütörtökön, május 21-én Torna,görgőn kezdődik s 24-én Krasznahorkaváralját, 25-én Barkát, 26-án Hárskutot, 27-én Pelsőcöt, 28-án Csehieket, 31-én Rozsnyót, junius 1-én Nagy- rőcét, 2-án Murányt és Murányhosszurétet, 3-án Jolsvát, 4-én Rákosbányát és Ratkó,Idiótát, 6-án Gácsfalvát. 7-én Breznicskát, 8-án Feledet, 9-én Bohócát, 10-én Uzapanyitot, 13-án Podkrivánt, 14-én Díványt és 15-én Alsósztregovát érintve, 16-án Felsőtisztáson ér véget, — KOSZTOLÁNYI DEZSŐ BETEGSÉGE* Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Kosztolányi Dezső, mint emlékezetes, a legutóbb súlyos gégefőmütéten esett át. Az operáció után a költő állapota örvendetesen javult, úgyhogy már házi kezelésbe engedték. Pénteken azonban állapotában ismét komplikációk állottak be, úgyhogy sürgősen be kellett szállítani a Szent János-kórházba. Kezelőorvosainak közlése' szerint vasárnap és hétfőn a nagybeteg állapota ismét lényegesen javult és nincs ok aggodalomra. — FELHÍVÁS HARMINCÉVES TALÁLKOZÓRA. Tiohy Kálmán festőművész (Rozsnyó) felkéri mindazon volt osztálytársait, akikkel a rozsnyói ág. h, ev. főgimnáziumban 1906 j un inti havában érettségit tett. hogy a harmincéves találkozó előkészítése céljából vele címüket közöljék. Antiszemita kilengések Pozsonyban Háromnapos zsidóellenes tüntetés után a rendőrség betiltotta a „Gotem“-litm előadását Tüntetések az egyetemen ■ A hétfő délelőtti antiszemita népgyülés résztvevőit a rendőrség beterelte a rendőrség udvarára ■■ A zsidók „védőrséget" alakítottak ■ ■■ A tüntetések ügye a tartománygyülésen és a városi tanácsban Htinka Pozsonyban Pozsony, április 27. (Pozsonyi szerkesztőségünk telefonjelentése.) A pozsonyi Tátra- és Metropol-mozik műsorán levő, zsidó- tárgyú „Golem“ film elleni diáktüntetések szombaton, vasárnap és hétfőn megismétlődték. A tüntetők nemcsak a film ellen, hanem a pozsonyi zsidóság ellen is felléptek. A tüntetés eredményeként hétfőn már levették a filmet mindkét mozi műsoráról. Büzbombák a Tátra •mozgóban Szombaton délután az ötórás és héterás mozielőadások mindkét moziban zavar nélkül lefolyhattak. Az esti utolsó előadás alatt azonban a Tátra-mozi folyosóin és az előadóteremben is néhány tüntető diák büzbombákat és robbanó bombákat dobott el, ami meglehetős izgalmat keltett a közönség soraiban. Megerősített rendőrőrjárat teremtett rendet. Három tüntető diákot igazoltattak és kivezetek a moziból, úgy hogy az előadást folytatni lehetett. Közben a mozi épülete előtt mintegy háromszáz főből álló tömeg csoportosult ösz- sze. Nagyrészük a Svoradov internátusból jött, de sokan voltak köztük az agrár akadémikus ifjúság soraiból is* Füttyszóval, autonómista jelszavak és zsidóellenes kifakadások mellett a Mihály- kapu-uccába vonultak a régi ítélőtábla épületén élhelyezett Stur emléktáblához. Itt elénekelték a ,,Hej slováci" kezdetű nemzeti dalt, majd visszatértek a Tátra-mozihoz s hangos kiabálással követelték a film betiltását. A rendőrség erélyes közbelépése széjjeloszlatta a tömeget. Közben a Vigadó épületében Stur-ünnepségek voltak, amelyek végeztével hatalmas diáktömeg a Carlton előtt kezdett tüntetni a zsidók ellen. ' Ezeket is rendőrök oszlatták széjjel, de a diákok kisebb csoportokban a Köztársaság-térre vonultak s ott egyesültek a Tátra-mozgó előtt széjjelszórt tüntetőkkel. A rendőrség végül is kényte-, len volt a Köztársaság-térre vezető útvonalakat elzárni, majd éjjel fétizenegy órakor erős attakkal megtisztítani a Köztársaság-teret a tüntetőktől. Éjjel tizenegy órakor a Köztársaság-teret sikerült teljesen megtisztítani a tüntetőktől. Pofonok az Astoriában A rend azonban nem tartott soká. Éjfél után több kisebb tüntetőcsoport behatolt az Astoria-kávéházba s különböző hazafias dalokat énekelt, majd inzultálta a kávéház zsidó vendégeit. Hamarosan mintegy hatvanra növekedett a tüntetők száma. Tévedésből két egyetemi tanárt is megtámadtak, akiket zsidóknak néztek. Több üvegpoharat összetörtek s betörték a kávéház bejáratánál lévő kirakat- ablakot, amelyben a Golem-film reklámjai voltak. A rendőrségnek kellett közbelépnie, hogy rendet teremtsen a garázdálkodó tüntetők között. Huszonnégy személyt előállítottak, közülük egyet őrizetben tartottak. Két diák és egy tisztviselő, aki véletlenül a kávéház előtt ment, megsebesült. Zsidó „védőrség“ a tüntetők ellen A tünetesek vasárnap sem szűntek meg. A Tátra mozgóban a vasárnap délutáni öt- és hétórás előadáson ismét több diák fütyüléssel akarta megzavarni a film pörgetését, Két tüntetőt a rendőrség előállított, mire az előadást zavartalanul he tudták fejezni. Előadás után a Hurbán-téren háromszáz főből állá tömeg tüntetett a zsidók ellen. Itt már a kommunisták is segítettek a diákoknak és hirtelen népgyiilést akartak rögtönözni, Nagyob rend- őrkésziiltség vonult fel, amely a tüntetőket a közeli uccukba szoritotta és széjjeloszlatta. A Zsi- dó-»ccán a tüntetők ismét összetömörültek s mintegy ötven ablakot betörtek. Itt hevesebb összetűzésre került a sor a tüntető diákok és a zsidók között. Az egyik pozsonyi zsidó sportegy- let vivői és boxolói hamarosan „védörséget“ szervezte^ és útját állották a tüntető tömegnek. A verekedésnek a rendőrség vetett véget s a iin- tetőket széjjelkergette. Vasárnap éjfél után már rend volt a városban. 300 tüntető a rendőrségen Még vasárnip délután a pozsonyi főiskolások in- ternátusaiban röpiratokat osztottak széjjel. A röp- iratokon hétfő délelőtt 11 órára a Városi Színház előtti téren népgyülést hirdettek és fölhívták a diákságot arra, hogy ezen a gyűlésen minél számosabban vegyenek részt. A készülő gyűlésről a rendőrség is tudomást szerzett, s ezért már jóval 11 óra előtt megszállotta a színház környékét. Hétfőn délelőtt 11 órára mintegy 400 főből álló tömeg gyűlt össze a színház előtt és meg akarták kezdeni a népgyülést. Még mielőtt erre sor került volna, az erős rendőri készültség szervezetten mintegy adott jelre körülfogta a tüntetőket és tömegesen beterelte a belvárosi rendőrhommisszariátus udvarára, ahonnét a rendőrség tolonckocsiján szállították el kisebbnagyobb csoportokban a kórházuccai rendőrigazHétnapi elzárásra ítélték Tost László kassai helyettes polgármestert közgyűlési „közbotrányokozás" miatt Kassa, április 27. (Kassai sz er ke sz tőségünk telefonjelentése.) A kassai rendőrigazgatóságon Spenik Sándor rendőrbiró ma tárgyalta Tost László helyettes polgármester ügyét, akit a rend- őrbiróság közbotrányokozással vádolt. Az ügy előzménye a február 27-i városi közgyűlésre nyúlik vissza, amikor Brepta építészt bízták meg az északi elemi iskola építésének felügyeletével. A magyarság pártjai ellene szavaztak, a javaslatnak és Tost László külön hangsúlyozta felszólalásában, hogy a városnak van egy szakértője Kopriva mérnök személyében s azt kívánta, hogy őt bízzák meg az építkezés felügyeletével annál is inkább, mert a város akkor megtakarít 35Ö0 koronát, amit Breptának kellene kifizetni. A javaslatot szavazás alá bocsátották és akkor Tost László helyettes polgármester úgy szavazott, hogy „Breptának nem, nem, soha*. Ezt a mondatát inkriminálta a hatóság s emiatt került ma a rendőrbiróság elé. A mai tárgyaláson a polgármesterhelyettes hangsúlyozta, hogy nem volt szándékában semmiféle provokáció és kimondottan úgy szavazott, hogy Breptának nem, nem, sóiba* amivel azt akarta kihangsúlyozni, hogy a magyarság pártjai mindenképpen ellene vannak, hogy Brepta kapja meg a felügyelőséget. Bzeakivül meg alkarba akadályozni azt a fö- lö&liegies pécnz'pocsiékoilásit, ami Brepta miegbiz-a- tása jellembelit volna a városnak. Távol állott ■tőle mindem provokatív szándék, amivel vádolják. Az ügybem több tanút hallgattak ki, többek között magát Maxon polgármestert, aki ugyanolyan értelemben vallott, mint Tost ElmomdiO'bta, hogy T-oet László a szavazás előtt háttal ült aiz elnöki emelivémyntek és miem fiigyeit oda, Figyelmeztette ekkor, hogy mire kell szavazni s akkor mondotta Tost, hogy Breptámak nemi, nem, soha. ő az egészet tréfának tartotta és ha nem úgy fogta volna fék akkor megdorgálta volna Tostot, A többi tanú résziben ugy vallott, mint a polgármester, de többen provokációt láttak Tost kijelentésében. A tárgyalás végén kihirdették az ifélebet, amely szerint bűnösnek mondották iki Tost László polgármesterhelyettest és hétnapi elzárásra, valamint 2000 korona pénz- büntetésre ítélték feltétlenül. Tost fellebbezést jelentett be az ítélet eillen.. ÉRELMESZESEDÉS. IDEGEK, MIRIGYEK, CSONTOK stb. megbetegedéseinél a Csizi Jód-Brómot gyógyvíz otthoni ivókúráját legmelegebben ajánljuk. Ismertetést és használati utasítást küld a Fürdő- igazgatóság Cis-kápele. gatóságra. A népgyiilésből nem lett semmi, de a tüntetőknek sem történt komolyabb bajuk: dr. Sokol szlovák néppárti nemzetgyűlési képviselő intervenciójára igazoltatás után szabadon bocsátották őket. Igazoltatások az egyetemen Az egyetemen sem maradt visszhang nélkül a néhánynapos tüntetés. Hétfőn délelőtt az orvosi fakultás előtt nagyobb tömeg szlovák nemzeti érzelmű diák állott fel és az előadásra készülő zsidó hallgatókat „elta- nácsolta“ az egyetemről. A filozófiai fakultáson egy szociáldemokrata érzelmű diákot elvertek, A jogi fakultáson nem is voltak előadások, mert a diákok csaknem valamennyien resztvettek a tüntetéseken. A diáktüntetésekről ma szó volt az országos képviselőtestület ülésén. A szlovák néppárt néhány tartománygyűlési képviselője felhívta, dr. Országh országos elnököt és közbelépését kórt© abban az irányban, hogy tiltássá be a tüntetésekre okot adó Goiem-film további előadását. Az országos elnök kijelentette, hogy ehhez nincsen kompetenciája, de ngylátszik, hogy mégis közbeléphetett a rendőrségen, mert a déli órákban mindkét mozi műsoráról levették a Golem-filmet. Három napig Pozsony a megbolygatott hangyaboly képét mutatta. A belváros és a zsidó negyed uccáin állandóan megerősített rendőr őr járatok cirkáltak. Hétfőn a déli órákban ismét helyreállott a rend cs a város régi nyugodt képét vette föl. A diákság numerus clausust követel Hétfőn a déli órákban nagyobb diáikktii- döttség kereste fel a rendőrigazgatóságot, ahol az illetékes tényezőkkel tanácskozást folytattak a tüntetések likvidálásáról. A diákok értesülésünk szerint a légerélyeseb- ben követelték a „Golem" film előadásának betiltását, amit azután a rendőrség hivatalosan el is rendelt. A diákság további követelése a numerus cláusus mielőbbi bevezetése a pozsonyi egyetemen. Állítólag ennek a követelésnek is nagyobb visszhangja lesz. Hétfőn délután félöt órakor Pozsonyba érkezett Hlinka András, a szlovák néppárt vezére. Állítólag Hlinka pozsonyi útja a szlovák nemzeti érzelmű autonómista diákság zsidóellenes tüntetéseivel áll kapcsolatban. A főpályaudvaron nagy tömeg szlovák autonómista diák fogadta az ősz pártvezért. Elkobozták a „SSovákot“ A tüntetésről a ,,Slovák‘‘ vasárnapi száma „Viharos demonstrációk Pozsonyban" címen első és második oldalon hosszabb cikkben számolt be. A cenzúra a cikk több szakaszát törölte s ugyancsak törölte a ,,Ne provokáljatok!" cimü cikk egyik részletét is. A kobzás utáni második kiadás tekintélyes törlésekkel jelent meg. — Regétiyfolytatásunk -- anyag* torlódás miatt — kimaradt- A POZSONYI KERESZTÉNY MUNKÁSSÁG MÁJUS ELSEJÉJE. Pozsonyból jelentik: A pozsonyi keresztény munkásság ezidén is megünnepli május elsejét. Reggel fél 9 órakor szentmisét és szentbeszédet hallgat a dómtemplomban s ezúton kéri a pozsonyi katolikus társadalmat, hogy ezen minél számosabban vegyenek részi.