Prágai Magyar Hirlap, 1936. február (15. évfolyam, 26-50 / 3875-3899. szám)
1936-02-29 / 50. (3899.) Második kiadás
r 1936 febrafe 29* szombat* Váratlan fordulat a tőcsevidéki korcsmárosgyitkosság ügyében Kiderüli a közel három éve raboskodó Ferenc-testvérekártatlansága Egy másik testvérpár követte el a rablógyilkosságot Letartóztatták az igazi bűnösöket — beismerő vállomást tettek ^ Lőcse, fefortiár 28. (Sajáí tudósítónktól.) Ritka igazságszolgáltatási eset derült ki a Szepességen a véletlen különös játéka folytán. Két ártatlanul és súlyosan elitéit ember közel három év óta raboskodik és a hatóságok most derítették ki kétségtelenül, hogy a bűntényt, amelyért elitélték őket, két másik ember követte el. Ezeket már sikerült is letartóztatni és el fogják nyerni bünhődésüket. , Két halálos lövés 1933 május 10-én megrendítő rablógyilkosság történt a Lőcse melletti, úgynevezett „Durst" erdőben. Az Ulozsa község felé vezető szekéruton fényes nappal, déli fél egy órakor megtámadták Gottfried Móric balázsvágási kocsmárost, nyolcgyermekes családapát és Krajnyák Miklós juh- hajcsárt, akik szekéren igyekeztek hazafelé. A kocsmáros a lőcsei tavaszi vásáron adta el juhait és a kapott vételárral, mintegy 7000 koronával hazafelé igyekezett a ju-h- hajcsárral együtt A sürü fák mögül egyszerre csak két lövés dördült el egymásután. Az egyik golyó Krajnyák Miklós szivébe fúródott és a szerencsétlen ember a helyszínén meghalt A másik golyó Gottfried hasát járta át és a kocsmárost később haldokolva szállították be a lőcsei Hermáim Gusztáv-kórházba, ahol öt órai haláltusa után kiszenvedett, A gyilkosság pillanatában senki sem járt a községi utón. Csak később, jó negyedóra múlva vetett arra rossz sorsa két ulozsai Cigánylegényt, Ferenc János és Ferenc Rudolf testvéreket. A cigányokat elfogták és szembesítették a haldokló kocsmárossal. .Gottfried erőtlenül rámutatott a két legényre, anélkül, hogy már szólni tudott volna és ebből az következtették, hogy felismerte gyilkosait. A revolvert, amellyel a gyilkosságot elkövették, nem sikerült megtalálni. Az áldozatok holttestében talált golyókat Prágába küldték fel annak megállapítása végett, hogy milyen fegyverből valók. A vizsgálat semmi pozitív bizonyítékot nem produkált a két ulozsai cigány közvetlen bűnösségére, de a lőcsei esküdtbiröság 1933 november 17-én tartott tárgyalásán mindkettőjüket bűnösnek mondta ki rablógyilkosság bűntettében. Ferenc Jánost életfogytiglani, Rudolf öccsét pedig 15 évi fegyházra Ítélték. A cigányok hiába hangoztatták ártatlanságukat, senki sem hitt nekik. Elitéltetésük után Illavára szállították őket, ahol már- már kezdtek beletörődni sorsukba. Csak öreg édesanyjuk járt be néha Lőcsére az igazságot keresni, mert az anya tudta, hogy fiai nem bűnösek. Majdnem három évet töltött fogságban a két ártatlanul elitéit, mig most végre kiderült az igazság. A sorsszerű véletlen juttatta a hatóságok kezére az igazi rabló- gyilkosokat. Február 18-án a toriszkai csendőrség kémkedés gyanújával őrizetbe vette Bobkó-Botzkó József alsórépási 38 éves földművest, aki már Kanadát és Franciaországot is megjárta. Megmotozásakor egy modern, külföldi gyártmányú revolvert találtak nála, amelyről azt állította, hogy Franciaországban kapta ajándékba. A revolver gyanút keltett, felküldték Prágába, ahol összehasonlították azokkal a golyókkal, amelyeket a meggyilkolt emberek testéből vettek ki és arra a meglepő felfedezésre jutottak, hogy a golyókat ebből a revolverből lőtték ki. A francia gyártmányú fegyver Csehszlovákiában nem kapható, ami szintén kétségtelenné tette, hogy Bobkó-Botzkó Józsefnek köze volt a rablógyilkossághoz. Vallatóra fogták a gyanúsítottat, aki eleinte mitsem iák art tudni a szörnyű bűntettről de & keresztkérdések alatt megtört és végül is beismerte, hogy testvéröccscvel, György- gyel együtt ők gyilkolták meg és rabolták ki Gottfried Móricot és Krajnyák Miklóst. Annakidején ők is ott voltak a lőcsei juh- vásáron és látták, amint Gottfried átvette és ruhája belsejébe rejtette a juhokért kapott 7000 koronát. Rövid tanácskozás után elhatározták, hogy Gottfriedot meglesik az elhagyott utón, elteszik láb alól és pénzét eirabi'ják. A beismerő vallomás alapján Bobkó-Botzkó Györgyöt is letartóztat ták. A lőcsei kerületi bíróság bizottsága tegnap kiszállt a „Durst" erdőrészbe és ott helyszíni terepszemlét tartott. Magukkal vitték a két gyilkost is, akik a bizottság előtt bemutatták, hogy miként követték d a rablógyilkosságot. Útmutatásaik alapján a csendőrök hat darab töltényhüvelyt találtak meg a bokrok alján. A szörnyű rablógyilkosság igy tehát minden részletében teljesen kiderült. Kiderült a Ferenc-testvérek ártatlansága is, akik hea vtvi-UÁlyaq- epe&afaoU gvégyvise Huszévi fogság után 16 ezer kilométert gyalogolt egy magyar katona, mert honvágy emésztette Győr, február 38. A győri megyeházára csütörtökön egy kimerült férfi állított be. Elmondotta, hogy Horváth Mihály Józsefnek hívják, most negyvenhárom esztendős, valamikor Békésmegyében volt földműves. 1916-ban, tehát éppen húsz esztendővel ezelőtt került Oroszországba sebesülten és 1934-ig Szibériában sínylődött. 1934-be* gyalog elindult hazafelé, hogy újra láthassa hazáját Tizenhatezer kilométernél hosszabb utat tett meg gyalog, mert vonatra nem volt pénze s útközben hol bujdosva, hol koldulással, hol meg apróbb alkalmi munkával tartotta fenn életét. Oroszvárnál lépte át a magyar határt 8 a közeli Bezenye községben bekopogtatott az uradalom intézőjének házához. Ott érte egész utján az első váratlan, de kellemes meglepetés. Kiderült, hogy az intéző egykor az orosz fronton századparancsnoka volt. A volt századparancsnok örömmel fogadta őt házához, megvendégelte s felöltöztette, ö azonban szülőfaluja iránt való honvágytól égve nem akart hosszú Ideig a vendéglátó intéző házában maradni, hanem tovább indult. Az intéző Győrbe küldte őt, vasúti jegyet váltott neki odáig, 8 ellátta kú pénzzel és megfelelő ajánlólevelekkel, hogy a győri hatóságok gondoskodjanak további útjáról A szegény ember a hoss- szu hónapokig tartó vándorlástól és az nton ért különféle megpróbáltatások miatt már úgyszólván meg sem tudott állni a lábán, amikor a győri megyeháza arai előtt sorstragédiáját elmondotta. Egyelőre a győri kórházban helyezték el, s egy nttai társadalmi akció la Indalt megsegítésére. lyett egy másik testvér-pár veszi el a méltó büntetést. Bűnüket súlyosbítja az ártatlanul elitéit emberek szenvedése. Most már csak az alaki eljárás be* fejezésére van szükség és a Ferenc-testvé- Jrek elhagyhatják az illavai fegyházat.. • Meghalt Férő György, a prágai kettős gyilkosság tettese Nem oldódott meg az embergyiilölő gyilkos titka Prága, február 28. Ma a kora reggeli órákban az egyik prágai kórházban meghalt Péro György, a prágai kettős gyilkosság tettese. Péro, mint ismeretes, a gyilkosságok elkövetése után ön- gyilkosságot követett el és életveszélyes állapotban szállították a kórházba, ahol anélkül, hogy eszméletét hosszabb időre visszanyerte volna és igy módja lett volna a rendőrségnek a részletes kihallgatásra, meghalt Titokzatos hátterű kettős gyilkosság Négy héttel ezelőtt, vasárnap hajnalban a Königsaal mögött levő erdei utóin a magas hóban két holttestre bukkantak. Az egyik egy ötven és hatvan közötti férfinek, a gnásik pedig egy gyemn-ekleánynatk a holtteste volt. Amint a nyomozás megállapította, a férfiáldozat VLrl Jaroslav 58 esztendős szerelővel, a fiatal leány pedig Ghalioupková Györgyi 16 esztendős gyári nmmkáslánnyal azonos. Mindkettőjüket ugyanazzal a revolverrel gyilkolták meg. A nyomozást rendkívül megnehezítette az a körülmény, hogy teljesen lehetetlennek látszott megtalálni a gyük osság okát. Tudniillik a detektívek sehogyseon tudták megmagyarázni, hogy a gyilkosnak mi oka lehetett eltenni láb alól egy olyan szegény embert, mint az állástalan szerelő volt, aki kopott aktatáskában néhány darab szenet és kevés ennivalót vitt kunyhójába. Ugyanilyen kevéssé volt megmagyarázható a kis munkáslány meggyilkolása is, aki órák hosszat gyalogolt a magas hóban, hogy egy szomszédos faluban egyik barátnőjétől jelmezt kérjen kölcsön. Az egyetlen kézenfekvőnek látszó motívum, — ami mellett kizárólag az látszott bizonyítani, hogy mind a két meggyilkoltnak apró, úgyszólván teljesen jelentéktelen értéktárgyai hiányoztak, — a rablógyilkos- ság rendkívül valószinütlennek tűnt föl a nyomozó hatóságok szemében. Egyetlen egy bizonyosság volt, még pedig az, hogy mind a két egy ember tette el láb ailúL A nyoanozó hatóságok megoldhatatlannak látszó rejtély előtt állottáik. A gyilkosság oka: „ellenszenves volt az áldozatu A gyilkosságot vasárnap fedezték fel és ezer- dán az egyik ’^lgai parkban egy fiataHemiher- bez hívták ki a mentőket. A fiatalember öngyilkossági kísérletet hajtott végre: melbetlőtte magát s életveszélyes állapotban szállították a kórháziba. Amikor a rendőrség megvizsgálta azt a revolvert, amellyel az életunt fiatalember végezni akart magával, arra a szenzációs felfedezésre jutott, hogy & revolverbe a kömigsaali gyflkofiságnnáJl használt golyók tökéletesen 'bele ilLlenek. Tüzetesebb vizsgálat telijes bizonyos- s'ággal állapította meg, hogy a königsaali kettős gyilkosságot ugyanazzal a revolverrel követték el, amit az életunt Péro György használt. A gyilkost tehát már megtalálták volna, most már csak a gyilkosság okára volt kiváncsi a rendőrség, amit még mindig sürü homály borított, tekintettel arra, hogy Péro eszméletlenül feküdt a kórházi ágyon és nem lehetett kihallgatni. Amikor magáihoz tért s megkérdezték tőle, miért követte él a gyilkosságokat, zavaros, összefüggéstélen választ adott. — Nem tudom, — mondotta bizonytalan hangon, — ellenszenvesek voltaik nekem ... Nem tudom... A gyilkos életunt, és embergyülőlő fiatalember nagyon jó családból száripazik. Az egyik legnagyobb prágai lapkiadó vállalat néhány évvel ezelőtt elhunyt vezető igazgatójának fia. Rendik ívül ideges gyermek volt, egyszer diákkorában kiugrott az ablakon. Ez az öngyilkossági kísérlet külsőleg nem hagyott különösebb nyomot rajta, de telkében súlyos megrázkódtatást okozott. Renitens gyermek volt az iskolában, úgyhogy a középiskolából ki kgUég xguni, javító \ g) »_-t %2* ■' — GAZROBBANÁS EGY PRÁGÁI LAKÁSBAN* Egy Vrsovice külvárosban lévő házban tegnap este gáz áramlását vették észre Teakla Anna kalaposnő lakásából. Minthogy a kopogtatásra senki sem felelt, feltörték az ajtót és mialatt kinyitották az ablakot, a fölgyülemlett gáz fölrobbant. A konyhában a kövezeten találták meg eszméletlen állapotban Tenkla Annát. Beszállították a kórházba, de eszméletét még nem nyerte vissza. A házmester, aki a robbanás idejében a lakásban volt, könnyebb sérüléseket szenvedett. A lakásberendezés teljesen elpusztult és a szomszéd lakásban is károkat okozott a robbanás. Eddig nem állapították meg, hogy öngyilkosságról vagy véletlen szerencsétlenségről van-e szó. — ÖNGYILKOS AKART LENNI A DRÉHR- ÜGY EGYIK KORONATANÚJÁNAK FELESÉGE. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: A* éjszakai órákban Budán a Fasorban egy negyven év körüli, elegánsan öltözött uriasszony 'hirtelen összeesett. Az éjszakai járókelők mentőket hivattak, akik az eszméletlen nőt beszállították a kórháziba. Hamarosan kiderült, hogy az illető Halász Lajosnak, a Dráhrdigyben sokat szerepelt, ismert bankárnak a felesége. Az uriasszomy öngyilkossági ezándékból nagy adag ismeretlen mérget vett be ,és fölvágta bal-karján az ereket. Halászná már évek óta különváltan él a férjétől. Életuntságáriak okát még nem tudják. xx A gyomorfájás, gyomomyomás, bélsár- pangás, alhaisi vérbőség, nagyfokú erjedés, rossz emésztés, fehér nyelvlepediák, kábul-tság, fülzu- gás, halvány arcszin, migrén, kedvetlenség a természetes „Ferenc Józsefi keserüviz használata által igen sok esetben hamarosan elmúlik. — HÁNY DOLGOZÓ Nő VAN BUDAPESTEN? Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: A magyar főváros statisztikai hivatala most érdekes könyvet adott ki a női munkaerők és általában a kereső nők életéről. Az adatok szerint a női munkaerő nagy mértékben előtétbe nyomult az utóbbi években, különösen az ipari és kereskedelmi vállalatok irodáiban. Emellett azonban a magyar főváros női lakosságának száma is nagyobb mértékben emelkedett, mint a férfiaké. Mig ugyanis a legutóbbi harminc év alatt a magyar főváros férfilakosságának száma 35.3 százalékkal emelkedett, addig ugyanezen idő alatt a női lakosság számának emelkedése 50.2 százalék volt. A könyv megállapítása szerint Budapest összlakosságának 32 százaléka keresőképes korban levő ellátatlan nőkből áll. A gyárakban Budapesten jelenleg 43.373 női munkás dolgozik. Az összes női alkalmazottak száma 87.818, akik együttesen 13áö millió gengőt keresnek, intézetbe adták, ahonnan azonban kétizben megszökött A család a gyewmiekBt magáihoz vette, megpróbálták jó útra téríteni, >de a kísérleteik nem jártaik sikerrel, Péro lopásokat követett ed, később börtönbe is került, majd pedig a ruzyni kóny- saenmujnkaiinibéizietbéii töltött két esztendőt. Édesapja időközben meghaftt, a fiú pe-ckg kiszabadulása után özvegy anyjához köd tűzött. Sokat bolyongott magányosan mindeniMé, emberkor ülőnek, sőt embergyüiöílőnieik ismerték és saját bevallása szerint is eiiubergyülötetből ölte .meg a két szenenosétfein 'embert. mww—wiiwiiwwiiim ■ ■■■ ■ II- ■ ■ Ml I iium nrrr—mwhhwiiumihw*