Prágai Magyar Hirlap, 1936. március (15. évfolyam, 51-76 / 3900-3925. szám)
1936-03-21 / 68. (3917.) szám
la^Mag^ádió melléklet ^ ^ 18 oldal. Ara Ké 1.20 J XV. évf. 68. (3917) szám * SzORlbat • 1936 március 21 Előfizetési ár: évente 300, félévre 150, negyedévre 76, havonta 26 Ké., külföldre: évente 450, félévre 226, negyedévre 114, havonta 38 Kö. • R képes melléklettel havonként 2.50 Ké-val több. Egyes szám ára 1.20 K(, vasárnap 2.- Ki. A szlovenszkói és ruszinszkói magyarság politikai napilapja Szerkesztőség: Prága II., Panská u I i c e 12, IL emelet • Kiadóhivatal: Prága 11., Panská ulice 12, III. emelet. • • TELEFON; 3 0 3 1 1. •• SŰRGÖMYCIM HÍRLAP, PRRHR. A szegény rokon (*) Kínos kérdésekkel lepett meg az átutazó idegen, aki a távoli Európa, a misztikus és delejes ködökbe burkolózó Nyugat szagát, napszinét és kulturvarázsát hozta magával s szerényen, figyelő tekintettel ült közöttünk a füstös prágai kávéház emeletén. A kínos kérdésekre megpróbáltam őszintén felelni, a kísérlet azonban most, hogy utána nézek a mondottaknak, csak igen ki.s részben sikerült. Ösztönösen meg- retiráltam a teljes igazság elől, mert annyira le kellett volna leplezni magamat s a velem egy sorban, egy rangban, egy táj, egy illúzió alatt élőket, hogy inkább csak nagy általánosságban beszéltem arról a különbségről, ami közöttünk, európaiak között van. „Elvégre egyetlen nagy család tagjai vagyunk" «— mondotta vendégem leereszkedően. — Igen, —- folytattam a barátságos gondolatsort, — de mi vagyunk ebben a nagy európai családban a szegény rokon. Mi, középeurópaiak bizonytalan és változó színeinkkel, lármás világnézeti vitáinkkal, gyanús pénzügyi manővereinkkel, türelmetlen és harsány követelőzéssel valamiféle sürgős és lehetőleg komoly pénzsegéllyel egybekötött megváltás után, az európai családban a szegény rokon hálátlan szerepét játszuk. Ez minden mozdulatunkon,- minden gondolatunkon meglátszik. Irodalmunk olyan, hogy ha valakire igazán nagyot akarunk mondani, hát azt mondjuk, hogy ez a cseh vagy magyar Maupassant s ha valkiről már az utolsó keresztvizet is leszedtük s keressük a mentséget számára, kisütjük, hogy az angöl történelemben is van rá példa. A középeurópai ember henceg Európával, büszke rá, hogy a család tagja. Egyebe sincs szegénynek, nem csoda, hogyha időnként ezzel dagasztja önérzetét. Hogy hivalkodva emlegeti nehéz pillanatokban: mégis csak európaiak vagyunk. Európainak lenni számára rangot, civilizációs lépcsőfokot, kiváltságot, vagy legalább is a kiválasztottság illúzióját és önérzetét jelenti. Ezért van annyi „européer" közöttünk, jóllehet Taine mindössze tizenhetet tudott összeszámlálni a „jó európaiakból'' saját korában, pedig azóta nem nőtt, inkább csökkent a jó európaiak száma. Büszkék vagyunk a családra s ha otthon valami egészen szégyenletes családi perpatvar kerekedik, azzal csillapítjuk a lármázókat: mit fog szólni a nyugati közvélemény? Történelmünk télé van előkelő nyugati! rokonok jótéteményeinek emlékeivel. Ha még nem jutott volna senkinek eszébe, ajánlom, utazza körül valaki Európa nagyvárosait s tekintse meg a múzeumokat, köztereket, olvasgasson kicsit a különböző történelmi okmányokban s aztán álljon ki ta- nuságtételre. hogy ki kinek mikor és menynyit adott? Tanulságos vallomás lenne családi intimitásokról, Középeurópa népeinek talán nem telne túlságosan nagy örömük benne, talán kijózanodnánk az Európa- imádatból. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy dacból merüljünk el a szegénység patriotizmusába s tagadjuk meg a közösséget a gazdag rokonokkal. Még csak azt sem mondom, hogy né essünk hasra előttük. Elvégre józan és becsületes számbavétele az értékeknek egyik és másik oldalon, bizony alázatra és megilletődésre inti a középeurópai embert Nyugattal szemben. Csak éppen ne próbáljuk vakon majmolni őket, ne játsszuk saját véreinkkel, saját környezetünkkel, saját sorstársainkkal szemben A rajnai kiürítés fettételét Németország nem fogadja el Kibontakoznak az európai konferencia körvonalai Malisban vagy júniusban ül össze a nany érfekez’el? - Európa rendjének uj biztosítósa - Paris pesszimista, London világmego dist remél Flandin és Edén számot ad a londoni munkáról London, március 20. A két nap előtti pesszimizmust már tegnap optimizmus váltotta föl az angol fővárosban s ma, amikor kiszivárgott, hogy a németek egyelőre nem gördítenek elvi akadályt a locarnói hatalmak együttes terve ellen, az optimizmus angol mértékadó körökben még nagyobbra nőtt. Biztosra veszik, hogy az átmeneti nehézségeket sikerülni fog leküzdeni és az európai, sőt a tengerentúli hatalmak is májusban vagjy júniusban Brüsszelben vagy Londonban összeülhetnek a nagy európai vagy világkonferenciára, amely nemcsak a politikai, hanem a gazdasági és a katonai kérdéseket is tisztázná s hivatott volna uj alapokra helyezni a világ rendjét. Ez lenne az a konferencia, amelyet a világ régen várt. Ez volna az, amely egyrészt végérvényesen megszervezné az általános kollektív biztonságot, másrészt a nyersanyagok és az egyéb javak helyes és liberális felosztásával a világ zsákuccába futott gazdasági rendjét életképesebbé tennék. Most történne eiő- ször, hogy Szovjetoroszország, Németország, Japán és az Amerikai Unió a többi nagyhatalommal együtt közös konferenciára ülne össze, azaz senki sem hiányozna, akinek szava van a világ rendezésénél. A Németország elé állított feltételek ugyan rendkívül szigorúak és az átmeneti intézkedések, amelyek Hitlert a március 7-i akció miatt sújtják, bizonyos fokig a büntetéssel is felérnek, de esetleg mégis sikerül ügyes jogi formulákkal olyanná változtatni a feltételeket, hogy azokat a békülni akr^ó Hitler is elfogadhatja. Elvégre a világ megbékélésére irányuló terv tőle indult ki s ha a rajnavidéki német katonai szuveréniíást bizonyos átmeneti intézkedések után elismerik, akkor nincs oka, hogy a konferenciától visszavonuljon, különösen, ha az, mint az angol jelentések mondják, a gyarmati kérdésekről és a nyersanyagok újabb fölosztásáról is dönteni fog. A franciák túlzottnak tartják a tervet és nem igen hisznek benne. Ök megelégszenek azzal, ha megkapják a vágyva-vágyott angol katonai garanciát, amit a tervezet kilátásba helyezett. Véleményük szerint a nagy konferencia ugyanúgy homokba fog fűlni, ha egyáltalán sor kerül rá, amint elposványosodott minden előbbi nagyarányú kezdeményezés. Viszont az égető problémák, elsősorban a középeurópai, a gazdasági, a katonai kérdések nem engedik meg a halogatást s bizonyára az erélyes Hitler is mindent el fog követni, hogy az átmenetileg magára vállalt büntetések után valóra váljék a nagy megbékülési terv és megkapja azt, amit Németország emberfölöslege és gazdasági helyzete föltétlenül megkövetel. & parlamenti beszámolók Időközben a német válasz nem érkezett még meg, de egy-két előjelből látni, hogy bizonyos föltételekkel a birodalom hajlandó az angol— francia tervhez közeledni. Péntek a parlamentek nagy napja volt. A régi francia kamara utoljára ült össze a délutáni órákban, hogy meghallgassa Flandin diadalmas beszámolóját. A francia külügyminiszter tényleg meg lehet elégedve az eredménnyel és a mögötte álló kormány pártjai nagy sikerrel indulhatnak a választási küzdelembe. Flandin emberfölötti erővel és ügyességgel legyőzte az angol ellenállást és váratlanul elfogadtatta a francia javaslatot. A parlament ezért egyöntetű köszönetét szavazott neki s bizonyosra vehető, hogy e kezdeti siker után Flandinnak még soká szava lész a francia külpolitikában. — Parissal egyidejűleg Edén is vázolta álláspontját a londoni alsóházban. Itt is helyesnek találták eljárását, de mig Flandin Párásban főleg azzal érvelt, hogy sikerült a németeket megbüntettetni, a francia presztízst megmenteni, a szerződések tiszteletbentartását kierőszakolni és Franciaország biztonságát az uj angol—francia katonai együttműködéssel megszilárdítani, addig Edén inkább a londoni megállapodások második részére utalt, arra, hogy tisztázódott az ut a nagy világkonferencia felé s meg van a kilátás valamennyi probléma egyöntetű a nyugati rokon szerepét. Ne Nyugat szemével nézzük saját világunkat, hanem a magunk szemével s ne lovagoljuk halálra az européerség vesszőparipáját. Az, hogy valaki szívesebben olvassa Proustot. mint Móricz Zsiqmondot, még nem hozza őt közelebb a francia lelkiséghez. Erősebben, el- szakithatatlanabbul él az ember saját világában, mélyebbre ágyazott gyökérszálak kötözik a tájhoz s családhoz, melyből kihajtott, hogysem intellektuális kiáradások kimoshatnák alóla a hazai talajt. A két család között csak általánosan lehetne eltaposni a választóvonalakat, úgy, hogyha az egész szegény atyafiság sorsát jórafordita- ná valami derűs hatalmasság, vagy ha — mondjuk saját erejéből melléküzdené magát a nyugati rokonnak. Egyelőre azonban viszonyai, zavaros és súlyos családi körülményei hozzáláncolják minden jobbszándéka, minden nosztalgiás elkivánkozá- sa ellenére is az úgynevezett européert az otthoni kapufélfához. Nyugati barátunk soha nem fogja megérteni, hogy mi abba a gazdasági életszemléletbe, amely a nyugateurópai polgárságot áthatja, soha nem tudunk már belenőni. Hogy mindig kilógunk belőle valahol, hogy nem tudunk élni a gazdasági szabadság elj vével és gyakorlatával. Hogy azt a közgazdasági elméletet, mely az angol ind-usztria- Jizmuss.al nőtt nagyra s vált valódi bázisává polgári jólétnek, polgári szellemű és értékű politikának, irodalomnak, világnézetnek és erkölcsiségnek, soha nem tudjuk minden izében magunkévá tenni, mert szegények vagyunk hozzá. Mert gondolkozásunkat még a jó percekben, még a szerencsés, a gazdagság illúziójával átmelegitett korszakokban is görcsösen markolják a szegénység emlékei. Nem születtünk polgárnak, hozzánk csak átszüremlett, áttélepedett a polgárság nyugatról. Inkább csak kísérletezünk vele, mint a gyapotültetéssel. Igaz, hasonlit a valódihoz, de csenevészeb'b s hatása is más. Mindig oltani kell, mindig kiütköznek rajta régi, származásbeli, a talajból vagy talán a rossz kezelésből származó vadhajtások. Európai embernek hiába magyarázza a derék és okos Hotowetz miniszter, hogy értelmetlen és kilátástalan dolog kísérleteket tenni az autarkiás gazdálkodással olyan országban, mint Csehszlovákia. Ha végighallgatja Hotowetz éles és pontos jellemzését a mi gazdasági, földrajzi és társadalmi viszonyainkról, önkéntelenül is fel fogja vetni a meghökkent kérdést: És ki gondolhat itt mindezek után* autarkiára? S nem fogja a francia, belga vagy angol polgár megérteni azt sem, hogy miért nem kártyázhatja el valaki a pénzét, —■■ ha történetesen erre van gusztusa — Monté Carloban? Erre ezer felelete van, okos és méltányos érveket lehet felsorolni, csak éppen nyugateurópai agyberendezés mellett mindez megfoghatatlan marad a leghatásosabb érvek ezüsttálcáján is. Aminthogy a nyugati családtagok nem képesek megérteni a németek sértett és folytonosan háborgó nemzeti önérzetét s nem fogják elhinni nekik, hogy ők ágyú nélkül alacsony- rendüségi komplekszumokat kapnak s hogy inkább a vajról mondanak le, mint a tankokról és gépfegyverekről. A család tagjai időnként, nagy családi események idején összeterelődnek itt vagy ott, lehetőleg a gazdag rokonság házatáján és akkor be nem vallott gyanús csodálkozással veszik tudomásul a rokonságot, regisztrálják is, esetleg pohárköszöntők hangzanak el. de mindvégig - megmarad közöttük az a hűvös és áthidalhatatlan távolság, ami szegénységet a gazdagságtól elválasztja. A szegény rokon mindig büszke lesz a családra a gazdag pedig nem tud szabadulni tőle. így vagyunk mi, európaiak.
