Prágai Magyar Hirlap, 1936. március (15. évfolyam, 51-76 / 3900-3925. szám)
1936-03-06 / 55. (3904.) szám
1936 március 6, péntek* ^MCT-MAG$AR-irmMÖ Háromezer koronára ítélték Hlinkát, mert azt irta; hogy Húrban Vladimír követ nem számolt el az amerikai szlovákok millióival Csehszlovákia stockholmi követének szenzációs sajtópöre a szlovák néppárt vezére ellen ■ Mit mondott Stribrny és mit hallott Hlinka? Hírek Március w Péntek | fMCQÍf MISIIM I Felkérjük tisztelt előfizetőinket, akik lapunkat házhoz való kézbesítéssel kapják, hogy az előfizetési dijat kizárólag kiadó- hivatalunk által kiállított elismervény ellenében fizessék ki megbízottunknak. — MASARYK ELSŐ ELNÖK SZÜLETÉSNAPJA. Masaryik G. Tamás első elnök születésnapján, szombaton a kormán yelmok a lsét házelmökkel Lanában tisztelgő látogatást tesz és személyesen üdvözli az elnököt. Az állami épületeket és iskolákat március 6-án este felloibogózzá'k. A színháziak péntek este ünnepi előadásokat tartanak s a Nemzeti Felszaibadíulás Egyesület a prágai reprezentációs házban hangversanyi rendez, amelyen Masaryk Tamás első elnök személyesen is megjelenik. Pozsony, március 5. (Pozsonyi szerkesztőségünk telefon jelentése.) Rendkívül érdekes perben hozott ítéletet ma a pozsonyi kerületi bíróság I Éliás-tanác-sa. A per vádlottja Hlinka András nemzetgyűlési képviselő, a szlovák néppárt ve- | zére volt, a panasztevő pedig Húrban Vladimír, Csehszlovákia volt kairói, jelenleg stockholmi követe. Húrban Vladimír Hlinkát a Slovákban megjelent három cikke miatt állította bíróság elé. A cikkek 1929 decemberében, illetőleg 1930 januárjában jelentek meg és azt a rendkívül súlyos vádat emelték az akkori kairói követ ellen, hogy még a világháború idején az amerikai szlovákok között gyűjtött tizennégy millió dollárt, ami százötven millió csehszlovák koronának felel meg, nem szolgáltatta be, hanem saját céljaira tartotta meg. A cikkek miatt Húrban Vladimír annak idején pert inditott Si- dor Károly felelős szerkesztő ellen, akit ebből az ügyből kifolyólag el is ítéltek és fölszólították a cikk szerzőjének megnevezésére. Sidor a cikk szerzőjeként Hlinka Andrást nevezte meg, aki ellen Húrban nyomban pert. inditott. Két esztendeig tartott azonban, míg a képvíselőház mentelmi bizottsága a birÓBág kiadatási kérelmét elintézte s végül az ügy a bíróság elé kerülhetett. A mai tárgyaláson dr. Maly államügyész képviselte a vádat, minthogy közérdekből üldözendő rágalmazás vétsége miatt indult eljárás Hlinka ellen. Hlinka védelmét dr. Durcánsky látta el, míg Húrban Vladimír képviseletéiben dr. Harminc jelent meg a mai tárgyaláson. Annak ellenére, hogy Hlinka nem volt jelen, az ügyész javaslatára megtartották a tárgyalást, minthogy megállapítást nyert, hogy Hlinka szabályszerű idézést kapott a bíróságtól. Az elnök ismertette a már korábban elrendelt valódisági bizonyítás eredményét. A bizonyítási eljárás során Prágában kihallgatták Stribrny György volt nemzetgyűlési képviselőt. Hlinka ugyanis azt állította, hogy Stribrny parlamenti beszédeinek hatása alatt irta az inkriminált cikket. Stribrny kihallgatása folyamán vallotta, hogy annakidején, amikor ő hadügyminiszter volt, valóban ment értesítés Hurbanhoz, hogy számoljon el, később azonban ő elkerült a hadügyminisztériumból és nem tudta az ügyet tovább figyelemmel kísérni. A bíróság bekérette azokat a parlamenti gyorsírói jegyzeteket, amelyek Stribrny idevonatkozó beszédeiről készültek, a gyorsírói jegyzetekben azonban sokmindenrfíl van szó, de a jegyzetek tanúsága szerint Stri- brny nem tett arról említést, hogy Hurbannak bizonyos pénzekről kellett volna elszámolnia. A bíróság a bizonyitási eljárás eredményéből beigazoltnak látta Hlinka. vádjainak alaptalanságát és közérdekből üldözendő rágalmazás vétsége miatt három esetben egyenként ezer korona pénzbüntetésre Ítélte. Tekintettel azonban Hlinka büntetlen előéletére, az ítélet végrehajtását egy évre fölfüggesztette. Egyben kötelezték a vádlottat, hogy az ítéletet a Robotnickó Novinyben és Národni Osvobo- zeniben tegye közzé. Hlinka ügyvédije az ítélet ellen föllebbezett. — KÁRPÁTALJAI TÖRVÉNYHOZÓK A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKNÉL ÉS A MINISZTERELNÖKNÉL. A köztársasági elnök ma délelőtt fogadta a koalíciós pártok kárpátaljai képviselőit és síziemátoralit és pedig dr. Baosinszky, Bállá szenátorokat s dr. Roesey, Zajic, Kugel és Révay képviselőket s velük a kárpátaljai ügyiekről hosszabban elbeszélgetett.- HOLOTA INTERVENCIÓJA ÉRSEKÚJVÁR ÉRDEKÉBEN. Tudósítónk jelenti: Ismeretes, hogy az állami adóhivatal több mint 2 millió korona túlfizetést állapított meg Érsekújvár városával szemben, tehát ilyen óriási összeggel kapott többet a város pótadó címén, mint ami járt volna neki. A pénzügyminisztérium elrendelte, hogy a községek fokozatosan tartoznak a túlfizetést az adókincstárnak visszatéríteni. Érsekújvár városától 240.000 korona beállítását kérték erre a célra az 1936-os költségvetésbe. Miután ez a hatalmas ösz- szeg könnyen zavarokat okozhatott volna Érsekújvár városánál, dr. Holota János vá- rosbiró a napokban eljárt a pénzügyminisztériumban s kérte ennek a törlesztési ösz- szegnek a leszállítását. A közbenjárás sikerrel járt s a minisztérium 120.000 koronára mérsékelte a város által fizetendő összeget.- UJ SZLOVÁK KERESZTÉNYSZOCIALI8TA SZERVEZET. Pozsonyból jelentik: Szenese szlovák lakossága a napok-1 bán megalakította az országos keresztény-1 szocialista párt helyi szervezetét. Az uj szervezet vezetősége a következő: elnök Sulan Lajos, alelnökök Sulan János és Dra- hos István, titkár Valachy István, pénztáros Gajdos István. — ^MEGHALT REIMANN JÓZSEF POZSONYI NÉMET ÚJSÁGÍRÓ. Pozsonyi szer-! ikesztőségünk jelenti telefonon: Pozsony ujság- iró-társadalmának nagy gyásza van: tegnap este tíz óra tájban meghalt Reimann József ismert és népszerű pozsonyi német újságíró, a Grenz- bote szerkesztője. A kitűnő újságírót tüdőgyulladás ölte meg 46 esztendős korában. Özvegyet és két gyermeket hagyott hátra. Pénteken délután helyezik örök nyugalomra a Kecske-uccui evangélikus temetőben lévő családi sírboltba. ^ HALÁLOZÁS. Özv. Thuróczy Győ- zőné, született deáki Tóth Ilona március harmadikán életének hetvenegyedik évében Budapesten elhunyt. Földi maradványait csütörtökön helyezték Örök nyugalomra a farkasréti temetőben. Halálát gyermekei és kiterjedt rokonsága gyászolják. — KöZSÉGEGYESITÉSEK MAGYARABAUJBAN. Miskolcról írják: A magyar belügyminiszter Magyar-Abauj -megye területén elrendelte tizenöt községnek hat községgé való egyesítését. Az egyesítés o'ka az, hogy a községekben 120 százalékos pótadóra volt szükség, hogy a községek magukat fenntarthassák. Az egyesítés következtében Abaujsáip, Rásony, Szárazberencs: Rásonybenencs, Alsó- és Felső- kázsmárk: Kázsmárk, Alsó- és Felsőszend és Szala: Szalaszend, Vilmány és Vilmán ykisfalu: Vilmány, Alsó- és Felsőfüged: Fügéd, Alsó- és Felsőnovaj és Hidrány: Novaj hidrán y nevet kapták. Az egyesítést hat hónap alatt kell ke- fesztülyinni. 1 Novemberi csillaghullás idején Tízévi fegyházra Ítélték a pozsonyi pincért, aki két asszony közül a harmadikat választotta Allúsnétküli pincér és a csinos kaszirnő revolveres szerelmi drámája a bíróság előtt Pozsony, március 1. (Pozsonyi szerkesztőségünk telefonjelentése.) A pozsonyi esküdtbiró- ság dr. Pasek bírósági főtanácsos elnökletével ma mondott Ítéletet Faisz Vilmos 30 éves, állás- nélküli pincér bűnügyében. Faisz Vilmos ellen az a vád, hogy az elmúlt év november 12-én éjszaka Pozsony egyik kültelkén gyilkossági szándékból kétszer rálőtt kedvesére, Ásványi Mária kaszi.rnore, akit súlyosan megsebesített s akit csak csodával határos módon sikerük megmenteni az életnek. A pozsonyi éjszakai élet ismert alakjai a tárgyaláson A mai esküdtszéki tárgyalás iránt rendkívül nagy az érdeklődés. Még jóval a tárgyalás megkezdése előtt, a kora reggeli órákban olyan alakokat lehetett forgolódni látni a kerületi bíróság folyosóján, akik bizony nem nagyon szokták meg ezt az éles reggeli világítást. A pozsonyi éjszakai élet társadalmának, úgy látszik, minden rétegét nagyon érdekli Faisz Vilmos féltékenység!. drámája, mert pincérek, kaszirnők, az éjszakai élet pillangói szép számban vonultak föl a mai tárgyalásra. Mély csöndben, nagy érdeklődéssel hallgatták dr. Maly államügyész szavait. A vádirat ismertetése során kiderült, hogy Faisz Vilmos előre készült a merényletre, mert 1935 november 5-én egy Maidinger Géza nevű barátjának említette, hogy7 revolverre lenne szüksége s a barát meg is szerezte neki a revolvert 90 koronáért, A revolver Aranyosi Péter munkástól származik és Faisz Vilmos november 12-én, tehát azon a napon, amikor utolsó találkozóra hívta kedvesét, vette át barátjától a revolvert. Ásványi Mária el is ment a találkozóra, amelyet a „Nizza"- kávéházban tartottak meg. A kávéházból gyalog igyekeztek befelé a városba, amikor a régi sintértelep palánkjai mellett Faisz revolvert rántott és kétszer belelőtt a nőbe. Ezután a keresztuccai rendőrőrszobára rohant és gyilkosság miatt följelentette magát. Előadta, hogy tettét féltékenységből követte el, szerelmes volt a leányba, aki azonban szakítani akart vele és tulajdonképen önmagával is végezni akart, de ehhez már nem volt ereje. Faisz Vilmos három asszonya A vádlottak padján ül Faisz Vilmos. Alacsony, borotváltképü, fekete fiatalember. Csinos férfinek mondható, de azért távolról sem az a típus, akikért a nők túlságosan rajonganak. Pedig a tények ellene szólnak a látszatnak, mert a vézna Faisz Vilmosért három nő harcolt egymással. Mind a három asszony eljött a mai tárgyalásra. Az első törvényes felesége, a második vadházas- társa, Karab Mária, akivel együtt élt, sőt egyfl gyermeke is volt tőle, s végül Ásvány Mária,! akit a pinceiek általában, szép Iramuska néven is-l mertek s aki valóban csinos. Szép Irmuska egyébként nemcsak csinos, de módfölött szívós teremtés is, mert a súlyos sebesülés után már a következő napon kihallgatta őt a vizsgálóbíró és az ágyban ülve, folyékonyan felelgetett a kérdésekre, pedig a mellében ott volt a két ólomgolyó. A golyók egyébként most is ott vannak Ásvány Mária mellében, de igazán nem látszik meg rajta, ahogy a tanuk részére fönntartott padban elhelyezkedik, hogy nem is olyan régen még élet és halál között lebegett, A vádirat fölolvasása után sor kerül Faisz Vilmos kihallgatására. Előadja, hogy Jugoszláviában született. Pályafutását Pozsonyban Pa- lugyayéknál kezdte meg mint napszámos, a pincérmesterséget Pöstyénben tanulta ki, Pozsonyban a Corvin-kávéházban, majd a Sport-kávé- házban működött, a merénylet idején azonban állás nélkül volt. Ásvány Máriát még gyermekkora óta ismerte s ebben az időben az Atlon-moziban egy délutáni előadáson találkozott vele. Beszélgetni kezdtek, fölujitottók a régi barátságot s a barátságból csakhamar szerelem, majd viszony fejlődött* Az ügyésznek arra a kérdésére, hogy igaz-e, hogy zsarolta a leányt, félig-meddig beismerő vallomást tett, előadta, hogy többizben kapott tőle kisebb-nagyobb kölcsönöket olyankor, amikor nem volt állásban. De azután a pénzt mindig rendesen visszafizette. Lehulló csillag fényénél... Vallomása során eladja, hogy nem tudott választani a három asszony között, szerelmes volt Ásvány Máriába, de a nő az utóbbi időiben már nem akart tudni róla. Előre készült az utolsó randevúra. A lánnyal együtt a dinamitgyári vendéglőben vacsoráztak, majd betértek a Téglamezőn lévő Nizza-kávéházba. Itt Faiszon elhatalmasodott a bubánál, asztalához intette a cigányokat és magyar nótákat hu- zatott a lány fülébe. Eljátszatta magának „Édesanyám, a te rossz fiad'*, majd a „Piros pünkösd napján" dmü szivhezszóló nótákat s legvégül a stílus kedvéért még rázenditfcefcett a „Van még egy rongyos forintom" dmü dalra és utolsó huszkoronását odaadta a cigánynak. A kávéházból gyalog indultak neki a városnak a Téglamezőn Keresztül. Gyönyörű csillagos novemberi éjszaka volt, szótlanul ballagtak egymás mellett. Egyszer csak gyönyörű csillag hullott le az égboltról. A leány még évődve meg is kérdezte, vájjon kinek a csillaga hullott le mostam. — Tálán a tiéd — mondta sötéten Faisz és ebben a pillanatban kirántotta zsebéből a revolvert, a leány mellének szegezte és kétszer elsütötte. ★ ★ ★ Az ítélet Faisz kihallgatása után kihallgatták Ásvány; Máriát is, aki ugyanúgy adta elő a tragédia lefolyását, mint Faisz. Kijelentette, hogy nem kéri a vádlott megbüntetését, jóllehet majdnem tönkretette egész életére, Faisz első felesége nem kívánt vallani, mig vad- bázastársa rendkívül terhelő vallomást tett ellene. Az elhangzott vallomások alapján az esküdtek bűnösnek mondották ki Faisz Vilmost gyilkosság kísérletének bűntettében s a bíróság ezen az alapon 10 évi fegyházbüntetéssel sújtotta a féltékeny pincért. Az ügyész az ítéletben megnyugodott, mig Faisz védője semmiségi panaszt nyújtott be. — A KERESZTÉNY MUNKASSZÖVET- SÉG KASSAI CSOPORTJA a minap tartotta értekezletét a tagok nagyszámú résztvétele mellett. A napirenden szerepeltek a tagsági járulékok, a genti rendszerű munkanélküli segélyezések kérdései s az előző évi működésről szóló jelentések, majd megválasztották újból az elnökségi bizalmi tagokat. Ismertették a genti rendszerű segéllyel kapcsolatos törvényes előírásokat, a március végéig meghosszabbított munkanélküli segélyezésről szóló törvény módosító javaslatait, a szövetségi központ segélyezéssel kapcsolatos utasításait. Elnökségi bizalmi tagokul Ványai Istvánt, Kerekes Jánost, Fedor Györgyöt, Stoszák Jenőt, Miklós Józsefet és Halkóczy Gyulát választották meg. — KÉMKEDÉSÉRT HÁROM ÉVI FEGY- HÁZ. Lőcsei tudósítónk jelenti: Krisztián János Pál szom okroki lakos kémkedés vádjával tegnap került a lőcsei kerületi bíróság elé. Zárt tárgyalásom folyt le a bizonyitási eljárás, majd nyilvánosan hirdették ki az ítéletet, amely szerint Krisztiánt három évi fegyházra ítélték. Az államügyész feleibbe- aett. — TŰZVÉSZ EGY LIPTÓI FALUBAN, Liptószentmiklósról jelentik: Szokolcse községben Spitka János földműves házában tűz keletkezett, amely a nagy szélben hamarosan továbbterjedt a szomszédos épületekre. A tűzoltók megfeszített erővel dolgoztak a tűz lokalizálásán, de igy is öt lakóház és több gazdasági épület égett le a bennük fölhalmozott gabonával együtt. A károsultak a csekély összegű biztosítás miatt koldusbotra jutottak. 5