Prágai Magyar Hirlap, 1936. március (15. évfolyam, 51-76 / 3900-3925. szám)
1936-03-01 / 51. (3900.) szám
'prí:gaiA\ag^arhirIíAE> 17 _1936 március 1, vasárnap. mm mmmEsgmamaaum Fantasztikus életet él a legtöbbet fotografátt amerikai lány, akinek fényképét naponként húszmillió példányban közlik az amerikai lapok, aki ismertebb Rooseveitnél s aki többet keres akármelyik hollywoodi sztárnál Párts, február 29. (A PMH párisi munkatár' sáltól.) Terjedelmes hírlapírói múltam ellenére csak kivételesebb alkalmakkor interjúvoltam királynőket s ezért érthető, hogy némi szívdobogással indultam erre az útra.. Azt sem titkolom, hogy ma reggeli borotválkozásom lényegesen több időt vett igénybe a szokottnál, hogy igyekeztem még a hátamat is megnézni a tükörben és hogy a nyakkendőválasztásnak több év óta nem szenteltem ily beható figyelmet, mint a mai napon. Utóvégre az ember, ha hivatalos küldetésben jár is mint az olvasó teljhatalmú megbízottja, mégsem jelenhetik meg borostás állal egy nő előtt, akinek a puszta szépsége csengő pénzben nagyszámú dollármilliókat ér... A Hotel Meurice titokzatos lakója Nem meglepő, hogy a királynő rangjának megfelelően a legelegánsabb szajnaparti szálló, a Hotel Meurice egyik királyi lakosztályát foglalja el. Azt hiszem azt, amelyikben a velszi herceg lakott legutóbb és amelyben III. Alfonz szokott volt rezideálni legvagyonosabb korában. Az is világos, hogy a királynő rangjához illő Inkognitóban időzik körünkben és nem könnyű audienciához jutni szine előtt. Én azonban alaposan fölkészültem e látogatásra és nem Miss Gwendolyne Jarvis után érdeklődtem a „receptionéban, hanem egy egész más- nevü hölgy után. Azt sem vallottam be, hogy magam mi járatban és ki vagyok, hanem egy amerikai névjegyet adtam át a portásnak, amelyet hosszabb utánjárás alapján sikerült nem egészen korrekt utón ama kivételes egyének egyikétől szereznem, kik előtt a hölgy családi kapcsolatainál fogva nyitja meg lakosztálya ajtaját. Be kell vallanom azt is, hogy megjelenésem a királynőre nem tett kedvező hatást. Ellenkezőleg: kicsi híjjá, hogy el nem ájult, mikor meglátta és megtudta, hogy mi járatban vagyok. — Innen is el kell, hogy bujdossak! — kiáltotta kétségbeesetten. — Már Londonból Is azért futottam el idő előtt, mert rámismertek az emberek. Azt hittem, hogy Párisban békém lesz ... és íme, már az első reggel... egy újságíró! Hát nincs magukban semmi-könyörület?! Nem tilthatta el azonban, hogy kétségbeesésében is végig ne nézzek fürkésző riportertekintettel magas, karcsú alakján, tej- és rózsa-arcán, meg ne állapítsam azúrkék porcellánbabaszemét és buzaszinü haját: a fáma nem hazudott ezúttal, Miss Gwendolyn valóban a „százszázalékos amerikai nő". Az a Mayflower~ról származó amerikai nő, akinek születni nagy és szép gondolat. akinek arcát minden amerikai magazin fedőlapja minden héten visszatükrözi, úgyszintén minden fogkefe-, keztyü-. cipő-, szőrme-, konfekció- és parfümreklám, vagy propagandanyomtatvány Ellis Island és San Francisco között. »,Százszázalékos yankee*girl fagylaltot eszik“ A reklámkirálynő később megenyhült, sőt bevallotta nekem, hogy mint Napóleon, vagy XIV. Károly, ő is selfmade uralkodó, aki pályáját égész kicsiben kezdte el. — Rövid ideje — mondta — még oly ismeretlen voltam, mint bármely midinette. Mindössze négy éve, hogy Misszuri állam szépségkirálynőjévé választottak. Ez volt az első lépcső. Néhány fotoriporter figyelmes lett e helyiérdekű eseményre és lefényképeztek. Ezek voltak az ősfényképeim. Az egyikük azután, élesebb szemű a többinél, rájött, hogy én vagyok a „tipikus amerikai nő". Úgy vélte, hogy ez egy különleges foglalkozás és rábeszélt, hogy fotografáltassam le magam egy fagylaltcég plakátjai számára. Nemcsak, hogy 20 dollárt Ígért nekem ezért, ami nagy összeg volt számomra, minthogy apa, anya és mindnyájan szegények voltunk, hanem azonkívül is őrülten szerettem az icecream-et és nevezetesen ezt az ultra finom márkát, amelyet eddig még nem volt pénzem megkóstolni soha. így azután a kívánt attitűd, „az amerikai leány, aki boldog, hogy a cég fagylaltját eheti", egész különös természethü- séggel sikerült. Valóban boldog voltam a 20 dollár és az ice- cream alapján és rövid napok múlva e boldogsá-| gom látható volt az összes csikágói reklámosz- lcpokon azzal az .aláírással, hogy: „Az igazi! amerikai nő üde egészségét az X.-féle icecreamnek köszönheti." A milliókra váltott mosoly — Az összes konkurrens fagylalt- és parfé-1 gyárosok sárgaságot kaptak az irigységtől és özönével küldték címemre az „offerteket". Én mind összegyűjtöttem őket és egy csomagban elküldtem az első rendelőmnek. Megértette a gyöngéd célzást és a következő fölvételekért már á 60 dollárt fizetett... — A többi a hólabdarendszer törvényei szerint következett. Mindenki belátta, hogy én és kizárólag én vagyok „az" amerikai nő. Illatszer-, rizspor-, arcfesték-, hajviz-, harisnya-, cipő-, ékszer- és cigarettagyárosok egymást taposták le, hogy megkapjanak egy-egy percre modellnek. „ A levelezésem gigantikus méreteket öltött. Sürgős szükségem lett egy jól fizetett titkárra, sőt rövid idő múlva - egy másodikra is. Mindkettőt a rokonság állitotta, egy harmadik rokon lett a managerem, egy negyedik a pénztárosom és igy tovább. Foglalkoztatom az egész dinasztiát. Rooseveltet hasonlíthatatlanul kevesebben ismerik az Egyesült Államokban, mint engem. Soha egy lépést sem tehetek gyalog, mert ösz- szecoődülneK az emberek, hogy elevenen láthassanak. — Évi átlagban 1250 különböző pózban állok különböző cégeknek; különböző napi- és hetilapok 20 millió példányban hozzák mindennap a képemet; minden héten 600.000 óriásplakáton ragasztanak ki engem az amerikai városok uccáin; egyedül a subway földalatti vonalain 300.000 példányban vagyok állandóan megörökítve; mosolyomat 125.000 naptár röpíti a világba és egyedül a cigarettaskatulyákban 3 millió miniatűr példányban forgok közkézen és 500.000 puderesaoboz hirdeti arcom amerikai mivoltát... —- Elgondolhatja, hogy ez minő fáradságos foglalkozás. Van úgy, hogy húszszor állok modellt egyetlen délután és három év óta nem volt egy szabad naponi. Ne higyje, hogy reklámki- rálynőnek lenni egyszerű dolog! Az amerikai nő, aki A-cég keztyüjéért rajong, egész más arcot kell, hogy vágjon, mint az amerikai nő, aki boldogságát B-cég cigarettáiban leli, vagy C-cég parfümjében. A cél mindig az, hogy a néző beleélje magát abba a boldogságba, amelyet fényképem e cigaretta szívása, vagy e keztyü hordása fölött érez és rohanjon ugyanezt a cigarettát és ugyanezt a keztyüt megszerezni. És mi van a szívvel? Három kérdéssel merészkedtem a reklámkirálynőt zavarni: hogy hány dollárt keres évente? hogy hányán kérték meg három év alatt a kezét? és hogy nem akar-e sztár lenni Hollywoodban? Először az utolsó kérdésre felelte, hogy; — Nem akarok. Már háromszor kaptam ajánlatot Hollywoodból. Nem akarok, mert többet Keresek, mint a világsztárok bármelyike ... Hogy pontosan mennyit keresek, azt a pénztárnokomtól kell megkérdeznie vagy az édesapámtól Én nem tudom ... A kezemet viszont számtalanszor kérik meg, de én nem fogadok senkit és nem magam olvasom a leveleket, amiket kapok, úgyhogy erről sem adhatok közelebbi föl- világositást. — Még az első időben történt, mikor nem volt ennyi tapasztalatom, hogy a titkárom egy cow- byt jelentett be, mint látogatót. Mikor bebocsá- tották, ahogy volt, széles bőrnadrágban, revol- veres övvel és óriás bőrkeztyükkel, térdreborult előttem s elmondta, hogy hat hónap óta látja a fényképemet mint cigarettareklámot az egyetlen újságban, mely az ő messzenyugati ranch-éba eljut. Halálosan beleszeretett a fényképembe, nem nyugodott, míg meg nem tudta a címemet és lévén ő a leggazdagabb birtokos az egész vidéken, abban a biztos tudatban keresett föl, hogy boldoggá tesz. ha feleségül vesz. — Hallatlan munkámba került megérttetni vele, hogy nem leszek a felesége és egy egész láda fényképpel kellett megajándékoznom, bogy visszatartsam attól, hogy a helyszínén főbe ne lőjje magát. Okultam az eseten és azóta titkáraim minden szerelmi vallomásra azt felelik nevemben, hogy távolról sem vagyok oly szemrevaló, mint a fényképeim, hogy az arcom szörnyen ki van mázolva, a jobbszemem üvegből van. a bal kancsal. a fogam mind hamis és halott breton leányok levágott haját, hordom a fejemen. Ha valaha mégis férjhez megyek, akkor a Tüzföldre fogok nászutazni, hogy a férjemé lehessek, és minden elérhető rádión világgá fogom hirdetni, hogy állítólagos szépségemet és amerikaiságomat annak köszönhetem, hogy soha életemben nem szívtam az A-cég cigarettáit, nem hordtam a B-cég harisnyáit és nem élveztem a C-cég konzerveit Igen. ezt fogom tenni, ha egyszer szivemből megszeretek valakit. Akkor nem leszek többé királynő, hacsak a férjemé nem és akkor — én fogók fizetni a fényképésznek, hogy fotografál- jon le. Ez paradicsomi érzés lesz, annál is inkább, mert egész.bizonyosan tudom, hogy attól kezdve nem fogom lefényképeztetni magamat többé soha ... BENEDEK KÁROLY. BHBaaca BÁLI SAROK Irta: Csathó Kálmán Két frakkos fin ült a szegletben oockla.il mellett A szoba túlsó sarkában három hölgy diskurált. Egy idősebb és két mamakoru. A jazz szólt, az egyik szomszédos szobában táncoltak, a másikban bridzseztek. Ők ketten bele-belekóstolbak néha a poharukba, cigarettáztak, hallgattak és ásítottak. Mintha nagyon fáradtak lennének, pedig a bál még jóformán el sem kezdődött Végre az egyik megszólalt: — Táncolni kéne A másik válat vont: — Unom. — A táncot? — Nem. A leányokat. Ezeket! Megint hallgattak egy sort, akkor az egyik azt mondta: — Igaz ni! Miklóskám! Hallom, kineveztek cégvezetőnek!... Gratulálok! Szervusz! — Köszönöm, Józsikám! — bólintott Miklós és odakoocajntotta poharát a másikéhoz, amit az feléje nyújtott. Józsi kihörpintette az italát fenékig és azt kérdezte* — Akkor most már meg is házasodéi? Miklós vállat vont: ■— Most már minek? Addig lett volna értelme, amíg nem volt miből megélnem. A másik egy kicsit csodálkozva nézett rá: — Egyáltalán nem akarsz megházasodni? — Szeretnék! — sóhajtotta Miklós, — de kit vegyek el?.,. Ezek közül a leányok közül csak nem házasodom? Halálra szégyelném magam! Józsi elpirult egy csöppet. — Ugyan, kérlek!... Miféle beszéd ez? ... Nem mondom, ha akad is közöttük egy-kettő, azért a többi feltétlenül tisztességes!... — Hogyne! — bólintott a másik. — Ez valószínű... Csak egy baj van: honnan ismered meg, hogy melyik az?,.. Mert a viselkedése és az életmódja a tisztességeseknek is olyan, mintha nem lene ének azok. Akkor pedig a világ szemében mi különbözteti meg őket a nem-tisztességesektől? Józsi elgondolkozott, aztán sóhajtott egyet. — Azért van!... Van olyan is, amilyet te gondolsz!... — Lehet... Sőt valószínű!... De azok nem ebben a társaságban élnek... Mert, amint idekerülnek, abban a pereiben csupa majomkodásból úgy viselkednek, mintha ők is olyanok lennének ... A séker után nyúlt, hogy töltsön. Megrázta, de már üres volt. — Keverjek? — kérdezte Józsi. — Hagyd!... Van itt szílvóriuim. Megittak egy-egy pohárka pálinkát, akkor Miklós azt mondta: — Torkig vagyok ezzel az egész élettel! Józsi közelebb hajolt és halkan kérdezte: — Juci? — Á, fene!... Tőle már megszabadultam! A harmadik emberrel fut azóta!... — Vidéken inkább akad! — vélte Józsi ujabh szünet után. — Onnan kell házasodni! — Már én is gondoltam rá!... Az az előnye .mindenesetre megvan, hogy itt nem ismeri őket senki, hát nem röhöghetnek az ember háta mögött. Ebben a pillanatban vöröshaju fiatal leány lépett a szobába a táncterem felől egy fiúval. Mélyen elmerülve, halkan diskuráltak. — Ezért, látod, tüzlbe merném tenni a kezemet! — mondta Józsi. Miklós mosolygott: — Sárikáért lehet is! Kolostorban nem őrzik jobban a leányokat, mint őt az anyja.-- Nahát akkor! — Igen. ám, de nála meg éppen ez a baj!... — Egyszer az, hogy nem őrzik, egyszer meg, hogy őrzik? . >. Hát mit akarsz tulajdonképpen? Miklós nem felelt, csak azt mondta: — Odanézz!... A táncterem ajtajában egy másik vörös- hajú szépség jelent meg egyedül. Valamivel karcsúbb volt Sárikánál, akihez hasonlított is, csak a rúzs volt sokkal erősebb a száján és a ruhája volt sokkal jobban kivágva. Odalépett Sárihoz és azt mondta neki: — Mamikám? Hol bujkálsz? A legidősebb hölgy szeméhez emelte a lornyettjét: — Ezek testvérek? — kérdezte a mellette ülő másik nénitől. — Dehogy, szivem! — felelte az, :— Anya -és leánya!... — Melyik az anya? — kíváncsiskodott a lornvettes. — Mert. bizonyisten, nem lehet megállapítani... A rnásik két dáma kacagott és az egyik odaszólt a rózsaszinruhásokhoz: — Bellám, édes! Gyere csak ide!... Emma néni nem tudja, a leány vagy-e, vagy a mama? — Jaj, édes néni! Persze, hogy a mama! — nevetett Bella és odaszólt a leányának: Mamikám!... Gyere csak!... Emma néni elpirult egy kicsit haragosan. Nem szerette, ha ugratják és most azt érezte, hogy ilyesmi történik vele; — Nahát! Hiszen maminak szólítod... — De mégis a leányom!... Ez csak olyan kedveskedés!... Az öreg még mindig hitetlenkedve fürkészte mind a kettőt. — Komolyabbnak is látszik... Öltözve is szolidabban van! — mondta. — Igaz!... De mégis ő a leányom! — Aztán odafordult a fiatalemberhez, akivel Sárika az imént diskurált. Jöjjön Pista táncolni!... Isteni ez a tangó, amit játszanak. Elment a fiúval, Sárika ott maradt. Emma néni elmosolyodott és azt mondta neki: — Na Iáim!... Pedig már kezdtem elhinni! De csakugyan olyan fiatalnak látszol, hogy alig képzeli az ember, hogy ekkora leányod van!... Csak miért engeded, hogy fiatal leány léiére annyira kivágja a ruháját és a száját is úgy ruzsozza? ... — De édes néni!... Bizony isten ő a mamám! A másik két néni jobbra-balra dőlt a kacagástól. Miklós a túlsó sarokban azt mondta Józsinak: — Érted már, hogy Sárikával mi á baj? Nem ő rajta múlik, hogy nem olyan, mint a többi. Hanem, hogy a mamája elhappol tőle minden fiút. Aki csak ránéz is a leányra, annak tüstént a nyakába borul. Józsi felállt: — De most szabad a vásár, mert a marna Pistát főzi!... Felhasználom az alkalmat!... És odalépett Sárikához: — Jöjjön! — szólt neki. — Régen nem táncoltam magával!... Akar? Sárika mosolyogva karolt a karjába: — örömest! Ebben a pillanatban feltűnt az ajtóban a Bella vörös haja. — Azt nézem, merre vagy! — mondta a leányának, majd Józsihoz fordult: — Csak keveset, mert félek, kimelegszik és meghűl!... Aztán inkább én táncolok magával! Különben is ki akarom próbálni, mert már hallottam, hogy remekül táncol. Józsi meghajolt, annak jeléül, hogy megértette a parancsot, de a füle is pirosabb lett egy cseppet, annak jeléül, hogy mást is megértett. — Nem is rossz! — gondolta. — Majdnem olyan szép,, mint a leánya és semmiesetre kevésbé komplikált dolog, mint ha Sárinak kezdenék udvarolni. Bella körülnézett. Egy pillanatra megakadt a szeme Miklóson. Sokkal csinosabbnak találta, mint Józsit, vagy akár Pistát is, de erre csak egy pillanatig gondolt. Miklós nem fenyegette Sárikát, hát akkor mi köze volt neki Miklóshoz? Megfordult és átment a táncterembe. És öt perc múlva már ott tangózott szorosan összesimulva Józsival, mialatt azt mondta magában: — Hiszen én igazán szívesebben kezdenék azzal a. másik fiúval!... De hát anya vagyok .... Első a kötelesség!. „, Aud encián a reklám királynőjénél Bestééi ott ametiluá td — ouo
