Prágai Magyar Hirlap, 1936. április (15. évfolyam, 77-100 / 3926-3949. szám)
1936-04-19 / 91. (3940.) szám
14 &I«<M-MAG^AR-HTKLaÉ 1936 április 19, vasárnap. A CsAF-MLSz (a csehszlovákiai Magyar Labdarugók Szövetsége) HIVATALOS KÖZLEMÉNYEI: Az lg.-Tan. sajnálattal vett© tudomásul, hogy az egyik napilapban a Szöv. kapitányát és nemzetközi előadóját jóhiszemű, de teljesen alaptalan támadások érték. — Az Ig.-Tan. ismételten megállapítja, hogy nevezett működésével a legnagyobb mértékben meg van elégedve, azzal mindenben egyetért és vele szemben továbbra, is a legnagyobb bizalommal viseltetik. Az ifjúsági utánpótlás előmozdítása érdekében hozott I.-B. határozatot (PMH 1936 márc. 15.), valamint a Kér. Ifj. Bizottságok részére kiadott szabályzatot az Ig.-Tan. jóváhagyólag tudomásul vette; egyben a Szöv. Ifj. Biz.-ba a köv. választotta: elnök: Nagy Dezső, titkár: Schurmann Imre, tagok: Azór Géza, Balogh Péter, Czere József, Orosz Ignác, Jamicsek Rezső, Pogány Károly, Stefanik Gyula, Tóth János, végül meghatalmazta a Biz.-ot, hogy a szükséghez képest kiegészítse magát újabb tagokkal. (S. 170:—936.) Gleisza István Komáromi FC—Szenei SC átig. ügyében az Ig.-Tan. a KFC részéről beadott ujra- f öl vételi kéretnek részben helyt adott, kiadta az ügyet az I.-B-nak kivizsgálás és végleges döntés végett. (Ny. 13—936.) Az Északi kér.—Spielberger Leó-ügyben az Ig.- Tan. jóváhagyta az I.-B. határozatát, megállapítván, hogy nevezett cikkében eértő szándék nincs. (É. 180—936.) A Nyugati-, Közép-, Északi és Keleti kerületek zárszámadásait, költségelőirányzatait, 6tb. az Ig.- Tan. végleg jóváhagyta, egyben a volt vezetőségeknek köszönetét szavazott. — A Déli kér. ügyében a legközelebbi ülés határoz. (Eme ügyben külön- átirat.) Turinic János—Diószegi SE-ügyben a CsAF fegy. biz. a SK Slavia Brat.-nak utolsó, 14 napi határidőt ad a 300 Ke tartozás megfizetésére; amennyiben ennek nem tenne eleget, javasolni fogja a Választmánynak az egyesületnek a tagok sorából való törlését; figyelmezteti egyben az egyesületet, hogy választmányának tagjai kezeskednek az összes tartozásért és a CsAF megadja az engedélyt annak szervezeten kívüli behajtására. (Ny. 105—936.) Höfer Rezső (Meteor SC) ügyében a CsAF fegy. biz. javasolni fogja a Választmánynak, hogy nevezett semmilyen egyesületnek tagja ne lehessen. (Ny. 1037—935.) A CsAF fölhívja a Ligeti SC-ot, hogy Kamber- sky Alajosért az Österr. FB-nak járó 200 o. sil- Iinget folyó hó 24-ig a CsAF-hoz utalja át, ellenesetben az egyesület április 25-től automatice föl- függesztés alá kerül. (Ny. 225—936.) Több egyesületünk nemzetközi mérkőzéseit a ,CsAF-nál nem az előirt vörösszinü nyomtatványon 8 jelentette be. A CsAF figyelmezteti az összes egyesületet, hogy csakis nemzetközi mérkőzés bejelentő lapon és idejekorán eszközölt bejelentéseket, a bejelentési dij egyidejű befizetése mellett, vesz tudomásul. Ennélfogva az egyesületek idejében lássák el magukat kellő nyomtatvánnyal (kapható kerületeinknél, vagy a központi pénztárnál), nehogy a CsAF Fegyelmi szab. D. 19. §-ának 25. pontjába ütköző vétséget kövessenek el. (Lásd Érsekujvári SE, Munkácsi SE, stb.) (D. 308, Kt. 292-936.) A Déli kerület bejelentése alapján az I.-B. a Komáromi FC fölfüggesztését (Komáromi Egyetért. RSC és Bírák T. ügyében) hatályon kívül helyezi. Tudomásul veszi a kerület bejelentését, hogy az összegket folyó hó 14-én a KFC-ügyek teljes rendezésére átutalta. (D. 274—936.) Az I.-B. a Kassai Munkás SE-t szövetségi véde-| lem alá helyezte és az Északi kerülethez osztotta be. Fölhivjuk a kerületet, hogy a fölvételhez még hiányzó többi mellékletet haladéktalanul küldje be. (É. 302—936.) Makuch István: Presovi Törekvés MSC—Kassai Törekvés SE katonai vendégszereplési engedélyének hatálytalanítását kéri. Fölhivjuk a Kassai TSE-t, hogy nevezett arcképes igazolványát, valamint állásfoglalását fönti ügyben mielőbb terjessze be. (É. 128—936.) Az I.-B. kiadta: Pipka Vladimir Ungvári AC— CsSK Uzhorod (1 hó, 200 Ké), Komáromy Imre Beregszászi MSE—KTK Krupina (6 hóra, 150 Ke ©11.). (Kt. 139, 301—936.) Az I.-B. nem adta ki: Ványa Lászlót Komáromi FC—SK Kladno (fizetett játékos szerződése) és Olejnik Jánost Presovi Törekvés MSC—SK Ná- mestovo (fölfüggesztés alatt áll). (D. 299, É. 300—936.) Következő bejelentett nemzetközi mérkőzéseket az I.-B. utólag engedélyezi: Lévai TE—BSZ/KRT Budapest (ápr. 12), Losonci AFC—Püspökladányi MÁV TK (ápr. 12). (D. 304, Kp. 298—936.) Fölhivjuk a kerületeket, hogy az egyesületek! nemzetközi rendezéseiről negyed éven kint küldje- í nek kimutatást, az I.-B. multévi határozata alapján (lásd a Képes Sportláp 1935. évi 25. számában megjelent fölhívást). Hajke István: Kaposi TK igazolványát a CsAF kétszeres igazolás gyanúja miatt visszatartotta. Újból fölhivjuk a Diószegi SE-t, hogy a hiv. lap folyó hó 5-iki számában megjelent fölszól fásunknak haladéktalanul tegyen eleget. (D. 856—935.) Komáromy József: Tornaijai SC—Zvolensky TK 1 havi kiadatásánál a Palánkai TSE követelése teljes kiegyenlítést nyert. Fönnmarad még a TSC 200 Kő követelése. A játékos az összeg kiegyenlítéséig föl van függesztve (Kp. 217—936.) Záreczky István: Kassai TSE játékos a Tornaijai SC-hoz katonai vendégszereplési engedélyt kórt. Fölhívjuk a Kassai TSE-t, hogy az engedély ügyében nyilatkozzék, igenlő esetben arcképes igazolványát mielőbb terjessze be. — A Tornaijai SC-ot utoljára fölhivjuk az előirt hiv. ut betartására, mivel a legközelebbi kihágásnál az I.-B. rendbírsággal fogja sújtani. (Kp. 309— 936.) A szövetségi pénztár rövidesen kimutatást küld kerületeinknek (Dél kivételével) az egyesületi tartozásokról. Ama egyesületek, amelyek még múlt évről hátralékban vannak, fölfüggesztés alatt állnak és játékjogukat csak annak kiegyenlítése és a folyó évi előírás (tagdíj, stb.) legalább részbeni rendezése után nyerhetik vissza. Figyelmeztetjük a kerületeket, hogy ennél kellő elővigyázatossággal járjanak el. A Ligeti SC—DSV Saaz (Borbély) ügyben a CsAF Fegy. Biz. javaslatával további intézkedés végett a Felügyelő Biz.-nak továbbítja, (Ny. 96—936.) A Donaustadt SC fölfüggesztése az 500 Kő készpénzben való 'befizetéséig tovább tart. A CsAF—MLSz titkársága. A iHmmap A turamérkőzések lezajlása után Középeurópá- ban újból a bajnoki fordulókra kerül vasárnap sor. Csehszlovákiában az állami ligában PRÁGÁBAN kettős mérkőzés lesz a DFC—Zsi- denice, Brünn és a Sparta—Teplitzer FK között az újjáalakított Sparta-pályán. — A Slavia PIL- SENBlEN az ottani SK, a Bratislava SAAZBAN a DSV, a Náchod PROSSNITZBAN az SK, a Viktória Pilsen BRUNNBEN a Moravská Slavia és az SK Kladno KOLINBAN az ottani AFK ellen vendégszerepei. A mérkőzések a kiesés és a középmezőny kialakulása szempontjából fontosak. A szlovenszkói divízióban nyugaton FÜLEKEN a Trencséni TS ZSOLNÁN a Komáromi FC, ZÓLYOMBAN a Pöstyéni FK vendégszerepei. — POZSONYBAN a Ligeti a Ruttkai FC-ot, a Vas pedig az Érsekujvári SC-t látja vendégül. — A keleti divízióban KASSÁN két fontos mérkőzés lesz. A diviziós derbyben az ungvári SK Rusj és a Kasai AC találkozik, mig a Törekvés a Rereg- szászi FTC-ot látja vendégül. — UNGVÁROTT a kassai és helyi CsSK mérkőzik. — IGLÓN az AC a Munkácsi SE-t látja vendégül. A CsAF—MLSz kerületeiben nyugaton POZSONYBAN a Libertás—Virágvölgy, Rapid—SC Berg és Donaustadt—Hainburg találkozók folynak le. — DIÓSZEGEN a DSE az Admirával találkozik. — Délen LÉVÁN az LTE a Zselizi SC-bal, GALÁNTÁN a GSE a Párkányi TE-tel mérkőzik. Középen RIMASZOMBATBAN a két helyi csapat: a RÁC és RME találkozik, TAMÁSFALÁN pedig a TMSC a Pelsöci SC-ot látja vendégül. — A LAFC odahaza fogadja az Apátfalusi SC-pt, mig TORNALJÁN a TSC a Füleki Xl-et látja vendégül. A vezető Ragyolci TK szabadnapos. — Északon KASSÁN a KSC a Szépéi SC-bal, ROZSNYÓN az RSC az eperjesi Törekvéssel és EPERJESEN a PTVE a Baraki SC ellen áll ki. — Keleten a vezető Királyhelmeci SC a Csapi SE-tel, az UMTE az UTK-bal mérkőzik. A nyugati zsupában a következő mérkőzések lesznek: Sparta, Pozsony—SK Nagyszombat, Ta- polcsányi SK—Városi Müvek, Pozsony; Bazini SK—Makabea, Pozsony; Nyitrai AC—Vágujhelyi AC, Rapid. Nagyszombat—Union, Zohor. — A középzsupában Utekácsi SK—Slavia, Losonc; SK Besztercebánya—Tiszolci SK, Körmöcbánya—Rimaszombati Slovam, Alsókubin—Szucsány, Késmárki Vorwárts—Csaca stb. mérkőzések kerülnek sorra. BUDAPESTEN a Hungária a Budai Xl-el, a Ferencváros a Soroksárral, az Újpest a Törekvéssel es a Kispest a Salgótarjáni BTC-bal mérkőzik. — A miskolci Attila a Phöbus ellen játszik, mig a IH. kerület SZEGEDEN az FC vendége lesz. BÉCSBEN a serlegmérkőzések során a Libertás a gráci Sturmmal, a Sportclub az FC Wien- nel, a Wacker a Viennával és az Admira az Aus- triával mérkőzik. SKÓCIÁBAN a serlegdöntő folyik le a Rangers és a Third Lanark között. — NYUGATON a rendes bajnoki mérkőzések vannak soron. £ SAKK 1-& A harmadik forduló Margateben. Londonból jelentik: A nemzetközi sakkverseny harmadik fordulójában Capablanca eldöntetlenül végzett Tyilorral, a Sergeant-Milner-Barry játszma ugyancsak remivel végződött. Sthalberg győzött Reilly fölött, Mensiková rosszul áll Tho- mas elleni függőpartijában. Flohr ismét győzött, ezúttal Lundin elllen és Stahlberg is megnyerte Sergeant elleni függőjátszmáját. A harmadik forduló után Flohr vezet 3 ponttal Stahlberg {2%), Capablanca és Tylor (2—2) előtt. SKÖZGAIOASÁG£ Középeurópa külkereskedelmi politikája Irta: Rohan Károly Antal herceg . Bécs, április. A szó szoros értelmében vett politika és a gazdasági élet között a határvonal emberemlékezet óta elmosódott és változó jellegű. A politikai hatalom igen nagy hatással van a gazdasági életre. A nagy érdemeket szerzett államférfiak, a győztes hadvezérek emberemlékezet óta földi javakat kaptak szolgálataik elismeréséül; az angol világhaía- lom látható gazdasági kifejezése a City gazdag á- ga és az angol nemzet magas életszintje. Viszont a gazdasági élet felszabadulása a középkori kötöttségek alól is társadalompolitikai okokból következett be: a polgár kiemelkedett a középkor világából és politikailag is önálló lett. Azóta hosszabb időszak telt el, amely alatt a gazdasági élet politikai befolyásoktól mentesen fejlődhetett. A világháború és különösen a háború utáni konjunktúra összeomlása óta azonban ismét a politika irányítja a gazdasági életet. Ennek két alapvető oka van. Az egyik az, hogy a háborús tapasztalatok szerint a gazdasági tevékenység nemzetpolitikai és védelmi jelentősége annyira nyilvánvaló lett, hogy ma nemcsak a nagyhatalmak, hanem a kis országok is kénytelenek önfentartá- suk érdekében a termelést olyan mederbe irányítani, hogy szükség esetén legalább is az ellenséges, vagy szembenálló államok termelésétől függetlenek legyenek, még akkor is, ha szabad gazdálkodási rend esetén olcsóbban és jobban szerezhetnék meg szükségleteiket a külföldtől. A politika döntő befolyásának másik oka az, hogy minden országban — akár nemzeti, akár szocial sta államról van szó, — uj nemzeti, társadalmi és állami öntudat alakult ki. A „nemzetgazdaság“ fogalma hajdanában elméleti fogalom volt, mert a gazdasági élet a teljes szabadság, a létért való küzdelem légkörében zajlott. Ma azonban a fokozott öntudat a gazdasági életet is alárendeli a közösség érdekeinek s ezzel a politikai szempontot tesjsi uralkodóvá. Az uj felfogó© eredménye az, hogy gyakran nem a gazdasági, hanem a politikai tényezők szabják meg az árak és a munkabérek nagyságát. A külkereskedelem is mindinkább a politika befolyása alá kerül s ez érthető is. Ma már nem a termelő szabja meg az árat, hanem a fogyasztó. Ennek az igazságnak a jelentőségét elsőnek az oroszok ismerték fel, amidőn a világpiacon ők szabták meg' azokat a feltételeket, amelyek mellett vásárolni voltak hajlandók. Az önellátási törekvések, a politikai szempontból megszabott árak és bérek, továbbá a devizanehézségek korában egészen természetes, hogy vannak országok, amelyek a külkereskedelmet egyenesen egyedárusággá teszik. Mindezek a tények magyarázzák azt, hogy a középeurópai gazdasági egység problémája miért oly nehéz. A háborn utáni években a hajdan tisztán agrárjellegű területeken iparosítani kezdtek, az iparos vidékek pedig mezőgazdasági önellátásuk kiépítésén fáradoztak. Ennek a folyamatnak két veszI tese volt. Az egyik oldalon az osztrák és a csehszlovák ipar, a másikon a keleteurópai mezőgazdaság. Ideig-óráig el lehetett palástolni ennek az a!a- kulásnak a következményeit. De csak addig, amig a gazdasági életet áthatotta a konjunktúrába vetett hit optimizmusa és a szabadkereskedelem, továbbá az olcsó hitel korlátlan lehetősége. Mihelyt azonban rosszabbra fordultak a viszonyok, az árak letörése, a pénzügyi és hitelszervezet megrázkódtatása felszakitolta az alig begyógyult sebeket, amelyek leginkább a gazdaországok testét éktele- nitették el, mert hiszen az iparosállamok könnyebben tudták árszintjüket fenntartani. Ebben a súlyos helyzetben egymás után láttak napvilágot a dunai tervek, amelyeknek mindeddig csak az a tanulságuk, hogy nem lehet tisztán gazdasági szempontokat érvényesíteni a politika rovására., aminthogy a politika sem tökéletesítheti uralmát a gazdasági élet fölött, mert hatalma nem elegendő bizonyos gazdasági tények lebirására. Ha Középeurópa valóban hallgatott volna a gazdasági észszerüség szavára, ma már régen készen állana az a gazdasági egység, amely minden országot magában foglalna az Északi-, a Keleti-, az Adriai- és a Fekete-tenger között. Másrészt pedig az volt a tervek gyengéje, hogy nem birkczhattak meg azzal az egyszerű gazdasági ténnyel, hogy a keleteurópai agrárfeleslegeket csak két piac veheti át: a német és az olasz. A dunai államok külkereskedelmi adatai azt bizonyítják, hogy a szóbanforgó országok —• Csehszlovákia, Magyarország, Románia, Bulgária, Ausztria — mindegyikében kivétel nélkül Németország áll első helyen a piacok között s a második legnagyobb szerepet Olaszország játssza. Annak pedig, hogy a hatalmas vámfalak és egyéb nehézségek ellenére is Németország a Dunavölgy legnagyobb vásárlója, komoly tanulsága van: a délkeleteurópai agrárfeleslegeket Németország kikapcsolása esetén nem is lehetne értékesíteni. Az olasz piac egymagában ugyanis nem elegendő erős arra, hogy az agrárországok egész kivitelét felvegye. A dunai országok gazdasági összefogása és az agrár Kelet vásárlóképességének fokozása leginkább még azáltal volna elérhető, ha Németország agrárbevitelének beszerzési forrásait a tengerentúli államokról fokozatosan Európa keleti részébe helyezné át. Valóban számos jelét is látjuk anrak, hogy Középeurópában az ál'am-ok nagy igyekezettel iparkodnak termésüket a német szükségletnek megfelelően átalakítani. Természetesen, ebben is sok a politika, aminthogy az egész Dunavölgve a politikai erők mérkőzésének színhelye. így a gazdasági konstelláció is gyakran változik. A mai helyzet nem ad módot a gazdasági élet hosszabb időre való felépítésére és az árak méltányos megállapítására. Ahhoz pedig, hogy a termelést és piacokat tartósan összehangolják, a biztonság, a huzamosabb időre szóló barátság érzésére van szükség. (A vegyi ipar helyzete.) A vegyi gyárosok országos egyesülete Husák Ottó vezérigazgató elnökletével ma tartotta idei rendes közgyűlését. A közgyűlés elé terjesztett beszámolójelentés szerint tavaly ősszel a vegyi ipar forgalma megélénkült, az élénkülést azonban csakhamar stagnálás váltotta föl. A vegyi nagyipar multévi forgalma mintegy 6 százalékkal múlja felül az 1934. év forgalmát. Néhány speciális körülmény folytán az alkalmazottak száma mintegy 4 százalékkal emelkedett. Az árak a lanyhuló irányzat ellenére még tartottak. A külföldi piacokon a csehszlovákiai vállalatoknak USA, Anglia, Japán és Németország vegyi iparával kell megküzdeniök. ’ A kiállítások a mérsékelt javulás ellenére bizonytalanok. A műtrágyagyárak forgalma megélénkült. A festékgyárak az építési tevékenység élénkülésének hiányát érzik és exportnehézségekkel küzdenek. A lakkgyárak 50—60 százalékos kapacitással dolgoztak. A müzsirgyárak erősen érzik a gyártási hányad rendszeresítéséről szóló kormányrendelet hátrányos következményeit. A növényolajgyárak mindössze 18—20 százalékos kapacitással dolgoztak. A müselyemgyárak forgalma megélénkült. A mosószappan fogyasztása nem változott, ipari szappan azonban kevesebb fogyott. A piperecikkek fogyasztása a széles rétegek vásárlóerejének gyöngülése folytán visz- szament. A keményítőgyárak helyzete nem javult. A fotokémiai vállalatok a külföldi cégek versenye ellenére kielégit© eredményt értek el. Az irongyárak helyzete sem rosszabbodott, ámbár a drágább ám iránti kereslet csökkent. (A nyersvasprodukció és a nyersacéltermelés legújabb adatai.) A statisztikai hivatal jelentése szerint a csehszlovákiai kohók és acélművek márciusban 89.732 tonna nyerevasat és 120.838 tonna nyersacélt termeltek. Az elmúlt hónap folyamán 12.071 tonna nyersvas és 58.126 tonna sodronyáru került kereskedelmi forgalomba. (A legfontosabb nyersanyagok világpiaci árának alakulása.) A legfontosabb nyersanyagok: világpiaci árának: jeil'z ős zárn a az elimmlt héten a következőképpen változott (1927 január = 100): manrtoba buiza 33.82 (előző héten 33.79), őszi buz<a 43.06 (43.86), rozs 33.11 (32.62), cseh cukor ab Hamburg 19.57 (19 84), centrifugál nádcukor ab Newyork 52.83 (51.89), amerikai gyapot 54.06 (54.06), egyiptomi gyapot 40.09 (39.94), 64. sz. tops-gyapju 44 49 (44.57), 40. sz. tops- gyapju 41.79 (41.90), vas —(57.95), réz 39.83 (39.67), petróilieuim 46.70 (46.70), kanosuk 23.74 (23.53), prima juta 35.72 (36.59), santos- kávé 26.78 (26.78), cipőtalpbőr 68.99 (69.14), angol borjnbőr 55.22 (55.33), szén 52.15 (52.26). (Újabb német-csehszlovák idegenforgalmi egyezmény.) A csehszlovák földművelési minisztérium közbenjárására a Csehszlovák Nemzeti Bank a német kormánnyal egyezményt kj^ott, mely szerint a lipcsei baromfíkiállitás és baromfitenyésztőkon- gresszus csehszlovákiai résztvevőinek hitellevelek alakjában biztosítja az utazáshoz kellő német valutát. A német kormány viszont hozzájárult ahhoz, hogy a csehszlovák koronában lefizetett összegek egy részét a csehszlovákiai fürdők német látogatóinak valutaszükségletének kielégítésére-fordítsák. (Angol üzleti körök a frank értékcsökkenésétől tartanak.) Londonból jelentik: A francia áruk importjával foglalkozó angol cégek, amelyeknek nagyobb raktári készletük van, a Lloyds-nál biztosítást kötöttek a francia frank leértékelése esetére. A Lyods — ugylátszik— a francia frank helyzetét egyáltalában nem látja biztosnak, mert a megkötött szerződések után 100 font biztosított töke után 26 font, 5 sohilling biztosilási dijat számit, sőt ezért a díjért a biztositó csak két hónapon ál viseli a kockázatot. %